Nemzeti Ujság, 1924. szeptember (6. évfolyam, 181-204. szám)
1924-09-10 / 187. szám
8 NEMZETI ÚJSÁG Szerda, 1021 szeptember 16. — (Dobra kerül a szultán palotája.) Egy londoni lapnak jelentik Konstantinápolyból hogy az angolai kormány a volt szultán palotáját el akarja árvereztetni.. A kikiáltási ár ötmillió aranymárka. Állítólag egy külföldi konzorcium szállodát vagy szórakozóhelyet akar csinálni a palotából. Azok után, hogy a török nemzetgyűlés megszüntette a monarchikus államformát, eltörölte a kalifátust és száműzte a volt uralkodócsalád valamennyi tagját, szinte logikusnak tűnikfel, hogy a szultáni rezidenciát sem akarja fenntartani. Ez a következetesség azonban sokaknak visszatetsző lesz. A Dolma-Bagcse-palota, amelyet Abdul Aziz szultán építtetett, történelmi emlék és kíméletet érdemel. Az angolai kormánynak nem az osztrákokat kellene utánoznia, akik hivatalokat állítottak a bécsi Burgba és vásárokat rendeznek benne, hanem a francia köztársaságot, amely nemzeti emlék gyanánt kezeli XIV. Lajos versaillesi kastélyát. Konstantinápolynak nincs szebb épülete a márványhomlokzatú Dolma-Bagcse-palotánál, amely derűs ünnepélyességgel fehérült a Boszporusz vize fölött. Szállodává vagy mulatóhellyé változtatni Törökország múltjának profanizálása. És az ár is szinte megbotránkoztató: a palota több, mint ötvenmillió aranyfrankba került a nyílt század közepén! Akik megveszik ötmillió aranymárkáért, pompás üzletet fognak csinálni, az angolai kormányt ellenben ez az üzlet kompromittálni fogja nemcsak a szultáni család hívei előtt. (A Magyar Nemzeti Szövetség üdvözli Mussolinit.) A Magyar Nemzeti Szövetség elhatározta, hogy Mussolini olasz miniszterelnökhöz üdvözlő iratot intéz kifejezésééül azoknak a baráti érzelmeknek, amelyek a magyar nemzetben Olaszország iránt évszázadok óta élnek s amelyek a két nemzet legnagyobb érdekeinek megegyezésén és dicsőséges ősi hagyományaik közösségén alapulnak. A pergamenlapon vízfestéssel díszesenkiállított iratot a magyar nemzetgyűlés tagjainak legközelebbi olaszországi kirándulása alkalmával, Pignatelli herceg, az olasz-magyar kereskedelmi kamara elnöke fogja Mussolininek átnyújtani.• (A radnai búcsú Szegeden.) Szegedről jelentik: A hagyományos radnai búcsú helyett az idén rendeztek először búcsút a szegedi alsóvárosban. A templomban már hajnali három órakor kezdődtek a misék s a hívők seregestől járultak a szent gyónás és áldozáshoz. Az ünnepi nagymisét Glattfelder Gyula dr.. megyéspüspök mondta, majd harangzúgásközben ő vezette a körmenetet is. A menetben a megyéspüspök és a papság mögött a város tanácsa élén Somogyi Szilveszter dr. polgármester haladt, azután következtek a hivatalok és a katonaság képviselői, valamint Szeged katolikus társadalmának szine-java. A bucsun tizenötezer vidéki vett részt. (Öngyilkos vasúti igazgató.) Márkis Géza dr., a Kassa,Oderbergi vasút nyugalmazott igazgatója Pauler utca 7. számú házban lévő lakásán ismeretlen méreggel megmérgezte magát és meghalt. Levelet nem hagyott hátra. Holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe szállították. (Gyászünnep a győri temetőben eltemetett olasz hadifoglyok sírjánál.) Győr város új temetőjében 57 olasz hadifogoly alussza örök álmát s minthogy hült poraikra nem hinthetnek virágot a gyászoló olasz anyák, özvegyek és árvák, igy a győri magyar hölgyek vasárnap, szeptember 14-én, Farkas Mátyás polgármester vezetése mellett gyászünnepet tartanak a győri temetőben. (A magyar görögkatolikus egyház átvette a budai Flórián-kápolnát.) Mint ismeretes, a felsőbb egyházi hatóság a magyar görögkatolikus egyháznak adományozta a Pálffytéri Flórián-kápolnát. A hivatalos átadás vasárnap délelőtt 11 órakor folyt le nagy ünnepélyességgel és számos résztvevő jelenlétében. A főváros részéről Bukovszky tanácsnok jelent meg, aki néhány üdvözlő szó kíséretében a kápolnát a fővárosi magyar görögkatolikus hitközség tulajdonának nyilvánította. Beszédére Számán István válaszolt és a nagylelkű adományozásért hittestvérei nevében mondott köszönetet .Végül Melles Imre apátplébános ünnepélyes szentmisét celebrált. (Ripka kormánybiztos holnap fejti ki programját.) Ripka Ferenc kormánybiztos tegnap visszaérkezett balatoni nyaralójából a fővárosba és ma kora reggel már be is ment hivatalába, majd autóján a népjóléti minisztériumba ment, hogy Vass József népjóléti miniszterrel tanácskozzék. A kormánybiztos programját a székesfőváros tanácsának közgyűlési hatáskörben holnap délután tartandó ülésén fogja előterjeszteni. A holnapi közgyűlésnek ezenkívül egyébtárgya nincs is. (Frontharcosok nemzetközi szövetsége.) Mint Londonból jelentik, e héten nyílik meg a volt frontharcosok 5 millió tagot számláló nemzetközi szövetségének kongresszusa. A tárgyalásra kerülő javaslatok közt van egy francia javaslat, amely azt ajánlja, hogy a szövetség lépjen összeköttetésbe a volt ellenséges államok hadviseltjeivel. Egy angol javaslat a hadiözvegyek nemzetközi szervezetének megalapítását ajánlja. (Rövidesen megnyílik Szegeden az Alföldi Mezőgazdasági Intézet.) Mint az Új Nemzedék mai számában olvassuk, Szegeden nemsokára megkezdi működését, az Alföldi Mezőgazdasági Intézet, amelynek az lesz a feladata, hogy az alföldi gazdaközönségnek útmutatással szolgáljon és elősegítse a többter■ melés programjának a gyakorlatban való megvalósítását. Ugyancsak az Új Nemzedék mai száma közli londonitudósítójának jelentését a wegtmins téri herceg házasságáról egész Angliában perfraktált botrányáról. A herceg négy évvel ezelőtt vette el egy angol tengerésztiszt leányát, aki első urától elvált, azonban az angol arisztokrácia, nem fogadta be az aszszonyt társaságába. Emiatt állandó perpatvar volt a házastársak között és mikor legutóbb az angol király látogatása alkalmával a herceg estélyére szóló meghívást mindenki visszautasította, a herceg elhatározta a válást. Mikor felesége egy este színházba ment, lezáratta a palotát és az asszonyt nem engedte be többé a palotába. Az asszony erre megindította a válópert, de a tárgyaláson nem lesz jelen, mert rokonaihoz utazott Amerikába. — Igen érdekes cikk ismerteti az amerikai elnökválasztás hullámait és a newyorki tudósítás részletesen közli a republikánus és a demokrata párt sokat ígérő programjait. — A lakáshivatal jövőjéről szóló cikk, továbbá a középosztály nemzetközi kongresszusának első napi jelentése, tárca, számos hír és gazdasági közlemény teszi elevenné a mai lapszámot. (A palermói székesegyház kupolája beomlott.) Palermóból táviratoztak. A Szent Domokos-székesegyháznak, amelyben az eucharisztikus kongreszszust tartották, a középső , nagy kupolája beomlott és a padsorokat teljesen szétrombolta. (Diadallal fogadták Amerikában a visszatért világrepülőket.) Londonból jelentik: Az amerikai repülők, mint kiegészítéskép jelenek, nem sokkal 3 óra után jelentek meg Newyork fölött,és a város fölött végzett körrepülés után Long Islandon, a Mitchell-mezőn szálltak le. Az 50.000 főnyi néző, köztük a walesi herceg, a repülőket lelkes fogadtatásban részesítette. A repülők közel 37.000 mérföldnyi utat tettek meg. Newyorkból jelentik: Smith és Nelson hadnagyok, akik a földet körülrepülték, Bostonba érkeztek. Fogadásukra óriási tömeg sereglett egybe, amely lelkes ujjongással köszöntötte a repülőket. A megérkezés pillanatában a harangok mind megkondultak és a hajószirénák búgni kezdtek. (A fővárosi alkalmazottak fizetésrendezési mozgalma.) A fővárosi alkalmazottak úgy vélik, hogy ők az állami tisztviselőkkel szemben fizetés tekintetében hátrányban vannak. A Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége ez okból néhány hónappal ezelőtt a főváros tanácsa útján felterjesztéssel fordult a pénzügyminiszterhez, kérvén a visszásság megszüntetését. Ripka Ferenc kormánybiztos ebben az ügyben ma hosszabb tárgyalást folytatott Folkusházy Lajos alpolgármesterrel és a tanácskozásba bevonták az elnöki ügyosztály szakreferenseit is. A tanácskozás "eredményeként Ripka Ferenc kormánybiztos kijelentette, hogy sürgősen el fog járni illetékes kormányköröknél az iránt, hogy a városi alkalmazottak jogos követelései teljesüljenek. (Leleplezték a székesfehérvári Goldzieher-emléktáblát.) A székesfehérvári irodalmi és társas körök képviselőiből alakult Godzieher-emlékbizottság vasárnap leplezte le az elhunyt tudós emléktábláját. Az ünnepélyen a magyar tudományos Akadémia, a budapesti tudományegyetem és a magyar néprajzi társaság kiküdöttekkel képviseltette magát. Az ünnepélyen Mátrai Rudolf cisztercita főgimnáziumi igazgató méltatta Goldzieher tudományos érdemeit. Beszédet mondtak még Balogh Jenő, az Akadémia főtitkára, Aldássy Antal egyetemi tanár Strauss Adolf, a magyar néprajzi társaság kiküldöttje és Lipcsey Lajos helyettes polgármester. (Kedvezményes vasúti jegy a nyíregyházai ünnepségre.) A Nyíregyházán szeptember 13-tól 21-ig tartandó jubileumi ünnepségek, versenyek, gazdasági-, ipari- és kulturkiállítás alkalmából gyors, és személyvonatok második és harmadik osztályain féláru jeggyel utazhatnak, kik az erre jogosító igazolványt. Nyíregyháza városházán, vagy Budapesten a Faluszövetségnél VIII., Vas utca 19. szám alatt megszerzik. A kiállítást szeptember 13-án délután Rakovszky Iván belügyminiszter nyitja meg. (Egy rendőr lelőtte a támadóját.) Szombathelyről jelentik, hogy ott vasárnapról hétfőre virradó éjjel a parkban egy hangos társaság tartott hazafelé. A rendőr rájuk szólt, hogy ne lármázzanak, mire a társaság a rendőrnek esett, elvették kardját és botjukkal, ütlegelni kezdték. A rendőr segítségért kiáltott, mire az egész társaság futásnak eredt. A rendőr utánuk ment, közben a társaság egyik tagja, Gemeiner Miklós 20 éves kereskedősegéd rávetette magát a rendőrre és dulakodni kezdett vele. A rendőr kénytelen volt revolverét használni. A golyó támadója oldalába fúródott, aki néhány perc múlva meghalt. (A szovjet 24 felkelőt kivégeztetett.) Moszkvából jelentik. Hivatalos közlemény szerint a georgiai felkelés 24 szervezőjét, akiket halálra, ítéltek, kivégezték. (A pusztaszeri Árpád-ünnepély.) Minden esztendőben megindul ősz kezdetén a zarándoklat az alföldi vármegyékből a pusztaszeri fejedelemválasztó gyűlés emlékezetes színhelyére. Ma, amikor a magyarnak jóformán csak az emlékezet maradt meg a régi nagyságából, kétszeresen jól esett látnunk azt a sokadalmat, amely Kisasszony napján összegyűlt a szeri pusztán. Az ünnepély fényét nemcsak a megjelent országos nevű vendégek, hanem az az áhitatos tömeg adta meg, amely már vasárnap gyalog, kocsin és más alkalmatosságokon mintegy bucsujárásképen kironult az első magyar országgyűlés terére és ott szabad tűznél valóságos ősi fehértáborban töltve el az éjszakát, várta be a másnapi fényes ünnepséget. Részt vett az ünnepségen Vargha Gyula nyugalmazott államtitkár, Szakáts Andor nemzetgyűlési képviselő, Pálóczi-Horváth István főtanácsos, Zseny József, továbbá Szeged város hatóságai és társadalmi egyesületei és mintegy nyolcezer főnyi közönség. Az ünnepi szentmisét a milleniumi emlékmű talapzatán felállított oltárnál Breisach Béla kanonok celebrálta. Utána Krämer Tamás mondott szentbeszédet, majd Pálóczi-Horváth István méltatta Pusztaszer jelentőségét. Vargha Gyula államtitkár, a Kisfaludy-Társaság tagja nagy hatással szavalta el alkalmi költeményét, végül Zseny József megkoszorúzta az emlékművet. Az ünnepség a Magyar Hiszekegy eléneklésével ért véget. Délben díszlakoma volt,melyen számos felköszöntő hangzott el. (A diákkongresszus utolsó ülései.) A diák delegátusok vasárnap összeültek, hogy az utolsó napra fennmaradt kérdéseket is letárgyalják. Egész délelőtt és délután együtt, dolgozott a konferencia s lehetőségeket keresett arra, hogy milyen módon lehetne megoldani a nyári tanulmányút, kurzusok, levél és szakfolyóiratok cseréjének kérdését. A délelőtti órákban különösen a tudományos filmek nemzetközi cseréjének a kérdése foglalkoztatta a delegátusokat, akik Bungartz svájci delegátus elnökletével meg is alakítottak erre vonatkozólag egy Svájcban székelő állandó bizottságot, amely majd a megállapított elvek szerint intézi a filmcseréket. Délben a főváros látta vendégül a diákkonferencia vezetőit, akiket Lobhringer Jenő városi tanácsnok üdvözölt. A délutáni ülésen a sportügyeket tárgyalták meg. Este a Gellért-szállóban tánccal egybekötött bankett volt. Hétfőn azok a tagok, akik a varsói kongresszusra is hivatalosak, útrakeltek, a többiek még néhány napig Budapesten maradnak. (Házasság.) Csiktapolcai Lázár Silvia és böjtül Böjtky Andor honvédezredes szeptember 6-án tartották esküvőjüket Budapesten. Haeffler István a Magyar Távirati Iroda munkatársa és Neuburger Mária szerdán, szeptember hó 10-én, délután fél 6 órakor tartják esküvőjüket a krisztinavárosi plébániatemplomban. Nyirbaktai Tattay István m. kir. honv. tábornok és neje, született Nemes Gárdos Ilona leányát, Erzsébetet eljegyezte páhoki Németh Imre m. kir. honv. főhadnagy, páhoki Németh Emil földbirtokos és neje született Eperjessy Matild fia. (Leleplezték Rózsafa községben az elesett hősök emlékoszlopát.) A Pécs melletti Rózsafa községben vasárnap délelőtt leplezték le a bábomban elesettek emlékére emelt szobrot. Az ünnepséget ünnepi szentmise vezette be. Utána Patacsi Dénes nemzetgyűlési képviselő mondott beszédet. (Koholt hírek Sipőcs Jenő polgármester lemondásáról.) Egyik budapesti német nyelvű napilap legutóbbi számában azt írta, hogy Sipőcz Jenő polgármester legközelebb be fogja nyújtani lemondását. Illetékes helyen a híradást teljesen légből kapott koholmánynak minősítik. (Letartóztatott kötvénymosók.) Pécsről jelentik, hogy az ottani rendőrség többeket letartóztatott, akik két ellenőrzési jeggyel ellátott, magyar háború előtti adósságokról szóló kötvényről az ellenőrzési jegyet vegyszerrel eltávolították és ebben a formában, melyet az utódállamokban jobban keresnek és fizetnek, a kötvényeket külföldre csempészték. Az úgynevezett „kötvénymosást“ magát Simon Kuss pálinkamérő és Friedrich Kornél bizományi üzlettulajdonos végezték, míg a megbízást Golfieri Sándor dr. olaszországi születésű magánzó, Blumen,feld Osaiás boriszlávi születésű kereskedő. Felvet Kohn glogovi születésű kereskedő és Brodheim Osaiás kereskedő adták. Mindnyájukat letartóztatták. A kár egyelőre számszerűen nem állapítható meg. (Fémipari sztrájk Bécsben.) Bécsből jelentik. A reggeli lapok jelentése szerint a munkások további három nagyüzemben hagyták abba a munkát s ezzel a sztrájkoló fémipari munkások száma 15.000-re emelkedett. A fémipari munkások 40-es választmánya ma este ülést tart, amelyen a vidéki szakmabeli munkások is képviseltetik magukat. Ezenkívül teljes ülést tartanak a fémipari, munkaadók is, akik nyilvánosságra hozzák álláspontjukat a munkások ultimátumával és a ,,vadsztrájkkal szemben.