Nemzeti Ujság, 1924. szeptember (6. évfolyam, 181-204. szám)
1924-09-21 / 197. szám
Vasárnap, mi szeptember 2. NEMZETI ÚJSÁG ASSZONYOK •se Öngyilkos gyermekek Gondolatok a „modern“ nevelésről Egy tizenhat esztendős leány, hetedik gimnazista, elment valamelyik diák pajtásával sétálni vasárnap délután. Ártatlan sétára csupán, nyárután a budai hegyek közé. Nincs benne különös, említésre sem volna érdemes. Utóvégre egy tizenhatéves leány, aki már hat gimnáziumot végzett, tánciskolázott, korcsolyázott, tenniszezett és miegymást sportolt, úszott fiukkal együtt — Istenem — sétálni is elmehet vasárnap délután. Kell, hogy legyen egy jól nevelt, budapesti leányban, ha tizenhat éves, ennyi önállóság, így diktálja a modern nevelés, így is van általánosságban — remélhetőleg. Lehetséges, nem tudom. A mai tizenhat évesek — kissé furcsáknak látom őket, kissé más formáknak. Nem olyanoknak, amineknek a tizenhat éveseket képzeljük el .... Azonban visszatérve erre az egy esetre, az illető tizenhatéves leány a sétából nem ért haza idejére. „Kimaradt” — kimaradt úgy, mint valami rosszviseletű cselédleány, engedelem nélkül. Késő este csöngetett be, akkor már éjfél felé járt az idő. Az anya keseredetten szidta, szemrehányásokat tett neki, aki konokul hallgatott. Végtére azonban a leány felugrott, odavágta az anyjának, hogy őt bizony nem szidja tovább, nem hallgatja. Elrohant otthonról. Ki az éjszakába. Mire a szülők magukra eszméltek és utánarohantak, már eltűnt a szemük elöl. Nem is látták többet élve , mert beleugrott a Dunába. Halva húzták ki a tizenhatéves gimnazista leányt. Mindennap odalesz egynéhány. Húsz éven aluliak. Még anyányiak, alig hogy kinőtt a szárnyacskájuk. Az öngyilkosok. Egyik azért, mert megszidta az anyja, a másik amerikai párbajt emleget, valami holdkóros szerelem... Tudom is én „nem bírja a szegénységet” — értsd, nem tud élni selyemcafrang és valódi francia parfüm nélkül, ki tudná elsorolni. Csak ugrálnak lefelé a hídról, a második-harmadik emelet vaskorlátján át — az ismeretlen, szörnyű mélységbe ... A mai fiatalság. A mi istenített reménységünk, a bálványozott ifjúság. Az apáknak-anyáknak féltett egykétavagy kettőeskéi. Akiknek a kedvéért nem születhetnek meg a többiek, hogy azt az egyetkettőt neveltetni lehessen, megadni neki mindent. Mindent, amit szemük-szájuk kíván. A Jézuska karácsonyi alvó babájától és milliókat érő játékvasutjától, hintalovacskájától kezdve — a külön sétáikig. Zene, idegen nyelv, tánciskola, hatéves kortól kezdve, gyermek asarok, gyermekszínház, egészen a vasajt nadrágig és a tízesztendős leány selyemruhájáig. Úgy élnek, úgy nevelődnek a szülők halálos verejtékéből, eleven vérelhullásából, mintha csupa édes tejszín volna az élet. A szülők egész egyszerűen vágóhídra viszik magukat, kipréselik magukból életerejüket, de a gyermek ne tudjon a gondról, a gyermeké minden. Vannak kivételek, igen — de általánosan ez a kép. „Korunk a gyermekek százada.” Amerikából indult el ez a szállóige. Azóta közbeesett a világháború, ez elterelte kissé a világ figyelmét az istenített gyermekről. De kezdünk magunkhoz térni. Egyik nemzetközi gyermekvédelmi szövetség a másik után alakul és működik. Csak pár hete az utolsó, a Népszövetségi Ligának a gyermekvédelmi osztálya. Minden a gyermeké és minden a gyermeké! Ez a jelszó. Az iskolában a megkönnyített tanítástól kezdve az otthoni kényelemig és kényeztetésig. Ne gondolja senki, hogy a gyermek ellen indítunk támadó hadjáratot. Hiszen jól tudjuk mi, hogy a világon a legszentebb dolog az ártatlan gyermeki lélek, de látva az eredményt, föltesszük a kérdést: jól van-e egészen úgy, ak ugyan most van? Nincs-e valami, hiba, balság ebben a mi modern nevelési rendszerünkben? Vájjon nem ad-e többet a mai szülő egy paraszthajszállal? És nem éppen ez a paraszthajszál Vastagszik-e azután az öngyilkosok akasztókötelévé? Nem ezen bukik-e keresztül a korai megsemmisülésbe? Tudja Isten, beszélni kellene erről. A mai nevelés abból indul ki, a gyermekkor legyen gondtalan, vidám, makulátlan, hogy a későbbi súlyos küzdelemben a lélek visszatérhessen felüdülni a boldog gyermekkorba . . . E sorok írója látott egyet és mást az élet harcaiban. Tízesztendős korban óraadás, ingyen kenyér és a többi. A verejtékes harc a létért, a valóságos életgondok a nagy világban. Harc a világ ellen tizenhat esztendős fejjel és amellett az iskolapad. Ám nem gondolt az öngyilkosságra. A harc ezerszeresen kötözött, odatapasztotta az élethez, külön-külön minden idegszálat. Szép volt, gyönyörű volt, hősi volt. Jól esik visszanézni arra a harcos gyermekre, ahogyan állta, bírta, megharcolta. Nem ártott meg az élet irgalmatlan ökle._ Keménnyé és kitartóvá kalapálta a matériát. Ellentállóvá faragta, nem hagyta dib-dált játékszerré puhulni, amelyiknek úgy megárt az intő anyai szó, hogy mindjárt a Dunába ugrál fölé. Néha olybá tűnik föl, hogy ebbe a mai ifjúságba, nagyon nehéz visszasportolni, beleedzeni, cserkészni azt az egészséges életenergiát, amit az elkényvsítő modern nevelés kiöl belőle. Néha olybá tűnik föl, hogy mégis hiányzik valami ebből a mai ifjúságból, amelyik tele van bölcsességgel már a pólyában és tízesztendős korában jobban nyelves és jobban tud mindent, mint a tanítója. Arról nem is beszélve, hogy megismerte a gyönyörű mondást: „A szülőnek kötelessége, hogy gondoskodjék gyermekéről, ha életet adott neki . . Ismételjük, hogy tiszteljük az életet mindenek fölött, különösen ez életet, amelyik még nem felelős önmagáért. De meg kell mondanunk, hogy ez a mai ifjúság oly rettenetesen tele van elbizakodott okossággal, elpuhult és határt nem ismerő követeléssel, annyira telítve van a saját szent személyének fontosságával, hogy attól nem tér el benne az a szemernyi alázatos hit, amely nélkül — hiába minden — félrebillen az élet mérlege. Az egyensúlyozó hit és a kiengesztelő szeretet: hol van ez? A valóságos és jóságos szeretet és nem a majomkodó nyafogás, a finomkodás, illegés-billegés, külsőség, cafrang. A bensőség a formák mögött. Kristályos, tiszta életvize: a hit és szeretet... Várjon ez süti azt a játékvasutacskát és ez izzik a villanylámpákkal felszerelt Jézuska karácsonyfájában? Ott volt-e ez a batikolt bőrretikülben a vasárnap délutáni kiránduláson és az átlátszó ingruha alatt? Ott volt-e várjon az igazi szeretet, amelyik az igazi otthon levegőjében fejlődik ki: a megértés a szülő és gyermek között? Ha ott volt, akkor hogyan lehetséges mégis? Hogy csak a halállal lehetett felelni a feddő szóra . . . Miféle túlérzékeny lelkek esek, hogy mindjárt kettőbe törnek? Nem lehet érinteni őket, mint a milánói üveggyárnak furcsa üvegcsöppjeit, amelyeket a munkások tréfából termelnek. Kívülről kemény, kristályos üvegcsöppek, de a legkisebb nyomásra szétmorzsolódnak ... így morzsolja szét a valóság érintése a mi elkényeztetett gyermekeinket. Kinyújtjuk feléjük kezeinket és már nincsenek ott. Halálra váltak a szemünk láttára. Ezért voltak az átvirrasztott éjszakák, ezért a rongyoskodás, nélkülözés, ezért volt a végső erőfeszítés, ezért volt minden . . . Annyit beszélünk a gyermekről. Csupa ankét, kongreszszus. Az égig nőnek az okos könyvek, a gyermeknevelésről írottak. Belefulladunk már a betűtengerbe. Mindent tudunk róluk — hála a kísérleti lélektannak. Van már annyi nevelési problémánk, hogy akár belebolondulhattunk. Közben pedig a gyermekeink öngyilkosok lesznek szépen időnap előtt. Talán kevesebb bölcsesség és több józan ész kellene. Kevesebb technika és több kultúra. Több emberség és kevesebb modernség és hit mindenek fölött, erős hit az életben és az igazságos Istenben. Akkor el bírjuk viselni az életet és még szeretni is fogjuk. Szederkényi Anna A MANSz. Nyíregyházán Zormay Cecil nagy beszéde „az Önérzet Városá“-ban A százados jubileumát ünneplő város az ünnepi hét ötödik napját a magyar asszonynak szentelte. Csütörtökön, e hó 18-án tartotta a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének nyíregyházai szervezete első közgyűlését A budapesti központból és a testvéregyesületek közül számosan képviseltették magukat, hogy az ünnepség tényét emeljék. Ott voltak Budapestről Tormay Cecil országos elnök és vele érkeztek Bertha Ilona, Pálmai Lenke, Gregersen Lujza, Tormay Gézáné, Geöcze Sarolta, Csapó Rózsi, Somló Emma, Szederkényi Anna, Pataky Mária és Kiss Károly, a MANSz főtitkára. Klebelsberg Kunó gróf és neje, Rakovszky Ivánné, a belügyminiszter neje, gróf Zichy Rafaelné, Ravasz Lászlóné püspökné táviratilag üdvözölték a közgyűlést Az érkezőket a helybeli szervezet védnökének, Lipthay Jenőné úrnőnek és az elnöknő Csiky Istvánné vezetése alatt küldöttség fogadta. Ott volt a város elöljáróságának képviseletében Szobor Pál főjegyző. Végig az útvonalon ünneplőruhás közönség, ragyogó arcok, fogatok, díszruhás rendőrség, cserkészek, a Levente-Egylet. A házak ormán zászlók, az erkélyeken szőnyegek. Sürgés-forgás, a lakosság még nem fáradt bele az ünnep szokatlan izgalmaiba. Ez a villogószemű, szívós nép, amelyiknek becsületes és szorgalmas keze a szabolcsi homokból gyönyörű várost épített, tud ünnepelni is. Bírja, mint az életet. A MANSz ünnepét fél 12 órakor a megyeháza dísztermében matiné vezette be. A műsort Vietórisz József prológusa nyitotta meg. A lelkes és gondolatban gazdag alkalmi verset Vajda Emilné mondta el. Utána következett az ünnepi szám, Tormay Cecil felolvasása. A dereglye a címe annak a mélységesen szép és kristályosan tiszta novellának, amelyet Tormay Cecil felolvasott. Írásművészetének minden készségével ékeskedik ez a mű. Sorai közül fájdalmasan sír föl a magyarság tragikuma. A felolvasást Szétha Jolán zongorajátéka követte. Somló Emma, a Nemzeti Színház művésznőjének kiforrott szépségű szavalata zárta be a műsort. Az ebéden az első pohárköszöntőt Benes Kálmán dr. polgárymester,, kormányfő tanácsos mondotta Horthy Miklós kormányzóra. Énekes János dr. esperes Bertha Arnát, Kleckner Károly dr. főorvos Tormay Cecilt, Bodor dr., a Faluszövetség főtitkára a MANSzot, Szederkényi Anna az ünneplő várost köszöntötte. Az asszonyok napját a Levente-Egylet szép ünnepe és a Benkő bokori- tanyai lakodalom bemutatása tette színessé. Az ünnepi közgyűlés 5 órakor volt a városházán. A város képviseletében jelen volt Benes dr. polgármester, Ozonyi rendőrkapitány, Énekes dr. prépost és sok városi előkelőség. A nemzeti hadsereg részéről Zalán ezredes jelent meg. A féléve megalakult nyíregyházai szervezet működését Plank dr. titkár olvasta föl. Az ünnepi beszédet Tormay Cecil mondotta el. — A nyíregyházai magyar asszonyok — kezdte —* csorbát köszörültek és befejeztek egy munkát, amely 1918-ban kezdődött. Ekkor kezdték a magyar asszonyok a szervezkedést és befejeződött a nyíregyházai szervezet megalakulásával. Ma már nem hiányzik szövetségünkből egyetlen magyar város sem és sok falu csatlakozott. — Mintha két gondolat lelkét érezném itt — mondta tovább —, a századik évét és első évét. A századik év a városé, az első év az asszonyoké. A százéves város ... Vájjon mi volt ez a bűvös erő, ez a kiapadhatatlan forrás, amely a csodát létrehozta. Egy falu ezelőtt száz esztendővel tündérit álmodott. A deszkapalánkok között alvó faun. — Nagyot akart, egetverőt. Mi ösztökélte, mi hajtotta előre törhetetlen a megvalósulás utján: az önérzet. Jobbágya őrsből szabad akart lenni. És mi az, ami a magyar asszonyokat elhívta és hívja a tűzhely mellől, munkára ösztökéli és viszi, viszi előre a cél megvalósítása felé? Az önérzet. A háborúból reményevesztetten hazatért, fáradt férfi kiejtette a kezéből az önérzetet, az aszony két tenyerére vette és odanyújtotta neki: én hiszek benned. A beszéd további során a forradalmi időkre térve ki, így folytatta: Olaszországban jártam. Egy gyönyörű szőlőskert mellett elhaladva kísérőm megjegyezte, hogy azért terem ott oly kitűnő bor, mert a talajt valamikor elöntötte a láva. Néhány nap múlva kitört a vulkán. És én láttam a hömpölygő tűzfolyamot, amint az eleven életet elhamvasztotta és irgalmatlanul égette föl. Tűz, tűz a virágzás helyén. Tűz és pusztulás. Azután majd lehűl, elhamvad, lassan keményedni fog és valamikor, egyszer, évszázadok, ezredek múlva szőlőskert nő a láva fölött De ha nincs kitörés, ha nincs forradalom, hanem békés, folytonos, céltudatos munka annyi századon át a szikla fölött, vájjon nem lehetett volna termővé termi a láva nélkül is?... A hibátlan szépségű és kérlelhetetlen logikájú beszédet az asszonyokhoz intézett ama felhívással fejezi be, hogy ne szűnjenek meg hinni, dolgozni, hanem kitartó szeretettel és minden akadályon keresztül vezető türelemmel haladjanak a Magyar Asszonyok Szövetségének céljai felé ... A megyeházat zsúfolásig megtöltő hallgatóság perceken keresztül tapsolt A beszéd után a testvéregyesületek üdvözletét tolmácsolták Nádudvar, Miskolc, Szoboszló, Diósgyőr, Téglás, Debrecen, a MANSz ifjúsági csoportjának kiküldöttei A diósgyőriek szószólójának szavai mélyen hatottak a hallgatóságra. A haldokló gyár nagy panasza sóhajtott a szomorú szavakban. Az egykor büszke, virágzó gyártelep pusztul. Nincs vas, szén, gép, sünes munka. De nem hagyják el egymást a szenvedésekben a tisztviselők és munkások. Hogy az elbocsátottak nyomorát enyhítsék, a dolgozó munkások kevesebbet dolgoznak hetenként 1—2 nappal, hogy ezeken a napokon a munkanélküliek jussanak keresethez. Bertha Ilona irredenta verset szavalt. Csiky Istvánné elnöknő az újonnan alakult iparos-, postás- és vasutas szakosztályok elnökeit eskette föl, majd bejelentette, hogy a közgyűlés Zalán Lajos ezredes nejét, az egri szervezet volt kiváló elnökét védnöknővé választotta. A közgyűlést a Himnusz éneklésével fejezték be. A Magyar Asszonyok ünnepe a hivő és szakadatlan munkáról történt beszámoló volt Nyíregyházán is. Méltóképpen sorakozik tehát a százados munkát dicsőítő fényes napok közé. 15 Kombinált előfizetési áraink Nemzeti Újság és Uj Nemzedék 1 hónapra 64.000 K negyedévre 190.000 K Nemzeti Újság vagy Uj Nemzedék és Krónika 1 hónapra 58.000 K negyedévre 172.000 K