Nemzeti Ujság, 1932. május (14. évfolyam, 96-118. szám)
1932-05-01 / 96. szám
, - . — -—-——f’..1'-—'pvw«- 'l v, 'mi . • . / ■NEMZETI UjSlfep ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ Fő„».k»tk, k TÚRI BÉLA XIV. évfolyam 96. szám Vasárnap Budapest, 1932 máfjus 1. Brüning és Vaugoin nyilatkoznak a Nemzeti Ujságnak Krisztust... Kenyeret! irta: Bangha Béla S. J. Ma, túl napi politikán, finomabb kulutrális igényeken, személyi kérdéseken és színes eseményeken, főleg egy dolognak kell érdekelnie minden emberséges embert ebben az országban: a mindenből kiforgatottak, a már aligélők, a szinte már élve halottak rettenetes sorsának. A kérdésnek, hogy hogyan segítsünk rajtuk. Ma ugyan az egész ország nyög és vérzik, a tisztviselőosztály, az iparos, a kereskedő, a gazda gyötrődik a mindennapi lét kínjával, de ezeknek a sorsa még mindig irigylendő azok mellett, az ezrek, tízezrek mellett, itt Budapesten és szerte az országban, akik nem is egyszerűen gyötrődnek már, ez nem szó a helyzetük kifejezésére, hanem valósággal elsülyednek, mint eltaposott férgek, vonaglanak a végső élethalál küzdelemben. Földbe vájt odúkban, kátránypapírral lefödött ládadeszkák közt, a tíz fokos hidegben is cipőtlen-ruhátlan, borzalmas lerongyoltságban és kétségbeesésben. Eledelük: a hulladék, a szemeteskocsi ételmaradéka. Foglalkozásuk: a csavargás, a sötét semmibe meredés, a farkasszemetnézés a mai és a holnap fojtogató reménytelenségével. S minthogyha mindez nem volna elég, a kültelek, a gyárnegyed, a faluszéle kivetettjeitől még a végső vigaszt és erőforrást is megtagadta a csak magával gondoló, jobbsorsú társadalom. Nemcsak kenyeret sem tud, vagy nem akar adni a legsanyarúbban megpróbáltatottaknak, hanem a legutóbbi időkig még Krisztust is, úgyszólva, elfogta előlük. Nem gondoskodott róla, hogy az, aki elsősorban a szegények megváltójául jött, a legszegényebbek közé eljusson. A liberális Budapest annak idején épített néhány szép, elegáns, reperezentativ templomot a beletrületeken, hogy kegyúri kötelességeinek valamelyest eleget tenni láttassák, de a városszélekre már nem gondolt. Oda templomot nem vitt, paplakot nem épített. Az csak hadd maradjon meg zavaratlan vadászterületéül a liberalizmussal minden válságban hiven összefogó vörös izgatásnak. S a fényes, reprezentatív templomoktól néhány negyedórányira piszkos, sötét odúkban nyüzsgött, ténfergett, már a béke „boldog“ éveiben és bár a főváros az utolsó évtized alatt elismerésreméltót tett érdekükben, nyüzsög, ténfereg ma is, számban és nyomorban meggyarapodottan, a sokszor afrikai pogányságba sülyedt, testileglelkileg csonka és elsatnyult szegénység. Nemcsak a liberális városgazdálkodás volt ebben hibás. De nem is az a fontos most, hogy a vétkeseket, a mulasztásokért keressük. Ma csak egy a kérdés: hogy segítsünk a sárbatiportakon, a testi-lelki nyomor végső mélyeibe hullottakon? Van-e mód a segítésre és melyik az? Ezt a kérdést veti fel és taglalja széles alapon az a vaskos könyv, amelyet éppen most adott ki a budapesti Katolikusz Karitasz. „Krisztust .. . . Kenyerét!“ kiáltják a nyomortanyai képek közül vérpirosan lángoló cimberük s benn a könyvben Elekes Boldizsár avatott tolla mondja el összerázó, megszégyenítő tapasztalatait a budapesti nyomormocsár sokezernyi fuldoklóiról. De aztán a hit és a karitász csodáiról is beszél, amelyeket ezek közé is elvitt az egyetlen, az utolsó, vagy inkább legelső emberi érték: a vallásos szeretet. Templomokról, melyeik a kültelkek sivatagjaiban oázisként emelkednek; barokk-kápolnákról, ahol test és lélek felmelegszik, ahol a kivertek és elfeledettek ismét ráébrednek embervoltuk tudatára. Lelkipásztori hőstettekről, amikor első nap kő repült a prolidzsungelbe, merészkedő papra s a pap ezt a követ könnyes szemmel tette zsebre s építendő prolitemplomának alapkövévé avatta. Megható, sőt, lelket égető, szégyenpirt keltő olvasmány ez a könyv elejétől végig. Ó, ti még ma is dőzsölök, csemegeszakértők, divatőrültek, ha tudnátok, mi van itt, három lépésnyire tőletek! Jaj, ne csak kultúráról és ne csak revízióról szavaljatok, ti párnás, meleg szobákban, süppedő szőnyegek fölött álmodozó honmentők! Ne csak külpolitikai keresztültöréstől, új Európától, új pártalakulásoktól várjatok megváltást! Itthon, idebenn is van legsürgősebb revideálni való! Idebenn, a lelkekben, az akarásokban veszti el a haza a csatát mindennap újra és újra. Mit ér a nagydobos, puffogó, színleges hazafiság, amely biztos sarokból öklöt ráz Európa felé, de idehaza csak prédára les és nem segít, nem áldoz, nem dolgozik komolyan, nem támogatja a rászoruló s érdemes felebarátot. És méltatlanul foglal el pozíciókat, amelyek nem azért adattak, hogy valaki számára ,,pozíciók“ legyenek, hanem hogy betöltőik nagy feladatokat oldjan meg a közért és azokat csakugyan meg is oldja ’.. A háborgók és elégedetlenek szeme nagyon nyílt és messze lát; a kitagadottak, állatsorsba tiportak na- Tárcajegyzetek írja: Szürke Pál GOTHA A japán császár ellen is merényletet terveztek. Azt olvasom valahol, hogy a merénylők nemcsak a császárt szerették volna megölni, hanem zavart is akartak csinálni. Ez abból keveredett volna, hogy Hirohito halálával kihalna a mostani japán uralkodóház s ebből belső vetélkedések keletkeznének. A japán császár ellen a merénylet nem sikerült, mint már máskor sem sikerült, de ha valamely galád terv veszélyeztette volna is Hirohito életét, ebből bizony Japánban a gyászon túl aligha alakulhatott volna ki bármilyen dinasztikus probléma. A japán dinasztia ugyanis ma kétségtelenül a legrégibb uralkodócsalád a világon, de egyúttal a legnépesebb is. 660 február 11 óta, tehát 1272 esztendeje uralkodnak Japán fölött Dzsimmu leszármazottai, viselvén a Tenno címet, ami megfelel a mi császári címünknek. Ahogy Julius Caesar nevéből lett a császári cím, úgy lett az uralkodó címe is Japánban Dzsimmu Tenno neve. Hirohito császárnak valóban csak három leánya van, a legidősebb hétesztendős, a legkisebb tizennégy hónapos, valóban csak ő viseli a mostani uralkodó ágnak a nevét, a Joshihito nevet, azonban a Csicsibu és a Takamaosu-családok fejei a császár édestestvérei. A japán császári családban ugyanis az a szokás, hogy amikor a család bármelyik tagja megházasodik és új családot alapít, új családnevet is vesz fel. A császár legidősebb öccse, aki annak idején Budapesten is járt. Josuhito a Csicsibu-család feje, míg másik öccse, Nobuhito a Takamacsufamiliáé. Harmadik testvére Takahito herceg, aki még csak tizenhét esztendős, tulajdonképpen éppen úgy, mint a császár, még a Joshihito nevet viseli. 1889 február 11-én, amikor Muosuhito alkotmányt adott Japánnak, az a Muosuhito, aki legnagyobb uralkodója volt Nipponnak és aki megszüntette a sógunok és daimiok uralmát, lépett életbe az a családi törvény, amelynek erejénél fogva a császári trónt mindenkor a Dzsimmu-család legközelebbi férjtagja örökli egyenes ágon. A Dzsimmu-család pedig majdnem tizenhárom évszázad alatt tizenhárom ágra oszlott, amelyek közül a legrégibb a császári egyenes ág után a Fushimi-familia. Ez az ág körülbelül nyolcszáz évvel ezelőtt szakadt el a mai uralkodó törzstől, a többiek pedig ugyancsak a századok folyamán. Ilyenformán a japán dinasztia elég népes, harmincegy élő férfitagja van most. A császári család különböző ágai, amelyeknek közvetlen vérrokonsága bizony már elég távoli, így egymás között házasodnak. Hirohito császár felesége, Nagako császárné például a Kuni-család tagja. A japán császári családdal viszont rokonságban nincsen is más familia, csak éppen a Ri-család, akinek nagyatyja még Korea császára volt. Amikor a japánok Koreát annektálták és a koreai uralkodóházat lemondásra kényszerítették, akkor Gin Ri herceg, a volt koreai trónörökös feleségül vette az egyik Nashimoto hercegnőt s ezzel rokonságba is került a japán császári házzal. Mindezt a Gothai Almanachból tanultam meg, amely részletesen és pontosan közli a nem európai uralkodó családok leszármazási rendjét, még azokét a családokét is, amelyeket az utolsó évtizedekben detronizáltak. Miután pedig a Gothai nagyon megbízható és alapos könyv, mindjárt utána lehet nézni annak is, hogy mi is történt az Ozman-család tagjaival, valamint a Romanovokkal. Mindenfajta szenzációs hírek jelennek meg arról, hogy orosz nagyhercegek miként lettek soffőrök, valamint hogy a volt török uralkodó familia tagjai milyen fantasztikus viszonyok között élnek. Ha a Gothaiban utánanéz az ember a dolgoknak, akkor róluk is megtud egyet mást, ami könnyen széttépi a legendák fátyolét, valamint megsemmisíti a kalandos mesék fantasztikus elképzelését. A török uralkodó család, az Ozmandinasztia, amely a turáni balkánig viszi fel családfáját, tudvalevőleg 1453. óta uralkodott Törökország fölött, mindaddig, míg VI. Mohamedet lemondásra nem kényszerítették s amíg azután Abdul Medzsid effendit a kalifa címétől is meg nem fosztották. A török uralkodó család tagjai ugyanis az effendi címet viselik, a hercegnők címe pedig szultán. Aki az Ozmán-családba benősülhetett, az a házasság révén a damad címet kapta, ami ugyancsak egyenrangú az európai hercegi címmel. Az Ozmán-családnak meglehetősen nagy vagyona maradt, mert a család tagjainak legnagyobb része, kivévén azokat, akik elkönnyelmüsködték a maguk vagyonát, ma is visszavonultan ugyan, de igen jó körülmények között élnek. Maga a család feje, Abdul Medzsid, aki a kán címet is felvette, Nizzában lakik fiával, menyével és négy leányával. Franciaországban különösen a francia Riviérán nagy számban laknak török császári hercegek, míg a család számos tagja Kairóba, vagy a szíriai Beirutba költözött. Abdul Ramidnak, akit tudvalevőleg 1909-ben az ifjú törökök detronizáltak, legidősebb fia, Mehmed Szelim effendi, aki most ennek az ágnak feje, Beirutban lakik a gyönyörű Dzsunmeh-palotában, míg a nyarat Aleyban tölti a Libanon-hegységben, ahol ugyancsak hatalmas birtokai vannak. Nővére, Sekie szultána, akit Nureddin tábornagy vett el feleségül, viszont Nizzában lakik ugyancsak egy pompás kastélyban, amelyet vásárolt. Abdul Hamid gyermekei között — későbbi házasságaiból, mert nyolcszor házasodott Abdul Hamid — vannak ketten-hárman, akiknek anyagi helyzete megrendült, de a többiek Nizzában, Parisban, Beirutban igen jó viszonyok közt élnek. Az egyik török császári hercegnő ma egy Bertier de Savigny gróf felesége, míg Abdul Hamid egy másik leánya ma a török nagykövetné Berlinben. Abdul Kadir effendi, aki Budapesten él, Abdul Hamid második házasságából származik, az ő házasságait azonban a dinasztia soha el nem ismerte, amint azt a Gothai Almanach fel is jegyzi. A Romanov-ház fejének a Gothai Almanach Kyrill Vladimirovicsot tünteti fel, aki Oroszország nagyfejedelme címet viseli, s aki 1924-ben tudvalévőleg magát minden oroszok cárjának nyilvánította ki. Kyrill nagyfejedelem Kóburgbam lakik, nyáron pedig Bretagneban, Saint Briaoban, két leánya és egy fia van, idősebbik leánya Leiningen hercegné. A Romanov-családnak tizenhét élő nagyhercege van még, akik közül a legtöbben Franciaországban élnek, egy-ketten, a fiatalabbak, angol kollégiumokban tanulnak, hárman pedig Amerikában laknak. A Romanov-család tagjai tehát ugyancsak aligha szaladgálnak a világban, akár mint parkettáncosok, akár mint bárfőpincészek. Mindezt megtudja az ember a Gothai Almanachból, amely ilyenformán igen érdekes és alapos könyv és különösen hasznos volna azok számára is, akik mindenféle filmtörténeteket és izgalmas szenzációkat találnak ki akár a Romanovokról, akár az Ozmánokról. Megtudjuk például a Gothaiból azt is, hogy Sziámban miért van az idén ünnepi esztendő, amely különösen érdekli az egész Távol Keletet. Most százötven esztendeje ugyanis, hogy Katun tábornok Sziám trónjára lépett. A XVIII. század közepén Burma megtámadta ugyanis Sziámot és véres háborúkban elfoglalta az országot. Sziám akkori uralkodója hajón menekült az üldözők elől, a burmannok azonban elfogták és felkoncolták. Ekkor Benko, a király egyik minisztere, hadat szervezett, megverte a burmannokat és megerősítette a sziámi áfhrtfuság alapjait. Ez a Benko, aki igen kiváló hadvezér és nagytehetségű hadvezér volt, alapította Bangkokot, a mai fővárost is, hatalmas építkezéseket alkotott, mignan hatvan esztendős korában rendeletet adott ki, amellyel az összes magánvagyonokat elkobozta és köztulajdonná tette. Benkot ekkor Kaferi tábornok megverte és azóta az ő dinasztiája uralkodik Sziám fölött. Ebből a családból származott Csuklongkorn, aki az ezredéves kiállítás idején Budapesten is járt és aki Sziámot éppen olyan modern államisággá formálta mint, Mucsuhitu Japánt, Csulalongkorn fia, Prajadhipok, aki testvérét, VT. Rámát, 1925-ben követte e trónon, most Sziám uralkodója és ő alatta is folynak Lapunk mai száma 32 fillér Mi történt? Megjelent Royal Tyler jelentése Magyarország súlyos gazdasági helyzetéről Franciaországban vasárnap 3600 jelölt küzd 615 mandátumért és 11 millió 500.000 választó támogatásáért Vasárnap délután öt órakor Budapest adja a rádióműsort Amerikának Az osztrák hitleristák győzelme nem gyengíti a keresztény frontot Drákói intézkedésekkel nehezíti meg az utazást az új cseh devizarendelet Felbomlanak az egyezségek, több a csőd Éhínség pusztít a rutén földön a kizsákmányoló cseh uralom miatt A táti pályán új világrekordot állított fel Bruce angol motorkerékpár-bajnok Farkas Irént elbocsátották a Schwartzer-szanatóriumból Japán elválasztja a béketárgyalást a sanghaji merénylet ügyéről Sipőcz Jenő mondott beszédet a Magyar Sakkszövetség nemzeti főversenyének befejezésénél Oroszországban a GPU kivégzett egy lengyel kommunista képviselőt Bebizonyosodott, hogy a szegedi munkásotthonban komunista szervezkedés folyt Magyarország és Csehország között is megkezdődik a háború előtti tartozások és követelések kiegyenlítése Megjelent a textilfázis rendelet Javult a búza ára Nagy sikere van a pacsirtatelepi passiójátéknak