Nemzeti Ujság, 1926. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1926-01-03 / 2. szám
Vaastraap, 1526 JanuáR 3. NEMZETI ÚJSÁG TUDOMÁNY A Magyar Nemzeti Múzeum őslénytára Dr. Noszki Jenő nemzeti múzeumi őr A küszöbön álló Természettudományi Kongresszussal kapcsolatban Fejérváry Géza Gyula báró a Pester Lloyd 1925 december 5.-i számában figyelmet érdemlő, bátor te sokoldalú cikket irt a magyar természettudományi kutatás és haladás érdekében. A cikk alapgondolatát és tendenciáját csak helyeselhetjük, de az őslénytan muzeális vonatkozásaira vonatkozó fejtegetésekre tudományos és gyakorlati szempontból a mi speciális magyar viszonyaink figyelembevételével, kötelességünk néhány észrevételt tenni A Magyar Nemzeti Múzeum ásvány- és őslénytára három különböző, szerfelett terjedelmes tudományág a geológia, a petrographia és mineralógia, végül a paleontológia gyűjteményeit öleli fel Az első kettő tárgya az anorganikus, a harmadiké pedig organikus természeti tárgyak lévén. Fejérváry szerint csoportosításuk természetellenes és korszerűtlen. A paleontológiát kezdetben botanikusok és zoológusok művelték. Csak később került a geológia kormeghatározás címén egyes organikus formákat kereső geológusok kezébe. Ezek nem a múltak életnyilvánulásait keresték a fossiliákban, hanem csak a vezérkövületeket, sőt gyakran pusztán csak különböző „alakított köveket“ láttak bennök. Ennek az áldatlan konfúziónak az az erős és egészséges reakció vetett véget, mely a paleontológia művelését az arra egyedül illetékes, biológiai technikát és methodikát követő zoológusok és botanikusok kezébe juttatta vissza. Ezért szükségesnek véli, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum őslénytára, miként aa Zürichben és Newyorkban is történt, a zoológiai és botanikai gyűjteményekhez csatolta,se élt. E fejtegetésekben több félreértés van, azait a tények objektív megvilágításával igyekszünk eloszlatni. A Magyar Nemzeti Múzeum ásvány- és őslénytárában valóban három, sőt szorosan véve négy tudományszak anyaga van összegyűjtve. Ezek azonban a legszorosabb kötelékekkel kapcsolódnak egymásba. Gyűjtési körük is lényegében véve elég közeli és egymást kiegészítő. Petrographiát alapos mineralógiai jártasság nélkül el sem lehet képzelni , ezek egyike sem élhet meg geológia nélkül, hiszen kutatási terrénumuk a föld, nem pedig annak egy-két kikapott, elszigetelt, kié szilánkja. A geológusnak viszont úgy a mineralógiai, mint a petrographiai jártasságra minden pillanatban szüksége van odakünn a természetben. Ezenkívül ugyancsak alapos biológiai ismeretekre is szüksége van. Cotta alapvető működése óta Cuvier kataklismás elmélete csődöt mondott s a geológiának vérévé vált, hogy a jelen egyenes folytatása, zökkenés nélküli leszármazása a múltnak. A múlt folyamatait tehát csak akkor érthetjük meg igazán, ha ismerjük a jelen működő erőit, köztük az életet is és ennek hatásaiból, eredményeiből, összevetve a múltéival, következtetünk arra. Vagyis a geológia mint olyan, lényegében talán jóval inkább biológiai és históriai mintsem anorganikus tudomány. A modern geológiának legfontosabb társtudománya a paleontológia, amely nélkül mozdulni sem tud. De a paleontológia s ennek u. n. uj hajtása, a paleobiológiai sem geológiai nélkül. Az utóbbi lényegileg nem is uj tudomány, csak régebben nem adtak neki külön nevet. A paleobiológiának a tér egymásmelletőségében (facies) és az idő egymásutánjában (korviszony) végzett geológiai részletes megfigyelések adják meg nemcsak a keretet, amelybe bele tudja illeszteni megállapításait hanem az ellenőrző szabályozót, az Ariadne fonalát is, amely nélkül a paleobiológus har'osan eltéved a labyrintusokban. Az őslénytan és geológia viszonya Az őslénytan kétségtelenül élettani alappilléreken nyugvó tudomány. Ezt egy geopaleontológus sem tagadja, de van abban anorganikus elem is jó bőven. Ez magyarázza, hogy legkiválóbb művelői a geológusok közül kerültek ki nálunk például Koch, Petkő, Halaváts, Eratzen ál, Lörenthey, Pálffy, Nopcsa, Vitális, nem is szólva a fiatalabbikról. És a külföldi szaktudósok zöme is kétségen kívül geopaleontológus. Azt a beállítást, mintha a paleontológiát csak biológus művelhetné, az élet, a tények cáfolják meg. Az az állítás, hogy geopaleontológusok Cuvier után csak vezérkövületeket kerestek volna, vagy pláne a kövületeket csak afféle furcsán alakult köveknek tekintették volna, tévéé beállítás. A Lusus Naturae k kora jóval Cuvier, illetőleg Lamarck óta lejárt. A modern geológia azonban jóval utánuk Lyellel indul meg (1880), aki nagyon is behatóan foglalkozik az életnyitvánulásokkal, hiszen kormeghatározásának bázisa az élet fejlődte, az evolúció. Az anorganikus anyagból, mely ma is éppen úgy alakulhat, mint ail urban, mit se tudna arra nézve kihozni Igaz, hogy sokszor még a fossiliák se elegendők ily meghatározáshoz, mert van dynamometamorphoeis is, meg eltérő facies is stb., úgy, hogy más tényezőket, a helyzetet, a morphológiai elemeket is kénytelen számításba venni — s ezek Labyrintusaiban téved el a paleobiológus az „aiorganikus geológia“ nélkül. A geológia nemcsak anorganikus A geológia nem csak anorganikus tudomány, mint ahogy a paleontológia sem tisztán organikus, még kevésbbé csak zoológiai és botanikai és talán legkevésbbé biológiai technikán és módszeren alapuló tudomány, mert hiszen a fossziák meghatározása mégis csak a morphológián múlik. Sőt pld. a csigák és kagylók s még inkább az alsóbbrendűek milliárdjainál, amelyek pedig már számuk miatt is sokkal jelentősebbek az aránylag ritka gerinceseknél, amelyeket csak antropomorph szemanértékkel szoktunk oly nagyra venni, a legtöbb fotopaleoitológus megáll, vizsgálatukra nem vállalkozik, mert ehhez igazán erős geológiai jártasságra és érdeklődésre van szükség. A fajbélyegeket, amelyek alapján az élőket megkülönböztetik, a legtöbb fossilis maradványon kívül sem találni“. Természetes, hogy a paleontológiában is jártaszoológus és botanikus, akinek az élő alakokon végzett vizsgálatok eredménye és megfelelő összehasonlító anyag áll rendelkezésére, s megvan a kellő geológiai áttekintése is, alaposabb revíziós vagy részletmunkát végezhet, mint az elsősorban felvételi munkával foglalkzó geopaleontológus, akinek az uj alak, uj faj a kormeghatározáshoz nem fontos s ha esetleg le is írja, az eltérést kivánja vele jellemezni, vagyis lényegileg nem specializáló, hanem generalizáló munkát végez. Adatait, uj fajait azután a biológus revízió alá veheti a rendelkezésére álló nagyobb összehasonlító anyag alapján. A biológus azonban nem járhatja be részletesen és összefüggően az egyes vidékeket, mint a stratigraphus. Nem tartírozhatja száz és száz rétegét, nem figyelheti meg és jegyezheti fel ezek változásait és átmeneteit, nem gyűjtheti be életmaradványait, amelyek a paleontológiának azután a lényeges anyagát adják. Mert csak egy-két helyről összegyűjtött kövületből — ha még annyira „locus classicusok“ is azok, különösen ha csak egyes speciális fajokat gyűjtenénk össze — nagyon is primitív képet sikerülne szerezni az illető kor életéről is. S így bizony a paleontológiában éppen olyan szükség van, ha nem nagyobb, a tárgy és adat összegyűjtő geopaleontológusokra, mint a revizionáló, magyarázó biopaleontológusra, különösen pedig muzeológiai szempontból és kivált a mi mai viszonyaink közt, mikor a múzeumba jóformán csak a mamutdcsontokat hordanak be eladni patikaáron. S ez talán mégse elég a paleontológiához! A paleontológiai anyag háromféle osztása nem vinné a kérdést előre, sőt ellenkezőleg. Egy-két hézagot talán betömne, de tizannyi újat nyitna. A ásványtárat formálisan tehermentesítené ugyan némi anyagtól, de magát az összetartozó anyagot háromfelé szakítaná; nem is szólva az irodalomról, amelynek oroszlánrésze mégis csak ugyanazokban a folyóiratokban jelent meg, mint a geológiaiak és minerológiaiak, hogy szednék szét ezeket? Vagy hogy szereznék be most ezeket két új helyen is, mikor az óriási paleontóligai termeléssel anyagiak hijján az egy helyen sem tudunk lépést tartani. És mi lenne a gyűjtési körökkel, hogy lehetne a geológusnak vagy a geopaleontológusnak megtiltani hogy ne gyűjtse be azt az anyagot, amelyre a biopaleontológusnak is szüksége van? S ha külön-külön mennének ki az egyes specialisták gyűjtőutakra, nem húszszoros energiapazarlás volna? A hazai paleontológiai anyagból, sajnos, igen sok hiányzik nemzeti múzeumunkból. A 70-es évekig múzeumunk is megkapta az akkori jóval lelkesebb és buzgóbb gyűjtők révén az előkerült anyagot, már amit a jóval kedvezőbb helyzetben levő Bécs le nem foglalt. A kiegyezés óta azonban vidéki és más központi intézmények is sorompóba lépnek. A Földtani Intézet, melynek gyakorlati célja mellett a föld- és őslénytan tudományos művelése is feladata, ifjús, intenzív, egyre gyarapodó erejével, az összeomlás előtt már 25—30 tudományos szakemberével, megfelelő segédemélyzetével, hatalmas anyagi erejével felszerelésével és tágas helyével, az ország jórészének paleontológiai anyagát saját múzeumába gyűjti be. Ugyanezt teszi kisebb mértékben az Erdélyi Múzeum és atöbbi vidéki múzeumok felpezsdülő erővel. A megcsonkítással ezek jórésze elszakittatván tőlünk s mivel legalább is a feleslegüket, a duplumokat annak idején elfelejtették beszolgáltatni a Nemzeti Múzeumnak, most ezzel tudományosságunkra szinte pótolhatatlan veszteségek hárultak. Múzeumunknál a helyszűke már akkor erősen érezhető volt a szűk térre szorított természeti gyűjteményeknél, különösen pedig a hatalmas tömegekkel dolgozó paleontológiánál. Meglévő anyagunk jórésze pincékbe, ládákba szorult. „A régi, öreg, elavult múzeumnál“, ahogy akkoriban beszéltek róla az új privilegizált intézményekkel szemben, nem tartott lépést a szakszemélyzeti létszám emelkedése sem s igy a megfelelő extenziv fejlődés is elmaradt Legfeljebb a nevezetesebb lelőhelyek anyagát tudta összegyűjteni az egyetlen paleontológus, úgy, hogy hivatalos szabadságát is erre használta fel, nem szólva nagy Semseynek adományairól, aki páratlan áldozatkészségével nemcsak szép és nagyértékű külföldi „díszpéldányokkal“ gyarapította ásványtárunkat, hanem hatalmas tudományos értékű összehasonlító faunákkal is. Ehhez számítva a jórészben külföldi, de ma már kincseket érő régi anyagot, ha helyünk volna, még így is öt-hatszor annyit tudnánk kiállítani, mint már van. S váljon az állat- és növénytárnak volna-e ma erre helye? . . . És szakembereiknek a szó szorosabb értelmében vett zoológia! te botanikai elfoglaltságuk mellett volna-e a paleontológiai anyag feldolgozására, különösen pedig begyűjtésére megfelelő idejök. Holott, mint látható, a legfontosabb ágazat — a conditio sine qua non — a hazai alapvető gyűjtésnek oroszlánrésze még hátra van. És ennek a révéi meg volna a lehetőség (cseretárgyak révén is) a szisztematikai phylogeniai oldal megoldására, sőt a szükséges biológiaira is, valamint egyéb fontos tudományos múzeumi feladataink elvégezhetésére, melyet főigazgatónk oly pregnánsul körvonalazott emlékezetes székfoglaló programbeszédében e pár mondatban: „A Magyar Nemzeti Múzeum, illetve a decentralizáció által kialakult osztályainak feladata a gyűjtési körébe tartozó magyar vonatkozású anyagnak a lehetőség határáig teljes felkutatása, (és ezen van a hangsúly) műszerezése és előkészítő feldolgozása a munkálatok eredményének publikálása, továbbá az intézeti tisztviselők és minden tudománnyal foglalkozó kutató és szaktudós munkájának az anyag és a megfelelő kutatóhelyiség stb. rendelkezésére bocsájtása által való támogatása, végül a fiatalság tudományos továbbképzésének lehetővé tétele. E mellett másodsorban a népművelő és oktató hivatás.“ Ezeket a feladatokat osztályunk is teljes erejével iparkodik megoldani a személyzeti hiány miatt ugyancsak erős megterheléssel és a szorosabban vett tudományos foglalkozás lehetőségében is erősen gátolva, nem is szólva a már szinte katasztrofálissá váló felszerelés, hely-, anyag stb. hiányáról, így a kutató zoológusoknak, akik paleontológiai irányban is tevékenykedtek, rendelkezésére bocsájtotta a keresett és meglévő anyagot, könyveket, eszközöket, felvilágosításokat. De anyagi, tárgyi hiányokon pusztán csak újabb kombinációkkal és variációkkal nem lehet segíteni, hiszen energiákról van szó, amelyeket a fizika törvényei szerint csak energiákból lehet előállítani, transzformálni, s ilyesféle szértdarabolásokkal foglalkozni, mikor inkább az erők, energiák tömörítését, célszerűbb felhasználását kell propagálni, céljatévesztett dolog volna, még akkor is, ha ezt két külföldi mauzeum úgy látta volna jónak, de hisz 398 az ellenkezőjeképen teszi Együttműködésre kell törekedni Vagyis még a természettudományi kutatás fejlődése szempontjából is sokkal célszerűbb, ha szem előtt tartva a nagy érintkező körűiket és egymásra utaltságot, inkább együttműködésre törekszünk, mint erőszakolt differenciálódásokra ilyen kisebb részletekben, még egymással szemben is, holott a vállvetett együttműködés nem csupán a reális tárgyú tudományszakokon belül szükséges, hanem a kutató emberi elme tevékenységének más elnevezése alatt szereplő nyilvánulásaival, a humanisztikus tudományokkal szemben is. Hiszem egy-egy kérdésre, annak igazán helyes megértésére a legnagyobb világosságot sokszor éppen a kérdés történeti fejlődése és a hozzáfűződő kapcsolatok derítenek. Azon kell igyekezni hogy a fő problémát: nemzeti tudományosságunknak, Nemzeti Múzeumunknak és ebben is a természeti tájainak legégetőbb kérdését, a tiszta tudományos kutatás lehetőségeit, a helyet, a teret, megfelelő segédeszközöket, szóval tettel, felvilágosítással, agriációval megoldhassuk. É3 21 lőtt államgépezettől varra, hamva tárcedálomat is fölrázva rak, önző, halálba vivő leiborgiájából. Mert az tény, hogy saját legorcaseabb érdeke fűződik hozzá, hogy az anyagi előhaladáshoz szükséges előfeltételek megteremtődjenek itt. Amíg a természettudományi kutatások a megfelelő eszközök te ketmtőségek nélkül legyőzhetetlen akadályokba ütköznek, addig várhat-e itt valaki eredményeket ée jobb jövés a mi szegény rotlaiSUA, szép hazánkban ! Uj alapok, uj nestyéa, uj lehetőségek te energiak csak ezen a réven keletkezhetnek. 8 ezeket nem előzheti meg a praktikus felhasználásuk — aprópénzre váltások — a „films ante patrera!“ A szombathelyi káptalani levéltár Sokan megfordultak már a szombathelyi ó templomban, de annak rejtett kincseiről csak kevwkul tudnak. Ezeknek a ki nemeknek a legbecsesebbjei közé tartozik a levéltár, ahol dicső mattunk mozaikjai pihennek vakos kötetekben és eteárgust pecsétes kutyabőrőtön. A káptalani levéltár a sekrestye felett az emeleten van elhelyezve két tagú helyiségben, ahová szűk csigalépcső vezet. A termek külső ablakain vastáblák vannak, a belső ablakok pedig a szentélyre nyílnak. A könyvek és okmányok plafonig érő 5—1 méter magas szekrényekben vannak, előttük nehéz létrük, hogy a legfelső polcokhoz is hozzáférhessen az ember. A terem közepén hosszú asztal fakult söld posztóval Xsterlon, rajta tragénta tartó, porzó, toll te -vendégkönyv. Amint a szép világos helyiségbe beléptem, a levéltáros először is a vendégkönyvet tette elém, ahová nevemet és jövetelem célját kellett beírnom, aztán sorra vettük az egyes szekrényeket 1850 előtt ugyanis a káptalanok voltak a hites helyek, amelyek körülbelül a mai kir. közjegyzői intézménynek feleltek meg. Mindjárt az első teremben hatalmas, bőrbe kötött névmutatók vannak, az úgynevezett protokolláriumok, amelyekben a XIII. századtól kezdve egész 1850-ig a vasvári, illetve a szombathelyi székeskáptalan mint hites hely előtt megkötött jogügyletekben szereplő nevek vannak feltüntetve a jogügylet tárgyának rövid megjelölésével A protokollárium mutatja azonkívül az évet és a protokollum, azaz jegyzőkönyv számát. A névmutatókönyvekkel szemben vannak a protokollumok, ugyancsak csattos, bőrtáblás féliánskába kötve. Végiglapoztam minden egyes kötetet. Az összes Jegyzőkönyvek így kezdődnek: „Noé capitulum“, azaz: „mi, a káptalan, mint hites hely tanusítjuk a alábbiakat“. Ezután következik a Jegyzőkönyv tulajdonképeni tartalma. A mutatók és Jegyzőkönyvek persze mind latinul vannak írva, ha 1800 után csak a kezdő sorok, azaz csak az előírt forma latin, míg a tulajdonkénen tárgy eleinte elvétve, később pedig mind gyakrabban zamatos régies magyarsággal van bírva. Itt őriztetnek egy és más hites helyek jegyzőkönyvei is, például a kapornaki apátságé A régi kötetekben leggyakrabban már kihalt családok nevei szerepelnek, az újabbakban azonban a ma is élő, leginkább nemesi családok neveivel találkozunk. A nevek mellől az előnév, praedikátum echolsem hiányzik és aki nemes volt, annak a nevéhez a nobilis szó is odahatott. A régebbi kötetekben is pompásan olvashatók a szépen megkangrafált betűk, az újak olvasása pedig alig okoz nehézséget. Mozaikszerűleg felsorakozik a csendes tel fóliánsokban valamennyi vasi család története. Valami fontosabb ügye mindegyiknek akadt, elment a káptalanhoz és ekkor már megörökíttetett egy „Nos capitulum“ kezdetű jegyzőkönyvben. A második szobában a protokollumokhoz való akták vannak. Ez képezi a levéltár magvát, de nehéz megmondani nem-e képvisel nagyobb értéket a többi anyag. Itt őrzik a káptalan és a püspökség ősi leveleit, vannak birtokbejárási jegyzőkönyvek, sok donációs levél és egy külön záros szekrényben függő pecsétű királyi levelek. Itt őrzik a Pogány családnak Róbert Károly idejéből való oklevelét, igen szép iniciáléval, Mátyás királynak a Botka családnak adott diplomáját, amelyen hatalmas viaszpecsét csüng sárga, fehér és kék színü selyem zsinóron. Sok adat van a Béryekről, akiknek eredete a honfoglalásig nyúlik vissza. Van ezeken kívül sok gyönyörű régi diploma és okirat, amelyek bármely levéltárnak díszére válnának. Egyelőre annyit, mert a részletesebb közlés minden darabra nézve hosszas tanulmányt igényelne. Századokra visszaemlékezve betsizgetem az elfakult írásokat és hogy teljes legyen az illúzióm, közben hát a főtemplomban erős tenorral felzendült a „káptalan“ reeperás éneke. Szedertik Jenő dr. ■Syőrífy sezonáev, l4 jobb ZUvUe!ben! IV. Irányi utca 25