Nemzeti Ujság, 1930. július (12. évfolyam, 146-172. szám)
1930-07-01 / 146. szám
2 legnagyobb mértékben paralizálni képesek. Gaius Fabriciussi censor Publius Cornelius Rufinus consult kiutasította a szenátusból, mert házában ezüst evőkészletet használt. Egy más alkalommal a cenzorok megbüntették azt, aki a saját földbirtokának megművelésénél hanyagságot tanúsított. A római cenzorok e magatartása nyilván a feddhetetlen erkölcsi alapon álló római közvélemény kifejezője volt. És valóban a hatalmas római világbirodalom is megindult a pusztulás lejtőjén, mihelyt a konzulok nem többé a közérdek szolgálása kedvéért vállalták a legmagasabb állami tisztséget, hanem azért, hogy nyugalomba vonulásuk után mint prokonzulok provinciájukban kincseket harácsoljanak össze és azokkal megmételyezzék Róma levegőjét. Sajnos, a mi gazdasági életünkben is hasonló jelenségekkel találkozunk. A fokozatos elszegényedés, a kereseti alkalmak folytonos csökkenése, a munkanélküliség növekedése mellett ott látjuk a római prokonzulok tobzódását, akiknek pazar költekezése rikító ellentétben áll a tömegek fokozódó nélkülözésével. A javak aránytalan megoszlásának demoralizáló hatását fokozza még az a körülmény is, hogy a megoszlás nélkülözi az igazságosság gondolatát. A túljavadalmazott egyének ugyanis rendszerint nem végeznek a társadalom részére javadalmazásukkal arányos értékű tevékenységet, hanem privilegizált helyzetük túlnyomóan szerencsés körülmények ügyes taktikai kiaknázásán alapszik. Az u. n. mammut fizetések túlnyomólag mindennapi, sablonszerű és mennyiségileg is rendszerint minimális munkateljesítmény jutalmazásai. Az állás- és jövedelemhalmozóknak nevezni szokott kiváltságosak legnagyobb gondját alighanem jövedelmeik nyilvántartása, beszedése és kezelése okozza. Pedig még magánjogunk is az oly szerződéseket, amelyek alapján az egyik fél aránytalan előnyöket élvez, illetve amelyeknél a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közt nincs meg megfelelő arány, a jó erkölcsökbe ütközőknek tekinti és érvényteleneknek nyilvánítja. A túl jövedelmeik és túlfizetések immoralitása különösen szembeszökő ott, ahol azok közpénzek forrásából bugyognak ki. Itt ugyanis leginkább bántó egyrészt az arányosság, másrészt az igazságosság hiánya. Olykor csupán egyéni ügyeskedés vagy szerencsés összeköttetés révén iyemet illeti, kijelentem, hogy ennél megtisztelőbb és örvendetesebb dolog engem nem érhetett. „Nihil honorabilius, nihil incundius mihi cont ingere poterat.“ Így fogadta a szicíliai őrgrófok sarjadéka azt a vétót, amely őt a legmagasabb földi méltóságtól eltűrnie és visszavonult az imádság és a lunka csöndjébe, ahonnan csak azért mozdult még ki, hogy Szent Cecilia templomát amelyben hamvai is nyugosznak — raegszépittesse és hogy az einsiedelni kegyhelyen az elmélkedés és az imádság szüneteiben a havasi gyopár, a cikkázó pillangók, a fenséges hegyek látványában gyönyörködjék. Talán más lenne ma a világ arculata, ha az ő lángelméje Kent Péter székéből szétáradhatott volna rá... és talán az a hatalom sem omlott volna össze ilyen szomorúan, amely az ő sasszárnyait megnyirbálta. Ki tudja .’ Igaz, hogy ilyesmiket visszafelé kérdezni talán fölösleges is, jogosulatlan is, mert a történelem nem a föltevések, hanem a tények síkja és mert a Gondviselés nagy takácsmunkájának szövevényei nem ránk bízattak. A lelkigyakorlatos könyvben éppen ott találom a piros jelzőszalagot annál a kitételnél: „lírim est necesarium... Egy a szükséges és mihaszna nyeri meg az ember a világot, ha lelke üdvösségének kárát vallja?“ Szent Márk evangéliumának ennél a részénél, a világban való hivatás és méltóság kijelölésének a Gondviselésre való rábízását tárgyaló elmélkedésnél időzött Rampolla nagy lelke, talán éppen azután, hogy a pápai tiarát meg is nyerte, el is vesztette. És a francia szöveg azt mondja. ..Lehet, hogy e gondolatok ténye, megerősödve azzal, amely az égből érkezik, elég neked, hogy abba az életállapotba juss, amelybe a Gondviselést akarja, aki mindenkinek kiméri a magáét. Az utak különbözők, de a paradicsom találkozóhelye ugyanaz mindenkinek.“ Valami michelangeloi tragikum borongott Rampolla fénylő homloka körül, mikor mint ember gondoltam az emberre ott a Giordano Bruno szobra árnyékában, amelyet szintén azért állíttattak Róma szabadkőművesei negyven esztendővel ezelőtt, hogy ezzel is megalázzák, sértsék Rampolla pápáját, XIII. Leót. A megalázott Vatikán azóta fölmagasztaltatott, Mariano Rampolla del Tindaro pedig bizonyára elnyerte odafönn az égben XIII. Leó és utódai, X. Pius és XV. Benedek pápa társaságában azt az egyet, amiről írva van, hogy minden trónoknál és méltóságoknál szükségesebb... De azon a szerdai délutánon énkorongva mentem haza Mgr. Saint-Clair pirostáblás, aranyszegélyes lelkigyakorlatos könyvével a Campo de’ Fiori lármás zsibvásárjáról elért bizonyos pozíciók tuldotálása, hivatalos állásoknak és megbízásoknak egyes kiválasztottak előnyére való mesterséges halmozása, magas nyugdíjjal bíró egyének prokonzuli szerepeltetése szemben a nemcsak sokkal több, hanem rendszerint értékesebb munkát végző tisztviselők szerény javadalmazásával oly etnikai depressziót idéz elő a társadalmi élet széles rétegeiben, amely minden sikeres aktív tevékenységnek a csíráját, a munkakedvet, a lélek szabad szárnyalásának ezt az előfeltételét destruálja. A magángazdaság azonban szintén nem nélkülözheti az etnikai alapokat. Ezeket is a legjobban rendíti meg az aránytalan jövedelemmegoszlás igazságtalansága. Vállalataink vezetőinek teljesen indokolatlan fejedelmi jövedelmei juttatták főleg gazdasági életünket abba a válságos helyzetbe, amelyben az jelenleg sínylődik. A vállalati részvények hihetetlen értékcsökkenése, amely a nemzeti vagyon egy tekintélyes részének pusztulásával egyenlő, nagyrészben a vezetők mammutfizetéseire vezethető vissza. Hasztalan terveznek ki intervenciós bizottságokat és egyéb technikai módszereket, amelyek a részvények tőzsdei árfolyamának folytonos csökkenését lennének hivatva feltartóztatni. A vállalatainkban való bizalom, az irántuk való érdeklődés, a részvényeik vásárlására irányuló hajlandóság s ezzel azok értékének emelkedése csak akkor fog bekövetkezhetni, ha a köztudatban ismét kialakul az a meggyőződés, hogy a gazdasági vállalatok célja és feladata az ország gazdasági érdekeinek figyelembe vétele mellett a részvényesek, mint a vállalatok tulajdonosai érdekeinek a szolgálattá, befektetett tőkéik megfelelő gyümölcsöztetése és nem az, hogy a kis exisatenciák tömegeiből álló részvényesek pénzét kisebb-nagyobb pénzfejedelmek kreálására használják fel. Igen sajnálatraméltó körülmény, hogy az államhatalom e beteg állapotok szanálására elegendő erővel vagy elegendő akarattal nem bár. Szó volt a „részvényjog“ reformjáról. Egy kiváló szaktudásunk értékes cluborótuma évek óta várja, hogy az illetékes fórumok elé kerüljön. Szó volt a „kartellek“ szabályozásáról, a kereskedelmi törvény reformálásáról és sok egyéb tervről, amely gazdasági életünk rekonstrukcióját lett volna hivatva elősegíteni. Az érdekelt körök azonban minden ilyen terv megvalósítását már eleve időszerűtlennek jelentették ki és keresztül vitték annak a napirendről való levételét. Igazuk volt. Az ily reformtörekvések megvalósítása az érdekeltek szempontjából soha sem lehet időszerű éppúgy, mint a trianoni diktátum megváltoztatását sem fogják soha időszerűnek elismerni azok, akik arra alapítják előnyös helyzetüket. A szociális gondoskodásnak egyik legsikerültebb megvalósítása a progresszív adóztatás és az u. n. létminimum adómentessége. Ezzel szemben a legújabb időben gazdasági életünk a szociális gondoskodásnak egy egészen különös módját valósította meg. A túlfizetett krőzusok adómentességét. Értem ez alatt azt, hogy a mammut jövedelmű igazgatók és egyéb vezető funkcionáriusok összes adóikat vállalataikkal, tehát végeredményben ezek kis részvényeseivel fizettetik ki, amivel azután, mondhatnék, a „létmaximum“ adómentességét valósítják meg. Igen nagy betegsége állami, gazdasági és társadalmi életünknek az n. n. „túlméretezés“ is. És pedig ismét felül és nem alul. Apró exisztenciák szükségen felüli számban való alkalmazása a mai munkanélküli időben talán menthető, sőt szociális szempontból még kívánatosnak is tekinthető, de nagy javadalmazású, autóval felszerelt túl sok vezető állás rendszeresítése megbocsáthatóan pazarlás akkor, amidőn az állam u. n. becsületbeli tartozásainak (hadikölcsönök valorizálása, régi nyugdíjasok sérelmeinek orvoslása stb.) kiegyenlítésére sem tekinti magát vagyonilag eléggé erősnek. E beteg gazdasági és társadalmi viszonyok között oly atmoszféra van keletkezőben, amely kiválóan alkalmas arra, hogy egyrészt elsorvasszon minden rendszeres munkával és erőfeszítéssel járó konstruktív törekvést, másrészt mind szélesebb körben felkeltse a munkanélküli érvényesülés, protekciós elhelyezkedés és illegitim vagyonszerzés vágyát. Innen a sok visszaélés és eltévelyedés, amelynek oka túlnyomó részben a könnyű, munkanélküli érvényesülés közismert példáiban keresendő. Szomorú vigasztalásul szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a gazdasági élet etnikája nemcsak minálunk hagy fenn kívánni valót. A francia kamara annak idejében egy parlamenti bizottságot küldött ki a háborús szállítások ellenőrzésére. Ezt az időközben megszűnt ellenőrzőbizottságot a kamara 14 április hó 11-én szükségesnek tartotta újból megalakítani, dacára annak, hogy Tardieu miniszterelnök egy ily bizottság kiküldését a felelős parlamenti kormányzat elvével megegyezőnek nem tartotta. A fenntiekben megkíséreltem nagy vonásokban ecsetelni jelenlegi gazdasági életünk humusát és jelenlegi társadalmi életünk atmoszféráját. Hangsúlyozom a „jelenlegi“ kifejezést. Mert szilárd a meggyőződésem, hogy most, amidőn külpolitikai viszonylatunkban bizonyos nyugvópontra jutottunk, kormányunk mindkét felszabadult kezével kemény energiával fog belenyúlni belső gazdasági életünk darázsfészkeibe és azok kérlelhetlen elpusztításával meg fogja tisztítani társadalmi életünk atmoszféráját is. A gazdasági élet megjavított humuszában s a társadalmi élet megtisztított légkörében fog csak kifejlődhetni a neonacionalizmus termékeny magja hatalmas élőfává, amelynek terebélyes lombjai alatt fognak életre kelhetni a nemzetünk őserejében felhalmozódott, jelenleg szunnyadó fizikai, szellemi és erkölcsi energiák. NEMZETI ÚJSÁG Kedd, 1931 frtilm 1 Hatvannyolc angol képviselő memoranduma követeli a kisebbségek védelmét A Népszövetség tavaly 42 kisebbségi ügyből csak 2 ügyet tárgyalt Az angol kormány tegyen javaslatot a Népszövetség működésének megvizsgálására London, június 30. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Az angol alsóház hatvannyolc képviselője emlékiratban hívta fel a kormány figyelmét a nemzeti kisebbségek szenvedéseire. Az emlékirat kiemeli, hogy a Népszövetség ma az egyetlen szerv a kisebbségi sérelmek orvoslására, de egyáltalán nem felel meg ezirányú kötelességeinek. A kisebbségi garanciaszerződések — folytatja tovább az emlékirat — a gyakorlatban nem válnak be, a legtöbb kisebbséget megakadályozzák panaszuk előterjesztésében és a legújabb eljárási reformok sem javították meg a 35 millió kisebbség sorsát. Tavaly negyvenkét kisebbségi ügyet terjesztettek a Népszövetség elé, a Népszövetség azonban csak kettőt vett tárgyalás alá. A memorandum aztán hivatkozik arra, hogy MacDonald még kormányrajutása előtt cikket írt, amelyben a kisebbségi panaszok technikai akadályainak megszüntetését és egy teljes nyilvánossággal dolgozó állandó kisebbségi bizottság felállítását sürgette a mandátumos bizottság mintájára. A bizottság felállítása nélkül — mondja az emlékirat — szó sem lehet a kisebbségi problémák megoldásáról. Addig is azonban, amíg ez megvalósítható lesz, követelik a memorandum aláírói, hogy a kormány a szeptemberi népszövetségi ülésen bizottság küldését javasolja a kisebbségi garanciaszerződések végrehajtásának és a kisebbségek védelmére hivatott Népszövetség és népszövetségen kívüli intézmények működésének megvizsgálására s reformjavaslatok kidolgozására. Ez a bizottság beutazná az összes érdekelt országokat, a helyszínen tanulmányozná a kérdést és a népszövetségi tanácsnak legkésőbb 1931 májusáig jelentést tenne. A memorandum aláírói liberális és szocialista képviselők, köztük Wedgwood ezredes és a független munkáspárt több tagja. Poincaré a békeszerződések változhatlanságáról Paris, június 30. (Havas.) Az Excelsior a buenosairesi Nacionnal egyidőben, cikket közöl Poincaré tollából Biztosítsa utipodgyászát! Az Europad Araéa Podgyásabistoeite Rtkéss kötvényei az össaee állormásokon és utalási irodákban kaphatók. A cikkben Poincaré hangoztatja, hogy, Franciaország a békeszerződések alapján nem tett szert semmiféle előnyökre, csupán azokat a területeket nyerte vissza, amelyek azelőtt hozzá tartoztak. Az ország a jelenlegi területek mai állapotukban való fentartását kívánja. Más államok ezzel ellentétben változásokról álmodoznak; egyesek a tőlük elvett területek visszaszerzésére, mások pedig területük növelésére gondolnak. Másfelől a gazdasági nehézségek, amelyek minden népnél érezhetők, politikai nehézségek felidézésével fenyegetnek. Ügyeljünk a békére! — írja befejezésül Poincaré — a fennálló szerződések bárminő megváltoztatása — hacsak nem alapul előzetes és barátságos megegyezésen — gyászos, sőt halálos lehet, mert végzetszerűen más változások egész sorozatának nyitna utat. • Ponhcarénak néhány sorban ismertetett cikkéből nehéz ugyan következtetéseket vonni, mégis figyelemreméltó, hogy ő, aki eddig minden változtatás intranzigens elutasítását hirdette, most már előzetes és barátságos megegyezés alapján a szerződések megváltoztatását lehetségesnek tartja. Budapest, június 30. A felsőház pénzügyi bizottsága Popovics Sándor elnöklésével ma délután letárgyalta az állami kölcsön felvételéről szóló törvényjavaslatot. Egry Aurél előadó indítványozta, hogy a bizottság javasolja a felsőháznak a törvényjavaslat elfogadását, rámutatott azonban az alkotmányjogi és állampénzügyi vonatkozású eltérésekre, amelyek a javaslat és a régebbi beruházási felhatalmazási törvények között mutatkoznak. A pénzügyi bizottság kérte fel a pénzügyminisztert annak kijelentésére, hogy a kölcsön felhasználásáról kilátásba helyezett törvényjavaslatában és a kölcsön budget jogi kezelésében eleget tesz a bizottság kívánságainak. Indítványozta, fejezze ki a bizottság azt a reményét, hogy a jövőben sikerül visszatérni a külön fedezet nélküli állami kölcsönök rendszerére. Simonzsits Elemér és Fellner Henrik csatlakozott az előadó indítványaihoz, Hadik János gróf pedig felvilágosítást kért az altruista pénzintézeteknek a kölcsönből való támogatásáról Scitovszky Tibor a bizottság jelentésében kifejezésre kívánta juttatni azt, hogy a kormány a parlament szünete alatt is, bárha a parlament utólagos jóváhagyásával, de a törvényjavaslatban kifejezett célokra fordíthatja a kölcsön összegét. Kolossváry Mihály azt kérte, hogy a kölcsönből megfelelő részt juttassanak az állami kezelés alatt nem álló vizek kártételei ellen, mert ez is a termelés fokozását célozza, az államvasutak beruházásánál pedig vegyék végre figyelembe azokat a városokat, így Vác városát, amelyek eddig mostoha sorsban részesültek. Bernát István a javaslat hiányának tartja, hogy nem állapítja meg azt az időt, mikor a kölcsön felvételére gondol a kormány. Wekerle Sándor pénzügyminiszter az előadó indítványaihoz hozzájárult, majd részletesen válaszolt a felszólalásokra. Hangsúlyozta, hogy annak idején szó volt arról, hogy a német kölcsön előtt vegyük fel az államkölcsönt, ez azonban nem volt lehetséges, mert a hágai és párisi egyezmény ratifikálása még nem történt meg. Most az osztrák kölcsön is esetleg elénk kerül. Lehet, hogy ez előnyünkre is szolgál, mert e kölcsönök tapasztalatait javunkra értékesíthetjük. Hangsúlyozta, hogy a javaslat csak felhatalmazást tartalmaz az általános célok megjelölésével a kölcsön tényleges felhasználásáról felhatalmazást kell majd kérni a törvényhozástól. A miniszter felszólalása után a bizottság a törvényjavaslatot úgy általánosságban, mint részleteiben változatlanul elfogadta s annak tárgyalására a sürgősség kimondását kéri. A Magyarország és Ausztria között a vasúti forgalom szabályozása ügyében folytatott tárgyalásokat június 30-án Budapesten ás alábbi okmányok aláírásával befejezték. A két állam meghatalmazott képviselője: Tormay Géza dr. államtitkár és Pöschmann Antal dr. osztályfőnök, Kállay Miklós államtitkár és Calice Ferenc osztrák követ jelenlétében két megállapodást írt alá, mégpedig a kölcsönös vasúti forgalomban az átmeneti és csatlakozási viszonyok szabályozása tárgyában a magyar királyság és az osztrák köztársaság között kötött államszerződést, valamint a Sopron városon és vidékén át irányuló vasúti forgalom szabályozásáról szóló jegyzőkönyvi megállapodást. Ezenkívül az állami tárgyalások keretén belül külön egyezményt írtak alá a magyar királyi államvasutak, az osztrák szövetségi vasutak, a Duna—Száva—Adria Vasúttársaság magyar hálózatának igazgatása és a Győr— Sopron—Ebenfurt-i Vasút vasúti kiküldöttei, melyben a magyar királyság és az osztrák köztársaság között közvetlen árudíjszabást állapítanak meg. A létrejött egyezkedések tartalmából kivehető, a két államnak sikerült — szükségleteiket kölcsönös és megértő méltatásával — enyhíteni azokat a nehézségeket, amelyek egyfelől a határvonal húzásából, másfelől a fogyasztó terület helyzetéből adódtak. Remélhető, hogy a kölcsönös forgalom, a lezárt megállapodások által előmozdítva, kedvező irányban fog fejlődni.