Nemzeti Ujság, 1923. július (5. évfolyam, 146-170. szám)

1923-07-22 / 163. szám

12 NEMZETI ÚJSÁG Vasárnap, 1953 július 15. és Mihály vállára téve kezét, megfelelt neki a tiszttartó helyett: — Tudod Mihály — szólott szelíden —, a nagy méltóságú gróf akkor se nézne tégedet egyébnek, mint kéregetőnek. Azoknak pedig legfeljebb adat valamely csekély alamizsnát, színe elé azonban nem bocsátja őket és­­szóba nem ereszkedik velük. Ez az, amit­ Töltesy uram mondani szeretne, de fél, hogy meg ta­lál bántani . .. Mihály megszégyenülten horgasztotta le a fejét, de csak egy­ pillanatra. A másikban már magasra emelte és ekkor harag égett az arcán, olyan, hogy Töltesy uramnak, aki magyará­zattal próbálta enyhitgetni a Veszprémi sza­vait, a hang a torkán akadt. — Gyerünk! — szólott, a kalapját e­lök őri­zv­e. Isten velünk! Köszönöm a sziveslátá­st! Nagy Gábor megfogta a menteujját: — Én holnap reggel indulok Bicskére. Jössz-e velem Bicskével? — Megyek! Hogyne mennék. — Reggel hatkor ott leszek a kocsival. Mihály alig várta, hogy az utcán legyen. Ott aztán megragadta a pap kezét és indulattól fojtott hangon kérdezte: —• Azt szeretném tudni, mire való hát egy ilyen gróf, ha azt sem tudja, mi a kötelessége nemzete és hazája iránt? Veszprémmé megrémült: — Jaj! Az Isten szerelmére! Még meg találja valaki hallani . . . Másnap reggel szomorúan ült fel Mihály a Nagy Gábor kocsijára. — Hidd el — mondta rteki —, már valóban belefáradok e sziszifuszi küzdelmekbe! Be­adom derekam előbb-utóbb és megfogadván barátaim tanácsát, beállók tanárnak valamely iskolába . . . Nagy Gábor kapva kapott az ötleten: — Tudok is egy neked való helyet. Májusban nyílik meg az uj, poétái osztály a csurgói is­kolában. Annak a köztanítóságát könnyen el­nyerheted. — Hogy hogy? — kérdezte Mihály s a re­mény soha ki nem alvó szikrája újra kezdett éledni szivében. — A csurgói iskolát ama maecenás-termé­­szetü keszthelyi gróf, méltóságom Festetics György úr alapította és tartja fenn, aki való­ban nagy barátja, és pártfogója a magyar litteraturának. Ha ő hozzá fordulsz, bizonyos, hogy nagy örömmel fogadná jelentkezése­det ... Tovább beszélt és Mihály fokozódó gyönyö­rűséggel hallgatta a jövője megalapozásáról szóló elmélkedést, akárcsak valamely tündér-é­s mesét. A remény szikrája lobbot vetett és lán- I golni kezdett szivében, s világánál rózsásnak­­ tűnt fel előtte a jelen is, mint egy uj élet haj- I­tala. övé vélt ebben a pillanatban minden: Lilla szerelme, a csurgói professzorság és a keszt­helyi gróf pártfogása. A kudarcra, amely tegnap érte, már nem gondolt, pedig még ki sem értek Csák­vár ha­tárából és ha hátranézett­­volna, még láthatta volna a vártornyokat. Ő azonban nem tekintett hátra, csak előre, a szebb reménységek hazája felé. . IV. „Gyászpecsétje kedvesemnek ■Fejtsd ki végre, mit hozól?“ Csokona­i. Nagy Gábor uram csak éppen lovat válta­tott Bicskén és ezalatt megebéde­lt a rektorok­nál.­ Estére már benn akart lenni Pest váro­sában. Kovács Sámuelék így is jelezte, megtisztelt­nek érezték magukat, mert a prókátor úr, an­­­­­ak ellenére, hogy­ még alul volt a negyven­­ esztendőn, máris nagytekintélyű férfi volt nem csak Debrecenben, de­ az egész ország­ban. Egyaránt híres vo­la ő nemcsak a saját mesterségében való ritka jártasságáról, hanem a­ nyájasabb tudományok és azok mivelői iránt tanúsított rajongásáról és baráti, szíves jó­akaratáról is. Maga Kazinczy Ferenc, amíg el nem hurcolkodott a kufsteini várbörtönbe, sokszor vette igénybe Nagy Gábor uramnak ug­y prókátor­ bölcsesség­ét, valamint könyv­­kölcsönző szívességét is, mert könyvtára meg éppen kitű­nő volt a tekintetes urnak, meglé­vőn benne minden valamire való könyv, amit abban az időben olvasni érdemes volt. Az ebéd azonban mégsem folyhatott le jó hangulatban ,és megfelelően kellemetes társal­kodók között, mert rektoráé asszonyom egyre sopánkodott, hogy jaj, jaj, csak legalább egy félnappal hamarább tudhatta volna, hogy ilyen kitűnő vendéghez lesz szerencséje, hogy méltó módon készülhetett volna a fogadására, mit eszik most a tekintetes úr? — éhen marad szégyenszemre és azt fogja, gondolni magá­ban, ilyen házhoz se teszem be többet a lábam, ahol még csak jól sem lakh­atik az ember. Nagy Gábor uram váltig vigasztalta a jó asszonyt, hogy de bizony különb ebédet a püs­pöknél se kapott volna, Fehérvárott, váltig bi­zonyítgatta azzal, hogy minden fogást megre­­petált, hogy mennyire ízlik neki minden —, de hiába, mert Kovácsné asszonyom csak so­pánkodott tovább. Még a könnyei is peregtek közben, ami már valóságos­ csodája volt a háziasszonyi szíveslátásnak és a prókátor úr gondolkozóba is esett, hogy mennyit írjon eb­ből a gazdasszonyi és mennyit az udvariasság számlájára. Pedig hát csak egy kis ravaszság kellett volna hozzá, hogy kitalálja, hogy a könnyek valódiak és a keserűség is szívből fakad, csak hamis szövegre énekli a rektorné azon való bánatát, hogy Csokonai ime megint visszake­rült és újból fel fogja forgatni a ház rendjét és nyugodalmát. Kovács Sámuel azonban szívből örült a Mi­hály „hazatérésének“ s hogy Nagy Gábor uram ebéd után elhajtatott, nagy érdeklődés­sel fogta elő: — Na, de most már halljuk! Mi történt ve­led, mióta nem láttunk? Mihály elővette zsebéből a Wein­müllernél megjelent könyvecskéjének egy exemplárját, amelybe kedves dediscációt írt már előbb Ko­vácsék számára s odaadta a könyvet — az asszonynak: — Hát ezt sikerült kinyomattatni! Kovácsné végigpergette az ujján a könyv­lapjait és látván, hogy kedves versei vannak benne, megjuhászodott kissé a költő iránt: — No, gondolom, volt is becsülete kegyelmed­nek Komáromban.­­ Mihály savanyúan mosolygott: — Becsületem az volt, de az exemplárok mind nyakamon maradtak. Pártfogót pedig nem ta­láltam és sem egyéb munkáimat kiadni, semi lapot indítani nem tudok. Kovácsné, akit a sikertelenség különben min­­dig az ellen bőszített fel, akit ért, most még azon is megijedt, hogy Mihály tehát újra az 5 straj kukon fog élősködni. Kemény hangon, amely­ben nyoma sem volt a részvétnek, kérdezte: — Mihez akar már most fogni kegyelmeit Kergeti tovább a délibábot, melyről mér lát­hatja, mily elérhetetlen? Kovács Sámuel érezte, hová céloz az asszony, beszédje és sietett közbeszólni: —Ej, dehogy délibáb! Ha most nem sikerült, majd sikerül másszor. Csak hited el ne veszítsd. Itt minálunk kivárhatod a jó szerencsét nyu­godtan. .­i Mihály a fejét rázta. . . . — Nem én pajtás! Köszönöm, de mást­ hatá­roztam! Csurgón a kálvinista gimnáziumban egy köztanítói állás kínálkozik. Elfogadom és professzor leszek. A múzsáknak áldozhatok ak­kor is! . . . (Folytatóba következik.) Kiadja a „Központi Sajtóvállalat Részvénytársaság“ Pénztári órák: Reggel 8 órától egy-Fogytában este 6 óráig Magyar aranypénzt és ezüstpénzt napi áron vásárolunk. DERZSASZŐNYEGEH A Zám­ff szőnyegárai áráho­s, IV., Régi posta -wSIIU utca II. ftz. — Telefonhivó: 118—71. Teljes lakberendezések, ry.-,'. w- ■ ■ . ■ • '• ^ CSAL­API ISKOLAI SZÍNHÁZI MOZIT P-V vy­- •. * fr* • fr '* ", AKAR? ÍRJON? HIVSCHEX FARKAS hoz BPEST. IV. KÁROLY­ KÖRÚT 26. I ' - ■___|_________-______ Hordókeres­sedelmi R.-T. IX. Soroksári­­ut 116. szám. Vesz és elad olajos-, petroleumos-, zsiros- és egyéb fa* és vashordókat Tel.J. 19—54 J. 50—92 Itália művészetének ragyogó világa ihlette meg BOURGET lelkét, amikor olaszföldi emlékezései közül kis regénnyé kerekítette Siena vidékének meglátoga­tását és azt a leánysorsot, amely ott a szeme elé tárult. A világirodalom útirajzai között művészi hangulatával szinte egyedül áll ez a könyv BourgetPIA című kötete, melyet a PALLAS R.-T. kedves formátumban magyar nyelven bocsájtott közre. Ára 400 korona. Kapható minden könyvkereskedésben. v Szenzációst Zafír.........1 . vászon maradékok Sí fon........ 1 ............. " ■ ■1 ■ 1» Grenadin éterenként k 2980*— Crepon.... Belvárosi Maradékáruház­­ Budapest, Belváros, IV., Sütő­ utca 1. Deák-téri evang* iskolaépület. Maczkó nevű fekete orosz spitz kutya elveszett. A megta­láló jutalomban részesül. Vill., Gólya­ u. 28., 1113.

Next