Nemzeti Ujság, 1921. április (3. évfolyam, 69-93. szám)

1921-04-08 / 74. szám

Péntek­, 1921 április­a, NEMZETI ÚJSÁG . (Egységes a KANSz, a destruktív sajtó boj­kottja mellett.) Ismeretes,­­ hogy a Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége is csatlakozott ahhoz a társadalmi mozgalomhoz, amely a de­struktív lapok bojkottját határozta el. A szövet­ség határozatával szemben azonban soproni cso­portja arra az álláspontra helyezkedett, hogy e bojkott pártpolitikai jellegű s azért ehhez, nem csatlakozhatik. Érthető, hogy ezt az egyedül ma­radó disszonáns hangot is mily örömmel kürtötte­­ki az esetről tudomást szerző destruktív sajtó. De az öröm korai volt. A KANSz, ma délutáni orszá­gos választmányi ülésén megjelentek Sopron ki­küldöttei, Kurcsy János megyei főjegyző és Völker József siketnémaintézeti igazgató és kijelentették, hogy állásfoglalásukkal eszük ágában sem volt a destruktív sajtó védelmére sietni és készségesen vállalják, hogy a soproni közszolgálati­­ alkalma­zottak választmányát kellően felvilágosítják és meg vannak győződve, hogy sikerülni fog a vá­lasztmányt határozottan szembefordítaniuk a de­struktív sajtóval A KANSz. országos választmánya különben Győr megye kiküldöttének felszólalása után egyhangúan fegyelmetlenségnek minősítette a soproni határozatot s újból leszögezte, hogy a sajtóbojkott meg nem alkuvó végrehajtásához ra­gaszkodik. — (Házasság.) Szeniczey Kálmán és Geiger Mar­git ápr. 13-én d. u. 3 órakor tartják esküvőjüket Rákospalotán.­ ­ (Debrecenben dühöng' a .kurzus“.) Mint a Hajdú föld­ben olvassuk, a debreceni tanács a kö­vetkező egyéneknek adott új iparengedélyt: Kocan­­­der Miksa, Klein Mihály, Jaszinger Sámuel, Aus­­pitz Simon, Lichtmann Zoltán, Rozmbhal Sándor, Löwh Zsigmond, Bibó Kálmán, Kertész Miklósné, Lusztig Béla, Javorszkij Ferenc, Zorger Sándorné, Zagyva Ferenc, Fán­ász Lázárné, Kun Alfréd, Friedmann és Hirsch felesége (!), Tomim, Lászlóné, Sarai Györgyné, Fried Hennanné, Sztrakon Tamás és Báthonyi Gábor poloskairtó, összesen 22. Ebből volt bizonyosan zsidó 12, marad 10. A tizből szimat után féligmeddig zsidó 2—3, marad csaléteknek 8, de inkább, sőt majdnem holtbizonyosan 7. De ha Friedmann és Hirsch felesége konzorciumába vonja a férjeket, úgy a számítás fölborul. A dolgot min­denesetre ajánljuk figyelmébe azoknak, akiket illet. — (A Magyar Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetsége) április 11-én délután 5 órakor a Közmunkatanács tanácste­rinte­ten (I., Döbrentei-tér 4. szám) igazgató választmányi ülést tart. — (A Gombos-különítmény bünpöre.) A székes­fehérvári törvényszék ötös tanácsa ma kezdte meg a kommunista Gombos-különítmény negyvenegy terroristája bűnügyének főtárgyalását. Az ügyész­ség gyilkosság kísérlete, gyilkosságra való szövet­kezés, lázadás, izgatás és magánlaksértéssel vádolja a terroristákat. A bű­nper tárgyalása előreláthatóan hetekig eltart. — CA selyemtenvésitési «evek uj vezetője.) A földmi­vélte­­i'rgyl malii* »tórium Huszár Audorin &elvemienvézartósi orftzAjroe meszbrata.iixmot*az állásától felmentette és helyébe idecelene­­sen. Eszterhev Jenő mint&zfeti tanácsost neverte ki a magyar «?£ 1^erntenvert+ós tiszvén­e­k vezetésére.­­ (Leleplezett kártyabarlang.) A rendőrség bi­zalmas figyelmeztetés alapján már hosszabb idő óta figyeltette Ligeti Ferenc pincér Akácfa­ utca 7. sz. házban lévő lakását, ahol éjszakánként népes tár­saság tiltott kártyajátékot űzött. Az este a detek­tívek éppen akkor toppantak a lakásba, amikor mintegy 20 tagú, pincérekből, ügyvédekből, házmes­terekből, orvosokból és hivatalnokokból álló kom­pánia bakkarát játszott. A bankban levő 3000 koro­nát lefoglalták, a társaság tagjait, pedig igazoltat­ták­ Erdélyi Lajos állítólagos gyógyszerészt őrizetbe helyezték, mert az igazoltatás során kiderült, hogy ellene zsarolás miatt eljárás van folyamatban.. . (Gyászrovat.) Winkelsteini Winkler Jánosáé, született Sidló Ida április 5-én 47 éves korában Budapesten meghalt. Az elhunytban Aitay József dr. miniszteri tanácsos anyósát gyászolja, özvegy Győrffyné, született Stofoics Eleonóra . Budapesten meghalt. Hegyessy Kálmán miniszteri tanácsos az elhunytban anyósát gyászolja, a Temtisraket javítás­­a hurokkal Kertész Tódornál . Fehérráka tisztítást és alakítást vállalok. Evetovics szűcs. Erzsébet-tér 8. I. era.­­ A valódi Janina-sodrop aprít viznyomással, kérje minden dohánytőzsdében. 1. Budapesti Hidvisejt Siabómesterek K­övetkezete (V. Hamninoad­nica­r. és Bécsi-utca sarok). Vcenerális férfi s&có. Öltöny 1-1O0 K. másodrendű I311K. K. ha.Tmailronda 1006 K. Prima női kositüm­. sima ansol 1709 K- Kellék- menervesés swerint-S. Klein és Szabó fi­., Ostr­om­ utca 31. félemelet). ITóriS altony 1050 K. Női osztani KV* K. P. Ludvig .Tack IVL. Préféra­nte*' 5­1. Férfi »Mötw 1020 K. ló Hirmann Antal (VTI­. AXácfa-utra, .,t): Női Lo­*tum. TMitleiós ceérjat készítve lóOO K. AB 500 K. Blouse 500 K. Bélés 000 K. Rönpenv. rendelés szerint LIOO K. másodrendű, vágyas töm­észmunka: Ketreenv JáO ív. Kosztüm 875 K. Ali Szí K. Blouse 350 K. n. Sermenfeld és Bauer (IV« Koesucr Lajos­ utca lett Fxrma öltöny, elsőrangú szabással, kétszeri próbával 1600 K. A ruhák ekészítését illető mindennemű panaszt a rendelő az illető céggel tartozik elintézni, erre mi semmiféle befolyást nem gyakorolunk. Úgyaszintén Ttom vállalunk garanciát a cégnek átadott szövetekért, részünkről az akció a szövet átadás­aival befejezettnek tekintetik. Fenti adatok csupán a tisztviselők tájékoztatására szolgál­­nak, értük semmiféle feleb­ességet nem vállalunk. Amennyiben új cégek jelentkeznének, azok ajánlatait is közzé fogjuk tenni. JjF m. -a... A Magy­ar Köztisztviselők Fogyasztási, Ter­melő ésértékesitő Szövetkezete közleményei. Ri^frendelés. Több izbtin feleztük. hoerv amint a *is/.tvi&elö Tuha^ucciú cick­é.tün­tetei "befejez Abt nvcTnek. ko-/jsétessz, uk ama vaMiratok és szabócégek névsorát és feltételéül. tr. ck­ok a köz­­szol­sálat­i alkalmazottak kedvezményes­ ruhaellátása érdeké­­­rvéli munkára vállalkoztak. Miután a kedvezményes ruháés hi­­básmak lebonyolítása kezdetét vette, a tisztviselők tájékoztatá­sára közöljük a hozzánk beérkezett alábbi árajánlatokat: 1. Az Izvurosok Országos Központi Szövetkezetén­él éppen úgy, mint a cipo-ak­ciónál a szövetség: kötelékébe tartozó szabómesterek névsora közzé lesz *áre. Az azok bármelyike- Bél ■megrendelt próba szerint készülő eszvsoros pae.«V5köny teljes munkád­ja 1700 K. A szállítási határidő a rendelő és a­­szabó közötti megállandálás szerint történik. •7. A Magyar Textil és Ruházati Tnar R.-T. ,VÍT., Iorbán­y­­nica 7.1 férfiöltönyt márna, kivitelben divatlap után Választott fazonban, mérték után, próbával K­.T. TC., rt. oszilvu krm­­feet­ó kivitelben, divatlan után választón, fazonban earvszéri próbával. flGé K. 3. Existentia Müip^r és Gén üzemi U­szaDar­ Szövetkező* XVI.. Lehel-utca 14) T. oszt. facon szerint szabva és téliéin készen 700—710 K. 4. Hadviseltek Országé.­ Gazdas.áíti .Szövetsége (IV.. Vá­­rotház-utca H) Sima sacó-öltönv ?Gy K. 5. Hadirokkantak Haaiürveírvek és Hadiarvak Xenizea 'Szövetségének budapesti csonort­ia 'V.. Fáik ifíjű&ac-utcai lak­­fcanya). .Ejrv- vaarv kétsoros sacó-öltünv mérték szerint el­­készítve 1056 Ji. 0. Nőiszabó Auvaurbeszerző és Termelő Szövetkezete (IV.. Krisitóf-tér -G­riéviotsczék ot; betekinthető: Kosztiha alj és foltfzat., mérték után uróbilva 2200 ü, Ali ööü Jk, tiáo K. .................................................. IRODALOM MŰVÉSZET * Magyar müvésznd a szegény gyermekekért. Ticharich Sedenka zongoraművésznő, ki február­ba­n március hónapokban müvetai korutján Olaszország főbb vámosaiban hangversenyezett és az olasz kri­tika egyhangú elismerése mellett szinte egyedül álló sükereket ért el, idegenben való ünnepeltetése követte sem feledkezett meg a segény magyar gyermekekről. A művésznő ugyanis Rómában ba­csóképpen a szegény magyar gyermekek javára Somssich József gróf vatikáni követ nőjének véd­nöksége alatt jótékonycélú hangversenyt rendezett és a befolyt jövedelméből 21,000 koronát a minisz­terelnökségi népgondozó akciónak juttatott az ösz­­szegnek 10 szegény gyermek között egyenlő arány­ban leendő kiosztása céljából. A miniszterelnök meleghangú levélben fejezte ki köszönetét a mű­vésznőnek. * Előadás a szumir műveltségről. A Magyar­­országi Turán-Saöve még ma délután 6 órakor tar­totta a MOVE tanácstermében idei első ismeretter­jesztő estjét. Turchányi Tihamér d­r. tartott elő­adást a legősibb turáni népről, a szumirokról. Ez­után Somody Pál dr. szavalta el Zempléni Árpád: Nimród című költeményét, Dán Norbert pedig ma­gyar dalokat adott elő nagy sikerrel. Beküldött hírek. * A Renaissance Színház megnyitása. A jövő hé­ten új színházzal lesz gazdagabb Budapest művészi élete: a Renaissance­ Színház megnyitja kapuit. A megnyitó­ estét április 15-ére, péntekre tűzte ki az igazgatóság. Első újdonsága gyanánt Liptai Imre, a kitűnő színpadi iró Pesti asszony című három- felvonásos színjátékát mutatja be a színház a Gósh­­purral a főszerepekben- Az első előadások jegyeit szombat reggeltől kezdve árusítja a Renaissance­ Színház elővételi pénztára. * A Vasgyáros új női főszereplővel kerül színre vasárnap este a Fővárosi Színházban. Claire szere­pét egy kiváló fiatal drámai tehetség, Lukács Sári fogja játszani. .A fiatal színésznőnek ez az első be­mutatkozása egész estét betöltő nagy szerepben­* Új darab a Magyar Színházban. Armont-nak, az ismert francia írónak „Le Danseur de Madame“ (A nagyságos asszony táncosa) című vígjátéka lesz a Magyar Színház legközelebbi bemutatója, mely­­ Karinth­y Frigyes fordításában és Tarnay Ernő­­ rendezésében a Búzavirág című darabbal felváltva I fog a műsoron szerepelni. A kedves cseleseményü­­ darab a most oly divatos tánchóbortot persziválja és kitűnő szerepeiben a Magyar Színház legjobb erőit, élükön Paulay Erzsivel, a Nemzeti Színház művésznőjével, mint vendéggel, foglalkoztatja- A darabhoz gyönyörű új díszletek és ruhák készülnek. * A budai Vigadóban április 10-én (vasárnap) este 7 órától fiáletta Ferenc, Moser Dodó, Angyal István és mások fellépésén kívül Deák Évike 5 éves táncosnő fogja élvezetessé forrni a Budapesti Atlé­tikai és Football-Club műsoros táncestéjét A szép­ségverseny és zsurtávirc győzteseinek arcképét Erőss László festőművész fogja megrajzolni. Jegyet elővételben a Klub helyiségeiben (II., Margit-körút 4. szám) (Budai Kör-kávéházi csekély számban még lehet szerezni­* A világhírű Ley Mária holnapi (pénteki) esté­jének műsora: A táncművészet fejlődése a rokokó­tól — mostanig. (Harmónia). * A tenger mélységének titkairól tart előadást Farkasfalvy Kornél vasárnap d. e. 11 órakor az Urániában. * Verne Gyula ifjúsági regénye, a Fekete Indiák ma utoljára kerül bemutatásra az Urániában, 5, »­," és V*9 órai kezdéssel. "^Srvezetőmozgalom SZAKSZERVEZETHK Pénteki gyűlések: Ujlaki vízmüvek „Három huszár“ vendéglő. — Cementmari munkások értete­­it,fce este órakor. — Óbudai ifjúmunkások értékeslete este 7 órakor. — Fodrászok tajvayű­léte, este­ 7 órakor IV., Kossuth Lajos-utc­a 3.« III- lépcső. II­­em.­ll. — Cukrászok vezetősésre este’ 7 órakor a központban. — Szombati árvülések: Elektromo­sok intézőbizottsága délután :8 órakor­ — Villamos gyű­lés a váajóh­idi vásíri­orrulson a VI. 1. alkalmazottai Chte 9 órakor. — Villamos gyűlés a BHVV. alkalmazott.iinalv­a. Táróhidi állomáson. A Láng gépgyár korcA/.fényszocial­­ista vasm­un­­kásai 9-é.i.­­/som­bat­on délután -1 órakor orv­ási értekezletet 1-a-r. Linfik IV., Kossuth T,a Jos-utca. 1.. T. cm- 1. (Vas- és fémmunkások figvermébe!) A Br­e­sztényszocialista központi kulturbizottságr kebelében a vas- és fémmunkások rezalisszervezete ipari továbbképző tanfolyamot rendez. Isren tanfolyam lunoui L-lé­von át elméleti oktatást óhajt nyújtani mindazoknak, akiknek nem adatott mese az alkalom, ho­zy azt különböző szakiskolákban elsajátítsák. A három félév hallgatása és sikeres vizsga után a balkratók­ bizonyitván­nyal láttatnak el. Beiratkozni lehet április 11—85-tal minden hétfőn, szerdán és pénteken este 7—­9 óra között VII.. Dohányerjte&­ö*­., TI. cm. k­öz­­­munkaterem­ben. Teliátettel a naszyazámu je­lentkezőkre, ajánlatos­ már az első napon be untkoz­ni. __­­ Keresi a tén­ysaofn­alista Mtobizottság. SPORT A németek bojkottálják a M. I. Si.4. Osztrák és fiémet hirtorntsok a na^rvnémet lí^farusró sao­­veteétnek -árt/L-m éa k­e­ll erélyes intéz­kedésiéról értcenitc­­nek. V német szövetsész mesrtiltotta. aa esszee német esreeeü­­leteknek, hogy majrva.r egyesületek ceapisfó-ival. vArrv wil&rr, válosfalottjaival mérkőzzenek. A sdtRroTU fellépéseiek a nemetek w­.erint komoly ólra. van: eev áfftnémet egyesü­lért: fel' adott be a Marvar. Labrajtítrók Szövetségnél a. íídr ®ÍIe® tuhot aDvatri követelés miatt. A MTK virvani« «**• 'mner városban esrv mérkőzést játszván, másnap csak 10.001 f­raá­ka ellenében volt hajlandó inból kiáltani: a németek ne­­nnt ez a nagy pénzbeli kövei^és (akkori árfolyammal S5000 a arányban an J5TK kiadásaival s erősen túllépte • j ^‘bajiba® nem éppenrgényes amatőr számit,fr~okat. A fél« sze­ri, «écjetek e#Wiar­óéra kaptak választ, hiába eür- ? ** MLS/.-t. ierzrvnere türelmüket veszítve, a refiréloáehh xel^’vérhez; a bc.ikcdníw nyultak. Az \CLSz­. mint értesülünk. | iSílí-^T® {«mikozott a feljelentéseel s azt nem találta rrti.y l az MTK ellen az elárás t megszüxitet*e. c .. ^tszik azonban, boszt nálunk nem vették elétr komolyan az usryei­s nacy eervestiéiről lévén szí­», hamarosan napirendre­ ímelt az ügy felett, holo­tt a német lapok részebbi cikkei, a s­rafelések érei vés hangja fiértelmeztette az MLSz.-t, a­németeknek az amatőrség tekintetében határozott álláspontunk TIP. s f*vébként eera engednek faóveteészükkel packázná­ Ac MX.v.z. ismét csak znaffáról ítélt, neki nincs sok tekintélye sM perm. f© kim* ucr vélte, hogy másutt is isrv van, most azután. a németek alaposan b­ulintottak. A rtt*í mRCVFrTt versenyeknek a további *i~ íW mezőnyök mellett is kettő* szeanzációja vo!L ’Esvilí Tövin sul'ras* veresés­e volt Mmbo.nlal és Labedamí-val A w, rt'ril'fr-versenynek mai előmérkőzésében- A régen látott érdekessége a napnak az a bánma* hojf- ♦oí volt. raelvet Violánta, Rasputin és Kawner produkál- N­JL Essterház ve­rTunkversenyben. Hármas hol Versenyt JJJ®5.,?8* futottak l$14 óta, a volt monarchia pályája. A versenyek részletes ered­ménye a következő: I. hármas holtversenyben: Rasmilla (2). Kázmér (­I. K-jl- Futott méz 2 16- Tot.: JO*. 1047». - n. futajv: 1. Saruté (214 reál. 1. Caram. in (3). Futott még: Pomeranze 110). Tot: 10*l( 10:I!- 1)­ — in. fatam: 1. Yvafi ( 1%). 2. Herbert fr.i, s. c»7ló. Futott még: 3 16. Tot.: 10:25. lOrlfi. 18. — TV. futam* 1. Sunbeam illa«). 2. Thrdu m­aril. 3. Csikós (4). Tot.: 10-17. 7 l. 5.irib°l (0I:10). 2. Babec­ame fi0l..3. Tavis Futott t­érr: Edit (3) felbutaott). Tot- iO-i­i. 10:14. 28. _ VB futam: 1. Tiaris (3). 2. Mr. Wu flOK 3. Har­­t 3.­ n. (10). Futott t­ésr:­­ 16. To­: 10:37. 10:20. 41. n VII. futam: 1. Bojá­r (114). 2. Varázsfuvola (14). 3. Fétisé/ u*/z reá). Futott meg: 2 lé. A budapesti naplóversenyek n­mtoki oraurramjának féssi­­mai a­ Puzsi-Uj és a Shadu-dij. M­­efeubou Wad­'i és Vorrije hajtása, az utobbiban Cassofini hajtása és León fognak a K­özelemért kü­zdeni. " 5 NYILTTÉR Ke adja el ékszerét, as Jámbor '^““üzletében. YUSI-d­ .v. CalviB-rés“raeltén. Ara­——e ^em­agasabt» ^rbap veszek* Szibériai hadifoglyok! Aki dr. Ismicz József orvos (Tomszk) halálának fclirul­­mányair­öl felvilágositást tud adni, sziveskedjék dr. Rónyi Aladár ügyvédet (V., Gézi­ utca 5. Telefon : 15.sz.) érted­te el.­­ Keresztény társadalmi alakításs­al él­­EM Ruházati Áruház \§/ gyl­LVb Szövetkezet. Árusítás, tagfelvétel és üzletrész befizetés: IV. kar., Kossuth Lajos­ utca 20. szám. TETEMESEN LESZÁLLÍTOTT ÁRAK: Férfi fekete fűzős cipő, volt napi ár K 1100 K 1500 K 1700 Sárga K 1800 most K 900 K 1200 K 1400 f K 1500 Női fekete volt napi ár K 500 K 650 K 1300 félcipő, most K 4po K~550 K 1000 Női fehér volt napi ár K 950 Sárga fálcipő K 1500 félipő, most K 800 „ ~ K0250 __Ára^ kUtelezeHaAg póll­iU, cak míg m beoutot text. Keresek elegáns 1-2 bútorozott szobák i«. is Vé­gáEÍC ©»—9®% K 4«.­kilónként _ . Kisebb mennyiségben is kapható. renyő Rezső nagykereskedő, Bpest, Vörösmarty­ u. 36 Tel. 167-39. Lloyd szállitmánybiztositó rt. Budapest, IV., Korona-utca 3. sz., félemelet. Biztosit szállítmányokat előnyös l­'artelien , mindennemű kár ellen feltételek tv­tival Alacsony dijak. Kérjen saját érdekében ajánlatot. AT ÚJSÁGOKAT Ha beküld 600 korona névértékű bibidlan­ használt magyar levélbélyeget a Magyar Bélyegkereskedelmi Részvénytársasághoz Budapest, IV., Szervita-tér 5. címre, negyedévig ingyen l apja választása szerint a Nemzeti Újság « Új Lap «■ Új Nemzedék Pester Zeitung , Képes Krónika című lapot

Next