Nemzeti Ujság, 1923. január (5. évfolyam, 1-24. szám)

1923-01-14 / 10. szám

4 NEMZETI UJSÁG Vasárnap, 1923 január 1­. Gy­ermek tanulmány­ nak 200 koronát, amit ha csak hat bálra megy el, összesen 17.000 K. Ha valóban mulatni akar, egész vagyont kell elköltenie. Míg a háború előtt, ha 30 Kát elköltött, még pezsgőzhetett is. De nemcsak a bálozás, hanem a bálrendezés is nagyon költséges. A bálteremért 60.000 K­ ot kell fizetni, de feldíszítése is belekerül ugyanennyibe, ha nem többe. Meghívók nyomtatási költsége 3000 példánynál legkevesebb 60.000 ív, jegyekért 10—20.000 K, művészi táncrendért SOO.OOO K, kétféle zenéért 170.000 K, s számos más kiadásért 100.000 K, össze­sen tehát egymilliószázezer koronán felül van az az összeg, amit a rendezőség elkölt, anélkül, hogy * tudná milyen sikerrel jár a bál. Ilyen szomorú ,,báli számok“ mellett tehát nem is csoda, ha nem oly fényesek, színesek, hangulatosak a mai esté­lyek, mint voltak az egykoriak. 11 Az „ari-cigány* Az úri bálok egyik legilletékesebb „szakértőjét", Radics Béla cigányprímást is felkerestem, hogy t­őle, aki évtizedeken keresztül muzsikált az elite­­bálokon, — információt kérjek. — Hát kérem, — kezdte a régi bálok prímása, — ma bizony már nem úgy megy, mint valamikor. Én az ..uri-cigány“ mondom, hogy nem úgy van, mint volt, de hiszen semmi sincs úgy, mint akkor, ami­kor még Andrássy Géza gróf volt az atléta-bálok elnöke, meg Gerenday György a főrendező- Az Opera-bálokat sohasem felejtem el, amelyeken Szapdry Pál gróf volt az elnök. A híres megyei­bálok, turista­bálok, meg a többi mind-mind valami más volt, mint a mostaniak. Dobay István, Krasz­­nay Ferenc, Szabó Nándor és még számosan az elnökök közül rá sem ismerhetnek a mai estélyekre. De azért akkor is előfordult ám, hogy nem sikerült a bál. Egyszer emlékszem, a kilencszáztizes évek elején a Bölcsőde-bálra a rendezőkön kívül, talán ha százan jöttek el s már tizenegykor vége volt a mulatságnak. Nagy esemény volt az akkor. De ez is máskép történt, mint ahogyan ma történnék. Akkor más volt még a levegő is. Olyan aranymedá­liákat kaptam én a játékomért, amilyent még a király sem igen osztogatott. Hja, akkor még min­den máskép ment, mint most . . . Az úri cigány még elmerengett egy ideig, aztán odament a bandához, kezébe vette a hegedűt s már szólt is a dal: — Rég volt, rég volt, igaz sem volt talán . . . A fehérszobák bakfislakói ma épp oly színes álmo­kat szőnek a báltermek köré, mint régen, a jogász­fiúk épp oly szívesen táncoltatnák az elsőbálos kis­lányokat, mint az elite-bálok renaissanceja idejében, de eljött a szegénység lekoptatta a régi fényt és pompát. Ha nem volnának oly szomorúak a „báli számok“, akkor lennének pompás toilettek és tánco­sok is az elite-bálokon, amelyeknek napja egyelőre csakugyan leáldozott. Péterfia Gyula. ■ A Nemzeti Újság Számára rajzolta Prihoda István A régi farsang — nincs többé Az elite-bálok napja leáldozóban van — Az elszegényedett úriosztály nem bírja fedezni a báli költségeket — Miért nem sikerülkélnek az idei előkelő bálok ? !A Nemzeti Újság tudósítójától.) A késő­­őszi báli készülődések és­­terveztetések­ úgy sejttették, hogy az idei farsangon föltámad a múlt, új életre kelnek a fényes B­elite-bálok, káprázatos toilettek tarkítják a­ Vigadó díszes termeit. A terveztetések és jövendölések azonban halomra dőltek, mert akik látták a régi­ bálokat, szomorúan állapítják meg, hogy a régi farsang már csak az emlékek ködében él s a mai nagybálok csak gyenge utánzatai a háború előtti fényes mulatságoknak. A nyil­vános elite-bálok alkonyának számos oka van, de a legfőbb ok az úri középosztály gaz­dasági leromlása, amely lehetetlenné teszi, hogy a régi fényt fejtse ki. A hangulat fásult, az egységes társasági élet felbomlott s a szét­tagolt és jórészt elszegényedett úri osztály a régi pompával még hosszú-hosszu ideig nem szerepelhet Az elite-bálok napja leáldozóban van s a régi farsangok hölgyei és lovagjai szomoruan tekintenek vissza a múltba. Egy bus lovag vallomása Az egyik előkelő kaszinóban találkoztam egy híres lovaggal, a régi bálok egyik elnökével. 1,győ­rsül ü­lt az olvasóterem sarkában s szivarja füstjét elmerengve fújta a csillár felé­—­ Mi az oka, méltóságos uram, a régi szép bálok alkonyának? — kérdeztem tőle. Halkan beszélni kezdett: — A bálok alkonya még a háború előtt kezdődött, amikor a Royal-t átalakították s az összes elite­­bálok átköltöztek a Vigadóba. A kilencszázas évek­ben, amikor még számos bált rendeztem, a "Vigadó kissé nagy volt s a­ beosztása sem megfelelő, hogy intimebb társasággal lehessen estélyt rendezni. A jogász, medikus, jurista, technikus, bölcsőde és katolikus báloknak át kellett az új helyiségbe költözni, amelyben biztos sikerrel csak a Széchenyi­­bálok végződhettek, amikor az egész ország arisz­tokráciája és az úri középosztály is felvonult. A siker titka a régi báloknál az volt, hogy voltak táncolni akaró hölgyek s megfelelő számú táncos is mindig akadt. Egy mulatság csak akkor sikerül­het, ha legalább 100—150 táncoló leány és ötször, hatszor annyi fiatalember van ott. Valamikor ez így is volt, míg ma talán csak azok mennek bálba, akik nem táncolnak s igy természetesen nincs is hangulat. No, meg nagyon is sokba kerül egy bál megrendezése. Az Operabálokat is azért kellett be­szüntetni, mert ráfizetéssel végződtek s mibe kerülne ma egy olyan bál megrendezése, mint a Széchenyi-­ bál mezőkövesdi lakodalma, vagy a biedermayer-bál volt? A mai körülmények között sok-sok milliót kéne elkölteni egy ilyen estélyire s az elszegényedett úri osztály ezt nem bírja. Ma nincs közönség s ami van, nem emelné a bál fényét s itt, ezen a ponton bukik meg minden igyekezet. A régi bálok bús lovagja egy ideig elmélázva nézte a csillárokat s aztán mély rezignációval mondta: — Ma nincs is táncoló fiatalember. A táncolni szerető ufi fiúk anyagi körülményei rém engedik meg, hogy bálba menjenek, az idősebb fiatalembe­rek pedig nem táncolnak. A bálterem képe is más ma, mint azelőtt volt. Akkor, az úgynevezett ma­jomsziget azért alakult ki, mert nem jutott táncoló hölgy s a leányokat kézről-kézre adták. A divatos táncokat sem tudja mindenki s ha valaki szívesen táncolna is, a nézők közé kell csatlakoznia. Az olvasóterem élénkülni kezdett s a múltakon merengő lovag hirtelen befejezte szavait: — A legnagyobb ok a gazdasági helyzet... He valami blazirtság is van a mai fiatalságban, ami a mi időnkben nem volt . . . Persze a háború. Szomorú „báli számok" Elbúcsúztam a régi bálok lovagjától és végig­jártam a belvárosi üzleteket, hogy megállapítsam mibe kerülne, egy családapának a farsang, aki a feleségét és két leányát úgy vinné mulatságokra, mint tette volna a­ háború előtt. A körutazás­­ na­gyon lesújtó eredménnyel végződött, amit a költ­ségszámla is bizonyít: 4 pár lakk báli cipő a­ leányoknak 56.000 K, egy pár lakkexpő a feleségnek 14.000 K, hat pár selyemharisnya a leányoknak 42.000 ív, két pár selyem harisnya a feleségnek 14.000 K, két-két estélyi toilette a leányoknak SOO.OOO K, a feleségnek, 250.000 K, hat­ pár­­ glacé kettyn­ a leányoknak 48.000 K, két pár a feleségnek 14.000 K. A ruházati költség tehát nem kevesebb, mint egy­millió és háromszázezer korona, amihez estélyenként még számos kiadás járul: kocsi, a belépőjegy, fix 800 K, ruhatár 300 K, jegy 3000 K, vacsora 4200 K, cigány 500 K, kocsi vissza 000—1000 K, fodrász 1500 K, estélyenként nyolc-tízezer korona, összesen tehát, ha csak négy bálon vesznek részt 40.000 K kiadás. A mai körülmények között pedig nagyon kevés olyan családapa van az úri középosztály­ban, aki több mint egymillióháromszázezer koronát tudna költeni leányai farsangi mulatságára. De n­emcsak a hölgyek báli költségei ilyen horri­bilisek­, hanem a fiatalembereké is. Egy frakk­­öltöny ma 180—200.000 K-ba kerül s szükséges még minimum három frakking á 6000 K, három nyak­kendő á 1500 K, hat gallér á 4550 K, hát pár man­­zsetta á 700 K, lakkcipő 16.000 K, három pár selyem harisnya a 7000 Ív, ami összesen 270.000 K* Táncos­jegyért esténként fizet 500 K-t, villamosért 70 K-át, kocsiért b­aza­ 500 K-át,­ vacsoráért 1400 K-át, cigány­ Új regényünk közlését február elején kezdi meg a Nemzeti Újság amelynek hasábjain mindig a­ legjelentékenyebb és legérdekesebb magyar írók legszebb munkái jelen­tek meg. Csathó Kálmán a méltán népszerű kitűnő író írja a Nemzeti Újság új regényét, mely a magyar múlt egyik legszebb emlékű időszakának, Csokonai Vitéz Mihály korának bájos képeit vonultatja föl. A Lilla-dalokt költőjének meghaló és fájdalmas szerelméről szól ez a regény, amely homlokán Csokonai Vitéz Mihály egyik legszebb és öröksorát viseli: „Földiekkel játszó égi tünemény” a címe Csathó Kálmán új regényének, melyet a magyar közönség bizonyára azzal a szeretettel és megértéssel fog fogadni, mint ennek a — ősi magyar földből és nemes hagyományú úriságból sarjadzott — tehetségnek minden munkáját. Február elején kezdi meg és folytatja naponként a Nemzeti Újság Csathó Kálmán új regénye közlését. Régi metszetek bája, régi csipkék finomsága régi énekek dallama, régi kertek illata, régi házak tisztasága elevenedik meg ennek a regénynek minden lapján, amely az irodalom új szenzációja lesz és méltó utódként fog következni Surányi Miklós hatalmas történelmi­ regénye, A ziápolyi asszony után. Mikor a Nemzeti Újság hatalmas olvasótáborának figyelmét előre felhívjuk Csathó Kálmán új regényére, azzal a büszke tudattal tesszük ezt, hogy a magyar irodalomnak egyik új és nagy értékét ismét mindünk kapja ajándékba a magyar közönség.

Next