Nemzeti Ujság, 1847. január-június (42. évfolyam, 412-512. szám)

1847-04-08 / 466. szám

czélra való élés tilalmaztatván.44 A gr. T. F.-é pe­dig következő: „A vadászat, halászat, madarászat, ennekutána is kirekesztőleg a földesurat illeti, mi­nélfogva ezen javadalommal az úrbéresek csak föl­­desuraikkal kötendő egyezkedés utján élhetnek/4 E pontra nézve voltak egyes észrevételek, mint pél­dául , hogy a kártékony madarak pusztítása enged­tessék meg. A kérdés azonban igen tiszta: Kívánják e a kir. és rr., hogy a kisebb folyóvizekben a ha­lászat joga a r. b. javaslata szerint meghagyassék az úrbéreseknél, vagy gr. T. F.nek ezzel ellenkező ja­vaslatát fogadják el? (A többség gr. T. F. javasla­tát emelte határozattá. (Vége következik.) (E. H.) A ,Magyar* * Szépirodalmi Szemle4 — A ,Sz. Szemle4 eddig megjelent 13 száma többnyire olly czikkeket hoz, mellyekből eléggé kitűnik, hogy a munkatársak mind a kellő ismeretekkel bírnak, mind komolyan gondolkozni tudnak és akarnak, miszerint a lapot tudományosan kezeltnek lehessen mondani. S ezzel a legszebb és egyszersmind köztünk legritkább dicséretet mondtuk el felőle... Innen ered, hogy a .Sz. Szemle" határozott hangon, férfiasan, szigorú követelésekkel lépett föl. Szigorúsága mellett leg­kisebbé sem vette tekintetbe, hogy némelly hiúsá­gok, gyöngeségek iránt tán némi kíméletességgel kellett volna viseltetnie, hogy rokonszenvet gerjesszen. Ez in­kább tactk­a, mint kötelesség lett volna ; mi azonban azt minden esetre eszközlendő, hogy kevesebb hara­gossal kellne most szemben állnia, ollyanokkal, kik Ma­gyarországot most is azon paradicsomnak vélik, melly­­ben meg vala tiltva, hogy a tudás fájának gyümölcséből enni nem szabad. Mert ha vannak köztünk emberek, kiknek az irodalomtól borsódzik a háta, vannak­ ismét — fájdalom — olly írók is, kiknek a tudománytól borsódzik a háta .... Az első furcsa, de második még furcsább! Lessing azt mondá: pofon üti azt az embert, ki őt lángésznek mondani meri... Idétlen szerény­kedés ! Nálunk hamarább pofon üthetik az embert, ha valakitől a lángészet megtagadja. Mert a lángész az oka mindennek. A lángész okozza hogy egyik embernek nálunk borsódzik a háta az irodalomtól, a másiknak (íróink közöl) bor­sódzik a háta a tudománytól. Azon tévedéses hitben látszanak lenni némel­­lyek, hogy lángész és szabály egymással meg nem férnek. Különösen hinni látszanak azt, hogy a láng­ész maga magának alkot szabályokat, (a mi néha igaz), s hogy a betanult szabályok , vagy a sza­bályszerű tanulás, elölik a lángészt, (a mi soha sem igaz). ,­ Azt is hinni látszanak némellyek , hogy mi­helyt valahol a szabálytalanság, a tanulatlanság meg­van, (mit megszerezni — mellesleg mondva — igen kevés fáradságba, s legkisebb fejtörésbe sem , ke­rül), ott azonnal és szükségkép meg kell lenni a lángésznek is. Minél fogva némellyek (valóban a legjobb szándékból) csak azért is iparkodni látsza­nak, lelkeket, eszeket minél tovább tudományos mű­veltség nélkül hagyni, hogy annál biztosabban láng­eszek maradjanak, irodalmunk dicsőségére. Innen az a hát-borsódzás a tudománytól, melly szabályokat fürkész és állít föl. Innen egy némellyek­­ben az a lessingi iszonyodás mindentől, a mi tanu­lás, tudomány, műveltség, ismeret­szerzés, gondol­­kozási higgadtság, s hasonló nevek alatt rémít. S ez még hagyján. Nem lehet minden ember tudós. De ezen az utón egyszersmind megfosztatik szent ihleté­től a kebel; nem gyökerezhetik meg benne s nem növek­­hetik naggyá azon komoly elhatározottság, eltökélt szi­lárd akarat, föltétlen törekvés a jó, igaz, szép, nagy és nemes után , melly nélkül szót nem tartunk ne­vére érdemesnek, melly nélkül nem csak maradan­dó, de csak élvezhető művet sem teremthet sem láng­ész , sem talentum. S ez aztán valóban nagy baj! .... Tréfaság lesz minden, fölületes tréfaság, kön­nyelmű kapkodás, üres hánysvetiség, vásott paj­zánkodás. S jaj az irodalomnak, mellyben ezek fő­­polczra vergődnek. Egy jó tanácscsal ajánlkozunk. Nem jó volna-e, ha a fiatal iró, kit tán kelle­tén túl menő önbizalom csiklandoz, először is ar­ról iparkodnék magát meggyőzni, hogy ő nem láng­ész , hanem csak kisebb nagyobb talentum, melly­­nek kifejtésére művelés, tanulás szükséges, ha már csakugyan igaz, hogy ez a lángésznek, miből ne­künk annyi jutott, nem kell, melly mindent az ujjá­ból szop. S ha e kiindulási pontot választja a fiatal iró, mi történik vele? Vagy lángész, vagy nem lángész. Ha nem az, a tanulás és művelődés fejthet ki belőle valamit, s irodalmunknak hasznosabb bajnokává emelkedhetik , mintegy tuczat quasilángész... Ha pedig valóban láng­ész, azért idejét legkisebbé sem veszti el, mert a tu­domány és művelődés még ott is fejthet ki valamit, hol kevés a tehetség; a hol pedig nagy, ott csodá­kat művel. S mi több, illy lemondással az előlegezett láng­­eszűségről, még azt is nyerjük, hogy a tudomány és szabályszerűség iránt türelmesek leszünk; a mi fejlődő irodalomban nagy nyereség. Békén lesz ak­kor házunk, melly most a ,Sz. Szemlédtől szintúgy borsódzik , mint fogna borjúzni bármilly czimü s bár kik által kiadott critical­olyóirattól, ha csak az hiúságunkat nem legyezné ,­­ hibáinknak és gyöngé­inknek nem hízelegne. Ezt pedig a .Sz. Szemle" nem teszi, hanem ön­állókig megy czélja felé, hogy terjesszen nemesebb ízlést az irodalomban, m­ellynek előmenetelét mindenkor szem elött tartja bírálataiban. A mi bízvást reményi­jük , hogy szaporitni fogja a jónak Istene az irók számát köztünk, kik a czélra, mellyet a ,Sz. Szemle4 nemesül kitűzött, s melly felé férfias szilárdsággal tö­rekszik, közre munkálni fognak, hogy minél nagyobb legyen az igaz jónak elterjedése a közönségben. Azon számos megtámadások közt, mellyeknek a ,Sz. Szemle4 eddig ki volt téve, kivételkép kell megemlitnünk azon méltánylatot, mellyel e derék lap iránt az ,Életképek4 szerkesztője viseltetett, ki mi­helyt a ,Magyar Szépirodalmi Szemle4 megjelent, a­­zonnal megszüntető a lapjai mellett az elölt kiadott ,Irodalmi Örsz­­e tette által nyilvánosan beváltván és elismervén, miszerint a ,Sz. Szemle" irányát és el­veit saját megszüntetett lapja irányával és elveivel tökéletesen egyezőknek, s igy az utóbbi lap kiadá­sát ezentúlra szükségtelennek, tartja, valamint azt is, hogy ezen helyeselt irányban és elvek szerint a ,Sz. Szemle, az ,Irod. Orsnél annál kedvezőbb ered­ménnyel járhat el, mivel­ minden héten megjelenik, s tartalma három kitűnő készülségű férfiú közvetlen közremunk­álása mellett állittatik ki. Frankenburg ur ezen tapintata s nyilvános hallgatag elismerése an­nál nagyobb dicséretet érdemel, mert ez az egymás­sal csaknem örökös perpatvarban élő magyar jour­­nálok közt, mondhatni, első jelensége a collegialis ösz­­szemunkálásnak bűn közlött a magyar clerus jótékonyságáról a szű­kölködő nép iránt, mi is járulhatunk némi toldalék­kal; am. püspökünk t. i. Scitovszky János ur, megnyittatta magtárait, de csak jobbágyai számára, és igen jutányos áron adja el nekik búzáját sat. A nemes pécsi káptalan is igazán atyailag gondosko­dik szűkölködő vagy megszorult jobbágyairól, bú­zát, kukoriczát, pénzt kölcsönözvén ajándékozván nekik , mit a székesegyházi és papnöveldei uradal­­m­ak­ is tesznek. Itt is bebizonyult ismét a régi né­met közmondás: Unter dem Krummstab ist’s gut wohnen. *— Nm. püspökünk az által is sokat segít a szűkölködő munkásokon, hogy e drága időben épít­teti az általa fölállítandó nagyszerű kolostori leány­­nevelő-intézetet. Engedje Isten, hogy még gyümöl­csét is bőven lássa a lelkes főpap azon magnak, mellyet ez által elvet. Nógrádi Verőcze. April elején. — E napok­ban a vasúti munkálat egész erővel meg fog kezdet­ni , s ellép az éhséggel küzdő szegénység biztos ke­nyérkeresethez juthat, csak az alvállalkozóktól fölötte el ne nyomattassanak az általános munkába szegő­dök , miről eddig is nem ritkán lehet­ panaszt hal­lani. Körvidékünkön az őszi vetések igen szépen zöldülnek, ha az egyebütt is úgy van, jó terméshez lehet reményünk. A folyvást kedvező időjárat a ter­mékek árát már is alább szállitá; adja Isten hogy ez tovább is úgy legyen! a bornak ára m. e. ősztől egy pgo ital ment följebb , de csak az újnak , mert az ő 1842dik évitől kezdve folyvást alább száll. — Kör­nyékünkön a halálozás előbbi évekhez képest — föl­tűnő, ritka ház, mellyben beteg ne találkoznék; so­kan szenvednek ideglázban és patécsben, kik közöl többen el is halnak. — Egy fiatal váczi sebész, név­­szerint Str­ober János, helységünkben néhányat sze­rencsésen kigyógyitott, s különösen a helybeli fel­­mérőt­eiről első orvosa is úgy nyilatkozék, hogy nehezen marad meg — az előbb érintett veszélyes kettős bajból szerencsésen fölgyógyitó, de nem csak őt, hanem nejét is, ki férjétől elkapta a ragályos nyavalyát; ugyan ezen fiatal ember Váczon is töb­beket gyógyított ki hasonló szerencsével, mi annál inkább érdemel megemlítést, mivel a derék egyén eddig mindenki figyelmét kikerülte, sőt azok is több­nyire , kik csupán személyéből ismerék , bizodal­­matlansággal viseltettek iránta. Adjon Isten neki szép hivatásához ezentúl is kivántató szerencsét! a szor­galom — úgy látszik — nem fog nála hiányzani. — Á. J. 221 VIDÉKI IN­REK. Egerből. A nagyhét szombatján ritka szép je­lenetnek voltunk tanúi, mellyel a leghidegebb keblű sem nézhető legbensőbb megilletődés nélkül. Ugyan­is délelőtti 11 óra tájban több száz aggastyánt, nőt és gyermeket láttunk étkekkel teli edényeikkel az ér­seki lak elébe tódulni, komoly arczaikról a hála szent érzelme sugárzott vissza, és szemeikben köny ragyo­gott, midőn egyszerre térdre omolva ajkaik hó imá­ra nyíltak, százszoros áldást és hosszú életet könyö­rögve azon lelkes földesurra­­­ki múlt évi december közepe óta mostanáig *) mind őket, mind otthon be­tegen fekvő, vagy a napok " terhe alatt elgyengült kedves övéiket, kiknek száma az ezret több­ száz­zal fölülhaladta, olly tetemes áldozatokkal az ínsége napjaiban atyailag ápolni, s életüket megmenteni si­etett; és ez által uj fényes tanujelét adá atyai szere­­tetének népe iránt, fölragyogt és feledhessen tanujelét: mennyire tud e magas hivatása szerint szenvedő em­bertársai irányában a vigasztalás angyala lenni ! A szegény az őszinte hála szent könyével adózott érette. És e látvány a maga nemében olly páratlan s sziv­­, reható vala, mint maga a nagylelkűség, melly azt előidézte­ Baranyából. Nálunk is szokatlan a drágaság és szükség, föllép némelly szegényebb falvainkban. A hosszú tél fölemésztette úgy is kevés takarmányun­kat. A legelőn még mit sem kap az elsatnyult mar­ha. Pécsett 3 vít a szénának mázsája. Vetéseink é­­des reménnyel biztatnak, de mindenki esőt óhajt. Ha az idén ismét szüki találna lenni az aratás, nálunk is kimondhatlan lenne a nyomor. — Azon örven­detes adatokhoz, miket a Nemzeti Újság a napok­______ *) Nagylelkű Pyrkerünk atyai gondoskodása határt még most sem ismer, mert ha a zordonabb évszakon át ingyen táplálta szegény alattvalóit, ezentúl az idő enyhültével átcsinálás, építés s hasonló munkákkal alkalmat nyújt ne­kik a kenyérkeresetre KÜLFÖLD, Spanyolország. A­mi jelenleg Madridban tör­ténik , fölötte nevezetes s könnyen komoly követke­zéseket vonhat maga után. Serrano tábornok, az ország senatora, politikai elveinél fogva mérsékelt pro­gressista, mintegy 36 éves, a spanyol nők szemei­ben valódi Adonis , finom társalgású, megnyerő be­szédű, hatalmas, merész s majd vakmerő. A lehe­tőt s elérhetőt kiszámítva , spanyol nyakassággal ra­gadja azt meg. Hazája figyelmét már többször sike­rült magára vonnia. Mint bátor s értelmes tiszt nagy tekintéllyel bir, katonáitól szerettetik, s mint barátja va­­lamelly ügynek ép olly nagy becsű, valamint félelmes mint ellenség, 1842ig hű párthive vala E­spar té­rő tábornoknak s attóli elpártolása 1843ban okozá amannak mint régensnek bukását, akkorában volt az, midőn Serrano Barcelonából egy merész nyilat­­kozványt bocsátott ki, s magát önhatalmilag az ideig­lenes kormány élére állitá. Az ő fölhívását követék az Esp­arterohoz hűtlenné lett seregek, s midőn a leg­nehezebben már keresztül esve általa s Prim által az alap letétetett, csak akkor tért vissza Francziaországból Narvaez, hogy Ardoz tévéin a saját emberei ál­tal elárult Scoane és Zurbano tábornokok fölött könnyű s vérnélküli győzelmet vívjon ki. Olozaga cabinetének megbuktak­or, hol Serrano még had­­minister volt, a nyilvános élettől visszavonult, s csak később , midőn a progressista párt tagjai a tett tapasztalások után okosabbakká lévén, kölcsönös zász­ló alá állának, csatlakozott ő is hozzájuk. Több ideig még Madridba sem volt szabad jönnie, azonban az 1845-i új alkotmány behozatala után a kormány őt senatorrá nevezte. Ismételve kinyilatkoztató, hogy progressista, s az is akar maradni. Espartero el­leni viseletét 1842 ben fölötte bánja, mit a senatusban tett azon legújabb indítványa által is tanúsít, minél fogva azt kívánta, hogy a kormány, a régens által egészen Cadixbai elutazásáig kiosztott minden katonai méltóságokat s hivatalokat magáénak valljon s elis­merjen. Serrano nem régóta különös kegyenczévé

Next