Nemzeti Ujság, 1926. május (8. évfolyam, 98-120. szám)

1926-05-23 / 115. szám

18 romantikus hajlandóságú nő, tele életkedvvel és melegség után való vággyal, amit hiába keres a száraz, rideg, joviális, de alapjában nyárspolgári s már erősen vénülő tudós oldalán. Mit vár ettől a furcsa szerelemtől. Semmit. Talán csak egy utolsó nagy érzés átmelengető varázsát. Azt a boldogságot, amelyet az egymásba fonódó pillantások, a lopva érintkező kezek, az egymás nyomába küldött vágyak röptének egy-egy futó perce teremt. A kedves, rajongó lelkű diák bimbóba festő ifjúsága vonzza hervadóba hajló fiatalságát. A szemeszter után Harold Stormer és felesége magukkal viszik a fiatal Marék Lennant Tirolba és itt az alpesi tájak tavaszi varázsában, az illatos fenyőerdők homályán, ódon falusi kápolnák angyali csöndjében szövődik ez a szerelem. Az asszony a női praktika ezer apró furfangjával árulja el a diáknak szerelmét, amelybe valami anyáskodó gyöngédség is vegyül s a diák remegő boldogsággal ébred rá első nagy szerelmére, erre a rejtelmes bizonytalan, gyötrelmes boldogságra, amely tele van szorongó féltéssel, oktalan riadozással, amely olyan szertelen túláradással önti el a szivét, hogy beleájul és könnyel és csókkal borul ujjongó fájdalmának tehetetlen vergődésében a földre, mint az ifjú Werther. Ide az idillnek hamar végeszakad. Lennonnek vissza kell térnie Angliába nővérének, Cicelynek esküvőjére és itt gyámjánál találkozik távoli rokonával, Sylviával, aki típusa a kedves, igénytelen, de kitartó ábrándozással szerelmes angol lánynak. Mark Lennan és Sylvia ifjúsága közt vonzalom fejlődik ki. Nem is szerelem talán, csak aféle megértő pajtáskodás. De Anna asszony, aki Mark meghívására látogatást tesz férjével a Lennon-kastélyban, észreveszi ezt a vonzalmat, rájön, hogy alapjában milyen nevetséges és céltalan a maga későn lobbant szerelme az ifjúság kegyetlen parancsával szemben és búcsú nélkül hagyja ott a fiatal diákot, aki csak akkor ébred tudatára annak, hogy örökre elvesztette a sötét virágot, amelynek illata és mágikus színe furcsa igézet alatt tartotta szívét. A nyár két fiatal lény tiszta nagy szerelme, két élet egymás felé lángoló vágya, két gyönyörű és mégis gyötrelmes ábránd világ, amelynek elérhetetlen távoli napja a szeretett lány arany glóriában égő képe. Itt érezzük igazán a nagy ábrándvilág, amelynek elérhetetlen járatlanul, a végzetesség árnyával terhesen ébred ez a szenvedély kettejük szívében és mindvégig ott marad kitéphetetlen tövisével. Mi ez a szerelem. Örökös égő vágy, a szenvedésnek önmagát tápláló, önmagát fokozó kéje, a lélek sóvárgó gyönyörűsége, amelynek gyötrelménél nincs édesebb kín, s amelynek lázára csak néha hoz enyhülést egy-egy futó találkozás, egyegy lopva küldött levél. Olive férje brutális erőszakossággal zárja el feleségét minden találkozástól. Vigyáz rá az őrnagy is, aki folyton a tragédiától félti bálványozott bugócskáját. Pedig Olivét nem kell félteni. Ő maga írja Marknak, hogy vonzalmuknak tisztának, éginek kell maradnia. Köti az eskü ereje, amelyet férjének tett. Valami rettenetes félelem tartja vissza attól, hogy változtasson gyötrelmes sorsán. De amit nem ér el nála, az őrüléssel határos szerelem vágya, abba belehajszolja a férj brutalitása. Egy kegyetlen összecsapás után Olive megszökik Markkal. A fiatal szobrász erőszkosan viszi le szerelmesét a Themzén. De a szerelem beteljesülésének küszöbén kirobban a tragédia. Az éjszaka csillagtalan sötétjében, amelynek szörnyű titkát csak a szerelmes Mark és a felesége után féltékenyen leselkedő férj ismeri, felfordul a csomnak és a felhők közül kibukkanó holdfény már csak Olive hűlt testére hullatja hideg, részvétlen fényét a gyászolón bolongató fűzfák között. Az ősz még egyszer megcsillogtatja az ifjúság varázsát Mark előtt, aki az évek feledtető ífjánál és Sylvia változatlan, szelíd szerelménél keresett enyhülést a nyár nagy szerelmi vihara után. Zavartalan, csendes, nyugalmas élet ez. Mark Lennon művészi hírnevének dicsőségétől övezve, emóciók, fájdalmak és örömök nélkül halad a bölcs öregség nyugalmas réve felé, mikor a véletlen összehozta Nell-el, egyik iskolatársának leányával. És a kis Nell valami gyerekes, furcsa naivitással szeret bele az öregedő művészbe. Most Markot ejti meg Nell ifjúságának varázsa úgy, mint egykor az ő ifjúsága a szép Annát megejtette. Újra egy gyötrelmes, ellenállhatatlan vágyakozásokkal tele szerelem kezdődik, amelynek ellene szól becsület, barátság, morál, hitvesi hűség, társadalmi konvenció, amely mégis kegyetlen zsarnoksággal lesz úrrá Mark Lennon szívén. A kis Nell a maga naivitásával csak egy kis szerelmet, egy kis gyöngédséget kér, de Mark tudja, hogy a szerelemben nincs csekélység, csak egész odaadás van s megtalálja magában a férfias erőt, hogy széttépje ezt a boszorkányos bűbájt. Széttépi, eldobja magától a szerelmet, amely Galsworthy mámoros zenéjű, káprázatos szavak nászpompájába öltöztetett képe szerint olyan volt, „mintha valaki egy novemberi napon széthúzta volna a mennyezet szintűlén kárpitjait s egy résen át ott ragyogott volna az április teljes virágpompájában, biborszinjelleggel szivárvánnyal, nedveszöld füvével, fényességével, amely ki tudja honnan sugárzik s mindent olyan viharzó szenvedéllyel tölt be, hogy az embernek megáll belé a szívverése.“ Kállay Miklós csalágok . . Maga az alaptónus is. Ezek a mai irók egyszerűen íróasztal mellől látják a világot ... — Ugy-e? — csillant fel a szomszéd szeme. — Asszonyaik vagy démonok, vagy al-Nórák ... . — Nagyszerű — vidult fel az asizozó úr arca . . . — Ez is, hogy nyafog, hogy vonaglik a megnemértéstől ... — A magyar asszony nem ilyen ... Ez csak amolyan pesti . . . — Ön vidéki? — Igen. Paraj pusztáról. Feljöttem Pestre néhány gazdasági gépet vásárolni. A gyárban van egy kedves mérnök ismerősöm. Kérdem tője, mit lehet itt este csinálni? Van valami jó színdarab? Azt mondta, hogy igen, valami fura címe van. „Ellobbanó fény" és Király Pál írta. Mindenki rajong a darabért. Már hetvenen megy. Elhatároztam, hogy én is megnézem... Eljöttem, hát itt vagyok... a-a-ah ... — No és mi a kifogása? — Uram. Az élet nem ilyen. Ez a Király Pál lehet nagyon okos, művelt ember, de az életet nem ismeri . . . — Miért? — Hát csak. — Gondolja, hogy talán sok a disz, cicoma, görögtűz... sfraffázs? — Nem tudom én micsoda, de nem látom tőle az igazságot. Miért akar ez a nagysága mindenáron elmenni a férjétől? — Én igazán nem tudom... Akkor vette észre, hogy kegyetlen kritikát mondott a saját darabjáról. El is nevette magát. De aztán hirtelen elkomolyodott. Miért akar mindenáron elmenni a nő a férjétől? Izzadni kezdett... Nem tudott feleletet adni önmagának sem . . . Lám, ez az egyszerű falusi ember a maga egészséges józanságában észrevette, hogy valahogy hamis az elindulás... Érezte ő is az előadás alatt ... De most egészen megvilágosodott benne a tétel . . . Egészen feliidult, miikor becsengették a második felvonást. Nem kell tovább boncolgatnia önmagát . . . A függöny szétment. Az első jelenetnél oldalba bökte szomszédja. • — Már megint kezdi? — Mit? . — A nyafogást. 11 ' — Valóban ... . . És Király Pál iszonyúan szégyelte magát. Hisz ez csőd. Az intellektuális drámia csődje... Legalább ennek a raftinótt, túlkulturált, nagy szavakra és puffanó felvon évvégeikre épített drámának a csődje... Ő írta ezeket a mondatokat? Aliig akarta elhinni. Papíron talán Latnaik, de ■ így életben . .. Persze, a pesti közönségnek, amely hiperszexuális asszonyokból és feminin férfiakból áll, tetszik a lelki perverzitás elendőzött válfaja ... de itt mellette ez az egészséges, vidéki ember hogy borzong . . . Kissé utálta magát... És milyen csapnivaló, harmadrendű ripacs ez a Tutyn ... ! Oldalt nézett. A szomszéd édesen és nyugodtan aludt... Felvonás végén felköltötte szomszédját. Az mosolyogva mentegetőzött: — Szépen elaludtam. — Nem is csoda — mondta a szerző keserű iróniával. — Ugye? — Igen. Egészen másképpen kellett volna megírni ezt a darabot. Több életet bele . . . Elhagyni a kábító szavak fűszerét... Ezt a sok szóindékos lelki parfümöt, amely tulajdonképen belső rothadást takar... Ez irodalmi neuraszténia. — Nagyszerű... Micsoda ön, uram? — író. — Önnek kellett volna megírnia ezt a darabot . . . Nekem ez már elég volt. Megyek is. — Nem várja meg a végét? — Minek? Félek, hogy horkolni, kezdek Elköszönt. Király Pál letaglózva ült be a harmadik felvonásra. Utálta magát. Eszébe jutott, hogy a direktor a darab benyújtásakor hogy gratulált ... Ez kell a közönségnek. Színes rakéták... Puff, puff, puff . . . Nézte a harmadik felvonás hatását ... Az ál-Nóra mégis elmegy... Indokolás nélkül... A közönség tombolt. Az emberek felálltak, úgy tapsoltak és nem akartak kimenni a színházból . . . Ő szeretett volna fütyülni... Kifütyülni önmagát . . . A bejárónál János bácsi sunyi bizalmaskodással áll eléje: — Ugye van siker, mester? — Hogyne, hogyne — hadarta szórakozottan és nekivágott a pesti éjszakának. Mellette emberek haladtak el. Dicsérték. — Ez a Király Pál milyen szenzációs». Felhajtotta a kabátja gallérját és úgy menekült. Szegyébe önmagát, az ifjút önmaga, a néző előtt... NEMZETI ÚJSÁG Vasárnap, 1925 május 23. Uj Pantheon felé -- i—IT IIIII IIIM. Irta: Surányi Miklós Ezt a könyvet építész írta — mondja mintegy mentegetőzésképen Ligeti Pál a könyv előszavában —, akinek az Írás nem mesterséges aki tudja, hogy ez a könyvén meg is látszik. Ligeti Pál nagyon szerény ember. Ha azt hiszi, hogy a könyv stílusa egyéni szín, művészi tudatosság, mesterségbeli ügyesség dolgában kívánni valót hagy maga után, ezzel csak azt árulja el, hogy túlzottan szigorú kritikus önmagával szemben. Akinek annyi a mondanivalója, akinek a mondataiban annyi érdekes, eleven és frappáns tartalom van, az már ennélfogva is elsőrangú író. . Az olvasót oly nagy mértékben elfoglalja, foglalkoztatja és impresszionálja, hogy az nem is ér rá figyelni a mondatok kamerozitására, a stílus bájára és csiszoltságára. Ligeti Pál történetfilozófiai munkát irt, amelyre Oszvald Spenglernek a nyugati kultúra hanyatlásáról írott szenzációs nagy könyve inspirálta.Maga is mondja: felejtsünk el tehát egyelőre mindent, amit a kultúrákra vonatkozólag Spenglertől tudunk: forduljunk elfogulatlan szemmel, éles vizsgálódásra készen a művészettörténethez. És akkor talán feleletet kapunk mindazokra a kérdésekre, amelyek Marx és Spengler tanításaiban, véleményünk szerint, válasz nélkül maradtak. Érdekes gondolat: az emberi kultúra fejlődését a művészettörténet tanulságaival kommentálni. Émitész-embertől, aki nyilvánvalólag a művész szemével nézi a világot, nem is vártunk mást. Elvégre a kultúra olyan emberi életnyilvánulás, amely magában foglalja az építészetet, a szobrászatot és a festészetet is, mint kulturproduktumot; egyikről a másikra következtetni; egyikből magyarázni a másikat; a dialektika dolga és temperamentumé. Mert a létért való társadalmi küzdelem princípiumával magyarázza az egész Überbau természetét; a heroikus történetírás a nagy emberek szerepéből. Spengler bizonyos végzetszerűséget lát, Taine a miliő-elmélet alapjára helyezi művészetbölcselet elméletét. Ligeti Pál nem kísérő jelenségnek nézi a művészetet az emberiség életében, hanem olyan tünetnek, amelyből szinte természettudományos módszerrel lehet következtetni az emberi kultúra lényegére, összetételére, fejlődési irányára, sőt az emberiség sorsára és rendeltetésére is. Ebben — sokszor idézi is — Wölflin, Schultze —* Naumburg és főleg Alois Riedl a mestere s az általuk észrevett nagy összefüggésekkel akarja Spengler történettilozófiáját tovább építeni. Minden történetbölcselő arra építi elméletét, hogy bizonyos jelenségek következetesen ismétlődnek az emberiség kulturéletében. Ez a fáziselmélet. Ligeti a művészettörténet jelenségéből vezeti le a kultúrfejlődést, tehát megragadja azt, az észrevevést, hogy kezdetben mindenhol és minden időben az építészet, aztán a szobrászat s végül a festészet dominálja a művészi termelést. Az egyiptomi és az ókeresztény művészet építészeti, a renaissance szobrászati, az újkor festészeti jellegű. Az egyes korokban magukban — tehát belülről — ugyanez a tendencia mutatkozik a fejlődési fokozatok során Az egyes kultúrák útja, az egyes kultúrák ive kisebb útrészletekre, kisebb ivekre oszlik, melyeknek mindegyike építészi jellegű áramlattal kezdődik, festői jellegűvel végződik s közben a szobrászi jellemvonásokat mutatja fel. Mit jelent ez a törvényszerűenismétlődő tendencia? Azt, hogy a művészet mindenkor a társadalom szimbolikus, de érzékelhető képét állítja elénk. Az építészeti kor az idealizmus, a rend, az akarat, a feltörekvés kora, a szobrászi kor az elérés, a tetőpont, a szemlélés, nézés, megelégedettség, a szintézis kora, a festői kor, a szabadság, a kiélvezés, az egyéniség, a destrukció és a hanyatlás kora. Hogy ez a meglátás mélyenjáró, tudományos módszer-e vagy csak szellemes ötlet, azt e pillanatban nyílt kérdésnek hagyjuk. Ez a törvényszerűsége az ismétlődéseknek sok gondolkodó ember szemében feltűnt már . Marx is bizonyos katasztrófa-periódusokra osztotta fel a világ történetét. Bodnár Zsigmond hullámelmélete is ezen alapszik és Mereskovszky a tézis, antitézis, szintézis, pogány, keresztény és újkeresztény, krisztusi, antikrisztusi korok váltakozásából valósággal új vallási rendszert konstruált magának. Egyáltalában: ezek a történetfilozofálások végül mindig abban kulminálnak, hogy a múlt tanulságaiból jóslatokat mondjanak az emberiség jövőjére nézve. Ami a jóslást illeti, Ligeti Pál a jelenkor művészeti eseményeiből, a kubizmusból, konstruktivizmusból, képarchitektúrából egy új építészeti éra felé való haladásra következtet. És itt felcsillan elméletében az a szintézis, amely után Merenkovszkiji lelke is vágyik: egy új Pantheon, egy új kereszténység, egy uj evangélium felé, amelyet idealista, érzékeny és termékeny lelkek fognak megvalósítani és amelynek végső célja az Isten. Megint a Nazarethi fogja megváltani a világot. — mondja ki végső konklúzióképpen és vigasztalásul is a Spengler-féle katasztrófa-elmélettel szemben. Ligeti Pál könyve érdekes dokumentuma annak, hogy a modern tudomány mily heves sóvárgással vagy az idealizmus, a rend, a kontsruktivizmus és az egységes világszemlélet után s ha elfogadjuk ,a művészettörténet szimbolikus jelentőségének Ligeti fogalmazásában oly frappáns módon megvilágított analógiáját. címen ez a könyv mutatja a mai kor kultúrájának építészeti jellegét és tendenciáját. Írók világa — Meghalt a francia Jack London. Rét betegség után 42 éves korában meghalt Los Frédéric Rouquette, a tehetséges és nepsze francia regényíró. Rouquette akár csak Jan telen, végigélte regényeit. Élete veszedéke andok szakadatlan sora volt Mexikóba Chilében, Nevadában, Alaszkában, Izland sigetén és a Tűzföldön. De legnagyobb szeretettel a jeges északi vidéket rajzolta. Itt játsz legszebb alkotása, A nagy fehér csönd is. — A Goncourt Akadémia új tagja. A Gocourt Akadémia a múlt évben elhunyt Elem Bourges helyébe Gaston Cheraut, a kiváló igényiót választotta meg. Legkiválóbb mű a Valentine Paquault, amelyet az újabb fracia regényírás klasszikus alkotásai közé soznak. — Jack London lelke. Ezen a címen Siretar Conan Doyle ad ki könyvet a híres amrikai regényíróról. Ez a könyv azokat a bszélgetéseket tartalmazza, amelyeket a Shelock Holmes-történetek írója állítólag soistiszta szeánszokon folytatott Jack Londi szellemével. Ezek tehát riportok a másvitáról. Csak az a kérdés, mit szólnak hozzá , élő írók, ha a halottak ilyenformán a ma világról is tovább folytatják működésük. Egy bizonyos, hogy az élőktől kissé rossznévt veszik az ilyen reklámot. — An American Tragedy egy új amerik regény címe, amelyet hosszú hallgatás óta most adott ki a német származású amerik regényíró, Theodore Dreiser. A hatalmas rgény, amelyben Dreiser aprólékos naturalmussal a saját életét irta meg, eddig köt 50.000 példányban fogyott el, ami Amerikába óriási siker. Ambrus Zoltán novellái bibliophil kiadóban jelennek meg legközelebb. A magyar biliophil-társaság ugyanis minden évben eg művészi kiállítású könyvet is ad tagjaina idén Ambrus Zoltán legszebb novelláik állítottak össze egy sorozatot s ezt adják ige ízléses kiadásban tagilletményül. Magyar szatirikus regény. Orbók Attila, al nemrég fejezte be eredeti témáju uj vígjátkát, melynek az eddigi tervek szerint „Fiaekám“ lesz a címe, egy uj nagy regény meg írásába fogott, melyben a mai Magyarorszá morális debaclejának maró szatíráját akar adni. A Csudaszarvas megjelent a könyvpincon A Nemzeti Újság annak idején részetesen beszámolt arról a díszmunkáról, mey, mint a magyar arisztokrata ifjúsá húsvéti ajándéka ment Lequeitioba örökös királyhoz, hogy költői belbecsü művészi és iparművészi könyvből eeyedjen bele minél jobban a magyanemzet történelmi emlékeibe. Az egyelen példányban készült díszmunka, Abrakául Ernő Csuda szarvasa, a Palla nyomda nagy technikai felkészültségi diasépje és most a nyodavállalat ugyan ebből egyszerűbb, de még mindig igenapras művészi és technikai színvonalé álló kiadást is rendezett, hogy a nagykzönségnek is alkalmat adjon a „kiral könyv“ megszerzésére. Ebben a kiadásban is benne vannak azok a művési illusztrációk, természetesen sokszorosítóban, melyeknek eredetiei az örökös királ példányát diszítik. A könyv már hagyta a sajtót és megkezdték árusítását a könyvárusi forgalomban. Zsoldos nMtlp Sz.-e s Előkészít középiskolai magán vizsgákra kérett réfiktésektől leveleit férfitultók nagy választékban. Frakk, Smoking kölcsönzés POLACSEK és BEBRER szabó cég, Budapest, Anter-palota, Anker-köz 1., félemelet 5 Tennisz-rakelt javítás, eladás, vidékre azonna SCHUBERTH J. Budapest IV., VAroadAz utca 20. Alapíttatott 18H MUHAR IÉSIFORQAIFTI Budapest, VII., Erzsébet-körút 9.New-York palph Telefon: József 83—87. Légiforgalom BUDAPEST-WIEN naponta, üzemközösségben a Deutsche Luft Hansa A-G.-on Közvetlen csatlakozások Amsterdam Halle Malmö Baden-Baden Hamburg Moskau Berlin Hannover Mönchen Bremen Karlsruhe Istende Basel Kopenhager Paris Brüssel Kowno iíeichenbaD Darzig Köln Rotterdam Dortmnnc Königsberg Stettin Presden Leipzig Stuttgart Frankfurt a. M. London Stockholm Förth-Nürnberg Magdeburg Zürich MENETRENDI ind. 7»» 16«» ^ BUDAPEST A érk. 9“ 18« érk. 8« 17« i WIEN 4 ind 8»» 17« Az autó Indul a Kew-York palotától 6.20 és 15.20. Jegyváltó felvitágositás az igazgatóságnál és az összes menetjegyirodáiba.