Nemzeti Ujság, 1924. szeptember (6. évfolyam, 181-204. szám)

1924-09-13 / 190. szám

Szombat, 1324 szeptember 13. NEMZETI ÚJSÁG Megkezdték a Néprajzi Múzeum áttelepítését Miért volt szükség a tisztviselőtelepi gimnázium helyiségeire? — Ötven évig hiába kért hajlékot a Néprajzi Múzeum — Mit mond a kultuszminiszter A Nemzeti Múzeum főigazgatója nyilatkozik az áttelepítésről ! (A Nemeti Újság tudósítójától.) A Néprajzi Múzeum elhelyezésének régóta vajúdó kérdése végre megoldást nyert. A kultuszminiszter intézkedett, hogy a múzeum értékes gyűjteményeit haladéktala­nul telepítsék át az Iparcsarnok helyiségéből a tiszt­viselőtelepi gimnáziumba. Ezzel kapcsolatosan a kultuszminisztérium félhivatalos kijelentésben vilá­gított rá az áthelyezés ellentmondást nem tűrő indító okaira s ugyancsak nyilatkozatot adott ki a Nemzeti Múzeum főigazgatója. A kettős nyilatkoza­tot Hómon Bálint főigazgató levél kíséretében kül­dötte el hozzánk, amelyben köszönetet mond a Nem­zeti Újságnak azért a támogatásért, amelyben a Néprajzi Museum megmentésének évek óta vajúdó akcióját támogatta. A kultuszminiszter félhivatalos kijelentése A múzeum elhelyezésére vonatkozóan a Magyar Távirati Irodában az alábbi félhivatalos nyilatkozat jelent meg.­­ Ismeretes, hogy a Magyar Nemzeti Mu­seum főigazgatója és a Néprajzi Múzeum igaz­­­gatója bejelentették a kultuszminiszternek, hogy nem vállalhatják tovább a felelősséget a Nép­rajzi Múzeum fennmaradásáért, ha az a tűz­veszélyes és erősen megrongált állapotban levő városligeti Iparcsarnokban marad elhelyezve. Az utóbbi időkben mind gyakrabban megesett, hogy az eső és hévíz a tetőn becsurgott és meg­rongálta a kiállított értékes tárgyak jelenté­keny részét. Mivel néprajzi gyűjteményünk egyike a legértékesebb és a közoktatás szem­pontjából is legfontosabb múzeumainknak, a kultuszminiszternek megfelelő elhelyezés iránt annyival is inkább intézkednie kellett, mert a helyzet tarthatatlanságáról személyesen is meg­győződött. A kultuszminiszter már 1922-b­en az eredetileg minisztériuma székháza számára fenntartott telket jelölte ki a Néprajzi Múzeum céljaira és tervpályázatot írt ki az új épületre. E pályázat úgy művészi, mint muzeológiai szempontból szép eredménnyel járt, az építési áraknak időközben történt emelkedése miatt azonban az építkezésről le kellett mondani s más elhelyezésről kellett gondoskodni. — A tisztviselőtelepi főgimnázium környékén az utóbbi évek folyamán egymásután több uj gimnázium nyílt meg — igy a IX. ker. mester­­utcai, pesterzsébeti, kispesti gimnáziumok —, miért is a telepi gimnázium tanulóinak lét­száma 1917 óta fokozatosan csökkent. Ilyképen lehetségessé vált, hogy ez iskola a székesfő­város által a kultuszminiszter rendelkezésére bocsátott szomszédos elnök­ utcai iskolahelyi­ségbe költözzék át­, ahol az illetékes tanügyi tényezők szakértő véleménye szerint eltér és kielégítő módon elhelyezhető.­­ Minthogy egyfelől a tisztviselőtelepi gim­názium ekként a tanítás minden sérelme nélkül továbbra is fenntartható, másfelől a Néprajzi Múzeum egy további télen át jelenlegi helyén meg nem hagyható, a kultuszminiszter kényte­len volt úgy határozni, hogy a Nemzeti Mu­seum néprajzi gyűjteményei haladéktalanul költözzenek át a tisztviselőtelepi gimnázium palotájába, ismerték el a Néprajzi Múzeum megmentését. Ugyanez álláspont jutott kifejezésre a tények közvetlen szemléletén alapuló hírlapi cikkek­ben. A sok közül­­erre hivatkozom: „Bele kell nyugodnunk — írja egyik­ lap — ebbe az ideig­lenes megoldásba, a sok iskola valamelyikét ad­ják át az egyetlen Nemzeti Múzeumnak.” A tanügyi férfiak és a sajtó egyetértően ismerték fel, hogy a szű­kebb kerületi érdekeknek hát­térbe kell vonulniok a­ nemzeti kultúra egyete­mes szempontjai mögé. A miniszter ezt az álta­lánosan helyesnek ítélt módozatot — felelős­sége teljes tudatában — mégis csak akkor fo­gadta el, mikor a székesfőváros megértő támo­gatásával sikerült a telepi főgimnázium zavar­talan további működését biztosítania. Hogy a megoldásnak ez a módja próbára tette a paza­rul épített gimnáziumi épületére büszke telepi lakosság egy részének lokálpatrióta érzelmeit s némi ellentállást váltott ki, ezt megértjük, de nem tartjuk méltányosnak azt a sajtóhadjára­tot, amit ez ügyből kifolyólag egyesek a mi­niszter és a Nemzeti Múzeum ellen indítottak. A felelős tényezők — mint ezt már a megoldást kérő memorandumunkban kiemeltük — nagyon is fájlalják, hogy a Nemzeti Múzeum veszé­lyeztetett gyűjteményeinek megmentése végett kénytelenek voltak a főváros egyik, bár leg­kisebb és visszafejlődésben levő középiskolájá­nak épületét igénybe venni s azt elhelyezésében megbolygatni. Jobban szerettük volna, ha a kérdés új építkezéssel végleges megoldáshoz jut, de sajnos, ma ez lehetetlennek bizonyul, így kötelességszerű­en meg kellett ragadnunk az egyetlen kínálkozó reális megoldási lehető­séget, mert a nemzeti vagyon további pusztulá­sáért a felelősséget sem a miniszter, sem a Mú­­zeum vezetősége nem vállalhatta. — Reméljük és bizton hisszük, hogy a Tiszt­viselőtelepnek kultúrintézményeikért lelkesedő lakói fel fogják ismerni a Néprajzi Múzeum­nak az ifjúság és a felnőttek szempontjából egyaránt fontos oktató és nevelő hatását és rövidesen ép oly szeretettel és büszkeséggel fognak arról beszélni, mint ma iskoláikról be­szélnek. A mi derék, tudós tisztviselőink min­den erejükkel támogatni fogják a tisztviselő­­telepi iskolák tanárait az ő nevelő munká­jukban.­­ A Nemzeti Múzeum igazgatósága a leg­mélyebb hálával és köszönettel adózik Klebels­berg miniszternek a kérdés gyors és erélyes megoldásáért, a Székesfőváros Tanácsának megértő támogatásáért és áldozatkészségéért s a magyar sajtónak a Néprajzi Múzeum érdeké­ben évek óta kifejtett következetes és céltuda­tos propagandájáért. Ily patrónusoktól támo­­­gatva a Nemzeti Múzeum reménységgel telve­t nézhet jövője elé. Hóman Bálint főigazgató nyilatkozata ! A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója pedig a Néprajzi Múzeum elhelyezésével kapcsolatban a következő nyilatkozatot tette: — A napisajtó közleményeiből évek óta a a legszélesebb körökben ismeretes a lelkes haza­fiak áldozatával és apostoli hitű­ tu­dósok mun­kájával összehordott világhírű gyűjteményein­ket, különösen Néprajzi Tárunkat a helyiségek meg nem felelő volta miatt végpusztulással fenyegető veszedelem. A Múzeum igazgatói ötven esztendőn át hiába sürgették a mind­­nagyobb komplikációkat okozó helykérdés megoldását; a Természetrajzi és Néprajzi Mu­seum új épülete nem jutott megvalósuláshoz. Az anyagi eszközök hiánya s az intézőkönö­k részvétlensége miatt a helyzet ma, államgazda­ságunk legnagyobb válsága idején odáig fajult, hogy már számolnunk kellett felbecsülhetetlen értékű kincseink teljes pusztulásával. — A tudománynak, nemzeti kultúránknak és közoktatásunknak ezt a katasztrofális károso­dását hárította el Klebelsberg Kunó gróf kul­tuszminiszter, amikor a Néprajzi és Természet­rajzi Múzeum felépítésére vonatkozó eredeti tervének elejtése nélkül néprajzi gyűjtemé­nyeinket a tisztviselőtelepi gimnázium épüle­tében biztonságba helyezte s evvel a Nemzeti Muzeum legégetőbb problémáját megoldotta. A miniszter döntését e nehéz és felelősségteljes kérdésben nagyon megkönnyítette az összes illetékes tényezők és a sajtó egyértelmű állás­­foglalása. A döntés előtt meghallgatott tanügyi faktorok fenntartás nélkül sürgős feladatnak *W**H »«•« Verekedő társbérlők Éjféli botrány egy lakásban (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Nem mindennapi botrány színhelye volt ma az Ügynök­ utca 19. sz. , ház egyik negyedik emeleti lakása. Ebben a lakás­­ban lakik már évek óta Schwarcz Géza kereskedő a feleségével és ugyanennek a lakásnak a társbér­lője Mogyoróssy László egyetemi hallgató. A viszony már igen régóta igen feszült volt Schwarcz és Mo­­gyorósy között és a két ellenfél, akik egyáltalában­­ nem találkoztak az utóbbi időben egymással, ma délután véletlenül összetalálkozott az­­Andrássy-úton. Schwarcz váratlanul nemrontott a népes utcán Mo­­gyoróssynak és durva gorombaságokkal illette. Az éles vita rövidesen verekedéssé fajult olyannyira, hogy a két verekedőt a járókelőknek kellett szét­­választaniok. A verekedés során Schwarcz Géza sú­lyosabban megsérült a karján, úgy, hogy a men­tőknek kellett őt bekötözni. Ma este 11 órakor Mo­­gyoróssy éppen lefeküdni készült Ügynök­ utcai laká­­sában, amikor az előszobában valami nagy zajt hallott. — Hol van az az ember, agyonverjük! — kiáltotta összevissza több férfihang. Mogyoróssy kiugrott az ágyából és az ajtóhoz rohant, hogy azt bezárja. Kí­vülről azonban négy férfi hirtelen benyomta az aj­tót és a szobába nyomult. Az illető férfiak közül az egyik Schwarcz Géza, a másik két fivére, a negyedik pedig Forbáth Béla hivatalnok. A férfiak botokkal felfegyverkezve nekirontottak Mogyoróssynak, aki­nek már annyi ideje sem volt, hogy védekezhessék. A támadók összevissza verték a védtelen fiatalem­bert, aki a karján és a fején súlyosabb sérüléseket szenvedett, úgy hogy a később előhívott mentőknek kellett segélyben részesíteniük. A verekedés zajára összefutottak a ház lakói és el akarták fogni a ve­rekedőket, ezek azonban ellenük támadtak és a la­kókat kiszorították az előszobába. Mogyoróssy ezt az időt arra használta fel, hogy az éjjeli szekrény fiókjából előrántotta revol­verét és a támadók felé lőve, az egyik golyóval Schwartz Gézát könnyebben megsebesítette. A lakók időközben rendőrt hívtak, aki az egész társaságot, éjjel f­él egy emkor előállította a főkapitányságra, ahol azonnal megkezdték kihallgatásukat. HÍREK Szabolcs 5 A fejedelem ott állott a dombtetőn, lóháton, aranyos sátra előtt. A fehér paripája mint egy élő elefántcsont-szobor bámult a messze- * ségbe, lovasa arcán pedig a harag villámai gyülekeztek. Megszólalt és hangja mélyen­­zengte át a pusztát: * , — Nyergel­jetek! Orbán rivalgott ki a sátrak közül. Szabolcs vezér pedig örömtől kipirult arccal vágtatott el a fejedelem elől a népe közé. És megindultak a hadak. A ládi révnél ara­nyos ragyogással úsztatták át a Tiszát és pár napra rá az ott lakó nép hódolva borult lábaik elé. És Szabolcs vezér pedig „nagy árkot há­ny­­ta és igen erős várat épite a földből, me­lyet m­ost Szabolcst várának neveznek,s így írja le a Névtelen — gloriosissimi Herac reg­is nótárius — Szabolcs vármegye meghódítását.* Századok jöttek, századok tűntek, várfalak dőltek, új sáncok teremtek és ma. 1924 szeptem­ber 13-án Szabolcs vezér ur vára lobogós zászlókkal várja vendégeit. Nyíregyháza jubilál. A városban, amely hajlít­hatatlan magyar akarattal, acélos szor­galommal és a hitvallók hitével küzdötte fel magát száz év alatt a semmiből a magyar gaz­dasági élet és a magyar kultúra egyik első empóriumává, m­a az öröm máglyái gyúlnak a szivekben és az öröm rózsái nyitnak az ar­cokon. A város, ez a zengő aranytányér, ame­lyet Isten végtelen jókedvében vethetett oda a smaragdragyogású búzatáblák közé, ma ünne­pel, de ez az ünnep nem csak Nyíregyházi­ diadalmi napja, nemcsak Szabolcs vármegye büszkesége, hanem büszkesége az egész Ma­gyarországnak is. Ebben a kusza és zagyu­g korban, ebben a politikai zenebonától vissz­hangzó országban jólesik ránézni erre a­ vá­rosra, amelyik az elmúlt esztendők alatt ke­veset politizált, de annál többet dolgozott. Jól esik látni a hatalmas, újonnan épült kő­­utakat, a modern palotákat, az élénk pezs­gésben gyöngyöző kulturális és társadalmi életet. Jól esik látni a hitet, amely trianoni szerencsétlenségben sem vesztette el önmagát. Jól esik látni az önbizalmat, amelyik rendít­hetetlen akarattal az élni akarás és a kultura kardjával kezében tört utat magának a jelen borongó kapuin át a napfényes jövendő felé. Jól esik látni a magyar sorsot, a nyírségi homokbuckákat, amelyeket hol­­erre, hol arra kergetett viharos lehelletével az idő, de ame­lyek majd itt, majd ott feltünedezve, újabb kúpokba verődve építik fel újra a maguk kü­lönös és csudálatos életét. És jól esik látni a Sóstó százados lombóriásait, amelyek lassan zümmögő zenével virrasztják a város tündéri álmait. Az álmokat, amelyek beteljesülésében hisz ez a város, a magyar álmokat, amelyek beteljesülését ott találjuk meg, e város falai között, de Szabolcs­ vezér és vitézei Szabolcsban erős várat tevének. Erős várat, ami az elkövetke­zett évszázadok vér­gőzös zivataraiban úgy vil­la­nlott ki a magyar Alföldből, mint az Isten haragja, amely porrá zúzza a kish­itűeket. A régi magyar sáncok, az ősi leshelyek eltűnhet­tek századok örvénylő forgatagában, de a lé­lek és a test, amely ezeket az alkotásokat meg­teremtette, úgy csillámlik át a gyászlobogós magyar éjszakán, mint fénylő csillagok ezüs­tös dárdahegyei örök vártájukon a végtelen felett ... Kemeczey László — (Száraz idő, hőemelkedéssel.) A Meteoro­lógiai Intézet jelenti: A nagy légnyomás ki­­terjeszkedett Európa déli felére; maximuma még mindig Spanyolország felett van, ahonnan az Alpesekig nyúlik. Az elvonuló északi de­pressziót Skócia táján új depresszió követi. A kontinensen az idő szárazabb lett és a hőmér­séklet kissé emelkedett. Hazánkban az utóbbi huszonnégy órában is több helyütt esett és a nyugati részeken ma reggel is esett. Debrecen­ben zivatar volt. A legnagyobb csapadékok: Eger 23, Sopron 18 milliméter. Időprognózis: Túlnyomóan száraz idő, lassú hőemelkedéssel. — (Címadományozás.) A kormányzó Dárdai Edé­nek, a Pátria Biztosító Intézet vezérigazgatójának,­ a magyar királyi kormányfőtanácsosi címet ado­mányozta. — (Sorozatos merényletektől félnek Bukarestben.) Az oláh­ fővárosban az utóbbi napok forradalmi hangulata miatt sorozatos merényletektől félnek és ezért őrséget rendeltek ki minden középülethez. A merényletek tervéről a kormány Bécsből értesült­­, állítólag a bolsevikiek tervezik a középületek fel­­robbantását az oláh fővárosban. Ezt a félelmet meg­erősíti a bukaresti erődökben most legutóbb történt robbanás. Ezúttal az afumati erődben volt két rob­banás, melyek következtében az egész erőd b­ugba­­borult. Az erődben levő emberáldozatok száma még ismeretlen..

Next