Nemzeti Ujság, 1931. június (13. évfolyam, 122-145. szám)

1931-06-10 / 128. szám

Szerda, 1931 június 10. NEMZETI ÚJSÁG H­ÍREK Az élők megbecsülése A minap porráégett Münchenbern Né­metország egyik legnagyobb és legelő­kelőbb kiállítási csarnoka, a Glaspalast. A borzalmas arány a­­ tűzvészről, amely­nek háromezer darab művészi alkotás esett áldozatául, részletesen beszámoltak a lapok és többek között azt is megírták, hogy az eszmei kár, amely a képek el­pusztulásával érte Németországot és álta­lában a művészetet, felbecsülhetetlen. Porráégett a Glaspalast, elhamvadt háromezer festmény, összeolvadt néhány­­száz bronzszobor, s amikor a palota igaz­gatósága és a kiállító művészek kétségbe­esett tehetetlenséggel kezüket tördelve nézték a pusztulást, a beömlő mennyeze­tek, a ledülő falak recsegése és ropogása között kiáltott fel valaki, hogy a fel­becsülhetetlen értékű művészi alkotások és műkincsek még biztosítva sem voltak. Mondanunk sem kell, hogy a veszteség pótolhatatlan, mert a kiállításon nemcsak élő, hanem holt nagyságok halhatatlan remekei is szerepeltek. A halottakról azután rádöbbent min­denki az élők becsületére is. Arra, hogy műkincs minden olyan alkotás, amit isteni sugallat hív létre és amely a meg­különböztetett tehetség jogán reprezen­tálja a művészet örökkévalóságát. A katasztrófa ugyanis, mint most értesü­lünk, változásokat eredményez a kiállí­tási intézmények eddigi adminisztráció­jában. A glaspalasti tanulság arra indí­totta máris a német művészegyesületeket, hogy a jövőben hasonló szerencsétlensé­gek esetére legalább a művészek anyagi kártalanításáról gondoskodjanak. Hatá­rozatba ment, hogy a jövőben a biztosí­tási illetékeket már a kiállítások meg­nyitása előtt beszedik az egyes kiállítók­tól. Hasonló intézkedésekre készülnek a bécsi művészegyesületek, sőt foglalkozott a kérdéssel a budapesti Nemzeti Szalon igazgatósága is, amely elvben elhatározta, hogy míg egy­részt kötelezővé teszi a tűz elleni biztosítást minden egyes mű­tárgyra, addig másrészt a jövőben nem engedi meg, hogy az egyes kiállítások bezárása után a műtárgyak hónapokig, sokszor évekig ott heverjenek a Nemzeti Szalon raktáraiban és ezzel is növeljék az épület tűzveszélyességét. A biztosítás manapság olyan kiterjedt és általános, hogy a falusi viskótól kezdve a pesti palotákig, a gőzekétől kezdve a motorbiciklikig minden valamirevaló ingatlan és balesetnek kitett eszköz biz­tosítva van. Amerikában nemrégiben egy multimilliomos csemete már arra az esetre is biztosította magát, ha az apja ki találná tagadni az örökségből. Keresz­­tül-kasul van biztosítva minden, de ahhoz, hogy örökbecsű műtárgyakat is biztosítsanak elpusztulás esetére, porrá kellett égni a Glas palástnak. A lecke katasztrófális volt, de legalább lehet tanulni belőle Bibó Lajos közepes vízállása. Mai dunai vízállások: Passau 407, Struden 483, Stein 137, Bécs 110, Pozsony 245, Komárom 316, Budapest 264, Paks 182, Baja 307, Mohács 350. A Dráva Barcsnál 92. — A Tisza Szolnokig árad, lejebb apad. Alacsony vízállása. Mai tiszai vízállások: Tiszabecs 82, Vásá­­rosnamény 68, Tokaj 35, Tiszafüred 46, Szolnok 38, Csongrád minusz 20, Szeged 72. A Szamos Cengernél 12, a Körös Békésnél minusz 42, Gyománál minusz 44, a Balaton Siófoknál 130. Időjárás és vízdítás A Meteorológiai Intézet jelenti június 9-én délben 12 órakor. Európa nagy része még mindig az Óceán felől érkező hűvös és esőt okozó légáramlás hatáskörében fekszik, a magyar medencében azonban tegnap átmenetileg csökkent ez a befolyás. Hazánkban tegnap délután lényegesen javult a hőmérséklet és annak ellenére, hogy délelőtt még általában hűvös volt az idő, a hőmérséklet töb­bhelyütt elérte a 25 fok Celsiust. Kisebb eső úgy napköz­ben, mint az éjszaka folyamán több he­lyütt volt. Veszprém és több alsó dunán­túli állomás gyengébb zivatart jelentett. Budapesten 9-én délben a hőmérséklet 21 fok Celsius, a tengerszintre átszámított légnyomás pedig 763 milliméter. Várható időjárás a következő huszon­négy órára. Ma (kedden) változékony, szeles idő, egyes helyeken futó záporesők. Szerdára a szél csillapodása és hőemelke­dés valószínű. A Meteorológiai Intézet jelenti június 9-én este 10 órakor. Európa túlnyomó ré­szén az idő mérsékelten meleg és csak az északi részeken alacsony a hőmérséklet Esők főleg a Lengyelország táján van­nak, az Alpesekben is keletkeztek zivata­ros esők. Hazánkban Vas- és Zala várme­gyékben léptek fel délután kisebb zivata­ros esők. A nappal uralkodott élénk nyu­gati szelek dacára a hőmérséklet alig változott. Maximumát, miként az előző napon, 23—25 fok között találjuk, míg Debrecenben 26 fok volt Várható időjárás a következő 24 órára: Hőemelkedés és helyi zivatarokra való hajlam. A földmivelésügyi minisztérium víz­rajzi osztálya jelenti: A Duna Eszter­gom—Újvidék között apad, máshol árad, Gombos—Újvidék között magas, másutt Eljegyzés Eötervényi Eöttevényi Edithez, eötevényi Eöttevényi Olivér dr. és neje, nesneekvassói Kvassay Annie leányát eljegyezte vitéz Kele­men József oki. közgazda, a Magyar Nem­zeti Bank felülvizsgálója. Házasság Fuchs Pál dr. és Leiner Duci junius 9-én házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) Svéda Erzsébet és Gyökér Sándor dr. június 6-án tartották esküvőjüket a jaki kápolná­ban. Henlein Herta ipar­művésznő és Grabhwohl Hermann gépészmérnök június 7-én, a Gát- U­tcai templomban örök hűséget esküdtek. Az esketést Saly László dr. egyetemi m. tanár, apát, szemináriumi tanulmányi felügyelő vé­gezte. Tanuk Schöffer Aladár dr., a MOKTÁE ügyésze és Mészáros János postaf­őellenőr voltak Szüleit figyelmébe Ha jól akarja gyermekét az iskolaévre elhe­lyezni, úgy okvetlenül kérjen prospektust a B­auer Urib­ény-Ottl­onból József-körút 86., V. emelet, K­ft. Kitűnő ellátás, állandó melegvíz, központi fűté­­ses, napos utcai szobákkal. Olcsó árak. Halálozás Id. Tellér Gyula nyug.­polgári iskolai igaz­gató jun. 7-én, életének 78-ik és boldog házas­ságának 53-ik évében Szentendrén hirtelen el­hunyt. A megboldogult a régi budai iskolák közszeretetben álló tanára volt s buzgó szol­gálati ideje alatt három generációt nevelt fel. Halálát Tellér Gyula dr. felsőmezőgazda­­sági iskolai igazgató, fia, Tellér Mária fő­óvónő, Tellér Vilma és Foly­ó Gyuláné ta­nítónő, leányai és Tellér Frigyes gordonka­művész, továbbá Tellér Bála miniszteri osz­tálytanácsos, unokaöccsei, három kis unokája és széleskörű rokonság gyászolja. özv. Berze Nagy Lóri­nőné szül. kiskalocsai Zbiskó Erzsébet, életének 70. évében, junius 4-én Dunaföldvárom elhunyt. Keresztúri Jár­nosné dr.-né kerepesi rk. tanítónő a megbol­dogultban édesanyját gyászolja. Kertész József, a szekszárdi ügyészség nyu­galmazott iroda igazgatója, hatvan­négyé­ves korában meghalt. Tegnap temették a szek­­szárd-ujvárosi katolikus temetőben. Elekes Pál 51 éves tanító Kecskemétem meg­halt. Temetése június 9 én volt. özvegy horgosi és szentpéteri Kárász Imréné született németujvári és szabad­­batthyányi Batthyány Karolina grófnő, néhai Erzsébet királyné csillagkeresztes hölgyei, jú­nius 5-én délután 5 órakor, életének 88. évé­ben Szeghalmon rövid szenvedés után meg­halt. Lipovnoki lipovniczky István dr. nyugal­mazott közigazgatási bírósági tanácselnök, Heves vármegye volt törvényhatósági bizott­sági tagja, királyi tanácsos, június 7-én Buda­pesten elhunyt. Temetése június 9-én délután fél 5 órakor volt a farkasréti temetőben. Az engesztelő szentmiseáldozatot június 10-én reggel 9 ómkor a belvárosi főplébánia temp­lomban mutatják be. Stogli Mária május 30-án Budapesten, fog­húzástól eredő vérmérgezésben, húszéves ko­rában meghalt. Temetése június 7-én Kerepe­sen nagy részvét mellett ment végbe. A sze­rencsétlenül járt fiatal leány koporsóját fehér­­ruhás, sastollas leventék vitték ki nyugvó­­helyére. — (Vilma királynő és leánya Párisban.) Hágából jelentik: Vilma királynő Ju­lianna hercegnő kíséretében június 15-én Amszterdamból Párisba utazik. — (Elmaradó kihallgatás.) Zsitvay Tibor igazságügyminiszter csütörtökön nem tart ál­talános kihallgatást. — (A Népszövetségi Ligák főtitkárának levele Pekár Gyulához.) Ruyssen, a Nép­szövetségi Ligák Uniójának főtitkára rendkívül meleghangú köszönő levelet in­tézett Pekár Gyuláihoz, melyben többek közt ezeket íja: A Népszövetségi Ligák Uniójának összes delegátusai mély hálá­jukat fejezik ki Excellenciádnak, mint az Unió alelnök­ének, azért a felejthetetlen fogadtatásért, melyben a Magyar Kül­ügyi Társaság részesített bennünket. A kongresszus ügyeinek lebonyolítása, saj­nos, túl hamnar elszólított bennünket Buda­pestről, úgy, hogy csak e Pár sorban fe­jezhetem ki, mennyire meghatott bennün­ket a magyar vendégszeretet szívbeli me­lege­be nagyszerűsége. Enged­je meg kü­lön kies­esnem még azt is, mennyire mél­tányolták mindannyian az ön személyes közreműködését úgy a nagygyűlés előké­szítésében, mint annak helyes vezetésében, ön, ksto-velnaos uram, az első perctől az utolsóig ott állt a gáton és nemcsak sze­mélyes tekintélyével mozdította elő mun­kásságunkat, hanem ama baráti szívé­lyességével is folyton mellettünk állott, mely esküszelé is mindenha annyi kelle­met adott immár hosszú évekre terjedő erőe­etműködésünknek. Szívbeli hálás ba­rátsággal Theodore Ruyssen. . (Károly román király visszatérésé­nek évfordulója.) Abból az alkalomból, hogy hétfőn volt első évfordulója Károly román király visszatérésének a száműze­tésből, nagy ünnepségeket rendeztek Bu­karestben. Hétfőn reggel Te Deu­m volt, majd fogadás a királyi palotában s az­után a nemzetközi aviatikai kongresszus résztvevői tették látogatásukat a király­nál. Este ismét fogadás volt a királyi palotában, éjszaka pedig fáklyásmenet vonult végig Bukarest fő útvonalain, mely szerenádot adott a királyi palota előtt. Az évforduló alkalmából kilátásba helyezett amnesztiarendelet még nem je­lent meg.­­ (Negyedszázadon tanári és papi jubi­leum.) A budapesti kegyesrendi főgimnázium tudós latin-görög tanára, Wagner Lajos, most ünnepelte papi felszentedésének és tanárságá­nak negyedszázados évfordulóját. Tanítványai ebből az alkalomból meghatóan szívélyes ün­neplésben részesítették. Nevükben Rády Zoltán mondott üdvözlő beszédet és az összes tanít­ványok aláírásával ellátott emlékalbumot adott át a jubilánsnak, aki meghajtva mondott köszönetet tanítványai ragaszkodásáért . (A Nautilus megtette útja hatodrészét.) Londonból jelentik: Sir Hubert Willkins rá­dión jelenti a Nautilus fedélzetért­, hogy út­jának egyhatod részét már megtette. A tenger az első két napon rendkívül viharos volt a víz patakokban csörgött az őrtorony nyijlásán át a hajóba. A személyzet két tagja tengeri betegségben szenved. Az őrtorony kivételével minden nyílást elzártak és így a hajóban rosz­­szabb levegő van, mint amilyen a jég alatt le­het A hajó állandó rádióösszeköttetésben van a kísérő gőzössel.­­ (Áthelyezés.) Az igazságügyminiszter Morvay Zsigmond dr. sárbogárdi kir. köz­jegyző Debrecenbe helyezte át.­­ (A román anyakirályné Olaszor­szágban.) Mint egy Stefani-távirat je­lenti: Mária román anyakirályné a Casalbrucciato-v­illában, ahol Frasini báró vendégeként tartózkodik, defemnezt adott az olasz miniszterelnök tiszteleté­re, amelyen Ileana hercegnő, valamint Antal főherceg és Frassini báró is részt vett.­­ (Olcsóbb lesz a tankönyv.) Esztendők óta panaszkodnak a szülők, hogy az iskoláztatás­sal járó költségeket nem tudják fedezni és hogy a tankönyvek rendkívül drágák. Klebelsberg Kunó gróf közoktatásügyi miniszter most az iskolai könyvek beszerzésénél segítségére akar lenni a szülőknek. Intézkedésére a jövőben csak a legritkább és a legszükségesebb esetekben rendeznek Iskolai tankönyvekből újabb kiadást és a tankönyvengedélyezési ügyosztály már dolgozik a tankönyvek árának leszállítása ügyében is. A közoktatásügyi miniszter el­rendelte továbbá, hogy szeptember elsejétől az összes elemi, polgári, kereskedelmi, reálgimná­zium, tanítóképzők tankönyveit 5—10 százalék­kal mérsékeljék. Ez a rendelkezés úgy az ál­lami, mint a községi és a felekezeti iskolákban használt tankönyvekre vonatkozik.­­ (A mexikói elnök fiát agyonlőtték a rendőrök.) Newyorkból jelentik: Ardmor vá­ros közelében, Oklahoma államban, a rendőr­ség több lövést adott le egy robogó autóra, amely a rendőrök felszólítására állítólag nem állít meg. A lövések megölték az autó két uta­sát, akik közül az egyik Rubio mexikói elnök fia, a másik egy ismert washingtoni ügyvéd unokaöccse. Egy második autóban, amelyet nem ért a rendőrök lövése, a mexikói elnöknek másik két fia ült. A rendőrség szerint a két fiatalember, ahelyett, hogy a rendőrök felszó­lítására megállította volna kocsiját, rálőtt a rendőrre. Az autó életben maradt harmadik utasa azt állítja, hogy nagyobb pénzösszeg volt rá, autóban és ennek védelmére szolgáltak náluk a fegyverek. Oklahoma állam kormány­zója sürgönyileg fejezte ki részvétét Rubio mexikói elnöknek és közölte vele, hogy a rend­őrök ellen a legszigorúbb vizsgálatot fogja megindítani . (Rendjeleső a szovjetparadicsomban.) A polgári világrendet megvető szovjet, kény­telen-kelletlen, a polgári világrend eszközei­hez folyamodik, gyógyítja a gomiblyukfájdal­­makat. Szovjet Oroszországban hétfőn rendjel­eső hullott. Különböző gyárak, kollektív üzemű malmok, továbbá mé­rnökök és munkások is kitüntetéseket kaptak. A traktorgyár munká­sait a szovje­t kormány a Lenin-renddel tün­tette ki és a Munka Vörös Lobogó­rendjével annak jutalmazásaképpen, hogy ez a gyár az ötéves programban előirányzott teljesítménye­ket jóval a kitűzött terminus előtt hajtotta végre. A déloroszországi Sztálingrád építő­­munkásai szintén a Munka Vörös Lobogó­­rendjét kapták, mert egy villamos erőművet előbb készítették el mint ahogy azt tervezték. Azonkívül huszonhat mezőgazdasági munkást a Lenin-renddel tüntettek ki Úgy látszik, mégis csak van némi humor a szovjetben. r Gyűjtsön előfizetőt a Hiteti Újságnak, Dj Nemzedéknek ée Ingyen utazhat a Dioina Nemzetközi Légiforgalmi Rt. (Vörösmarty­ tér 2. sz.) hárommotoros a FLECHE D’ORIENT repülőgépén 9 — (Meghalt Pápay József európai hírű nyelvész.) Debrecenből jelentik: Kedden délután Debrecenben elhunyt Pápay Jó­zsef egyetemi tanár, az európai hírű finn­ugor nyelvész. Pápay József 58 éves volt és a magyar tudományos élet leg­ismertebb alakjai közé számított. Mint összehasonlító nyelvész, Simonyi Zsig­­mondnak és Szarvas Gábornak volt tanítványa. Nagy tehetségét már fiatal korában felismerték és Zichy Jenő gróf meghívta a harmadik ázsiai expedícióra. Először Szentpétervárott és Helsinkiben tanulmányozta a finn­ugor nyelveket, majd a Zichy-expedícióval Kazánig ment, onnan pedig egyedül indult el, akárcsak Körösi Csom­a Sándor az északi osztyá­­kok közé, akiknek körében rengeteg tudo­mányos értékű nyelvészeti anyagot gyűj­tött. Visszatérte után a tudományos Akadémia alkönyvtárnoba, majd a deb­receni kollégium tanára lett. Később a Tisza István gróf tudományegyetem nyil­vános rendes tanára a finn-ugor össze­hasonlító nyelvészeti szakon. Tagja volt a Tudományos Akadémiának, a helsinkii finn akadémiának és egész élete végéig nagy tudományos munkásságot fejtett le. Temetéséről csak holnap történik intéz­kedés. Szovjet rendjelek A hordó tetejéről hányszor dörögtek és hányszor lármáztak a rendjelek és a ki­tüntetések ellen a marxisták! Most már nem lármáznak, illetőleg Szovjet-Orosz­­országban nem lármáznak azok, akik már megint rendjelett kaptak. Mert hétfőn nem is rendjeleső, hanem rendjelzápor hullott a bolsevisták fejére. Lenin-rende­­ket és a Munka Vörös Lobogó-rendjeit osztották ki azok között, csok az úgyne­vezett­­ ötéves terv szolgálatában állanak és akik jó bolsevikieknek bizonyultak. Legközelebb aztán Stalin „cár“ majd bolsi nagyhercegeket nevez ki, palotahöl­gyeket avat — és közben a megkergült radikálisok és a moszkvai pénzen felbé­relt szovjetügy­nökök mindenfelé szaval­nak az egyenlőségről és a demokráciáról és ájuldoznak a moszkvai „igazságért“, amely nem jelent mást pedig, mint véres gyűlöletet, konok letiprást, veszedelmes tébolyt, az önkény mámoros hiúságát, mindenekfölött pedig azok szolgaságát, akik nem kapnak ordákat és nem dusla­­kodnak a hatalomban.­­ (Csütörtökön ülést tart a főváros tör­­vényhatósági bizottsága.) Ripka Ferenc dr. főpolgármester június 11-én, csütörtökön dél­után 5 órára összehívta a törvényhatósági ta­nácsot. A tárgysorozaton szerepel a Bécsben létesítendő idegenforgalmi propagandairoda felállítására tett előterjesztés, továbbá egy ba­­latonberényi fürdőitelepnek gyermeknyaralta­tási célokra való bérbevétele. Döntés lesz az állatkerti igazgatói állás végleges betöltésének ügyében, tárgyalják a kerületi elöljáróságok által hivatalos eljárások alkalmával szedhető díjak ügyét, továbbá a kiscelli kastély ügyét. Ezen az ülésen kerül letárgyalásra a közokta­tási alkalmazottak illetményeinek szabályo­zása, az 1931. évi iskola­építési program meg­állapítása, valamint az előterjesztés a Szilágyi Erzsébet leánylíceum jobb elhelyezésére nézve, végül a ferencvárosi helyi kikötő további ki­építésének ügye. — (Szunyogcsipések ellen) Gallet-krém. — (Újabb halálos gázolás a bíróság előtt.) Fogarascher Vilmos soffőr 1929 május 4-én a József-körúton autójával halálra gázolta Ulik Ferenc magánzót, aki egy vendéglőből jött ki és át akart menni a körút másik oldalára. A halálos gázolás ügye ma került a büntetőtör­­vényszék elé, ahol Lengyel János dr. törvény­széki bíró elnökletével került tárgyalás alá. A soffőr már az előző vizsgálat során is azzal védekezett, hogy a lábfék felmondta a szol­gálatot és már késő volt a kézifék használa­tára, mert a hirtelen kanyarulat folytán el­kerülhetetlen volt a katasztrófa. A törvény­szék több tanút hallgatott ki a mai tárgya­láson, azonban a tényállás teljes tisztázásá­hoz még más tanúkihallgatásokra is szükség van és ezért újabb tanuk beidézése miatt a tárgyalást elnapolta.­­ (Agyonlőtte magát egy székesfehérvári főhadnagy.) Székesfehérvárról jelentik: Hét­főn este 8 órakor Székesfehérvárott a dandár­parancsnokság épületében fejbelőtte magát Vargha András számvevőségi főhadnagy. A szerencsétlen végű katonatiszt idegzete soro­zatos családi tragédiák súlya alatt teljesen felőrlődött s tettét nyilván kezdődő él idő­zavarában követte el Szerda, 1931 június 10 Naptár Római katolikus: Margit királyné, B. János hv. — Görögkatol­ikus: Tünet­ek — Ógörög: május 28. Nikétás hv. — Pro­testáns: Margit A nap kél 4 óra 3 perckor, nyugszik 19, óra 56 perckor­ — A hold kél 1 óra 7 perc­kor, nyugszik 14 óra 0 perckor. ■j­ római katolikus egyház a mai napon, többek között, Boldog János hit­valló, ra­­guzai érsek emlékét ünnepli, ki a szegé­nyek és betegek bőkezű istápolója volt. A konstanzi zsinat után mint a pápa követe, 1420-ban Zsigmond magyar király udva­rában is megjelent. Ugyanezen évben halt meg Budán és a pálosok vízivárosi kolos­torában temették el. Szent Margit skót királyné történetét lásd a Nemzeti Újság 1930 június 8-iki számában.

Next