Nemzeti Ujság, 1846. július-december (41. évfolyam, 308-411. szám)
1846-07-24 / 321. szám
Előfizetési díj félévre postán és helyben borítékkal (' forint, boríték nélkül házhoz küldve öt forint ezüst pénzben. Negyvenegyedik év. 321. szám- 1840-Megjelenik minden kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap egy egy év. Lapjaink mindennemű hirdetményeket felvesznek. Egy egy hasáb-sorért apró betűkkel öt ezüst kr. számittatik. NEMZETI USAt Alapitá KULTSÁR ISTVÁN táblabiró, kiadja Özvegye. Teljes számi példányokkal még folyván szolgálhatunk. Péntekjul. 24. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál s helyben a szerkesztőségnél. Zöldkert utcza 488. szám alatt földszint, a hivatalban. Tisztán irott czimeket kérünk. Levelek a szerkesztőségnek czimzendők. Bérmentetlen leveleket csak rendes levelezőinktől fogadunk el. Névaláírás nélküli idegen kezektől hozzánk küldött tudósításokat semmi esetre sem közlendőnk. TARTALOM. Magyarorszság és Erdély. Kinevezés. — List tanár és a védvámok s egyletek. III. — Tudomány és irodalom. (Geist der österreichischen Gesetzgebung zur Aufmunterung der Erfindungen im Fache der Industrie).— Törvényhatósági tudósítások. Nógrádból (tisztujitás).—Vidéki hírek. (Nagyszombatból). — Vegyes újdonságok. Külföld. Spanyol-, Francziaország. N.Britannia.Sveicz. Olasz-, Németország. Társulatok és Intézetek. (A magyar nemz. museum tárgyában. Vége.) Hirdetés. Gabonaár. Pénzkelet. Lettek a huzások. Dunavizállás. ___________________ MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY. Ő cs. kir. ap. felsége a pozsonyi váltótörvényszék elnökévé Németh János ugyan azon váltótörvényszék első ülnökét kinevezni legkegyelmesebben méltóztatott. Üst tanár és a védvámok s egyletek. III. Becher statistikai táblái a behozott s kivitt áruczikkeknek, tévedésbe hozták a pesti hírlap egykori szerkesztőjét, s ö pedig másokat magával rántott, nem tudván, hogy azok a régi becslések után készültek, mellyek távol járnak az igazságtól; például: a schawl-szövetek fontja ma 15 ft, s ö a régi becslés szerint 120 ftot tett föl, azért nem is csoda, ha a mérleg kedvetlen alakját tünteték föl az őt követők. A régibb statistikusok, mint Schwartner, elismerik színre a magyarországi kereskedés szenvedőleges állapotát, de mind a mellett is vámlajstromokon okoskodva azt tanítják, hogy passiv áltás mellett is nyert Magyarország, nevezetesen Schwartner az 1802-i vámrovatokon építve hat millió frt nyereségünket mutatá ki. A schediasma írója (de statu praesenti fabricarum et manufacturarum in Hungária 1793.) az 1783diki jegyző rovatok után közli transito portékák . . . 3,916,979. importok................... 10,847,121. exportok................... 16,682,069. Almásy Károly gróf, Considerationes super statu commerciali Hungáriáé (1. Schletzers Staatsanzeigen. Heft 69. p. 16.) csaknem hasonló mérleget mutogatott ki azon évről, szerinte 8 millió árut hoztak hozzánk be az örökös tartományokból, s oda kivittek tőlünk 14-10 millióra, a többi áru idegen országokba vitetett. Townson 1793ban hat millióra teszi Magyarország népességét, a kivitelt 16, a behozatalt 11 millióra határozza; ezekből legalább annyi kiviláglik, hogy régibb statistikusaink is tudták szenvedőleges állapotát kereskedésünknek, de azt olly nyomasztónak koránt sem látták, mint ma el akarják velünk hitetni; hogy belső iparunk is 1793 óta nem hátrább , de nagyon előment, kézzel fogható igazsággá válik, mihelyt a schediasma kimutatásait a műipar-társulat 1843ban kiadott jegyzékeivel s Fényes Elek statisticájával összevetjük. Ha ez utósóba tekintünk (M. D. Statist. 1. 248.) úgy találjuk, hogy 1816—1826. tehát 11 évre közölvén azon hivatalos táblázatokat, mellyek az 1827k i országgyűlésről kiküldött választmánynak átadattak, ez időszakra az ausztriai nem magyar tartományokkali kereskedésben évenkint 3,192,052 p.ft. kedvező mérleg áll, és csak a külfölddeli kereskedés irányában mutatkozik veszteség, melly, lehúzván nyereségünket, évenkint 1,728,406 p.ft. deficitet tenne ; de az igen érdemes izó hozzá teszi, hogy azon táblák a magyar kereskedés valódi állapotjáta váljon szenvedőleges , azt teljességgel ki nem tüntethetik , részszerint azért, mert a portékák nem piaczi áruk szerint írattak föl, részszerint pedig azért, hogy az árbecs is sokat változott, és tovább némelly kivitt czikkek azokban elő sem fordulnak. Legújabban Tegoborszky is kedvező mérleget mutatott reánk nézve föl, ki szerint 1841-ben Magyarország kivitele 51,330,004, a behozatal csak 42,610,273 p. ft., tehát 8,719,731 p. ft. több ment ki mint bejött. Igaz, hogy a pesti hírlap 403dik száma a kiviteli summát 44,795,004 p. ftra leapasztja, de még így is majd két millióra rúgna nyereségünk, tehát 1783 óta a jelenig valami nagyon káros mérleg legalább a tudva levő adatok szerint nem mutatkozik, megjegyezvén még azt is , hogy a p.h. általi leapasztás igen önkényes , mert a kivitelben bele akarja tudatni a török földről hazánkon csak keresztül vitteket, ellenben a behozatalnál erről hallgat, pedig tudva levő dolog, hogy török földre nem kevés ausztriai mű szállíttatik, ami Magyarországra van fölírva. Ami Tegoborszkynak azon állítását illeti, hogy a magyar kivitel növekedése, a behozatal növekedéséhez úgy áll, mint 9, 22, azt csak cum grano salis kell érteni, mert ő csak három évet hasonlított össze más három évvel (1833, 1835. és 1839 — 1841.) és az első három évben szerinte még is többet vittünk ki mint behoztunk, mert a kivitelt 41,561,295,a behozást 26,888,646 p.ftra teszi; a más három évre szinte ez áll, hol a számmennyiség 50,941,339 kivitel, s 41,438,168 p. ft. behozás, tehát inthesi ismét az általános mérleg mellettünk szól, s nem kell feledni, hogy több pénz s statuspapiros szivárognak le hozzánk Bécsből magyarországi vásárlatok, s itt kötött hitelezésekért mint megfordítva, a miknek a vámjegyzékekben nyoma sincs, mint nincs a szolgálati béreknek, mellyek pedig a bizományos kereskedésben tetemes summát tesznek. Általában meg kell jegyezni, hogy a kereskedési mérlegnek magukban a vámjegyzékek még nem pontos kimutatói, ha például valaki húszezer fori árut visz ki, s szerencsésen vásárolván a külföldön, negyvenezer f. árat hoz vissza , a mérleg húszezer f. deficitre mutat, pedig szerencsével járt; ha már tűz, árvíz, vagy más veszedelem miatt portékái kárba mennének at alatt, a mérleg csak a 20 ezer ft exportot mutatná ki, mint nyereséget, pedig az egészen megsemmisíltetett, a tengeri kereskedésben pedig vajmi sokszor előadja magát az illy eset! Valóban túlságos azon félelmünk, hogy az ausztriai birtokokkali kereskedés miatt már már a teljes elszegényedés örvényszélén állunk, és ámbár e nézetben osztozik is a p.h. de nem lehet más részről nem helyeselnünk a 404dik számban letett nézeteit! mellyek szerint igy ir: „Mi legalább azt hisszük, hogy a deficit semmi esetre sem olly nagy , minőnek hirdettetett, s elszegényedésünk pedig nem csak azon differentiából ered, melly a be s kivitel közt létezik, de abból, hogy előállításunk az ország productiv erejéhez s szükségeinkhez képest csekély. Előállításunk nem növekedhetik, mert nincs nagyobb külső vásárunk — hogy pedig nagyobb vásárunk nincs — ez a vámrendszerben fekszik. Ez a mindennapi okoskodás, de a következések, mellyeket a közlött adatokból húzhatni, e nézeteket tetemesen módosítják. Bennünket ez adatok következő nézetekre vezettek, sőr közlekedési eszközök hiánya termékink vásárát az ausztriai tartományokban tetemesen csökkenti. Tökéletesb közlekedési eszközök, biztosabb s olcsóbb szállítás mellett Magyarország több bort s gabonát adhatna el, mert versenyezhetne az olasz borral s külföldi gabonával, s szállíthatná a gabona azon mennyiségét is, mellyet a magyar kevésbé termékeny határvidékek az ausztriai tartományokból behozni szoktak, stb. stb. Ezekben hát ki van mondva és bevallva, hogy főleg magunk vagyunk okai a bajnak, jobb is magunkban keresni a hibát, mint a külföldön, mert ha meggondoljuk, hogy a monarchia költségeihez nem mérték szerint járulunk, hogy a kettős vámvonali intézet Ausztria s Magyarország közt alig hoz be 2/5 milliót bruttóban, hogy a szomszéd tartományokban, melylyekben eladjuk nyers termékeinket, consumo adó is van, és hogy csak a viszonyok határozzák el, mellyik fél fizeti e mellékes adót, már akkor csak saját szorgalmunk fejlesztésére, utaink kijavítására stb. stb. kellett volna rég figyelmünket fordítni, hogy kedvezőbbekké tegyük a viszonyokat. Vigasztalásunkra szolgálhat, ha már egyszer kereskedelmi állapotunkat szenvedőlegesnek tartjuk , — mert gyártmányokat nem viszünk ki — azon körülmény, hogy más országok is vagynak még, mellyek velünk egy hajóban eveznek, és a nem kedvező mérleg mellett is szintúgy mint mi el nem szegényedtek, még pedig azon egyszerű okból, mert a luxus csak a főbb rendűek közt van meg, kik nem az előállitó, hanem fogyasztó osztályt képezik, a mellett sokan ki is költöznek a szegény rendből olly tartományokba, hol a szorgalmat jobban fizetik, hol meggazdagodván, honukba ismét visszatérnek, vagy legalább haláluk után rokonaikra hagyják keresményeiket , de másfelől az aktív kereskedés, ha az magas tetőpontot ér, salurnuskint saját gyermekeit szokta fölfalni, mert minden mértéken túl fölcsigázott vállalkozási szellem önerejével egoistkus czélokra visszaéléseket követ el, mellyek sírját előre megkészítik. A nagyban előállító mindig oda törekszik, hogy külföldön maga adhassa el productumát, ha ebben czélt ért, s vagy kétszer szerencsés volt, nemcsak mindig többet producál, hanem mások productumait kivitel végett fölvásárolja. Látván azonban mások is, hogy a kivitel haszonnal jár, ők is ahelyett hogy maguk előállítnának valamit, csak fölvásárolják a kész productumokat, s azokkal az idegen piaczokat ellátják ; ez mehet egy darab ideig, de a bevásárlás is ennek következtében mindig drágább, a nyereség pedig mindig csekélyebb lesz, majd el is özönlenek végre a szokott piaczokon az áruczikkek, mellyeket aztán saját kárával is kénytelen a kivivő eladni, melly körülmény tapasztalat szerint a legfénylőbb kivitel felett is palctát szokott törni, s a szenvedőleges státusokra azon jó hatással van, hogy szükségeiket rendkívül olcsó áron láthatják el. Hogy ha még az illy kivivő nemzet gyárakból él, melly az idegen nyers termékeket földolgozva viszi ki, a gyárnemesítési düh annyira elharapódzik benne,hogy az anyagok olcsó fölvásárlása mellett is minden gazdagságuk és gépeik ellenére előállításaik s eladásaik csak kárral fognak járni, mert a hason vállalkozók serege egymás közt vetélkedve, azon kénytelenséget szült, hogy fölösleges gyártmányaikat olcsóbb áron vesztegessék el. E vetélkedés már akkor sem igen kellemetes, ha az idegen maga keresi föl a gyártmányosokat; még kellemetlenebb akkor, ha a gyáros kénytelen idegen földre hívatlanul is elküldözgetni gyárműveit. Kik a nagy vásárpiaczokat Hamburgban, Lipcsében, Frankfurtban közelebbről ismerik, illy tüneményeket nem egyszer láthattak éltökben. Angliában is kezdik már átlátni a dolgot, azért sürgetik sokan, hogy minden nemzetnek engedtessék meg szabadosan lerakni náluk termékeiket, mellyekről kedvök szerint rendelkezhessenek is, ők magok csak a bizományhasznot tartván fon magoknak, még pénzelőlegezésekre is készek lévén. A mi saját állapotunkat illeti, fölébredésünket okos ember méltányolni fogja, csak itt is, mint egyebekben, túlzásnak ne induljunk; egyik sajnos és elvitázhatlan jele az illy túlzásnak, hogy serkengetéseink a dologhoz nem értő néptömeg közt maga sorsával meg nem elégedést támaszt föl, s a kormány irányában növeszti a gyanút és bizodalmatlanságot, mellyel irtogatni kellene inkább; különben is gyárértelmesség nem lehet egy két év szüleménye, az egyenvonalban áll a tudományok ismeretével, mellyekben szinte, tekintve az egészet, még nagy előlépéseket nem tettünk. És itt már méltán kérdhetni: hát tudománytalanságunknak is a külföld az oka, s nem mi magunk ? ezt állítni nevetséges volna, pedig a gyárkeletkezésekkel is épen igy van a dolog — könnyebb azoknak hiányát az ausztriai reactióra tolni, mint a helyzetekes-