Nemzeti Ujság, 1928. május (10. évfolyam, 99-121. szám)
1928-05-13 / 109. szám
Vasárnap, 1928 május IS NEMZETI ÚJSÁG Június 18-án ül össze a kisantant-értekezlet Benes meglátogatja a német külügyminisztert Bukarest, május 12. –A Nemzeti Újság tudósítójától. Illenes körökben kijelentik, hogy Titulescu, Benes és Marinkovics megállapodásához képest, a kisantant értekezlete június 18-án ül össze Bukarestben. Az értekezlet öt napig fog tartani A napirenden az optánskérdés is szerepelni fog. Berlin, május 12. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Benes cseh külügyminiszter, a jövő héten Londonból Berlinbe érkezik, ahol Stresemannal fontos megbeszélései lesznek. Berlini diplomáciai körök véleménye szerint Benes azért ment Párisba és Londonba, hogy az utódállamok közötti közeledésről tárgyaljon. A Vossische Zeitung értesülése szerint Benes, aki a dunai államok gazdasági szövetségét akarná megvalósítani, Párisban azt a tanácsot kapta, hogy forduljon ebben az ügyben a német kormányhoz. Londonban ugyanezt mondották Benesnek s egyúttal figyelmeztették őt arra is, hogy a középeurópai államok egymáshoz való viszonyának megjavulása elsősorban attól függ, sikerül-e Csehországnak barátságosabb viszonyt teremtenie Magyarországgal. (T.) A jövő évi balneológiai kiállítást az állam és a főváros rendezi meg Bethlen István gróf miniszterelnök nemzeti szempontból is fontosnak tartja a Kiállítást és a vele kapcsolatos Kongresszusokat . A fővárosnak is nagy idegenforgalmi érdekei fűződnek ehhez a kiállításhoz (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Mintegy két éve már, hogy József Ferenc főherceggel az élén, néhány lelkes magyar ember megindított egy világ jelentőségű akciót, amelynek célja, hogy Budapesten egy nagyarányú balneológiai kiállítás rendeztessék. Két év óta sok lelkesedés, sok jóakarat, de még több tárgyalás és még ennél is több harc folyt ennek a gondolatnak az érdekében s a balneológiai kiállítás, amelyet 1929 májusára terveztek, még ma is alig jutott el az előkészítés stádiumáig. Nem kutatjuk most, hogy ennek a döcögő tempónak mi volt az oka, csak egyszerűen rámutatunk arra, hogy a fürdőügyi világkiállítás gondolatát elejteni nem lehet. A nyár folyamán József Ferenc főherceg és a Budapest Fürdőváros Egyesület néhány vezetőjének kíséretében bejárta az európai országokat és városokat, hogy rábírja őket a budapesti fürdőügyi kiállításon való részvételre. A lelkes fiatal főherceg külföldi akciója a legteljesebb siker jegyében folyt le. Tizenegy állam jelentette be részvételét, legtöbben külön pavillonnal. E kiállítással kapcsolatban pedig ugyanakkorra hat nemzetközi kongresszust is készítenek elő. A külföld tehát azonnal belátta ennek a páratlan jelentőségű gondolatnak a hasznosságát. Csak itthon, Magyarországon nem akartak tudomást venni ennek a kiállításnak óriási értékéről az idegenforgalom és a propaganda szempontjából. A Fürdőváros Egyesület nem tudja előteremteni a szükséges tőkét A Budapest Fürdőváros Egyesület a Citadellát akarta felhasználni a kiállítás céljaira , az állam és a főváros jóindulatú támogatása mellett igyekezett megszerezni a beruházásokhoz szükséges magántőke részvételét is. Sajnos, a magyar gazdasági viszonyok válságos idején a magántőke visszahúzódott és hiába volt az egyesület minden fáradozása, a szükséges tőkét nem tudta előteremteni. A tervezgetés legutóbbi stádiumában a legkülönfélébb érdekeltségekről suttogtak és amikor a főváros pénzügyi bizottságában, illetőleg közgyűlésén megszavazták a Citadellának 40 évre való átengedését a kiállítási célokra, mindenki meg volt győződve arról, hogy hamarosan megkezdődnek a munkálatok, megépül a gellért-hegyi sikló és a jövő évben már készen áll a Gellért-hegy külföldi látogatók ezreinek felvonulására. Az állam másfélmillió pengővel segíti a balneológiai kiállítást Sajnos azonban, az idő haladt és a dolgok álltak. A helyzet általános magyar szempontból is szinte katasztrofális jellegűnek mutatkozott már, mert hiszen a külföldi érdekeltségek máris megkezdték a kiállításon való részvételük előkészítését és a legnagyobb botrány lett volna abból, ha a külföldi érdekeltségeket egyszerűen nekivezették volna a Gellért-hegy csupasz és meredek sziklafalának Egy ilyen blamázsnak nem szabad kitenni ezt az akciót, mert ez ma már nem magánügy, hanem az egész ország ügye. Ez a gondolat volt az, amely Bethlen István gróf miniszterelnökben megérlelte azt az elhatározást, hogy itt ez állam segítő kezével kell belenyúlni ebbe a kérdésbe. Éppen ezért néhány héttel ezelőtt a miniszterelnök a különböző érdekeltségek bevonásával ankétot hívott össze, amelyen Bod János pénzügyminiszter az állam részéről egy millió 200.000 pengőt ajánlott fel a kiállítás céljaira és ugyanennyit javasolt a főváros részéről való hozzájárulás címén. A bankok jelenlévő képviselői 300.000 pengőt ajánlottak meg, míg a Magy. kir. Államvasutak már korábban 160.000 pengővel járultak hozzá az építkezés költségeihez. A Budapest Fürdőváros R. T. pedig visszalépett a kiállítás megrendezésétől és az eddigi előmunkálatok költségekről egy nemes gesztussal lemondott. Ilyenformán az összes beruházásokhoz szükséges 8 millió pengőből csupán Budapest székesfőváros részéről remélhető 1 millió 200.000 pengő hiányzik ahhoz, hogy 1929 tavaszán egy pompás balneológiai kiállítást nyithassunk meg a Gellért-hegyen. A fővárostól 1.200.000 pengőt kérnek Reméljük, hogy a főváros tanácsának eddigi jóindulata továbbra is biztosítja ennek a kérdésnek mielőbbi letárgyaltatását és elintézését. Emellett a remény mellett azonban fel kell tételeznünk azt, hogy a főváros közgyűlése sem fog elzárkózni a szükséges összeg megszavazása elől, mert hiszen itt a főváros és az ország érdekeiről van szó. Egymillió kettőszázezer pengő meglehetősen nagy összeg a főváros büdzséjében, azonban ennek az összegnek az értéke meg sem közelíti azokat az eredményeket, amelyeket egy ilyenfajta kiállítás jelent. Ezen a helyen nem akarjuk tárgyalni, várjon a gellérthegyi kiállítás jövedelmei meghozzák-e a befektetett tőkének a kamatait, csupán ennek a kiállításnak idegenforgalmi és propaganda jelentőségére kívánunk rámutatni. Ma, amikor az egész világon ébredezni kezd Magyarország Iránt a népek szimpátiája s amikor a világ egyre inkább tudatára jut azoknak az óriási etnikai és kulturális értékeknek, amelyeket eddig nem ismert és amikor ezeknek az értékeknek a felismerése és az ellenünk elkövetett szörnyű igazságtalanságok meglátása alapján a revízió gondolata is megmozdult a lelkekben, nekünk magyaroknak minden eszközt fel kell használnunk arra, hogy újabb bizonyítékát adjuk kultúránknak és századszor és ezredszer is megmutassuk a magyarság külső és belső értékeit. Budapest idegenforgalmi propagandája, amely máris szemmel látható eredményeket mutat fel, több mint üzleti propaganda. A magyar idegenforgalmi propaganda nemcsak azt jelenti, hogy a szállodások és vendéglősök zsebe megtelik jófajta idegen valutákkal, nemcsak azt jelenti, hogy az utazók magyar árut vásárolnak, hanem egyetemes nemzeti szempontból elsősorban azt jelenti, hogy magyar igazságot vásárolnak. Nekünk ugyanis nem szabad elfelejtenünk, hogy minél több idegen jön Magyarországra, minél több külföldi ismeri meg Budapestet, kultúráját és a magyar népet, annál több élő és mozgó szócsöve lesz Magyarország igazának. A balneológiai kiállítás költségeihez tehát a fővárosnak nemcsak érdeke, hogy hozzájáruljon, hanem Csonkamagyarorszggal szemben egyenesen kötelessége is. Orvosok mondják: a bőrkiütéseket igen gyakran önhibánk, gondatlanságunk okozza Minden anya a legnagyobb gonddal tisztítja kisbabája pólyáját Mégis kénytelenek az orvosok megállapítani, hogy a bőrkiütések legtöbbször önhibából származnak, azáltal, hogy a csecsemő fehérnemű mosásához darabbos szappant, vagy más, olyan mosószert használunk, amelyek szabad alkáliát, lúgot tartalmaznak A csecsemő gyenge bőrét az alkálikus maradványok, amelyek a fehérneműre rátapadnak, szörnyű módon izgatják, mert ezeket még gondos öblögetéssel sem könnyű eltávolítani Teljesen nyugodt lehet azonban minden anya, aki mosásnál kizárólag Luxot használ. A Lux sem szabad alkáliát, sem más ártalmas arcatrészt nem tartalmaz. Köztudomású, hogy Lux a legfinomabb anyagokra nézve is teljesen ártalmatlan. Gyapjúanyagokhoz: a Lux a gyapjú gyermekruhácskák mosására kiválónak bizonyult. Ha ezeket a holmikat közönséges szappannal dörzsöljük, úgy összezsugorodnak, összecsomósodnak, miáltal a kisbaba sokat szemed. »Lux használata nem kíván dörzsölést és hajszál»nyit sem hozza össze a mosott holmit Gyapjúntmnel Luxban mosva mindig újak maradnak PONGOR BÁLINT NYILATKOZIK A KARITATÍV SEGÉLYAKCIÓRÓL — Hallom, kérem, képviselő úr, hogy ön is megszavazza a hadikölcsönjegyzők karitatív segélyezéséről szóló javaslatot. Mondja, kérem, mit tart ön helyesnek ebben a javaslatban. — Ne beszéljünk erről, fiam. Máson jár most az én eszem. Tudja, van nekem egy barátom, régi kedves komám s azt hallottam róla, hogy házasodik. Amikor hát találkoztam vele, megveregettem a vállát, átöleltem, megráztam a kezét és igy szólottam hozzá: — Hallom, Pista, hogy házasodok Mondd, aztán szép a menyasszonyod! A fiú megállott egy percre, aztán így válaszolt: — ízlés dolga. Nekem például nem tetszik. 5 TEREPÉRE — Olvasta a Kék róka párisi sikerét, Asszonyom? — Hat tudja, olvastam is, meg nem is olvastam . . , — Maga miket tud mondani! Hogy értsem azt, hogy olvasta is, meg nem is? — Hát például a maguk lapjában olvastam. De azokban a lapokban, amelyek oldalakat írtak például a Hattyú híres párisi siker bukásáról, azokban nem volt egy szó se róla, hogy tetszett a párisiaknak Herczeg Ferenc vígjátéka. — Hát csak nem képzeli, hogy ez tendencia lehet? — Á, dehogy! Ez a tökéletes hírszolgálat . . . — Tökéletes? — Hát persze, mert kormányozható. Nem emlékszik rá, néhai szegény jó Kossuth Ferencnek volt ilyen kormányozható reumája. Ha szép, békés politikai napok voltak, akkor sohse bántotta a csesz Kossuth Ferencet. De mikor a politika zavarosodni kezdett és a pártban a helyzet még nem alakult ki, akkor megjelent a kormányozható reuma, amelyet Kossuth Ferenc, aki Európa egyik legfinomabb és legtapintatosabb politikusa volt, néha bizony aszerint vett észre, hogy fáj-e, — ahogy neki tetszett. — Na és? — Na és némely magyar lapok most aszerint veszik észre, hogy egy darab külföldön tetszett-e, hogy ez nekik — fáj-e? . . . Tudja, mikor Orbók Attilának a darabját századszor játszotta a Theatre de Vaudeville s ezt agyonhallgatták, azon még lehetett mosolyogni, — de hogy a legelső magyar író párisi szereplését ne akarják észrevenni Budapesten, az már nem nevetséges, — az már szomorú! . . . Csak azt nem értem, mit gondolnak, azért mert ők Pesten nem írják meg, azért most a párisi közönség már nem is fogja megtudni, kicsoda Herczeg Ferenc? Vagy hogy a magyar közönség fogja ezt elfelejteni, ha ők hallgatnak róla . . . Tudja, vannak butaságok, amelyek sokkal jobban ártanak annak, aki elköveti, mint annak, aki ellen elkövetik . . . — Hát mit szólt a Halmay-afférhez? — Érdekes, hogy most egyszerre észrevették: ejnye, nini, ez a Reinhardt egy csúnya üzletember! Pedig higgye el, hogy ezt minden Shakespeare-előadásán és általában minden előadásán épp úgy észre lehetett volna venni ... De nálunk évek óta hasra vágódtak és kétrét fetrengtek Reinhardt előtt, akármicsoda vakmerő rombolást vagy akármicsoda esztelen próbálkozást hozott ... A neve tabu volt, amelyhez nem lehetett hozzányúlni az elmaradottság s a műveletlenség vádja nélkül. Amikor szatócsot esznált Shylockból, csepűhrágót Othelloból, operettet Moliereből és látványos rsévüt a katolikus legendából, Barnum-cirkuszt — Sophoklesből —, akkor oda voltak érte. Mint a mesebeli király járt közöttünk Reinhardt a színházüzlet szemérmetlen ingére vetkőzve s mindenki hajbókolt előtte és hangos szóval hirdette az ő művészi arany palástjának dicséretét! . . . Most végre valaki elkiáltotta magát, hogy — nini, ezen az emberen nincs is semmi és most egyszerre meg kell tudnunk nekünk, a közönségnek is, hogy akit eddig félistenné tettek, az bizony csak igen rosszmodorú üzletember. — Mondja, maga tényleg ilyen rossz véleménnyel van Reinhardtról? — Bevallom műveletlenségemet és elvetemültségemet, mindig is ilyen rossz véleménnyel voltam róla. Mindig azt éreztem, hogy nagyon is ügyes színházi kalmár ő, aki a maga üzlete számára mindent összevett . . . izé . . . mondjuk . . . össze-eltulajdonított, a világ minden tájáról, amit az utolsó — csak a színpadon az utolsó évtizedekben megcsináltak . . . Először elvette Brahm-tól a Lessing-színház nagyszerű naturalista színészetét . . . Azután Gordon Graigtől a díszleteket. Azután Baksztól a jelmezek szinpompáját, — azután a futballpályáktól az ordító tömeget s mind ebből összegyúrt valamit és elhitette az emberekkel, hogy ezt mn találta ki! Ami nálunk anynyival könnyebb volt, mert sokan rajta keresztül látták mindezt először. Azután kitalálta, hogy a színész ne a színpadon jöjjön be a közönség elé, hanem a nézőtéren át.. Azután kitalálta, hogy a közönség menjen fel a színpadra. Igaz, hogy ezt a tingli-tanglit már huszonöt év előtt megcsinálta, de azért sikere volt. És hogy sikere volt, és ebből látszik, hogy milyen kitűnő üzletember. Ki törődött azzal, hogy az ő kezén elsikkadt és megsemmisült egy egész színészeti stílus, hogy mindig meghypuisította az írók és a drámai művek szellemét, hogy a misztériumaiban nem tudta megtalálni az áhítatot, a görög tragédiákban a végzetes fenségét, Shakespeareban a egyéniségek nagyvonalúságát és Moliereben a humor ellenállhatatlan tréfáját? A kritika dicsőítette, a közönség bámulta . . . Ugyan mondja, kérem, hát nem volt igaza? — Csak nem akarja azt mondani, hogy a siker mindent igazol? — Erkölcsileg semmiesetre, de anyagilag bizony a legtöbbször. Egyébként ne féljen, kérem, Reinhardt majd megint megjelenik Budapesten, mond egy-két udvarias frázist s az affér el lesz intézve, — a magyar közönség pedig megint adózhatik a nagy színpadi kalmárnak. — Hát mit szól az Akadémia döntéséhez? — Hogy Hegedűs Lóránt kapja a publicisztikai nagy díjat? No dehát ez csak