Nemzeti Ujság, 1923. augusztus (5. évfolyam, 171-195. szám)

1923-08-26 / 191. szám

p - — Nem mek montani nem szabad eljönni és ne­kem fan metszőkul. Majt lesz, majt lesz kapsz Palikának . . . A romok melletti ábrándozó német nevelőnő most akadt rá szökevény védencére. A nagy hosszt, besszt és pánikot átélt tőzsdetagok csufolódva kiáltottak a nevelőnő és Palika után: - Majt lesz kapsz! Majt lesz kapsz! Péterfia Gyula. Világpolitika Egyik végleg elkeseredett német lap azt a kérdést veti fel, hogy ugyan mi történnék, ha egyszer Európa államf­érfiai azzal a komoly szándékkal ülnének össze, hogy valóban rende­zik a függő kérdéseket? Évek óta lebeg Európa gaz­d­as­ági élete felett a rendezetlen problémák s köztük elsősorban a jóvátételek és a kölcsö­nök Damokles-kardja. Az államférfiak csak azért látszanak a konferenciák egész sorozatán részt venni, nehogy valamiképpen határozatot és megegyezést hozzanak. A régimódi, sokszor felhánytorgatott titkos diplomácia idején is folytak tárgyalások, néhanapján voltak kon­gresszusok s halogatások is. A népek alig érte­sültek valamiről, de legalább izgalmak nélkül boldogultak és jól éltek mellette. Hála a világ fölött eluralkodott demokráciának, most a já­ték nyilt színpadon folyik s a világ urai, a ne­vezetes államférfiak, kötelességüknek tartják megmutatni, hogy ők mit tudnak s ennélfogva fontoskodások és halogatások közben, lehetőleg nem tesznek semmit. Nemsokára összeül a Nép­­szövetségnek, ki tudja hányadik ülésszaka s már eleve bizonyos mindenki arról, hogy ott sem fog történni semmi. A halogatások rend­szerébe tartozik a diplomáciai élet tengeri kí­gyója, a népek életét megmérgező német jóvá­tétel ügye s ezzel kapcsolatosan a legújabb, modern kiadású tatárjárás, a Ruhr-megszállás kérdése. Anglia véget akart vetni a bonyodal­maknak, tehát jegyzéket küldött Párisba és Brüsszelbe.­­Végre, hosszas halogatás után, megtörtént a francia válaszjegyzék közzététele és ma a belga válaszjegyzéknek Poincaréhoz való elküldése is. Nyilatkozott Poincaré char­­levillei beszédében, erre tegnap feleletet adott Stresemann. Minden a legjobb után volt, hogy megtalálják a megegyezés útját, ámde Bald­win angol miniszterelnök ma este Aix les Bainsbe utazott s tizennégy napig még Curzon lorddal sem óhajt tárgyalni, a minisztertanács pedig nem ül össze, csak majd Baldwin hazaér­kezése után. Sikerült tehát ismét elhalasztani valamit és semmit sem csinálni. A nyomorgó népek pedig örüljenek a modern demokráciá­nak és várjanak türelemmel tovább. SS Radics útja a jugoszláv politikai élet elsőrangú kérdésévé terebélyesedett. Egy belgrádi táviratunk szerint Pasics helyettese Jankovics miniszter a sajtó képviselői előtt ismertette Radics útját. Esze­rint a horvát parasztpárt vezére július 22 és 23 kö­zötti éjjelen útlevél nélkül lépte át a határt. A miniszter megismételte a már megcáfolt állítást, hogy Radics útját a budapesti angol követség segítette elő. Radics most Londonban van és az an­golok barátságát keresi s Horvátországban maradt hívei a horvát állami különállás nemzetközi elis­mertetésén fáradoznak. Ezekkel az üzelmekkel szemben a jugoszláv miniszter vélekedése szerint a horvátok is valamennyien egyetértenek a bel­grádi kormánnyal. Laibachban pedig a szlovén katolikus néppárt úgy határozott volna, hogy meg­szünteti a kapcsolatot Radics pártjával. Mennyi az igazság, vagy helyesebben: a jogosult optimizmus a jugoszláv hivatalos információban, ezt majd csak később tudjuk megállapítani, egyelőre tény, hogy Belgrádban idegenek az SHS­ állam urai. Idegességükben vádakat is kovácsolnak a budapesti angol követség ellen, amelyet méltatlanul ér az a támadás, hogy beavatkozik a jugoszláv ügyekbe. Pedig tudomásunk szerint van olyan jugoszláv követ, nem is messze Belgrádtól, aki illetéktelen politikusokkal folytatott tárgyalásai révén bele­akart avatkozni annak az államnak belső politikai ügyeibe, amelynél akreditálva van. S erről nem beszélt a belgrádi kormány nevében Jankovics . . . megaláztatások lesnek rá, amelyektől nem önmagát féltette, mert hiszen az ő poéta­gőgből kovácsolt páncéljáról visszapattantak a profánok nyilai, hanem féltette szerelmét, féltette szívének magasztos pacsirtadalát, amelybe bántó diszakkordképpen vágott volna bele a varjúkárogás. A szerelmes költő megint nem számolt a szerelmes emberrel, sőt magával a szerelem­mel sem. Mihály eltávoztatta magától a jövő minden teréét s öröknek képzelve a jelen gyö­nyörűségét, elmerült benne gondtalanul. Élt napról-napra, verselve, forditgatva, pártfo­gókról, kiadóról, lapról álmodozva és közben sütkérezett a Lilla boldogító pillantásainak sugaránál, szerelme fellobogó tüzét egy-egy titkon váltott csókkal oltogatni vágyva, de szítva inkább. Mindez azonban nem tarthatott így sokáig. Szálláson Lakynál volt, ebédelni azonban Édesékhez járt. Ennek pedig az volt a törté­nete, hogy Édesné asszonyomnak azt hozták bírül a koma és szomszédasszonyai, de főkép­pen Ferberné asszonyom, hogy Bédiné azt beszéli: Csokonai otthagyta Édeséket, mert már nem bírta a gyomra a sok kotyvalékot, amivel az asszony traktálta. Klára asszony mérhetetlen dühbe jött ezen a rosszakaratú híresztelésen, nem felelhetett rá azonban a szíve szerint, mert, ha azt mondja, hogy ő tessékelte ki Mihályt részegeskedés mián, az előbb-utóbb az ura fülébe jut, amiből neki lenne baja, még pedig keserves, anélkül, hogy Bédinének bármit is ártana vele. Jobbnak vélte hát a pletyka eleven cáfolatául vissza­édesgetni Mihályt: megalázkodott tehát előtte, megkövette annak rendje és módja szerint s Mihály, minthogy Édes maga is egyre rágta a fülét, hogy menjen vissza hozzájuk, ráállt az asszony könyörgésére, csak hogy békesség legyen. Arról persze sejtelme sem volt, hogy minek köszönheti a Klára asszony Pál-fordu­­lását, arról meg éppen nem, hogy az, mikor megalázkodott előtte, azt gondolta magában: — Majd jöttök ti még az én utcámba! Te is, meg az a versfaragó csizmadiáim is! Meg­áll­jatok csak! Mindezt nem is gyanította szent ártatlan­ságában és nyugodtan éldegélt tovább, eljáro­­gatva az ismerősökhöz névnapokra és­ disznó­torokra, hol meg ujborkóstolásra, vagy egyéb nevezetes összejövetelekre, sohasem egyébért, csak egy dal azért, hogy Julival találkozhas­son. Négyszemközt ritkán tudott vele szólani, egy-egy csókot cserélni vele még ritkábban. De szemük össze-összevillant a többiek feje fölött s forró pillantásuk vágytól, Ígérettől és uj meg uj szerelmi esküvésektől izzott ilyen­kor, meggyőzve Mihályt Lillája változatlan hűségéről. .Versek születtek ezekből a pillantásokból, boldog epedéssel teli versek, amelyeket csak ketten értettek igaz értelmük szerint: Lilla, a Múzsa és a titokba beavatott barátné, a költő­­társ, Fábián Julianna. Arról azonban se Juli nem tudott, se Bédiné, hogy Mihály ebben az időben még egy fába belevágta a fejszéjét, meg akarta végre alapozni a jövőjét egészen józanul és körültekintőn s ezért — irt egy gyönyörű, a hazai litter­atura múltját és jö­vőjét nagyszerűen megvilágító levelet, azt kis módosítással két példányban lemásolván az egyiket elküldte gróf Koháry Ferenc helytar­tósági tanácsosnak, a másikat pedig báró Orczy László kincstári alelnöknek, pártfogá­sukat kérve munkái kiadásához. Juli néhanapján megkérdezte: — Mikor lesz már meg az a professzorság? Mikor kér meg már kedves szüleimtől ke­gyelmed? Mihály ilyenkor levelei biztos sikerének tu­datában titokzatos mosollyal felelte: — Csak légy te türelemmel, szép kegyes! Előbb mint hinnéd, hull ölünkbe a dicsőség és boldogság. Juli megnyugodott ilyenkor, különösen, ha kétkedő szóra nyíló ajkát egy csók tapasztotta be és érzékeny szivű­ poétáját nem merte újabb kérdésekkel ostromolni. Mihály pedig még hozzátette: — Olyan planum kiviteléhez fogtam, amely­nek sikere nem maradhat el. De amíg kezem­ben nincs, nem akarok felőle szólani. Nem volt ebben semminemű csalás, még csak őszinteséghiány sem. Ő igazán hitt a­­ sikerben, mert hiszen olyan világosan és szív­­hezszólón tárta fel a két literátor-őst nagyúr előtt a nemzeti művelődés helyzetét, hogy azon lehetetlen volt meg nem indulni annak, aki csak egy kicsit is törődött nemzete jövőjével. Csak az volt a baj, hogy a levél végén aláza­tosan könyörgött, méltóztasson . Eseellen­­tiája hatalmas pártfogása által létert adni Múzsájának, hogy az már tovább homályban ne üljön: „mert — írta, — minthogy a törvény és nyelvek tanulására nyolc esztendők alatt majd minden költségemből kifogytam s most is pedig az insurrectio miatt magam pénzén kell hevernem, kénytelen vagyok addig, mig fáradságaimnak nyugtató pontjára eljut­hatok, a kegyelem ajtaján bezörgetni.” Ez volt a hiba csak, ez az őszinte szó, vagy csak az, hogy rossz helyre tette a levélben ezt a passzust, mert Koháry Ferenc gróf úr el se olvasta a többit, gyakorlott szemmel egyene­sen az instanciás irás végén keresvén annak a meritumát s rögtön rábukkanván az idézett sorokra. Azzal aztán már készen is volt vele egészen s nyugodtan félredobta azt morogván: — Megint, egy ingyenélő, aki pénzt kér! Hogyisne! Báró Orczy kincstári alelnök úrnak viszont kezébe sem került a levél, neki a magyar szek­­retáriussa, egy selyem bugyogós, bajporos parókás, bécsi magyar rrfi referálta el fut­tában: — Valamely Csokonai Vitéz Mihály nevű poéta alamizsnáért esedezik. A báró ur éppen jó hangulatban volt és ilyenkor szerette jószivét és eredetiségét csil­logtatni. Hátra dőlt székében s egy csipet bur­­nóttal mgcsiklandozván orrlikait, mosolyogva kérdezte: — Nyomorék vájjon ama poéta, vagy magá­val jótehetetlen, hogy alamizsnára szorul? A szekretárius vállat vont és belepillantott az Írásba: — Arról nem ír, — felelte, — csak hogy ki­fogyott a költségekből tanulóévi alatt . . . Őexcellenciája bólintott. (Folytatása következik). NEMZETI ÚJSÁG , Vasárnap, 1923 augusztus 20. Rohamra indulnak a vicék Előkészületek az általános drágaság! táma­dásra — Drágul az élelmiszerpiac — Emel­nek a hatóságok — Drágábban őrzik ellen a mulatókat Van-e a világon még egy olyan gyarló munkás­réteg, mint éppen a házfelügyelő, aki úgy ki hagyja magát használni? Ezt nem mi kérdezzük, hanem a házfelügyelők és segédházfelü­gyelők nagygyűlését összehívó irás, amelyik ezzel a házfelügyelők gon­dozására bízott polgárság előtt teljesen ismeretlen igazsággal nyitja meg nem éppen meggyőző erejű iratát. Tényleg jó, hogy kérdőjelet tettek a mondat után, mert így legalább maguk is beismerik, hogy a föld nem hordozott még a hátán olyan házfelügyelőt, aki ki hagyta volna magát használná Legalább is a ház körüli munkákban semmiesetre sem. Soha Buda­pesten annyi elhanyagolt ház, sötét lépcső, söpretlen folyosó nem volt, mint mostanában és az éjszakai kapunyitásra várakozás rekordját éjjelenként tucat­­számra döntik meg, az új világrekordot állíttató házmestereink. A fő-, közép-, al- és segédházfelügyelők zordán társasága azonban úgy találja, hogy munkás­sága nem kapja meg a megfelelő anyagi ellenszolgál­tatást és ezért hajthatatlan szigorral ott támadja meg a lakónak nevezett nyomorult férget, ahol az teljesen ki van szolgáltatva kényuri hatalmának. A kapuban. A harmincperces várakozási időt fejedelmi mozdulattal csak másfél órára emelik, ezzel szemben azonban, mint modern aranycsinálók rátérnek a pa­pirosvalutáról az aranyértékre és gondos matemati­kai számítások alapján megállapítják, hogy kapu­pénzt 600 koronánál kisebb összegben nem­ állapíthat­ják meg. Úgy látszik, maguknak is többe van! A szegény kihasználható házmesterek, akiknek minden idejét lefoglalja a lakók lekenyerezési kísérleteinek visszautasítása és az egyenlő és igazságos elbánás elvének érvényesítése, szerény drágítási kísérletekben számítanak a hatóságok és az Árvizsgáló Bizottság támogatására. Bánatosan reméljük, hogy nem hiába számítanak. Míg a nagyközönség kétségbeesve tekint szanaszét, keresve egy kis zugot, ahova nem hat el az árdrágí­tás zaja, azalatt a piacok és vásárcsarnokok áruval tömött elárusító helyein újabb drágasági folyam hul­lámai ragadják magukkal azokat, akik véletlenül va­sárnapra a szokottnál valamivel jobb ebédet akarnak családjuknak megszerezni. Csalogatóul a zsírpiac egy kis árleszállítással kedveskedett a publikumnak, de ugyanakkor a baromfi-, zöldség- és gyümölcspiacon mértéktelen áremelkedés tombolt. Felemelték a mulatók ellenőrző­ díjait A belügyminisztérium nemrégiben bekérte a mu­latóhelyek árlapjait és az árjegyzék drágaságához mérten felemelte a rendőrség ügyeleti díjait, így a mulatóhelyen 12 óra után az ügyeleti díj 10.000 ko­rona, míg a színházi ügyeletért 2600 koronát kap a rendőrtisztviselő. Általános ügyeleti díjszabás hat­szorosára emelkedett az eddiginek. Hivatalos drágítások Az Országos Központi Árvizsgáló Bizottság áldá­sos működése következtében kénytelenek leszünk hovatovább állandó rovatot nyitni a hivatalos ár­emeléseknek. Ez a rovat lesz a lapok legnagyobb­­jövőjű rovata, hamarosan kiszorítja a helyéről még a tőzsdetudósítást is. A mai nap jó hírei itt követ­keznek. Az Árvizsgáló Bizottság elnöke az éllemi fizeteknek, különösen a hús árának legutóbbi ármegállapítása óta bekövetkezett jelentékeny emelkedése folytán a vendéglőkben felszolgált ételek árát újból megálla­pította. Az új árak: hús- vagy hamisleves forgalmi adóval együtt 140, fényűzés! adóval 150 korona. Fő­zelék feltéttel forgalmi adóval 1200, fényűzés! adóval 1300 korona. Az OKÁB a kályhajáratási munkálatokért számít­ható árakat is sietett felemelni, hiszen most jön a kályha helyrehozatal ideje. Kályhajavítás és ta­­pasztás egy kályha után 7000 korona. Ha egy lakás­ban 2—3 darab javíttatik, ez esetben darabonként 6750 korona, ha pedig 4—5, akkor darabon klul 6500 korona. Cserépkályhaátrakás tompaélű csempénként 1165 korona, összecsiszolt csempénként pedig 1250 korona. Az átrakás díjába be van számítva az egész belső szerkezet megújításának díja, amennyiben pedig egyes részei újra felhasználhatók, akkor a fenti árakból megfelelő engedmények számítan­dók le. . A kétezerszeres bérkocsitarifa A bérkocsi ipartársulat kérvényt adott be a ta­nácshoz, hogy a bérkocsi viteldíjakat újra emel­hesse. A tanács az alapárnak kétezer koronával való emelését javasolja és ugyancsak kétezerszeres tarifát javasol az autotaxinál is. A közlekedésügyi bizottság augusztus huszonkilencedikén fogja tár­gyalni a tarifaemelés ügyét és ugyanezen ülésen fogják megállapítani a Közlekedési Részvénytársa­ságot Ellenőrző Bizottság üzemviteli szabályza­tát is.

Next