Nemzeti Ujság, 1924. szeptember (6. évfolyam, 181-204. szám)
1924-09-16 / 192. szám
2 megelégedésüknek adtak kifejezést az újjáépítési terv végrehajtása terén elért eredmények felett és határozati javaslatokat fogadtak el, amelyekben egyrészt elismerésüket nyilvánítják a magyar kormánynak, hogy m oly eréllyel és gyorsasággal fogott hozzá a terv alkalmazásához, másrészt az újjáépítés sikerébe vetett bizalmuknak adnak kifejezést. " Magyarország pénzügyi újjáépítésének ügye nagyobb mértékben vonta magára a figyelmet, mint bármely más probléma, a leszerelés kérdését kivéve és nagyon kellemesen érintett, hogy valóban minden oldaliról kedvező véleményeket hallottam. Nagy örömmel tértem vissza munkámhoz és igen keservesen kellene csalódnom, ha a pénzügyi év következő három hónapja mind a költségvetésben, mind az általános helyzet terén nem mutatna fel az NEMZETI ÚJSÁG Kedd, 1921 szeptentber Yfi.\ ' -» ■ ' '■ ■ — előző három hónapnál lényegesen kedvezőbb eredményt. Tanácskozások a Népszövetség bizottságaiban Genf, szeptember 15. A leszerelési bizottság által■, kiküldött albizottság Benes elnöklete alatt elhatározta, hogy a döntőbírás-kodási és biztonsági probléma jövendőbeli megoldásának jegyzőkönyv formájában adnak kifejezést, amely kiegészítéskép a népszövetségi szerződéshez csatolandó lesz. A második bizottság megkezdte a szellemi együttműködés bizottságának tevékenységéről szóló jelentést. Az angol Murray javasolta, hogy a Parisban felállítsandó „szellemi , együttműködés intézetét“ Génfből a Népszövetség titkársága irányítsa. Mensdorff gróf osztrák delegátus elismerését fejezte ki a segítségért, amelyet a bizottság a szegény tudósoknak nyújt. Angol-francia megegyezés a leszerelés kérdésében Genf, szeptember 15. Annak ellenére, hogy a délelőtt folyamán a bizottsági ülésen nem jött létre megállapodás, a leszerelés kérdése ma mégis dűlőre jutott, mert az angol és francia bizottságok a legfontosabb kérdésekben kompromisszumos megállapodást kötöttek. Ez a megállapodás, amely precizírozza a támadó fél és a biztonság fogalmát, véglegesen tető alá fogja hozni a MacDonald Herriot-féle javaslatot és ezzel a megoldás felé viszi a leszerelés kérdését. A nyíregyházai ünnepnapok » Nyíregyháza, szeptember 15. (A Nemzeti Újság kiküldött tudósítójától.) Még jóformán ki sem pihenték az emberek a szombati ünnepségek fáradalmait, mikor vasárnap fél nyolc tájban vidám muzsikaszó ébresztette fel a napfényben fürdő várost. A templomokból kijövő nép lelkesülten hallgatta a ritkán felcsendülő zenészót és jó pesti szokás szerint utcahosszat kisérték az ébresztő fúvózenekart az ünneplőbe öltözött hangos gyerekhadak. A vasárnapi jubiláns napra bőségesen kijutott az ünneplésből és a komoly munkából is. A gazdagyűlés Délelőtt tíz órára volt összehíva a Nyíregyházai Gazdaszövetség 25 éves jubiláns diszkiszgyűlése, de jóval előbb benépesedett a szövetségi ház környéke. Méltóságteljes lassúsággal vonultak fel egymás után a nagyterembe a nyíregyházai gazdák. Jól megtermett nemzetes asszonyok, akik mellett elevenszemű fiatal lányok és feszes magyar ruhába öltözött fiatalemberek álldogálnak a padsorok mentén. Ezek már a templomból jöttek a zászlószentelésről. Néhány percre utánuk megjelentek az előkelőségek, akik a Gazdálkodó Ifjak Egyesülete zászlajának felszentelésén voltak. A zászlóavató ünnepségen Rakovszky Ivánná látta el a zászlóanyai tisztet. A teremben ott volt Kállay Tibor volt miniszter, Kállay Miklós főispán és neje, Mikecz István alispán, Geduly Henrik ág. ev. püspök, Szalánczy Bertalan a Szabolcsmegyei Gazdaszövetség elnöke és a nyíregyházai társadalom szine-java. A Gazdálkodó Ifjak énekkarának remek éneke után Kovács András gazda ünnepi megnyitójában méltatja a nyíregyházavidéki gazdák munkásságának eredményeit, amelynek nagy sikerét a szorgalomnak vagy istenfélelemnek tulajdonítja. Utána Rakovszky Iván belügyminiszter tartotta meg ünnepi beszédét, amelyben a gazdatársadalmat mondotta Nyíregyháza alapjának, melyen felépült a város hatalmas épülete. Krieger Mihály ág. ev. lelkész avatta fel az ifjúsági fehér selyemzászlót, amelyre Rakovszki Ivánné zászlóanya kötötte fel a háromszinű szallagot ezzel a jelmondattal: A magyar föld jelenti a magyar jövőt. Ezután Simkó Endre dr. egyesületi titkár ismertette a gazdaszövetség történetét, majd Paulus Márton díszelnök tartott nagy beszédet, amelyben büszkén állapította meg, hogy egyedül a gazdák voltak azok, akiknek kezéből, a magyar föld nem ment idegen kézbe. Indítványt tett a nyíregyházai hősi halált halt gazdaifjak emlékének megörökítéséire s a gyűjtést egymillió koronás adománnyal kezdte meg. Geduly Henrik püspök üdvözlő szavai és Bács Lajos dr. kamarai titkár beszéde után szavalat, tárogató előadás következett, majd Kovács András elnök zárószavaival ért véget a közgyűlés és a zászlóavató ünnepség. A városok kongresszusa A városháza hatalmas dísztermében adtak egymásnak találkát a magyar városok polgármesterei és vezető férfiai, hogy megbeszéljék egymással az ezer bajjal küzdő városaik nehéz helyzetét. Az elnöki széket Sipőcz Jenő dr. Budapest főváros polgármesterefoglalta el, mellette Koszó István belügyi államtitkár, Lukács Ödön miniszteri tanácsos, a pénz- ügyminiszter képviselője, Várhidy Lajos a kongresszus igazgatója, az előadók és Bencs Kálmán Nyíregyháza polgármestere foglaltak helyet. Sipőcz Jenő elnök lendületes szavakkal nyitotta meg az ülést. Beszéde végén érkezett meg Rakovszky Iván belügyminiszter, aki az elnöki megnyitó után felszólalt és beszédében többek között ezeket mondotta: Egy agrár államban sokkal nagyobb szerepe van a városnak, mint az ipari és kereskedő államokban. Mert itt jóformán csak a városok a kultúra gócpontjai, így vagyunk Magyarországon is. Az a néhány város, amely Csonka-Magyaroságon megmaradt, arra van hivatva, hogy a nehéz viszonyok között a nyugati kultúrának helyébe a magyar kultúrát ültetve azt megmentse, továbbá fejlessze és szétossza országunkban. A mai kormányzatra vár az a feladat, hogy törvényes úton és a jelenlegi szervezeti szabályzatok megváltoztatásával teremtsen a magyar városok részére olyan keretet, amelyben a nagyobb város a gyámkodás alól felszabadulva könnyebben és szabadabban működhessen. Mivel a városok ezeket a nagy feladatokat képesek lesznek megoldani, kérem innen is a városok vezetőségét és közönségét,, hogy a maguk kultúrfeladatát teljesítsék a magyar kultúra, a magyar város és a magyar faj javára. Ezután Várhidy Lajos, a kongresszus igazgatója a magyar városok hitelügyeinek céljairól tartott előadást. Újváry Ede dr. szombathelyi helyettes polgármester előterjesztést tett a törvényhatóságokká átalakulni kívánó rendezett tanácsú városok mozgalma ügyében. Az utolsó előadó Ábrahám Sándor, főmérnök volt, aki a telekértékesítés, a telekadóztatás és a lakáspolitikáról tartott előadást. A polgármesterek a beügyminiszféráéi A városok tanácskozásának befejezése után a polgármesterek a városházának polgármesteri termében Sipőcz Jenő vezetésével küldöttségileg keresték fel Rakovszky Iván belügyminisztert és átnyújtották neki a kongresszus határozatát, melyben 12 rendezett tanácsú városnak törvényhatósági joggal felruházott várossá való átalakítását határozták el és , kérték a miniszter támogatását A szónok kifejezte, hogy határozatuk nem a Vármegyék ellen irányul, de az idők változásával, a városok kinőnek a megyei gyámkodás alól. A miniszter válaszában jogosnak mondotta a városok törekvését s a kérést a maga részéről melegen pártolja. Az időpontot azonban nem tartja alkalmasnak az átalakulásra. A lakoma Délben ünnepi lakoma volt a Korona-szálló nagytermében, ahol mintegy háromszázan ültek a fehérasztaloknál Bencs Kálmán nyíregyházai polgármester mondta az első felköszöntőt, a kormányzót éltetve. Sassi Szabó László a miniszterelnököt, Szohor Pál főjegyző Rakovszky Iván belügyminisztert, Geduly Henrik ág. evangélikus püspök Rákosi Jenőt köszöntötte, Rákosi Jenő Bencs polgármesterre, Énekes János prépost-kanonok Mikecz alispánra, Haboday Sándor miskolci polgármester Nyíregyháza közönségére, Vietorisz József Koszó államtitkárra és Siposz Jenőre ürítette poharát. A köszöntőre Koszó államtitkár válaszolt. Lóverseny és bál Délután a Szabolcs vármegyei Gazdasági Egyesület■ lóversenyére gyülekezett a közönség. Szabolcs és a szomszéd megyék előkelői találkoztak a gyepen az .. ünneplő nyíregyházaiakkal és gyönyörködtek az érdekes futamokban. Este a Gazdaszövetség bálja zárta be a jubileum második napját, amelyet még egy ünnepi hét követ. A hétfői ünnepségek A centenáriumi ünnepségek harmadik napján Kelet- Magyarország kilenc felső kereskedelmi akadémiájának volt az iskolai versenye Trautmann Henrik főigazgató vezetésével. A versenyen kilenc igazgató, negyven tanár és százhúsz, növendék vett részt. Magyarból, kereskedelmi számtanból és magyar gyorsírásból dolgoztak ki egy-egy tételt. Délután a versenyzők tiszteletére cserkészünnepély volt. Ugyancsak délelőtt kezdték meg a háromnapos tenniszversenyt. Este a színházban a református nőegylet rendezésében jótékonycélú műkedvelő előadás volt, amelyen Herczeg Ferenc „Fekete lovas“ című drámáját adták elő. Ripka kormánbiztos a közigazgatási bizottság ülésén Csilléry deklarációja és Ripka visszautasító válasza . Ripka kormánybiztos a közigazgatási bizottság ülésén (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A főváros közigazgatási bizottsága ma délelőtt, 20 órakor, ülést tartott, amelyen először elnökölt. Ripka Ferenc kormánybiztos, aki a bizottság támogatását kérte pártatlan törekvéseihez. Kóstyay Jenő dr. volt az első felszólaló, aki üdvözölte • az újkormánybiztost, mert alkalmasnak tartja, hogy a kormány gondjait enyhítse és ... Budapest közélelmezését olcsóbbá tegye. Ezután Csibéry András dr. felolvasta a keresztény községi párt deklarációját, amely szerint a kormánynak nem volt joga ahhoz, hogy kor-, hiánybiztost, nevezzen ki Budapest élére. A mai helyzet annál súlyosabb, mert úgy látja, hogy a kormánybiztosi állást a kormány rendszeresíteni akarja. ., »»• Ripka Ferenc kormánybiztos válaszolt a G.si.l. lérynek. Szerinte joga van a kormánynak arra, hogy ha Terstyánszky nem akarja tovább ellátni a kormánybiztosi teendőt, akkor mást jelöl ki. Senkinek nem áll érdekében a törvény-... hatóság életbeléptetését elodázni. Ő maga dolgozni akar, ebben senki nem akadályozhatja meg. Mielőtt a napirendre áttértek volna, Csillér András még egyszer szót kért és azt kérdezte, hogy ki fogja a távollevő polgár-,a mester jogait a mai ülésen gyakorolni! Ripka kormánybiztos erre kijelentette, hogy miután Sipőcz polgármester Nyíregyházán van, Falkasházy alpolgármester külföldön, Buróth alpolgármester pedig vidéken tölti szabadságát, Zilahi/ Kiss Jenő tanácsnok pedig a törvény értelmében nem helyettesítheti a polgármestert, indítványozza, hogy a polgármesteri jelentés tárgyalására hívjanak össze rendkívüli közgyűlést. A bizottság ilyen értelemben határozott. .. Ezután áttértek a havi jelentések tárgyalására. A rendőrségi jelentésnél Csillér András kifogásolta, hogy az autó-közlekedés megrend- - szabályozása, tekintetében még mindig nem, történt semmi. Kazan László dr. a rendőri bizoráskodás mai formáját hibáztatta. Lehetetlen, hogy a rendőrség előtt a feljelentő, damú. az ügyész, sőt még a biró is rendőr legyen. Mari-Ingvich Jenő dr- rendőrkapitány megnyugtató kijelentései után a királyi ügyészség jelentése" került sorra. Kazan László dr. szóvá tette a pestvidéki fogházban lévő cellák állapotát. Indítványára elhatározták, hogy a börtönügyi bizottság meg fogja vizsgálni a fogházat. Lázár Ferenc dr. kifogásolta, hogy a tanítás,, különösen az alsóbb osztályokban még mindig nyolc órakor kezdődik. Zilahi Kiss Jenő alpolgármester szerint a sok anomáliának a kultuszminiszter rendelkezése az oka. Jaczkó Pál dr. az adóügyi jelentéssel kapcsolatban hibáztatta, hogy a kényszerkölcsön olyanokat is sújtott, akik nem bírják el. Több jelentéktelen ügy tárgyalása után az ülés véget ért. A kormány helyesli Ripka közélelmezési tervét . Ma d. u. 5—8 óra között folyt le a tanácskozás. ‘ Bod János miiniszternél Ripka Ferenc közélelmezési " terveire vonatkozólag néhány referens jelenlétében. " Behatóan megbeszélték a terveket, anélkül azonban, hogy ma még eredményre jutottak volna.A tárgya- lásokat folytatják. -A kormány részéről teljes megértés nyilvánult meg Ripka Ferenc terveit illetőleg. Bod János közélelmezésügyi miniszter munkatársünk előtt kijelentette, hogy a terv részleteiről azért nem nyilatkozik, mert nem akarná, hogy az érdekeltségek az akciót elgáncsolhassák. A miniszter véleménye szerint : ezen tárgyalások előreláthatólag, még 4-5 napig fognak tartani. I spanyolok visszavonulnak Marokkóból London, szeptember 15.' ' (Saját tudósítónktól.') Több lap írja, hogy a.- spa- " nyolok marokkói csapataik visszavonására " -készül- • - nek. A Sunday Express madridi levelezője szerint a spanyol hadsereg szelleme annyira züllött, hogy,ha " mostani állásaiban maradna, akkor végső ■ pusztulás, kockázatának, tenné ki magát. Madrid, szeptember 15. (Havas.) Marokkó nyugati zónájában, a katonai helyzet állandóan javul. A ceuta tetuani, itt- szabad és biztosítva van. (MTI.) Madrid, szeptember 15. (A Nemzeti Újság külön tudósítójának tele-fonjelentése Berlinen át.) Marokkói jelentése szerint a felkelők Vadilauban tizenötezer spanyolt körülkerítettek. (T.j ) Előfizetési áraink: Nemzeti Újság és Új Nemzedék 1 hónapra 61.000 K negyedévre 190.000 K