Nemzeti Ujság, 1924. augusztus (6. évfolyam, 156-180. szám)

1924-08-03 / 158. szám

8 NEMZETI ÚJSÁG Vasárnap, júf augusztus 3. Váratlan fordulat a Matteotti-ügyben Rossi a k­ommunis­tákkal szövetkez­ve elakarja árulni Mussolinit ? — A páris titokzatos tanácskozás — Egy képviselő szenzációs leleplezései­ ­ Milano, Julius 29. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Az olasz közvé­lemény figyelme, amely lassanként kezdett elfor­dulni a Matteotti-esettől, a legutóbbi napokban tű­ből ráterelődött erre az ominózus ügyre, még­pedig újabb váratlan események és szenzációs leleplezé­sek kapcsán. A szélsőséges fascisták vezére, Fari­­nocci képviselő, aki előzőleg visszautasította az egyik fővádlottnak, Domininek a törvényszéki tár­gyaláson való védelmét, most levelet írt a királyi főügyésznek, amelyben kijelentette, hogy hajlandó a védőügyvédi tisztet elvállalni. Farinacci képvi­selő ebben a levelében megmagyarázza álláspont­ját és kifejti, hogy miután a szociáldemokrata párt, amelyhez Matteotti tartozott, a tárgyaláson nemcsak a vádlottakat, hanem rajtuk keresztül a fascizmust és az egész kormányzatot akarja támadni és leteríteni, feltétlen kötelességének tartja, hogy a védőügy­védi tisztet elvállalja nem a vádlottak és közös bűnök mentegetése érdekében, hanem azért, hogy meghiúsítsa a szocialistáknak azt a szándé­kát, hogy meggyilkolt képviselőtársak holttestét pártpolitikai céljaik javára ugródeszkának felhasz­nálják. I I­­ I­­ Farinacci képviselő egyébként a római „L‘Im­­pero“ hasábjain szenzációs nyilatkozatot tett közzé, amelyben kijelenti, hogyha a védőü­gyvédi tisztet betöltheti, akkor a bűnügynek egész más irányt fognak adni szenzációs leleplezései , az erkölcsi felelősség súlypontja is máshová helyeződik át. — A Mat­teotti-ügyben — mondja nyilatko­zatában Farinacci — még sok tisztázni való pont van. Mindenekelőtt bizonyítani tudom, hogy Mussolini miniszterelnök szicíliai útja alatt Rossi akkori sajtófőnök titokban Pa­risba­ utazott, ahol nem az ottani fascistákkal lépett érintkezésbe, hanem az Olaszországból kiutasított fascistaellenes akció vezéreivel tartott titkos megbeszéléseket. Szükségesnek tartom kiemelni, hogy a Matteotti-gyilkosság éppen akkor történt, amikor Mussolini a béke mellett mondott beszédet s szigorú utasításo­kat adott, hogy minden erőszakosságot kerülni kell. Ezek után könnyű bizonyítani, hogy Rossi, aki a bűntény szellemi szerzője volt, miként árulta el vezérét a nemzetközi bolse­­vizm­us különböző frakcióinak segítségével. _ — Be fogom bizonyítani, hogy Rossi ellensé­geinkkel szövetkezve, miként készült elő arra, hogy a Mussolini-kormány helyét átvegye és hogy e rövid periódus alatt éppen a szocializ­mus több exponensével folytatott tárgyaláso­kat. Hogy Rossi ellenségünk volt és hogy ezzel szemben a szocialisták és a szabadkőmű­veseknek volt barátja, az ezek után teljesen kétségtelen, de a kétkedőket is meg fogják győzni súlyosan terhelő bizonyítékaim. Mus­solini kígyót melengetett keblén, aki a Mat­­teotti-gyikosság megrendezésével akarta a kormányt megbuktatni és hatalomra emelni titkos barátait. Fölösleges hangsúlyoznom, hogy Farinacci kép­viselő nyilatkozata mekkora meglepetést keltett s hogy milyen ellentétes hatásokat váltott ki. Politi­kai körökben szimptomatikus jelenségnek tartják, hogy a londoni „Daily Mail" Olaszországba küldött tudósítója, Lovat Fraser, aki hosszú cikkeiben a leg­nagyobb dicséret hangján ír Mussoliniról, kormá­nyáról és arról a hatalmas államférfias munkáról, amely Olaszországot felvirágoztatta, szigorúan­­ el­zárkózik a Mattaotti-f ügy bírálatától. Fraser egyik cikkében többek között ezeket írja:­­ „A szocialisták, a kommunisták és a for­radalmi jellegű szélsőséges politikusok egész Európában lesben álltak, hogy Mussolinit le­üthessék és megfoszthassák a hatalomtól. Mindezek az emberek azt hitték, hogy a Mat­­teotti-ügy kedvező alkalmat nyújt nekik cél­juk megvalósítására. Ezeknek az embereknek szemében Mussolini igazi bűne az volt, hogy Olaszországot megmentette a bolsevizmustól és ezzel halálos csapást mért a civilizáció el­lenségeire.“ A londoni lapnak ez a közleménye természetesen nagyobb súlyt adott Farinacci képviselő leleplezé­seinek s m­a mindenkinek az az érzése, hogy újabb szenzációs fordulat előtt áll a Matteotti-ügy. Corrado Rossi Miért tört ki a forradalom Brazíliában? Romlásnak indult az államszövetség — A latin népek egymás közötti harca a hatalomért London, augusztus 1. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A brazíliai Sao Paulo állam forradalmáról, illetve szepa­­ratisztikus mozgalmáról a világsajtóban teljé­sei ellentétes hírek terjedtek el, ami érthető is, mert a brazíliai kormány szigorúan cenzúrá­zott minden külföldre menő táviratot és levelet. A menekültek elbeszéléseiből azonban meg le­het állapítani, hogy a latin Amerika eme folyton háborgó vulkánjában, miért akart egy állam kiválni a szövetségből. Délamerika népei egyébként is nyughatatlanok és nem kellett nagyobb arányú agitáció ahhoz, hogy a népet forradalomra buzdítsák akkor, amidőn az elé­­gületlenség máris általános volt. A braziliai szövetségi kormány kereskedelmi politikája, a pénzügyi adminisztráció és a­ vámhatóságok, amel­yekkel az egyes államok állandóan össze­ütközésbe kerültek, elég okot szolgáltattak arra, hogy valahol kipattanjon a forradalom szikrája. A Sao Paulo államban kitört forra­dalmat a higgadtabb vérnek azonban inkább csak egy meggondolatlan csoport időszerűtlen akciójának tekintik. Sao Paulo népe teljesen különbözik a többi állam népétől, mert rendkívül dolgos és nagy kereskedelmi képességgel rendelkezik. Az ál­lam fővárosa, Sao Paulo, Brazilia kereskedelmi gócpontja, központja a roppant nagy kiterje­désű és világhírű kávéültetvényeknek. Ezen­kívül ipari város is, ahol mintegy ötszáz gyár közel félmillió embernek ad munkaalkalmat­­, kenyeret kivitele a legnagyobb Brazíliá­ban, évenként maga a város háromszor többet exportál, mint az ország fővárosa Rio de Janeiro. Az állam gazdagságára jellemző, hogy állatállománya vetekszik Uruguay állatállomá­nyával, úgy hogy gazdasági tekintetben­ a vi­szonyok rendkívül kedvezőek és a megélhetés jó. A valuta kedvezőtlen és állandó hullámzása miatt, továbbá a szövetségi kormány helytelen pénzügyi politikája következtében Sao Paulo állam azonban terményeit nem tudta megfele­lően értékesíteni s exportját sem folytathatta a múlthoz hasonló mederben. A szerencsétlen kereskedelmi viszonyokon kívül jelentékenyen elősegítette a különválásra való törekvést a faji, illetve népességi ellentét is. Sao Paulo lakossága ugyanis lényegesen különbözik azoktól a népektől, amelyek Bra­zília északi államaiban laknak. Sao Paulo túl­nyomó részben síkságon fekszik, a termékeny Sierra do Mao síkságon és a legnagyobb hegye 3000 lábnyira fekszik a tenger színe felett. Mi­re­ a klímája kellemes és nem tropikus, igen alkalmas volt arra, hogy az európai kivándor­lók itt letelepüljenek. Különösen olaszok tele­pedtek le nagyi számban, úgy hogy az olaszok vagy pedig az olasz eredetűek a lakosságnak több mint a felét teszik. Természetesen ezek megtartották régi szokásaikat, ennélfogva tel­jesen elütnek Brazília minden más népétől. Az olaszok, túlnyomó részben nápolyi eredetűek, rendkívül gazdagok, ők a kereskedők, a bir­tokosok és a műveitek, úgy hogy most „Bra­zília jenkiinek” nevezik őket. Az olaszok a spanyolokkal együtt, mivel egy fajhoz tartoznak, Sao Pauloban teljesen kezük­ben tartják az ipart és erősségei az államnak. Magában Sao Paulo városában körülbelül két­százötvenezer olasz lakik. Négerek és indiánok alig jöhetnek számba ezen a vidéken és ezek inkább Brazília többi államában találhatók. A többi államban egyébként a lakosság igen vegyes é­s kevert leszármazásai, így tehát Sao Paulo állam, amely majdnem teljesen euró­paiakból áll, joggal követelheti azt, hogy vezető szerepe legyen. Sao Paulo lakossága ál­landóan ellentétben volt a szövetségi kormány tunya és kideríthetetlen fajú rendőrségével, amely örökösen zaklatta az állam népét. A forradalom lefolyásáról egyébként a hírek nem teljesen megbízhatók,­­ csupán annyit lehet megállapnlni, hogy Lopez generális ve- zetésével mintegy húszezer felkelő elfoglalta a kormányzósági palotát és a kormányzót el­fogta. A szövetségi kormány nagyszámú csa­patot vont össze és a felkelők ellen küldte. Az összeütközés Rdo de Janeirotól 300 mérföld­­nyire történt. Az első összeütközésnél, amely rendkívül heves volt, mintegy háromezer, ember halt meg. A szövetségi csapatok ezután, a sao pauloiak ellen nyomultak és erős tűzharc után megszalasztották őket. A kormány a ten­geren is csapatokat küldött Sao Paulo városa ellen, amelyet a tüzérség erősen lőtt, úgy hogy a lakosok közül is igen sokan megsebesültek és meghaltak. A szövetséges csapatokat ért vesz­teségről nincs megbízható hír, tekintettel azon­ban, hogy a felkelők mindenütt nagy ellen­állást fejtettek ki, a szövetséges csapatok vesz­teségét, mintegy 7500 emberre becsülik. A sze­­paratisták —­ amint magukat nevezték — aránylag kevés erővel rendelkeztek. A csapat­ja­ikat katonatisztek vezették, volt egy század lovasságuk is, amely Miguel Costa őrnagy parancsnoksága alatt állott, aki olasz eredetű és ismert sportember. n „­­ Ezek a zavarok a sao pauloiak leverésével valószínűleg nem csendesednek el, hanem rö­videsen még inkább ki fognak terjeszkedni Brazília egész területére és háború üt ki Bra­zília­ északi és déli államai között, ha nem tör­ténik meg az államoknak olyan beosztása, amely megfelel a faji feltételeknek. Obeliszkek korhadt fakeresztek helyébe Augusztus 7-én leplezik T&Clarr tábornok sír­emlékét . Az olaszok hivatalosan is résztvesznek a gyászünnepségen (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A főváros tanácsa az Első Magyar Szállítási Részvénytársaság rész­vénytöbbségének megvásárlásával birtokába jutott annak a vállalatnak, mely évtizedeken át a temetők kiürített parcelláinak sírköveit megvásárolta, azután Bécsbe vitte renoválás céljából és ismét visszahozta Budapestre, ahol a köveket, mint új sírköveket bo­csátották áruba. Az Első Magyar Szállítási Részvény­­társaságnak óriási üzlete volt ez, mert a sirkőárve­­résen alig volt konkurrenciája és így potom áron ju­tott a sokszor nagyértékű kövekhez. Bécsben lefarag­ták a régi feliratot, újból lecsiszolták a köveket és mint teljesen új követ hozták ismét forgalomba. Ezentúl a főváros fogja lebonyolítani ezt az üzletet. A köveket azonban ezentúl nem szállítják Bécsbe, hanem a hazai kőfaragóipart fogják foglalkoztatni a kövek csiszolásával és renoválásával. A kész sírkö­veket pedig a községi temetkezési intézet útján a fő­város fogja áruba bocsátani, jelentékenyen olcsóbb áron, mint azt eddig a vállalat tette. A főváro­s tanácsának ez az új községi üzem min­denképpen dicséretére válik. A főváros tanácsa azon­ban egy nemes gesztussal az egész ország közönségé­nek s a nemzeti presztízsnek is, szolgálatot kíván tenni ezzel az elhatározásával, hogy teljesen díjtala­nul a nemzet nagyjainak jeltelen sírjai fölé emlék­köveket fog állítani. A tanács illetékes ügyosztálya összeállította azok­nak névsorát, akiknek sírja teljesen jeltelen és a nemzet elhunyt kiválóságai közül a következőknek állít síremléket: Czakó Zsigmond színművész (meg­halt 1817), Tasner Antal iró (1861), Zilahy Károly iró (1864), Mosonyi Brandt Mihály zeneszerző (1870), Appiano József, Pest­ város polgármestere (1856), Bernáth Gáspár iró (1870), Remellay Gusztáv iró (1866), Egressy Gábor színművész (1866), Czuczor Gergely író (1866), Zilahy Imre iró (1862), Réczi Imre egyetemi tanár (1864), Reviczky Lavér iró (1864), Szentpétery Zsigmond színművész (1858), He­gedűs Lajos színművész (1860), Hegedűs Lajosné sz. Bodenburg Lina, a Nemzeti Színház tagja (1859), Kempelen Győző hírlapíró (1865), Czakó Zsigmond színművész (1865), Xantus János múzeumi igazgató (1894), Fadrusz János szobrász (1903), Hermann Ottó ornitológus (1914), Kruspér István műegyetemi ta­nár (1905), Lotz Károly festőművész (1904), Lechner Ödön műépítész (1914), Madarász József, a régi or­szággyűlés volt nesztora (1915), Pósa Lajos író (1914), Tan­­stván tábornok (1908), Újházi Ede szín­művész (1915), id. Ábrányi Kornél zenetörténetíró­ (1903), Czobor Béla egyetemi tanár (1904), Demjén Géza fővárosi tanácsnok (1917), Lázár Vilmos tá­bornok özvegye (1873), Mácsik Lajos fővárosi tanács­nok (1868) és Schmall Lajos, fővárosi levéltárnok, író (1920). Megdöbbenéssel kell látni a névsorból, hogy egy Fadrusz János, Lotz Károly, Pósa Lajos, Lechner Ödön, Egressy Gábor, Czuczor Gergely, Hermann Ottó stb. sírját azok, akik számára oly sokat és oly nagyot alkottak, még megjelölni is elfeledték. A kis,­város az egész nemzet mulasztását pótolja, amikor a felsorolt nagy halottak hantjai fölé emléket emel. A főváros által emelt első síremléket augusz­tus 10-én délelőtt tizenegy órakor leplezik 1® a Kerepesi-úti temetőben. Ez Türr István tá­bornok, a szabadságharc vitéz ezredesének, a garibaldisták híres tábornokának síremléke. Szü­letésének százéves fordulóján leplezik le síremlékét nagy gyászünnepség keretében. Az ünnepségen részt vesz a kormány és a főváros és — mint értesülünk — az olasz nemzet, melynek egy­ségéért Türr tábornok a lombardiai síkon oly sok győzedelmes csatát vivett, hivatalosan is képvisel­tetni fogja magát. Ugyancsak képviseltetni fogják magukat a­ garibaldisták is, akik között még nem egy él, aki Türr oldalán harcolt az Unita Italia-érs.

Next