Nemzeti Ujság, 1926. július (8. évfolyam, 145-170. szám)

1926-07-07 / 150. szám

str­erda, 1926 július 7. NEMZETI ÚJSÁG Gál, Marx, Csapó dr. vezérevezős és Juhász dr. kormányos). Hét csapat között érkezett be el­sőnek az újonc négyes versenyben és vándor­díjat is nyert. A második napon a junior csa­pat (Pakesz, Ebnet­t, Szarka, Balázs vezéreve­zős és Hegedűs Mihály kormányos) győzött szintén a legerősebb csapatok között a junior négyes versenyszámban a értékes tiszteletdíjat nyert a klubnak, ugyanezen a napon az újonc négyes csapat a szenior versenyben a MAC régi csapata után a második lett. A Lauffer 58.8-at úszott száz méteren. A nemzetközi úszó ünneps­égek mai, harmadik napján a százméteres előny­versenyben Gá­­borffy (Magyarország) győzött 1 perc 11.2 má­­másodperc alatt 10 másodperc hátránnyal; második lett Lautier (Amerika) 1 perc 12.8 máodperc alatt 14 másodperc hátránnyal (tiszta ideje 58.8 másodperc); harmadik lett Webb (Amerika) 1 perc 13 másodperc alatt 4 másodperc hátránnyal.­­ Rövid sporthírek. A BEAC Teneriffa szi­getén megnyerte első mérkőzését az ottani Iberia futballklub csapata elleni 3:2 arányban. — A MÁV Gépgyár Sportklub vasárnapi ver­senyére 300 nevezést adtak le. — Az MTK va­sárnap rendezi balatoni úszóversenyét Siófo­kon. Ekkor kerül eldöntésre a 2000 méteres hosszútávú bajnoki úszás. — A Céllövő Szövet­ség a vasárnapra tervezett hősök emlékverse­nyét szeptember hóra halasztotta. — A Csurgay vándordíjért az ifjúsági adló­versenyt vasár­nap rendezi meg a MAC a margitszigeti sport­telepen.­­ A csabai atlétikai klub július 16-án és a következő napokon országos és nemzetközi bajnoki olasza-tennisz versenyt rendez. A ver­sen­yszámok: férfi egyes, férfi páros, vegyes páros, női egyes nyúlt versenyek Békéscsaba bajnokságáért, férfi egyes és női egyes ver­seny II. osztályú játékosok számára és végül férfi egyes ifjúsági verseny. A versenyek győz­tesei értékes tiszteletdíjakat kapnak. Nevezési zárlat július 14-én. LÓVERSENY Isáposztásmegyeri versenyen — Szerda, július 7. — Kétheti szünet után, szerdán ismét verse­nyek lesznek Megyeren az agilio Pestvidéki Versenyegylet rendezésében.­­három sík-, egy akadály- és két gátverseny kerül lefutásra, előreláthatólag jó mezőnyökkel és élvezetes sporttal. Főszámként a háromévesek első pró­bálkozása a sövényeken, a Kezdők gátversen­ye kerül kiküldésre 2500 méteres távolságon. In­dulóknak jelzik a következőket: Impossible (Csató), Ossiatida (Kisziváth), Bendegúz II. (Albrecht), Nyakló (Kovács Gáspár), Energy (Selmeczy főh.), Katáng (Patzák), Fantaszti­kus (Fetting K.), Hadas (Gimpl). Minthogy gátformák nem állnak rendelkezésre, csupán a munkahírekre lehet támaszkodni a nyerő megjelölésénél, természetesen a síkformák kombinálásával. Katángban véljük azt a lo­vat megjelölni, amely elsősorban számításba veendő, Hódos, Bendegúz II. és a kitűnően ugró Fantasztikus veendők még figyelembe. Nagy mezőny indulása várható a 900 méteres Handicapban, melyben Lolice, Püpph­en Liese, Ribizke és Szatmár küzdhetnek az elsőségért. A hosszú handicapben Nandine, Fodros, Bim­­bula és Kirgiz az esélyes lovak. Jelöltjeink: I. Garaboncidsdiák—id. Mravik-idom. II. Marcipán—Szatmár—Jenkó ill. Katding—Hadas—Bendegúz II. IV. Püpphhen L.—Ribizke—Lolk­e V. Alte Katz—Vinkó VI. Nandine—Bimbula—Seven. Tah­tik­eh Az angol versen­yszezon legutóbbi legneve­zetesebb eseménye a Newmarketben lefutott Princess of Wales Stakes volt, amelyben Four­­nerol (10:1), J­v. Childs, győzött félhosszal Lancegay ellen, amelyhez félhosszal a favorit Booklet lett harmadik. Ugyanezen a napon a legjobb angol flyer, a 2 reás Diomedos a July- Cupben holtversenyt futott Phalarosszal. Az 1928-ik év klasszikus versenyeire a na­pokban volt nevezési zárlat. Méneseink és istállóink a következő nevezéseket adták le: Magyar Kanca-díj 121, Magyar Derby­ 183, Magyar St. Leger 172. Honfitárs oly nagyszerű versenyt futott ma­gas teher alatt a Juliusi handicapben, hogy­­istállóját is meglepte vele. A Horning Pigeon­­ból nevel­t ötéves most kezdi ismét vissza­nyerni hároméves korabeli jó formáját, amely­­lyel a nagy versenyekben jó szerephez juthat. Parola­ már most biztos indulónak tekinthető a szombaton lefutásra kerülő Margitszigeti­­díjban, melyben Pergola lesz valószínűleg a legkeményebb ellenfele, két kilóval kisebb súllyal a nyeregben. A két kiváló kanca ta­lálkozása érdekes sporteseménye lesz a szom­bati versenyeknek. Bikili II., a kitűnően ugró félvér-steepler valószínűleg részt vesz az ősszel a Pardubitzi nagy akadályversenyben. Rádióműsor Magyarország D. e. 0.30 és 12 órakor: Hirek, közgazdaság. — 1 órakor: A Meteorológiai Intézet időjelen­­tése és vízállás jelentés. — D. u­. 3 órakor: Hirek, közgazdaság. — 5 órakor: A Meteoro­lógiai Intézet időjelentése és vízállásjelentés. Utána a m. kir. Operaház zenekarából alakult kamarazenekar hangversenye, Komor Vince karnagy vezényel. 1. Strauss: Perzsa induló. 2. Nicolai: A windsori víg nők. (Nyitány). 3. Verdi: Troubadur. (Ábránd). 4. a) Meyer— Helmund: Berceuse­, b) Linding: Frühlings­­ranschen. 5. Meyerbeer: Dinorah árnyéktánca. — 6.20 órakor: Wildenbruch költeménye: „A boszorkány dala“ Schillings megzenésítésével. (Ábrányi Emil fordítása). Előadja: Szász Nóra előadóművésznő. A zongoraszólamot Polgár Tibor játssza. — 7.15 órakor: Rádió­amatőr posta. — 8 órakor: Dal- és chanson­­est. 1. a) Petőfi: Boldog éjjel. Lányi Viktor zenéje, b) Vörösmarty: Baj, száj, szem. Lá­nyi Viktor zenéje. Énekli: Rosier Endre dal­énekes, zongorán kiséri a szerző, 2. a) Petőfi: Szülőföldemen, b) A virágok, c) Orbán, d) A tintás üveg, e) Az öreg úr. Lányi Viktor ze­néje. Énekli: Medgyaszay Vilma, zongorán kiséri a szerző. 3. Csokonay-dalok. a) Rezsim sírja felett, b) Szegény Zsuzsi a táborozáskor. Lányi Viktor zenéje. Énekli Lányi Viktorné dalénekesnő, zongorán kiséri a szerző. 4. a) Heltai: Jó volna elpusztulni lassan, b) For­­báth Sándor: A fák zenéje. Lányi Viktor ze­néje. Énekli: Rosier Endre dalénekes, zongo­rán kiséri a szerző. 5. Chansonok. Énekli Medgyaszay Vilma, zongorán kiséri Lányi Viktor. — 10 órakor: Grafonola tánczene. A Magyar Telefonhírmondó és Rádió R.-T. rádióműsora 1926 július 8-án. D. e. 9.39 és 12. Hírek, közgazdaság. — 1: A Meteorológiai Intézet időjel­entése és víz­állás jelentés. — 3: Hirek, közgazdaság. — 4: Sz. Tüdős Klári divattudósítása. — 4.30: Ka­marazene. — 5.30: A Meteorológiai Intézet idő­jelen­tése és vízállás jelentés. Utána: Szalon­zenekar. 1. Művikért, vígjáték-nyitány. 2. Ur­bach, „Aus Klo­to­­r Spuren“ ábránd. 3. Lincke, „Berlin éjjel“ egyveleg. 4. E. Waldteufel, Sírén varázs­keringő. 5. Nevadka, Pharaprase über ,,die Loreley“. 6. Byrnes, Schuffles and Taps Two-Step. 7. Bion, Bülows induló. —­6.50: A Budapesti Vegyes Vokálisnégyes hangver­senye. Herzog Stella hang­verseny énekesnő (szoprán), Wagner Erzsi operaénekesnő (alt), Freund Vilmos hangversenyének­es (tenor), Vermes Jenő operaénekes (basszus). 1. Brahms: Der Abend Op. 64. No. 3. vegyes négyes zon­gorak­isérettel 2. Schumann: Es ist verraten Op. 74. No. 5. vegyes négyes a ..Spanisches Liederspiel“-ből, zongorakisérettel. Zongorán kisér: u gemnyai Robitsek Gyula okl. ének­tanár. 8: Morfin Zoltán dr. előadása: „Hat hó­napig Kisázsiában“ III. rész. —­8.30: A Nem­zeti Cserkésznagytábor ünnepi előadása a Stúdióból. Alapgondolat: A tábortűznél min­den hallható hangot, ami a szereplőktől szár­mazik, valamint a közönségtől származik (tö­megmoraj, nyüzsgés, tetszés, taps) érzékelte­tünk a rádió hallgatóságával. 1. Gyülekezés (folyton erősödő kürtszó, majd a közeledő zenekar hangjai). 2. Sipjel. (A tábortűzvezető evvel csendet kérvén, üdvözli a vendégeket és a fiukat, bejelenti a tábortűzi program szerep­lőit s megállapodik a közönséggel abban, hogy a sipjelzéshez alkalmazkodjék.) Bejelenti a kö­vetkező számot is. 3. Vegyeskar. (13. sz. ezer­mester cs. cs.) („Cserk­ész induló"). Kiáltás: 3. sz R. M. es. es.: „Ej-ha“ 4. Faragó Ede orsz. ü.­v. elnök beszéde. Kiáltás: 3-szor ,,Huj-huj­­hajrá“. 5. R. M. „Örsi kiránduláson“. Hang­u­­rasikép, állathangutánzások. Taps. 6. A „Nagy­főnök“ beszél. (2. sz. B. K. G. cs. es.). Indián csatakiáltás. 7. 3 H. M. Cserkészi k­i állások. (Ős­zaagyar. dán, ............). Taps. 8. Kis Zsolt rv. (250. sz. Hangya Központi es. es.). Szava­lat: „Sereg.induláskor. (Gyula diák.) Taps. 9. 13. E. Ti. Magyar népdal (4 szólam). Toborzó. Taps. Kiáltás: „Iha­i-csuhaj-csha!“ 10. Linkóczy Sanyika cserkészönjelölt kilengései. (Tréfás monológ: 16. sz. ..Fasori cs. cs. Kiáltás: ecc-ccc­ssszzz! 11. Közönség és cserkészek: Ba­den Powell nagy kiáltás! 12. 18. Lóczy cs. cs. fuvózenekara: Zeneszám. Taps. Vezető: Búcsú a táborűsztől. Elvonulás zaja induló, majd kürt­szó elhaló hangjai. Csend. Takarodó. Lefúvás. — 10.30: Művészest (közreműködnek Hoykó Ferenc, Matány Antal, Lux József, Fenyő Rózsi és Tataky Irén. 1. a) Babits: Két nővér, b) Kiss József: A csók, c) Kosztolányi: A francia lány. Előadja: Pataki Irén. 2. Pérez: Spanyol szerenád. Énekli: Lux József, zongo­rán kisér Polgár Tibor. 3. Egyed Zoltán: Szer­ződés. Színmű. Játsszák: Fenyő Rózsi színmű­vésznő és Matány Antal, a Belvárosi Színház tagja. 4. Bizet: Torreádor dala a „Carmen“ c. operából. Énekli: Lux József. Zongorán kisér Polgár Tibor. Külföld (BÉCS (531 és 582.5.) D. u. i.1ő: Hangverseny. 5.30: Beethoven vonósnégyes. Op. 135. F-dur és Op. 133. B-dur. 7: A denevér nyitánya. 8: Parasztbecsület, melodráma egy felvonásban. 9.15: Szkeccs-est. 1. Revanche. 2. Der Jangner. Utána könnyű zene. — BERLIN (504 és 571.) D. u­. 5: Gyermekünnep. 8.30: A hegyekben. Köl­temények, citeratrió, dalok. — HAMBURG (392.5.) D. u. 4: Kamarazene. 4.45: Gyermek­dalok. 6: Hangverseny. 8: Vig­est. 10: Zene. — BOROSZLÓ (418.) D. u. 4.30: Hangverseny. 8.25: Hangverseny. 10.20: Esperanto, utána tánczene. — MAJNA-FR­ANKFT RT (470.) V. u. 12: Térzene. 3.30: Ifjúsági óra. 4.30: Hang­verseny. 6.30: Előadás. 8.15: A velencei kal­már. Shakespeare vigjátéka. — PRÁGA (368.) D. u. 4.30—5.30: Sextett. 7: Német leadás. 8.02: Zenekari hangverseny. Francia-est. — RÓMA (425.) D. u. 5: Hírek, tőzsde. 5.40: Jazzband. 9.10: Részletek a La Geisha operettből. — LONDON (365.) D. u. 4.15: Zene. 6: Hangver­seny. 7: Előadás. 7.25: Qhopin-interpretáció 8.30: A Rigoletto I. és II. felvonása. 9.30: Elő­adás. 1015: A Rigoletto III. és IV. felvonása* Országszerte szervezkednek a hadikölcsön-tulajdonosok Az a mozgalom, melyet a háborús állam­­adósságok rendezése tárgyában az érdekeltek megindítottak és amely a május 30-án a régi Országházban tartott országos nagygyűlésen nagy méretekben nyilvánult meg, ma már ki­terjed az egész országra. Múlt vasárnap Bé­késcsabán, Szegeden, Lengyeltótiban és Kis­kunhalason, most vasárnap pedig Nagykani­zsán és Pécsett tartottak az érdekeltek igen népes gyűléseket. Békéscsabán, ahová az akció budapesti vezetősége a gyűlésre leküldte Pácz­­ner Jenő dr. budapesti ügyvédet, a mintegy 300 főből álló gyűlés elhatározta a Békés vár­megyei csoport megalakítását, bejelentette az országos akcióhoz való csatlakozását, megala­kította a helyi bizottságot és annak elnökéül Harsán György csabai kisgazdát választotta meg. Szegeden a gyűlés hasonló értelemben folyt le. A nagyszámmal megjelent érdekeltek meg­alakították a szegedi és a csong­rád megy­ei helyi csoportot és Winkler Elemér, Singer Ist­ 11 KÖZGAZDASÁG Petróleum- és benzinkartel, amely áremeléssel kezdi működését Tízezer svájci frank penálét fizet, aki kartelár alatt szállít árut • Súlyos támadás a fogyaszt­óközönség és a gazdák érdekei ellen Újabb kellemetlen meglepetés érte e héten a fogyasztókat, főleg a gazdaközön­­séget, amely bizonyára meglepetéssel fog értesülni arról,­­"hogy a külföldi petró­leum- és benzin-vezérképviseletek társul­va a hazai finomító gyárakkal,, kartellt létesítettek, holott eddig egymás ellen harcoltak, ami természetesen a közönség érdekeit szolgálta, így a gazdáknak sem­mi hasznuk nem lesz abból, hogy a petró­leum­finomít­ók vámkedvezményeket kap­tak, mert hiszen nem lesznek olcsóbbak a jövőben a petróleum- és benzin-vezérkép­viseleteknél. Nagyon természetes, hogy ezek után a kereskedelmi kormánynak sürgősen revízió alá kell venni a petró­leum-gyárak megegyezését, miután kar­tell lévén, nem lehet jogcímük arra, hogy vámkedvezményeket élvezzenek, hiszen ebből a közönségnek immár semmi hasz­na sem lesz. De vizsgálat alá kell venni még az egyes gyárak műolaj behozatalát, amely vámmentesen jön ki Romániából és mint műolaj vámmentesen kerül be hozzánk, ám mégis feldolgozás alá kerül. Ami a külföldi petróleum- és benzin­­vezérképviseleteket illeti, ezek mind siet­tek belépni a kartellbe, amely valószínűen­ külön eladási irodát fog fenntartani. A­­­ kartell-megállapodás egyik jele, hogy­ a benzin 500 koronával drágult és előre­láthatóan a cséplés bekövetkezése előtt a többi olaj árát is próbálják majd fel-­ emelni a vállalatok. A kartell-egyez-­ ményre vonatkozó tárgyalásokat m­ár he­. ,­tek óta folytatták és a tárgyalások szín­helye London és Bécs volt. Budapesten " úgy látszik nem mertek tárgyalni a kartell­ vezetői, mert attól féltek, hogy kipattan a szövetkezés terve, mielőtt még létrejön a kartell és így esetleg szétugrasztják az érdekelteket. Miután a külföldi vezérkép­viseletek a hazai fogyasztásból származó hasznot amúgy is elviszik az országból, nagyon helyes volna, ha a kereskedelem-­ ügyi és a pénzügyi kormány a fogyasz­tók és a gazdák érdekében megvizsgálná ennek a legújabb kartellalakulatnak szer­vezetét. Ebben az esetben ugyanis nem az ipar megmentéséről van szó, hanem kül­földi cégek hasznának növeléséről, amely áldozatot a fogyasztóközönség, a mai ne­héz viszonyok mellett igazán nem bár­ja el. Ausztriában a takarékpénztárak a jövő­ben csak betéti üzletekkel foglalkozhatnak A Zentralbank valamennyi hitelezője megkapja a pénzét Az osztrák kormány —a­mint a Nemzeti Újság tudósítója jelenti — a nemzetgyű­lés mai ülésén beterjesztette a Zentral­bank Deutscher Sparkassen szanálási törvényjavaslatot és a pénzintézeteknél elhelyezett betétek hatályosabb védelmé­ről szóló törvényjavaslatát. Kolmann pénzügyminiszter hosszabb expozéban in­dokolta meg a két javaslat sürgősségét sz utalt arra, hogy ha a kormány a nevezett banknál nem lép közbe, akkor elkerülhe­tetlen lett volna a katasztrófa, amely a lakosság minden rétegét sújtaná. A Zentralbank Deutscher Sparkassen szanálása ügyében a nemzetgyűlé elé ter­jesztett törvényjavaslat kimondja, hogy a Zentralbank valamennyi hitelezője meg­kapja pénzét és rövidlejáratú moratóriu­mot rendel el a visszafizetések megkezdé­sére. A takarékbetétek védelméről szóló tör­vényjavaslat értelmében takarékpénztári központot állítanak fel, amelynek tagja lesz valamennyi osztrák takarékpénztár. A betéti üzletet különböző szigorú intéz­kedésekkel fogják szabályozni. A takarék­­pénztárak a jövőben eredeti rendelteté­süknek megfelelően kizárólag­ betéti üzle­tekkel foglalkozhatnak és minden tarta­lékukkal a betéteket kötelesek fedezni. A banküzlet többi ágát a takarékpénztárak nem kultiválhatják. A takarékpénztárak üzletmenetének felülvizsgálására tíztagú bizottságot alakítanak. A bizottságban a bankok szövetségének, a tak­­a­rék­pénztá­rak szövetségének és a Nemzeti Banknak képviselői foglalnak helyet. A törvényja­vaslat egyelőre ötévi időtartamra szól. A garancia­alapot azokból a kamatokból fogják felállítani, amelyek a takarékpénz­tárakba a betétek után befolynak. A be­folyó kamatok tíz százaléka a garancia­­alapnak szolgáltatandó be. A garancia­­alap igénybevételével remélhető, hogy né­hány éven belül a Zentralbank Deutscher Sparkassen szanálása befejezést nyerhet. A Zentralbank, mint olyan, továbbra is folytatja üzleteit, amelyek közül azonban csak a betéti üzletágat kezeli önáollóan. Az ipari vállalatoknál vállalt érdekeltsé­gét a Kreditinstitut für öffentliche Unter­nehmungen veszi át. van és vitéz Máthé Gyula, valamint Szeg­­szárdy József felszólalása után magáévá tette az országos nagy­bizottság határozatát és a helyi csoport, bizottságának elnökéül Seide Rezső nyug­ altábornagyot választotta meg. A július 4-én megtartott pécsi gyűlés impo­záns keretek között folyt le. Pécs városa és­­ Baranya vármegye a hadikölcsön-kérdésben különösen érdekelve van, mert az ideglenes megszállás alatt a baranyaiak vagyonváltság alakjában nem szolgáltathatták be kötvényein­ket, úgy hogy azon a vidéken ma is megvan minden eredeti jegyzésű címlet. ,,, A gyűlésen, melyet Hamerli Imre pécsi, gyáros nyitott meg és amelyen az akció buda-­­­pesti vezetősége részéről Páczner Jenő dr. fő­, városi ügyvéd ismertette a mozgalom célját és a célhoz vezető utakat. A mintegy 800 főnek menő érdekeltség kimondotta a pécsi és baranyavármegyei helyi csoport megalakulá­.. sát és felkérte a gyűlésen jelen volt Oberham­­mer Antal nemzetgyűlési képviselőt, hogy a... határozatot juttassa el a kormányhoz. Ober­­h­ammer Antal nemzetgyűlési képviselő kije­lentette, hogy a gyűlés kérelmének készséggel tesz eleget. Az akció vezetősége értesíti az érdekelteket, " hogy a közeljövőben Székesfehérvárott, Győr­ben, Nagykőrösön, Zalaegerszegen és Budapest környékén tervez hasonló értelmű gyűléseket és fölkér minden címlettulajdonost, hogy a mozgalomhoz való csatlakozását, nevének, fog­lalkozásának lakásának és a jegyzett összeg névértékűnek közlése mellett az akció vezető-' ségének irodájában (V., Géza­ utca 5.) minél­ előbb jelentse be, hogy a hadikölcsöncímletek­" ről készülő országos regiszter mielőbb elké- ', szülhessen. • Folytatódott a frankvaluták zuhanása A nemzetközi pénzpiacokon szinte fel-­ tartózhatatlanul roppannak össze a frank­­valuták. A francia frank, amely tegnap Zürichben szilárdan tudta tartani árni­­vóját, ma reggel azoknak a híreknek ha­tása alatt, amelyek a francia pénzügyi­­szakértői bizottság jelentésének rendkí- ■ vül kedvezőtlen fogadtatásáról számoltak be, 13­ 65-ig esett vissza. A legnagyobb meglepetést azonban a belga frank árzu­hanása keltette, amely már jelentékenyen alatta mozog a francia frank árfolyamá­nak és Zürichben 72 centime-mal volt már olcsóbb a belga frank. A lira, amely teg­nap 18.10-ig emelkedett, ma 17.70-ig esett vissza. Valuta- és devizapiac A valuta- és devizapiacon a forgalom jelentéktelen volt. A lira iránt élénk ke­reslet nyilvánult meg, azonban áruhoz alig lehetett jutni, mert a bankjegykivi­ ■ tel Olaszországban még mindig kor­lá-, •­tozva van. Feltűnést keltett a belga frank­ e áresése, amely 5 százalékkal esett a fran­cia paritás alá. Nagyobb mértékben ol­­­csóbbodott a lengyel zloty is. Az árjegy­­zőbizottság a következő valuta- és deviza-­­ ár­folyamokat állapította meg. (Zárójel­ben az előfordult kötések.) Valuták: Angol font 347.100—349.100, belga frank 1782—1822, cseh korona 2115 —2123, dán korona 18910—­18970, dinár 1256.75—1266.75, dollár 71185—71485, francia, frank 1905—1904.5, hollandi forint 28615— 28765, lengyel zloty 7800—8100, lei 332—344, leva 513—519, lira (2620 ) 2605—2645,­­német márka 16992—17042, osztrák schilling 10094 —10134, norvég korona 15670—15720, svájci.• frank 13828—13878, svéd korona 19125— 19185. Devizák: Amsterdam 28640—28740, Bécs 10096-10116, Belgrád 1260.75, 1266.75, Bér-

Next