Nemzeti Ujság, 1930. szeptember (12. évfolyam, 198-220. szám)

1930-09-21 / 214. szám

Vasárnap, 1930 szeptember 21. NEMZETI ÚJSÁG Másfélmillió magyar román impérium alatt Eszi az ősi földet a kamat meg az adó — 22—48 százalékos kölcsön, 300 lejes búza, kíméletlen adóvégrehajtás — Hogy pusztul Maré Romániában a magyarság gerince: a gazda? Kiszakított lap egy újságíró erdélyi naplójából Szilágyi­ falu, augusztus hó. Farkasszemet nézek a Nappal. Alattam illa­tos, kaszát, sarlót nem látott puha gyep, kö­rültem végtelen csend és nyugalom, felettem, pár cser és egy öreg vadgesztenye lombja között az ég tarkázatlan kékje. Hanyatt fek­szem. Mellettem pár könyv és erdélyi magyar újság, de nem olvasom őket. Sokkal inkább érdekel ez a nagyszerű gics, melyet a termé­szet festett környezetemül. Nincs hang, mindössze egyetlen harkály kopácsolja közelemben rendes délutáni fog­lalkozásaképpen az egyik öreg, kiaszott, gyü­mölcslélén gyümölcsfát. Már egészen jó bará­tom, pedig még mindössze harmadik napja sziesztázzuk így együtt a közvetlen ebéd utáni időt Tudja, hogy nem kell félnie tőlem és ez egészen szemtelenné teszi. Még akkor sem hallgat el, mikor felállok. Felállok, mert odalent a nevemet hallom kiáltani. Egész halkan és ez egy kicsit re­ménnyel tölt el, hogy hátha csak a fülem cseng. De mégsem, most már egészen bizo­nyos, engem hivnak. Nincs mentség. Le kell mennem. Vendég jött és senki sincs odalent. Nagybá­tyám még reggel elment, az unokabátyám meg valahol a magtár körül járkál. Leballagok és egy másodpercig idegenkedve nézek a vendég szemébe, de aztán felismerjük egymást. J. Pista bácsi a szomszédból. A környék egyik legslékelőbb dzsentri-családjá­nak jelenlegi feje. Valamikor igen gazdagok voltak, még Pista bácsi apja is elég tekinté­lyes birtokkal rendelkezett, de sok gyerek volt, sokfelé oszlott az utolsó családi vagyon, aztán jött a román földbirtokreform és most Pista bácsinak minden birtoka egy kastély­­szerűen szép, nagy kúria meg vagy százhúsz kishold föld. Hangosan, örömmel, rég nem­ látott emberek hangsúlyozásával beszélünk egymásnak egy­másról. Ő magukról, én Pestről, az ottani szegényes, küzdelmes vegetációról és már folyna belőlem az áradozás a faluról, a tiszta, egészséges, ámítás nélkül való falusi élet remek, keresetlen örömeiről, mikor Pista bácsi barnára sült, kurtára nyírt körmü kezét el­keseredetten vágja elém az asztalra. — Nem tudhatod te azt öcsém, hogy megy errefele a világ sora. Most jöttél a városból és tetszik neked a falu, mert uj. Hidd meg nekem — és ráemeli szemét — hidd el, dög­­lődés ez az egész és nem élet. Aztán váratlan-hirtelen felugrik és egészen eltorzult arccal kiáltja az arcomba: — Döglödünk! Mindnyájan! Én mondom m­ited! 6000 lej (180 pengő) nem esedékes adóért: Két futólovat Nem merek szóink Nem merem megkérdezni, hogy mi baj, de az bizonyos, hogy nagy bajnak kell lenni. Ezt már a korai látogatásból is sejtettem. De ő most már kérdezés nélkül is kirakodik azzal, ami a szívét nyomja. Ez történt. Nemrégiben rendelet jelent meg, hogy min­denkinek, aki október 1-ig befizeti hátralékos adóját, törlik a hátralék után járó kamatait. Pista bácsi nyugodtan ült, mert kis birtoka után nemcsak hogy nem volt hátralékban, hanem 6000 lej hijján az egész évi adója előre be van fizetve. Ezzel a 6000 lejjel ráért várni év végéig. Azaz hogy csak ő hitte, hogy ráér. Egészen ma reggelig. Ma reggel megváltozott a véleménye. Meg­jelent ugyanis a községben az adóvégrehajtó és megkérdezte tőle, hogy hajlandó-e a hat­ezer lejt megfizetni. Pista bácsi szemébe ne­vetett, de aztán elfúlt ajkán a nevetés, ami­kor a domnuló végrehajtó nagyot sóhajtva jelentette ki: — Akkor pedig tekintetes ar, el kell hajta­nom két lovát. Szigorú parancs. Bizony, még sóhajtott is a domnuló végre­hajtó, mert azt nem lehet tőle elvitatni, hogy szive az van. De a két lovat azért el­haj­­tatta. Még pedig nem holmi öreg, rokkant igásárla­­tokat, hanem a tekintetes úr két (összesen két) futólovát. Hatezer lej, 180 pengő adótartozás­ért. Amelyik még nem volt esedékes. A dolog histórikumához tartozik, bár a lé­nyegen ugyan nem sokat változtat, hogy a végrehajtó elsőül a két ló kocsisának adta ki a parancsot: — Ezt a két lovat kötőféken behozod T.-re. Amire a kocsis egyet rántott a nadrág­sziján, egyet sercentett a bajsza alól, aztán csak annyit dünnyögött: — Nekem aztán csak a tekintetes ur paran­csol. Sorban ezután egy béresgyerek következett, aztán egy napszámos, akinek 100 lejt ígért a végrehajtó, de egyik sem vállalkozott a tekin­tetes ur lovát elhajtani. A végrehajtó még párszor próbálkozott, de az egész faluban nem akadt magyar ember, aki a két lovat el­hajtotta volna! Végre is egy vándorcigány vetődött arra és vezette el a lovakat. Minden hónap elején jön Bukarestből az adóuyáz A történetnek még nincs vége. Pista bácsi tovább beszél. — Tőlem aztán Gr. Lacihoz mentek végrehaj­tani. Ő valami kilencezerrel tartozott még. Otthon sem volt, meg sem várták, csak el­kötötték négy lovát. Én még nem is panasz­­kodhatom. Nekem hatezerért két lovamat vit­tek el, Lacinak meg kilencért négyet. Pista bácsi dühösen vág bele karjával a levegőbe. Nem tudom vigasztalni. Lassan magától is lecsillapozik és kezdi ön­magát nyugtatni. — Hiszen végeredményben nem is lehet ha­ragudni ezekre a szegény nyomorultakra. Rongy kis állásuk függ ettől. A pénzügyigaz­gató nyomja őket, azt meg a miniszter. Min­den hónap elején jön Bukarestből az ukáz: ennyi adót be kell hajtani. Mert az bizonyos, hogy roppant összegekkel tartoznak adóban. Legkivált az apró, pár holdas parasztok. Nincs pénz, sehol sincs pénz és a kisgazda­társadalom, ahogy odaát hívjátok őket, négy-öt éve nem fizet adót. Valamivel engedékenyebb hangon gyújt rá egy komisz román cigarettára (a magyar Levente odaát a különlegességek közé tarto­zik), úgy folytatja: — De mikor az adót be kell hajtani és mű­ködésbe jön fent a prés, csak nem a parasz­ton kezdik a behajtást, mert a párszáz lejes adókból nem tudnák kinyomni az előírt száz­ezreket, meg annak lova sincs, amit el lehetne hajtani,­­ akkor mindig mi kerülünk elő, akiknek még van valamink és akiknél még mindig megakad egy két futó ló. 22, 30 és 48 százalékos kamat! Hosszú csend végén megkérdezem: — És most mi van a lovakkal? Fáradt legyintés. — Most már otthon vannak. Lacié is, enyimek is. Elmondja, hogyan: TM Ha bevernem a kincstárt, feltétlenül megnyerem a pert, mert a lovakat nem volt joga elvinni a végrehajtónak olyan adóért, ami még nem esedékes. A bíróság, ezt meg kell vallani, teljesen függetlenül és befolyás­tól mentesen ítélkezik, majdnem úgy, mint a magyar világban. Nem egy követelést ítél meg az állammal szemben. De mit érek az ítélettel? Ha holnapig ki nem váltom legalább harminc­ezer lejt érő lovaimat, holnap már megvette volna egy errefelé bőven található galíciai — hatezerért. És a bíróság majd, valamikor, hó­napok, talán évek múlva megítélt volna eny­­nyit. Legfeljebb tízezret. Elgondolkozik­. Nem volt más választás. Ki kellett fizetni a hatezer lejt. Hogyan? Kölcsönt vettem. Hu­szonkét százalékra. Csak igy. — Huszonkét százalékra?­­Mondd meg, mennyi az országodban a ka­matláb, megmondom, milyen rend uralkodik benne! Angliában a polgári kamat hat szá­zalék körül mozog!/ Hangom tulság­osan felindult és megbotrán­­kozott. Pista bácsi azonban „megnyugtat“. a Kár idegeskedned. Nálunk ez még a leg­olcsóbb kölcsönök közé tartozik. Van bank, ahol harminc százalékot számítanak, sőt hal­lottam már olyanról is, hogy Margittán 48 százalékra vettek fel pénzt. 15 Hétfőn. Kedden és Szerdán — csak ezen a 3 napon — 2 drb nyakkendő vagy 2 drb gallér vásárlásinál 3 darabot szolgálunk ki bármelyik minőségünkből. Tájékoztató áraink:”'1 «eiTM»,o.Mts»,ju»»atkmp Fenyves dupla gallér— — 1.10 és —.80 P Kereskedő még nem nyújtott ily engedményt vevőinek ! Andrássy­ út 4 Izill József­ körút 25 I Központ: Calvin-tér 7 Postai rendeléseknél ez esetben a por­tókölt­séget felszámítjuk. ■ A környéken nem ismerek földbirtokost, aki . .. Megint egy naiv kérdés: — És van ember, aki fel mer venni köl­csönt ilyen kamatra? Pista bácsi nem nevet. Nagyon is komolyan mondja: — A környéken nem ismerek földbirtokost, aki fülig nem úszna adósságban. Egy mázsa* búza 300—320 lej. A ti pénzetekben tíz pengő. Annyit jelent, hogy míg máskor egy vagon búzámból kifizethettem a teljes adómat és még maradt is valami, most két vagon is kevés rá. Most például elég jó termés volt nálam. Tíz-tíz és fél mázsa egy holdról. Mit érek vele? Az egész termésem elmegy adóra, kommencióra, meg a magra. És mindenki így van. Ezért gyűlnek lassan, de kérlelhetetlen biztonsággal a telekkönyvi teherlapokon a té­telek. Elhallgat és lassan, szinte akadozva foly­tatja kis idő múlva: — Én, meg bátyád voltunk az egyedüliek ezen a vidéken, akiknek nem volt egy bráni adósságunk sem. Nekem most már van. De azt szeretném, ha nem volna, mert a huszon­két százalékos pénz feltartóztatlanul eszi az utolsó kis mentsvárunkat, kis birtokunkat, ami még megmaradt... Azért jöttem bá­tyádhoz is... volna egy félvagon árpám eladó... hátha ő megvenné ... hogy megsza­badulnék ettől a hatezer lejtől. Lassan este lesz. Amikorra pedig nagybá­tyám megjön, már egész sűrűvé préselődik az est sötétje. Csendesen tárgyalgatnak Pista­­ bácsival, aztán a szép, szomorúfejű magyar úr elkocog kis szekerén. Halkan terítenek az ebédlőben a vacsorá­hoz, kihallom a kések, villák, finom zenéjét, pedig fülemben még mindig az előbb hallott szavak keringenek. Huszonkét százalékos köl­csön, háromszáz lejes búza, mennek tönkre a földbirtokosok, eszi a földet a kamat, ezt így is fogalmazhatnám: zil­lik, pusztul, őrlődik a magyarság. Minden utódállamban, de elsősorban Román­iában, a földbirtokos és gazdatársadalomi adja a magyarság gerincét Ehhez kapcsolódik életre-halálra szervesen a vagyontalan földmives­ magyarok sokszáz­­ezres tömege, mely a magyar földbirtokosok­kal és gazdákkal él, vagy hal. A földbirtokreformmal sikerült elérni, hogy ma már alig van ezerholdas magyar birtok Erdély területén, de a háromszáz- és nyolc­­százholdasok eddig még erősen tartották ma­gukat. És m­a már eszi ezek alól is a földet a ka­mat, meg az adó . . . Elgondolkozva kanalazzuk a minden esti forró puliszka alól a jeges bivalytejet és egyikőnk sem szól egy szót sem. Odakint szótlan, békés, nyugodalmas éjszaka borult a vidékre. Matolcsy Andor. A SZOVJET ÚJ HALÁLOS ÍTÉLETEI Moszkva, szeptember 20. A szovjet törvényszék újból 8 halálos ítéletet hozott. Élelmiszerekkel űzött visszaélés címén pénteken ismét halálra ítéltek nyolc szövetkezeti tisztviselőt. A bűnpörnek­ még négyszáz vádlottja volt, akiket a törvényszék internálásra ítélt. A vádirat szerint a vádlottak a szovje­tek megdöntésére is törekedtek. Stephenson (1781—1818) 1830-ban indította meg az első vasutat Liverpool és Man­chester között. A felső kép az első vasútról készült, míg az alsó kép a mostani ünnepséget mutatja, amelyen a meghívottak korhű ruházatban jelentek meg. A lokomotivon, amely a múzeumból került elő, Dawes, az Egyesült Államok nagy­követe áll gilinderben. Anglia megünnepli a százéves vasutat

Next