Nemzeti Ujság, 1928. október (10. évfolyam, 221-248. szám)

1928-09-29 / 221. szám

Szombat, 1928 szeptember 11. NEMZETI ÚJSÁG M La Croix barátságos circke a magyarországi viszonyokról "Emile Horn részletesen beszámol a magyar egyházi és politikai életről — itt a Nép­­szövetség városától a tihanyi apátság új Kálváriájáig Páris, szeptember 28. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A Magyarország iránti rokonszenv kétség­telen bizonyítéka az a hosszú, érdekes cikk, amely a napokban jelent meg a La Croix (A kereszt) című legnagyobb és legelőkelőbb katolikus francia napilap hasábjain Emile Horn publicista tollá­ból, aki fejtegetéseiben részletesen fog­lalkozik Magyarország legutóbbi múlt­jának történetével, a francia-magyar kapcsolatokkal és a mai Magyarország politikai és vallási életével. Emile Horn, aki mint a francia sajtó egyik legkiválóbb képviselője Genfben is járt, hogy beszámoljon a Népszövetség üléseiről, tragikus történelmi esemény­ről emlékezik meg cikkének bevezetésé­ben. Erzsébet királyné halála — A diplomaták és hírlapírók százai­t— írja —, akik ezidőszerint valósággal elözönlik Genfet, bizonyára megfeledkez­nek arról, hogy a Lac Léman partján harminc évvel ezelőtt drámai esemény zajlott le, amely mély gyászba borított egy hatalmas birodalmat. Vájjon akad-e valaki a modern Európa politikájának Irányítói közül, aki visszaemlékeznék 1898. szeptember tizedikére, amikor le­zajlott ez a sorstragédia. Akkor is olyan szép volt itt az ősz, mint most és egy napsugaras szeptemberi délelőttön Er­zsébet osztrák császárné, Magyarország királynéja, aki történetesen átutazóban tartózkodott Genfben, udvarh­ölgyének társaságában sétára indult a Beau Ri­­tage szállóból a tó partjára. Egyszerre váratlanul egy ismeretlen férfi haladt el tíz uralkodónő mellett és durván meg­lökte őt. Az első pillanatban úgy látszott, mintha botrányos durvaságról volna Csak szó, de, sajnos, csakhamar kiderült, hogy Erzsébet, királyné gyilkos merény­let áldozata lett. A királyné a támadás u­tán az első ijedtségből felocsúdva, sá­padtan, de nyugodt léptekkel folytatta tovább útját a tóparton álló jacht felé — hajóra is szállt, de néhány perc múlva feár leroskadt és udvarhölgyének karjai között örök álomra hunyta le szemét. Egy hatalmas birodalom uralkodónője egy anarchista gyilkos merényletének esett áldozatul! Nem szándékozunk fel­idézni a múltat és nem firtatjuk, hogy milyen megjegyzéseket fűztek akkoriban a szocialista sajtóorgánumok ehhez a Vérlázító bűntetthez. Elég, ha ma elolvas­suk a kommunista lapokat, hogy fogal­mat alkossunk magunknak arról a kegye­letsértő módról, amellyel ezt a gyaláza­tos merényletet annak idején kommentál­ták, amely pedig az egész világ jóérzésű­ embereinek mélységes felháborodását váltotta ki. Ugyan mit tett az elvetemült gyilkos szerencsétlen áldozata, hogy fel­ébressze az anarchisták gyűlöletét? Sem­mit! Ezt maguk az anarchisták is beis­merték később és nyilvánvaló volt, hogy Erzsébet királyné halála, bár gyászba bo­rított egy egész országot, politikai szem­pontból nem volt jelentős. Az anarchis­ták, akik a fejedelemnő meggyilkolását elhatározták, a saját állításuk szerint is kizárólag példát akartak statuálni az em­beriség előtt. Magyarország királynéja abban az idő­ben nem volt egyéb, mint egy boldogta­lan anya, aki új országok vidékein kere­sett enyhülést mélységes bánatára. Egyet­len fiának, Rudolf trónörökösnek halála óta a királyné egyedül bolyongott he­gyen-völgyön és tengereken, hogy feledni tudja azokat a helyeket, amelyek őt a múltra emlékeztették. A magyarok azonnal a szívükbe zárták a fiatal hercegnőt, akit 17 éves korában vett feleségül Ferenc József király és aki Magyarország első dicső emlékű király­néja lett. Bajorországi Erzsébet meg­tanulta a magyar nyelvet már Magyar­­országon tett első utazása alkalmával is, amelyet örökké emlékezetessé tett a ma­gyarok számára az ifjú császárné, aki fejedelmi férjénél kieszközölte az amnesztiát a m­agyar rosifiecii elítélteté számá­ra. Mindez abban az időben történt, amikor Ausztria súlyos háborúba keveredett Olaszországgal, majd később Porosz­­országgal és amikor a mélyen megbán­tott magyarok nem küldték fiaikat az osztrák császár seregébe. Erzsébet királyné szép volt és jó. Sze­rette a természetet, csodálta annak nagy­szerűségét és előszeretettel látogatta meg a Földközi-tenger partvidékeit, így töb­­­­bek között Cap Martin üdülőhelyét, ahol Ferenc József kétszer is felkereste hit- I vesét. Erzsébet királyné életének során a leg- I gyötrelmesebb sorscsapásokat volt kény­telen elviselni és röviddel halála előtt­­ elvesztete legkedvesebb nővérét is, az­­­s alenconi hercegnőt, aki a katasztrófális párisi bazárégés alkalmával jótékonysá­gának és emberszeretetének lett áldozata. Csak Genf nem emlékezik­­ a királynéra A fájdalmas életű fejedelemnő emlékét gyönyörű szobrok őrzik Magyarországon. A magyar vidék népe fákat és helyisége­ket szentelt Erzsébet királyné emlékének, az utak mentén cseresznye-, körte- és al­mafákat ültettek a vértanúhalált halt­­ királyné emlékére és a vándorok tiszte­letben tartják ezeknek a fáknak a gyü­mölcseit, amelyek valamennyien a bol-­ dogtalan királynéra emlékeztetik a sors-­ üldözött magyarokat. Szükségtelen megemlíteni, hogy Genf városában semmi sem emlékezteti a láto- I­gatót Erzsébet királyné halálának drá­­mai eseményére. A város tanácsa, hogy ne idézzen fel szomorú emlékeket, vagy talán azért, hogy ne ejtse aggodalomba az idegeneket, visszautasított minden olyan kérelmet, amely a legkisebb emlék­lap felállítására irányult a tó partján, ott, ahol a királynét a gyilkos tőrdöfés érte és ahol most a braunschweigi herceg hatalmas emlékműve emelkedik. A vá­rosi tanács nem engedélyezett egyebet, mint a pályaudvaron túl Genf egyik ut­cájában egy kis emléktábla elhelyezését. Ez is csak hosszú tanácskozás után tör­tént meg. A hajónak pedig, amelynek fe­délzetén a boldogtalan királyné kilehelte lelkét, más nevet adtak! Az Interparlamentáris Unió­­ berlini értekezletén Genfből távozva és mielőtt Magyaror­szágba utaztam volna, néhány napra Berlinben álltam meg, ahol ugyanakkor tartotta üléseit az Interparlamentáris Unió huszonötödik értekezlete. Itt alkal­mam volt beszélni a Magyar Tudomá­nyos Akadémia elnökével, Berzeviczy Alberttel, aki a magyar kiküldöttek ve­zetője volt. Berzeviczy Albert elsősorban megálla­pította azt, hogy Berlin városa a legke­vésbé sem hasonlít egy legyőzött biroda­lom fővárosához. Itt általános a fény­űzés, óriási a forgalom és világvárosi arányú az élet. Megemlítette még Berze­viczy Albert, hogy húsz esztendővel ez­előtt is a hatalmas német birodalom látta vendégül a világ parlamentjeinek kiküldötteit és hogy akkor Schönaich- Carolath herceg látta el az elnöki teen­dőket, klasszikus francia nyelven tartva megnyitó­ beszédét. Ma más volt a hely­zet! Az elnöki emelvényen egy tipikus német tanár, Walther Schücking dr. foglalt helyet, aki, miután nem beszélt franciául, annak ellenére, hogy ezt az engedélyt idáig még senki sem vette igénybe, német nyelven tartotta meg­nyitó­ beszédét, amelynek minden mon­datát előbb franciára és azután angolra fordították. Húsz évvel ezelőtt a német birodalmi kormányt a kancellár, Bülow herceg képviselte, aki tökéletes francia nyelvű beszéddel üdvözölte a vendége­ket. Ez idő szerint egy szocialista képvi­selő tölti be a kancellári tisztséget — Müller-Franken dr. —■, aki szintén né­met nyelven tolmácsolta az egybegyűltek előtt Hindenburg elnök üdvözlő szavait, amelyeket azután ismét lefordítottak franc­iára ás Androrra. Franciaország és Anglia aránylag ke­vés delegátussal vettek részt az értekez­letén. Az angol kiküldöttek sorában fel­tűnést keltett egy kommunista képviselő. Sok női képviselő vett részt ezenkívül az értekezleten, különösen a német női kép­viselők jelentek meg nagyszámban. Az interparlamentáris értekezlet vég­rehajtó bizottságának elnöke. Adelsward báró,­ a népszerű svéd diplomata, egész­ségi okokból nem tölthette be ezúttal az elnöki tisztséget. Az értekezlet egy né­met tagjának ajánlatára a konferencia tagjai francia elnököt választottak, Fer­nand Bouisson, a kamara elnökének sze­mélyében, aki csak múlt év óta tagja az Interparlamentáris Uniónak. Magyarország és a francia nyelv Anélkül, hogy az Interparlamentáris Unió értekezletének munkásságával to­vább is foglalkozni kívánnánk, Berze­viczy Albert, az illusztris magyar tudós és író egy megjegyzését idézzük a Ma­gyarországon használatos külföldi nyel­vekre vonatkozóan. A világháború kitö­réséig Magyarországon a német nyelv dominált, de azóta újból átvette hagyo­mányos elsőbbségi jogát a francia nyelv, amely a diplomácia, a szerződések és egyezmények nyelve, az igazi nyelv, a­mely méltóan képviselhet egy országot külföldön. Ma már Magyarországon is a francia nyelv vette át a hegemóniát az új nyelvek között, visszaszerezve régi elő­jogait úgy a diplomáciai életben, mint sokszor még a nemzeti megnyilatkozások alkalmával is. A francia nyelvet immár komolyan tanulják Magyarországon és előszeretettel beszélik is. A Francia-Ma­gyar Irodalmi Társaság elnöke, Pekár Gyula mondotta egy alkalommal fran­cia nyelven tartott beszédében: „A szelle­mes és dallamos francia nyelv egyike azon csodálatos növényeknek, amelyek egy nagyszerű irodalom megnyilatkozá­­sainak következtében egyaránt virulnak a világ minden országában. A francia nyelv valóban méltó leánya a régi Róma latin szellemének és kultúrájának.“ Köztudomású, hogy a világháború be­fejezése óta Magyarországon rendkívül nagy mértékben megszaporodtak a fran­cia iskolák, amelyek tanulóinak száma alig egy-kétszázról több mint kétezerre emelkedett, örömmel hallunk arról is, hogy az apácák, a Mária nővérek, a ma­gyar királyi kormány jóváhagyásával a közeljövőben új francia-magyar nyelv­iskolát nyitnak a fiatalok számára, ahol bár a tanrend szerint a hivatalos taní­tási nyelv a magyar lesz, naponta két órát foglalkoznak a francia nyelv okta­­tásával. Vass József, a szociális munkái minisztere Nemrégen munkabaleseti kongresszus zajlott le Budapesten általános érdeklő­dés mellett, amelyen testületileg vettek részt az egész ország orvoskarának ki­küldöttei és amelynek tárgya jóformán kizáróan a munkával kapcsolatos balese­tek és betegségek orvosi szempontból való megbírálása és gyógykezelése volt. Felesleges megjegyeznünk, hogy ezt a humánus kongresszust a népjóléti mi­niszter, Vass József nagyprépost szer­vezte meg, akit joggal nevezhetnénk a szociális munka miniszterének. Az elmúlt esztendőben részletesen számoltunk be a szociális missziók tulajdonképpeni fel­adatáról a világháború után, amelyek el­sősorban munkához juttatják a szervezet­len tömegeket, vagyis többet juttatnak nekik, mint kenyeret, mert erkölcsi ér­zékre nevelik azokat a szerencsétleneket, akiket megkeményítettek a szenvedések, megmételyeztek a bolsevista tanok és aki­ket fásulttá tett a nyomor, amely egy er­kölcsi fertőbe sülyesztette őket, melynek mélysége majdnem olyan kétségbeejtő, mint az anyagi helyzete. Vass József miniszter bámulatos körül­tekintéssel teremtett rendet mindenütt. Az elmúlt esztendőben megszervezte a drágaság elleni küzdelmet, végrehajtotta az összes szükséges rendszabályokat, a túl magas árak letörésére és a fogyasztó­­közönség, amely kétségbeesetten várta az intézkedéseket, csakhamar megnyugodott. A kiváló főpap működését a legőszintébb hálával fogadta a magyar közönség és Vass miniszter, aki Magyarországon a legnépszerűbb emberek egyike, bensősé­ges ünnepségük keretében ülte meg mi­niszterségének nyolcadik évfordulóját. Tisztviselőinek és gyámoltjainak igaz há­lája kíséri Vass József prelátust tényke­désének hosszú esztendejében, a társada­lom széles rétegeiben, sőt az egész or­szágban pedig változatlanul nyilvánul meg a kiváló államférfiú iránt a biza­lom, amelyet kétségtelenül meg is érde­mel egy olyan egyéniség, aki egész mun­kásságát a népegészségügy és népjólét ügyeinek szentelte. Vass miniszter szeré­nyen elhárította magától a személyének és munkásságának szóló ünnepeltetést­ és 3

Next