Nemzeti Ujság, 1932. szeptember (14. évfolyam, 195-219. szám)
1932-09-11 / 203. szám
Vasárnap, 1932 szeptember IL NEMZETI ÚJSÁG IRODALOM A vidéki irodalom jövője Miért kapott harmadrangú szerepet Dunántúl az irodalom szolgálatában ? A Nemzeti Újság szeptember 4-i számában cikket írt Semetkay József, hogy irodalmunkból miért hiányzik a mai kisváros és falu életének képe? Cikkében arra a konklúzióra jut, amit léptennyomon a statisztika is igazol, hogy a magyar vidék tehetségeit felszívja a főváros és a nyugati nemzetek életében erősen prosperáló decentralizáció helyett egy egészségtelen centralizációt táplál, ami azért káros, mert az írót gyökereiben vágja el tehetsége ihlető forrásaitól, szülőföldje színeitől, meséitől, speciális viszonyaitól. Ez az arriválás ugyan nem mindig jelenti a teljes elszakadást. (Komáromi János könyvei) de az író számára a fővárosi élet az átültetett virág sorsa és természetes, hogy egyre halványabban adhatja azt a művészei szépséget és igazságot, amit mindenkor az élet közvetlen ereje formál ki. Lienhardt Frigyes híres szózata megteremtette a német Heimatkunstot: az egyes vidékek sajátságaiból fejlődött ki az az irodalmi szintézis, ami az egész német nép arcát tükrözi. Nálunk a városi élet nehéz kialakulása és az elhibázott, napjainkban is domináló politikai felfogás Budapestet tette az ország egyetlen gyűjtőlencséjévé ide fut be és futott be minden és hiába alakultak vidéki egyetemek, még kulturális életünknek sem tudott átütő jegyet adni Pozsony, Kassa vagy a mai Pécs, Szeged. Csupán a trianoni fordulat élet-halál parancsában sarjadt ki az elcsatolt területeken az anyaországtól független szellemi élet. Mindezek a tények az egészséges decentralizáció és a fővárostól független, az egész magyar vidéket behálózó mozgalom mellett szólnak. Ahogy Nagybánya, Szolnok, Nagyvárad a festőkolóniák és a Holnap talaját készítették elő, és úgy lehetne újabb eredményeket várni attól a megmozdulástól is — Pécs, Szombathely, vagy más vidéki központtal, — amire céloz Semetkay József cikke. Mécs László és a dunántúli írók fonyódi megbeszélése kapcsán. Ezek a dolgok még a kibontakozás stádiumában vannak, egyelőre az a gondolat él és egyre erősebb hullámot ■ver a vidéki írók lelkében, hogy szót kérnek az egyetemes magyar kultúra szolgálatában. Ez a szolgálatadás máris program: nemzeti kincs, az egész magyarság életének feltárása, elkallódó értékek konzerválása a jövő számára. És itt megkülönböztetéseket kell tenni vidék és vidék között. Nem értékelésben, mert az egyformán nemzeti ajándék, hogy hol élnek értékesebb írók és költők, hanem az eredmények és viszonyok dolgában vannak differenciák vidék és vidék között. Ezt az eltolódást még az sem magyarázza, hogy hol van nagyobb írói tábor? A magyar vidék legújabb szellemtörténetében valami egészen furcsa és sajátságos helyzet alakult ki. Próbáljuk csak ezt a dolgot kissé elemeire bontani. Irodalmi renaissance az elszakított részeken A háború után az elcsatolt országrészeik nagy válságba kerültek. Évszázados berendezkedések omlottak össze. A kataklizmák moraja elnémította a háború előtti tunya álmosságot és a Pató Pálok bálványvilága letűnt, helyébe aktívabb, mozgékonyabb, a maga lábán járó szellemi élet kezdődött, amely nem volt függvénye a sok idegen kultúrától megkevert Budapestnek. Ez a nagy átalakulás és szellemi reneszánsz különösen Erdélyben virágzott fel. Szinte történelmi szükségszerűség volt. Reményik Sándor írja Kós Károly „Erdély“ című könyvéről: földindulások és égszakadások erdélyi magyar igazsága, a lokálpatriotizmus történelem szemlélete. Igen, ennek az erdélyi nemzedéknek a lelkében rettenetes vihar folyt le a haza és a szülőföld, az állam és az otthon eszménye között. És ebben a szakadásban, amit az 1919-es évek eseménye zúdított az erdélyi lélekre, az erdélyi irodalom vezetett mindent elnyugtató szintézishez, az erdélyi magyarsághoz“. Szinte az ismeretlenségből bukkantak elő nevek (Kós Károly, Áprily Lajos, Reményik Sándor, P. Gulácsy írói, Nyirő József, Tamási Áron, stb.) és fiatalos erővel vívták meg a harcot, a semmiből teremtve anyagi eszközöket hozzá. A Pásztortűz, a Cimbora, az Aradi Vasárnap, de mindenekfölött az Erdélyi Helikon és az Erdélyi Szépműves Céh (a maga félszáz irodalmi értékű könyvével) ma már publikumot verbuvált az új igazságok és szépségek áhítatára. Igaz hogy mecénások is akadtak, akik legalább a Helikon számára adtak hajlékot az erdélyi szellemi mozgalom megbeszéléseihez Ugyanez az eset a Felvidéken is. Az időközi irodalmi almanachok, antológiák, Aurórák, valamint a Prágai Magyar Hírlap és a kassai Kazinczy könyvkiadó vállalat hasznos szolgálatot tettek a magyar gondolat új sorshordozásában. Rácz Pál, Mécs László, Szilárd János, Tamás Ernő, Semetkay József, Győri Dezső írói arca így rajzolódott bele a magyar lélek folyamába. De ez az akció nem maradt elszigetelt, éppen ezeken az orgánumokon át jutott ez a hullámzás az anyaországi lapok és könyvkiadók nyilvánosságába, így szivárgott át P. Gulácsy Irén, Mécs László, Áprily Lajos, Tarnám Áron, Fekete Lajos írása az egész magyarság lélekközösségébe, így lett teljes az a siker, amit egy elszigetelt országrész, vagy lezárt magyar föld kezdett. A Dunántúl irodalmi hivatása És itt kapcsolódik bele ebbe a szellemi áramlatba Dunántúl különös és furcsa helyzete. Valamikor ez az országrész volt a szellemi élet legdominásabb területe. Érthető: századokon keresztül a békés élet napja ragyogott egén. Innen sarjadt ki a Vörösmartyak, a Kisfaludyak jeges világa. A gráciás hegyek oldalán csendült meg az első helikoni visszhang. Itt gyökerezett Jókai mesélő fantáziája, a szelíd lankák tanították az idilliscum szeretetére Gárdonyit, Lendvai István poézise is a fehérmegyei kúriák színes pasztel-képeit tükrözi, sőt Babits Mihály írásaiban is fellelhető ennek a tájnak erjesztő ereje. És mégis ez a föld Kincs István és Harsányi Lajos arriválásával szinte tíz esztendeje stagnál, hallgat és az országos kulturaivó diktálásában egyre kevesebb és kevesebb szerepet kap. A „Nemzedékek“ c. könyvkiadó vállalat ugyan harminc dunántúli könyvet szigál, de ez a vállalat is inkább irodalmi szemérmességet, szegénységet takar, mint eredményt, hisz a könyvek a dunántúli költők és írók megtakarított vagy megfogott szalonnapénzén, az őszi felöltők árán láttak napvilágot. Semetkay József cikke kötelezi Dunántúlt, hogy felfedje igazi arcát, harmadrangú szerepének okát és biztatást keressen a jövő számára. Le kell szögezni, hogy Dunántúlon igen sok tehetség el vergődik, krajcáros igát húz és várja a szebb idők hajnalát. Soraikból szívódott föl Szitnyai Zoltán, Illyés Gyula, Babay József, Vándor Kálmán, Dénes Gizella, Szakács László, Ijjas Antal és a vidék temetőjében él Kocsis László, a ferenceslelkű pap-poéta, Ősz Iván, a kispolgári élet legartisztikusabb költője, Finta Sándor, a Rába vidék kedves mesélője, Váth János, a Balaton lelkes írója (akit igazságtalanul keserített el a kritika), Lovász Pál, Bódás János, Bakó József, Vitnyédy Németh István, Mentes Mihály, Toronyi István, Uj Károly, Székely László, Zsikó Gyula, Pável Ágoston, Mészáros Sándor, Berecz Károly, Pallós Mihály és egész sereg olyan érték, akiket éppen egy folyóirat hiánya folytán még Dunántúl sem ismerhet és akiknek elkallódéka igazán veszteség volna, mert a dunántúli lélek komponenseit, ennek a csodálatos Pannon-tájnak a színeit, szokásait, embereit (hisz Göcsej fölkutatásához is fővárosi író kellett) őrzik és hordozzák meg irt vagy megiratlan versek, regényeik levelein. A visszamaradás okai A legnagyobb baj, amely a Dunántúl visszamaradására vezetett, a szervezetlenség volt, az irodalmi eszközök teljes hiánya, vagy fogyatékossága. Az egész Dunántúlon nem akadt egyetlen komoly mecénás, vagy folyóirat, amely az irodalom ügyét propagálta volna, ami volt, az pedig a dilettánsok visszhangja lett. Az irodalmi társaságok, a győri Kisfaludy Kör, a soproni Frankenburg Kör, a szombathelyi Fahadi Társaság, a kaposvári Berzsenyi Kör (a pécsi Janus Pannonius Társaságnak még nincs múltja), pedig nem bírtak olyan anyagi erővel, vagy a konjunkturális időket nem használták föl arra, hogy lapot indítottak volna, így szerepük elfakult, vagy lecsúszott néha az önképzőkörök, irodalmi asztaltársaságok urambátyámok nívójára. Fluktuáló irodalmi élet pedig nem képzelhető el lap, könyvkiadó vállalat nélkül. Az író tollát az ihlet forrása frissíti, de mégis szüksége van a publikum patakzó szeretetére, különben elapad, néma visszhang, vidékies keserűség lesz belőle, elveszti hitét és írása nem kap kellő perspektívát. A mostani nagy stagnáláshoz hozzájárult az is, ami az előbbi megállapításból következik: iróink nem kaptak állandó indítékot az olvasóközönség lelkétől, éppen ezért nem rezonáltak ők sem a kor szavára, nem látták meg a mai idők szükségleteit, és a szociális közösség nagy parancsából kiestek, apró hangulataik szolgái, individuális életük köldöknézői maradtak akkor is, amikor kollektív ölelés felé vitt minden igazi kótollat a kor áradata. Pedig alapfundamentumuk majdnem hiánytalanul katolikus, legalább is keresztény, ez a szellem pedig állandó frissességgel, az emberi szolidaritás összekapcsoló vágyával tölthette volna be írásaik tartalmát. Biztató jel, hogy a fiatal generáció egyes tagjai már a művészetben is felismerte ezt az etikai parancsot, és írásaik sorát a humánum teljessége, az ember jobbá és jobbá tételének meliorista hite fűti. (Minden politikai sallang nélkül!) Ez a progresszivitás lényeges gazdagodás az eddigi pusztán 1‘art pour 1‘artszellemű impresszionista írásművészet után. Ennek az eredménynek a jegyében jelent meg Kocsis László új könyve, a Mindennapi kenyerünk zsoltára. Cikkünk végső megállapítása tehát az, hogy Semetkay József panasza és kívánsága jogos és immár a vidéki írók egyeteme ajkán hordozza, mégis Dunántúl érzi ezt legjobban, legfájóbban, hogy ez a föld néma maradt az utolsó tíz esztendő szellemhistóriájában. Itt van elrejtve a legtöbb csákánytváró kincs, a háború utáni világ teljes feltárása és egy-két kísérlettől eltekintve, eddig semmi sem történt. Egy biztos, hogy esztétikusokban, kritikusokban, akikre pedig az alkotó művészet mellett ép úgy szükség van, mint a közönségre, a bátor és friss szellemű Hantos Bélát és Hegedűs Ferencet leszámítva, alig akad. Ez a cikk puszta seregszemle akart lenni és annak a vágynak a kimondása, hogy legyen vége a vidéki irodalom adventjének és jöjjön el a felszabadulás ideje: a némaságra kárhoztatott száj kiáltsa el a Szépség és Igazság jogait . Egyelőre az akarat él és Mécs László érdeme, hogy a sok tehetetlen tévelygés után tisztul a jövő útja. Bárdosi Németh János színház, művészet Bolond világ Az Andrássy-úti színház premierje A régi Pest emléke villan fel egy estére az Andrássy-úti Színházban. Minden, amire az öregek emlékeznek, új életre kel a színpadon Nagy Endre jóvoltából, aki ötletesen, de sajnos, mérték nélkül, túlságosan adakozón irta meg revüjét a régiek bolond világáról A régi kabaré kesernyés, szatirikus hangját üti meg ezúttal is Nagy Endre, aki annakidején úttörő munkát végzett éppen ezen a színpadon a magyar kabaréért A kabarénak azt a speciálisan pesti hangját, amely politikai szatírákban, gyilkos színházi pamflettekben és egyáltalán minden karakkrozásában élte és éli ki magát most az emlékezés meghatott percében tompítja Nagy Endre, aki mintha szelíd mosollyal hunyna szemet a régmúlt felett de közben megfeledkezik arról, hogy tulajdonképpen most is a szatíra nyelvét öltögeti azok felé, akik vele együtt akkoriban csinálták a kabarét és emelték ezt a műfajt kétségtelenül magas nívóra. A kis revü, amelyet Nagy Endre összeállított meglepetésszerűen megnőtt, mire premierhez érkezett és bár egyes jelenetei kacagtatóan mulatságosak és kedvesek, egészében a produkció fárasztó. Fárasztó, mert túlságosan sokat akar adni Nagy Endre és még többet akar elmesélni konferanszaiban az elmúlt huszonöt esztendőről. Kár, hogy nem látta be ezt Nagy Endre és inkább nyújtott volna kevesebbet, de könnyebben élvezhetőt. Természetesen ő maga konferál, szokatlanul frissen és érthető lelkesedéssel, hiszen a saját elmúlt negyedszázadáról, beszél. A szereplők közül kitűnő Simon Gizi, nagyon kedves Balogh Klári, mulatságos Szász Lily. Hasonlóképpen jó László Miklós, Peti Sándor. A Dajbukát—Bársony-pár most is nagyszerű, Radó Sándor annál kevésbbé. Ellenben elképesztően jó burleszkfigurát mutat be mint olimpikon Ihász Lajos. Az Andrássy úti Színház Nagy Endre revüje mellett még bemutat egy német vígjátékot is, amelyben egy, eddig ismeretlen nevű színpadi szerző csöndesen elbeszélget arról, hogy divat-e még a szerelem, vagy nem? Ezt a felszínes, könynyű játékot az igazán ötletes magyar átültetésben Bajor Gizi és Törzs Jenő viszik sikerre színjátszó tehetségüknek azzal a káprázatos ragyogásával, amely még az ilyen papírfigurákat is élettel tudja telíteni. Mellettük, vagy talán árnyékukban is maradandó emlékű teljesítményt nyújt Abonyi Tivadar, teljesen új köntösben fogadja majd a közönséget. A pazarul átalakított, gazdagon feldíszített és teljesen modernizált színház így kettős premiert tart, mert hiszen a színház megnyitása ie bemutatónak számít. Pest legfiatalabb színháza a Pesti Színház, amely a régi Új Színház, majd Művész Színház helyén működik. Ezt a színházat is kicsinosították és igazi huszáros bravúrral, fiatalos lendülettel egyszerre két premiert tart már az első héten Pestnek ez a kicsi és új színháza. Az első bemutatót csütörtökön tartja a színház. Ezen Lehár Ferenc Pesten még soha nem játszott operettjének, a Tavaszi álomnak gyönyörű melódiái fognak feszengeni. A librettót ifjabb Békeffi István dolgozta át magyarra s a szereposztás is csupa meglepetéssel szolgál, amennyiben szinte kizárólag a legfiatalabb színészgenerációnak ad alkalmat tehetségének érvényesítésére. De a Pesti Színház premierjének első láza még el sem mult s a kis színház máris újabb premiert tart. Vasárnap Vaszary János zenés vígjátéka szerepel a műsoron s ezúttal mutatkozik be egy új komponista, Pető István. A vígjáték címe A teve. A zeneszámok szövegét a tehetséges Kellér Dezső írta. És miután a Vígszínházban is magyar darab, az Emmy arat szép sikereket esténként, a kabarékban pedig szintén kilencven százalékban magyar szerzők műveit játsszák, nyugodtan lehet mondani, hogy e pillanatban valamennyi nyitva lévő pesti színház magyar szerzőt segít diadalra. Magyar szerzők előretörése a színházi fronton Nyolc napon belül négy premiert tartanak a pesti színházak . A Nemzeti Színház Babay József magyar legendáját mutatja be (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Már második hete, hogy játszanak a fővárosi színházak, de a színházi szezon tulajdonképpen most indul meg teljes erővel. Nyolc napon belül egyszerre négy premiert tartanak a pesti színházak és ennek a premier-rohamnak az érdekessége, hogy kivétel nélkül mindegyik színház magyar szerzők darabjával ostromolja a siker várát. A legjelentősebb a hét premierjei közül természetesen a Nemzeti Színházé. Első drámai színházunk új szerzőt avat pénteken, Babay József, a tehetséges fiatal író személyében, akinek Veronika című magyar legendáját a legjobb várakozás előzi meg. Beavatottak szerint Babay darabja lesz az idei szezon nagy meglepetése. Eseménynek ígérkezik a Magyar Színház csütörtöki premierje is. Fodor László Csók a tükör előtt című színműve kerül színre, de a tulajdonképpeni szenzáció az új Magyar Színház, amelynek épülete SZ A szenzációs szerjó Ma, vasárnap délután 4 órakor és este fél 9 órakor is szinre került a Haval Orfeumban . A Belvárosi Színház is megkezdte szezonját A Belvárosi Színház szombat este nyitotta meg kapuit a volt Művész Színház kitűnő együttesének előadásában a Tűzmadár, Zilahy Lajos drámája került színre Muráti Lili ragyogó alakításával a címszerepben. Ugyancsak megtartották főszerepeiket Berky Lili és Beregi Oszkár. — Új magyar szerző a Nemzeti Színházban. A Nemzeti Színház elfogadta előadásra Cserka Péter Asszonyváslr című commedia deli p artiját Cserka Péter nemrég tűnt fel a napilapok hasábjain novelláival. Első darabját amelynek A nagy tét a címe, a legközelebb mutatja be az Alapi-féle Kamaraszínház. — Bérletváltás az Operaházban. Az októberben kezdődő új évadra a régi bérlők még szeptember 12—13-án, újak pedig 14—17-én válthatnak bérletjegyet a hirdetésben közölt feltételek mellett délelőtt 9—12, délután 4—11 óra közt a földszinti alsóruhatár helyiségében (Hajós utcai pénztári bejárat). — A Belvárosi Színházban megkezdődtek A magas C próbái. A Belvárosi Színházban párhuzamosan az írja hadnaggyal, megkezdődtek Lakatos László új darabjának, A magas C-nek a próbái. Az Olaszországban játszódó, de magyar szereplős darab főhősnője egy énekesnő, akit Aknay Vilma játszik. Páger Antal egy magyar dzsentrit játszik a darabban, Békássy István egy pesti fiút, átfvrati Lili egy pesti lányt. A darabnak mindössze öt szereplője van. — Mozdulatművészet. Dienes Valéria dr. arkesztikai iskolájában megkezdődött a tanítás. Mozdulatművészeti szakképzésre, gyermekek és felnőttek mozdulatművészeti tanfolyamaira beiratkozni lehet naponta Krisztina körút 59. szám, földszint 2. alatt. Telefon: 552—91. — S. Gervay Erzsi énekművésznő, külföldi útjáról visszaérkezvén, a művészi énekoktatást úgy kezdők, mint a legmagasabb művészi kiképzést igénylők részére megkezdte. Speciális módszer a gépzene (hangosfilm, rádió, gramofon ) beénekléshez. Értekezési idő: déli 1—2 között. V„ Endolf-tér 6., V. 26. Telefon: Aut. 110-42. — Molnár C. Pálné a Jacques Stückgold-féle (berlini Staatliche Musikhochschule tanárának) klasszikus olasz énektanítás módszere szerinti énektanfolyamai, Magyarországon kizárólagos meghatalmazás alapján, újra megkezdődtek. Jelentkezés Nagyból dogaszlaomy-utja 65. Tel. 68—4—58. alatt. — Balassáné Dömjén Teréz áll. kép. ok. zongoratanárnő budai zongoratanfolyamán megkezdődött a bekajtás. L. Csaba utca 9., L 3. (Telefon: 567—73.) Megbeszélés: 9—12-ig és 3—6-ig. — Rozgonyinál 3 db menyasszonyi kép 8 P. PESTI SZÍNHÁZ (VI., Révay-utca 18.) Színházavatás — csütörtökön LEHÁR tavaszi Álom Vasárnap Vaszary—Kellér—Pető A TJEVE Jegypénztár telefonja: 214-22.