Nemzeti Ujság, 1931. szeptember (13. évfolyam, 197-221. szám)

1931-09-01 / 197. szám

lilllPi ■ ill (UHUM i Ifi ......... Mull ti ■1 M ■1 ll'if'h H—Nip ■ ' ihr l'i i,i dl............. ............ i ........................ " WTIFil * A szombathelyi választás Vasárnap volt a szombathelyi válasz­tás, amely Csekonics Iván grófot küldte be a képviselőházba. A választás körül­ményei, azok az események, amelyek erre az időre összetorlódtak, a választás ered­ménye sok olyan gondolatot vetnek fel, amelyek érdemesek a megfontolásra. Csekomics Iván gróf akkor lépett fel Szombathelyen, amikor a gazdasági vál­ság fojtogatása a legerősebb volt, amikor bizonytalan volt a holnap és mindenki riadtan keresett magyarázatot a teg­napra. Ez az atmoszféra alkalmas arra­, hogy szabadon burjánozzák a szélsőséges agitáció, hogy a megzavart telkekbe bele­­csöpögtessék a felforgatás méregcsepp­­jeit, de ember legyen a gáton, aki a józanságot akarja megőrizni és a meg­bolygatott tömegeket tovább akarja vinni az alkotó munka, a keresztény és nemzeti gondolat és a hazafias áldozatkészség irányában. A program, amellyel Csekomics Iván gróf föllépett, az összetartásnak, az alko­tásnak, a kitartásnak, a békének és a cél­tudatos haladásnak a­­programja volt. Emellett a program mellett tett hitet Szombathely ismételten az elmúlt évek alatt, amikor olyan képviselőket küldött a törvényhozásba, akik ezeknek az elvek­nek a megvalósításán fáradoztak. Ennek a programnak az elfogadásához azonban megfelelő nyugodt légkörre van szükség és azok az események, amelyek a jelölés elvállalása idején történtek az országban, sokkal inkább rontották, mint alkalma­ssá tették a talajt a hazafias áldozatkészség programjának a befogadására. Szombat­hely város közönsége is súlyosan érezte az idők sajtó kezét, de ha az ajkán pana­szos szó jajdult, a szívéből sohasem veszett ki a bizalom és mindig megőrizte azt az éles kritikát, amellyel emberek, események és programok fölött ítélni szokott. Más kerületben talán még nehe­zebb lett volna olyan jelöltnek a sorsa, aki gondosan vigyázott arra, hogy egyet­len üres ígéretet ne tegyen, került min­den erős kifejezést és hangulatcsináló pátoszt, aki nem várt és nem kapott támogatást senkitől, csak önmagától, aki­nek a felforgatás mérgezett nyilaival szemben nem volt más fegyvere, mint múltjának, egyéniségének makulátlan vértezete. Egy könnyelműen kiejtett szó talán hangosabb tömegeket hozott volna a táborába, de Csekonics Iván gróf soha­sem ejtette ki ezt a szót, a választási harc legnehezebb napjaiban mindig lemondott a pillanatnyi hatásról és minden szavá­ból mélységes felelősségérzet csendült. Ezzel győzött. Szombathely város kö­zönsége megértette azt, hogy éppen a mostani nehéz időkben nem szabad man­dátumát olyan politikus kezére bíznia, aki úszik az események árján és akit úgy dobálnak a szenvedélyek hullámai, aho­gyan akarnak. Megérezte, hogy Szombat­hely múltjához úgy lesz méltó, ha olyan férfiút választ, aki akkor áll legszilárdab­ban a gáton, amikor a legnagyobb a veszedelem és a legközelebbről fenyeget a katasztrófa Megismert© és szívébe zárta Csekonics Iván grófot, az embert, a sze­mélyt, az egyéniséget és neki adta man­dátumát. Nem a kormánypárti jelöltnek, mert hiszen közben lemondott a kormány és Csekonics Iván „'rőt partja aZfftrito a napol van Mpps«k.­*+ ''if­á ban. Nemcsak a kereszté­n­y­párti I­­fcM kusnak, mert h­iszen a vei© szemben fel- s lépett ellenjelöltek ugyancsak keresztény­­pártiak voltak és kész szervezettel, teljes felkészültséggel fordultak szembe Cseko­nics Iván gróffal akkor, amikor Csekonics Iván mögött még nem állott párt, vagy szervezet. Egyedül vívta a harcot, amely első pillanatban talán merésznek látszott, de biztos sikert ígért akkor, amikor a szombathelyiek megismerték Csekonics Iván grófot és megtanulták tisztelni és szeretni benne azt a férfiút, akire éppen ezekben az időkben van a legnagyobb szükség. Itt kapcsolódik bele a szombathelyi választás az országos politika mostani eseményeibe. Nem új alakulásokra, érdek­­csoportokra, jelszavakra van szükség, hanem a férfiakra. Férfiakra, akik nem vesztik el a fejüket, akik céltudatosan és határozottan mennek az egyedül járható úton, az erők összefogásának, az ezeréves Magyarország feltámasztásának az útján. Csekonics Iván gróf szombathelyi győ­zelme bizonyítja, hogy a válságos idők eseményei nem lazították meg a konzer­vatív nemzeti politika pilléreit és hogy ennek a politikának ma mélyebb talaja és nagyobb hivatása van, mint valaha volt. Mindenféle külső beavatkozás, mes­terséges segítség nélkül kapott Csekonics Iván gróf mandátumot olyan kerületben, amely értelmiségének magas fokával, ítélőképességének tisztaságával mindig híven reprezentálta azokat a tömegeket, amelyek a nemes értelemben vett demo­krácia szerint elsősorban hivatottak az ország sorsának az irányítására. Szom­bathely város közönsége bebizonyította, hogy a gazdasági válság, kormányválság, a kényszerű takarékosság, a tisztviselői üzetetek leszállítása nem hozhatja magá­val azt, hogy a nemzet elveszítse fejét és sominak hajóját olyan örvények felé Békakirály irta: Matolay Géza Nagyokat csobbant a viz. Apró tenye­rek csattantak az öbölbe nyúló Adria mélykék tükrén. Kis kezek paskolták az ezüstpsillogásu vizfodrokat. Vidám rikol­­tozással njongott a gyeremeksereg. — Kvá-kvá! Kutykuruty! Kvá-kvá! Brekeke! Mosolyogva hunyorítottak arrafelé a strandon nyújtózkodó, a nyári melegtől lomhamozgású fürdőzők, akik, mint delelő óriásteknősök, terpeszkedtek naprafordí­­tott háttal a forró, puha homokon. — Kutykuruty! Brekeke! — zengett a gyermekkórus. Az ugráló, fröcskölő, kia­báló, félmeztelen emberkék nekibáto­rodva támadták a csoport közepén buk­dácsoló, prüszkölő, vizet fújó, már száz­szor alámentett és újra kiemelkedő közös, nagy ellenséget, a Bókakirályt, aki ott­­ lubickolt, brekegett és kutykuló­­kolt már három hét óta minden délelőtt és délután a gyermekhad legnagyobb mulatságára. Békakirálynak hívta az egész fürdő. A rendes polgári nevét nem is tudta tán senki, csak a szállodaigazgató meg a portás, aki szombatonként átnyújtotta neki a heti számlát. De nem is volt fon­tos, hogy odahaza a nagyvárosban minek titulálják. Itt új nevet kapott és ő büsz­kén viselte azt, mert azoktól az aranyos, kedves kis lurkóktól kapta, akik ha nap­hosszat szenvedélyes vizicsatát is vívtak vele, mégis rajongásig szerették. Igaz, hogy rá is szolgált alaposan erre a sze­retet­re. Külön, nagyszerű játékot eszelt ki a kis napbarnított pajtások számára. Olyat, amit nem untak el s­oh­a. Hogyan is unták volna, amikor ebben a játékban mindég ők maradtak a győztesek! A jó Béka­­király boldogan hagyta, hogy szemébe fröcsköljék a sós vizet, hogy a hátára, nyakára csimpaszkodjanak, hogy alábuk­hassak, víz alá nyomják. Amikor újra ki­emelkedett, nagyokat brekegett, kváko­­gott, hogy csak úgy zengett belé a part és a kis legények boldogan visszakuru­­tyolta­k, nevetve, pocskolva ugráltak körülötte, így ment ez három álló hét óta minden nap. A sok brekegés és kvákogás már idegesíteni kezdte a fürdővendégek egy részét és gyakran fejcsóválva zsörtölőd­tek.— Az ördög vinné el ezt a vén bolondot! — mondották. — Igazán hallatlan, hogy valaki vén fejjel ilyen ostoba játékkal töltse el a nyári szabadságát! Vén bolond ! Annyi mindenesetre igaz volt, hogy a jó Békakirály bizony nem tartozott éppen a fiatalok közé, sőt az a tanulásban, munkában eltöltött negyven­öt esztendő, mely a vállára nehezült nem múlt el felette nyomtalanul. A haját ki­perzselte az élet napja s olyan volt a fejebubja, mint esetlen nyár után a köz­ségi legelő: a lankad­tan ágaskodó szálak között fehéren világított át a meddő ko­paszság. Az arcán — hogy a mezőgazda­­sági hasonlatnál maradjunk — mély barázdákat szántottak az éveik s ezekben a barázdákban dúsan termő szakáll várta a borotva mindennapos aratását. Az alakjával is volt egy kis baj: nem fejlő­dött sudár fenyővé. Ellenkezően. Megállt a felfelé növésben és köröskörül elvasta­godott a törzse. Tudta ezt nagyon jól ő maga is, de most nem akart erre gondolni. Most csak a játéknak, a gyermekeknek élt és úgy érezte, hogy a körülötte nyüzsgő nebulók fiatalságából átragadt reá is valami. Az irodai­­ munkában elernyedt izmai moz­gásba jöttek, ruganyossá váltak, a füstös, nagyvárosi levegő fojtó nyomása alól felszabadult a melle, hajlott háta kiegye­nesedett és örömmel állapította meg, hogy a tunya élet nyomában ereszkedett pocakja napról-napra kényelmesebben fér el a nadrágjában. El is határozta, hogy mihelyt hazaér, beiratkozik valami torna­­egyletbe vagy vivóklubba, mert kell a mozgás. A sport fiatalít. Sajnálta hogy erre nem jött rá már előbb is. De hát persze a sok munka, az irodai robot . . . — Talán még mindég nem késő — gon­dolta — Nem. Egészen biztos, hogy nem késő. Mindenekelőtt, amíg itt vagyok, sportszerű életet élek. Nem iszom, nem éjszakázom, korán kelek és korán fek­szem. Reggel egy órát tenniszezem, az­után délig a strandon leszek, ebéd után félórácskát alszom, nem többet, mert a sok alvás elluszítja az embert. Délután ismét játszom a gyerekekkel és tíz órakor minden nap lefekszem, így is volt. A Bókakirály nem vett részt a fürdő éjszakai életében. Nem érdekelte a társaság, nem csábította esténként a bárból kiszűrődő, vágyakat ébresztő, rit­mikus zene. Az éjszaka csak egyet jelen­tett számára: a megújhodás édes pihené­sét, energiagyűjtést a következő napi játékra. Ezen az augusztusi napon különösen meleg volt. Jól esett a fürdés, a víz és ezért a játék is kissé tovább elhúzódott, mint rendesen. Amikor napszálltakor el­ült körülötte a kvartyogás és megindult a szálloda felé, úgy érezte, hogy ólom csordul végig a gerincén és irgalmatlan súllyal belenehezedik a lábszárcsontjaiba. Alig várta, hogy a szobájába érjen. Vacsorázni se ment le az étterembe. — Még ma éjjel megjön a scirocco — mondta a szobapincér, amint kifelé igye­kezett a tányérokkal megrakott tálcával. — Azért van ilyen fullasztó meleg. Igen. Jön a scirocco. A meleg percről­­percre elviselhetetlenebbé vált. Az ágyban különösen. Sütött a párna és égetett­­ a lepedő. Szegény Békakirály hiába kísér­letezett az alvással. Csak hánykolódott jobbra-balra, izzadt, szuszogott, de nem jött álom a szemére. Végül is felkelt és kiment az erkélyre. Itt is nagyon meleg volt, de legalább több levegő érte. Beült az egyik kényelmes kertiszékbe, feje alá igazított egy kis párnát és kibámult a szürke semmibe. A bárból feléje áradt egy tangó lágy­ütemű melódiája, mely átfonta, körülölelte és megbizsergette az idegeit. Egyszerre különös gondolatok rohanták meg. Egyedül, nagyon egyedül érezte magát. Hiányoztak a kis pajtások: Jancsi, Peti, Tomy, Gynczi,­­ Pisti, Miki meg a többiek! Hogy hozzájuk szokott már! — Még egy hét — sóhajtotta —, aztán vége mindennek . . . Istenem, ha nekem legalább egy ilyen fiacskám lehetne! . . . Késő, késő . . . Az aglegény életét sohasem érezte még ilyen elviselhetetlennek, mint ebben a pillanatban. Szeretett volna hangosan felsírni, amint a tűnő évekre gondolt. Most hirtelen Tomyt látta maga előtt, a kis Tomyt. Ha neki ilyen fia lehetne! Tíz éves! Ki tudja, ha ezelőtt tizenegy-tizen­­két évvel összetalálkozott volna azzal a kedves, szőke teremtéssel, a Tomy anyjá­val, akkor az a gyerek talán most az övé volna és az a szőke asszonyka se lenne özvegy . . . — Késő, késő! Negyvenöt évvel nem lehet már megházasodni — mormogta maga elé. — Nem is szabad. Ez lenne a legnagyobb őrültség. Lépések kopogtak az erkély alatt Le­nézett. A kertész jött, hogy meglocsolja az alatta nyújtózkodó virágágy frissen ültetett palántáit. Ebben a melegben sok vizet kivonnak a növények. — Jó, hogy éppen az erkélyem alatt öntöz a kertész — gondolta — Ide az első emeletig biztosan felszáll egy kevés a hús párából és akkor talán mégis el­alszom. —Előrébb csúszott a székén s a pár­kányra helyezett papucs­os lábát tele­­fúrta a sötétségbe. Alváshoz készülődött. Fáradt volt és szeretett volna megsza­badulni az egyedüllét érzésétől. Ha az ember alszik, nincs egyedül. És a Béka király csakugyan nem volt egyedül álmában. Megjelentek sorra a kis pajtások és játszani bivták. Kedve­sen átölelték a nyakát és a víz fölé csa­logatták, a fürdőbe. Egyszerre ott állott, megint derékig az Adria kék tükrébe ékelve és zengett körülötte a gyermek­­kórus: „Kutykuruty! Brekeke!“ Ma nem érezte magát fáradtnak, örült a víz­nek és örült a játéknak. Jancsi és Pisti hevesen támadni kezdték, Tomy is rá­ugrott és igyekezett lebuktatni. Nevetve állta a harcot egy ideig, aztán nagyot kvartyogott, behunyta a szemét és gyors mozdulattal, széttárt karokkal előre ve­tette magát, mint egy bóka . . . • Szerencsére a puha virágágyra esett Alig ütötte meg magát de azért nagyot kiáltott ijedtében. A rémült orditás fel­verte az éjszaka csendjét. Egymás utám nyíltak meg az ablakok, az étterem és a bár felől rohanó alakok közeledtek és mire a Békakirály feltápászkodott a fris­sen ültetett és gondosan megöntözött vi­rágpalánták közül, már egész sereg har­sányan kacagó ember vette körül. Bor­zasztó szituáció volt! Az estélyi ruhás hölgynek és szmokingos urak csoportjá­nak közepén ott éktelenkedett lucskos, sáros pizsamájában a szegény Békaki­rály. Most lett csak igazán melege! Néhány pillanatig ott állt még verejté­kező homlokkal, tanácstalanul a jókedvű társaság közepén, aztán hirtelen elhatá­rozással kiugrott a virágok közül és futni kezdett, futni, ahogy csak bírt... be a szállodába, be a szobájába... Reggelre minden be volt csomagolva. Kérte a számláját. Ezután a szégyenle­tes eset után nem lehetett tovább is itt maradnia. Legalább is így gondolta. — Hiszen mindenki a szemembe nevet, ha meglát! — állapította meg kétségbe­esve. — Még a gyerekek is kicsúfolnak, megvetnek. Talán nem is játszanak ve­lem többet! El kell utaznom. Gyorsan, gyorsan! Kilenc órakor indult az első hajó. Az ablakból leste, hogy mikor száll fel a láthatáron a gomolygó füst. A tenger fe­hér tarajú hullámokat küldött a part felé. A scirocco megérkezett... Azután megérkezett a hajó is. A Békakirály sietve lépkedett a móló felé. Időnként lopva­­körülnézett, hogy nem követik-e az ismerősök és a gúnyos megjegyzések. Ezektől félt a legjobban. — Gyorsan, gyorsan! — biztatta magát * • ,,j" -----ár* J . 1831'SZf_R ó 1 . : O ’ ^ J V [ PdeUrs szerkeszt?: TÓTH LÁSZLÓ ár. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ Főmunkatárs: TÚRI BÉLA XIII. évfolyam 197. szám . Kedd,­­ Budapest, 1931 szeptemifoer 7. Lapunk mai száma 16 fillér --------------------------^'.hv A m tön­^MT - A hágai döntőbíróság f Németgsség, javára, de Ausztria hátrányára ítélt a vámunió kérdésében Csekonics Iván grófot impozáló többséggel választották meg Szom­­bathelyen Egyedül a szakszervezetek akadá­lyozzák az angol szanálás mun­káját Szüllő Géza nagy beszédet mondott a genfi kisebbségi kongresszuson Az új adójavaslatok még e héten a minisztertanács és a 33-as bizott­ság elé kerülnek A magyar csapat megnyerte az Európa-kupát a párisi úszóverse­­nyen Braziliában moratóriumot rendel­tek el. Egy exaltált ember merényletet ter­vezett a genfi magyar delegáció ellen Sorozatos ukrán merényletek Len­gyelországban Bankráta-csökkentést várnak Né­metországban A Zeppelin az óceán fölött repül Beludzsisztánban városokat döntött romba a földrengés A magyar atléták fölényes győzel­met arattak a lengyelek fölött Rothermere lord a belső rend meg­őrzését tartja a magyar helyzet­ben a javulás kulcsának Letartóztatták ifjabb Csákány Ká­rolyt Milliárdos kötvénykibocsátást je­lent be az Egyesült Államok kor­mánya Húszezer ember vett részt a nürn­bergi jubiláris német katolikus nagygyűlés első nyilvános ülésén. Leégett a tokodi üveggyár egyik , nagy épülete

Next