Nemzeti Ujság, 1930. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1930-02-01 / 26. szám

Felelős szerkeszt?: TÓTH LÁSZLÓ úr.♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ ..lidár­ka tír., TÚRI BÉLA XII. évfolyam 26. szám # Szo­lbük­ ›$› Budapeste 1930 február 1. A visszhang irka: Turr Béla Milyen visszhangra talált Bethlen Ist­ván bejelentése és beszéde a hágai egyez­ményről a magyar sajtóban! Olyan kér­dés ez, melyet vizsgálni annál indokol­tabb, mert maga a parlament nem is hoz­hat határozatot a hágai egyezmény dol­gában mindaddig, míg annak részletei is nem kerülnek a Ház elé. A közvélemény, a­ közhangulat és ha volna ilyen, a köz­meggyőződés tehát egyelőre csak a sajtó hatása alatt áll és hullámzik. Annyi kétségtelen, hogy a szo­ciáldemokrata és egy-két radikális lapon kívül a hágai megegyezés nagyobb megértésre talál a sajtó­ban, mint amilyen hangszerelés szokta kisérni a­­ Bethlen-kormányzatot De az­ért a jelszavas, puffogó, sőt gyanúsító megjegyzéseknek, kritikának a sajtóban ép úgy nyoma van, mint ahogy megnyil­vánult e hang a parlamentben is. Pedig hamis beállítások a hágai egyezményt is egészen más színben tüntethetik fel, mint amilyen az valójában. A tömegpszicholó­­gia egészen sajátos valami. Néha egy vicc, máskor egy gyanúsító szó, harmad­szor egy, a lényeget elferdítő, de a lát­szattal igazolt kritika hatása marad állandó. Hogy a hágai megegyezés is több pon­ton sebezhető és hogy a financiális mér­lege ma meg sem csinálható, ez kétségte­len. Az is hiba volna, ha már a komoly kritika is kiveszne. Sőt arra is szükség van, hogy a kormány a párisi tárgyalá­sok előtt, melyeken még erős küzdelme lesz az elvi keretek betöltése körül, hallja, érezze a nemzetnek szavát, mely jajkiál­tásokban is tiltakozik újabb áldozatok vi­selése ellen. Csakhogy a parlamentben és a sajtóban nem a reális helyzetből fakadó komoly kritika a domináló hang, hanem az, mely több-kevesebb politikai taktiká­val, az érzelmek kihasználásával és nem is mindig jóhiszeműen­­dolgozik. Általában két csoportba lehetne osztani a hágai egyezmény kérlelhetetlen kritiku­sait úgy a parlamentben, mint a sajtó­ban. Az egyik csoport hasonlít azokhoz, kik önmagukkal sakkoznak. Felállítják a hadállásokat, önmaguk teszik meg a lépé­seket és húzzák mindkét fél figuráit. A másik csoport nem ilyen jóhiszemű játé­kos. A politikai szembenállásban és harcban mérgezett nyilakhoz is nyúl és azokkal lövöldöz. Célpontjuk is van. Az, hogy történetesen Bethlen István is az optánsok közé tartozik, így tehát min­den, az optánsok jogainak elismerését és anyagi érdekeit is szolgáló pont az egyez­ségben Bethlen Istvánnak is személyes érdeke. Ezt a magától adódó tényt akarják ki­használni Bethlen István, a miniszter­­elnök ellen, nem törődve azzal sem, hogy erkölcstelen eszköz ez úgy az ő személye, mint az ország miniszterelnöke ellen. Pe­dig éppen Bethlen István adott reá példát éveken keresztül, hogy szinte finnyás er­kölcsi érzékkel húzódott vissza az optáns­­ügynek személyes képviseletétől. Genfbe mindig másokat küldött, hogy a külön­ben már régóta elvi jelentőségűvé nőtt optáne-ügyben, mely a döntőbíróságok kérdésévé vált, ne személyesen kelljen a harcot vívnia. Hága azonban nem Genf. Hágában kimondottan politikai konferen­cia volt. melye® Európa államainak mi­niszterelnökei vagy külügyminiszterei politikai felelősséggel vettek részt. Nem is az optács-ügy rendezése miatt ült össze a hágai konferencia hanem a keleti jóvá­tételek kérdését volt hivatva elintézni és hozzá előre feltett szándékkal úgy, hogy az összes háborúból kifolyó pénzügyi ügyek rendeztessenek. Hogy a kisantant el volt tökélve, hogy a különben már Genfben is egyezségi útra terelt optáns­­ügyet napirendre hozza és dűlőre vigye, az nem Bethlentől függött. Szabad lett volna-e a magyar minisz­terelnöknek ilyen európai politikai kon­ferenciáról, mely a nemzet egész jövőjére kihatással volt, elmaradni csak azért, mert történetesen neki is volt Erdélyben birtoka, melyet a románok elkoboztak.­ A felelősség súlyát Hágában egyedül az viselhette, aki évek óta Magyarország bel- és külpolitikáját intézi. Ez pedig Bethlen István. Bethlen Istvánra a Há­gába menetelő kötelesség és parancs volt. Csak arról lehet tehát szó, hogy köteles­ségét mikép teljesítette. Erről pedig el­lenségei adják a legjobb bizonyságot. Közéletünk nagy lezüllésére mutatna te­hát és már igazán Balkánná váltunk volna, ilyen rövid idő alatt, ha mégis el tudna harapódzni olyan gyanúsítás, me­lyet csak a rosszhiszeműség vagy a min­denre képes politikai taktika talál ki és tálal fel a közönségnek. Az önmagukkal sakkozóknak is abba kellene hagyniuk a nyert felvilágosítások után ama játékukat, hogy ők maguk állítsanak fel olyan szituációkat, melyek Hágában nem léteztek és amelyek között Bethlennek a maga harcát vívnia kellett. Senki erre a szituációra hivatottabban és kézzelfoghatóbban n­­m mutatott reá, mint tegnap Apponyi Albert, ki megraj­zolta a helyzetet, az előzményeket és körülm­ényeket, melyek között Bethlen a megegyezési kísérletet kellett, hogy fel­vegye Már­pedig maga a megegyezés ténye az, melynek gazdasági és politikai jelentőségét még azok sem tagadják, akik a megegyezés részleteit kifogásolják, vagy mondjuk, attól nincsenek elragad­tatva, s a kérdés­e részben is nem az, hogy nem jár-e áldozatokkal a megegye­zés, hanem az, hogy megóvta-e, emelte-e országunk presztízsét! A meghozott ál­dozat pedig felér-e a várható eredmé­nyekkel, gazdasági és politikai téren. Természetesen előre az eredményeket pontosan lemérni nem lehet­­Még arra nézve is csak a remény tölthet el, hogy Hágában a magyar ügy jobb megisme­rése és Bethlen fellépése folytán beál­lott jobb atmoszféra állandó marad és hogy tényleg új kapunyitás lesz a kül- Tímár Böske hozománya » Zágon István, regénye — Hát én . . . nagyon szeretem a vidé­ket — mondta Böske lesütött szemmel. Na, azért nem volt az a szem annyira le­sütve, hogy a hosszú pillái alól oda ne lehetett volna pillantani Ákosra, hogy erre a szemlesütésre kezd-e már ki­dagadni a homlokán az a bizonyos ér, amely a fejedelem kezdődő mérgelődésé­­nek olyannyira biztos jele szokott lenni. Böske örömmel állapította, meg, hogy a szóbanforgó ér, ha egyelőre kis mérték­ben is, de már dagad. És elhatározta, hogy ezt a dagadást a tőle telhető legnagyobb mértékben erősbbíteni fogja. — Nagyon, nagyon szeretem a vidéket — ismételte, de most már jó járt szeme közé nézett. — Azt rögtön gondoltam — mondta az egyre emelkedő jókedvvel. — Mer, hogy a hirdetésbe olyan szép vastagon teccet belenyomtatni, hogy „vidékre is“..­. — Megjegyzem — mondta Böske vesze­delmesen ártatlankodó hangon —, nagyon sokáig gondolkoztam, hogy mit írjak: „Vidékre is“, vagy: „vidékiek előnyben“. — Egy kutya az, kisasszonykám. Tígy is elgyüttem véna, igy is itt vagyok. És, ha már itt vagyok, ha már úgyis tisztába vagyunk avval, hogy minek vagyok itt, megmondom egész őszintén: eddig nagyon válogattam, mentem­ ide-amoda, egyik lányosházból a másikba. De... ha mostan megegyeznénk... összemelegednénk . . . nem igen mennék én innen tovább egy tapodtat se . . . Ezzel megfogta Böske kezét és barát­ságosan paskolni kezelte. Böske a zöldebbik szemével odapillan­tott Ákosra, hogy várjon az mit szól ehhez a kis tapsikáláshoz. Hát nem szólt sem­mit De az ér a homlokán megnyugtatóan dagadt Tódor kevésbé fegyelmezett tempera­mentuma azonban nem tűrte az esemé­nyeket szó nélkül. Idegesen csiptette a szemöldöke alá a monokliját és élesen szólt át Palihoz. — Hát úgy látszik, mégis csak igazad van, kérlekalássan... Úgy rémlik nekem, mintha mégis csak volna szerelem az első pillantásra, kérlekalássan. — Néno — nézett rá Jójárt egyre nyu­­godtabb mosollyal. — Nem megy az olyasmi olyan káperápe. Szerelem még nincsen itt, csak hajlandóság. De a haj­landóságban sok minden lehet, ugye kis­asszonykám! Szólt és nehézkes hódolattal csókolta meg Böske kezét Pali nem bírta tovább. — Na, de kérem — mondta, szinte sírva dühében, úgyis, mint nagykorú. — Igaza van, Palika — húzta el gyen­géden Böske a kezét — Azt hiszem, a mi kedves András gazdánk egy kissé túlsá­gosan gyors iramban igyekszik a cél felé . — Mindenbe az a szokásom, kisasszony­kám ... Meg aztán nem is nagyon érünk rá... Nekem hónap után ma otthon kell lenni, addig sok mindennek el kell inté­ződni kettőnk közt, nem igaz! — Igaz — mondta Böske lesütött szem­mel. T-- Meg már rögtön háromnegyed hét, oszt nekem negyed nyóc­ra találkozásom van egy teherótomobilügynökkel... Böske épp tartóztatni akarta, hogy na még legalább egy kicsit maradjon, de hirtelen ránézett Ákosra és úgy találta, hogy Jó­járt megtette kötelességét, Jójárt mehet. A többször említett homlokér ugyanis már majdnem megütötte a kívánt méreteket, sőt Ákos feltűnően nyu­godt magatartása sem állott teljesen összhangban lábfejének szapora topogá­­sával. Mindamellett látszólag jeges nyu­galommal mondta Jó jártnak: — Hát tudja mit, barátom! ... Ha . . ha magának találkozója van azzal a teherügynökkel, hát akkor most egyelőre menjen szépen el arra a találkozóra... — Itt a kalapja — ajánlotta mohón Feri. — És a fütyköse, kérlek a lássan — hozta Jó járt sarokba támasztott botját olyan kábító gyorsasággal Tódor, hogy Jójárt meglepetten nézett rá, majd végignézett az egész társaságon, nagyot, haragosat villant a szeme és hideg, méltóságteljes nyugalommal mondta: — Jól van, kérem, jól van ne, nedd csak! Aztán Böskéhez fordult és királyi gőg­gel folytatta: — Hjja-e, kisasszonykám... Annyit mondok én magának, hogy ha mostan­on elmentem, oszt maga meg összeül a dógot megbeszélni evvel a zsűrivel — nyomta meg a zsűri szót olyan megvetéssel, hogy kiki megérthetett belőle mindent — hát... elsősorba saját magára hallgasson, ne a zsűrire. Mer aszondom én, hogy nincs a világnak az a zsűrije, aki igazságosan tudna ítélkezni, mert ha véna, akkor az én bikám se a harmadik díjjat vitte véna el, hanem az elsőt . . . Keményen megrázta Böske kezét, ma­rokra ragadta a botját és kemény léptek­kel indult meg az ajtó felé. Ott megállt és hetykén vágta oda, félvállról: — Ha ’ peig valamit szenni akar­, hát a Ritzbe­­lakok. No, Istennek ajánlom. Azzal a fejébe vágta a kalapját és el­távozott, nem is sejtve, hogy a távozása után milyen vihar fog kitörni szereplésé­nek színhelyén. Tódor, Feri és Pali való­sággal tomboltak.­­ — A Ritzben lakik! — Traktora van! Teheratomobilt veszi — Igényei vannak és műtrágyája, én meg vagyok rendülve, kérlek a lássan! — Maga is, kedves Tódor! — kérdezte Böske félig lehunyt szemmel, álmodozva. — Bevallom, egy kicsit én is . . . "Mind a négy fiú szinte kővé meredten nézett rá. És ő folytatta, még puhább, még csiklandósabb hangon, mint előbb. — Tudják, hogy ez az ember... ez a­ kombináció... nem is olyan lehetetlen! — Tessék! — ugrott mellé Feri és ká­­bultan nézte, hogy ereszkedik Böske las­san, szinte révedezve Ákos alvódiványára, hogy hajtja hátra a fejét az összekulcsolt két kezébe, hogy sóhajt hosszút, szinte fájdalmasat. Annyira nem várt valami volt az, ahogy Böske most viselkedett, hogy úgy Tódor, mint Pali szintén csodál­kozva húzódtak mellé. Mint egy soha nem látott csodát állották körül. Tódor és Feri mögötte állott, Pali a lábaihoz ereszke­dett, szintén a díványra, Ákos pedig egyre feszültebb figyelemmel és egyre dühödtebb indulattal nézte a szoba túlsó sarkából. És Böske tovább beszélt. — Nem, nincs a dologban semmi lehe­tetlen. Egész... egész... én egész jól el tudom képzelni az életemet mellette. Biz­tosan van neki egy aranyos kis háza, kertje, akácfák az udvarán... Engem az akác egy nyár elején mindig megbolondít egy kicsit és nézze, Palika, én nem mon­dom, hogy nem vonzódom jobban a ma­gam fajtájához — itt mélyen Pali sze­mébe nézett —, nem mondom, hogy nem látnék szívesebben az ő helyében valaki mást a régi pajtásaim közül — ezzel meg­szorította Feri kezét, de változatlanul tovább is Palit nézte —, hanem ennek az em­bernek olyan jó szemei vannak, olyan meleg a hangja és... talán a nyár teszi az egészet, mert olyan nyár van, Tódor, olyan hihetetlen nyár van . . . (Folytatása következik.) Lapunk mai száma 16 fillér .£5jg| történt? j Minisz­terelnök­ a hágai egyiaHt^^ gazdasági következmé­­mygwifMieszélt a Lloyd Társulat Sei^fffrtylbanas-hercegnrimás mond aiW^P szentmisét a pápa koroná­zásának évfordulóján A képviselőház ülésén Buday Dezső mélyreható bírálatot mondott a fővárosi javaslatról A belügyminiszter elvi döntése sze­rint a szavazástól tartózkodókat az önkormányzatnak kell bün­tetnie A csütörtöki kulturesten Nyíregy­háza lelkesen ünnepelte a Köz­­ponti Sajtóvállalat lapjait­­ *­) Virág Ferenc pécsi megyéspüspök f­­­első körlevelében a hitélet fej-­­ lesztésére hívta fel az egyházmo- í­­­gye papjait­­­ Nagy felháborodást keltett Angliá­ban a szerajevói bűntény ünnep­lése Benes, Marinkovics és Marinescu kitérő formában számoltak be a hágai megegyezésről Moszkva irányítására rendezték a hamburgi kommunisták a véres utcai harcokat Görögországban is forradalmat ké­szí­tenek elő a szovjetügynökök A spanyol kormány visszaállítja az alkotmányos rendszert A kereskedők sürgetik a boltbérek leszállítását Németországban a gazdák a rozs­­kenyértörvény megvalósítását kö­vetelik Palásti Irén esete a rendőrséggel Hatalmas katolikus cserkészmozga­lom indult meg Németországban A madridi gyorsvonat alatt lesza­kadt a híd Óriási hóvihar dühöngött Ameri­kában Egy szemtanú látta, amikor Kut­­yepov tábornokot a szovjet ügy­nökei elhurcolták Rónainé ügyében a lakásán fejezik be a tárgyalást

Next