Nemzeti Ujság, 1932. június (14. évfolyam, 119-143. szám)

1932-06-29 / 143. szám

12 A MÜPALA HARCA AZ ETERNIT MÜVEKKEL Harminc és ötvenezerpengős kártérítési per az Eternit Müvek ellen (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Az Eternit müvek cég ellen a Nagybátony-újlaki és a Miskolci és Társa Aszbeszt Cementgyár pert indított, mert a gyár üzleti tisztességbe ütköző módon dicséri palagyártmányait. A Nagybátony-újlaki emiatt harmincezer, azAzbeszt Cementgyár ötvenezer pengő kártérítésért perel. A kártérítési perrel kapcsolatban a reklámozás sérelmezett módjának eltiltását is kérték. Biba Ferenc törvényszéki bíró ideiglenes intézkedéssel el is tiltotta a sérelmezett röpiratfényképek terjesztését, amelyek a műpalára nézve a szövegben azt a sérelmes következtetést vonja le, hogy az abból készült tető beszakad. A Miskolci és Társa cég által indított per kedden már tárgyalás alá is került. Az alperes üzleti titokra hivatkozva, zárt tárgyalást kért, de a törvényszék Kartschoke Alajos alperesi és Káldor Imre felperesi ügyvéd meghallgatása után az indítványt mellőzte. A tárgyaláson a felperes és az alperes képviselői ismertették a keresetet, illetően az előkészítő iratot. A felperes szerint a sérelmes röpiratokat nagy tömegekben osztották szét vidéken, ezzel szemben az alperes képviselője hangoztatta, hogy csak két-háromszáz példányban sokszorosították a fényképeket, de nem Üzletszerű reklámírozás céljából, hanem külföldi statisztika kiegészítése miatt bocsátották a svájci tanulmányi társaság rendelkezésére. Az Eternit-pala képviselője hangoztatta, hogy ha bizonyíthatóan fennáll egyes gyártmánynak a többiek feletti minőségfölénye, azt a Kúria álláspontja szerint kifejezésre is lehet juttatni. Erre vonatkozóan előterjesztette Hültl Dezső műegyetemi tanár véleményét az Eternit-paláról. A felperesi ügyvéd két fényképes röpiratot csatolt be annak bizonyítására, hogy az Eternitéknél a sérelmezett reklámkrozási forma szokásszerű. Mind a két fél képviselője felajánlotta a bizonyítást, a törvényszék azt el is rendelte és a tárgyalást elnapolta. A SKLAREK-FIVÉREKET NÉGY-NÉGYÉVI FEGYHÁZRA ÍTÉLTÉK Százhuszonhárom napig tárgyalták a monstre-pert Berlin, június 28. Az utóbbi évek egyik legszenzációsabb panama perében, a Sclarek-perben, közel egy év óta tartó tárgyalás után kedden délben végre ítéletet hirdettek. A per két fő vádlottját, Sklarek Leót és Willyt, valamint kilenc bűntársukat példátlanul állló manipulációkkal vádolta az ügyészség. A két Sklarek-testvér óriási közszállításokat bonyolított le Berlin város számára s a közsszállitások legnagyobb részét megvesztegetéssel szerezte meg. A Sklarek-fivérek két alpolgármestert is megvesztegettek, nem is szólva arról, hogy a városháza majdnem minden osztályán volt egy megvesztegetett főtisztviselő emberük. Két kommunista városi tanácsnok összejátszott velük. A berlini bíróság 123 tárgyalási napon keresztül foglalkozott az üggyel, míg szerdán délben végre kihirdették az ítéletet. Sklarek Leót és Willyt, csalás, súlyos okmányhamisítás és hivatali hűtlenségre való felbujtás miatt 4—4 évi fegyházbüntetésre ítélték s az ügyészség indítványára mindkettőjüket azonnal letartóztatták. A többi vádlott közül Kohl volt polgármester, Sokolowski városi tanácsos, Lehmann főkönyvelő, a Sklarekoog alkalmazottja és a cég egy másik alkalmazottja, Buding egyenként egy évi és 3 hónapi börtönbüntetést kaptak. Gaebel volt kommunista városatyát egy évi és hat hónapi, Degener kommunista városatyát pedig hat hónapi börtönre ítélte a bíróság. Schneider volt polgármestert négy hónapi, Schmidt és Hoffmann városházi osztályvezetőket pedig négy, illetve három hónapi börtönbüntetéssel sújtották. Az ítélet indokolásában a bíróság a többi között megállapítja, hogy Sklarekék semmiképpen sem voltak hitelképesek és így a Városi Bank igazgatói súlyos kötelességmulasztást követtek el, amikor ez elől szemet, hunytak. Sklarekék célja a meggazdagodás volt. "Ezt úgy érték el, hogy a Városi Banknak 180 millió összegről szóló értéktelen csekkeket adtak át és nem létező forgalom látszatát keltették. . A Stelarek-per valamennyi elítéltjének védői fellebbeztek a birodalmi bírósághoz. A rádióért járó díjakat a posta az engedélyes lakásán szedi be. NEMZETI ÚJSÁG Szerda, 1932 Junius 29. A lengyel-magyar barátság kimélyítését sürgette Kotrzyinski ny. miniszter a Lengyel-Magyar Egyesület varsói díszgyűlésén üdvözlő táviratváltások a lengyel-magyar egyesületek budapesti és varsói központi szövetségei között Budapesten és Varsóban, amint erről a Nemzeti Újság keddi száma már részletesen beszámolt, egyidejűleg központi szövetségben tömörültek a magyarországi lengyel-barát, illetőleg a lengyelországi magyar-barát egyesületek. Ebből az alkalomból a varsói Lengyel-Magyar Egyesület elnöke, Matusewszki volt budapesti lengyel követ és Kotrzynski volt miniszter, az egyesület ügyvezetője a következő sürgönyt küldötteik Klebelsberg Kuno grófnak, a Magyar-Lengyel Szövetség elnökének: „A varsói Lengyel-Magyar Egyesület mai alakuló díszközgyűlése alkalmából lelkesen üdvözöljük a magyar testvéregyesületet és közös munkánk sikeréhez a legőszintébb jókivánságainkat küldjük!“ Klebelsberg Kunó gróf és Széchenyi Károly gróf, mint a Magyar-Lengyel Szövetség ügyvezető alelnöke, együttesen a következő sürgöny választ küldötték Matusewszkinek: „A budapesti Magyar-Lengyel Szövetség köszönettel vette a varsói párhuzamos szervezet megalakulása alkalmával hozzánk intézett meleg üdvözlését, melyet a magunk részéről őszintén viszonozunk. Miután az eddigi szétszórt erőfeszítéseket most szervezetileg összefoglaltuk, az a remény éltet bennünket, hogy immár nemcsak a régi lelkesedésee, de rendszeres munkával is szolgálhatjuk a magyar-lengyel együttműködés nagy ügyét!“ Mint Varsóból jelentük, az ottani Lengyel-Magyar Egyesület hivatalos megalakulása után nagyszabású ünnepi közgyűlést rendezett a varsói Keleti Intézet dísztermében, melyen nemcsak az alakulásiban résztvett tagegyesületek hivatalos delegátusai vettek részt, hanem nagy számban jelentek meg a lengyel közéletnek és társadalomnak mindazon tagjai, akik a lengyel-magyar együttműködés eszméit szolgálják. A díszközgyűlés ünnepi szónoka Kortzynski ny. miniszter volt, aki beszédében arra mutatott rá, hogy a mai időkben különösen fontos a hagyományos lengyel-magyar barátság ápolása és a két nemzet együttérzéseinek a kimélyítése. Az együttműködés fokozására nagy szükség van és ezt a törekvést segíti elő az eddig külön-külön működő szervezeteknek a tömörítése. A díszközgyűlésen részt vett Matuska Péter varsói magyar követ is, aki meleg szavakkal tolmácsolta a magyar nemzet rokonérzéseit és ama reményének adott kifejezést, hogy ez a két új szervezet fontos tényezőjévé lesz a két nemzet között annyira fontos barátság és együttműködés további fejlődésének. Az„ Ulmi skatulya“és vikingjei Akik 6000 kilométer víziutat és a tengert akarják legyőzni egy dereglyével — Beszélgetés a vízi sajtófőnökkel (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Valaha régen, van talán száz esztendeje is, hogy derék svábok mint vakmerő vikingek vágtak neki a Duna habjainak négyszögletes kis hajóikon. Ulm büszke városából indultak el Schachteljeiken és cipelték azokon messzi földre áruikat. A városka joggal lehetett büszke, mert székesegyházának gótikus tornya merészen szökell a magadba, olyan közel az éghez, mint kevés más templomé e földön. Legalább is igy mondják a derék utáni polgárok, akik ha nyájas idegen téved városukba, elsőnek a 161 méter magas templomtornyot mutatják meg — nagy önérzetesem. A régi jó szokást feledtette a felette elrohanó Élet, a modern luxusgőzösök és hatalmas uszályhajók lomtárba hajították az „uolmi skatulyát“, amelyből bizony idők folytán szintén vén skatulya lett. Száz esztendőnek kellett leperegnie és nagy gazdasági válságnak kellett megrengetnie a földtekét, hogy ismét nekilóduljon a víznek az ulmi skatulya. Tizenkét ulmi ifjú, akik, hogy elvégezték tanulmányaikat és álláshoz nem tudtak jutni, a százesztendős múltból ráncigálták elő az ulmi skatulyát, maguk fabrikálta, szegényes külsejű, de vihart álló hajócskát, amelyet kissé modernizáltak, mélyébe elrejtettek egy ócska, eldobott autóról leszedett motort, de a hajó tatján a régi két óriási evezőlapát mint a tutajoknál, ott hever és talán még sűrűbben használják, mint a motort. Vikingek a Duna partján Izmos testű, villogó tekintetű legény áll a Duna partján. Bubája elnyűtt, de testét mintha bronzból öntötték volna, minden legkisebb mozdulatánál megfeszülnek az izmok a napbarnította bőre alatt. Emil Geis. Erősen sváb dialektusban beszél, mosolygó teli szájjal, miközben kezével pacskolja a vizet. — Ulmból indultunk el, tizenketten vagyunk, egytől-egyig munkanélküliek. Fiatalok vagyunk, teli élnivágyással, duzzadó életenergiával. A súlyos gazdasági helyzet Uhuban is erősen éreztette hatását. Nem tudunk álláshoz jutni. Egy ideig hallgattunk és vártuk a jószerencsét. Nem sikerült semmi. Erre egy este tizenketten, régi kamerádok az iskolából, összeültünk. Nem sokat beszéltünk. Hamarosan tettre került a sor. Úgy gondoltuk, ha már odahaza nem tudunk dolgozni, legalább nekivágunk a világnak, megmutatjuk, hogy van még erő bennünk és létezik még Ulm városa. Kis idegenforgalmi propaganda is ez a szülőföldünknek. De nem szégyeljük elmegyünk a távoli Keletre és ha nem is az Orient expressz röpít a célunk felé, de ifjúságunk ereje és lendülete talán elsegít Egyiptomig, ahová igyekszünk. Persze, közben mindenütt egy kicsit megpihenünk, mindenütt hangsúlyozzuk, hogy ulmiak vagyunk, így legalább kicsit meghordozzuk városkánk nevét a nagyvilágban! , 23 esztendős, ő a Presseschef, a sajtófőnöke az ulmi skatulyának, van is tekintélye társai között, miközben beszél, köréje gyűlnek, úgy hallgatják. Pedig nem is ő a kapitány, hanem Max Bau, tipikus germán fickó, jóképű gyerek, aki éppen a fináncokkal bajlódik. Szerencsére nincs semmi baj, a vámőrök előzékenyek és dolguk végeztével elsietnek. Deszkabódé mint hálókocsi Emil Geis nevetve meséli, hogy skatulyájuk, amely az elmúlt délután, kötött ki Pesten és ott horgonyoz az Erzsébet-híd és a Ferenc József-híd között a pesti rakodópart mellett, bizony szánalmasan nézett ki eleinte. Pénzük nem volt, tehát mindent saját kezükkel kellett megcsinálni. Ulm mellett, egy kiszáradt folyómederben találtak rá az ócska dereglyére, amely alapja lett „óceánjárásuknak“. Ez lett az alsó rész, amelyre sajátkezűleg ácsoltak rá egy deszkabódét, ők ugyan hálókocsinak nevezik, de luxust nemigen lehet felfedezni benne. Egyszemélyben jelenti a hálószobát, az ebédlőtermet és a gépházat. A bódé erős teherbírású tetején nyújtózkodik a két óriási evezőlapát, míg magában a bódéban félig a hajótest alsó részébe sülyesztették a benzinmotort, amely pici, de nem sok pénzükbe került. Ezt egy régi, használt és kimustrált gépkocsiról szedték le s minthogy mechanikus is van közöttük, rendbe is hozták, amennyire lehetett. Nappal ebédlőterem a deszkabódé, éjszaka hálószobát varázsolnak belőle, közben éjjelnappal gépház. Egyik sarkában is tábla lóg: Bureau. Itt intézik a levelezést, itt van a féltve őrzött nagypecsét, — mondja Geis — míg a kincseskamra mellett rögtön fehérbóbitásnak nevezett, de igazában piszkosszürke sapkában dolgozik a szakács. Az egyik legény szakács, a másik elektrotechnikus, kettő a hajópincér szerepét tölti be, egy tálaló, valamelyik fenn a hajó fedélzetén az evezőket kezeli, van egy mechanikus és külön egy elektrotechnikus, sőt akinek külön és magas rangja van, cukrász is akad, aki ha jól megy, a hajósoknak paddingot is készít. Fodrász sem hiányzik a társaságból, sőt még egy festő is dolgozik néha, igaz, hogy nem tájképet fest, hanem a hajó szutykos oldalát mázolgatja, ha szükség van rá. Az ulmi szabó hires esete Elől a hajó orrán ott feketélik Ulm városdinak cimere, amelynek érdekessége, hogy a pajzs mezejében egy szárnyas ember lebeg. Ez a hires ulmi szabó, aki évszázadokkal előbb mint Blériot, repülni szeretett volna, de végül is a Duna habjaiba pottyant. De még így is nevezetessége lett városának és emlékét rengeteg mulatságos és bánatos anekdotán túl a városka maga is megtisztelte azzal, hogy címerében örökítette meg. A címer felett az ulmi székesegyház sünetképe ékeskedik, alatta a felírás: „Ulmer Münster“. A skatulya oldalán hatalmas betűkkel odapingálva Ulm neve ékeskedik. A címerrel együtt ez az egyetlen, ami nem praktikus célt szolgál a derék sváb vikingek hajóján. De különben semmi felesleges nincs a bódéban, amelynek falára odaszegeztek egy hangosan ketyegő vekkert. Az óra alatt szintén szilárdan odarögzítették a kis rádióállomást. Sok hét telt el, míg Ulmból Pestig értek, de egyik legényen sem érzik fáradtság, mind friss, jókedvű és vidám. Pedig nem kis feladatot tűztek ki maguk elé. Kis skatulyájukon a Fekete-tengeren keresztül Konstantinápolyig akarnak hajókázni s ha ott még bírja szusszal az öreg vizi kordé, hát lelapátoznak Egyiptomig és tisztelegnek a piramisok előtt. Hat hete vannak után és körülbelül még ennyi ideig akarnak a Dunán tartózkodni, majd megpróbálkoznak a tengerrel. Bécsben két diák csatlakozott hozzájuk, akik csónakjukat hozzákötötték az ulmi skatulyához. Van ugyan parancsnok közöttük, de az éppen úgy dolgosak, mint a többi és ahogy saját erejűikből készítették el az „Ulmer Schachtel“-t éppúgy megosztják a munkát útközben. Nincs különbség, nincs rang, legfeljebb irányítót ismernek el maguk felett. Ötezer kilométerrel maguk előtt úgy nevetgélnek és olyan vidámak ezek a modern sváb mitingek, mintha mindössze arról lenne szó, hogy megmásszák a Gellért-hegyet. Szilaj jókedv, robbanó energia viháncol bennük, szinte örülnek előre, hogy még akadályokra bukkanhatnak útjukon és Emil Geis, ahogy fenn állunk az ulmi skatulya fedélzetén, szinte önfeledten tárja szét karjait és int a végtelen felé: — A tengert akarjuk elérni és legyűrni! Lehet, hogy kinevetik ezért a magunkfajta gyerekembereket, no meg öreg skatulyánkat, de mégis nekivágunk az útnak és eljutunk a Levantéig! Egészen fellelkesül, ahogy a tengerről beszél s közben kezével melegen simogatja az ócska deszkát, amelyet ő büszkén, gőgösen nevez fedélzetnek. Kolba Gyula MEGJELENT AZ ÁLLAMI SZÍNHÁZAK SZEMÉLYI KIADÁSÁNAK CSÖKKENTÉSÉRŐL SZÓLÓ ÚJ RENDELET A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kormány rendeletet adott ki, amellyel az állami színházak személyi kiadásainak csökkentéséről 1931-ben és 1932 ben kibocsátott rendeletek hatályát 1033 június végéig meghosszabbítja. Kimondja a rendelet, hogy az állami színházak költségvetéseinek terhére kinevezett színházi tisztviselők és tisztviselőknek tekintendő egyéb alkalmazottak fizetését, havi díját, havi bérét és minden színházi mellékilletményét július 1-étől kezdve még csökkenteni kell. A további csökkentés mértéke a következő: 1. Ha az 1931 szeptember 1-e előtt járt fizetés a havi 120 pengőt meghaladta, de nem haladta meg a 250 pengőt, további 2 százalék; 2. ha az 1931 szeptember 1-e előtt járt fizetés a havi 250 pengőt meghaladta, további 3 százalék; 3. a színházi mellékilletményeknél további 3 százalék. A rendelet intézkedik arról, hogy az állami színházak költségvetésének terhére áknevezett tisztviselők és egyéb alkalmazottak közül azok, akiknek az 1931 szeptember 1-e előtti fizetése 450 pengő, vagy ennél több volt, július 1-étől kezdve nem részesülnek közlekedési segélyben, a többi kinevezett tisztviselő és egyéb alkalmazott pedig — amennyiben az érvényben álló rendelkezések szerint közlekedési segélyre igénye van — az eddigi összeg helyett júliustól kezdve havi tíz pengő közlekedési segélyben részesül. Kimondja a rendelet hogy az állami színházak költségvetésének terhére kinevezett tisztviselőknek és egyéb alkalmazottaknak az 1932 február 1 . előtt járt lakáspénzét augusztus 1-től kezdve további 3 százalékkal kell csökkenteni. Végül azt tartalmazza a rendelet, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter a pénzügyminiszterrel egyetértően az állami színházakkal szerződéses viszonyban lévő összes alkalmazottak szerződésen alapuló mindennemű járandóságait, az állami színházak nem működő örökös tagjainak örökös tagsági díjait, a nyugdíjkiegészítő államsegélyt élvező tagok segélydíját, az állami színházak nyugdíjintézeteinek kötelékébe tartozó nyugdíjasok ellátási díjait július 1-étől kezdve, az államháztartás egyensúlyának megóvása céljából szükségesnek látszó összegekkel apasztja. A rendelet intézkedései 1933 június végéig maradnak érvényben.