Nemzeti Ujság, 1930. szeptember (12. évfolyam, 198-220. szám)

1930-09-02 / 198. szám

b­erktsiidséf én ^^^ ElifttíHi!­ár* iadóhivaUli Buda- W JlEgy hóra 4 peng«. ■ NEMZEH ÚJSÁG ■ Felelős szerkesztő: TÓTH LÁSZLÓ dr. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ főtárs: túri béla Felelni kell Vér folyt Budapest utcáin, magyar unkások, rendőrök piros vére. Halott­­vért a kövezeten, emberi arcok torzul­­k el talán örökre, jajgató és üvöltő sé­rültekkel teltek meg a kórházak, riny, vér és fájdalom öntötte el a vá­rt. Ablakok üvegtáblái csörömpötve­dtek össze, értékek mentek tönkre,­unkahelyeket romboltak szét, közva­­ront rongáltak meg, talán helyrehozha­­tlanul. Ki tette ezt? A közvélemény az esemény nagysága­ik hatása alatt jogos fölgerjedésében áll az ok, az okozó, a felelős személyek tényezők után. Ki a felelős azért, ami­eptember elsején Budapest utcáin tör­­ni, ki viseli annak a következményeit kire száll az átok, amely a sebesültek kán fakad a fájdalom deliriumos lázá­­­n? A bűnös kéznél van: a szociáldemo­­nta párt vezetősége. És elsősorban K­ami Ernő és Peyer Károly, akik na­­rkon át sajtóban, beszédekben izgatták a tömegeket, akik ok és cél nélkül gör­csösen ragaszkodtak a szeptemberi fel­vonuláshoz. Tudatosan és gonoszul szekerükbe fog­ták azt az elégedetlenséget, amely ter­mészetes következménye a világgazda­sági viszonyoknak. Senki sem vonja kétségbe, hogy a munkásság helyzete szomorú, hogy a munkabérek alacso­nyak, hogy a munkanélküliség nagy, de ugyanakkor meg kell látni azt is, hogy a viszonyoknak ez a sanyarúsága nem­­csapd­, a munkásságra szorítkozik. Tus­­nem éppen így, sőt bizonyos vonatkozás­ban még jobban sújtja az intelligenciát is, mindenkit, akit a sors arra kárhoz­tatott, hogy a trianoni Magyarország polgára legyen a mostani gazdasági életben. A viszonyok az egész világon rosszak és mindenütt lázasan keresik a égítés módját, de az egész világon evedül a magyarországi szociáldemo­krata pártvezetőség jött arra a gondo­latra, hogy utcai tüntetéssel, bevert fe­jekkel, inzultált és megdobált rendőrök­kel próbáljon a munkanélküliségen segí­teni. Csak ők hangoztatták, de maguk sem hitték el, hogy ebből a tervből egy sze­mernyi jó is származhatik a munkás­ságra. A józan ész minden parancsa, ba­rátok és felelős tényezők minden meg­értő és aggódó figyelmeztetése ellenére is konokul ragaszkodtak tervükhöz, sü­ketnek és vaknak tetették magukat és nem voltak hajlandók elállni attól, hogy a mesterségesen felizgatott tömegeket az utcára tereljék. Kárba veszett volna hosszú hetek és hónapok céltudatos mun­kája, hiába lett volna az a vad lázítás, amelyet sajtójukban és szervezeteikben folytattak, felhasználatlan maradt volna a gonosz kegyetlenséggel és hideg szá­mítással felkorbácsolt elkeseredés, ha az utolsó pillanatban elállnak attól a ter­vüktől, hogy a tömegeket az utcára vi­gyék. Nekik és kizárólag nekik, a ma­gyarországi szociáldemokrata pártveze­tőségnek volt szüksége erre a véres hét­főre, amely ma még kiszámíthatatlan anyagi és erkölcsi károkat okozott nem­csak a magyar munkásságnak, hanem az egész nagy magyar közösségnek is. Békés séta — hangoztatták, de tudták, mert tudniok kellett, hogy az után a rom­boló előkészítő munka után, amelyet a mentelmi jog védelme alatt kellő alapos­sággal elvégeztek, ez a séta békés nem lehet. Tudták, hogy azokat a munkáso­kat, akiknek mesterségesen mérgezték a lelkét akikre rnszaba­dították a szélsősé­gek minden förtelmes esőeselékét is, szembefordítják az állami és társadalmi renddel, harcba viszik a magyart a ma­gyar ellen, véres, kegyetlen és ostoba há­borút vívnak csak azért, hogy a helyü­kön maradhassanak, hogy a bőséges jö­vedelmekkel párnázott pártvezetőségi székekből ki ne repüljenek, hogy a zava­rosban, amelyet maguk kavartak fel, el­leplezhessék a saját tehetségtelenségüket és hitványságukat. A kérdést, amelyet a magyar közvéle­mény most a szociáldemokrata pár veze­tősége mellének szegez, egyszerűen meg lehet formulázni. Ura-e a tömegének, vagy sem? Ha ura és ha az történik, amit a pártvezetőség akar, akkor termé­szetesen teljes mértékben felelős a hétfői eseményekért, a pártvezetőség kezén szárad minden vér és felelős azért a rombolásért, fájdalomért, amelyet oko­zott Ha pedig nincsen hatalmában a tö­meg, akkor százszorosan vétkes, mert olyan mozgalmat indított el, amelynek irányítása az első pillanatban kicsúszott a kezéből, olyan követ dobott el, amelyet útjában már sem megakasztani, sem visszatartani nem tudott. Ebben az eset­ben a tehetségtelenségnek olyan förtel­mes orgiája dúl a szociáldemokrata pártvezetőségben, amilyennel pártot, tö­megeket vezetni csak akkor lehet, ha megvan hozzá a szükséges vakmerőség és elvetemültség is. A bűnös tehát a pártvezetőség, neki kell felelnie azokért a károkért, amelye­ket okozott. Nyugodtan, higgadtan, pa­pirossal és ceruzával a kézben ki lehet számítani, mennyi érték ment tönkre a hétfői véres tüntetésnél. Ezeket a káro­kat valakinek meg kell térítenie. A va­­gyonbiztonság, a jog és az igazság kö­veteli, hogy minden elpusztult értéket megfizettessenek azzal, aki a pusztulás szellemét felidézte, aki a tömeget a rom­bolás útjára vitte és aki­­ elég gazdag és tehetős is ahhoz, hogy fizessen. A­­pártvezetőség taná­jnak tudtunkkal igen szép jövedelmük van. Egyik sem hal éhen, még csak nyomorogni sem lesz kénytelen, ha jövedelmükből arányosan elvesznek annyit, amennyi az okozott károkat fedezi. Ezzel legalább is részben el lehetne intézni a pusztítás anyagi következményeit. Nem maradhat el azon­ban a politikai és erkölcsi felelősségre­­vonás. Azok a vezetők, akik ezt a hétfőt belgiumi levelek írja: Heller Mátyás A GYÁSZ KIRÁLYNŐJE Brüsszel, augusztus hó. A múlt esztendő novemberének első asárnapján történt­ Brüsszel legnagyobb s legszebb temploma, a Saint-Gudule­zékesegyház zászlódíszbe öltözött. Alta­­ában minden nagyvárosnak megvan a nagy reprezentatív épülete, amely mint­­gy jelképezi az illető vidéket, országot vagy fővárost és melyet képeslapokról más-untig és minden nézetben, alaposan smer az idegen. A párisi propaganda­plakátok elmaradhatatlan dísze és kel­­léke az Eiffel-torony, a Münchenbe érkező turista, először is a Bavaria gigantikus méretű szobra után érdeklődik, ha meg Rómát emlegetnek, úgy önkéntelen kép­zettársítás folytán azonnal a Péter­­bazilika hatalmas kupolája és a templom előtti teret átölelő oszlopsor emléke me­rül fel az ember lelkében. Nápolyi látkép füstölgő Vezúv nélkül el sem képzelhető és nincs az a film, mely meséjét bécsi vi­lágból merítené anélkül, hogy benne egyszer a Heurigen vagy a Práter óriás­­rádlija látható ne volna. Brüsszel legemlítésre méltóbb épülete ebből a szempontból kétséget kizárólag a város védőszentjéről elnevezett csodála­tos szépségű, kéttornyú, gótikus székes­­egyház, mely még akkor is egyike Európa legkiválóbb építészeti alkotásainak, hogy­ha fenti értelemben vett szimbolisztikus jelentőségétől el is tekintünk. Valóban egyedül csak a gótikus korszak türelme, lelkesedése és ihletettsége volt képes, hogy ennyi temérdek remekművet hord­jon össze egy helyre, az Isten lába zsámo­lyához; mert számos emberöltőn keresz­tül, apáról-fmra hárult a nagy munka, szent örökség és kötelesség, hogy minden egyes oszlopfőt, minden követ, minden kiugró párkányt egyenlő szeretettel, gonddal, buzgósággal igyekezzenek töké­letessé formálni. Az idei jubileumi esztendő kivilágítá­sai során egészen rendkívüli szerep ju­tott e templomnak. Míg a nagy bazilika, a városháza, a középületek, valamint a királyi palota is kívülről elhelyezett fényszórók sugaraiban tündökölnek, ad­dig e székesegyház megvilágítása belül­ről történik. A felbecsülhetetlen művészi értéket képviselő, páratlan, színes üveg­ablakok mögül különféle árnyalatban megtörő sugárcsóvák borítják az egész épületet misztikus, sejtelmes fényárba. A hófehér kőfalak csak hangsúlyozzák ezt a légiességet, átszellemülést és min­den bizonnyal az a turista, aki csak pár napot tölt Belgium fővárosában és ide­genforgalmi autóbuszon nyargalja be a látnivalók mereven előírt útvonalát, leg­tovább és legélénkebben e kivilágításra fog visszaemlékezni. Ott hagytuk azonban el, hogy a múlt esztendő novemberének első vasárnapján zászlódíszbe öltözött Sainte-Gudule szé­kesegyháza. November harmadika Szent Hubertnek ünnepe, a vadászok védő­szentje, ki egyben a brüsszeli Szent Hu­­bert-körnek patrónusa is. Erről a kedves, előkelő társaságról volt már egyszer al­kalmam futólag megemlékezni. Cercle Royal de Saint-Hubert: ez hivatalos címe, hivatalos működési tere pedig­­ a vadászkürtök művészetének fejlesztése. Tagjai azonban mégis a főváros társa­dalmának legfelsőbb rétegeiből toboro­­zódnak arra való tekintet nélkül, hogy vájjon van-e a tisztelt tagtársnak zenei hallása, avagy nincs. Mert vannak közre­működő tagok, akik rendszerint szenve­délyes kürtösök és akik mindegyikének ott függ hangszere a díszterem falán, alatta kis csillogó plaketten a tulajdonos nevével. Sok azonban a vadászember, űr­­lovas, űrlovasnő e társaságban — a bel­gák honában a legkedveltebb sportok egyike a lovaglás! — amire viszont­­az a pár trófea, kitömött zsákmány enged kö­vetkeztetni, mely a kürtök mellett a falat ékesíti. Végül nincs az a Belgiumba ve­tődő külföldi notabilitás, aki meg ne for­dulna a klubnak tágas helyiségeiben, me­lyeknek ablakai, balkonjai a Place Ro­yale felé nyílnak. November első vasárnapján összegyűl a székesegyházban a díszbeöltözött Szent Hubert kör, a kórusok megtelnek a poli­tikai és diplomáciai kar tagjaival, ha­talmas beszéd hangzik el a legismertebb egyházi szónokok valamelyikének ajká­ról és a lovagokból alakult harsona­kórus kiséri a hagyományos Szent Hubert-mise akkordjait. Ezen a misén történt. Már egybegyűlt a közönség, az oratóriumokban elült a mozgolódás, megteltek a díszes takarók­kal bevont padol, és mindenki tekintete a főoltár felé irányult, várták a miséző pap bevonulását melyet harsonaszó előz meg. Egyszerre halk mozgolódás támadt a főkapu irányában, suttogó beszéd és chevalier Louis Lagasse de Locht, a klub in t­ekintélyű és közszeretetnek örvendő e mv­ül újabb vendégeket kísért be. Elől éb „ egy nyúlánk, magas, sápadt úrnő. Mint akkor még kevesen ismertek — fe­ketébe öltözve, fölemelt fejjel jött, tisz­teletet parancsolóan, de halkan és szelí­den. Gyermekek követték, élükön egy széparcú, nyilt­ tekintetű fiatalemberrel. A tolongó tömeg önkéntelen tisztelettel hátrált és ahogy az újonnan­ ér­kezettek el­foglalták a számukra kijelölt diszpadot, összehajoltak a fejek, összesúgtak a je­lenlevők. Kik voltak várjon ezek? És ekkor hangzott el egy valaki ajkáról, mely azóta tovább terjedt és örökre fenn­maradt. — A királynő! — Milyen királynő, mely ország ki­rálynője? —­ A gyász királynője! Chevalier Louis Lagasse de Locht he­lyére vezette vendégeit, kik a Szent Hu­­bertekörnek voltak vendégei és hamaro­san feszengtek a harsonák, jelezve a szentmise kezdetét. Így mesélték el előttem a múltkoriban ezt az eseményt a Hubertusz-lovagok, akik még máig is büszkeséggel emlegetik ezt a királynői látogatást, amikor a gyász királynője végiglépdelt sorfalak­ közt, fe­hér arcával, fekete ruhában, királynői fenségben, szelíden, de méltósággal. — Igen, uram — mondotta nekem, aki mesélte — szinte láttam homloka körül a szenvedések koronáját! Kérem, higgyék el nekem, nem lelkes túlzás ez, amit írok, de egyszerű, igaz va­lóság: hárman állottak minket körül, mi­kor ez a beszélgetés kedves barátommal lefolyt és három hatalmas termetű, va­dászatokban edzett, háborút járt férfinak csillogtak könnyek a szemében. Sokat hallunk odahaza belga vendégszeretetről beszélni, belga barátságról, de ez vala­hogy akadémikusan, idegenül hangzik, az ember hálás is érte, örül is neki, de nem érzi meleg közvetlenségét. De itt, a Hu­bertusz-lovagok körében megéreztem, mi az a belga vendéglátás, lovagiasság. Szent Hubertusz lovagjai nem politi­zálnak, nem avatkoznak a diplomácia ügyeibe-bajaiba. Nagyon szerények, egy­szerű vadászemberek és trombitások, mondják ők és lelkemre kötötték, ha va­laha megemlíteném őket, nem szabad ne­vüknek előfordulni írásomban. Bizonyára kevesen tudják odahaza, hogy ezek kö­zött az urak között keresendők azok, kik legelőször és legönfeláldozóbban karolták fel a száműzött magyar királyi család ügyét; nagy vagyonukat, nagy összeköt­tetésüket mind a hontalanok rendelkezé­sére bocsájtották, csak azért, mert­indig"­­ látták az Anyában a gyász királynőjét,­­­ csak azért, mert lovagok voltak,és­­jaink is maradtak. Ismerek köztük valakit", kiss személyesen járt utána, hogy a Sten­be,kjer-­ zeeli kastély mielőbb a királyi vendégekrB rendelkezésére álljon és most szájfényen, mentegetődzve hárít el magától Rininflen­i elismerést, mondván, hogy csak­­kötves­i­ségét teljesítette. ■ ’ ■ A katolicizmusnak, a monarchikus eszme Európát átfogó értelmének, őrei, harcosai, nagyon szerénykedő katonái ezek a lovagok, a saját királyi családjuknak fanatikus rajongásu hívei — kiknek ideálja, ha internacionalizmusról beszé­lünk, a gentleman-ek internacionaliz­musa.. ." . Minden ünnepélyüket szertartásosan nyitják meg. Felemelik a habzó pezsgős­poharat és chevalier Louis Lagassa de Locit megilletődött arccal, komolyan, szinte csöndes-halkan mondja: Messieurs, au Roi! Háromszoros Hip-hip-hurrá hangzik fel és összecsengenek a serlegek. Azután egy­szerre vége minden komolyságnak, kitör a jókedv, lekerülnek körül a pirosdrapé­­riás fal bársonyára akasztott énelmezkür­­tök és zengő kórusban har£ van ,fel Szent Hubertusz-indulója. Chevalier Louis La­gasse de Locht, aki az egész társaságnak legkedvesebb és legvidámabb pajtása, a ‘hagyományos vadászkommandóval uszítja népét a vidámság elé: Messieurs! á che­­val! — lóra! ! » Ifjabb pezsgősüvegek durrognak és akik elhaladnak a Place Royal-on, i megállsak egy pillanatra, hogy élvezzék a fanfárok zengését. if Már régebben részesültem azon kitün- Lapunk mai száma 16 fillér rtfertént? Brüsszelben f^nyife|[gk a kato­likus sajtó ttaijiWi»|(Kszusát Vad utcái’ haWfS jaJBolássá és fosz­tog­a­t­ássa u­n­kané­l­küliek tűnte A rendőrség etBijKi^^^Jvédte a polgárság h i helyre­állitotta a város*5'ugaF*t Egy halottja és ^iiramos íwpsültje van a tüntetésnek .7 M Kiár Zolt­ánt összeszurkálta Ja tün­tető tömeg és autirtóját is felgyúj­totta »' , bt­­ Vass József dr. válaszolt Apponyi .'"v Albert grófnak ‘ * ) A kézmüvesipar életképességét bizar­­ nyitotta a budapesti nemzetközi / iparoskongresszus / J Jogtalan meggazdagodás miatt tar-­l­ós tóztatták le Peru volt elnökét Életbe lépett a magyar-román ke­reskedelmi szerződés Vetőmagkölcsönt kapnak a jégká­rosult váraljai gazdák Harmadizben sem hozott döntést Újpest és Ambrosiana találko­zása Nagyszerűen szerepeltek a magyar atléták a bécsi versenyen Elindultak az új francia óceán­­repülők Székesfehérvárott hamis hírek ter­jedtek el Zavaros polgármester megőrüléséről Banditák kisiklatták a texasi ex­presszt Jól indult az idei szőlőexport Hőség, zivatar és erdőtűz dühöng Franciaországban Az ukránok gyújtogatnak Galiciá­i svb.-dagyar vizipólósok hősies küz­delem után fölényesen legyőzték a németeket Az olasz határon kezdődtek meg a francia hadgyakorlatok A lengyelek tiltakoznak Treviranus német miniszter beszédei miatt Kedvező mederben halad az indiai béketárgyalás­on

Next