Nemzeti, 1848. július-december (42. évfolyam, 44-199. szám)

1848-08-01 / 70. szám

hirt fájdalom — visszavonni kentetünk, miután az alvidé­­kekről a tegnapi napon a ministeriumhoz érkezett s f. hó 28ról kelt sürgönyben semmiféle jelentékenyebb összeüt­közésről, tudósítás nem létezik, s így a római sánczoknak Bechtold által történt bevétele alaptalannak bizonyul. Miért is ezennel engedelmet kérünk olvasóinktól, hogy sorainkkal önöknek csak két napi örömet okozhat­tunk. Hadügy­miniszeri rendelet. Értésemre ese­tt, miszerint a puskamivesek a nemzeti őrseregnek eladás végett olly lőfegyvereket készitnek, mely­­lyeknek használata veszélyes, minthogy azokhoz részint e­­gészen próbátlan csöveket, részint ollyakat használnak, mely­­lyek hosszas elhanyagoltság, vagy rozsda által úgy elgyen­­gültek, hogy romlottságuk ellen semmi biztosítékot nem nyújtanak. Ezen a puskamű­vesek által a nemzeti őrsereg­nek eladás végett alkalmazott lőcsöveknek nagy része kü­lönböző hadszertárakban hibáik végett — mint avult vas adatott el. Lőcsövek sürgető keresése, s azon körülmény, minél lógva jókat nehezen kaphatni, nyerészkedő embere­ket polgártársaik veszélyeztetésével arra birt, hogy ezen csöveket újaknak látszó lőfegyverek készítésére használják. S­ minthogy a nemzeti őrsereg különös könnyűségű lő­fegyvereket óhajt, tehát a hosszas használat által úgy is megtágult üregű­ s elgyengült vasú lőcső még könnyebbre reszeltetése által a kívánságnak megfelelt ugyan, de egy­szersmind ellenállási sajátságából annál többet is vesztett. E gyengült vascsövek használata azonban a nemzeti őrse­regnél annál veszélyesebb, mennyiben nem csak a tulajdo­nos maga, hanem azok is, kik a rendben mellette állanak, veszélyes következéseknek vannak kitéve. Hogy tehát jö­vőre minden illyetén veszélyeknek czélszerű­en eleje vétes­sék, azt rendelem, hogy az itteni puskaművesek által ké­szült minden lőfegyver az itteni vártüzérségi kerületnél ket­tős töltésű lőpor alá vétetvén, ezen próba kiállása után a lőpor üregen alul próbabélyeggel ellátassanak. Figyelmez­tetek ennélfogva minden lőfegyver vevőt, miszerint illy bé­lyeg nélkül semmi lőfegyvert ne vegyen. Hogy mégis a nemzeti őrseregtől eddig megvásárlott lőfegyverek is meg­­próbáltassanak, a nemzeti őrsereg főparancsnoksága utján a szükséges intézkedéseket megteendem, minélfogva ezen lőfegyverek a budai vártüzérségi kerületnek lőkisérlet vé­gett részenkint átadassanak. Budapesten julius 30, 1848. Hadügyminister Mészáros Lázár. Nemzetgyűlés. Ülés a k­é­p­v­is­e­l­ő h­á­z­b­a­n. Julius Zokán. A folytonos nagy hőség, a­helyett hogy képviselőink vé­rét felforralná, s a haza megmentéséről nemcsak hogy tü­zesen tanácskoznának, de tüzesen határoznának is, egészen ellenkező hatással van. Képviselőink mint ujdon ültetett növények a nagy hő­ség által naponkint mindinkább lankadnak, s ha még so­káig így tart, tökéletesen kiszáradnak. Furcsán is mennek e képviselő­házban a dolgok. Így például látni és hallani lehetett ma, mikint egy bács­­m­egyei még pedig miniszeriális képviselő által a belügymi­­nister a szerb lázadást illetőleg mulasztásukkal vádoltatván, a vádlott erre nagy indignatióval azt felelte, hogy ő min­dent megtett a lázadás kifejtésének m­egváltására; de Bács­­megye nem akarta végrehajtani rendeleteit— í­gy van! igaz!., kiáltott a képviselő­ház, és a baj meg­van, a bajnak oka tudatik, és ez ok a mulasztás, de a mi­niszer nem felelős, mert ő rendelkezett, hogy pedig ren­deletei nem teljesítettek, arról mit sem tehet. — * De menjünk tovább. A belügyminiszer több erélyesnek mondott rendelkezései közt azt is megemlítette, hogy Cser­­novics helyébe Szentkirályi Móriczot nevezte ki újólag biz­tosul. A ház e nyilatkozatot nagy örömmel vette, s már maga ez öröm mutatta, hogy az előbbi biztos még­sem úgy járt el kötelességében, mint kellett volna; no de se baj, már más van helyébe kinevezve, elmúlt esőnek köpönyeg, elmúlt tettekért felelősség, a magyarnál nem kell... A ház nem a múltnak, hanem a jövőnek él, s mi inkább a­­zon csodálkoztunk, hogy valakinek eszébe nem jutott Szent­királyit felelősségre vonni azért, amit jövendőre tenni fog, mint azon, hogy Csernovics eljárása ellen a múltra nézve szó sem emeltetett. Azonban mindezekről hiába beszélünk, a múltra néz­ve, a válaszfelirat tárgyalásakor a ministérium eljárása h­e­­lyeseltetvén, többé a felelősségről e tekintetben tehát szó sem lehet, és e tény már magában is fényes bizonysága annak, miszerint nincs nagyobb kibúvó ajtaja a felelősség­nek, mintha a ministérium politikája, a választottatok al­kalmával egyszerre és átalánosságban tárgyaltan­. Hiszen mi könnyebb, mint olly irányt adni a tanácskozásnak, vagy olly ind­sarnokkal bebonyolítani a tanácskozást, mellyek hosszas üres vitákra adván alkalmat, a ház türelmét, az által kifárasztják, s ügyeimét a főtárgyról elvonják. Nálunk pedig ez épen leginkább megtörténhetik, mert képviselőink egy része igen szeret ugyan beszélni, de a más része annál inkább nem szeret hallgatni; ebből azu­tán az következik, hogy egynéhány tehetségtelen, de be­szélni szerető egyén, minden tárgynál nyakra főre lő ele­ve fölhralja magát, mikor talán az okosabbakra jönne a tó, a ház s különösen kik már beszéltek, teljességgel nem akarnak hallgatni, s a szavazást sürgetik; szavaznak azu­tán, mint épen ma is, csak nem minden ok nélkül, cso­dálatosan, meglepően, váratlanul.­­ Ugyan­is­­ millenyr e lapokban is említve volt, II a T J- 274 zsics Lázár, egy törvényjavaslatot terjesztett elő, Bács, Torontál, Temes, és Krassó megyék ostrom­állapotba he­lyeztetéséről; e törvényjavaslat az osztályoknak vélemény­­adás végett kiadatván; az osztályok központi bizottmánya, melly rendszerint a majoritás véleményének képviselője szokott lenni, két nap egymásután ülés nem lévén, ma ad­ta be véleményét, mellynek határozó pontja igy szól : „Az osztályok — mind valamennyien — kivétel nélkül, azt véleményezik, hogy a 7-ik szám alatti törvényjavaslat ezúttal elmellőzendő, s illy kivételes törvény bekövetkezhető szükségét elismerik ugyan, de a ministériumtól várják, hogy a körülmények szerint annak idejében indítványozzon illy kivételes törvényt.“ E vélemény mellett és ellen hanyagul, részvét nélküli jelentéktelen vita folyt, mintegy két óra hosszáig, semmi új körülmény, semmi kapacitáló ékszer egyik részről sem hozatván elő, s csak nem megfoghatatlan, hogy miért? a központi bizottmány véleménye mellett alig állott föl a szavazásnál 30 képviselő, s nagy majoritással az ellenvé­lemény győzött, mellynek értelmében, a ministerium, még ez ülés alatt, egy vésztörvény javaslatot tartozik a ház elébe terjeszteni.­­ Ezen váratlan eredményt, ha csak a magyarok iste­nének valami titkos sugalata nem vívta ki, másnak tulaj­donítani nem tudjuk. Meglehet azonban, hogy még­is természetes oka volt, és e természetes ok az lehetett, hogy a ministérium, a ház véleményét megelőzve, már illy forma rendeleteket bocsá­tott ki, és így a ház elmaradni nem akarván, amúgy vak­tában neki rugaszkodott. Ez után még egynéhány indítványok tétettek, mellyek közt egyedül Boczkóé érdemel ügyeimet, melly a ma­gyar független önálló diplomatiáról szól; a ház a nagy munkában kifáradván, délutáni fél egy órakor abba hagyta az ülést, hétfőn a pénzügyminiszer telepítési törvényjavas­lata fölött megkezdendő a tanácskozást. — Rövid közlés. A képviselő­ház jul. 31-diki üléséről. Kossuth Lajos a hitelintézetet illetőleg fontos indít­ványt jelentett be a háznak, miszerint a hitelintézeti be­­táblázás az ősiségi keresetre nézve is elsőbbséggel bír­jon. Másodszor, hogy a közvagyonosság tekintetéből az úrbéri tartozásokra nézve némi előlegezések történjenek. Napirendre került a pénzügyminiszernek lapunkban már közlett törvényjavaslata a telepítésre nézve. En­nek 4-ik­­ára nézve azon módosítása fogadtatott el a középponti választmánynak, miként a közállomány az ima- és iskola­házakat fölépítvén, a lelkészek és néptanítók ellátásáról a státus 6 évig gondoskodjék csak; azontúl pedig ezen tele­pek e részben is az ország többi községeire hozott és ho­zandó törvények alá essenek. Holnap napirendre jő a hadügyministernek katonaállí­­tási törvényjavaslata. Ülés a képviselői h­á­z­b­a­n. Július 22-kén. Elnök: Pázmándy Dienes, Tárgy, válaszfelirat. Elnök: Az ülés megnyílt. A tegnapi ülésről a jegy­zőkönyv fog felolvastatni. Kazinczi Gábor (jegyző) olvassa a közelebbi ülés jegyzőkönyvét, a­mellyre nézve észrevétel nem volt. Elnök: Jelentem a tisztelt háznak, hogy a hadügy­miniszer ur részéről benyujtatott a magyar katonai főta­nodának úgynevezett Ludovicaeumnak alaprajza. Ki fog nyomatni s tárgyalás végett az osztályhoz­ utasittatni. Az oszályok a régiek , ha azonban a többi követek is meg fognak érkezni s különösen az erdélyiek, kik közöl még számosan hiányoznak, e hónap végén újólag rendezhetjük az osztályokat Egyébiránt jelentem azt is, hogy két kér­vény érkezett, a­mellyek azonban elkéstek, s igy nem tárgyalhatók. (helyeslés.) A kérvény két követ választása ellen kell. Elnök Most menjünk át a napi­rendre. Hettyei István a válasziratot ujonan szerkeszteni kívánja. Bogdanov­ic­h Vilibald: Már harmadnapra húzód­ván e tárgy, látom , hogy a ház türelme is megcsök­kent. ( Egy hang: nem csökkent.) Azért röviden kinyilat­koztatom, miszerint azon politikát, mellyel a ministerium a közelebbi napokban a házzal megismertetett, magamé­nak vallom s nyíltan kimondom, miként a ministeriumnak mind a h­orvát, mind az olaszügyre vonatkozó eljárásában,­­ mind a válaszirat szerkezetében tökéletesen megnyugszom. Haczek­ Márton: Röviden kimondom: a kérdésben levő válaszirati javaslatot nem pártolom, hanem új szer­kezetet kívánok. Mész­á­r­o­s L­á­z­á­r, (hadügyminiszer): Sokkal gyen­gébb vagyok, mint­sem hogy az előttem szólott tisztelt követ el mondása következtében Kossuth pénzügyminister úr­nak s tisztelt barátomnak érzéseit — mint ember vagy mi­nister— itt kellőleg védelmezhetném. A tisztelt pénzügyi mi­nister ur meg fog azokra maga felelni. A nemzet sympat­­hiáját szivbeli érzésekkel nyerhetjük meg, mivel a szivbeli érzés közös a néppel, az egész nemzettel, de váljon meg­­felel-e az igazságnak, és azon tekintetnek, mellyel tarto­zunk nemcsak magaimnak, hanem Európának is, az más kérdés. Ezen tekintetben máskép akartunk föllépni. Minek fejezzük ki azt, hogy szeretünk egy kormányt, egy dynas­­tiát, ha szeretetlenséget akarunk tanúsítani; ha pedig ci­­vilisatióra vagy akármire akarunk támaszkodni, leh­etetlen hogy azon kívánságunk legyen, hogy azt, ki iránt szitunk, gyöngíteni, megrontani vagy megbuktatni akarnak, pedig ha illy kérdésben nem segítjük, mindenesetre ez fog be­következni. Ha mi Olaszországot nem tarthatjuk meg, nem fog­juk Fiumét is megvédelmezhetni, — oda kell erőnket fordítani, hogy az által az ország hasznát gyarapitsuk, — mert ha nem gyarapítjuk, s kereskedésünk fenakad, nem fogjuk előmozdítani azt, mire fölhivatva vagyunk , pe­­dig ha az egész világ kereskedésével összeköttetésbe nem jövünk, lehetetlen, hogy nemzetté váljunk, mert mindig más nemzetek karjai között leszünk; mindig más nemzetektől leszünk kénytelenek koldulni. (Tetszés). Legyen szabad, mivel tisztelendő urak nem ülnek itt,­­ a dolgot erkölcsi szempontból is támogatni, mire néz­ve csak annyit mondok, hogy a­mit szóval rászólunk, az ellen magunkat, vagy a megtámadottat erővel kell véde­nünk. Ez rövid észrevételem, a többire pénzügyminiszer úrnak engedem át a feleletet. Ercsey: A fenforgó tárgy minden oldalról jobban meg van vitatva, sem hogy czélszerű lehetne a kölcsönös előadások c­áfolata által a tanácskozás eredményét késlel­tetni. Annálfogva őszintén nyilvánítom, hogy miután a mi­nistérium eljárását egyenesen hazánk körülményeiből me­ntettnek látom, mind a horvát, mind az olasz ügyekre vonatkozó eljárását pártolom. Nyári Pál: A képviselőház válasziratának átalános tárgyalása lévén napi­renden, mindenekelőtt ki kell jelen­tenem , hogy én e válaszirati javaslatot nem tartom oly o­lyannak, melly által ezen ház képviselve volna. Nem látom a nemzetet ezen nyilatkozatban képvisel­ve azért, mert monarchikus szellemű; hogy ez legyen, ma­gam­ is kívánom, mert nem látom a monarchiát, de az alkotmányos monarchiát ellentétben a néppel. Én azon ál­lást, mellyben jelenleg vagyunk, csak egy stádiumnak tartom a nép életében, valamint stádium, egy már elő­­haladottabb népnél egy más uralkodási, vagy kormányzási rendszer.­­ Hanem nem látom képviselve a nemzetet e nyilatkozatban azért, mert ha valaki összehasonlítja e vá­lasziratot az istenben boldogult rendi táblának közelebbi feliratával, semmi különbséget nem fog benne találni, s ha különbséget talál, az bizonyosan nem előhaladás, hanem visszalépés. Én tehát kívánom,­ hogy e felirat tükre legyen a magyar nemzet függetlenségének, önállóságának mind bel-, mind külviszonyokra nézve. Mellőzve már most azon pontokat, mellyek azon va­lóban sajnos körülményre vonatkoznak, miszerint koronás királyunk ígérete nyomán közöttünk meg nem jelenhetett, átmegyen a válaszirat azon két főtárgyra, mellyek körül az egész forog. Illyennek gondolom először a horvát ügyet. — A ministerium Kossuth Lajos pénzügyminister úr által előterjesztő a háznak e részben követett eddigi politikáját, melly — ha jól fogtam fel — abban áll, miszerint a horvát mozgalmakat nem háboruüzenésnek, hanem pártütésnek ke­reszteli; másodszor kijelenti a kormány, miszerint Horvát­országnak minden méltányos kivonatát teljesíteni kész, de a korona egységéből semmit nem enged. — A kormánynak politikája felől, mint már tegnapelőtt is említem, csak múltra nézve tanácskozhatunk: a ház rámondja helybehagyását, vagy helybe­ nem­ hagyását. Jövendő politikáját a ház elé­be tejeszteni annyi, mint önmagát kivetkőztetni a felelős­­ségbőli, s a felelőséget ráróni a házra. S­­én megvallom, miután a kormány hallgatott arról, mit fog tenni jövendő­ben a horvát ügyben, de elmondta, mit tett eddig,ki kell jelentenem, hogy a kormánynak a múltban követett politi­káját tökéletesen helyeslem. A válaszfelirat másik főpontja a haza védelme. Itt az idő, s pedig halaszthatlanul, mellyben Magyar­­országnak ki kell jelentenie, hogy kikhez akar tartozni. Akar-e tartozni az absolutismushoz, vagy a civilisatióhoz ? S gondolom, senki sincs közöttünk, ki ha e kettő kö­zöl kellene választania: a civilisatióhoz tartozzék-e vagy az absolutismushoz ? — nem választaná az elsőt, s ha így va­gyunk mindnyájan meggyőződve, ugyan az istenért, mi tar­tóztat bennünket, hogy ezt ki is mondjuk, most, midőn nem többé egy pár 100,000 privilegiálus, hanem midőn 15—16 milliónyi nép képviselői szólnak, nem egyedül a királyhoz, hanem Európához. Azok politikáján, kik ezt kerülik, vagy kerülni akarják, át nem látok; nem pedig azért, mert ha mi azt hiszszük, hogy a­mit nem akarunk kimondani, azt ignorálja Európa, úgy véghetetlenül tévedünk. Nem kell hinni, ha egy pár német tudós még most is úgy ír Ma­gyarországról, mint ignora terraról; nem kell gondolni, hogy azok, kik a nemzeteknek nem csak nevét, hanem számát is ollyan jól tudják, az 1815i­ esztendei fejszerinti felosztás után, megfeletkeztek volna rólunk; hanem mi­előtt kimondjuk, hogy hova kivánunk számíttatni, szüksé­ges, hogy mint önálló nemzet, mi magunk jelöljük ki a helyet.—És uraim! az, mi most következik, csak corol­­lariuma azoknak, miket eddig mondtam; t. i. az olasz kér­dés. Tegnap l’arczel Móricz barátom említést ten, misze­rint az a részbeni eljárás nem egyenes, minthogy azon ala­pot, mellyből kiindulunk , elhallgatjuk, és igen sajnálom, hogy voltak, kik ezen nyilatkozatot, — mellyben egyébiránt tökéletesen osztozom, —­rosz néven vették, mert bizonyo­san nem sérteni akart vele, hanem őt is az vezette e kívá­natra, mi engemet, hogy t. i. határozottan kijelentsük az alapot, mellyből kiindulunk. A ministérium jegyzőkönyve már kétszer olvastatott fel előttünk, s nem titkolhatom azt, miszerint nem kétlem, hogy ha a ministeri jegyzőkönyv alapja a ház határozatának, ak­kor Magyarország függetlensége compromittálva van; kom­­­promittálva pedig azért, mert a hasis, mellyre e politika ala­­píttatik, a pragm­ation sanctio. Sokan igen óvakodnak a pra­

Next