Nemzeti Ujság, 1925. augusztus (7. évfolyam, 171-194. szám)
1925-08-11 / 179. szám
6 NEMZETI ÚJSÁG Kedd, 1925 augusztus 11. A Nyugat katolikusaihoz sikoltott Sopronból Magyarország mártíromsága Zichy János gróf a szociális törekvések megértését és támogatását sürgette ----- ni ii rrmmw mmw ■iiiii—h „Több jóban kell részesülnie a dolgozó népnek!“ Vass, Ernszt, Czettler, Frühwirth, Csik, Pintér és Hindy beszédei a kettős soproni katolikus napon Sopron, augusztus 10. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Talán érdekes, változatos filmhez hasonlíthatnám legjobban ezt a két napot, amikor Sopron falai között a Katolikus Szövetség megrendezte a maga katolikus napját Itt minden ház, minden kapu évszázadokról mesél, csak ki kell lesni a kőbe merevedett sok régi emlék muzsikáját. A kanyargós utcák kiugrói mögött száz meg százéves patrícius famíliák palotái bámulnak csukott ablakszemekkel a méltatlan jelenbe, a boltívek alól a régi soproni polgárok címerei néznek ebbe a furcsa, változott világba és ha ez a mindenünnen kiáradó múlt nem bocsítaná patinás köpönyegét a városra, talán még jobban a szemünkbe sikoltana az elkeseredés. A templomtornyok marcona katonákként állnak őrséget a város fölött, felhőkbe vágó keresztszemeikkel talán segítségért kutatnak a horizonton. Szombaton és vasárnapon ezekben a templomokban ezrek és ezrek lelkéből buzdult fel az imádság. A nyugati végeken Sopronért imádkoztak. Sopron nem hagyta magát A környéktől való megfosztottság kiemelte Sopront a régi helyéről. Nem változott a fekvése, de az Ikva partjáról eltűnt valami, meglassudott az élet üteme, kiürült a kereskedő boltja, az iparos alig kap megrendelést. Pedig Sopronban soksok veszteni valója van a magyar iparnak. A soproni iparosfamiliák kezében 100—150 esztendővel ezelőtt zendült fel a kalapács éneke, életerős termelést alapítottak, cégtábláikról a múlt évszázad legeleje hirdeti a soproni ipar életképességét. Csak egyet: az ország száz és száz falujában, községében, nagyvárosaiban soproni harangok dicsérik az Urat: valamennyi itt készült, egy német nevű magyar gyárban. A Seltenhofer-ivék vezetik az ország legrégibb, egyik legnagyobb harangöntődéjét. Az apjuk egykoriban még Amerikába is szállított harangokat, de a külföldről, közelről-távolról ma is nagyon sokan keresik fel a Seltenhoferek nagymúltú telepét. És a soproni iparosok haladtak a korral. Ma a Seitenhofer-gyár a harangok mellett tűzoltóezenszámokat készít, most gyártja a legújabb motorfecskendőit. És azok a falvak, községek, amelyek Seltenhofer harangját akasztották templomuk tornyába, most, amikor mindenütt előveszik a tűzrendészetet, Sopronba jönnek a tűzoltószerekért is. Lehetetlen, hogy ez az évszázados, a magyar földbe szerte begyökeredzett iparág fizesse meg valamely halálos bénulással Sopron Trianonját. Sopron nem hagyja magát. A város is, a környék is nekifeszül az életküzdelemnek. Most épül Soproniban az új selyemgyár. Füredi és Chavallar mérnökök tervezik és építik, a legnevesebb, legismertebb tervezők és építők. Kétszáz munkás sürög-forog a nagyszabású munkánál, vagy 3500 négyszögöles területre, tisztán vasbetonból gyárépületet, tisztviselő- és munkáslakásokat, külön bérházat emelnek. Ugyancsak Füredi és Cavallar építették nemrégiben a textil áru gyár nagy és kisebb új épületeit és mire készen lesznek a munkáikkal, száz szövőszék fog zakatolni a Kőszegi-úton. Két év múlva 150 szövőszékre bővítik ezt az üzemet — mondják Fürediét —, a terveket úgy csináltuk, hogy tér legyen terjeszkedésre. A malgániépítkezés azonban teljesen stagnál . . . Ez az egyetlen nagyobbszabású építkezés Sopronban. És ha a Füredi-CavallAT vállalatnak nincs építkezése, akkor a többinek sincsen. Új vállalatokat, az élet, a forgalom új megnyilatkozását alig találjuk ma a nyugati végeken. A környéken Eszterházy herceg kapuvári mi ngárra, amely csak a múlt esztendőben kezdett működni, olyan fejlődést mutat, hogy ma a csonka ország legmodernebb és egyik legnagyobb teljesítőképességű húsfeldolgozó üzeme. Ez szállítja Sopronnak és környékiének, sőt magának a Dunántúlnak is — az exportról nem is beszélve — a gyár különböző specialitásait. Fejérváry Sándor igazgató vezeti nagy szakértelemmel Sopron környékének ezt a legvirágzóbb üzemét s ő rendezte be az Eszterházy-pavillon kiállításának a keretében a kapuvári gyár sűrűn látogatott falatozóját, ahol a ponciokterek eddig befelejtőül szinte hihetetlen mennyiségű felvágottat fogyasztottak el. Küzdelem az élelár. Általában azonban kereskedelem, és ipari egy képen kutatja, mit hoz a jövő. Mindenki tudja, hogy Sopron így nem maradhat, mert elsorvad. Ennek az életért való küzdelemnek a jegyében fok le a kettős katolikus nap és ennek minden mozzanatához színes történelmi keretet adott az ősi város és annak lakossága. A vasútállomást felvirágozták. Ezt ugyan megtették már a kiállítás megnyitásakor, de a sok ünnepi lobogót mégis a katolikus nap tiszteletére tűzték ki az emberek, mégpedig felekezeti különbség nélkül mindenki. A szombati női és férfigyűlések után vasárnap délelőtt és délután gyűltek össze a katolikusok. A kaszinó nagytermében, ahol szombaton este a katolkus kulturestély keretében Gróh Klára hegedűművésznőt ünnepelték, itt szokatlan hévvel és lelkesedéssel, Pethes Margittal, a Nemzeti Színház tagjával és Bodó Erzsivel, a vasárnap magyar gyűlést rendeztek, míg a kisteremben a németajkú polgárok gyülekeztek. Fetser Antal, Mikes János gróf, Rott Nándor püspökök jöttek el ez alkalommal Sopronba. A magyar gyűlést Mohi Adolf apát-kanonok nyitotta meg, majd Griger Miklós, a keresztényszocialistáknak ez a nagyszerű vezető férfi a beszélt. A dolgozó népet több jóban kell részesíteni — ez volt a mottója szavainak. Beszélt azokról a szociáldemokrata törekvésekről, amelyek mindenféle jelszó alatt akarják magukhoz csalni a dolgozó tömegeket. Vanczáknak, a titkos kapitalistának zuglói villájáról és megmondta, hogy a dolgozó tömegek meg fognak hajolni a kereszt előtt, ha látják, hogy a kereszt érvényesül a nagyok, a hatalmasok életében is. Nagy figyelemmel hallgatták Gzógért, hiszen a szegény embereknek a lelkéből beszélt: emberi megélhetésről, az emberi önzés elleni tiltakozásról. „Éljen Oltói“ Közben beözönlenek azok, akik Mikes, János gróf püspök főpásztori miséjéről érkeznek. Ezer és ezer ember figyeli a szónokokat, Ernszt Sándor rögtön a harmadik mondatában egy szót mond a királyhűségről. Viharos éljenzés szakadt fel a teremben. Éljen Ottó! — kiáltják. Ernszt Sándor most is a magyar történelem dicsőségének végtelen skáláját szólaltatta meg, majd olyan tűzzel, amely az egész hallgatóságot magával ragadta, hangoztatta, hogy a katolikus szívek készek minden áldozatra és hogy vissza kell szereznünk azt, amit elvesztettünk. Hoály Zoltán, a Katolikus Szövetség igazgatója, változatosan, színesen rajzolta meg a szentévi zarándoklás jelentőségét, szinte magával vitte a hallgatóságot az örök városba. Székely János volt államtitkárt, a keresztényszocialista párt egyik vezetőjét melegen ünnepelték beszédéért, amelyben teljesen rávilágított a szociáldemokrata taktika fondorlatos, görbe utainak titkaira. A német gyűlésen Papp Kálmán városplébános beszélt. Fiatal ember, egy hónapja plébánosa Sopronnak és ma mindenki szereti. Huber János dr. kanonok, majd Pintér László nemzetgyűlési képviselő, akit a környéken is jól ismernek hatásos hitszónokolatairól, végül Wagner Mihály csornai plébános és Blasek Vilmos mondottak még beszédet, amelyeket a németajkú hallgatóság sokszor szakított félbe tapssal és „Hoch! Éljen“ felkiáltásokkal. A délutáni gyűléseken ott volt egész Sopron. A ponefekterek fiai és leányai leventedíszben, egy csapatban vonultak fel; öreg gazdák rezesbandája szolgáltatta a muzsikát. A kék „sarcot" féloldalra gyűrték, azután nekifohászkodtak a nagy trombitáknak, — harsogott is az egész város. Itt Frühwirth Mátyás volt az első szónok. Beszéde alatt lelkesen ünnepelték Horthy Miklós kormányzót. Amikor felemlítette, hogy Sopron szégyenszemre szociáldemokratát küldött a parlamentbe, a polgárok Hébertre nemképpen hízelgő közbeszólások alakjában fogadták meg, hogy ez nem fog megismétlődni. A keresztény sajtó mellett tüntettek hosszan, szeretettel Frühwirth beszéde alatt. Czettler Jenő a társadalom szervezetlenségének a bűnéül rótta fel a vörös áradat vértanúit. Nagy tetszés közben beszélt az elengedhetetlen gazdasági szervezkedésről, a munkásság és az iparosság helyes céljairól, de megint visszatért ahhoz a témához, amivel Griger kezdte a maiszónoklatokat: az emberek boldogságához, megélhetéséhez. Hiába haladt az emberiség, ezzel nem fejlődött semmit az emberek boldogsága. A régi, szent-istváni Magyarország visszaállításának a gondolatáról végezte mélyenjáró, értékes, tartalmas beszédét. Csik József tüzes, izzó kereszténységtől és hazaszeretettől áthatott beszéddel lelkesítette a Soproniakat. A nagy tűzben még a vizesüveget is leverte a szónoki asztalról. Az eszmék és elvek mai harcától függ a keresztény Magyarország sorsa. Most kell minden igaz katolikusnak tudatára ébrednie a reá váró nagy feladatoknak. Megéljenezték. Vass József beszéde Vass Józsefről az ellenségei is elismerik, hogy egyike ama egyházig férfiaknak, akik a legjobb szónokok közé tartoznak. Sopronban úgy eltalálta az igazi hangot és úgy megfogta a nyugati végek népének a szivét, hogy ez a máskülönben bűvös, zárkózott természetű nép frenetikus tetszésnyilvánítással szakította félbe lépten-nyomon a helyettes miniszterelnök szavait. Az emberek elhagyatottságáról szólott, amely egyik következménye az úgynevezett békék okozta keret-megbontásnak. Két szikla maradt: az állam és elsősorban az egyház, amelyet nem engedünk elsöpörni. Ő is visszatért a kis ember tragédiájára, a kis emberére, akit védtelenül szolgáltat ki az úgynevezett „modern fejlődés” az életnek. — Boldogabb-e ma a kisember? — vetette fel a kérdést — boldogabb-e, mert ilyen nagy a kultúra, amely vele nem törődik, amely az ő lelkét nem tudja, megfegyelmezni, amely az ő könnyeit nem tudja leszáritani. Ezután már nem Sopronhoz, a trianoni hatalmasságokhoz neszél. — Itt állunk, Sopron 1600 év óta katolikus területén, az ország határánál. Mi semmi mást nem mondunk, mint amit a párisi érsek mond híveinek, vagy a londoni katolikusok püspöke, vagy akár a newyorki érsek, a katolikus igazság egy az egész világon. Amikor mi, a mi főpapjaink vezetése alatt politikai szempontból is beszélünk hozzátok, ne vegyék rossz néven nekünk a francia, angol és egyéb katolikusok, ha nem felejtünk el megemlékezni arról, hogy nyugat bástyáján állunk, nyugat kapujánál, amely mögött néhány kilométerre vonták meg a mi új, véres határainkat. A mi katolikus hitünk ugyanaz, mint a francia katolikusoké, a mi szívünk úgy dobban, mint az övék, de egy különbség van közöttünk. Én azt akarom, hogy Páris érseke meghallja a kiáltást, amely ebből a kapuból elhangzik a mai napon, Sopron katolikus gyűlésén. — Egy különbség van közöttünk. — Mi véreztünk őérettük ezer éven keresztül, mert magyar szivek pora van belekeverve Sopron földjébe és a kiöntött vér és a porladó csontok ezer éven keresztül ennek a földnek a védelmében, az ő védelmükben hullott, omlott. De fizettek nekünk. Fizettek ezer év áldozatáért Párisban, Trianonban és Versail-èsben. Bocsánatot kérek, most nem a miniszter beszél, a magyar ember, a katolikus pap beszél: fizettek nekünk azzal, hogy idevonták a határt három kilométerre nyugat kapuja mögé, amelyért meghaltunk ezer éven keresztül az ő védelmükben. Páris érsekének meg kell hallania ezt a kétségbeesett kiáltást a véres határ és véres bástya ormáról. — Amikor legyőzték a nagy, nemes Franciaországot, a vértanuk hegyére, a Mont-Martre-ra emelték legszebb templomukat fehér márványból és ráírták: Gallia poenitens bűnbánó Franciaország. Mit építsünk mi, maroknyi magyarok? Mi nem tudunk olyan templomot építeni, amelynek homlokzatáról leolvashatná az egész világ a mi bűnbánatunkat, a mi eltakarásunkat, panaszunkat, az igazságtalanságot, amelyet velünk elkövettek. Nem tudunk egyebet tenni, mint nyugat felé fordítva arcunkat, a nyugati katolikus testvérek százmilliói felé a mi keserveinkből, bánatunkból, a könnyeinkből építünk egy monumentumot, amelyre ráírjuk: Hungária mártír, vértanú Magyarország, amelyet keresztre feszítettek, amelynek testére sebeket ütöttek. És kiáltunk nyugat felé, hogy a vértanuk hegyén bűnbánatot járó francia katolikusok nemes százmilliói és a többi katolikusok milliói nézzenek ide, erre a bástyára és a mögötte álló maroknyi katolikus népre, ismerjék meg, hogy mi itt vértanu Magyarország vagyunk, de élni akarunk és pedig Krisztus nevében! Zichy János gróf a szociális törekvésekről Zichy János gróf tartott befejező beszédet: — Mély meghatottsággal beszélek ezen a helyen — mondata —, Sopron megye közönsége előtt. Visszagondolok arra, hogy 25—28 évvel ezelőtt éppen ezen a vidéken kezdtem meg katolikus politikai működésemet. Sopron megye közönségének katolikus lelkéből szívtam a lelkesedésemet, bátorságomat, azt a meggyőződésemet, amelyre különösen akkor oly nagy szükség volt és örül a lelkem, hogy, az a katolikus szellem, amely már akkor bátran, önérzetesen fejlődött és nyilvánult meg, ma erőteljes, hatalmas hullámokban hömpölyög. Akkor volt az, amikor az egyházpolitikai törvényjavaslat lépett elő a szabadelvű rendszerben. Sok katolikus meglátta, minő veszedelem rejlik e mögött, éppen az egyház tekintélyének a kikezdése szempontjából és fölemelte a szavát ellene. Ezek között Sopron első helyen állott. — Szivem egész melegével emlékezem vissza arra az időre. Az önök katolicizmusa nem reakció, ez évtizedek alatt keletkezett, fejlődött. Önök meglátták, minő veszedelmek rejlenek azokban a szabadelvű jelszavakban, amelyek kikezdték a tekintély elvét. Jól tudjuk, hogy a kritikus idők bekövetkeztével milyen nagy szükség lesz a tekintélynek arra az elvére, amelyet éppen a katolikus egyház hordoz és rejt magában. Éppen Sopron vármegye közönsége és a tekintély védelmében legellenállóbb város űzte vissza a vörös métely ördögét oda, ahová való, a pokol fenekére. — Tizennégy esztendővel ezelőtt egy katolikus nagygyűlésem mondottam, hogy a keresztényszocializmusé a jövő. úgy értettem, hogy a katolikus gondolatot, szellemet bel© kell oltani a szociális gondolatba és akcióba, viszont a szociális erőket erősen bele kell plántálni a katolikus felfogásba és az egész katolikus társadalomba. Ma azt merem mondani, hogy a tapasztalatok után a keresztényszocializmusé a jelen. Mindenkit kérek, legyen akár úr, akár szegény, tartozzék az egyházi rend akármilyen magas skálájába, vagy legyen káplán, arisztokrata, vagy a nép gyermeke, a szociális törekvések iránt legyen meg mindenkinek a kellő érzéke, támogassuk azt keresztény irányba, katolikus irányba, mert amikor a jövő nem bomlasztó, hanem konstruktív eredményt produkál és ebben a konstruktív törekvésben a keresztényszocializmust minden konzervatív erő támogathatja, sőt kötelessége támogatni. (Éljenzés) _ — Vigyék át ezeket az elveket az életbe. Ne legyenek azok olyanok, mint a holdfény, amely alkalmas arra, hogy a fellegeket széjjel szakítsa és a szegény vándort valahová elvezesse, hanem legyen az mint a napsugár, oly forró, oly meleg, amely éltet és életet fakaszt, virágot hajt. Akikor a katolikus gyűlés nem a pusztába kiáltó szó, hanem eredményes munka. Vigyék bele mindezt a családi életbe és akkor Magyarország, amelynek ma nagy utat kell megtennie a feltámadásig. Isten segítségével és a mi munkánkkal fel fog támadni. Lelkesen, hosszan ünnepelték Zichy Jákírvotot, majd Fetser püspök főpapi áldást osztott és a Himnusszal ért véget a lélekemelő gyűlés. pg # A kétnapos tanácskozás befejezéseiképpen a soproni Papréten lezajlott utolsó gyűlés végeztével eucharisztikus körmenet volt, amikor is Fetser Antal győri megyéspüspök áldását adta. Az egybegyűlteik zárt sorokban a Széchenyitérre vonultak, ahol Rott Nándor dr. veszprémi püspök és Fetser Antal győri megyéspüspök vezetésével a három vármegye papsága is megjelent. A körmenet befejezéseképpen a vármegyeháza előtt álló Szentháromságszobornál az ott felállított tábori oltárnál az Oltáriszentséggel a körmenetet vezető főpap áldást osztott. Hétfőn eucharisztikus nap volt Délelőtt Rott Nándor veszprémi püspök főpapi misét mondott, amelyet a vármegyeházán eucharisztikus értekezlet követett. Ezen a feltűnő nagyszámban megjelent papság között az Ausztriához csatolt területekről is sokan vettek részt Rott Nándor dr. püspök elnöki megnyitójában fejtegette az eucharisztia jelentőségét Tiefenthaller József dr. pápai kamarás, a Pazmaneum igazgatója a szentmise és a hívek közti lelkikapcsolat, az unitas ecclesiae kiépítéséről szólott Bürchner László dr. szentszéki tanácsos, a győri papnevelőintézet elöljárója, a papság egymáshoz való testvéri szeretetének kimélyítéséről értekezett, végül Mohi Adolf apétkanonok Sopron eucharisztikus történetéről tartott előadást Az értekezleten Fetser Antal győri megyéspüspök is részt vett Guettepense eredeti amerikai darabja s .800 torony PÁRISI NAGY ÁRUHÁZ RT. I. emelet, illatszerosztály