Nemzeti Ujság, 1925. augusztus (7. évfolyam, 171-194. szám)

1925-08-11 / 179. szám

6 NEMZETI ÚJSÁG Kedd, 1925 augusztus 11. A Nyugat katolikusaihoz sikoltott Sopronból Magyarország mártíromsága Zichy János gróf a szociális törekvések megérté­sét és támogatását sürgette ----- ni ii rrm­m­w mmw ■iiiii—h „Több jóban kell részesülnie a dolgozó népnek!“ Vass, Ernszt, Czettler, Frühwirth, Csik, Pintér és Hindy beszédei a kettős soproni katolikus napon Sopron, augusztus 10. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Talán érdekes, változatos filmhez hasonlíthat­nám legjobban ezt a két napot, amikor Sopron falai között a Katolikus Szövet­ség megrendezte a maga katolikus nap­ját Itt minden ház, minden kapu évszá­zadokról mesél, csak ki kell lesni a kőbe merevedett sok régi emlék muzsikáját. A kanyargós utcák kiugrói m­ögött száz meg százéves patrícius famíliák palotái bámulnak csukott ablakszemekkel­ a mél­tatlan jelenbe, a boltívek alól a régi sop­roni polgárok címerei néznek ebbe a furcsa, változott világba és ha ez a mindenünnen kiáradó múlt nem bocsítaná patinás köpönyegét a városra, talán még jobban a szemünkbe sikoltana az elkese­redés. A templomtornyok marcona ka­tonákként állnak őrséget a város fölött, felhőkbe vágó keresztszemeikkel talán segítségért kutatnak a horizonton. Szom­baton és vasárnapon ezekben a templo­mokban ezrek és ezrek lelkéből buzdult fel az imádság. A nyugati végeken Sop­ronért imádkoztak. Sopron nem hagyta magát A környéktől való m­egfosztottság ki­emelte Sopront a régi helyéről. Nem vál­tozott a fekvése, de az Ikva partjáról el­tűnt valami, meglassudott az élet üteme, kiürült a kereskedő boltja, az iparos alig kap megrendelést. Pedig Sopronban sok­sok veszteni valója van a magyar ipar­nak. A soproni iparosfamiliák kezében 100—150 esztendővel ezelőtt zendült fel a kalapács éneke, életerős termelést alapí­tottak, cég­tábláikról a múlt évszázad legeleje hirdeti a soproni ipar életképes­ségét. Csak egyet: az ország száz és száz falujában, községében, nagyvárosaiban soproni harangok dicsérik az Urat: vala­­mennyi itt készült, egy német nevű ma­gyar gyárban. A Seltenhof­er-ivék­ vezetik az ország legrégibb, egyik legnagyobb harangöntődéjét. Az apjuk egykoriban még Amerikába is szállított harangokat, de a külföldről, közelről-távolról ma is nagyon sokan keresik fel a Seltenhofe­­rek nagymúltú telepét. És a soproni ipa­rosok haladtak a korral. Ma a Sei­ten­­hofer-gyár a harangok mellett­­ tű­zoltó­­ezenszámok­at készít, most gyártja a leg­újabb motorfecskendőit. És azok a fal­­vak, községek, amelyek Seltenhofer ha­rangját akasztották templomuk tornyába, most, amikor mindenütt előveszik a tűz­rendészetet, Sopronba jönnek a tűzoltó­­szerekért is. Lehetetlen, hogy ez az év­százados, a magyar földbe szerte begyö­­keredzett iparág fizesse meg valamely halálos bénulással Sopron Trianonját. Sopron nem hagyja magát. A város is, a környék is nekifeszül az életküzdelem­nek. Most épül Soproniban az új selyem­­gyár. Füredi és Chavallar mérnökök ter­vezik és épí­tik, a legnevesebb, legismer­tebb tervezők és építők. Kétszáz munkás sürög-forog a nagyszabású munkánál, vagy 3500 négyszögöles területre, tisztán vasbetonból gyárépületet, tisztviselő- és munkáslakásokat, külön bérházat emel­nek. Ugyancsak Füredi és Cavallar épí­tették nemrégiben a textil áru gyár nagy és kisebb új épületeit és mire készen lesz­nek a munkáikkal, száz szövőszék fog zakatolni a Kőszegi-úton.­­ Két év múlva 150 szövőszékre bőví­tik ezt az üzemet — mondják Fürediét —, a terveket úgy csináltuk, hogy tér le­gyen terjeszkedésre. A malgániépítkezés azonban teljesen stagnál . . . Ez az egyetlen nagyobbszabású építke­zés Sopronban. És ha a Füredi-CavallAT vállalatnak nincs építkezése, ak­kor a többinek sincsen. Új vállalatokat, az­ élet, a forgalom új megnyilatkozását alig ta­láljuk ma a nyugati végeken. A környé­ken Eszterházy herceg kapuvári mi ngárra, amely csak a múlt esztendőben kezdett működni, olyan fejlődést mutat, hogy ma a csonka ország legmodernebb és egyik legnagyobb teljesítőké­pességű húsfeldolgozó üzeme. Ez szállítja Sopron­nak és környékiének, sőt magának a Dunántúlnak is — az exportról nem is beszélve — a gyár különböző specialitá­sait. Fejér­vár­y Sándor igazgató vezeti nagy szakértelemmel Sopron környéké­nek ezt a legvirágzóbb üzemét s ő ren­dezte be az Eszterházy-pavillon kiállítá­sának a keretében a kapuvári gyár sűrűn látogatott falatozóját, ahol a ponciokte­­rek eddig befelejtőül szinte hihetetlen mennyiségű felvágottat fogyasztottak el. Küzdelem az élelár. Általában azonban kereskedelem, és ipari egy képen kutatja, mit hoz a jövő. Mindenki tudja, hogy Sopron így nem maradhat, mert elsorvad. Ennek az életért való küzdelemnek a jegyében fok­ le a kettős katolikus nap és ennek min­den mozzanatához színes történelmi kere­tet adott az ősi város és annak lakos­sága. A vasútállomást felvirágozták. Ezt ugyan megtették már a kiállítás meg­nyitásakor, de a sok ünnepi lobogót mégis a katolikus nap tiszteletére tűzték ki az­ emberek, még­pedig felekezeti kü­lönbség nélkül mindenki. A szombati női és férfi­g­yűlések után vasárnap délelőtt és délután gyűltek össze a katolikusok. A kaszinó nagytermében, ahol szombaton este a katolkus kulturestély keretében Gróh Klára hegedűművésznőt ünnepel­ték, itt szokatlan hévvel és lelkesedéssel, Pethes Margittal, a Nemzeti Színház tag­jával és Bodó Erzsivel, a vasárnap ma­gyar gyűlést rendeztek, míg a kisterem­ben a németajkú polgárok gyülekeztek. Fetser Antal, Mikes János gróf, Rott Nándor püspökök jöttek el ez alkalom­mal Sopronba. A magyar gyűlést Mohi Adolf apát-ka­nonok nyitotta meg, majd Griger Mik­lós, a keresztényszocialistáknak ez a nagyszerű vezető férfi a beszélt. A dolgozó népet több jóban kell részesíteni — ez volt a mottója szavainak. Beszélt azok­ról a szociáldemokrata törekvésekről, ame­lyek mindenféle jelszó alatt akarják ma­gukhoz csalni a dolgozó tömegeket. Van­­czáknak, a titkos kapitalistának zuglói villájáról és megmondta, hogy a dolgozó tömegek meg fognak hajolni a kereszt előtt, ha látják, hogy a kereszt érvénye­sül a nagyok, a hatalmasok életében is. Nagy figyelemmel hallgatták Gz­ógért, hi­szen a szegény embereknek a lelkéből be­szélt: emberi megélhetésről, az emberi ön­zés elleni tiltakozásról. „Éljen Oltói“ Közben beözönlenek azok, akik Mikes, János gróf püspök főpásztori miséjéről érkeznek. Ezer és ezer ember figyeli a szónokokat, Ernszt Sándor rögtön a har­madik mondatában egy szót mond a ki­­rályhűségről. Viharos éljenzés szakadt fel a teremben. Éljen Ottó! — kiáltják. Ernszt Sándor most is a magyar történe­lem dicsőségének végtelen skáláját szó­laltatta meg, majd olyan tűzzel, amely az egész hallgatóságot magával ragadta, hangoztatta, hogy a katolikus szívek ké­szek minden áldozatra és hogy vissza kell szereznünk azt, amit elvesztettünk. Hoály Zoltán, a Katolikus Szövetség igazgatója, változatosan, színesen rajzolta meg a szentévi zarándoklás jelentőségét, szinte magával vitte a hallgatóságot az örök városba. Székely János volt államtitkárt, a ke­resztényszocialista párt egyik vezetőjét melegen ünnepelték beszédéért, amelyben teljesen rávilágított a szociáldemokrata taktika fondorlatos, görbe utainak tit­kaira. A német gyűlésen Papp Kálmán város­plébános beszélt. Fiatal ember, egy hó­napja plébánosa Sopronnak és ma min­denki szereti. Huber János dr. kanonok, majd Pintér László nemzetgyűlési kép­viselő, akit a környéken is­ jól ismernek hatásos hitszónokolatairól, végül Wagner Mihály csornai plébános és Blasek Vil­mos mondottak még beszédet, amelyeket a németajkú hallgatóság sokszor szakított félbe tapssal és „Hoch! Éljen“ felkiáltá­sokkal. A délutáni gyűléseken ott volt egész Sopron. A ponefekterek fiai és leányai levente­díszben, egy csapatban vonultak fel; öreg gazdák rezesbandája szolgáltatta a muzsikát. A kék „sarcot" féloldalra gyűrték, azután nekifohászkodtak a nagy trombitáknak, — harsogott is az egész város. Itt Frühwirth Mátyás volt az első szó­nok. Beszéde alatt lelkesen ünnepelték Horthy Miklós kormányzót. Amikor fel­említette, hogy Sopron szégyenszemre szociáldemokratát küldött a parlamentbe, a polgárok Hébertre nemképpen hízelgő közbeszólások alakjában fogadták meg, hogy ez nem fog megismétlődni. A keresztény sajtó mellett tüntettek hosszan, szeretettel Frühwirth beszéde alatt. Czettler Jenő a társadalom szerve­zetlenségének a bűnéül rótta fel a vörös áradat vértanúit. Nagy tetszés közben beszélt az elengedhetetlen gazdasági szer­vezkedésről, a munkásság és az iparosság helyes céljairól, de megint visszatért ah­hoz a témához, amivel Griger kezdte a mai­­szónoklatokat: az emberek boldogsá­gához, megélhetéséhez. Hiába haladt az emberiség, ezzel nem fejlődött semmit az emberek boldogsága. A régi, szent-istváni Magyarország visszaállításának a gondo­latáról végezte mélyenjáró, értékes, tartal­mas beszédét. Csik József tüzes, izzó kereszténységtől és hazaszeretettől áthatott beszéddel lel­kesítette a Soproniakat. A nagy tűzben még a vizesüveget is leverte a szónoki asz­talról. Az eszmék é­s elvek mai harcától függ a keresztény Magyarország sorsa. Most kell­ minden igaz katolikusnak tudatára ébred­nie a reá váró nagy feladatoknak. Meg­éljenezték. Vass József beszéde Vass Józsefről az ellenségei is elisme­rik, hogy egyike ama egyházig férfiaknak, akik a legjobb szónokok közé tartoznak. Sopronban úgy eltalálta az igazi hangot és úgy megfogta a nyugati végek népé­nek a szivét, hogy ez a máskülönben bű­vös, zárkózott természetű nép frenetikus tetszésnyilvánítással szakította félbe lép­­ten-nyomon a helyettes miniszterelnök szavait. Az emberek elhagyatottságáról szólott, amely egyik következménye az úgyneve­zett békék okozta keret-megbontásnak. Két szikla maradt: az állam és elsősor­ban az egyház, amelyet nem engedünk el­söpörni. Ő is visszatért a kis ember tra­gédiájára, a kis emberére, akit védtelenül szolgáltat ki az úgynevezett „modern fej­lődés” az életnek. — Boldogabb-e ma a kisember? — ve­tette fel a kérdést — boldogabb-e, mert ilyen nagy a kultúra, amely vele nem törődik, amely az ő lelkét nem tudja, meg­fegyelmezni, amely az ő könnyeit nem tudja leszáritani. Ezután már nem Sopronhoz, a tria­noni hatalmasságokhoz neszél. — Itt állunk, Sopron 1600 év óta kato­likus területén, az ország határánál. Mi semmi mást nem mondunk, mint amit a párisi érsek mond híveinek, vagy a lon­doni katolikusok püspöke, vagy akár a newyorki érsek, a katolikus igazság egy az egész világon. Amikor mi, a mi fő­papjaink vezetése alatt politikai szem­pontból is beszélünk hozzátok, ne ve­gyék rossz néven nekünk a francia, an­gol és egyéb katolikusok, ha nem felej­tünk el megemlékezni arról, hogy nyugat bástyáján állunk, nyugat kapujánál, amely mögött néhány kilométerre vonták meg a mi új, véres határainkat. A mi katolikus hitünk ugyanaz, mint a fran­cia katolikusoké, a mi szívünk úgy dob­­ban, mint az övék, de egy különbség van közöttünk. Én azt akarom, hogy Páris ér­seke meghallja a kiáltást, amely ebből a kapuból elhangzik a mai napon, Sopron katolikus gyűlésén. — Egy különbség van közöttünk. — Mi véreztünk őérettük ezer éven ke­resztül, mert magyar szivek pora van belekeverve Sopron földjébe és a kiön­tött vér és a porladó csontok ezer éven keresztül ennek a földnek a védelmében, az ő védelmükben hullott, omlott. De fizettek nekünk. Fizettek ezer év áldoza­táért Párisban, Trianonban és Versail-­­­èsben. Bocsánatot kérek, most nem a mi­niszter beszél, a magyar ember, a kato­likus pap beszél: fizettek nekünk azzal, hogy idevonták a határt három kilomé­terre nyugat kapuja mögé,­ amelyért meg­haltunk ezer éven keresztül az ő védel­mükben. Páris érsekének meg kell halla­nia ezt a kétségbeesett kiáltást a véres határ és véres bástya ormáról. — Amikor legyőzték a nagy, nemes Franciaországot, a vértanuk hegyére, a Mont-Martre-ra emelték legszebb templo­mukat fehér márványból és ráírták: Gal­lia poenitens bűnbánó Franciaország. Mit építsünk mi, maroknyi magyarok? Mi nem tudunk olyan templomot építeni, amelynek homlokzatáról leolvashatná az egész világ a mi bűnbánatunkat, a mi eltakarásunkat, panaszunkat, az igaz­ságtalanságot, amelyet velünk elkövet­tek. Nem tudunk egyebet tenni, mint nyugat felé fordítva arcunkat, a nyugati katolikus testvérek százmilliói felé a mi keserveinkből, bánatunkból, a könnye­inkből építünk egy monumentumot, a­melyre ráírjuk: Hungária mártír, vér­tanú Magyarország, amelyet keresztre feszítettek, amelynek testére sebeket ütöttek. És kiáltunk nyugat felé, hogy a vértanuk hegyén bűnbánatot járó francia katolikusok­ nemes százmilliói és a többi katolikusok milliói nézzenek ide, erre a bástyára és a mögötte álló maroknyi katolikus népre, ismerjék meg, hogy mi itt vértanu­ M­agyarország vagyunk, de élni akarunk és pedig Krisztus nevében! Zichy János gróf a szociális törekvésekről Zichy János gróf tartott befejező­ be­szédet: — Mély meghatottsággal beszélek ezen a helyen — mondata —, Sopron megye közönsége előtt. Visszagondolok arra, hogy 25—28 évvel ezelőtt éppen ezen a vi­déken kezdtem meg katolikus politikai működésemet. Sopron megye közönségé­nek katolikus lelkéből szívtam a lelkese­désemet, bátorságomat, azt a meggyőző­désemet, amelyre különösen akkor oly nagy szükség volt és örül a lelkem, hogy, az a katolikus szellem, amely már akkor bátran, önérzetesen fejlődött és nyilvá­nult meg, ma erőteljes, hatalmas hullá­mokban hömpölyög. Akkor volt az, am­i­­kor az egyházpolitikai törvényjavaslat lépett elő a szabadelvű rendszerben. Sok katolikus meglátta, minő veszedelem rej­lik e mögött, éppen az egyház tekintélyé­nek a kikezdése szempontjából és föl­emelte a szavát ellene. Ezek között Sop­ron első helyen állott. — Szivem egész melegével emlékezem vissza arra az időre. Az önök katoliciz­musa nem reakció, ez évtizedek alatt ke­letkezett, fejlődött. Önök meglátták, minő veszedelmek rejlenek azokban a szabad­elvű jelszavakban, amelyek kikezdték a tekintély elvét. Jól tudjuk, hogy a kri­tikus idők bekövetkeztével milyen nagy szükség lesz a tekintélynek arra az el­vére, amelyet éppen a katolikus egyház hordoz és rejt magában. Éppen Sopron vármegye közönsége és a tekintély védel­mében legellenállóbb város űzte vissza a vörös métely ördögét oda, ahová való, a pokol fenekére. — Tizennégy esztendővel ezelőtt egy katolikus nagygyűlésem mondottam, hogy a keresztényszocializmusé a jövő. úgy értettem, hogy a katolikus gondolatot, szellemet bel© kell oltani a szociális gon­dolatba és akcióba, viszont a szociális er­őket erősen bele kell plántálni a kato­likus felfogásba és az egész katolikus társadalomba. Ma azt merem mondani, hogy a tapasztalatok után a keresztény­szocializmusé a jelen. Mindenkit kérek, legyen akár úr, akár szegény, tartozzék az egyházi rend akármilyen magas ská­lájába, vagy legyen káplán, arisztokrata, vagy a nép gyermeke, a szociális törek­vések iránt legyen meg mindenkinek a kellő érzéke, támogassuk azt keresztény irányba, katolikus irányba, mert amikor a jövő nem bomlasztó, hanem konstruk­tív eredményt produkál és ebben a kon­struktív­ törekvésben a keresztényszocia­lizmust minden konzervatív erő támogat­hatja, sőt kötelessége támogatni. (Éljen­zés) _ — Vigyék át ezeket az elveket az életbe. Ne legyenek azok olyanok, mint a hold­fény, amely alkalmas arra, hogy a fel­le­geket széjjel szakítsa és a szegény ván­dort valahová elvezesse, hanem legyen az mint a napsugár, oly forró, oly meleg, amely éltet és életet fakaszt, virágot hajt. Akikor a katolikus gyűlés nem a pusz­tába kiáltó szó, hanem eredményes munka. Vigyék bele mindezt a családi életbe és akkor Magyarország, amelynek ma nagy utat kell megtennie a feltáma­dásig. Isten segítségével és a mi mun­kánkkal fel fog támadni. Lelkesen, hosszan ünnepelték Zichy Já­­k­írvotot, majd Fetser püspök főpapi áldást osztott és a Himnusszal ért véget a lélekemelő gyűlés. p­­­g # A kétnapos tanácskozás befejezéseiképpen a soproni Papréten lezajlott utolsó gyűlés végez­tével eucharisztikus körmenet volt, amikor is Fetser Antal győri megyéspüspök áldását adta. Az egybegyűlteik zárt sorok­ban a Széchenyi­­térre vonultak, ahol Rott Nándor dr. vesz­prémi püspök és Fetser Antal győri megyés­­püspök vezetésével a három vármegye pap­sága is megjelent. A körmenet befejezésekép­pen a vármegyeháza előtt álló Szentháromság­­szobornál az ott felállított tábori oltárnál az Oltáriszentséggel a körmenetet vezető főpap áldást osztott. Hétfőn eucharisztikus nap volt Délelőtt Rott Nándor veszprémi püspök főpapi misét mon­dott, amelyet a vármegyeházán eucharisztikus értekezlet követett. Ezen a feltűnő nagyszám­ban megjelent papság között az Ausztriához csatolt területekről is sokan vettek részt Rott Nándor dr. püspök elnöki megnyitójában fej­tegette az eucharisztia jelentőségét Tiefen­­thaller József dr. pápai kamarás, a Pazma­­neum igazgatója a szentmise és a hívek közti lelkikapcsolat, az unitas ecclesiae kiépítéséről szólott Bürchner László dr. szentszéki taná­csos, a győri papnevelőintézet elöljárója, a papság egymáshoz való testvéri szere­te­tének kimélyítéséről értekezett, végül Mohi Adolf apétkanonok Sopron eucharisztikus történeté­ről tartott előadást Az értekezleten Fetser An­tal győri megyéspüspök is részt vett Gu­ettepense eredeti amerikai darabja s .800 torony PÁRISI NAGY ÁRUHÁZ RT. I. emelet, illatszerosztály

Next