Nemzeti Ujság, 1931. július (13. évfolyam, 146-172. szám)
1931-07-01 / 146. szám
■ NEMZETI UKSAÉP Felelős szerkesztői TÓTH LÁSZLÓ dr. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ Főmunkatárs: JJ^kl BÉLA ... .. ' ' 1 ---- - - :■ ***& XII2. évfolyam 146. szám + SZQVdOL # Budapest, 1931 fuUus% ll'll ........................................................................................................................................................................................................................................................................... Jobbfelé! Még urnákat bontogatnak, még néhány pótviasztás eldönti egyes jelöltek sorsát, a magyar politika útirányát azonban már határozottan és változhatatlanul megjelölte az ország. Ez az akaratmegnyiilvánulás nem múlik egy-két mandátumon; a nemzet óriási többsége olyan képviselőházra bízta sorsának és ügyeinek intézését, amelynek a keresztény és nemzeti politika eddig követett elveit, céljait és törekvéseit köteles a jövőben is megvalósítani. Ha az utasításos rendszer, a régi magyar alkotmányosság emléke is már, mégis az országgyűlésnek alkalmazkodnia kell ahhoz a határozott és kifejezett utasításhoz, amelyet a választások eredménye tartalmaz. Ha tárgyilagosan ítéljük meg, mit alkotott és mit teremtett a keresztény és nemzeti politika a végzetes és tragikus idők óta, amiikor a nemzet új útra indult, romok helyén az építés és gúzsba kötött alléitság után a fejlődő élet útjára, akkor természetesnek is kell tartanunk a nemzet ítéletét, amelyet a kormányzati politika fölött mondott. A bukott, reményevesztett, megsemmisült, vagy álmaitól megfosztott politikai pártok, visszautasított, avagy személyi becsvágyak nyilván most is fognak keresni kifogásokat , próbálják önmagukat elkápráztatni, vagy elpusztított vágyakozásukat mákonyos tévállításokkal igyekeznek majd ujjból felserkenteni, de mindezek az utólagos szépséghibakereséseik nem tudják megsemmisíteni annak a diadalmas és feltétlen akaratnyilvánulásnak értékét, amely a választásokon az ország részéről megnyilatkozott., Hiába minden, tvr. i. választás az ország hangulatát, felfogását és véleményét fejezte ki s ennek súlya aligha múlt egy -két mandátum sorsán. Az utolsó esztendőkben a baloldali politika igyekezett önmagát áltatni — és néha a külföld felé is próbálkozott akként kacsintgatni —, hogy a keresztény és nemzeti politika helyett az ország többsége rendszerváltozást követel, amint ők mondották: új embereket és új irányokat. Az új emberek alatt önmagukat értették, kopott és elavult elveikkel, az októbrista forradalomban szerencsétlenül kipróbált radikalizmusukkal és hatalomvágyas érvényesülési mániájukkal. Ez a politikai monománia a maga sajtójában és sokszor külső agitációjábam, kifelé való megnyilatkozásaiban is szeretett hivatkozni az ország többségére és hangulatára. Csodálatosa® mégis már a választások kiírását félve fogadták és éppen azok, akik mindig az országra hivatkoztak, döbbentek meg attól, hogy most az ország fog ítéletet mondani. Ennek az ijedelemnek nyilvánvalóan megvolt az oka, érezték, hogy szavaik számukra légüres térben pukkantak el és hogy mögöttük nincsenek komoly s jelentékeny politikai erők. Azok a politikusok, akik a polgári társadalom frontját igyekeztek megbontani, és akik demokrata, liberális és radikális jelszavakkal távolodtak el a keresztény és nemzeti politikától, leginkább azért, hogy egyéni ambíciójukat főleg a ghettopoltikával való összeházasodással erősítsék, minden máson kívül feledték, hogy amikor az egész világon élesen és teljes kialakultsággal világnézetek állanak egymással szemben, akkor a polgárságnak a maga erejét egyetemlegesen kell összefogni. Amit ezek a politikusok nem tudtak, azt annál jobban tudja az ország, mert kiviláglott, hogy minden olyan pártalakítási kísérlet, amely a keresztény és nemzeti politika eszméinek és elveinek mellőzésével próbálkozik a polgári társadalomra támaszkodni, reménytelenül semmisül meg — a ghetto-falakon kívül. És éppen azért, mert az effajta politikai törekvéseknek magában a nemzet életében nincsen gyökerük, ez érvek és meggyőződések, hanem személyi szempontok irányították ezeknek a pártoknak jelentkezését a választók előtt. Ha az egyik szabadelvű egységgel, a másik Kossuth Lajos nevével, a harmadik a pártonkívüliség János-arcával jelentkezett is, az ország keresztény és nemzeti polgársága egyformán elfordul tőlük. Csak azt kérdezzük: mire fognak hivatkozni most már, hogy fognak hivalkodni ezek után is azzal, hogy az ország szabadelvű, vagy radikális, vagy októbrista, vagy ilyen, vagy olyan, amikor a nemzet nyíltan keresztény és nemzeti politikát akar. Hol veszik majd az erkölcsi alapot akár azokhoz a küzdelmekhez, amelylyel az ország életét nyugtalanítani akarják, akár pedig ahhoz a vakmerőséghez, hogy mint régentén, megint a külföld felé szaladgáljanak? Akik nem vették azt észre, hogy a világnézeti harcokban nemzetnek egységesnek kell lennie a maga erkölcsi és politikai szemléletében és akik mellőzvén a polgárság igazi érdekeit, tulajdonképen a marxizmus uszályhordozói voltak és akik nyíltan vagy titokban a szociáldemokrácia segédcsapataivá süllyedtek, most viszont tapasztalhatták azt is, hogy a szociáldemokrácia nálunk a forradalmi időkben olyan mély sebeket ejtett az országon, hogy ezt a nemzet nem fogja megbocsátani. Az ország olyan mértékben áll távol — a szakszervezeti munkásság fölött alkalmazott lelki terror kivételével — a magyarországi szociáldemokratáktól, hogy ennek a pártnak a nemzetpolitikai életében számottevő szerep egyáltalán nem juthat. Ma már az országot nem lehet bolondítani olyan hazugságokkal, hogy bizonyos külföldi államok vagy hatalmak irántunk való viselkedését a magyarországi szociáldemokrácia bármilyen módon tudná befolyásolni, mert ezt az ostoba feltevést az utolsó esztendők világpolitikai tényei is komolyan megcáfolták. Olyan messze áll ez a párt a nemzeti céloktól és olyan lelki és szellemi kötelékek fűzik még mindig Moszkvához, hogy mindezt érezte és érvényesítette ez az ország akkor, ami•fr/yr* ,P700*r^^'0.okrACllvl fogott fnjUyfV« Ítéletet mondott. Mindez nem jelenti, mintha a kormányzattal szemben mindenütt nem volna szükséges olyan ellenzék, amely az ellenőrzés feladatát teljesíti. Nem lehet olyan politika, amellyel szemben a választók bizonyos rétegében nem fejeződnék ki a bírálat. A választások eredménye azonban azt mutatja, hogy az ország főként azokat juttatta ellenzéki mandátumhoz, akiket a keresztény és nemzeti politika Szegények vagyunk írta: Tolnay Ákos Páris, junius végén. Különös jelenség, hogy a francia kispolgár, sőt a középpolgár is szeret szenvelegni. Elborulta® és duzzogva beszél minduntalan a szegénységéről. Fölfortyan és fölháborodik és úgy tesz, mintha me£ lenne győződve arról, hogy az egész világ az ő kiuzsorázására, megtámadására és — miért ne mondanánk ki kereken? — kifosztására törekedne. Ül a színes és zagyva ,,aperitif “-je előtt, a szájában egy kialudt cigaretta lóg, kalapját a feje búbjára tolja, vállat von és kijelenti, hogy ez már mégsem járja, ami most a világban történik. Nem mennek az üzletek és mindig csak mi fizetünk. Igazán borzasztó, hogy a francia az egy olyan furcsa emberfajta, aki képtelen megőrizni az eredményeit. Elviselhetetlen, hogy az idegenekkel szemben tehetetlenül és kiszolgáltatottan áll. Igen, az idegenek, az a homályos tömeg, mindenféle országokban, érthetetlen vidékeken egyebet semn akar, csak őket ,,palira venni“. (Bocsánat a kifejezésért, de ez az egyetlen lehető fordítása a francia „prende á la poire“-nak.) Kinyitja az újságját és azt olvassa benne, hogy Ausztria vámunióra akar lépni Németországgal. Fölháborító! Megint az az Ausztria. Nem elég, hogy háborút csinált, mostmár egyesülni akar. Ez nyílt és galád támadás Franciaország ellen. Erre rendel még egy „aperitif“-et. Ez alkalommal zöldet. A szeme fényleni kezd az orrára vöröses foltok rajzolódnak és most már percről-percre jobban fel van háborodva. Hiszen ő tudta mindig, hogy Briand nem elég bátor és titokban szövetségre lépett a németekkel. — De hiszen Ausztria tönkrement — hangzik az ellenvélemény. Nem, ebbe sehogyan sem tud belenyugodni. Ő is tönkre ment. Nem megy az üzlet, így az élet mit sem ér. Hogy van egy Renault-ja, vasárnaponként megtesz vele ötszáz kilométert, hogy eljusson egy távoli kocsmába, ahol remek gombás csirkét lehet enni és nyers pezsgőt iszik hozzá, meg Napóleon-konyakot a kávéjához, az csak természetes. Mit ér az élet, ha nincs Napoleon-konyak? Nevetséges. Az idegenek még ezt is irigylik tőle. A fantáziája dolgozik. Persze, az igaz, hogy valami kimondhatatlan nevű osztrák bank megbukott, de hát mi az, hogy egy bank megbukik. Párisban Duskic is tönkrement és azon az üzleten vesztett ő is. Csakhogy nem meri bevallani. Azt sem, hogy titokban pénzt vitt annak a különös varázsu asszonynak, Mine Hanaunak, akit minden ok nélkül letartóztattak. Nem hagyták a hatóságok, hogy egy év alatt megduplázza a pénzét. Ez elkeserítő, így nem lehet tovább élni. Csak azt nem érti, hogy mi a csodát akarnak attól a megbukott osztrák banktól. Ha egy bank megbukik Ausztriában, akkor megint csak neki kell fizetnie. Fedik minden logika azt parancsolja, hogy a győztes zsebeljen és a vészit is fizessen. — Van önnek akárcsak valamilyen fogalma is arról, hogy mi az a középeurópai nyomor? Nyomor ... nyomor ... ez egy 67ó ... éppen olyan, mint a többi. De azért mi köze neki ahhoz? Egy idő óta aggasztóan hallja, hogy elsősorban európainak kell lenni. Szép dolog az európaiság, de azért a legfontosabb mégiscsak az, hogy a pénzéhez ne nyúljon senki. Elvégre lehet úgy is európainak lenni, hogy a pénz itt marad. Németország legyen okos és ne készüljön háborúra. Mert arra készül. Az újságban egyébről sem olvas, minthogy az acóssisakosok gyűléseket tartanak, a Hitler-hívek be akarnak szüntetni minden fizetést és csak azt nem érti, hogy minek kellett kivonulni a rajnai zónából? Igen, azt a Briand akarta. Legújabban aggasztó politikát csinál. Most pedig itt van ez az amerikai elnök. Mindig csak azt hallotta róla, hogy tehetségtelen, kövér ember. Egyszerre csak brutálisan üzent hogy el kell engedni egy évre a fizetéseket, ígérget bele a világba és persze a franciák bőrére. Könnyű a gazdag Amerikának ígérnie, mikor a szegény franciák fizetnek meg érte. És az egész dolog úgy jött, mintha Franciaország Patagónia lett volna. Még csak meg sem kérdezték őket. Az esti ,,aparitif“-nél ezt a kérdést alaposabban is áttanulmányozza. Az egészből nem ért semmit. Hiszen jól emlékszik még arra, hogy Brimid, a bukott köztársasági elnökjelölt és külügyminiszter a hónap 9-én a leghatározottabb formában kijelentette, hogy a Young-tervezet még egészen új és friss dolog és még csak szóba sem jöhet a revíziója. Ez az adósságok végleges és teljes rendezése. Ezt így mondta a külügyminiszter, mire két hét sem telt el és az amerikai Hoover egyszerűen ultimátumban fordult a világhoz, hogy ez a végleges és teljes rendezés egyelőre nem érvényes. Nem hívott össze konferenciát. Ez a legnagyobb baj, mert a konferenciákon Briand mindig el tudja intézni a dolgokat, így volt az a német-osztrák vámunió ügyében is. De most nincs konferencia, csak ultimátum és mit jelent ez, ha nem támadást a franciák ellen? Az egész Briannd hibája. Kivonult Mainzből és elhagyta a Rajnát. Az egészét csak azért, mert azt mondta, hogy a Young-tervezet már végleges és többé nem kell félni semmitől. Hoover pedig ígér és parancsol és természetesen megint csak mink, franciák, a világ poire-jai (palijai) fizetünk. Most két milliárdot kell találni, hogy a Hooverféle ajándékot a mi büdzsénk még ne érezze Ez négy percentjét teszi ki a francia büdzsének! Szóval lesz adóemelés, íme, az eredmény. Folyton európainak kell lenni és ez négy percentnyi adóemelésbe kerül. Ez fölháborító. Fizessenek a németek. Mert a németek még mindig gazdagabbak, mint mi vagyunk. Azt csak mesélik, hazudjék, hogy szegények. Az egészből nem igaz egy szó sem. Ha a németek akarnának fizetni, akkor tudnának is. Elvégre a reparáció csak öt százalékát teszi ki a német büdzsének. Este elmegy a moziba. Büszkén nézi a híradót. A francia légiflotta gyakorlatozik. Mint a gólyák, úgy repülnek a rajok. Elszászban hadgyakorlat van. Megtapsolja a tábornokokat. A jugoszláv frontharcosok megkoszorúzzák az Ismeretlen Katona Gírját. Ezen muszáj nevetni. Nehéz, zsíros alakok, furcsa kis sipkákkal a fejükön és olyan büszkék, mintha ők nyerték volna meg a marnei csatát. Egy új francia tengeralattjárót vízrebocsátanak. Most sopánkodik. Elvégre mi ez a tengeralattjáró ahhoz az új páncéloshoz képest, amit a németek eresztettek vízre néhány héttel ezelőtt Mindig is tudta, hogy a németeket a technikában nem lehet túlszárnyalni. Ez pedig fölháborító, hogy a francia flotta ilyen gyenge. A német tornászok gyakorlatoznak. Erre fütyülni kezd, íme, a háborús készülődés. A fotográfián csak ezt mutatják, de amint leveszik a fehér trikókat, az öltözőben már ott várja őket a fegyver. Hadikészülődés. Új háború készült A szegény és védtelen franciák be vannak csapva. Igen, a leghatározottabban be vannak csapva. — De hiszen itt van önöknél a legtöbb arany. Csak Amerikában van még több. Hogy már az aranyat is irigylik. Azt a szerencsétlen fémecskét, ami ott fekszik ártatlanul a Francia Bank pincéjében. Mintha az az arany jelentene valamit. Hogy ez az egyik oka a világkrízisnek? Könnyű ilyesmit állítani, ő az ellenkezőjéről van meggyőződve. Csak azért beszélnek az aranyról, mert mindenki el akarja venni a szegény kis franciáktól a nehéz verejtékkel, rengeteg vérrel és áldozattal összeszedett aranyát. Márpedig abból nem lesz semmi. Nem azért nyerték meg a háborút, hogy most az aranyat másoknak adják. Persze, még az olaszok is akarnak belőle! A Mussolini. Nem is tudja, hogy a Mussolini mit akar tőle. Csak azt tudja, hogy így nem mehet tovább. Franciaországot mindenki irigyli, mindenkit fenyegeti, senki sem hisz neki, pedig nincs még egy nép a világon. Lapunk mai száma 16 fillér : \q r . i- S' " 7T Hl történt? ,’r ____ - *V T‘ ' —”* tff .f A fővárosban a választóknak test' 75 százaléka szavazott ! * Ma délután aláírták a magyarosztrák kereskedelmi szerződést Az alsóausztriai Landbund természetben akar adót fizetni Ha nem lesz megegyezés Parisban, Németország bejelenti a moratóriumot Véres kommunista zavargások és diáktüntetések Németországban A villamos az Üllői úton halálragázolt egy hatéves kisfiút Jugoszláv kommunisták beverték a párisi magyar követség ablakait Nagy sikerrel folyt le a Hadsereg Sporthét keddi napja Három millió pengővel csökkent a Beszkárt bevétele Az aostai herceg nagybeteg A Gráf Zeppelin elindult északvidéki útjára A Felvidék egész népe ragaszkodik az autonómia követeléséhez Szaloniki ghettóját felgyújtották Javult az ipari és kereskedelmi munkapiac helyzete Sydneyben leánykereskedő-bandát leplezett le a rendőrség Olaszországban ismét robbannak a terroristák bombái Közlekedési tanszéket állítanak fel az angol egyetemeken Félszázadot töltött a leprások között egy apáca Újpest hatszáz gyermeket nyaraltat A tigris szétmarcangolta az állatszelidítő karját Jakabb Oszkár államtitkár Meghalt Sthamer volt londoni német nagy,öve? Újabb halálos katasztrófa történt Kaposvárott Irak miniszterelnöke Londonban Rossz tréfa miatt végzetes pánik volt egy litván templomban Lopás és orgazdaság miatt letartóztattak egy ismert berlini festőművészt Csütörtökön ülést tart a törvényhatósági tanács Egy diákleány agyonlőtte a jósnőt, mert megjósolta közeli halálát