Nemzeti Ujság, 1923. április (5. évfolyam, 74-97. szám)

1923-04-01 / 74. szám

Vasárnap, 1923 április 1. NEMZETI ÚJSÁG — Maga Édesné beszélte Ferberné asszonyom­nak. Nekem meg a Ferber fiú mondta, a Lojzi gyerek. A hintó a szőllősi kasznáré, a kincsesé, de a lovak a grébicsi ispán istállójából valók. Mihály és Gergely már akkor ebédnél ültek Édes Istvánéknál A tornácon terítettek, közel a konyhaajtóhoz, hogy a szobát el ne lepjék a legyek, meg aztán, hogy a tálalás is simábban menjen és Édesné az asztalt is szemmel tart­hassa a tűzhely mellől. — Ha tudtuk volna kedves sógor, — mondta az asszony a levest kitálalva, —■ hogy szeren­csénk lesz, bizony jobb ebéddel vártam volna kegyelmeteket, így hirtelenében csak a ma­gunk szegénységével kedveskedhetem. De miért is nem szentek meg jó előre, hogy jönnek­? — Nem lehetett kedves ángyomasszony! Nem is volt kivel, de még nem is tudtam, mikor érek ide . . . Három nap óta mindig jövök Bu­dáról . . . — Csokonai uram is onnan jött? — Nem én, téni asszony! Én Bicskén lakom. — Mit csinál ott Bicskén? Rektor, vagy . . . megkövetem, tiszteletes? — Egyik se lesz én... Csak poéta! — Poéta? Hát Bicskén is van kollégium? Nem is tudtam. Édes Gergely elnevette magát: — Ángyomasszony azt hiszi, Mihály, hogy még mindig a poéta-klasszist járod. Pedig azt már jó régen kijártad, ugy­e bizony? Hát nem diák az én barátom, kedves ángyomasszony, hanem költő, akinek a verscsinálás a mester­sége, akárcsak énnekem . . . Édes István ráreccsentett az asszonyra: — Ne beszélj sületlenségeket, hanem tálalj! szólott gorombán, majd nyájasra gömbölyít­vén az ábrázatát, Mihályhoz fordult: — Isme­­rem sok jeles verseidet nyomtatásból is, meg kézírásból is. A béka és egérharcot kézről-kézre adogatják a nebulók a kollégiumban ... A Diétái Magyar Múzsát pedig éppen a minap kértem kölcsön, Perlaky uramtól. Le is irtam­ belőle egyet-mást. . . Csokonai elpirult: — Mit ugyan, ha szabad megkérdezni? Most Édes István pirult el és egy pillanatig olyan zavarodottan, tanácstalan ábrázattal me­redt a kérdezőre, hogy az még nagyobb zavarba jött attól való félelmében, hogy hazugságban talál a másik maradni. Alaptalan volt azonban a feltevés, Édes István egy percnyi kínos gon­dolkodás után kinyögte: — Zsugori uramat . . . például. Meg egyebet is. Majd megmutatom ebéd után . . . Nagyon szép versek ... A javát válogattam. Meglát­hatod. Igaz volt, vagy nem, hogy leírt valamit a versek közül, Mihály sohasem tudta meg, mert Édes István sohase beszélt róla többet, ő pedig nem kérdezte. De ha hazugság volt is, kedves hazugság volt, Mihálynak így is jól esett, mert érdeklődő lelket sejtett a Gergely bátyjában és rögtön ki is tálalta a tervét neki, hogy ki akarná a versét nyomtatni az ülésre. — Hm! — tűnődött István gazda. —■ Nehéz do­log. Weinmüllernek a nyomdája alig győzi a komáromi kalendáriumot, ami biztos üzlet neki. Bizonytalan üzletet aligha elvállal. Csak ha megfizetik . .. — Pártfogót kell keresni! — mondotta Ger­gely. — Délután majd elmegyünk Perlaky uramhoz . . . István a fejét rázta: — Perlaky uram a saját nyavalyás írásait szeretné kinyomatni és mert azokhoz nem tud pártfogót találni, a máséhoz éppen nem fog ajánlani... Máshová kell menni... nem olyan­hoz, aki a nemesség felülését szorgalmazni sze­retné... Délután elmegyünk Bédinéhez. Az okos asszony és ismeri az úri nemesasszonyo­kat, mert ő varr nekik főkötőket ... Ő fog Alin­két útbaigazítani. Mihály Gergelyre nézett: — Bédi Mancának az édesanyja? Gergely bólintott: — Igen. Az. Édes Istvánná azonban közbeszólt: — Dehogy édesanyja. Mostohája. Manca az első asszonytól való és van már vagy húszéves. Ez a Bédiné meg harminckettő sincs. Sógor úr ezt nem tudja? Mihály valami kellemes szorongásfélét érzett: — Hát ebéd után odamegyünk, ugy-­e? Mert sürgős volna ez a dolog, hogy a gyűlésre elké­szülhessünk ... Gergely nevetett: — És hogy Bédi Mancát minél előbb meglás­suk! Ugy­e, Mihály? Mi? Édes István a térdére csapott: — Mi a tatár? Hát így vagyunk? Háztű­zné­­zés? Ej, no! Lám csak! De erre iszunk egyet! Édesné összefont karral állt az asztal mellé, amit most tett először, világosan elárulván, hogy most a beszéd egymaga elég asszonyi cse­lekvés és egy házasító asszony akkor se tétlen, ha a kezét összedugja. — Hát nem tudom­ ki kommendálta kegyel­mednek Bédi Mancát, de mondhatom, ritka de­rék és jóravaló teremtés, akivel jól fog járni, aki elveszi, mert az olyan szép, olyan kedves, olyan jó, olyan okos, olyan dolgos, szorgal­mas, ügyes leány, hogy nemcsak a városban, de az egész országban párját ritkítja... És ha kegyelmed azzal a szándékkal jött­­Komáromba, hogy feleséget keressen magának, hát mondha­tom, láttatlanban igazán nem eshetett volna különbre a választása, mint Bédi Mancára. Mert hiszen, nem mondom, gazdagabb leány van nála nem egy, talán szebb is akad egy­­kettő, mert hiszen kinek a pap, kinek a papné, amint mondani szokták, de hogy valaki egy­szerre legyen jó is, szép is, okos is, kedves is... És dúlt a szó a jó asszonyból olyan elemi erő­vel, mint mikor az árvíz átszakítja a töltést és kiszalad a medréből, elsodorva mindent, amit útjában talál. Mihály is hiába próbálta gyenge erejét ellene feszíteni a zuhogó áradatnak, Édesné asszonyomat nem lehetett elhallgat­tatni, amig el nem mondta Mancának az egész élete történetét pólyás kora óta, még azt sem hagyva említetlenül, mikor a foga jött és mikor a konfirmációján sírva fakadt a meg­hatottságtól. — Hát hiszen ez mind nagyon helyesen és jól van igy Édesné téniasszonyom, — mondta végre Mihály, mikor szóhoz jutott,­­— csak­hogy nekem egyelőre eszem ágában sincs háza­sodni. — Sári-fári! — szólt az asszony mosolyogva. — Ezt szokták mondani a legények, de mi már tudjuk, hogy mit kell belőle érteni... Jól van na!... Esze ágában se legyen, de azért csak menjen oda.­. Mintha tanácsot akarna kérni az anyjától. Ez jó ürügy! Még talán el is hiszi az asszony, mert nagyon okosnak hiszi magát... Pedig bizony bolond egy kicsit... Egy kicsit nagyon is. Neveti is a városban mindenki, különösen mióta verseket ír és Gva­­dányi generálisnak küldözgeti... — Na, most már elég! — mordult fel Édes István. — Mondtam már, hogy ne bántsd azt az asszonyt! Nemes Fábián Juliánna asszony igenis nagyon kitűnő és érdemes asszonyság, aki jól tesz,hogy holmi dib-dáb emberek locso­gását fel se veszi, sőt nevét, mivel elugatás nem hallatszik a mennyországba! Te pedig hallgass, mert ha mégegyszer meghallom, hogy így beszélsz róla, hát... a többit már tudod! — No-no! — szólt közbe Gergely békítőleg. — Ó, csak hagyja, kedves sógor! — legyin­tett az asszony­ — Megszoktam én már ezt. Sőt egyebeket is. De nem bánom. Azért Bédiné mégis bolond. Ha nem rosszabb, mert hiszen mondanak róla mások gonoszabbakat is!... — Elég! — ordította Édes István az asztalra ütve. — Elég, ha mondom. Egy szót se többet! Édesné elhallgatott, de nem árulta el, hogy meg les­ne ijed­veimért csak megfordult, vállat vont és megindult a konyha­ felé. Az ajtóból azonban visszafordult és azt mondta:« — Nem is tudtam, hogy kelmed is ennyire a pártján van! Ez egészen uj módi! De ez se baj! Csak észre ne találjam venni, hogy kel­meddel is versben levelez, mint Gvadányi ge­nerális úrral, mert akkor, Isten engem úgy segéljen, úgy csúffá teszem őt is, meg kelmedet is, hogy magam is megbánom! Szólt és nagyobb nyomaték kedvéért úgy bevágta maga után a konyhaajtót, hogy akko­rát szólt, mint a mozsárágya a nádorispán be­vonulásakor. A békésen szemelgető galambok ijedten rebbentek fel az udvarról, a kakas meg déli álmából felriadva egy meglepett kiáltást hallatott előbb, aztán harciasan meglebegtet­vén a szárnyát, harsányan belekukorékolt a napsütésbe. És mialatt a szomszéd kakasok egyenként felelgettek neki, a három férfi a tornácon zavarodottan hajolt a tányérja fölé. Édes Gergely nagyon szeretett volna a báty­jától valamit kérdezni, Édes István meg na­gyon szeretett volna az öccse előtt mentege­tőzni. De Csokonai előtt restelltek beszélni a dologról, mert „hátha még félreértené“. Csokonai pedig szörnyen kiváncsi kezdett lenni a lecsepült Bédi Jánosnéra, aki sokkal jobban érdekelte ebben a pillanatban az agyon­dicsért Mancánál. Mert a férfiak ilyen kiszá­­míthatatlan bolondok valamennyien, a poéták pedig még sokkal olyanabbak. (Folytatása következik.) Kiadja a „Központi Sajtóvállalat Részvénytársaság" erdélyiek kedvenc cigánya muzsikál. KLOTILD SZALON Vasárnap, április 1-én reggel 5 óráig nyitva. HQ Négyviléoköltésiét®, szépség® és si@r@8me négy parfümben: HÖLGYEIM ÉS URAIM!! Mély tisztelettel ajánlunk Önöknek Férfi dölőnyszövetek csoda vá­lasztékban sehol olyan élesen. Peste- és delainmaradékok fel­tűnő olcsón, modern, 82m­­­tartó csikós vag­y sima sejtrek 131­0 korona. Kanariszok, bőréről anginok, törülközők, abroszok, zsebken­dők, pohártörlők, omzott női ingek, glott- és bélésárak minden elfogadható árért. 80 cm. széles mindenféle fehér­neműre alkalmas kitűnő vé­­konyezüstt vászbat 1480 K-ért 80­ drb bőrerő, fehérített lepedő darabja 4560 korona. 115 cm, széles selyemfényű batiszt méterje 2180 korona. Gyönyörű, tartós és széles női divatkelmék minden szinben méterenként 1830 korona. Remekszép kosztümalj-kelmék 3170 korona. OLCSÓ MARADÉKVASÁR! Budapest, Király-utca 32. Csak az udvarban kérjük, tekintse meg raktárunkat ! Vizsgálja meg árainkat! BÚTORT, sír“ venni ,r«. jöjjön hozzám militarak­tiramsc­hle»« kiszolgálás, szavatosság mellett Ifj. Tóth Kálmán műasztalos, IV., Semelweis-utca 4., Kossuth Urol-utcánál (§§ Készítők: Lengyel Csiiray és László m­atszerészek Budapest VI., Masymező-utca 20 ^ Férfi fehér gAAÄ papiri ’iQgin színes nap­ fj| p]­laNg jn , pali ing két AJgg fcjg ÉUB |||§ (fíjj gallérral. . . Fenyves Dezső CALVIN-ZÉR 7. SZÁM Kiselejtezett papír cirka kettő vagon f. hó 12-diki lejárattal, verseny­­tárgyalás útján eladó. Feltételek megtudhatók: Anyagelékeslítő Intézet H.-T. Budapest, Vill. ker., Mán­a­ utca 56. VIII KER.­­SZABADALMAT József körút megszerez, értékesít minden államban 9. fél ÁRON és MOLNÁR szám SZARATJAI,MI IRODA­­­I HISZEL ÉTTERMEIBEN IV., VADM UTCA 38. SZÁM. Minden este kolozsvári ifj. Balogh Jancsi 17

Next