Nemzeti Ujság, 1930. szeptember (12. évfolyam, 198-220. szám)

1930-09-21 / 214. szám

Vasárnap, 1930 szeptember 21. NEMZETI ÚJSÁG Őnagysága, az angyal Nekem aztán beszélhetnek, én tudom, amit tudok.­­ Ne­kem emlegethetik olvadozva úgy a barátaim, mint az idegenek, hogy ilyen, meg olyan áldott jóság, hogy azokból a nagy fekete szemeiből csak úgy sugárzik a megértő lélek, a felülemelkedett ne­messég, hogy soha egy szegény ember­­orra előtt be nem csapja az ajtót, hogy emez, meg amaz, mert az, kérlek egy va­lóságos földreszállt angyal . . . Nekem beszélhetnek, én tudom, amit imudok Mert micsoda angyal az olyan, aki igaz, hogy nem csapja be a szegény ember orra előtt az ajtót, de viszont odaad neki egy nagy tál kalarábét, amit az egész házban mindenki utál, csak ő eszi meg, önagy­sága, de ő is csak azért, mert be akarja bizonyítani, hogy a kalarábé pedig igenis kitűnő főzelék . . . Pedig őnagysága tudja, nagyon jól­­tudja, hogy ez egyáltalán nem angyali cselekedet, furdalja is érte a lelkiismeret, mert, ha nem furdalná, akkor nem adna annak a szegény embernek a kalarábé megevése után még külön tíz fillért, mi­kor másnak, akinek nem ad kalarábét, csak hat fillért szokott adni. Ez az az úgynevezett jóság, mi?! Vagy ott van az az eset, amikor csirke­­van a háznál. Hazahozzák a csirkét a piacról már szombaton, vasárnapi ebédre. És a csirke ott szaladgál a konyhában a párjával, mit sem sejtve, szelíden és kedvesen csi­pogva és a gyerekek kijárnak őket simo­gatni és etetni, mindenféle remek köröm­­faladékkal, morzsával, csokoládétörme­­lékkel, sőt a kisebbik egyszer kísérletileg egy fél ólomkatonát is nyújtani akart nekik, annyira imádta őket, mondom, trajong azokért a csirkékért az egész ház és akkor mit csinál önagysága, az angyal? .. Azt csinálja, hogy kimegy a konyhába és amíg azzal a sugaras, jóságos szemei­vel mélán nézi őket, mosolyogva ad uta­sítást a háztartási alkalmazottnak, hogy hogy vágja le őket, hogy sózza be, hogy panírozza, hogy vagdalja szét azt a gyenge testüket, hogy süsse lassú tűzön és teszi mindezt angyali mosollyal, a szegény csirkék jelenlétében . . . Ez angyal? Amikor én szívszorongva olvasom fel neki az újságból, hogy mit szólsz fiacs­kám, ez meg ez a régi cég már megint tönkrement, kényszeregyezséget kért és végeladást hirdet, akkor ahelyett, hogy azt mondaná: borzasztó, rettenetes, ahe­lyett mit mond? Azt mondja, hogy: — Végeladás? Remek, éppen a napok­ban készültem megvenni azt az anyagot, oda fogok menni, biztosan sokkal olcsób­ban fogom ott kapni . . . Ez az az angyal? Ez az a jóság? Vagy a háztartási alkalmazottal fenn­forgó esetei, hát azok aztán a legjellem­zőbbek. Tudvalevő dolog, hogy az ember társas lény és mint ilyen, hajlamos némi cseve­gésre. Ezt ő maga is nagyon jól tudja, önagysága, hiszen ő maga is szívesen el­cseveg a barátnőivel néha két óra hosszat is aranyos, apró semmiségekről, sőt igen komoly és tanult férfiakkal is elbeszélget a legnehezebb és legkomolyabb témákról, sőt, ha színházban voltunk és hazajövünk és én, meglehetősen álmos lévén, nem mutatkozom túlságosan hajlandónak meg­tárgyalni a látottakat, akkor még egy kissé meg is van sértve-És ennek dacára nem érti meg ugyan­ezt a csevegési vágyat a háztartási alkal­mazottjánál Nem hajlandó tűrni, hogy az a délelőtti takarítás és főzés egyhangú­ságát egy kis ártatlan csevegéssel sza­kítsa meg, odakinn, a folyosón, a ház többi háztartási alkalmazottjaival, sze­rinte a csevegés délelőtt abszolút szükség­telen, elég ideje van neki délután. Mi ez? Belefojtani valakibe a szót, elnyomni a szólásszabadságot délelőtt és csak dél­után engedni meg? Mikor a gondolat eleven ereje csak a születése pillanatában hat igazán és az ötlet forrósága délutánra talán nyomtalanul elpárolog? És amikor ez a csevegés az ablakon át történik, porrongy kirázás közben a máso­dik emeletről a negyedikre felfelé, avagy az utcára lefelé, mi van abban olyan el­ítélni való? Miért tilos a kiáltó szó a pusztában és mert tilos különösképen a csevegésnek az a faja, amely az alkalma­zottak és henteslegények között oly­annyira közkedvelt, hogy a bevásárlás időtartamát órákkal képes meghosszabbí­tani? Ha az alkalmazottak és henteslegé­nyek annyira kedvelik, hogy nem tudja ezt őnagysága megérteni és ő mért nem kedveli? Mért nem szabad az alkalmazott tűzoltó­­unokatestvérének a házban néha rokoni látogatást tenni, mert van kiadva az uta­sítás a házmesternek, hogy ha meglátja, utasítsa ki és mért örül annak úgy önagysága, mikor egy ilyen rokoni köte­lék az alkalmazott és a tűzoltó között megszűnik? Hát lehet a világnak megtiltani, hogy ne nyíljon, mikor jön a tűzoltó? Mit szólt volna önagysága, ha neki annak idején megtiltottak volna engem? De a teteje mindezeknek a következő: Önagysága ma kisírt szemekkel foga­dott, amikor hazajöttem és amikor ennek oka iránt érdeklődtem, azt mondta, hogy képzeljem, ez a Kati, aki már hetedik éve van a háznál és már olyan volt itt, mint egy régi bútordarab és rendes volt, jó volt, szerette a gyerekeket, becsületes volt, igaz, remekül főzött és igazán egy valódi kincs volt, most egyszerre csak fogja magát és minden átmenet­­nélkül férjhez megy egy bádogosmesterhez... Mondom: na hálistennek, igazán örülök neki. Mire őnagysága, könnyű neked örülni, de mi lesz én velem? Most én kezd­jek el betanítani megint egy újat? Bor­zasztó ez, borzasztó . . . És nekiáll a szekrényét turkálni, min­denféle nászajándékokat keres a Katinak, sírva-Ez egy jóság? Ez egy angyal? Ugyan, kérem .. . Zágon István. Mi lesz a többi Penészlekkel? Írta: Weis István Rövid szabadságomról visszaérkezve, most olvastam a Nemzeti Újságnak a penészleki visszaélésekről és állapotok­ról közölt cikkeit. Kormánybiztossággal nem lehet ennek a szerencsétlen község­nek ügyeit megoldani, mert a bajok csak az arra illetékes, törvényes hatáskörrel bíró hatóságok közreműködésével orvo­solhatók; amúgy is bonyolult közigaz­gatási szervezetünket ideiglenes új szerv beiktatásával még jobban összezavarni nem lehet, de nem is lenne célja annak, hogy egyetlen község bármilyen szo­morú helyzete a hatósági hatáskörök felfüggesztését vonja maga után. Amikor a Faluszövetség a hozzáérke­zett panaszok alapján a penészleki vi­szony­okkal foglalkozni kezdett és a sajtó figyelmét is felhívta ennek a határszéli, tehát fokozott gondoskodást érdemlő fa­lunak közállapotaira, elsősorban a vár­megye főispánjához és a járás főszolga­bírójához fordult, akik — amint ezt min­denki olvashatta — példás eréllyel­, be­csületes magyar elszánással fogtak hozzá a tényállás felderítéséhez és a bajok orvoslásának megkezdéséhez. Remélhető, hogy a földművelésügyi kormányzat és altruista pénzintézetek beavatkozására a parcellázásból eredő bajok elmúlnak, az uzsorahitel kedvező feltételű kölcsönökre változik át, a falu­nak a közlekedési hálózatba bekapcso­lása megtörténik, munkaalkalmak ke­letkeznek és így a penészleki kérdés a közérdeklődés gócpontjából kikerülhet, a falu élheti tovább a trianoni határoson­­kítás és a kapzsi, értesülésem szerint, ügyfeleiket most is megfélemlíteni tö­rekvő pénzintézetek magánbankok mű­ködése­­által megzavart életét. Mi lesz azonban a többi Penészlekkel. Csonka országunkban jó néhány száz olyan község van, amelyekben a lakos­ság élelmezési és lakásviszonyai, eladó­sodottsága, a munkaalkalmak hiánya teljesen megfelel ennek az iskolapéldá­nak, vagy a­ttól legfeljebb árnyalatok­ban tér el. Jól tudom, hogy gazdasági világválsá­got­ élünk és az a sejtésem, hogy éppen egy új világ bontakozik körülöttünk, mint ahogy régi világ, zárt életszemlélet és gazdasági rend omlott össze a XV. száz­ad végén és a XVI. század elején. A pálosi kikötőből kiinduló hajók és a wittenbergi vártemplom kapujára­­kitű­zött­­tételek is csupán külső kifejezői, de nem okozói voltak a­ lelkek és életviszo­nyok nagy átalakulásának. Mi is talán a világháborúhoz, a határok eltolódásá­hoz és új világrészek politikai, valamint gazdasági kifejlődéséhez köthetjük majd ennek a nagy átalakulásnak emlékét, holott az már jóval a háború előtt meg­kezdődött és ki tudja, mikor találja meg betetőzését. Az ismert és művelés alá vont világ­részek úgy a mezőgazdasági, mint az ipari termelés terén jóval többet hoznak létre, mint amilyen mennyiség a tér­vivelvényekből eddig ismeretes volt és mindenesetre több esik különösen a civi­lizált országok minden egyes lakosára úgy a mezőgazdasági, mint az ipari ter­mékekből, mint amennyi volt a fejkvóta boldogabbnak látszó időszakokban. En­nek ellenére az emberek milliói éheznek és ugyancsak milliói nem kapnak mun­kát, amelynek­ bérével az elsőrendű élet­­szükségleti cikkeket megszerezhetnék. Ahelyett, hogy örülnénk azon, hogy élel­miszerekből nagy készletek állnak ren­delkezésre és egészülnek ki évente, azon tanácskozunk, hogyan lehetne a terme­lést clö­kkeríteni, mint ahogy az ipari­­kartellek révén a mozgékonyabb ipari vezetőkörök az ipari termelés emelkedő folyamatára már most is mérséklő ha­tást gyakorolnak. Nyilvánvaló tehát, hogy a jelenlegi gazdasági rendszer közel áll a csődhöz. s­gy a termelési anarchia, mint a jöve­delemmegoszlás aránytalanságai az embe­riséget olyan megpróbáltatások elé állít­ják, amelyeket csak történelmi korszakok végső időszakaiból ismerünk. Az általános válságot súlyosbítják a különleges magyar körülmények. Csonka országunk majdnem kizárólag mező­­gazdasági jellegű lett, főtermékünket, a búzát azonban a tengerentúli verseny miatt nem adhatjuk el olyan áron, mint amennyi a mi drága termelési rend­szerünk mellett az előállítási költség. Nem mentünk át kellő időben — századunk első évtizedében — a több munkáskezet foglalkoztató termelési ágakra és birtok­­típusokra. Most az átmeneti politikai és társadalmi nehézségeken felül a tőke­hiány is akadályozza így azután falvainkban olyan kisgazda­osztályt látunk, amely, kevés kivétellel, a szó szorosan vett értelmében nyomorog, mert későn kezdettünk kiművelődéséhez és így megmaradt a szemtermelésnél;­­falvaink lakosságának másik és számo­sabb része pedig a mezőgazdasági mun­kásokból áll, akik közül 200.000-et meg­haladó tábor állandóan munkanélküli, a munkát találó kétharmad pedig olyan munkabérekkel dolgozik, amelyek a puszta létfenntartást is alig biztosítják. Falvaink százaiban a családok száz­ezrei laknak egészségtelen, szellőzetlen házakban, táplálkoznak a lehető legszegé­nyesebben. Az idén az ország több vidé­kén általánossá vált a kenyérnek mint nemcsak fő-, hanem egyedüli tápláló­­szernek a fellépése, legfeljebb napra­forgóolajban mártogatják meg a kenyér­szeleteket. Munkástömegek most, ősz ele­jén, kilószámra veszik a cserebogár pajorja által vágott burgonyát és egy kanál lisztjük sincs telire. Orvosszak­­értőinket gondolkodóba ejti a halálozási, különösen a csecsemőhal­álozási index újabb emelkedése és a születési index csökkenése, aki azonban a falusi nyo­mort ismeri és tudja, hogy az egészség a betegségek elkerüléséből és megelőzésé­ből, tehát a szervezet megerősítéséből folyik, ezt egész természetesnek találja. Mindezeknek a meg­állapításával nem az a célom, hogy a harangokat félrever­jem és pánikot keltsek. Arra kívánok csak r­ámutatni, hogy állam és társada­lom nem teljesítette még kötelességét azzal, ha egyetlen, a sajtó útján a közön­ség elé vetített falusak hajait orvosolja, hanem számolnia kell azzal, hogy száz és száz templom tornya vetíti árnyékát a legválságosabb életküzdelembe került ma­­gyarokra és négyzetkilométerek százain, látunk a tanyavilágban még rosszabb állapotokat is. Az állam kormányának és a társadalom, vezető rétegének gondolnia kell arra, hogy a világválság hatását gyönge erőnk­höz képest csökkentse, a különleges ma­­gyar viszonyokat pedig egyes rétegek vagy egyének érdek­sérelmével is minél hamarabb és tökéletesebben szüntesse meg. Ezt kívánja a nagyvonalú nemzet­politika, ezt kívánja a keresztény erkölcs, a kereszténység örök tanítása nem simult egyetlen gazdasági vagy társadalmi rend felépítményéhez sem­, hanem keresi azt, ami emberi és ami az emberek lelki és testi nyomorának enyhítésére alkalmas. A most elhunyt, zuhanásában katasz­trofális nagyságúvá nőtt és majd az utó­kor által kellően méltatott nagy állam­férfi szellemében keresnünk kell azokat az eszközöket, amelyekkel a városi lakos­sággal szemben mindig némileg elhanya­golt falusi kisemberek millióit emberi élethez segítjük, meg kell találnunk azt a termelési módot, jövedelemmegosztási kulcsot, amely őket értékesíthető javak termelőivé, csereértékek fogyasztóivá teszi. Ebben a munkában és erre a munkára kell összefognia ma Magyarországon mindenkinek, akiben élő lelkiismeret van. Ezt a munkát kell előkészítenie a magyar sajtónak. 13 Etamine Bonnes Femmes C Kft hímzett motival, 150—250 cm. méretben Madrasz függöny c ne I 3-résBM, szép mintázatokban ............. ! Grenadin Bonnes Femmes 11 eil motival, hímzéssel és volánnal ....... " I ■ Ilii Grenadin szárnyas függöny S-resaea, motival, igen nép össze-Ifi fill állításban ..................... llliUll A zsuros függöny etamin __Cft Flanell-takaró C Kft szép virágos mintákkal___________U"UI# Klott-paplan IQ Kft mindkét oldalán használható ...............lUállU Futószőnyeg 1 4ft nagyon 36 strapa-mint cég ... ......... " TM Jutta Bouklé futószőnyeg A Kft Ebédlőszönyeg „ mindkét oldalán használható, 800—300 cm méretben —_... __ ... _« Fenyves velourszőnyeg Cégünk külanlegoooége, 850—170 en. méretben ............... _ Minden méretben kapható. ««■ Bouklé marhaszőrszőnyeg 74__ 800—800 cm méretben ............ .. _. ■ ■» Gyapjú axminsterszőnyeg perzsa mintákkal, 200—100 cm. mé-JIg] — refcben . .......................... Agyelő rojtozott 4 9ll kép kivi­telben, 55—140 cm________TofcW Mokett sezlontakaró KK _ prima minőség, 150—875 cm, ........WUu Postán utánvéttel bérmentve szállítunk. IMS mnén ■H és ■■ jjjjB [ali-É? KÉP A ROMÁN KISEBBSÉGI POLITIKÁBÓL Magyarok fizetik a románok adóját Bukarest, szeptember 21. (A Nemzeti Újság tudó­sítóját­ól.) Pén­teken délután Máriánál és Vajdánál megj­elent az erdélyi magyar képviselők küldöttsége, hogy kieszközöljék annak a sérelmes rendeletnek visszavonását, ame­lyet a temesvári direktórium adott ki és amely azt tartalmazza, hogy a ma­gyar községekben letelepedett román lakosok­­mentesek a "iözségi adó fizetése alól. A képviselők kijelentették, hogy a rendelet ellenkezik az alkotmány 8. paragrafusával, amely minden román alattvaló számára egyforma­­köztehervi­selést ír elő. Rendkívül sérelmes ez a rendelkezés a magyar lakosságra nézve, tekintve,, hogy ezáltal rájuk hárul a ro­mán lakosok adója is, ami a súlyos gaz­­dasági viszonyok között kétszeres terhet jelent számuikra. EGY SZOBA TAPÉTÁZÁS­A 60 P FESTETT MENYEZETTEL TAPÉTAZn-, FESTŐ-ÉS MAZOIJÓMESTER »vPÍLI§Hlf vl- Andrassy-nt 68. Vörösmarty-utcai . _ °lllltlon- - TEEEF°.,i 177 -t»

Next