Nemzeti Ujság, 1846. január-június (41. évfolyam, 206-307. szám)

1846-03-29 / 256. szám

TARTALOM, alagyuroszág és Erdély. Előléptetések. — Deák Ferencz és a zalai körlevél. III. — Törvényhatósági tudósítások. Marmarosból (közgy. lengyel ügy, rögtönitélő bíróság, helytartótanácsi intézvények )—Budapesti újdonságok. Vidéki hirek. (Kassáról.) Impszemle. Jelenkor. Külföld. Francziaország. N.Britannia. Görögország. Északamerikai egyesült státusok. Mexico. Társulatok és intézetek. (Iparegyesület jelentése az iparműkiállitás tárgyában.) Hirdetések: yiAGI’A KORüt*ÁO ÉS ERDÉLY. A nmgy m. kir. udv. kincstár a bécsi kir. magyar-erdélyországi harminczadhivatalnál megürülő harmadik ideiglenes hivatal-irnok állomásra Stürczer János budai számvizsgálósági gyakornokot,s a sz. verbi ideiglenes irnok állomásra Kricsner Ernő fiumei k. harminczadkezelési gyakornokot alkalmazá. Pest, március 28. Deák Ferencz és a zalai körlevél. III. Deáknál, zalai körlevelében úgy mint szinte utcsó beszédében is, az egyeneslelküség, nyiltság, jóakarat s lojalitásnak terhesen izgató arczulatával, keservesen, fájdalmas modorban szerteszórt kormányelleni gyanúsításain kívül, a positív sérelmek sorában első felöleges helyen áll az erdélyi részek mindeddigi viszsza nem kapcsolása végettt terhes sérelem. „A kormány — úgymond — tíz esztendőnek elforgása alatt nem teljesítette a törvénynek világos rendeletét. A közelebb múlt országgyűlésen közkereset alá vettettek azon törvényhatóságok, minthogy az országgyűlésére követeket nem küldöttek. A vádlottak a törvényes bíróság által elmarasztaltatván, az ítélet végrehajtása megkísérhetett. Egy éve már, hogy e botrány történt, és a kormány mégsem tett erőteljes lépéseket a törvényes ítélet végrehajtására. Tíz év óta gátolja tehát a kormány az országnak törvényben kimondott s királyi hitlevélben is biztosított kiegészítését. Tíz év óta nem engedelmeskedik a törvény parancsának. Tíz év óta mellőzi a fejedelemnek törvényben kimondott akaratát, s elnézi, hogy a törvényes bíróság ítélete sikertelen maradjon, sőt épen sikertelensége miatt gúnynak s megvetésnek tárgyává tétessék“......Súlyos, terhes, keserű vád! Annál súlyosabb s terhesebb , mennél szentsanyargóbb (asceticus) szivrepesztőbb resignált hangon, mint valamelly hűvös sir zordon üregéből jövő, a hazáért életét áldozta dicsőült polgár sóhajának formáiban adatik benne a színpadi jelenet, egy a honnaniak óhajtásit mellőző kormány ellen! Itt Deák, kit a világ eddig bölcsnek, a haza ügyei s bajaival tökéletesen ismerősnek hitt; Deák , kit a haza őszintének, egyenesnek, becsületesnek, okosan tudott meggyőződésből felszólamlónak vélt; Deák, kiről mindeddig feltette a hon, hogy nem ama nyomorult mesterségnek bajnoka , melly a becsületes , a jóakaró kormánynak népszerűtlenné tételét s decreditalióját tűzte ki feladatul, a kormánynak — mondjuk, — melly tulajdonképen, mint látni fogjuk , épen a nemzet iránti túlömlengő szívélyesség s loyális jóakarat gyarlósága által szerezte a jelen ügyben, magának ugyan a legnyomasztóbb bajt s helyzetet, Deáknak ellenben a zalai körlevélben kifejezett káröröm élvezeteit. Deák, ki teljes lehetetlen, hogy ne tudja s tökéletesen ne ismerje azt, miszerint nem volt egy hamar széles e földön, két, territorialitásában, jogaiban s szabadságaiban egymástól tökéletesen független, egy s ugyanazon koronás fő uralma alatt élő ország közli egyegy ügy, mellynek nem a despolia szeszélyes hatalom szava, hanem a felség részéről kifolyó, az érdeklett nemzetek mindkettőjére nézve egyiránti'Atyáskodó s békeszerető jóakarat utjáni kiegyenlítése olly terhes, olly szeszélyesen terhes feladat lenne, mint épen az előttünk fekvő erdélyi részek visszakapcsolásának ügye, főleg azon stádiumában, mellyben az most áll, s mellynélfogva egy részről a Deákféle erőszakoló követelések, más részről pedig egy ki nem számitott, elhamarkodott s idő előtti concessio következtében, egy nemzetnek százados diplomatikai szerződések utján szentesített territoriális birtokát, beleegyezése nélkül, sőt egyenesen akaratja ellen, a másik nemzetnek kellene átadni; itt Deák — mondjuk — vétkes sérelmet lát. — És ezen ügy a szerint, mint a hogy az ma fekszik , és a mint az, ama ismeretes zordonságu követelések által túlerőszakoltan állván, Erdélyre nézve — a nélkül, hogy ismét ott azon nagy sulyosságu sérelemmé ne váljék, melly a diplomatában „casus belli“ neve alatt ismeretes— csaknem végrehajthatom ; ezen ügy — mondjuk — mint ahogy az ma áll, igen is, sérelem ugyan; de csak annyiban sérelem, ha s a mennyire okosan, egyenes lélekkel, s nemzeti becsületességgel követelnünk szabad, hogy egy, honunkkal vérre, nyelvre s rokonságra iker nemzet, t. i. erdélyi atyánkfiai közt és köztünk fenforgó ügy, a mi javunkra, amaz atyánkai ellen, hatalomkar , azaz vér, vagy elnyomatás, s tehát mindkét esetben gyászos erőszak utján, az ugyanazon egy kötelességgel, jogtisztelettel s sympathiával mindkettőnkhöz vonzó fejedelem által, a legkisebb erkölcsi küzdelem s habozás nélkül, hideg vérrel s jeges megátalkodottsággal eldöntessék! Nem előlegezzük mi itt nézeteinket s véleményünket ezen tárgynak jog-mivolta felett, de bátor egyenességgel csak annyit mondhatunk: hogyha Deák az előttünk fekvő állásoknak kimondhatatlanul kényes voltát át nem látja , akkor rendezze házi viszonyait s hagyjon a politikának békét; ha pedig átlátja és mégis olly elkeseredett modorban s kitételekkel, olly a hazafiak lelkét indignatiora, keserűségre s utálatra feltöviselő, a hazai alkotmány sírja felett könnyező és sóhajokat ömlesztő szövegben támadja meg a kormányt, a köztünk s Erdély közti ezen ügyre vonatkozó erkölcsi tortúrához hasonló, a földön legfeszültebb s valóban résztvevő sajnálatra méltó állásában; akkor Deák másképen tud és érez, mint ahogy it beszél, vagyis: akkor Deák a legszelídebben mondva — nem az, akit benne honfitársai bírni gondoltak. Ő legalább is a hiúságtól nem ment, nem tántoríthatlan, nem ama finom eszélyű hazafi!....... Nekünk nagyon nagy okunk van hinni, hogy csak igen kevesen vannak, kik az erdélyi részek visszakapcsoltatásának állapotjait, ama több százados viszonyokon át, mellyek ide tartoznak, figyelemmel tanulták s egybevetették.Kevesen,kik belátják, hogy ez keresztülkasul magasb diplomaticai kérdés, melly sok olvasást, nagy béketűrést, nem csekély politikai jártasságot s mély gondolkozást igényel attól, ki annak valóságos benérdeme felett ítélni s bírálni kíván. És mi Deáknak lojalitása és becsületessége ügyében szeretjük hinni, hogy e bonyolult kényes tárgyat még ő sem forgatta keresztül mindeddig; valaminthogy nem forgatták azt keresztül azok, kik a hosszú diaela 21dik t. czikkét szorgalmazták s írták; és nem forgatta kiz azt keresztül ama kormány sem, melly erre a sanctiót adta; s végre az sem, melly az 1839diki országgyűlésre a visszakapcsolt megyéknek regalisokat küldött__E tárgyat egy pár ujságczikkel absolválni elég nehéz ugyan, de látjuk, hogy mégis meg kell kísérlem, ámbár igenis tudjuk, hogy újságlapban nem ritkán oda szokták küldeni a szerkesztőt, ahol a bors terem, ha czikkei valami statusirat alakját viselik. Mi tehát ennélfogva mind e veszély daczára is, jelen s közel jövő czikkünket szándékozván ezen terhesenfontos ügy tárgyalására szentelni, eme csak igen rögtönzött szövegezésünk tekintetében nyájas engedékenységért csdüunk. Nincs kétség, hogy az Erdélytől visszakapcsolandó részek iránti kérdések, két korszakot képeznek. Ezeknek elsejét mi I. Ferdinand s Zápolya János között 1538 ban Nagyváradon kötött egyezségtől egész 1595dikéig, vagyis a Rudolf s Báthory Zsigmond között köttetett prágai egyezkedésig, azaz Báthory Zsigmond leköszönéséig tartjuk számítandónak ; a másodikét pedig, Rudolf uralkodása alatt ennek testvére — utóbb II. Mátyás király — által 1608- ban Bocskay Istvánnal kötött bécsi békekötéstől, egész a Nagy-Leopold által 1687dik évben köttetett balázsfalvi egyezkedésig, vagy is még pontosabban, Erdélynek 1688ban Karaffa általi meghódításáig, ítéljük kiterjedőnek. Az első korszakot mi illeti: Zápolya János, ennek fia Zápolya Zsigmond János , Báthory István és Báthory Zsigmond erdélyi fejedelmek uralkodása alatt Magyarországtól elszakasztott részekre nézve, a kérdések szerintünk egészen tisztán állanak, mert miután bizonyos és kétségtelen az, hogy a mondott nagyváradi egyezség 7dik pontja szerint a Magyarországtól elszakasztott és az erdélyi határszéleiőől egész a Tiszáig terjedő részek Zápolyának egyenesen csak este napjáig adattak át; későbben pedig I. Ferdinánd, Zápolya Jánosnak 1540 ben történt halála után Isabella királynéval 1551ben kötött egyezség következtében egész Erdélyt a kapcsolt részekkel együtt átvette, a Magyarországtól elszakasztott s Zápolya király birtokában volt részeknek, mint csak Zápolya haláláig kötelezetteknek visszakapcsolása egészen tisztán állott. Később, midőn az erdélyiek a törökök által szorongattatva Isabellát 1556 ban visszahívták, s az erdélyi fejedelemség a meghalt Zápolya fiára Zsigmond Jánosra visszaszállott, a közte s II. Miksa közt kötött speieri béke által 1571 ik évben ismét egyenesen kimondatott, hogy a magyarországi részek s jelesül Bihar,Nagyváraddal,Marmaros Huszttal és a sóbányákkal, Kraszna s Sözép-Szolnok ismét csak Zsigmond János élte napjáig maradjanak az erdélyi fejedelemségnél. De itt már különös az, hogy Zaránd és Kővár vidéke e békekötésben épen nem említetnek, mi azt gyanitatja, hogy e két hatósági test iránt nem volt kikötve, miszerint Zápolya Zsigmond halála után a magyar koronára szálljanak, azokat tehát a szigoruság szerint világosan úgy kell tekinteni, mint olly testeket, mellyek a speieri békekötés által,örök idökre Erdélyhez kapcsoltattak, nevezetesen pedig úgy, hogy azok, a foederalis tradatusok utján egyenesen Erdélyé lettek, s nem Erdély fejedelméé, és ezen minemüséget örök időre megtartották, miután épen Magyarország királyai, később Erdélynek is fejedelmei voltak arra hivatva, hogy Erdélynek azon előnyeit,mellyek ezen ország által egykor épen ellenünk megszereztettek, nem egyedül hogy tiszteljék, hanem minden módon védjék is. Erdély e jogánál fogva , Rudolfnak, a két nemzet ugyanazon egy fejedelmének, keze kötve vala, ezen megyéket Magyarországhoz visszacsatolni, még akkor is, a midőn Báthory Zsigmond lemondott; mert az erdélyi fejedelem az ő személyében meg nem szűnt illyen lenni, az által, hogy egyszersmind magyar király volt, és meg nem szűnt az erdélyi territoriális jogtisztelet kötelességeivel bírni, bármi igen óhajthatta volna is azt, miszerint Magyarország akkoron Erdély ellen, minél erősebbé, minél hatalmasabbá váljék. — Ezen körülményt e két törvény Negyvenedik év. ■ 256. szám, 1846. Előfizetési díj félévre postán és helyben borítékkal 6 forint, boriték nélkül házhoz küldve 5 forint e. pénzben. Megjelenik minden kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap egy egy iv. Lapjaink mindennemű hirdetményeket felvesznek. Alapitá KULTSÁR ISTVÁN táblabíró, kiadja Özvegye. Vasárnap marc7. 29. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál s helyben a szerkesztőségnél Zöldkert utcza 488. szám alatt földszint, a hivatalban. Tisztán irott czimeket kérünk. Levelek a szerkesztőségnek czimzendők. Egy egy hasáb-sorért apró betűkkel öt ezüst kr. számittatik. Stc. A „Nemzeti Újság“ folyó évi ápril-júniusi évnegyedes folyamára előfizethetni helyben 2 frt 48 krral, postán borítékban 3 frt 30 krjával. Előfizetni lehet a kiadó hivatalban, zöldkert utcza 488. szám alatt földszint, és minden cs. kir. postahivatalnál.