Nemzeti Ujság, 1920. január (2. évfolyam, 1-27. szám)

1920-01-29 / 25. szám

2. NEMZETI ÚJSÁG A Keresztény Nemzeti Egyesülés többsége szilárd. 150 választás eredménye. — Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja: 60, Ország©® Kisgazda- és Földműves­ párt: 50, Demokrata Párt: 4, Párton­­kívüli: 3, Sizonytalan: 1, Pótválasztás: 28 kerületben. — A a Nemzeti Újság­ tudósítójától «—­­ Budapest, jan. 28. A­ választások teljes­­és végleges eredménye meg Ma sem érkezett meg a belügymimiszté­rium­ba, azonban a már kétségtelen eredményekből eddig is egész határozottan megállapítható az, hogy a Kerésztem­ Nemzeti Egyesülés lesz a legerősebb pártja a parlamentnek és a pótválasztások ered­ményétől függ, hogy kap-e abszolút többséget vagy sem. Egyes lapok ma mindenesetre tévesen közölték azt, hogy a kisgazdapárt mandátumainak száma már erősen megközelíti a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjához tartozó mandátumok számát, sőt, hogy azt már túl is szárnyalta. Ezzel az önké­nyes megállapítással szemben a tények elég élénken beszélnek. Ezek szerint a Keresztény Nemzeti Egye­sülés Pártja eddig circa 70 mandátumot kapott, míg a kisgazdapártnak eddig circa 50 mandátum jutott. Van ezenkívül 4 demokrata képviselő és négy olyan, aki egyik párthoz sem tartozik vagy akinek pártállása még nincs eldöntve. Ezeenkívül 28 kerü­letben pótválasztás lesz, vagyis eddig összesen 155 kerület eredményéről tudunk és nyolc kerület eredménye még ismeretlen. Az tény, hogy számos kerületben,­ahol pótvá­lasztás lesz, kisgazdapárti jelölt áll kisgazdapárti jelölttel szemben. Ilyen kerület azonban mindössze nyolc van. Ezekben a kerületekben természetesen mind kisgazdapárti jelölt jön be. Ha feltesszük azt is, hogy a többi pótválasztásokon is legalább fele kisgazda lesz a megválasztottaknak, még akkor sem tudja behozni a kisgazdapárt azt az előnyt, amelyet a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja m­ár eddig elért. A választások eddigi eredményének pontos ki­mutatása a következő: fríegvélsszt©­ képviselők: Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja: Haller István (Budapest I., Lövő és Cegléd) egyhangúlag. S Szabó József (Budapest XXII.) egyhangúlag. 1­5. Usetti­ Ferenc (Budapest XXI.). Friedrich István (Budapest VI. és Cinkota). Haller József (Budapest XX.). Mahunka Imre (Budapest XVIII.). 10. Treiss Konrád (Budapest XVII.). Lipták Pál (Budapest XVI.). , Avar­fy Elek (Budapest XIX.). Hassen­ Károly (Budapest IV.). Benárd Ágoston (Budapest II.). 15. Homonnay Tivadar (Budapest XII.). Vitter László (Budapest II.). Kontra Aladár (Budapest V.). Kovács Emil (Budapest XV.). Weigand Antal (Győr II.) egyhangúlag. 20. Hegyeshalmi­ Lajos (Győr I.) egyhangúlag. Prohászka Ottokár (Székesfehérvár) egyhangú­lag.­­ Szmrecsányi György (Z.-ligetszeg) egyhangú­lag. Pekár Gyula (Szecskemét I.) egyhangúlag. Dr. Somogyi István (Hatvan). 25. Sallay János (Kiskunfélegyháza). Parányi Ferenc (Zalaszentgrót) egyhangúlag. Fangler Béla (Zalabaksa) egyhangúlag. Gróf Teleki Pál (Szeged I.) egyhangúlag. Huszár Károly (Sárvár) egyhangúlag. 30. Mikovényi Jenő (Salgótarján) egyhangúlag. Túri Béla (Alsólendva) egyhangúlag. Oláh Dániel (Újpest) egyhangúlag. Huber János (Nezsiner), Lingauer Albin (Kőszeg) egyhangúalag. 35. Ernszt Sándor (Ipolyság) egyhangúlag. Frühwirth Mátyás (Soroksár) egyhangúlag. Bleyer Jakab (Szentgotthárd) egyhangúlag. Beniczky Ödön (Szombathely) egyhangúlag. Vass József (Vasvár) egyhangúlag. 40. Scholtz Gedeon (Nagymarton) egyhangúlag. Ereky Károly (Kaposvár). Kenéz Béla (Szolnok). Grieger Miklós (Csorna). Budavári­ László (Rákospalota). 45. Mátéf­fy Viktor (Esztergom). Rakovszky István (Veszprém). Schbel Ján­es (Kismarton).­­ Hermann Miksa (Szent­péteri). Zákány Gyula (Tapolca). 50. Gróf Klcbelsbery Kunó (Sopron). Szű­cs Dezső (Pápa). Dr. Nagy János (Eger). Bartos János (Ugod). Dr­. Hornyánszky Zoltán (Vác). 55. Csukás Endre (Őriszentpéter). Őriffy Imre (Szekszárd). Ridschl Richárd (Keszthely). Róbert Emil (Miskolc II.). Draexler János (Balassagyarmat). 60. Schieal József (Pomáz). Toasler Béla (Kispest—Erzsébetfalva). Pálffy Dániel (Szeged II.). Czakó János (Öttevény). Hencz Károly (Szécsény). 65. Dr. Dömötör Mihály (Kapuvár). Gróf Sigray Antal (Körmend). Gyömörey György (Celldömölk). Ám­brózy-Migazzy István (Felsőőr). Thomass Ferenc (Németújvár). Orsz. Kisgazda- és Földmives­ Párt: Putnöki Móric (Putnok) egyhangúlag. Gedeon Jenő (Torda) egyhangúlag.­ Rubinek Gyula (Kecskemét II.) egyhangúlag. Szabó István (Nagyatád) egyhangúlag. 5. Sokorópátkai Szabó István (Kunszentmárton és Győrszentmárton) egyhangúlag. Czettler Jenő (Jákóhalman) egyhangúlag. Muszti János (Szalánta) dr. Darányi Ferenccel szemben. Barla-Szabó József (Szigetvár) egyhangúlag. 10. Báró Korányi Frigyes (Komárom) egyhangúlag. Koszó István (Szeged III.) egyhangúlag. Dr­. Szabó Sándor (Tiszalök), Fischer Miklós (Pécsvárad), Wagner Károly (Kemese). 15. Kolozsvári-Kiss István (Halas), Kitsch Mátyás (Zurány), Patacsi Dénes (Szentlőrinc), Bernáth Béla (Tokaj), Nagyfái Sándor (Bácsalmás). 20. Pásztor József (Gönc). Mayer János (Heves). Schandl Károly (Csongrád). Rökk Iván (Mindszent). Szíj Bálint (Nagyigmánd). 25. Szalánczy László (Szikszó). Lovászy János (Edelény). Bottlik József (Mezőcsáth). Petites László (Jászapáti). Bodor György (Paks). 30. Meskó Zoltán (Kiskőrös). Lukovich Aladár (Nagykáta). Dr. Rupert Rezső (Devecser). Letenyei Pál (Zirc). Wéber János (Bonyhád). 35. Borbély-Maczky Emil (Ózd). Hajpál István (Gyönk). .Szabó Balázs (Kunszentmárton). Taros Antal (Igar). Hegedűs György (Letenye). 40. Szabó Gy. János (Ráckeve). Kencses János (Tolna). Nagy János (Tamási). Kenese György (Sásd). Sem­sey József (Ónod). 45. Gróf Széchenyi Viktor (Mór). Fáy Gyula (Feled). Lévay Mihály (Abony). Kálmán István (Gödöllő). Bárány Imre (Somorja). 50. Őrgróf Pallavicini György (Újdombóvár). Demokrata : Vázsonyi Vilmos (Budapest, IX.). Bárczy István (Budapest, XIII.). Sándor Pál (Budapest, VII.). Pető Sándor (Budapest, X.). Pártonkivü­li: Gróf Apponyi Albert (Jászberény). Gróf Andrássy Gyula (Miskolc I.). Dr. Giesswein Sándor (Magyaróvár). Bizonytalan : Szentimrey­ Ákos (Szepsi) egyhangúlag. Pótválasilés lesz: A fővárosban. VIII. kér.: Szemere György Kér. N. párti és Szterényi József pártonkivüli között. XIV. kér.: Száva János Kér. N. párti és Ugrón Gábor nemz. dem. között. XI. kér.: Ambrus Gyula Kér. X. párti és Bródi Ernő demokrata között. A vidéken: Gyöngyös: Bogdány Ferenc (kisgazda) és dr. Bozsik Pál (K. N. E.) között. Kalocsa: Szabóky Jenő (kisgazda) és Székely János államtitkár (K. N. E.) között. Rétság : Mikszáth Kálmán (nemzeti középpárti) és Huszár Elemér (kisgazda) között. _ Lovasberény : Csérti József (kisgazda) és Reichen­­bach Béla (kisgazda) között. Marcali: Seprényi Imre (Iv. N. E.) 5616 szava­zatot kapott, Madarász György (kisgazda) 5800 szavazatot és Tóth István (kisgazda) is pár százat. Február nyolcadikán pótválasztás lesz. Nagykanizsa: Ujpáry Géza (K. N. E.) és Krátky János (pártonkivüli) között. _ Mór: Gróf Széchenyi Viktor (Kisgazda) és Schl­i­­eher Imre (kisgazda) között. Adoity : Szluha Pál (kisgazda) és Csöngődy Gyula (kisgazda) között. Mony : Lévay Mihály (Kisgazda) és Blassay Ká­­roly (K. N. E.) között. Ipolyszalka­: Gróf Pongrácz Jenő (kisgazda) , Komfiáth Jenő (K. N. E.) között, aki a választá­son a legtöbb szavazatot kapta. Zirc: Holitscher Károly (kisgazda) és Semmelmeiss (K. N. E.) között. Sátoraljaújhely : dr.Kutkafalvy Miklós (K. N. E.) és Görgey Zoltán, között. Kutkafalvy az ab­szolút többséget is megkapta, de igen sok szavazatát for­mai okokból érvénytelenítették s így került pót­választásra a sor. Mezőkövesd: Simonyi-Semadam Sándor (K. N. E.) és Garancsy Sándor (kisgazda) között. Szirák : Gunda Jenő (K. N. E.) és Bartos József földműves szocialista). Nagykőrös: Bakó József (kisgazda) és Magyar Kázmér (kisgazda) között. Garbócbogdány: Szádeczky Lajos (kisgazda) és Ferdinándy Gyula (kisgazda) között. Sárbogárd:­­Horthy Jenő (kisgazda) és Czeglédy Endre (kisgazda) közt. Dimavecse : Platthy György (kisgazda) és Bencze Gábor (kisgazda) közt. Eniging: Dr. Kovács István (kisgazda) és Bakó Lajos (kisgazda) közt. Medgyaszó: Dr. Fazekas Endre (kisgazda) és Forgács Miklós (kisgazda) közt. Dorog: Szilárd Béla (K. N. E.) és Németh Pál (kisgazda) közt. Tata : Kocsán Károly (K. N. E.) és Henczer Ist­ván (kisgazda) közt. Manor : Förster Aurél (K. X. E.) és Rubinek Ist­ván (kisgazda közt.) Pacsa: Bosnyák Géza (K. N. E.) és Drózdy Győző (kisgazda) közt. A választáson Bosnyák Géza 8204, Drózdy Győző 8438 és Kam­ár József 2652 szava­zatot kapott. Csepreg: Ruprecht Olivér (K. X. E.) és Nagy György (kisgazda) közt. Husstria keresztény népe üdvözli a magyar^választásokat. A Reichspost vezető helyetn foglalkozik a magyar­­országi választások eredményével és a többi közt ezt mondja: A magyar nép megszólalt, ítélt és egyúttal hit­­­­vallást is tett. Első ízben választott az általános, egyenlő és igazságos választójog alapján és olyan h­a­­­­talmas egyértelműséggel, amelynek minden népek és minden idők történetében alig van mása, világosan és egyértelműen megnyilvánította azt az akaratát, hogy hazájának jövő rendjét és vezetését a kereszténység alapelvei szerint akarja berendezni. Noha a vá­lasztást néhány kerületben még nem fejezték be, az­ eddig ismeretes eredményekből is világosan látszik, hogy a keresztény blokk, amelyben a keresztény nem­zeti egyesülés pártja a kisgazdák pártjával szövetke­zett, túlnyomó többséggel vonul be a nemzetgyűlésbe. Ennek a sikernek a hatalmas benyomását semmiféle kötekedés nem homályosíthatja el, sem az elbukott pártok gáncsoskodása nem zavarhatja meg. A magyar­országi választások eredménye föltétlen elfordulást jelent a szocialista kelettől és határozott ragaszko­dást mutat a nyugati formáikhoz. Ezen a ponton találkoznak céljaink. Ausztria keresztény népe­­üdvözli a keresztény gondolat győzelmét Magyarországon és ebben látja a két szomszédos nép barátságos megegye­zésének alapját. Nincs kormányválság. A Vil­ adat mai száma a választások eredmé­nyével kapcsolatban arról ír, hogy a Keresztény­ Nemzeti Egyesülés Pártjában egységes álláspont alakul­ ki a kormányválságot illetőleg, hogy Fried­rich István hadügyminiszternek már most, még a parlament összeillése előtt át kell vennie a kor­­mányzat vezetését. Illetékes helyről felhatalmaz­tak annak kijelentésére, hogy a Keresztény Nem­zeti Egyesülés Pártjában egységes álláspont a kor­mányválságot és annak következményét illetőleg már­ azért sem alakulhatott ki, mert nincs is koz­­márnválság. 1020. január 29.

Next