Nemzeti Ujság, 1930. december (12. évfolyam, 274-296. szám)
1930-12-02 / 274. szám
2 ■■■■——-w Abu jmihl-w meg Winston Ohnton,t melyek a polgárság és a marxizmne hadseregének egymás ellen való felvonulási időszakának tekinthetők. Eszerint tehát még a tulajdonképpeni harc előtt állunk, ami hatványozott éberséget követel mindenkitől, aki politikai jogait gyakorolja. A baj kutforrása megint ott van, ahol volt 1918 és 1919-ben, a határokon, sőt a főváros határain belül! Hogy ne vádoljon bennünket senki szűkreszabott látókörrel, vagy elfogultsággal, nyíltan bevalljuk: mi nagyon jól tudjuk, hogy magasabb szemszögből nézve, a história folyamán még egyetlen bomlási folyamat sem vezetett oly végleges káoszhoz, melybekeresett volna oly forgási középpontot, mely körül ismét folytathatta volna az életnek normális körforgását.. Minthogy azonban a technikai haladás következtében a távolságok összezsugorodtak, a demokratizálódás folytán a nagy tömegek könnyebben mozgathatók, mint bármikor ezelőtt, mi sem természetesebb, mint az, hogy ma minden erőszakos felfordulás a régiekhez képest sokkal nagyobb rombolással jár s a nemzeteket létalapjaikban támadja meg. Éppen ezért ezen történelmi alapon álló elgondolásokból indulva ki, mi a politikai felelősség kérdését és tényét lelkiismereti kérdésnek tekintjük. Egy nép lelkiismerete annak önrendelkezése félétt alkotott közvéleményében van; a történelem megmutatta, hogy csak azok a nemzetek életképesek, melyeknek közvéleménye a nagy életkérdéseket föléje rendeli a pártok érdekeinek. Sajnos, soha még nem nyilvánult meg oly kirívóan mint ma, hogy mily következményekkel járt a históriai felkészültség és a politikai érdeklődés elhanyagolása a XIX. században előretörő „természettudományosságnak“ nagyon sokszor indokolatlan túlbecsülése folytán; ennek a következménye a mai kornak politikai eszmékben való szegénysége, amely leginkább most mutatkozik meg azokon a pártgyűléseken, melyek a kereszténynemzeti alapon álló városi polgárságnak üzenték meg a háborút. A „természettudományosság“ emlőin nagyra nőtt történelmi materializmusnak a gyakorlatban legsúlyosabb következménye talán annak az alapvető históriai tanulságnak az elvetése volt, mely szerint — mint már mondottuk — minden történelmi tény végelemzésben az egyénben gyökerezik s ezért a történelem az egyéni felelősség legfelsőbb fóruma. Amikor az egyéni felelősségnek ez a lelkiismeretbeli elve megingott, megindulhatott a munka a politikai abszurdumok nagyüzemeiben, pedig ugyancsak a történelem tanitja, hogy ahol politikai éretlenség vagy pártoskodás az államformát, a kormányzatot l’art pour l’art szüntelenül gáncsolja anélkül, hogy helyébe jobbat helyezni képes volna, ott az alkotmányosság a jogérzéknek és a törvénytiszteletnek sülyedése következtében egy nyugtalanul fel-alá hullámzó politikai jelszavakkal való cserekereskedéssé alacsonyul. Állítom, hogy az elvkülönbség nélküli és mégis elvből való pártoskodás halálos ellensége a nemzeti politikának, amely nemzeti politika nem egyéb, mint a nemzet mai és jövendőbeni érdekeinek védelme. Ma, amikor a politikai életben való részt vételt (s ezt ismét a történelmi materializmusnak köszönhetjük) nem mint súlyos felelősséget jelentő állampolgári feladatot és hivatást, tehát nem mint a történelmi fejlődés és politikai érettség produktumát, hanem a „természettudományosság“ elveinek megfelelően mint az emberrel veleszületett „emberi jogot“ szeretik felfogni, az az elv uralkodik a tömegek szellemén, hogy az alkotmányosság a mindenkori kormány iránti bizalmatlanságon alapszik. Ebből származik azután a sokszor elvi különbségeket fel sem mutató és a nemzet erejét mégis szétforgácsoló pártdüh, mely legtöbbször csupán jelszavakká zsugorodott és élettelen fogalmakká kövült programpontok körül folytatja szenvedélyes harcát a nemzet kárára és a nevető harmadik örömére. Minden időkben hangzottak el oly vélemények, melyek koruk állapotaival való jogos elégedetlenségüket juttatták kifejezésre, aminthogy erre minden időkben volt is hol több, hol kevesebb ok. Mi azonban kötelességünknek tartjuk a nemzet érdekében az elégedetlenségnek túlzott hangoztatásától óvni azokat, akiket illet, legfőképpen pedig most, amikor a bajok nem a vezetésre hivatott férfiak szellemi rátermettségén, lelkiismeretén és jóindulatán, hanem oly világjelenségeken múlnak, melyeket az állam és a társadalom felett álló történelmi erők okoztak. kapni. De Joskó rosszasélag rázta a fejét , aztán odasugta ékes nyelvezetén: — Nem beszélni! Mert egyszarvú hallja meg a suttogás is. Bizony! —Intett sokat jelentően. Haj, hát első hajnalban is már a titokzatos egyszarvúval próbálkozunk? Megértettem Joskót, a derék embert, iparkodtam hát a nyomába lépegetni. A keleti határ felől a havasok teteje világosodni kezdett, ami jelt adott az égi lámpaoltogatóknak, hogy a csillagokat kioltogassák. Megálltunk egy nagyobb, laposabb völgyhajlatban, amelynek fái még sötét lilaszínnel voltak borítva., Az alattunk elterülő rengeteg vágás egyik podinájából megszólalt az első bika. Jó, derék legény lehetett, mert erős basszus hangon fújta a vadásznak oly kedves, oly szívdobogtató nótát — Aua! Au! Uh-uh, uh-uh! Aua! Joskó sokat jelentőleg emelte reám szemét. Majd amikor a bika riasztó nótáját megismételte, hozzám hajolt, kezét szája elé téve, mosolyogva súgta. — Teccik hallani, hogy fáj neki a hasat/ — Ez volna az egyszarvú? — kérdem. — Dehogy, kirem — válaszolt kézlegyintve —, annak más meg van hangja. Az meg van egy vin betyár! A vágásban koncertező legénynek itt is, ott is válaszolt egy-egy szerelmes dalra, mintha csak jelezné mindegyik, hogy ne olyan fennen, pajtás, itt vagyunk ám mi is! A fejedelmi hangverseny, de talán inkább az első dér megszólaltatta a nagy remetét is. Hangja olyan mélydöngésű volt, mint a bazilika nagy harangjáé. Az öregnek se tetszett a sok fiatalabb bika legénykedése. Milyen hang volt ez! Most is a fülembe dong. El is hallgattak a többiek, akárcsak a lármázó gubancok a tanterembe lépő tanító szavára. A bika nem is volt tőlem nagyon távol. Joskó hát jól okoskodott. A bika hangjára újra reám nézett, triumfálva, mintha, mondaná, látod, ugye, jóhelyre hoztalak! Én egy elég magas tőkén ültem, fegyverem az ölemben feküdt. Felemeltem a látcsövemet, hogy az előttem elterülő lápot átvizsgáljam, mert eközben rohamosan virradt. Nem láttam semmit se a tarvágás ágainak tömkelegében. Joskó felém súgta: — Nem látsz semmi? Akkor fogok hívni! Evvel az ökörszarvat lekanyarította a nyakából és elég jó riasztó hangot adott. Azután vártunk. Megfeszítő türelemmel és kétséggel. Vájjon az egyszarvú meghallotta-e Joskó felhívását? Ha igen, úgy talán felénk fog settenkedni. Mert az ilyen vén, kivert remete a rókánál is ravaszabb, óvatosabb. Vagy talán nem reflektál a közelében levő vetélytárs kihívására. A kétség, a helybe kikötöttség tudata, a közelgő reggel jelentkezése véremet gyors pezsgésbe hozta. De ez szinte jólesett, mert a napfölkelte előtt a dér szállni kezdett. A szó szoros értelmében fáztam. De hát ilyenkor van jó bőgés, a vadász imádkozik ilyen alkalmas időért. A várakozás idegfeszítő szagadnában gondolataim kaotikus gyorsasággal kavarogtak. Merengésemből a mellettem kucorgó Joskó érintése ébresztett fel. Ránézek, olyan fehér volt, mint a fal. Egy szót se szólt, csak szemével intett a podina balszéle felé. A jó ember ajkai mozogtak az idegességtől Látcsövemet a Joskó által jelzett irányba szegezem. Nem látok semmit a széltörés halmozta gulyák és ágak tömege miatt. Joekónak alighanem túlhosszúnak tetszett vizsgálódásom. Hiúz óvatossággal hajlik fülemhez és súgja alig hallható, remegő hangon. — Nem látsz? Ott ... Ott van nagy bikát! Ó, bozse moj! Nevetni szerettem volna a derék ősember izgatottságán. Tovább vizsgálódom. Ahá, megvan. A látcsövet lassan leeresztem. Odasugom Joskónak: — Bika, de nem erős az agancsa, ahogy én látom az ágak között. Hiszen egészen takarva van. Pedig a teste öreg legényt mutat. No, nézd meg jól te is a gyökereddel. Joskó a lélegzetét részletekben eresztette ki remegő ajkai közt, s aztán az ágak halmazata közt a felénk forduló szarvast vizsgálta. Hosszasan, merően nézte, aztán a fogai közt odasugta: — Lüjjel! A nagy bika! Minthogy az agárcsát nem tudtam kivenni, megmakacsodtam. — Neon lövök, nyugtaan mosolyogva. — Lüjjel, az Isten áldja meg! — könyörgött Joskó kétségbeesett ábrázattal. Meg akartam tréfálni a derék öreg fiút. — Jól van hát, szóltam, figyelj jól oda. Fegyverem elzáró készülékét nem nyitottam ki, csupán a gyorsítót állítottam be. A távcsövén keresztül megcéloztam a félig felénk forduló bikát. Aztán elhúztam a ravaszt. A ravasz elcsattant. A kis, idegen zörej is elég volt az óvatos ősállatnak, hogy nagy robajjal elugorjon. Joskó felszisszent, vissza nem adható szemrehányó kifejezéssel nézett reám, de most már én 16 érem. Egy pillanatig láttam csak az elugró bika egyik agancsát. A véremet megdermedni éreztem. Az elugró bika az egyszarvú volt! De ilyen agancsszárat nem láttam még életemben. Teljesen leforrázottnak éreztem magamat. Megvallom az igazat, Joskóval szemben is restelkedtem, hogy miért nem hallgattam reá! De az én tartózkodásomnak is meg volt a mentsége. Hiszen csak egy bikát volt szabad évente lőnöm. És hátha ez egy közepes agancsa lett volna, akkor nem okozott volna nekem örömöt. Joskó még egyszer reám nézett, most már talán szánakozóan. Felszedte a cókmókomat, a hátizsákot meg a kabátot. A fegyveremet gyűlöletteljel pillantás közben akasztotta a nyakába, s aztán sóhajtva szólt. — Gyerünk haza, miltcsagos. Amíg leértünk a kozmescseki tanyához, egy szót se váltottunk. Haza érve, meg akartam vigasztalni a derék fiút. — Ne busulj, Joskó, összejövünk mi még az egyszarvúval. Joskó tagadólag ingatta a fejét. — Nem, miltóságos, nem fogjuk azzal többé látni! Joskónak igaza is volt. Hiába jártam utána évekig. Az egyszarvú eltűnt, többé senki se látta. Ha néha a gancsgyűjteményemet szemlélem, hogy felújítsam a régi szép napok emlékét, mindig eszembe jut az egyszarvú hatalmas agancsa, amelynek itt kellene a falon ékeskednie. NEMZETI ÚJSÁG Kedd, 1930 december 1 .——BaEBgmmmiMi' —w Merhüléstőől, influenzától mentesül, ha ellentállóképességét I tejben 2—3 kávéskanál Ovomaltine Ovomaltine rendszeres használatával I erősíti, edzi a szervezetet, fokozza. Reggeli uzsonnára egy csésze | -------------- Gaál Vilmos lemondott az igazolóválasztmány elnökségéről ■■■nwimm—■ Csilléry András dr. a választmány új elnöke (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A főváros igazoló választán árnyának ülétsét hétfőn délelőtt 11 órakor nyitotta meg Csilléry András dr. Az ülés megnyitása után felolvasták a főpolgármester rendeletét, amelyben közli, hogy az igazolóválasztmány elnöki tisztével Csilléry András dr.-t ruházta fel. Ezután Csilléry András bejelentette, hogy Gaál Vilmos dr., az igazolóválasztmááy eddigi elnöke hétfőn reggel fél 9 órakor megrongált, egészségi állapotára való tekintettel elnöki megbízatását visszaadta. A főpolgármester rendelkezése folytán ő vette át az elnöki teendőket, működése során igyekezni fog teljes tárgyilagossággal, pártatlanul intézni az ügyeket. Kéri az igazolóválasztmányt, hogy ebben a nehéz feladatában támogassák. Bejelentette egyben, hogy mivel új tisztét csak pár órája vette át, érdemlegesen tárgyalni ma nem tud és éppen ezért az igazolóválasztmány ülését kedden délelőtt 10 órára tűzi ki. Hahn Arnold kifogásolta, hogy a régi elnök lemondását nem jelentették be, majd biztosította Csilléryt, ha pártatlanul fog eljárni, az ellenzék teljes támogatására számíthat. Ezután hangot adott annak az elkeseredésnek, amely Budapest ellenzéki polgárságát eltölti, mert a szavazóigazolványok kézbesítése teljesen rendszertelenül, látszólag pártérdekek szerint történik. Az elnök azt válaszolta, hogy konkrét esetekben máris indított vizsgálatot, az ő meggyőződése az, hogy ha történt is mulasztás, ez nem lehetett szándékos, a holnapi ülésen mindenesetre felvilágosításokkal fog szolgálni Farkas Zoltán azzal vádolta a volt elnököt, hogy súlyos mulasztásokat követett el. Rosszulási indítvány Gaár ellen Biró Dezső sérelmezte, hogy Gaár távozása előtt az ügyeket nem hozta rendbe. Az elnök figyelmeztette Bírót, hogy Gaár betegsége miatt mondott le, tehát ezért nem gáncsolható. Bíró azt indítványozta azután, mondja ki az igazolóválasztmány, hogy a legnagyobb mértékben elítéli a volt elnök működését. Bíró Indítványához Körmöczy Zoltán iss csatlakozott Joanovits Pál azt fejtegette, hogy a formán 110 jog Gaár oldalán volt, mert a törvény nem intézkedett a szavazóigazolványok tekintetében az igazolóválasztmány jogköréről. Éppen ezért kellett a belügyminiszteri rendelet. Az, hogy Gaál érzelmi dolgokat és politikumot nem vett figyelembe és nem adott módot az igazolóválasztmányi tagoknak ellenőrzésre, egyéni felfogás dolga. A szavazóigazolványok kézbesítésére megjegyzi, hogy ez minden párt szavazóinál hiányosan történt, mert például ő maga megkapta, felesége azonban nem. Éppen ezért visszautasítja azt az ir szín nációt, hogy ez a jobboldal érdekében történt. A baloldal tendenciózusan állítja be a kézbesítés Kérdését Usetty Béla azt fejtegette, hogy Gaál jog szerint járt el, mert a törvény nem írja elő az igazolványok kézbesítésénél az igazolóválasztmány hatáskörét. Azt tudja, hogy a kézbesítés rendszertelenül történik, mert például sem ő, sem családja nem kapta még meg a szavazójegyet, ennek azonban nyilvánvalóan postatechnikai okai vannak. Miután a baloldal tendenciózusan állítja be a dolgokat, kéri, hogy Biró indítványát utasítsák el Lázár Ferenc szintén nem kapta meg szavvazóigazolványát, pedig a szomszéd házban lakóknak már kézbesítették, ő maga is a panaszlók sorában van tehát és megállapítja, hogy a kézbesítés rossz és joggal képzelhetik egyesek, hogy tendenciózus. Gaálról azonban nem lehet feltételezni, hogy nem felelt volna meg annak a rendeletnek, hogy a postának egyszerre adják át kézbesítésre a szavazójegyeket, minthogy pedig a posta átvette őket, akkor nem lehet mást tenni, mint megvárni a kézbesítésre előírt 6 nap lejártát. Biró indítványát ő sem fogadja el. Zavartalanul folyik a kézbesítés Körmöczy Zoltán újabb felszólalása után Csilléry elnök megjegyezte, hogy nincs módjában megmutatni a szavazóigazolványokat, mert azok már a posta őrizetében vannak. A kikézbesítés e pillanatban is zavartalanul folyik. Az igazolóválasztmány ellenőrző jogát természetszerűen koncedálja. Biró Dezső ezután tiltakozott az ellen, hogy egyes pártok a plakáttilalom dacára ma éjjel -újból plakátokat ragasztottak. Felszólította az igazolóválasztmányt, a főügyészt, a tanácsnokot, hogy járjanak el ez ellen. Az elnök ezután szavazásra tette fel Biró Dezső két indítványát, melynek során, minthogy négy-négy szavazat esett mellettük Ga ellenük, az elnök döntött. Az elnöki szavazat az indítványok elutasítására szólott. A hivatalos jelentés Hivatalosan jelentették hétfőn délelőtt, hogy Gaál Vilmos dr. megrongált egészségi állapotára való tekintettel tegnap este lemondott az igazolóválasztmány elnöki tisztéről. Ripka Ferenc dr. főpolgármester a lemondást elfogadta és az 1924. évi XXVI. t.-c. 8. §-ában biztosított jogánál fogva Csilléry András dr.-t Budapest székesfőváros igazolóválasztmányának elnökévé kinevezte. Csilléry András a megbízatást elfogadta és ma reggel hivatalát elfoglalta. Gaár Vilmos felmentésének oka jól informált helyen arról értesítettek bennünket, hogy Gaár Vilmos már napok óta betegeskedett. Idegrendszerét rendkívül megviselték azok a minden párt részéről megindult indokolatlan támadások, amelyek őt a szavazóigazolványok kézbesítésének ügyében érték. Az új elnök kinevezéséről a legsürgősebben kellett intézkedni, mert különösen most, közvetlenül a választások előtt az igazolóválasztmány elnöki tisztsége egy pillanatig sem maradhatott betöltetlenül. Csilléry András személyének kinevezését azzal indokolják, hogy ő mint a törvényhatósági bizottság örökös tagja, egyetlen listán sem vállalt jelöltséget, de egyben a törvényhatósági bizottság legnagyobb pártjának, a Keresztény Községi Pártnak tagja és a szavazóigazolványok kézbesítése miatt éppen a Keresztény Községi Párt részéről hangzott el igen sok panasz. Értesülésünk szerint Csilléry András, aki eddig a Keresztény Községi Párt központi adminisztrációját vezette, a párt adminisztratív vezetését, már ma reggel átadta Petrovácz Gyulának. Csilléry András dr. nyilatkozata Csilléry András dr. az igazolóválasztmány új elnöke a következő nyilatkozatot tette előttünk: — Ebben a pillanatban még nem mondhatok mást, csak annyit, hogy a hivatalt átvettem és azonnal megindítottam a vizsgálatot annak kiderítésére, milyen módon történt a szavazóigazolványok kikézbesítése. Kiterjesztettem a vizsgálatot a szavazóigazolványok kézbesítésének postai végrehajtására is. Az igazolóválasztmány holnapi, keddi ülésén már jelentést fogok tenni a vizsgálat eredményéről és megállapítom, történt-e szabálytalanság. Már most kijelenthetek annyit, hogy Gaál Vilmos a maga részéről a legkorrektebbül járt el, de 300.000 . szavazóigazolvány egyszerre való kikézbesítése, olyan nagy és nehéz feladat, hogy ennek minden igényt kielégítő megoldása, majdnem lehetetlen. Lehet, hogy történtek a technikai lebonyolításnál hibák, ezeket majd megkeressük és a legsürgősebben kiküszöböljük. Ha belföldre nagyon olcsón akar táviratot küldeni, adjon fel távirat-levelet