Nemzeti Ujság, 1932. február (14. évfolyam, 26-48. szám)

1932-02-02 / 26. szám

é /\ é 155 Fta i­v *jEjfWr Ess® YűWflUi'TEm YTYCMraj sssa m rNÜ/viZJLll LJMSapii Felelős szerkesztő: TÓTH LÁSZLÓ dr. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ Főmunkatársi TÚRI BÉLA ^ ———————H5­—S XIV• évfolyam 26• szám # Kedd. # Budapest, 1932 február 2. Hadüzenet nincs, folyik a véres háború Keleten Japán nem üzent háborút Kínának és Kína nem üzen háborút Japánnak. A Népszövetség nyugodtam tanácsikozhatik és a lefegyverzési konferencia nyugodt is­merkedést rendezhet Génfben: nincs hadüzenet! Japán csupán biztonsági intézkedéseket tett eddig a vumdzsuriai vasutak védel­mére, csupán ebből a célból szállotta meg Karbimt és helyezte el őrségeit Suan­­csengpuj pályaudvarán. Japán csupán alattvalóinak biztonságát védelmezi San­ghajban is és csak ezért foglalta el az északi pályaudvart és a vele határos ra­kodó területeket. Hogy közben csupán a szombati napom Suamcsengpuimnál négy­száz kínai és huszonegy japán katona temetéséről kellett gondoskodni, hogy Sangh­aj kínai városrésze ég, hogy Lapejt repül­őgépekről bombázzák és hajóágyúik­­kall lövik, hogy közben a kínaiak húszezer emberrel védik a sanghai—nankingi vas­útvonalat, hogy a lég­ibom­bá­zásnak sok­­ezer halottja vám, hogy Karbintól Mukde­­mig, Csicsi­­kaitól Csengcsumig szól az ágyú, kattog a gépfegyver: ez csupán konfliktus, de nem háború. Mert a hábo­rúhoz hadüzenet kell és sem Japán, sem Kí­na nem­ üzen­t eddig háborút. A háború azért dúl és pusztát, embere­ket és a maga borzalmaival és rémsé­geivel fenyegeti a világot. 1914 nyara óta soha feszültebb nem volt a nemzetközi helyzet, soha nagyobb izgalom nem ural­kodott a világpolitikában, mint most ezekben a napokban. A sors iróniája, vagy talán céltudatos politikai törekvések természetes találko­zása, hogy mindez ak­kor játszódik le, amikor végre össze kellene ülni annak a­­ nagy leszerelési komferemeiának, amelyet a Népszövetség alapokmánya írt elő s amelyet tizenkét esztendei halogatás után most akarn­ak először összebocsájtatni a genfi tárgyalóasztalokhoz. A véletlen já­téka, vagy céltudatos politikai össztörek­­vések természetes kifejezése: ennek a kér­désnek kell eldőlnie a következő hetekben, vagy talán napokban is. Az utolsó esztendőben a világ közvéle­ményét elsősorban az a nagy pénzügyi és gazdasági válság foglalkoztatta, amely szinte teljesen megszüntette államok és országok pénzügyi és gazdasági kapcso­latainak normális rendjét s olyan ellenté­teket teremtett, amelyek csak szegénysé­get, nyomorúságot és nehéz küzdelmeket hoztak a népek százmillióinak. Mindenki tudhatta, hogy ennek a pénzügyi és gazdasági fe­szültségnek az eredője az a bizal­matlanság, amely a világ hatal­masságait, a nagy népeket és ter­mészetesen a kis­ népeket is egy­mástól elválasztja. Ez a bizalmi krízis azonban nem gaz­dasági okokból keletkezett, hanem sokkal inkább a gazdasági jelenségek már kife­jezői voltak annak a politikai bizalmat­lanságnak és feszültségnek, amely vi­szont onnét eredt, hogy a világháborút követő békeszerződések, valamint a Nép­­szövetség kontsrurkciója nem tudták egyensúlyi helyzetbe visszahozni sz egyes államiságok él­etérd­eke­it. Négy évig dúlt a világnak egyik legélesebb háborúja s négy esztendő után zűrzavaros maradt Európa élete, megoldatlan maradt min­den nagy probléma az Atlanti Óceán ke­leti partján, de megoldatlan maradt min­den nagy probléma a Csendes Óceán két oldalán is. Országok, óriási gazdasági egységek, amelyek a világháború után a maguk számára végtelen reménységekben bíztak, kénytelenek voltak meggyőződni arról, hogy ez a „prosperitás“ csak csalóka és hogy törekvéseik egymással homlok­­egyenest ellenkeznek. El kellett következnie annak, hogy valamely országban a belső erők meg­feszülnek és aktív lendületre vágynak. Hogy ez Japánban következett be leg­először, az természetes azért, mert a világháború során a hatalmas japán nép alig szenvedett vér­­veszteséget, viszont népességének szaporulata és iparának fejlődése új területre vágyott Bármilyen nemes és szép is a pacifista gondolat tény viszont az is, hogy fejlődő és erősbödő nemzetek nem ölik meg jö­vendőiket. Mit tegyen Japán azokkal a milliókkal, akikkel évről-évre szaporodik, növelje munkannélküleinek és ellátatlan­jainak számát? Ha ezt cselekszi, öngyil­kosságot követ el. Nemzetek életének ifjji vannak nagy kényszerű­ségei és amikor Japán Mandzsúriára vágyik, amikor új területeket akar, vagy amikor ipara szá­mára meg akarja hódítani a kínai piacot, akkor végeredményben azt a nemzeti politikát csinálja, amelyet a világ min­den népe végig csinált eddig, amikor erősbödött és fejlődött De Japánra nem lehet közömbös po­litikai szempontból sem mindaz, ami Kínában történik. Amióta ebben az óriási országban 1912-ben megsemmisült a mandzsu köz­ponti hatalom ereje, azóta bizonyos lett, hogy Kína örökös ellentétek, belső küz­delmek és forrongások tűzfészke. Hogy Japán ezt nem hajlandó nyugodtan nézni, az megint éppen olyan természetes, mint­hogy Kína viszont a maga belső erőit s függetlenségét nem akarja idegen hatalom akaratának alárendelni. Ennek a küzdelemnek el kell dőlnie! Előbb, vagy autóbb meg kell oldani a kínai problémát vagy úgy, hogy Kína egy nagy nemzeti fellángolás erejével képes lesz összes belső erőinek össze­fogására és így államiságának tökéletes megszervezéseire, vagy úgy — miként az a XVII. században a mandzsu uralom kezdetén történt —, hogy ezt a munkát számára egy külső hatal­miság végzi el. Így éleződtek ki azok az ellentétek, amelyek most összecsaptak a távol Kele­ten és akár van hadüzenet, akár nincs hadüzenet, a nagy ázsiai pro­bléma megoldása eljutott egy ko­moly és sorsdöntő lépéshez. Ha most nem történik meg ez a meg­oldás, meg fog történni később, előbb, vagy utóbb, de a történelem azt mutatja, hogy bizonyos erőknek végeredményben valamiképpen érvényesülniök kell. S amint ez a probléma elkerülhetetlenül várja a megoldást, úgy bizonyos az is, hogy a Csendes-óceán gazdasági uralma és hegemóniája sem lehet csupán elméleti viták tárgya. Ha az Egyesült Államok a maga flottá­ját csak hadgyakorlatra küldte is Hawai felé, ha hat torpedónaszád s egy másik kisebb flotta csak biztonsági okok­ból is indult el a sanghaji vizekre: mindez azt mutatja, hogy Washingtonban ugyancsak nagyon komolyan mér­legelik ennek a mostani helyzet­nek súlyát és jelentőségét. Vannak tények, amelyeket ennél a kér­désnél nem lehet elodázni. Nem lehet mellőzni annak ismeretét, hogy mielőtt a franciák a Ruhr-vidéket megszállták volna, Franciaország és Japán között már olyan megállapodások jöttek létre, amelyek bizonyossá tehetik a tokiói kormány számára, hogy Franciaország semmiesetre sem fogja Japán politikai törekvéseit ellensúlyozni. Bizonyos az is, hogy ugyancsak Francia­­ország éppen Lawal washingtoni utazása óta mindjobban meggyőződött arról, hogy az Egyesült Államok pénzügyi és gazda­sági politikája nem azonos azokkal az európai érdekekkel, amelyeket Francia­­ország a maga részéről képvisel. Bizonyos az is, hogy h­a 1921-ben azt a tízéves szövet­ségi szerződést, amelyet Angol­­ország Japánnal kötött, nem is hosszabbították meg, Londonban mégis az a felfogás, hogy Nagy­­britannia, India és Ausztrália érdekei egyformán olyanok, ame­lyek nem engedik meg számára, hogy a Csendes-óceán nagy poli­tikai kérdéseiben Japánnal ellen­tétes akciót folytasson. Bizonyos továbbá az is, hogyha a szovjet bármilyen hajlamos is hátmégi politikára és ha Mandzsúriában látszat szerint bizonyos csapat öss­ze­von­ás­okat is­ eszközölt, a moszkvai kormány semmi­esetre sem fogja Japán katonai, avagy politikai akcióit ellensúlyozni merni, mert erre katonailag teljesen képtelen. Mindez azt mutatja, hogy Japán nagyon meggondoltan és világpolitikailag számára meg­felelő helyzetben élezte ki a kelet­ázsiai helyzetet. Alig hihető, hogy Japánt akármilyen írásos tiltakozás, avagy figyelmeztetés el­térítené a maga szándékától. Amit Csen, volt kínai külügyminiszter mondott, hogy Japán végcélja az uralom a Csendes­­óceán fölött, az igaz. De éppen ezért, amikor Japán Ceicsikarnál támad, vagy Sanghajnál, tulajdonképpen nem oda üt, ahova néz. Ezért nincs háború Kínával és ezért nincs hadüzenet. Mert Kína csak csatatér, de nem ellen­fél Japán számára. És így lehetséges, hogy folyik egy vé­res háború hadüzenet nélkül, anélkül, hogy még háború volna, mert az igazi ellenfelek még nem találkoznak. Pedig — és számunkról ez a fontos —­­a világ nagy pénzügyi és gazdasági fe­szültsége, az a félelmes zűrzavar, amely­ben élünk, minden csak annak­­ az ered­ménye, hogy nagy és elintézetlen pro­blémák vannak, amelyek sötét felhőkként nehezednek az emberiség egére. A japánok bombázzák JS Nan­­kingot és megkezdték a partraszállást Kína nem üzent hadat — de nem köt fegyverszünetet se Elmenekült a nankingi kormány — Tizenkétezer főre szaporodott a sanghaji nemzetközi hadsereg A japánok meg akarják szállni az összes kínai kikötőket Genf, február 1. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A Népiszövetség rendkívüli vizsgálóbizott­sága, melynek feladata megvizsgálni a mandaluriai és sanghaji eseményeket véglegesen megalakult s ahhoz csatla­kozik az Egyesült Államok kiküldöttje is, nem hivatalos minőségben. A sang­haji események megvizsgálására addig is megbízott s Kínában akreditált köve­tek első távirati jelentését hétfő estére várják, úgy hogy kedden délelőtt Paul Boncour elnöklete alatt ismét összeülhet a népszövetségi tanács, a konfliktus meg­vitatása ügyében. Addig is Paul­ Boncour Páriába utazott vissza, de keddre már Genfbe érkezik. Ide érkezett tokiói jelentések szerint a japán külügyminisztérium elégedet­len a Népszövetség állásfoglalásával, mert az a­ keletázsiai helyzet félreérté­sén alapul. Felfogásuk szerint a japán kormány nem üzent hadat Kínának és csapatküldésének csupán az a célja, hogy Kínát kényszerítse a Japánnal szemben fennálló kötelezettségei teljesí­tésére. Ha a Népszövetség a 15. és 16. alkalmazásához hozzájárulna, akkor Ja­pán kénytelen volna a Népszövetségből kilépni. Kína nem üzent háborút Sanghai, február 1. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A nankingi kormány külügyminisztere, Lo Ven Kau kijelentette, hogy Kina nem üzent háborút Japánnak és a nankingi kormánynak nem is áll szándékában ha­dat üzennie. Kina sohasem üzent hadat — mondotta a külügyminiszter —, ha­nem az utolsó csepp véréig küzd függet­lenségéért, és a japán erőszakosságok megtorlásáért. A külügyminiszter kije­lentette még, hogy a nankingi kormány idénybe akarja vonni a nem­ze­tk­ö­zi jog­ eszközeit is. A kínai kormány felfogása az, hogy Japán a támadó fél s nem haj­landó hadüzenettel magára venni a de jure háború felelősségét, mert de facto a háború úgyis meg­van. Ezt a háborút Kína szövetségesek nélkül, egyedül akarna végig küzdeni A szombati ta­nácskozás, amelyen Csang Kai Cseh is részt vett, a hadüzenet ellen foglalt állást. Miért hiúsult meg­­a fegyverszünet? Sanghai, február 1. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A fegyverszüneti tárgyalások eredményte­lenül végződtek. Az angol és amerikai főkonzul kezdem­ényezésére vasárnap délelőtt tíz órakor a­ sanghai-i angol fő­­konzulátus palotájában a két főkonzul jelenlétében a tanácskozásra ü­lt össze Sinozava­ japán csornok és a sanghai-i kínai csapatok­­árparancsnoka. A dél­előtti tanácskozáalk eredménytelensége után a feattokonzul rábeszélésére dél­után pshbb­­g­ válás volt, amely azon- Lapunk mai száma 24 fillér

Next