Nemzeti Ujság, 1926. szeptember (8. évfolyam, 197-221. szám)

1926-09-05 / 201. szám

Vasárnap, 1926 szeptember 5. NEMZETI ÚJSÁG holm vidékéről kerültek ide. Első buzgalmuk­ban csinos templomot építettek, de az né­­há­ny é­v múlva a lángok martaléka lett. Mos­tani lelkipásztoruk Father Denk. Egyelőre az istentiszteleteket a lelkészlakás hasementjében tartják, de, hogy a templomot mikor fogják tudni fölépíteni, a jövő titka. A legközelebbi nagyobb telep dél felé fék Bánk, Székelyföld. Jobbára Bukovinából oda szakadt magyarok lakják, összesen mintegy 150 család. Földjük magasan fekvő fennsík, java­részt köves és nem a legtermékenyebb, de azért székely testvéreink szívós kitartással ra­gaszkodnak a sok munkával termővé tett röghöz s miután elég tágas templomukat papházukat nagy áldozatok árán megépítették, hitközségük vagyonát bámulatos áldozatkész­séggel gyarapítják évről-évre, de ugyanazon arányban gyarapodnak gazdaságilag maguk is. Első plébánosuk Érdújhelyi Menyhért volt, majd hosszas vajúdás után öt év előtt Csáky Benjáminban nyertek állandó lelkipásztort, aki egyúttal a nyolc mértföldre északra fekvő Máriavölgyet is gondozza.. Itt az 1915-ben épült csinos kis kőtemplom körül mintegy 40— 50 katolikus magyar család 61. Egészen közel, a keletre fekvő Lestock hatá­rában, szintén nagyobb számban vannak ka­tolikus magyarok, kb. 125 család, az úgyneve­zett Szent József-telepen és Magyar-telepen. Ide is el akartunk látogatni, de plébánosuk­nak, Rácz Józsefnek, éppen érkezésünk nap­ján kellett — egészségi okból — hazulról eltá­voznia. így történt azután, hogy lestocki lá­togatásunk elmaradt és helyette délnek vettük utunkat Kanada egyik legnagyobb magyar te­lepére, Stockholmba és a szomszédos Kapos­várra. Kaposváron ma 15 katolikus magyar család képezi a hitközséget. Gyönyörű, kőből épült temploma van és ugyancsak kőépület a plé­bániaiaké is. Jelenlegi lelkipásztoruk Bliekhardt Tivadar, aki egyúttal három más magyar te­lepet is gondoz. (Otthon-telep 60—70 család Saxon Hill 35—40 család, Cana-telep 50 csa­lád. Mindhárom telepnek van saját temploma. Utolsó állomásunk volt Stockholm. Három napot töltöttünk itt, talán azért is, hogy a volt tanítvány és jóbarát házában kipihenjük a fáradalmakat, de még inkább, hogy gyö­nyörködjü­nk abban az elsőrangú munkában, mit a hitközség kiváló lelkipásztora, Sántha Pál végez a szociális nővérek támogatásával Ma Stockholm a kanadai magyarság szellemi központja, ahova püspökök és papok minden kérdésben fordulnak és ahova tanácsért for­dulhat a magyar kormány is, ha egészséges, sikeres telepítést akar végezni. Egyébként — és ezt külön is szeretném hang­súlyozni — nemcsak Sántha Pál előtt, de az egész kanadai papság előtt meg kell hajtani az elismerés és hála zászlaját. Nehéz munka az, amit ők végeznek. Elszakítva minden mi­­hari társaságtól, külterülettől, egy kis házikó­ban a prairiek közepén, teljes egyedüllétben élik napjaikat, s még csak azt az anyagi el­lenértéket sem kapják meg, hogy nyugodt öregkort biztosíthatnának maguknak. Stockholmmal be is fejeztük a magyar tele­pek látogatását, mindössze e sorok írója ment el még külön a Niagara-vizeséshez közel fekvő wellandi magyarok közé. Sorsuk elég nehéz, legtöbben a most épülő csatornázásnál dolgoz­nak 31—35 cent órabérért. Mintegy 1000 felnőtt magyar lakik a városban, tehát — tekintve, hogy a kivándorlók nagy része katolikus — legalább 700 felnőtt katolikus. És mégsincs papjuk. Helyesebben, van egy angol, de az nem tud bánni velük. Még szerencse, hogy Mosonyi Lipót dr. buffalói plébános havonkint egyszer kimegy hozzájuk gyóntatni. Bizony nem csoda, ha egyik-másik behódol a bolse­vista agitációknak. Bár legnagyobb részük ma még szívósan ragaszkodik vallásához. A mise után tartott gyűlésen elmondották, hogy most jött a városba egy református lelkész, aki hívja az ő gyermekeiket is magyar nyári iskolába, de ők nem adják, mert ők katoliku­sok. Arra kértek, szóljak a püspök urnak, küldjön számukra papot, „különben a wellandi katolikus magyarság elpusztul“. Hogy is mondotta az Üdvözítőt Az aratás ugyan sok, de a munkás kevés. Hol vannak azok az áldozatos munkások, kik vállalkozná­nak erre a nehéz, hittérítői munkára, hogy a kanadai magyar testvérek között, e kietlen, el­hagyott szántóföldön, az aratást végezzék... A kanadai püspököknél Utazásunk második célja volt sorra lá­togatni a katolikus püspököket, hogy megbeszéljük velük a katolikus magyar hívek lelki gondozását. A világi hatóságok közül különösen Thomas Gelley-t, Nyugat-Kanada állami bevándorlási felügyelőjét Winnipegben szeretném megemlíteni, aki hű gyermeke a katolikus Egyháznak s aki megígérte, hogy mint eddig, úgy a jövőben is nagy szeretettel fogja intézni a hazájuktól messze elszakadt magyar testvéreink ügyes-bajos dolgait. A főpásztorok közül Hamilton, Toron­to, Winnipeg, Regina, Calgary, Prince Albert, Ottawa, Montreal és Quebec püs­pökeit, illetve érsekeit látogattuk meg. Örömmel mondhatom, hogy kivétel nél­kül a legőszintébb elismerés hangján szólottak a kint élő magyarságról. Külö­nösen nem győzték emlegetni, mennyire intelligensek a magyar gyerekek. Ami­kor bekerülnek az angol iskolába, rend­szerint egy szót se értenek, de néhány hónap múlva már az osztály első tanulói. Nem célja e cikknek arcképet festeni a kanadai püspökökről, akik — és ezt nem fráziskép mondom — kivétel nélkül édes atyái a rájuk bízott híveknek, a magya­roknak is. Mégis szeretnék az egyikről néhány szót mondani, aki felejthetetlen benyomást tett rám s akinek neve ma is, hetekkel találkozásunk után, fogalmat jelent számomra. Kidd, calgary-i püs­pökre gondolok, erre a csodálatosan szép lelkű emberre, aki szinte nem is sejti, minő magas egyházi méltóságot tölt be, annyira egyszerű és szerény. Csak egyet tud: neki egykor az Úristen előtt számot kell adni minden lélekről, ki az óriási ki­terjedésű egyházmegyéjében tartózkodik. Azt szeretném, mondja csöndes hang­ján, ha az egynyelvű katolikusokat egy helyre lehetne telepíteni s ott saját nyelvű papjuk gondozná őket, erkölcsileg és anyagilag is nagy előnyt jelentene számukra. Azért az a terve, hogy vala­milyen formában figyelemmel fogja ki­sérni a telepítéseket, hogy a kivándorló hiveknek így is segítségére legyen. A gyűlésünkön is megjelent , mikor hal­lotta, hogy magyarjaink közül akárhá­­nyan állás nélkül vannak, rögtön elkül­­dötte egyik papját néhány földbirtokos­hoz és gyári üzemhez, hogy szerezzen munkát számukra. A már, előző cikkünkben említett regi­nai német nagygyűlés is érdekes bepil­lantást engedett a kanadai püspökök lel­­kü­letébe. Részt vett rajta házigazdánk, a meleg szivü és egész Kanadában nagy tekintélynek örvendő Ma­thieu érsek. 73 éves, németül nem ért, de azért végig­ülte az összes gyűléseket, mivel „neki hí­vei közt a helyet. „Amikor 15 év előtt az egyházmegyébe jöttem — mondotta az üdvözlésre válaszolva — erről a helyről szólottam először híveimhez. Azzal kezd­tem akkor a beszédemet: aranyom, ezüs­töm nincs, de amim van, nektek adom — nektek adom a szivemet. Isten tudja, hogy igazat mondtam: a híveimért élek“. Fölszólalt azután Prince Albert fiatal püspöke, Prudhomme, aki félbeszakítva bérmantját, leutazott egyházmegyéjéből, csakhogy részt vehessen az ünnepségen. Ez a temperamentumos, csupa tűz ember rövid püspöksége alatt megtanult már németül, hogy német híveivel a saját nyelvükön tudjon érintkezni és kijelen­tette, hogy meg fog­ tanulni lengyelül és magyarul is. A gyűlésen is németül szó­lalt föl, óriási lelkesedést keltve. Fogja érdekelni az olvasókat, ha elmon­dom, hogy a gyűlés egyik szónoka Ha­nauer püspök volt, ki a rendezőség föl­kérésére a nyelvkérdésről tartott elő­adást. Krisztus országában minden nyelvnek egyenlő joga van, volt a be­széd alapgondolata, bár — tette hozzá nagy tapsvihar között — Krisztus orszá­gában valójában csak egy nyelvnek van jogosultságai, a szeretet nyelvének. A nyelvkérdés, mondotta azután a magyar püspök, megvan minden országban, an­nál csodálatosabb, hogy Scotus Viator és társai épen Magyarországot állították oda a világ elé, mint a nemzetiségek el­nyomóját. Ezzel szemben az igazság az, hogy az erdélyi szászok századokon át megőrizhették nyelvüket, sőt az ország fővárosától öt mértföldnyire még ma is német községek vannak. Egyébként a gyűlés főszónoka Seipel dr. volt, akinek tiszteletére az ünnepséget rendezték. Az egész gyülekezet szűnni nem akaró tapssal üdvözölte Ausztria nagy férfiét, „ezt a ritka embert, aki nem üzletnek nézi a politikát — a saját jólé­tének biztosítására, hanem eszköznek a keresztény ideálok megvalósítására“. A kanadai kivándorlás Ez volt utunk harmadik és talán leg­főbb célja: körülnézni, van-e elhelyezke­dési lehetőség új kivándorlók számára s ha van, hogyan kellene a telepítést lebo­nyolítani, hogy az tényleg a kivándorló magyar testvérek javát szolgálja. A kivándorlás nem ideálunk. Sőt! Hi­szen veszit vele az ország és veszit a ki­Kanada akkora területen fekszik, mint egész Európa s ezt a hatalmas országot ma 8.000.000 ember lakja. Igaz, hogy nem mindegyik része termékeny, de azért van 300 millió acre (ma­gyar hold) művelhető földje, amiből eddig 50 millió van lefoglalva, tehát mindössze a ha­todrésze. Kilenc tartományból áll, az északi, még la­katlan területekkel együtt ezek alkotják Ka­nadát, amelynek fővárosa Ottawa. Itt gyű­lé­­sezik a szenátus (90 tag) és a képviselőhöz (235 tag), ezek intézik a tartományok közös ügyeit, minők a hadsereg, pénz, külü­gy, vá­mok, stb. Különben pedig minden tartomány­nak megvan a maga választott törvényhozó testülete a tartomány ügyeinek intézésére. Kanada, leszámítva a nagy tavaktól Winni­pegig terjedő, sziklás, terméketlen vidéket, két részre észak: Kelet- és Nyugat-Kanadára. Két különböző világ. A keleti részt főleg francia telepesek és az amerikai szabadságharc idején az Egyesült Államokból kivándorló an­golok lakják. Minden termőföld le van már foglalva. Az itt lakó magyarok ipari és nap­számos munkát végeznek. A háború utáni gaz­dasági depresszió erősen érezteti hatását. Az összes gyárak redukált üzemmel dolgoznak és például magában Torontoban 2000 munkanél­küli van. Kelet nem Eldorádója a munkás­ságnak. Ugyancsak érthető tehát, ha figyelmünket Ty­ugat felé fordítottuk, ahol a magyar tele­pek is feküsznek s ahol egyedül van elhelyez­kedési lehetőség uj kivándorlók részére. Nyugat-Kanadát négy tartomány alkotja: Manitoba, Saskatchewan, Alberta és British- Columbia. Az utóbbi a legnagyobb: 355.000 mtft, míg a többi átlag 250.000 mtft, vagyis ezek is nagyobbak — Oroszországot kivéve — Európa bármely országánál. Manitoba legrégibb letelepülő helye a ki­vándorlóknak. 1870-ben lett önálló tartomány­­nyá. Nagy előnye, hogy bár Amerika szivében fekszik, a Hudson-öböl révén közvetlen érint­kezése van a tengerrel s így terményeit ol­csón tudja a világpiacra szállítani. Búzája, „ Manitoba Hard Wheel“ ismert az egész földön. Saskatchewan 1905-ben lett önálló tarto­mánnyá. Lakossága 760.000. Földjéből 94 mil­lió hold művelhető, de eddig csak 20 millió van használatban. Kanada legtermékenyebb része. Gabonából évenként 418.200.000 bushelt termel, úgy, hogy nemcsak az angol világbiro­dalomnak, de az egész világnak legnagyobb granáriuma. (Egy bushell 361,5 liter, körülbe­­lül 4 bushelnek súlya 1 mázsa). A gabona éppen érni kezdett, mikor Sas­­katchawanban jártunk. Érdekes ilyenkor ez a világ. Amerre a szem ellát, mindenütt sár­guló kalászok. Az autó 40 mértföldes sebesség­gel szeli át a prairieket, óra órát követ és a vándorló. Veszit az ország, nem egyszer a legértékesebb fiait, akikben legtöbb a vállalkozási kedv, a kezdés, az energia s így elvesztésük nemzeti szempontból föl­tétlenül fájdalmas. De veszit a kiván­dorló is, aki talán anyagilag jobb hely­zetbe kerül, azonban — mondotta egyikük — „a szeme szögletéből mindig valami szomorúság sugárzik, a vágy az óhaza után”. Wellandi legényeket hallottam nó­tá­zni: Kanadai havas mezőn nyílik az ibolya, Eredj oda vándor magyar, szakíts egyet róla! Szakíts egyet, tedd levélbe, küldd el haza a szép Magyarországba, írd meg abba a levélbe, hogy a virág is ily a gyászos messze Kanadába. A kivándorlás nem ideálunk. És mégis­­! Hogy miért? Mert csonka hazánkban ma több az ember, mint a cipő, a dolgon tehát segíteni kell. Hogyan? Nem egyké­vel, mert ez a nemzetet erkölcsileg tönkre teszi, sőt sírba viszi: az üres bölcső a nemzet koporsója. A fölösleges népese­désnek egyedül egészséges levelezetője a kivándorlás. Ezt teszi Itália, Németor­szág, Anglia, ezt kell tenni nekünk is. És ha valaki azt kérdezi, hova? — az egyedüli hely, amiről ma szó lehet,­­mi­után az Egyesült Államok elzárták ka­puikat! Kanada: kép mindig ugyanaz: hullámzó kalásztenger, amelynek egyhangúságába csak az időnként fel-feltűnő farmok hoznak némi változást, no meg az elevátorok, e különleges kanadai épü­letek, amelyekből minden vasúti állomáson található néhány ■ a gabona elraktározására. T. i. — hogy röviden erre is kitérjek — a termés értékesítése és elszállítása egyik leg­fontosabb problémája a kanadai gazdálkodás­nak. Nevezetesen ami a gabona árát illeti, azt egyelőre még a winnipegi tőzsde szabja meg, azonban a nemrég megalakult hatalmas far­mer-egyesület, a „whod­-pool“, remélhetőleg hamarosan megtalálja a módját, hogy az álta­luk termelt gabona árát ne holmi börzefeje­­delmek, hanem ők maguk, a termelők állapít­sák meg. Ami pedig a gabona elszállítását illeti, azt cséplés után a farmernek kell ko­csin elvinni a legközelebbi elevátorhoz, hol az elraktározott gabona mennyiségéről és minő­­ségéről elismervényt kap. (A minőség megál­lapítása is nagyon érdekes, de ennek elbeszé­lése hosszadalmas lenne.) Az eladott gabonát azután a vasúttársaság — a O. P. R. vagy a C. N. E. — szállítja tovább rendeltetési he­lyére. El lehet képzelni, hogy a késő őszi és téli hónapokban mekkora itt a vasúti forgalom. Talán elég, ha megemlítem, hogy a winnipegi állomáson 70 sínpár van egymás mellett lefek­tetve (összesen 293 mértföld hosszúságban), 25 vonatot rendeznek egyszerre és naponként 5500 vagon hagyja el az állomást. Pedig a ga­­bonaszállítás centruma nem is Winnipeg, ha­nem a nagy tavak felénél épült „iker városok“: Ford William és Port Arthur. A vonatok óriási mennyiségű gabonát hoznak ide, hogy azután innen hajók vigyék tovább Európa felé. Az utolsó évben 370.000.000 bushel gabona ment e két városon keresztül, ahol egyébként 6 elevátor is van 64,500.000 bushel befogadó képességgel. Visszatérve tárgyunkhoz, a harmadik tarto­mány, Alberta szintén 1905-ben lett önállóvá. Természeti kincsei (földgáz, petróleum, szén) szinte kimeríthetet­lenek. Csak az utolsó par­lamenti ülésszakon 19 társaság kapott enge­délyt olaj kitermelésére. A végtelen prairieket ugyan már hegyek váltják fel, de azért van 83 000.000 hold mivelhető földje is, amiből ed­dig 9 milliót foglalt le magának a fehér em­ber. A többi puszta és néptelen. Csakugyan a „Great lone land“ van itt, az egyedüllét or­szága, hol dacára a füstölgő gyárkémények­nek a fák közül kikandikáló házaknak és sát­raknak, az egyedüllétnek, az űrnek érzete fogja el az embert. Volna végül a negyedik tartomány, a nagy Néhány adat Kanadáról Részletfizetésre is kirakati készpénzáron elegáns kivitelű és kitüntő minőségű­­ szőrmebundák. Különösen seal eleetrik bundáim, amelyek-­­ p.ek minősége, kivitele és szabása a leg-­­ kényesebb igényeket is kielégíti. 0 cső árak! ( TilihaMfoh dns prémmel, legváltozatosabb divatfazonokban. Crepe de Chine és szeretm­ük. Egyszerű tratőr ruháktól a legpompásabb színházi és estélyi ruhákig. M . Erzsébet Budapest, IV., Kecskeméti­ utca 7. __________________ __n—Hawwain J­ól jár, h­a Kovácsevics szőnyegén tári IV., Petőfi Sándor (azelőtt Koronaherceg)­utca 3., az udvarban jobbra és balra. 25 . Amerikai f­orrásSZaLt Budapest, 21­., Erzsébet köruS 30. 'Szájpadlás nélküli, a természetes »o°r.ikat tökéletesen pótló FOG* SOROKAT, aranyhidat és kő­­'".«MB® rom­ikat, fog- és gyökértudásokat. •: ''H fogtöméseket és kezelést teljesen ^ fájdalom nélkül, speciális arany © Baji és porcellam­etnéseket a legluta- * nyosabb áron veszem Törött \ag­­rossz fogsorokat a legolcsóbb áron átdolgozom s használhatóvá teszem rendelt munkálatok ki ZArG a* amerikai és angol anya­­gokból készülnek és ezért 10 évi W&s&zr jótállást vállalok Vidékiek a ren- B delt munkálatot meg is várhatják ■ Kogvizsgálat és szaktanács díjtalan. | Fogadok reggel 8-ról este 8 órák­ @ Kedvező résszeSKzalés 1 QROSSM­AWN S. |

Next