Nemzeti Ujság, 1846. július-december (41. évfolyam, 308-411. szám)
1846-10-25 / 374. szám
a másikat, mellyben bizonytalan állásábóli kiemeltetése iránti közremunkálásra szólítja megyénket, az országyűlési utasításokat készítő választmányhoz utalván, eleven különben is már ez ügyben Szabolcsnak végzése. Bizony csak furcsa annak a Krasznának a helyzete, múlt magyar országgyűlésre meghivatik és meg nem jelenik , és mivel meg nem jelenik, bíróilag elmarasztaltatik, de az ítéletet végrehajtani nem engedi, most meg azt írja , hogy csak mint magyarországi megye kiván az erdélyi 6.gyűlésben részt venni!........ Olvastatott még a múlt évnegyedes közgy. végnapjaiban a httótanácsnak egy rendelete, mellyben tudtul adja, hogy a megye folyamodására a m. kir. egyetem ezentúl csak a nagyobb okleveleket, minő p. o. az orvosi, bocsátandja ki latin nyelven; a kisebbeket pedig, minő a bábáké sat. magyar nyelven. Erre nézve a rendek azt határozták, hogy miután e hazában diplomatikai nyelv a magyar , s az iskolák nyelve is az — egyedül a magyar nyelven irt okleveleket fogják megyéjükben kihirdettetni. Fölhozatok ugyan ez ellen, hogy ezen végzés által csak ártatlanok fognak szenvedni, s hogy minden európai nemzetnek tudományos nyelve a latin, és hogy nem egy külországban az egyetemek oklevelei még most is ezen adatnak ki; mi ellen mondatott, hogy itt magasabb szempontból illik kiindulni , hogy sem az egyesek java vagy kára , a közhaza szempontjából; és mig más nemzetek az illy okleveleket idegen nyelven nemzetiségek sérelme nélkül aggodalmatlanul bocsáthatják ki, addig a maroknyi magyar nemzetnek a legkisebbet sem szabad elmulasztania, mi által nemzetiségét fejleszthetné, terjeszthetné , föntarthatná , biztosíthatna. — És igy maradt a végzés. — Én pedig rövid, kevés érdekű levelemet befejezhetném, s magamat a nyájas olvasónak nov. 30-káig, ekkorra t.i. kitűzött évnegyedes közgyűlésünk idejéig szives hajlandóságába ajánlhatnám, ha még valami eszembe nem jutna, mit azonban csak távolról szándékom megérinteni, mivel az arról a tudósítás talán nem is az én körömhöz tartozik. Hallott talán valamit az utósó debreczeni vásár alkalmával ugyan ott tartott éji zenéről?... hiszen a debreczeni vásárokra az ország minden részeiből szoktak egybegyűlni, a látott és hallottakat pedig odahaza elmondják__De bármint legyen, röviden csak ennyit. Az említett alkalommal éshelyen, bizonyos méltóságot bizonyos szabolcsi, bihari, hajdukerületbeli s talán még más megyékbeli mély tisztelői nagyszerű éji zenével kívánták meglepni; szándékukat azonban végre nem hajthatók, mivel nemes működésük kezdetén azonnal a polgári rendőrség és helybeli gyalog és lovas katonaság által akadályoztatának. S mivel hogy a futás, ha szégyen is, de hasznos, a négy szelek felé száguldanak a tisztelgők, sokan közülök mint megannyi csatából tért daliák sebeikben feküdvén , vagy azok immár behegedt de díszes jeleit viselvén. Mondja azután valaki, hogy a polgári érdem szerezte cserkoszoru füzérébe egy örökzöld tűzése áldozatba nem kerül?!... . K. István. Az ártatlanság védelme lezáta Sat elless?. *) Probum et tenacem propositi virum si fractus illabaur orbis, impavidum ferient ruinae. Jól megfontoltuk tettünket, midőn jelen soraink írásához kezdőnk, mert egy megyei tisztviselőt ezegérra kitenni, szeretet s törvényhatóság elleni bűnnek tartottuk. Távol volt tőlünk a nemtelen indulat, mert„Omnes homines, qui dorobus dubiis consultant, ab odio, amicitia, ira , atquo miscricordia vacuos esse decet. Haud facile animus verum providet, ubi illa afficiant“ mond Salust. Nem gyűlöltük a szánandó cselekvőt, hiszen már Seneca mondó: „nem okoshoz illő a hibázókat gyűlölni, különben is maga előtt leszen gyűlöletes.“ Igen , de az elszomorodott nép panaszai megsürték a levegőt, fensebb körök , sőt törvényszéki tagok is a tisztviselői eljárás ellen nyilatkoztak; a szerencsétlen leány sírba szállt, kinek kínzása előtti állandó egészségéről bizonyos adatokat szerzünk, — hinnünk kellett: a lényt másoké alól kivonva, saját tollunk alá vonni, hogy több efféle várhatókat akadályozzunk. — Sirt lelkünk a tény valósága fölött, s óhajtva gondolánk az időre, melly a vigasztalás gyermekét, az alapos czáfolatot magától a tisztviselőtől, nem más egyéntől írottat s hitelesítettet megszülendi. Megérkezett végre a várva czikket erkölcsi kötelességünk elmulasztása nélkül a közzétételtől vissza" nem tarthattuk* Szerk. 674 várt (nem) czáfolat, s ki hinné — örömmel vettük kezünkbe a lapot, melly azt föltárta; de milly nagyon megszomorodtunk, midőn abban temetésre meghívó levélre ismertünk; tisztelt Jablonszky István ur bennünket temetésre hi meg — igen — temetésre, egy védetten leány temetésére, kit szívtelen kezek nyomtak sírjába. Hiszen eltemették már! Nem , — tisztelt olvasó! — becsületével nem bírt a dúló hatalmaskodó, áldásban élt ez az embereknél, s mivel elégtelen volt elnyomására, mintha keveslené a testi halált, mást szólított föl, hogy ezt is, az ártatlanság zálogát, a bűnnek fekete szemfedője takarja.-------Ha t. ez, ügyvéd urat e tényre csakugyan embertársa becsületének szeretete, nem fölszólitás indította volna, úgy mi mindketten egy czélra dolgoznánk ; ámde tudom ki által szólittatott föltudora, mikép jutottak kezéhez a bizonyítványok? tudok a T-ra írt levélról , mellyben a tisztviselő úr sürgeti a bizonyítványokat, „mellyekről már előbb beszélt“; tudom azt is , hogy az állítólag károsított molnár egyik eszköz volt a farmosi bíráktól kiadott bizonyítvány megszerzésében a tisztviselő úr tisztítására ; (de mire mutat ez?) szóval: mindennek nyomában vagyok, mert inter vos ipsos intimeus vester. Nihil agis, nihil mobris, nihil cogitas, quod ego non modo non intelligam, sud etiam non videam, planequo sontiano“ — Ügyvédileg fogta föl a dolgot, de nem alaposan, nem kielégitőleg, hogy Washington szavaival éljek: „bár szive ollyan volna mint tolla, azaz, bár tollát meggyőződése követné! Szívesen hallgatnék a felelettel, de minthogy az egész „megyei események“ czimü közlést (kivéve a templombani viseletét, mellyel elhallgatva az idő védelmének engedőit át) aljas rágalom halmazának nevezi, s e mellett mint qui omne talit punctum, a feleletre gyözedelmi érzettel szólit föl — netalán a nemzeti lapot aljas koholt rágalmakkal befertözöttnek gondolja a világ: az ártatlan leány becsületének védelmét ekép kezdem meg. Mikép meri t. ez. J. I. ur egy tévedett tisztviselőnek bűnét más bűnnel menteni ? Ismert nemes jelleménél fogva mikép tudott annyira megfeledkezni, hogy hamis alaptalan bizonyítvánnyal keljen ki a szerencsétlen leány ártatlansága ellen ? Azt mondja ugyanis ügyvéd úr: „hogy kezei közt van M. J. t-ai bírónak, a tény bírójának bizonyító levele, mellyben írja: „mikép a gyanúba esett szolgáló Tán megyei tisztviselő közbejötte nélkül megismerte a lopást, kijelölvén bűntársul a molnárlegény feleségét“. — Én ezt ünnepélyesen tagadom , s bár nem láttam azon levelet, bár mértföldekre távol vagyok , azt állítom, hogy t. ez. ügyvéd ur M. J. bizonyítványát soha sem látta , sem kezében nem volt. Tegyünk föl bizonyos pénzmennyiséget, p. o. száz azaz 100 pilot, — a nagy tehetségű, józan itéletü, s igazságszeretö föispani helyettes ur legyen köztünk a biró, — ha kezei között volt M. J-nak valóságos levele, mellyet ő saját kezével irt, vagy csak az ő meghagyásából s tudtával iratolt: úgy én — ellenben a vesztő fél, a pénzöszvegnek valami jó czéljai lefizetésében marasztaltassék el. Egy hóbortos embernek bizonyítványát más neve alatt criminális dolgokban az országnak bemutatni! nagy botlás, incidit in syrlim qui volt vitare charybdim. így jár az, ki roskadozó falat hátával öröködik támogatni. Én M. J-nak szájából hallottam tanuk elött (tehát megváltoztatni nem lehet) mikor a leány sem ő, sem a helység tanácsa előtt bűnt elismerni nem akart. t. ez. ügyvéd urnák állítása tehát hajótörést szenvedett, s igy nem áll, hogy a leány nem ártatlan. Mivel pedig azt mondja : a „kínzásra nem volt szükség, tehát nem is kinoztatott“ concedo majorom, nego minorem; mutassa meg hogy nem kinoztatott, én bebizonyítom , hogy kinoztatott. Ügyvéd úr homokon épített, az alap már összedőlt, tehát egész építménye. Meg nem foghatom azon gondatlanságot,hogy az esemény helyszínétől távol, egyenesen ki meri mondani: „nem kinoztatott“ minden próba nélkül. És csak olly egyént ismerek jó ügyvédnek, ki nem csak ok nélkül nem mond valamit, nem csak az ellenfél állítását tudja szétrombolni, hanem ezen fölül a maga állítását is rendithetlen támoszlopokkal be tudja keríteni; — ámde láttuk, mikor ügyvéd ur nem csak meg nem czáfolja a rémkinoklási vádat, sőt olly fegyverhez is nyúl, mellynek terhe az érintőt agyonnyomással fenyegeli: a molnár által egy mit sem értő embertől kisajtolt, s a bíróság neve alatt hamis tanúságot koholó bizonyítványhoz ; — tehát legyen szives megengedni, ha alaptalan egyszerű állítását „a kínzásra nem volt szükség s nem is kinoztatott“ — tisztelettel visszautasítva: biztosabb tárnokok keresésére szólítom föl. Mi azonkívül, hogy a hamis bizonyítványt valóságos M. J. t-ai bírónak ellenbizonyitványával, mellyben a leány bűnvallomása tagadtatik, meg tudjuk czáfolni: még a kínzás rémnemeit is be tudjuk bizonyítani. De mit szóljunk a kínokról, vagy kit hívjunk elé tanúnak? reszket toljunk,a leány nincs többé, ő nem szólhat? „Reng szivem, mint hullám hányta sajka , Bennem elfagy minden érzemény. Néma, zárt az elhalónak ajka, Szemfedője gyászba hullt remény.“ (Vége köv.) YIUÉHI IINIIEH. ]Pécs 9 oct. 10. Nmrgy püspökünk, nagykéri Scitovszky János ur, a rohitschi gyógyvíznek egészsége megerősítése végetti használása után szerencsésen visszatért September 14-én székvárosába, melly őt, a várva várt szüretelt föpásztort, a legélénkebb örömmel fogadta. Ő azonban apostoli buzgalmánál fogva három nap múlva Pécsről ismét eltávozott a drávántuli részekre, hogy híveit a bérmálás szentségében részeltesse. Legelőbb a harkanovezdi híveket látogató meg. E plébániának, mint még számtalan más drávantulinak, eddigelé nem volt iskolája; sőt még azon tanító is, kit önmaga néhány év elött oda helyezett, gondoskodva életszükségeiről, onnan akkoriban elutasittatott; de a buzgó föpásztor nem hagyá magát szent szándékában akadályoztatni, hanem most, báró Prandau Gusztáv mint földesürt hozzájárultával, a nevezett plébánián iskolát alapított, mellyhez telket és épületfát at, báró uradand, a többi költségeket pedig az iskolakedvelő püspök viselendi, ki azonfölül a tanító számára 1000 pftnyi alapítványt is tett. A nép kimondhatlanul örvendett e tény fölött, s ezer áldást mondott a jó nép a föpásztor és báró urra. Innen Székesére vette útját a buzgó föpásztor, hol ismét számos gyermeket megbérmált; Mohácson pedig sz. Mihály napján isteni szolgálatot tartva, még az nap Izsóp és Dályok plébániák látogatására indult. Föpásztori utjából folyó hózkan tért vissza székvárosába. JPpzsony. Oct. Gán. Szép ünnepre viradott nem csak a pozsonyi tanári kar, hanem a városnak minden műveltebb s a tudományokat melegen fölkaroló egyén a f. hevén, melly napon t. i. fötiszteletü Chorrier Miklós kanonok ur a pozsonyi tanulmányi kerület legújabban kegyelmesen kinevezett érdemteljes főigazgatója az olly fontos, mint kellemesen terhes hivatalába fényesen beigtattatók. A magasztos ünnepély reggeli 10 órakor a sz. lélek segítségül hívása után e nagysága által a magasságbelinek bemutatott veretlen áldozattal vette kezdetét. Isteni szolgálat végeztével a dicsően uralkodó honatya életnagyságú képével pompásan földiszített akadémiai nagyobb terembe vonulónak a szép számú vendégek , és a szerény tanuló ifjúság, amazok közt örömmel szemléltük tündökleni a főtiszt, helybeli főkáptalan majdnem valamennyi tagját, megyei lelkes első alispánunkat tiszttársaival, a királyi váltótörvényszék elnökét, városunk főbíróját, polgármesterét, több választott polgárát, s számos egyházi urakon kívül, több királyi hivatalnokot. Nt. s tek. Dussik Illés akad. aligazgató ur röviden előadván az ünnepély czélját és tárgyát, a tanári karból küldöttséget nevezett ki a főkormányzó tiszteletteljes meghívására, ki is a teremben szűnni nem akaró harsány „éljen“ közt megjelenvén s elnöki székét elfoglalván , akad. aligazgató ur által velős beszéddel lelkesen üdvözöltetett, majd a k. kineveztetést hirdető oklevelet felolvasván, elevenen tolmácsoló a tanári karnak őszinte örömét, abból fakadót, hogy olly kitűnő tehetségű, szilárd jellemű férfiúba öszpontosult a népatya bizodalma, kit a tanári kar és műveit közönség kellemes társalgása , nyájas leereszkedése, mély tudománya, terjedelmes és sokoldalú ismeretei miatt mint tanárt, mint írót, mint szónokot és polgárt tisztelni, becsülni és szeretni már rég megtanult, erős hitét fejezvén ki az iránt, hogy a nevelési ügynek illy jeles tapintata, s bölcs kormányzó vezérlete alatt virágzania kell; végre háromszorosan éltetvén a legelső magyar embert legkegyesebb királyunkat, nádor ő fenségét, az egész ausztriai házat, a hont kormányzóival együtt, az összes tanári kart, az ünnepélyre megjelent vendégkoszorút, s főigazgató e nagyságát, kérte a lépteink és működésünk fölött őrködő Istent, hogy valamint a tanári kar és közönség forró óhajtásához csatlakozott őszinte örömet megadni, úgy azt ő nagysága számos évekre kinyúló élete fentartásával