Nemzeti Ujság, 1921. december (3. évfolyam, 270-294. szám)

1921-12-14 / 280. szám

!'Szerda, 1921 december 14. NEMZET­ ÚJSÁG A magyar katolicizmus összeforrott a területi épséggel A Regnum Máriámmá és a hetven vármegye­i Zadravec tábori püspök bírálja a keresztény kurzust (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A belvá­rosi plébániatemplom gyéren világított hajója zsúfolásig megtelik most esténként Nem a Belváros gazdag közönsége siet a templomba, hanem a főváros minden részéből kopott ka­bátos férfiak, bekötött fejű asszonyok, divatja­múlt, egyszerű kalapot viselő leányok tódul­nak a templom felé. A magyar középosztály gyülekezik az ódon boltívek alá, hogy meg­hallgassa Zadravec István tábori püspök be­szédét, aki az adventi ájtatosságokat tartja esténként a templomban. .......... A tábori püspök mai beszéde a legaktuáli­sabb és a legsúlyosabb jelentőségű magyar kérdésekbe kapcsolódott bele, égő sebeket érin­tett és azt az utat igyekezett megmutatni, amelyen a magyarságnak, a hazafiság és a katolicizmus útját együtt járva, az integer Magyarország felé haladnia kell. A püspök hatalmas történelmi áttekintéssel azt mutatta ki, mennyire összeforrott Magyarországon a katolikum a nemzettel és hogy ma a magyar katolicizmus az egyetlen záloga, ígérete és biztosítéka az ország feltámadásának és a te­rületi épségének. Beszédében abból indult ki, hogy Krisztus nem az, akinek költők és művészek hiszik. Krisztus nem köl­tészet, hanem maga az élet, a reális valóság, aki ezer szállal kapcsolódik bele úgy az egyén, mint az egész társdalom életébe. Valóságos csoda, hogy bár Krisz­tus mindenkié, bár tanítása, a katolicizmus, interna­­cionális, mégis csodálatosképpen tud egyes nemze­teké lenni, anélkül, hogy szembeállítaná ezeket a nemzeteket egymással. És legnagyobb csoda, hogy éppen a magyar nemzet volt az, amely legjobban bele tudta vinni Krisztust a nemzet életébe. A ma­gyar nemzet úgy tudta magáévá tenni a krisztusi eszmét, hogy valósággal megmagyarosította Krisztust, megmagyarosí­­totta a kereszténységet. Mi atyánkat, mind­nyájunk atyját a magyarok istenévé, minden élők anyját magyarok nagyasszonyává, a keresztet magyar kettős keresztté tette és a pápától kapott apostoli szent koronába való­sággal belepréselte az ország egész testét. Ez volt Szent István király műve, ez volt a nagy magyar advent, a katolikum összeforradt a nemzet életével és a szent korona megmutatta, hol van a magyar határ. Ez azonban csak volt. Elmúlt. Azok a szálak, amelyekkel a nemzeti élet valósággal hozzá volt kö­tözve Krisztushoz és Krisztus egyházához, elszakad­tak. A nagy összeomlás után ugyan kikiáltották a keresztény kultúra jelszavát és feléledt a remény, hogy újra egységes lesz az ország, úgy, mint a kato­likum jegyében egységes volt. Ez a remény azonban nem vált valóra. A katolikum valósággal eltörölhetetlen bé­lyeget nyomott erre az országra, valósággal megvonta a határait és erős­í­tte, hogy ha ez a régi katolikum meglesz, meglesz az integer Magyarország is. Ez a katolikum valaha a legszorosabban össze­függött a nemzeti érzéssel és arra nézve, hogy ki a magyar, a magyar érzés a döntő és nem a nyelv határoz. Szegény tótok például jobb magyarok, mint a mai Budapest jó pár magyarja. Azután annak a véleményének adott kifejezést, hogy az, amit ma keresztény kurzus alatt értenek, nem hozta meg ezt a lelki átalakulást, sőt frázissá degradálta a kereszténység fogalmát és a keresztény szót politikai célokra akarja kihasználni. Régi liberálisok, páholyok tagjai, ateisták, nyílt istentagadók vannak most a keresztény kurzus leg­hangosabb tagjai között. Itt csak fráziscsere történt, pedig a lelkeket kellett volna kicserélni, nem is szólva arról, hogy az, amit elcseréltünk, nem is volt frázis, mert filozófiájával, irodalmával, egész kultúrájával korrumpálta, destru­­álta a lelkeket. Még megvannak azok a szálak, amelyek a magyar nemzetet valaha Krisztus egyházába kapcsolták, csak újra össze kell kötözni ezeket az elszakadt szálakat. De cselekedni kell, nemcsak protestálni, nemcsak sérelmeket emlegetni, nemcsak jó elhelyezkedésre és érvényesülésre törekedni, hanem visszaadni a nem­zetnek Krisztust, még­pedig a katolikum képében, amint ő kínálja. A Regnum Marianum, az apostoli kettős kereszt, az apostoli király kell a nemzetnek, mert ehhez van fűzve a nemzet léte és az ország területi épsége. Nem elég nekünk a Regnum Christianum, mert az Budapest is lehet, az itt vármegyé­vel is beérheti, de a Regnum Marianum­ hetven magyar vármegyéért kiált. Apostoli kettős kereszt kell nekünk, apostoli király kell nekünk, mert más jelző beleilleszkedhe­tik itt vármegyébe is, az apostoli királynak követelnie kel a hetven vármegyét. A vallás terr­orális eszmévé lett, és nem az a magyar vallás, amely bele tud illeszkedni területi át­adásokba is, hanm az, amely ősi tradíciói alapján egymaga fogalommá vált: a régi Magyarország. Befejezésül utal arra, hogy a nemzetnek, ha élni akar, ebbe a régi katolikumba igell belekapcsolódnia s a katolikusoknak egyesülniük kell, mert a katoli­cizmus egységet jelent és olyan nemzeti fanatizmust adhat, amely ezer Nándorfehérvárral is meg tud küzdeni, ő most krédót mondott, a katolicizmus, az igazság és a lelkek krédóját. Az volna az óhajtása, ha a nemzet rezonálna vele s megtalálná új advent­jét, újra egyesülve Krisztussal a magyar katolikum­­ban ö­nöklő tanácsnok kijelentette, hogy ezt hama­rosan meg fogják csinálni. Valiicsek Béla dr. azt kéri, hogy a tanügyi választásokra a je­lölő­listákat a bizottság a tagok mielőbb kap­­­ják kézhez. Zilahi-Kiss tanácsnok kijelenti, hogy már a jövő héten összehívják a középis­kolai albizottságot, a közoktatásügyi bizottság pedig a jövő kedden fog a középiskolai állá­sokra jelölni. — Plébános-választás a Belvárosban. A IV. kerületi róni­­kát­ plébános-választás során az Egyházközség képviseletének tagjai nagy többséggel nyilatkoztak meg Aubermann kiváló hittankönyvíró mellett és kérték a bíboroshercegprimást, hogy Aubermann Mik­lós dr. megválasztását az Egyházközség érde­kében támogassa. FŐ­V­Á­R­O­S -rt A Kereszténypárt és a tanügyi választá­sok. A Keresztény Községi Párt a beteg Wolff Károly dr. helyett Usetty Ferenc elnök­lésével ma este népesen látogatott értekezletet tartott. Napirend előtt Brezovszky Emil dr. tette szóvá a tanügyi választások dolgát és kérte, hogy a mos­t megejtendő választásoknál mellőzzék a közbenjárást és protekciót. Az el­nöklő Usetty Ferenc utalt Rényi Dezső alpol­gármesternek a Nemzeti Újság mai számában tett nyilatkozatára és kijelentette hogy a tan­ügyi választásoknál a jövőben csak a­­ rang­lista és a hivatalos érdem lehet az irányadó. ,Véget kell vetni annak az abnormis állapot­nak, hogy akik megfelelő összeköttetésekkel rendelkeznek, egy-két évi ideiglenes szolgálat után beválasztassanak, megelőzve azokat, akiknek 8—10 évi ideiglenes szolgálatuk van. A főváros tanárságát végre meg kell nyug­tatni afelől, hogy majdnem áttérve a kineve­zési rendszerre, csak a hivatali sorrend és a kifogástalan működés érdemesíthet a beválasz­tásra. Ezután a rendkívüli közgyűlésen Éber Antal által benyújtott azon indítványt tár­gyalták, hogy a­­fővárosi üzemeket részvény­társaságokká alakítsák át Hosszú és beható vita után, melyben Takács István dr., Ilovszky János, Kozma Jenő dr., Csilléry András dr., Petrovácz Gyula, Berk­ek Elemér dr., Bozóky Ádám dr., Lázár Ferenc dr., Ereky Károly és Sipőcz Jenő dr. polgármester vettek részt el­határozta a pártértekezlet, hogy a döntést ké­sőbbre tartja fenn, arra vonatkozólag, hogy a mai formában, házi kezelésben, vagy részvény­társasággá alakítva vezetik-e tovább az üze­meket A vita során általános ügyeimet kel­tett Ereky Károlynak az a megállapítása, hogy akármilyen formában is történjen a jö­vőben az üzemek kezelése, a fővárosnak min­den kör­ülm­­ények között és minden eshetőségre biztosítani kell a teljes tulajdoni és rendelke­zési jogot. Bejelentette Ereky Károly a párt­­értekezletnek, hogy a nemzetgyűlésen már az Indivienitás tárgyalása során egyszakaszos tör­­vénytervezetet fog benyújtani a magánhitel megrendszabályozásáról. Indítványozni fogja Ereky, hogy az állami jegyintézet a jövőben a piac ötmilliárd korona határösszegen felül is bocsásson a bankoknak pénzt rendelkezésre abból a célból, hogy a bankoknál mutatkozó pénzkereslet kielégítést találjon, viszont a ban­kok a kapott pénzt teljes egészükben kötele­sek legyenek a hitelt kérőknek rendelkezésre bocsátani. A plébános-választások ügyére át­térve, elhatározta az értekezlet, hogy a szavazás nem pártkérdés. Végezetül a bérkocsi-tarifá­nak negyvenszeresre való emelését tárgyalták, melyet Baránszky Gyula dr. bizottsági tag re­ferált Lázár Ferenc dr. és Horváth Károly (IV. ker.) ellene szólottak az emelés ellen, mire Till Antal tanácsnok hosszabb előadásban fej­tegette az emelés szükségességét. Az autótaxi emeléséhez vita nélkül járult hozzá az értekez­let, mely végezetül Usetty Ferenc indítvá­nyára elhatározta, hogy az inarostanoncisko­­lai tanítók, valamint a többletórák felemelt díjazása ügyében előterjesztett tanácsi javas­latot a rendes közgyűlés napirendjének első pontjaként fogja tárgyalni.­­ A főváros száz millió költséggel munkás­­lakásokat épít. A főváros szociálpolitikai bi­­z­otsága Rényyi Dezső alpolgármester elnökl­é­­sével m­a délelőtt tartott ülésén Raich János indítványára elhatározta, hogy a főváros munkáslakás-építési akcióját a legmelegebben támogatja és annak végrehajtására száz mil­lió korona kölcsönnek a felvételét javasolja. A bizottság ezután Slachia Margit nemzet­gyűlési képviselőnek egy Budán létesítendő kultúrház építésére vonatkozó indítványát tárgyalta és ezt magáévá tette, ha 10—15 évi használat után az épület a főváros tulajdo­nába megy át. Müller Antal Waygand Miklós és Lobh­may­er Jenő dr. tanácsnok felszólalásai után a Kulturház építésére egymillió koronát szavazott meg a bizottság. —­ A fővárosi iskolákból eltávolítják a for­radalmi elemeket. A főváros közoktatásügyi bizottsága Zilahi-Kiss Jenő dr. tanácsnok el­nöklésével ma délután tartott ü­lésén Schö­berl Ferenc tanácsjegyző előterjesztésében a nemzethűség és a társadalomellenes magatar­tás miatt eltávolítandó oktató személyzet ösz­­szeírására albizottságot küldött ki. A világ­kereskedelmi szaktanfolyamot mersz­en tette a bizottság, helyébe a középiskolát végzettek számára egy évre kereskedelmi szaktanfolya­mot állítanék fel. Kozma Jenő dr. iskolai­ szék felállítását kéri, iponyre vonatkozólag az el­! / HÍREK — (Adomány.) A budapesti állami gyermekmenhely borzalmas viszonyairól szóló vasárnapi cikkünk nyo­mán K. K. dr. Székesfehérvárról 500 koronát küldött be hozzánk az állami gyermekmenedékhely gyerme­keinek javára. — A Gelért-kálvária részére Honthy Károly huszárezredes özvegye 500 koronát küldött be hozzánk.­­ (Címadományozás.) A kormányzó Losonczy Ál­mos dr.-nak, Hajdumegye főorvosának negyvennégy éven át kifejtett, kiválóan buzgó működése elismeré­séül az egészségügyi főtanácsosi, Khoór Dezső dr.­­nak, Hajduszénás tisztiorvosának és Istók Barnabás dr.-nak, Csanád megye tisztifőorvosának pedig az egészségügyi tanácsosi címet adományozta.­­ (Kinevezés.) A kormányzó Sztankovics János gazdasági akadémiai igazgatót az V. fizetési osz­tályba, Vass Gyula gazdasági akadémiai rendes tanárt a VI. fizetési osztályba, Bánvárth Sándor gazdasági akadémiai rendes tanárt gazdasági akadé­miai igazgatóvá a VI. fizetési osztályba, K. Herd­­liczka Ernő, Groffits Gábor és Marton Andor dr. gazdasági akadémiai rendes tanárokat a VI. fizetési osztályba. Szigeti Varga László, Gyulay Károly és Bodrogközig Zoltán földmivesiskolai igazgatókat, va­lamint Sommsich Béla gazdasági tanáriba VI. fize­tési osztályba nevezte ki, Manninger Rezső dr. állat­orvosi főiskolai segédtanárna­k pedig az állatorvosi főiskolai nyilvános rendkívüli tanári címet és jelle­get adományozta.­­ (József főherceg angol kitüntetése.) V. György angol király, mint a bécsi Neue Freie Presse jelenti, József főherceget a Viktoria­­rend nagykeresztjével tüntette ki. Hohler bu­dapesti angol követ a minap hivatalosan érte­sítette erről a főherceget s egyúttal kifejezte szerencsekivánatait A Viktória-rend a legna­gyobb angol katonai kitüntetés.­­ (Egy követségünk és négy konzulátusunk lesz Amerikában.) Miután az Amerikával kötött békeszer­ződésünket az Egyesült Államok már ratifikálta, nemzetgyűlésünk pedig ma fogadta el harmadik olvasásban, Amerikával rövidesen felvesszük a ren­des diplomáciai viszonyt. A régi monarchiának egy követsége és kilenc konzulátusa volt Amerikában, Magyarországnak Washingtonban lesz követe és Newyork, Cleveland, Pittsburg és Chicago városok­ban konzulai. Washingtoni követnek Széchenyi László gróf van kiszemelve. Egyik konzulunk való­színű Winter Károly lesz, aki már egy éve kint tar­tózkodik és végzi a közös állapotból visszamaradott ügyek likvidációját.­­ (Menekültek földigénye.) Az Országos Menekült­­ügyi Hivatal budapesti kirendeltsége felhívja mind­azokat a menekülteket, akiknek a földbirtok helye­sebb megosztását szabályozó törvénycikk alapján igényjogosultságuk van, hogy az összeírásban leendő fölvételük végett Budapesten, VI., Andrássy-út 2. szám II. emeleten, vagy Szolnokon, Balassagyarma­ton, Nagymaroson, Kecskeméten és Cegléden a me­nekültügyi megbízottnál legkésőbb december 30-ig jelentkezzenek.­­ (Az Általános Fogyasztási Szövetkezet önkor­mányzatát visszaállították.) A hivatalos lap mai száma közti a kereskedelemügyi miniszter rendeletét, amely a 3504/1917. M. E. számú kormányrendelet 1. §-ára való hivatkozással a Szövetkezet élére kineve­zett gondnokság működését a közeljövőben megtar­­tandó választások felügyeletére, ellenőrzésére és pártatlan lefolytatására korlátozza, egyebekben pedig a gondnokság működését megszünteti. A rendelet folytán az Általános Fogyasztási Szövetkezet önkor­mányzatát ismét visszanyerte. Az Általános Fogyasztási Szövetkezet küldött­­választásainál a tagsági jog gyakorlásához szükséges szavazati jegyek kiosztása az összes kijelölt helye­ken dec. libával megszűnt. A kiosztás azon az utóla­gosan kijelölt öt helyen (ITL, Miklós-tér 5., V., Ber­­zenczey-utcai iskola, VI., Üteg­ utca 15., X., Elnök­utcai iskola, Pestszentlörinc, Rendesi-telepi iskola) is megszűnt, ahol a kiosztást­ a vasárnap kiadott rendel­kezés értelmében még dec. 14-én is folytatni kellett volna. Dec. 11-én és 15-én azonban a Szövetkezet központi irodahelyiségében (VII., Rákóczi­ út 42.) dél­előtt 8 órától este 8 óráig a szavazati jegy még ki­váltható.­­ (Ezen a héten érkezik meg a második túsz­­szállítmány.) A Magyar Távirati Iroda je­lenti. A honvédelmi minisztérium hadifogoly­osztálya Rigéből vett értesülés alapján közli, hogy a második fogoly túszszállítmány Rigá­ból elindult és a magyar határt előreláthatóan még, a hét folyamén­ átlépik_

Next