Nemzeti Ujság, 1931. július (13. évfolyam, 146-172. szám)

1931-07-01 / 146. szám

­ ■ NEMZETI UKSAÉP Felelős szerkesztői TÓTH LÁSZLÓ dr. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ Főmunkatárs: JJ^kl­ BÉLA ... .. ' ' 1 ---- - - :■ ***&­ XII2. évfolyam 146. szám + SZQVdOL # Budapest, 1931 fuUus% ll'll ........................................................................................................................................................................................................................................................................... Jobbfelé! Még urnákat bontogatnak, még néhány pótviasztás eldönti egyes jelöltek sor­sát, a magyar politika útirányát azon­ban már határozottan és változhatatlanul megjelölte az ország. Ez az akaratmeg­­nyiilvánulás nem múlik egy-két mandá­tumon; a nemzet óriási többsége olyan képvisel­őházra bízta sorsának és ügyei­nek intézését, amelynek a keresztény és nemzeti politika eddig követett elveit, céljait és törekvéseit köteles a jövőben is megva­lósítani. Ha az utasításos rend­szer, a régi magyar alkotmányosság em­léke is már, mégis az országgyűlésnek alkalmazkodnia kell ahhoz a határozott és kifejezett utasításhoz, amelyet a vá­lasztások eredménye tartalmaz. Ha tárgyilagosan ítéljük meg, mit al­kotott és mit teremtett a keresztény és nemzeti politika a végzetes és tragikus idők óta, amiikor a nemzet új útra indult, romok helyén az építés és gúzsba kötött alléitság után a fejlődő élet útjára, akkor természetesnek is kell tartanunk a nem­zet ítéletét, amelyet a kormányzati poli­tika fölött mondott. A bukott, reménye­­vesztett, megsemmisült, vagy álmaitól megfosztott politikai pártok, visszautasí­tott, avagy személyi becsvágyak nyilván most is fognak keresni kifogásokat , próbálják önmagukat elkápráztatni, vagy elpusztított vágyakozásukat mákonyos tévállításokkal igyekeznek majd ujjból felserkenteni, de mindezek az utólagos szépséghibakereséseik nem tudják meg­semmisíteni annak a diadalmas és feltét­len akaratn­yilvánulásnak értékét, amely a választásokon az ország részéről meg­nyilatkozott., Hiába minden, tvr. i. válasz­­tás az ország hangulatát, felfogását és véleményét fejezte ki s ennek súlya aligha múlt egy -két mandátum sorsán. Az utolsó esztendőkben a baloldali po­litika igyekezett önmagát áltatni — és néha a külföld felé is próbálkozott akként kacsintgatni —, hogy a keresztény és nemzeti politika helyett az ország több­sége rendszerváltozást követel, amint ők mondották: új embereket és új irányokat. Az új emberek alatt önmagukat értet­ték, kopott és elavult elveikkel, az októ­brista forradalomban szerencsétlenül ki­próbált radikalizmusukkal és hatalom­­v­ágy­as érvényesülési mániájukkal. Ez a politikai monománia a maga sajtójában és sokszor külső agitációjábam, kifelé való megnyilatkozásaiban is szeretett hi­vatkozni az ország többségére és hangu­latára. Csodálatosa® mégis már a válasz­tások kiírását félve fogadták és éppen azok, akik mindig az országra hivatkoz­tak, döbbentek meg attól, hogy most az ország fog ítéletet mondani. Ennek az ijedelemnek nyilvánvalóan megvolt az oka, érezték, hogy szavaik számukra lég­üres térben pukkantak el és hogy mö­göttük nincsenek komoly s jelentékeny politikai erők. Azok a politikusok, akik a polgári tár­sadalom frontját igyekeztek megbontani, és akik demokrata, liberális és radikális jelszavakkal távolodtak el a keresztény és nemzeti politikától, leginkább azért, hogy egyéni ambíciójukat főleg a ghetto­­poltikával való összeházasodással erősít­sék, minden máson kívül feledték, hogy amikor az egész világon élesen és teljes kialakultsággal világnéz­etek állanak egymással szemben, akkor a polgárság­nak a maga erejét egyetemlegesen kell összefogni. Amit ezek a politikusok nem tudtak, azt annál jobban tudja az ország, mert kiviláglott, hogy minden olyan pártalakítási kísérlet, amely a keresz­tény és nemzeti politika eszméinek és el­veinek mellőzésével próbálkozik a polgári társadalomra támaszkodni, reménytele­nül semmisül meg — a ghetto-falakon kívül. És éppen azért, mert az effajta politikai törekvéseknek magában a nem­zet életében nincsen gyökerük, ez é­­­r­­­vek és meggyőződések, hanem személyi szempontok irányították ezeknek a pár­toknak jelentkezését a választók előtt. Ha az egyik szabadelvű­ egységgel, a másik Kossuth Lajos nevével, a harmadik a pártonkívüliség János-arcával jelentke­zett is, az ország keresztény és nemzeti polgársága egyformán elfordul tőlük. Csak azt kérdezzük: mire fognak hivat­kozni most már, hogy fognak hivalkodni ezek után is azzal, hogy az ország szabad­elvű, vagy radikális, vagy októbrista, vagy ilyen, vagy olyan, amikor a nemzet nyíltan keresztény és nemzeti politikát akar. Hol veszik majd az erkölcsi ala­pot akár azokhoz a küzdelmekhez, amely­­lyel az ország életét nyugtalanítani akar­ják, akár pedig ahhoz a vakmerőséghez, hogy mint régentén, megint a külföld felé szaladgáljanak? Akik nem vették azt észre, hogy a vi­lágnézeti harcokban nemzetnek egysé­gesnek kell lennie a maga erkölcsi és po­litikai szemléletében és akik mellőzvén a polgárság igazi érdekeit, tulajdonképen a marxizmus uszályhordozói voltak és akik nyíltan vagy titokban a szociálde­mokrácia segédcsapataivá süllyedtek, most viszont tapasztalhatták azt is, hogy a szociáldemokrácia nálunk a forra­dalmi időkben olyan mély sebeket ejtett az országon, hogy ezt a nemzet nem fogja megbocsátani. Az ország olyan mértékben áll távol — a szakszervezeti munkásság fölött alkalmazott lelki ter­ror kivételével — a magyarországi szo­ciáldemokratáktól, hogy ennek a pártnak a nemzet­politikai életében számottevő szerep egyáltalán nem juthat. Ma már az országot nem lehet bolondítani olyan hazugságokkal, hogy bizonyos külföldi államok vagy hatalmak irántunk való viselkedését a magyarországi szociálde­mokrácia bármilyen módon tudná befo­lyásolni, mert ezt az ostoba feltevést az utolsó esztendők világpolitikai tényei is komolyan megcáfolták. Olyan messze áll ez a párt a nemzeti céloktól és olyan lelki és szellemi kötelékek fűzik még mindig Moszkvához, hogy mindezt érezte és érvényesítette ez az ország akkor, ami­•fr/yr* ,P700*r^^'0­.okrACl­lvl fogott fnjUyfV« Ítéletet mondott. Mindez nem jelenti, mintha a kormány­zattal szemben mindenütt nem volna szükséges olyan ellenzék, amely az ellen­őrzés feladatát teljesíti. Nem lehet olyan politika, am­ellyel szemben a választók bizonyos rétegében nem fejeződnék ki a bírálat. A választások eredménye azon­ban azt mutatja, hogy az ország főként azokat juttatta ellenzéki mandátumhoz, akiket a keresztény és nemzeti politika Szegények vagyunk írta: Tolnay Ákos Páris, junius végén. Különös jelenség, hogy a francia kis­polgár, sőt a középpolgár is szeret szen­­velegni. Elborulta® és duzzogva beszél minduntalan a szegénységéről. Fölfor­­tyan és fölháborodik és úgy tesz, mintha me£ lenne győződve arról, hogy az egész világ az ő kiuzsorázására, megtámadá­sára és — miért ne mondanánk ki kere­ken? — kifosztására törekedne. Ül a színes és zagyva ,,aperitif “-je előtt, a szájában egy kialudt cigaretta lóg, ka­lapját a feje búbjára tolja, vállat von és kijelenti, hogy ez már mégsem járja, ami most a világban történik. Nem­ men­nek az üzletek és mindig csak mi fize­tünk. Igazán borzasztó, hogy a francia az egy olyan furcsa emberfajta, aki kép­telen megőrizni az eredményeit. Elvisel­hetetlen, hogy az idegenekkel szemben tehetetlenül és kiszolgáltatottan áll. Igen, az idegenek, az a homályos tömeg, min­denféle országokban, érthetetlen vidéke­ken egyebet semn akar, csak őket ,,palira venni“. (Bocsánat a kifejezésért, de ez az egyetlen lehető fordítása a francia „prende á la poire“-nak.) Kinyitja az újságját és azt olvassa benne, hogy Ausztria vámunióra akar lépni Németországgal. Fölháborító! Me­gint az az Ausztria. Nem elég, hogy há­borút csinált, most­­már egyesülni akar. Ez nyílt és galád támadás Franciaország ellen. Erre rendel még egy „aperitif“-et. Ez alkalommal zöldet. A szeme fényleni kezd az orrára vöröses foltok rajzolód­nak és most már percről-percre jobban fel van háborodva. Hiszen ő tudta min­dig, hogy Briand nem elég bátor és titok­ban szövetségre lépett a németekkel. — De hiszen Ausztria tönkrement — hangzik az ellenvélemény. Nem, ebbe sehogyan sem tud belenyu­godni. Ő is tönkre ment. Nem megy az üzlet, így az élet m­it sem ér. Hogy van egy Renault-ja, vasárnaponként megtesz vele ötszáz kilométert, hogy eljusson egy távoli kocsmába, ahol remek gombás csirkét lehet enni és nyers pezsgőt iszik hozzá, meg Napóleon-konyakot a kávéjá­hoz, az csak természetes. Mit ér az élet, ha nincs Napoleon-konyak? Nevetséges. Az idegenek még ezt is irigylik tőle. A fantáziája dolgozik. Persze, az igaz, hogy valami kimondhatatlan nevű osz­trák bank megbukott, de hát mi az, hogy egy bank megbukik. Párisban Dusk­ic is tönkrement és azon az üzleten vesztett ő is. Csakhogy nem meri bevallani. Azt sem, hogy titokban pénzt vitt annak a különös varázsu asszonynak, Mine Ha­na­u­­nak, ak­it minden ok nélkül letartóztat­tak. Nem hagyták a hatóságok, hogy egy év alatt megduplázza a pénzét. Ez elkeserítő, így nem lehet tovább élni. Csak azt nem érti, hogy mi a csodát akarnak attól a megbukott osztrák bank­tól. Ha egy bank megbukik Ausztriában, ak­kor megint csak neki kell fizetnie. Fe­dik minden logika azt parancsolja, hogy a győztes zsebeljen és a vészit is fizessen. — Van önnek akárcsak valamilyen fo­galma is arról, hogy mi az a középeuró­pai nyomor? Nyomor ... nyomor ... ez egy 67­ó ... éppen olyan, mint a többi. De azért mi köze neki ahhoz? Egy idő óta aggasztóan hallja, hogy elsősorban európainak kell lenni. Szép dolog az európaiság, de azért a legfontosabb mégiscsak az,­­ hogy a pénzéhez ne nyúljon senki. Elvégre lehet úgy is európainak lenni, hogy a pénz itt marad. Németország legyen okos és ne készüljön háborúra. Mert arra készül. Az újságban egyébről sem olvas, mint­hogy az acóssisakosok gyűléseket tarta­nak, a Hitler-hívek be akarnak szüntetni minden fizetést és csak azt nem érti, hogy minek kellett kivonulni a rajnai zónából? Igen, azt a Briand akarta. Leg­újabban aggasztó politikát csinál. Most pedig itt van ez az amerikai el­nök. Mindig csak azt hallotta róla, hogy tehetségtelen, kövér ember. Egyszerre csak brutálisan üzent hogy el­ kell en­gedni egy évre a fizetéseket, ígérget bele a világba és persze a franciák bőrére. Könnyű a gazdag Amerikának ígérnie, mikor a szegény franciák fizetnek meg érte. És az egész dolog úgy jött, mintha Franciaország Patagónia lett volna. Még csak meg sem kérdezték őket. Az esti ,,aparitif“-nél ezt a kérdést ala­posabban is áttanulmányozza. Az egész­ből nem ért semmit. Hiszen jól emlékszik még arra, hogy Brimid, a bukott köz­­társasági elnökjelölt és külügyminiszter a hónap 9-én a leghatározottabb formá­ban kijelentette, hogy a Young-tervezet még egészen új és friss dolog és még csak szóba sem jöhet a revíziója. Ez az adósságok végleges és teljes rendezése. Ezt így mondta a külügyminiszter, mire két hét sem telt el és az amerikai Hoover egyszerűen ultimátumban fordult a világhoz, hogy ez a végleges és teljes rendezés egyelőre nem érvényes. Nem hívott össze konferenciát. Ez a legna­gyobb baj, mert a konferenciákon Briand mindig el tudja intézni a dolgokat, így volt az a német-osztrák vámunió ügyé­ben is. De most nincs konferencia, csak ultimátum és mit jelent ez, ha nem táma­dást a franciák ellen? Az egész Briannd hibája. Kivonult Mainzből és elhagyta a Rajnát. Az egé­szét csak azért, mert azt mondta, hogy a Young-tervezet már végleges és többé nem kell félni semmitől. Hoover pedig ígér és parancsol és ter­mészetesen megint csak mink, franciák, a világ poire-jai (palijai) fizetünk. Most két milliárdot kell találni, hogy a Hoover­­féle ajándékot a mi büdzsénk még ne érezze Ez négy percentjét teszi ki a francia büdzsének! Szóval lesz adóemelés, íme, az eredmény. Folyton európainak kell lenni és ez négy percentnyi adóeme­lésbe kerül. Ez fölháborító. Fizessenek a németek. Mert a németek még mindig gazdagab­bak, mint mi vagyunk. Azt csak mesé­lik, hazudjék, hogy szegények. Az egész­ből nem igaz egy szó sem. Ha a németek akarnának fizetni, akkor tudnának is. El­végre a reparáció csak öt százalékát teszi ki a német büdzsének. Este elmegy a moziba. Büszkén nézi a híradót. A francia légiflotta gyakorlato­zik. Mint a gólyák, úgy repülnek a rajok. Elszászban hadgyakorlat van. Megtap­solja a tábornokokat. A jugoszláv front­harcosok megkoszorúzzák az Ismeretlen Katona Gírját. Ezen muszáj nevetni. Ne­héz, zsíros alakok, furcsa kis sipkákkal a fejükön és olyan büszkék, mintha ők nyerték volna meg a marnei csatát. Egy új francia tengeralattjárót vízrebocsáta­­nak. Most sopánkodik. Elvégre mi ez a tengeralattjáró ahhoz az új páncéloshoz képest, amit a németek eresztettek vízre néhány héttel ezelőtt Mindig is tudta, hogy a németeket a technikában nem lehet túlszárnyalni. Ez pedig fölháborító, hogy a francia flotta ilyen gyenge. A német tornászok gyakorlatoznak. Erre fütyülni kezd, íme, a háborús készülő­dés. A fotográfián csak ezt mutatják, de amint leveszik a fehér trikókat, az öltöző­ben már ott várja őket a fegyver. Hadi­készülődés. Új háború készült A szegény és védtelen franciák be vannak csapva. Igen, a leghatározottabban be vannak csapva. — De hiszen itt van önöknél a legtöbb arany. Csak Amerikában van még több. Hogy már az aranyat is irigylik. Azt a szerencsétlen fémecskét, ami ott fek­szik ártatlanul a Francia Bank pincéjé­ben. Mintha az az arany jelentene vala­mit. Hogy ez az egyik oka a világkrízis­­nek? Könnyű ilyesmit állítani, ő az ellen­kezőjéről van meggyőződve. Csak azért beszélnek az aranyról, mert mindenki el akarja venni a szegény kis franciáktól a nehéz verejtékkel, rengeteg vérrel és áldozattal összeszedett aranyát. Már­pe­dig abból nem lesz semmi. Nem azért nyerték meg a háborút, hogy most az aranyat másoknak adják. Persze, még az olaszok is akarnak belőle­! A Mussolini. Nem is tudja, hogy a Mussolini mit akar tőle. Csak azt tudja, hogy így nem mehet tovább. Franciaországot mindenki irigyli, mindenkit fenyegeti, senki sem hisz neki, pedig nincs még egy nép a világon. Lapunk mai száma 16 fillér : \q r . i- S' " 7T Hl történt? ,’r ____ - *V T‘ ' —”* tff .f A fővárosban a választóknak test­' 75 százaléka szavazott ! * Ma délután aláírták a magyar­­osztrák kereskedelmi szerződést Az alsóausztriai Landbund termé­szetben akar adót fizetni Ha nem lesz megegyezés Parisban, Németország bejelenti a morató­riumot Véres kommunista zavargások és diáktüntetések Németországban A villamos az Üllői­ úton halálra­­gázolt egy hatéves kisfiút Jugoszláv kommunisták beverték a párisi magyar követség ablakait Nagy sikerrel folyt le a Hadsereg Sporthét keddi napja Három millió pengővel csökkent a Beszkárt bevétele Az aostai herceg nagybeteg A Gráf Zeppelin elindult észak­vidéki útjára A Felvidék egész népe ragaszkodik az autonómia követeléséhez Szaloniki ghettóját felgyújtották Javult az ipari és kereskedelmi munkapiac helyzete Sydneyben leánykereskedő-bandát leplezett le a rendőrség Olaszországban ismét robbannak a terroristák bombái Közlekedési tanszéket állítanak fel az angol egyetemeken Félszázadot töltött a leprások kö­zött egy apáca Újpest hatszáz gyermeket nyaraltat A tigris szétmarcangolta az állat­­szelidítő karját Jakabb Oszkár­­ államtitkár Meghalt Sthamer volt londoni né­met nagy­,­öve? Újabb halálos katasztrófa történt Kaposvárott Irak miniszterelnöke Londonban Rossz tréfa miatt végzetes pánik volt egy litván templomban Lopás és orgazdaság miatt letar­tóztattak egy ismert berlini festő­művészt Csütörtökön ülést tart a törvényha­tósági tanács Egy diákleány agyonlőtte a jósnőt, mert megjósolta közeli halálát

Next