Nemzeti Ujság, 1923. április (5. évfolyam, 74-97. szám)

1923-04-15 / 85. szám

2 NEMZETI UJSÁG Vasárnap, 1923 április 15. ricában, vagy egyéb terményben törlesztheti, mint­hogy a vételárat a forgalmi érték alapján ugyancsak terményben állapítják meg. A novella ezenkívül élethossziglani járadékbirtoko­kat is akar létesíteni, amelyek tulajdonképpen örök­bérletek lennének, amennyiben a föld jogilag a régi tulajdonos birtokában maradna, az igényjogosultak azonban élethossziglan terményben megállapított évi bérösszeg ellenében használhatják. Az örökbérlő ha­lála után annak jogutódja, vagy más igényjogosult kapná meg az örökbérletet. Ezek volnának a készülő földreform-novella fonto­sabb rendelkezései, amelyekről természetesen még sok tanácskozás lesz, mielőtt a nemzetgyűlés elé ke­rülnének. Csend a pártkörökben A pártkörökben semmi különös nincs, az utóbbi napok válsága kezd elsimulni és a küzdelem inkább a kulisszák mögött folytatódik tovább. Kedden újra összeül a nemzetgyűlés, azonban meglehet, hogy rö­videsen újabb szabadságra megy, egyrészt a minisz­terelnök várható elutazása, másrészt pedig azért, mivel a kormány kész törvényjavaslatait rövid időn belül letárgyalják. A világpolitika Magyarország panaszát Románia ellen a Népszövetség tanácsa az április 17-én kezdődő ülésszak alatt fogja tárgyalni. A panasz tár­gya az 1921-iki román agrártörvény, amely a távollevő földbirtokosok földjeinek kisajá­títását rendeli el. Ez a törvény azonban ellen­tétben áll úgy a trianoni okmánnyal, mint a szövetséges főhatalmak és Románia által alá­írt kisebbségi szerződéssel, amelyek kimond­ják, hogy azok a személyek, akik éltek az opció­joggal és lakóhelyüket áttették abba az or­szágba, amelynek állampolgárságát ott állták, megtarthatják ingatlanaikat abban az állam­ban, ahol megelőzően laktak. E világos rendel­kezés ellenére Romániában tömegesen kisajá­tították és kisajátítják a Magyarországba át­költözni kényszerített magyarok birtokait. Mi­után a Bukarestben tett lépéseknek semmi fo­ganatja nem volt, a magyar kormány a nép­­szövetségi okmány I-ik pontja alapján a nép­­szövetségi tanácshoz fordult. A tanács előtt Ro­mániát Titulescu londoni követ, Magyarorszá­got Lukács György volt miniszter és Gajzágó László dr. külügyminiszteri tanácsos fogják képviselni. Az újonnan megválasztott jugoszláv parla­ment hétfőn ül össze és legfőbb érdekessége az lesz, hogy a Radics-féle horvát agrárpárt, amely eddig vonakodott résztvenni a törvény­hozó testület munkájában, most meg fog je­lenni. Radics egyelőre távol marad és helyette az egyik alvezér szándékozik a párt álláspont Vers saját termetemről írta: Harsányi Zsolt Voltam, bizony hogy voltam Király Beáciában. Sorsomnak nem hajoltam. És könnyed volt a lábam. Mondták: „Lassan a testtel!“ De gondolták: „Szeretlek“. Most mondják: „Kedves mester“. S gondolják: „Jól kereshet“. A sorssal megbékültem. Lemondó hittel bízom. Karosszékembe ültem. Van ősz hajszálam. Hízom. Hej, régi kis legényke, ■ Csinos voltál és léha. Hej, arrivé szegény te, Kicsit sajnállak néha. És búcsúzóan, mint a Jelenvaló a voltnak, Harsányi bácsi int a Karcsú és régi Zsoltnak. FÖLDIEKKEL JÁTSZÓ ÉGI TÜNEMÉNY REGÉNY (6) Irta: CSIITHÓ KALMAJH Bédiné csittitgatni próbálta leányát, jósá­gosan: — Ej no! Látod! Ne vedd úgy szivedre! Nem vet az isreád semminemű árnyékot, hogy egy ilyen jeles poétának a szeme megakadt benned. Mert nem olyan senki fia ám ő, hanem felette jeles verselő, kinek szép hirét és nevét dicsér­vén említik szerte a hazában. De Mancati ne­m fogott a vigasztalás. Sőt még inkább erőt vett rajta a sirás és közben csak éppen, hogy ki tudta zokogni magából nagy bánatja okát: — Neon elég, hogy az egész város csúfol, amért anyám versel! . . . Most még a kérőm is versfaragó legyen? Ferberné felszisszent ijedtében, mert úgy vélte, most tüstént olyan háborúság tör ki Manca meg a mostohája között, amihez képest a tizenharmadévi földindulás csak gyerekjá­ték. Mert amit Manca mondott, abban nagyon sok volt az igazság: bizony Bédiné asszonyo­­mat éppen elegü­t szólták és szapulták, mióta a verselésre adta magát, sőt az is megesett már, hogy ócsárló cédulákat dobáltak be az ablakán, amelyeken olyasmivel próbálták nevetségessé tenni, hogy az, aki az ő verses leveleire vá­­laszolgat, nem is maga Gvadányi lovasgene­rális úr, hanem csak az inasa. Fér­jérné hát azt várta, hogy Bédiné minden haragot, ami fel­gyűlhetett benne a névtelen sértegetések miatt, a mostohaleánya fejére fog kiönteni, amiért az, ime, nem átall egy követ fújni az ellensé­geivel. De csalódott, mert Bédiné nem jött dühbe egy pillanatra sem. Sőt mosolygott és benyúlván a kebelébe, kivett onnan három összehajtogatott levelet s nem kis büszkeséggel átnyújtván őket Tercsinek, nyugodt méltósággal azt felelte Mancának: — Imhol három levél.­Verses mind a három. Egy jött Csizi István főstrázsamester úrtól, Tokajból. Egy Vályi Klárától Bécsből, a har­madik pedig Gvadányi gróf úrtól Szakolcáról. Kérdem, ha ezen köztiszteletben álló személyi­ségek igy megtisztelik írásaikkal szerény sze­mélyemet, vajd hallgassak-e én arra, mit fecseg összevissza itthon az irigység és rosszakarati Ne kacagjam-e inkább ama dib-dáb emberek locsogását, akik csak azért köszörülik rajtam úton-útfélen, még a kávéházakban is nyelvü­ket, mert . . . Elhallgatott Nem folytatta, csak legyintett egyet. — Mert? — kérdezte Tercsi asszony nógató érdeklődéssel, Bédiné azonban nem felelt, leá­nyához fordult: — Na! Mosd meg a szemedet, hogy Csokonai uram legalább ne találjon kisírt szemmel. Előre nem kell keseregni. Háztűznézés tr­ég nem lakodalom! Ami pedig a csúfolódó embe­reket illeti, arra csak azt mondhatom, hogy elugatás nem hallatik a menyországba. És egy poéta egyetlen verse nagyobb kincse a nemzetnek, mint valamennyi csizmadia, tim­ár, super, questor, kötélverő, sőt szenátor egy­­rakáson! Na menj! . . . Manca lesütött fejjel kotródott ki a szobából, ha nem is meggyőzve, de megingatva kissé a poézisról való rossz véleményében nem annyira anyjának szavai, hanem inkább nyugodt és mél­tóságteljes viselkedése következtében. Különben is, neki magának ebben a tárgyban semmi önálló nézete sem­ volt s ha történetesen Csillag Mátyás versköltő lett volna és nem csizmadia, valószínűleg ő maga ünnepelte volna a mostoháját legjobban a Múzsákkal való barátságáért, így azonban attól félt, hogy netalán az öreg* Csillag szemében rossz fényt fog rá vetni ez a bolondság s ellene talál szólni, hogy a fia ilyen disinós famíliából háza­sodjék. Maga se tudta hogyan, egyszercsak megint ott állt a fitzs-kalitkánál. Matyi mosolyogva nézett rá a tőke mellől. — Jaj Matyi! meg akarnak kérni! — fakadt ki belőle a panasz fájdalmasn, megfeledkezve róla, hogy az imént még haragot akart a fiú­val tartani. — Megkérni? — Matyi eltátotta a száját, aztán pirosodni kezdett a nyaka a szerelemféltő haragtól. — Kicsoda? — Valami poéta. Úgy hívják Csokonai Vitéz Mihály. Matyi felugrott. — Mihály? Csokonai Mihály? Nahát az már éppenséggel lehetetlen. Azzal egy pillanatig a levegőbe meredt, mintha mérlegelné ezt az eshetőséget, majd hirtelen megrázta a fejét, aztán elkezdett szí­véből nevetni. Manca megsértődött. — Miért volna lehetetlen? Azt hiszi, engem tán nem is lehet megkérni? . . . — Jaj, dehogy is hiszem! Lelkem, édős Manca leányasszony! Hogy is hinném én azt. De tu­dom, hogy Mihálynak nem lehet házasodni, mert nincs egy veres garasa se. — Hált ismeri kelmed? — Ismerem bizony, hiszen atyafiak vagyunk. Diószeghy-lyány az a­­desanyja is, mint az enyim. járól nyilatkozatot tenni. A horvátok megje­lenése Belgrádban­ azt mutatja, hogy Radics és Pasics közt már útban van a megegyezés. Mi kezdet óta meg voltunk győződve, hogy té­ves azoknak a fölfogása, kik a horvát radiká­lisok akciójától Jugoszlávia szétbomlását vár­ják. A küzdelem nem a szláv állameszme, ha­nem a centralizmus és a szerb hegemónia ellen irányult; ha az egyes tartományok hozzájut­nak a megfelelő autonómiához, a közös szláv érzés a külügyi viszonylatokban szilárdabb bá­zist és hátteret fog nyújtani az új államnak, mint amilyennel jelenleg rendelkezik.­­ Az amerikai magyarok memorandumát, amelyben az Egyesült Államok területén levő magyar egyesületek és társaskörök Magyaror­szág számlára igazságot, Európa részére békét kérnek, La Fertette szenátor beterjesztette a szenátus elé. A memorandumból több részletet felolvasott és azt az Európa békéjének helyre­állítását célzó dokumentumként jellemezte. In­dítványát, hogy­ a memorandum a szenátus tag­jai közt szétosztassék, egyhangúlag elfogadták. Az amerikai magyarság tovább folytatja az akciót. A trentoni magyarok köre fölhívta a többi magyar egyesületet, hogy haladéktalanul világosítsák fel államaik szenátorait és képvi­selőit arról, hogy a hadisarc követelése egyenlő a magyar nemzet elpusztításával s hogy kötelességük útját állani a világ legna­gyobb gazságának. A nemzetgyűlésen lesz folytatása a fővárosi ellenzék aksfunkciójának­ ­ demokraták megfelebbezik a letelepedési szabályrendeletet, a kereszténypárt törvény­módosítási indítványt tesz a nemzetgyűlésen . Hét részre szakadt a fővárosi ellenzék (A Nemzeti Újság tudósító­jától.) Mióta Buda­pest élén tanács és törvényhatósági bizottság intézi az ügyeket, nem volt példa arra, hogy tizenhat órán keresztül egyfolytában egyetlen tárgyat tárgyalt volna a városatyák gyüleke­zete. Ó, nem a főváros közélelmezési politikája izgatta az ellenzéki kedélyeket, nem is arról volt szó, hogy a villamosjegy drágítását aka­dályozzák meg a céljavesztett obstrukcióval, fajvédelem volt az obstrukció anyaga a szó leg­teljesebb értelmében, a kisebbség vezérszóno­kai, a sikerek, lánckereskedők és hasonlószerű emberek Budapestről való kitoloncolása ellen tiltakoztak. Magától értetődő dolog, hogy a háborús esz­tendők és forradalmak kataklizmái után min­den háborút vesztett főváros úgy védi magát, ahogy tudja. Csak Bécs és Berlin „szociál­demokrata“ község tanácsaira kell utalnunk, ahol idejekorán felismerték a keletről jövő ki­­ber­veszedelmet és a nem kívánatos társaság előtt leeresztenék a sorompókat. Úgy Bécsben, mint Berlinben, elsősorban a zsidóság volt az, amelyik a maga jól felfogott érdekében tilta­kozott a mohó és kapzsi pajeszos horda bejöve­tele ellen, — egyedül Budapest törvényhatósági bizottságának ellenzéke, illetőleg ennek az el­lenzéknek ortodox-demokrata része emelt szót ma már fikciót jelentő elavult intézkedések és elméletek védelme nevében, az ellen, hogy Csonka-Magyarország szerencsétlen fővárosa lerakodóhelye legyen Kelet szemétjének és Nyugat kalandorainak. Mert erről volt szó az obstrukciós éjjeli köz­gyűlésen, mely reggel 8 órakor végződött és amelyen a sikereket, táncosokat védte az ellen­zék, ahelyett, hogy a főváros érdekét védte volna. Nem fontos e helyütt, hogy Gál Jenő dr., Baracs Marcel dr., Bródy Ernő dr., Bedő Mór dr. voltak az ellenzéki főszónokok, aminthogy az is természetes, hogy a kereszténypárt kitar­tásán megtört az obstrukció és reggel 8 órára mégis elfogadták a javaslatot, a fontos az, hogy az ellenzék kettészakadása ma éjszaka teljessé vált, teljesen elkülönöződött az ellenzéknek úgynevezett ortodox-demokrata része, a lipót­városi és terézvárosi demokrata képviselőktől. A liberális városatyák, a községi polgári párt és a gazdaságpolitikai párt, az egész vita alkal­mával távolmaradásukkal tüntettek, bizonysá­gául annak, hogy nem értenek egyet az ellen­zék városellenes törekvéseivel. Nyilvánossá lett az ellenzéknek eddig gondosan titkolt ketté­szakadása, nemkülönben az, hogy az úgyneve­zett „intranzigens demokraták,“ csoportja tíz­­tizenöt főnél több embert nem számlál. Az ellenzéki bizottsági tagok, akik ma dél­előtt a városházán jártak, kijelentették, hogy törvénytelennek tartják a közgyűlési határoza­tot, mert az tételes törvénybe ütközik és ezért meg fogják felebbezni a belügyminiszterhez Ezzel kapcsolatban a keresztény oldal egy má­sik akciójáról adhatunk hírt: a legközelebbi nemzetgyűlések egyikén a keresztény községi párt nemzetgyűlési képviselete részéről indít­vány fog tétetni a letelepedés szabadságáról szóló törvény megváltoztatására, azzal az indo­kolással, hogy a háború utáni idők mentalitása nem egyezik a szabad költözködésnek azzal a teoretikus értékű szabadságjog fogalmával, amely nagyon szép az elméletben, de a gyakor­­latban azt hozta magával, hogy a korona újabb zuhanásának hírére egyszerre tele lettek a pesti szállók a Bécsből és Berlinből ide gravi­­táló siberbaddal, amely a zürichi halál tánc raj­­jaira kínlódó Magyarország testén akar az első jóllakott keselyűsereg lenni.

Next