Nemzeti Ujság, 1933. január (15. évfolyam, 1-25. szám)

1933-01-01 / 1. szám

khdihhtatali Bida- Honvéd-«. 10, Telefon ■ Ant 137-47 . Ant 130-00. rUk-IdedOhl vetelek , 1., Orszigrház-Ue 18, Tel.: Ant 608-65. I., Horthy Bklaiát 15.11., Máriatér 1, Tel. I 525-12. Felelős szerkesztő: TÓTH LÁSZLÓ dr. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI US NAPILAP ♦ Főmű I|f hóra 4 p.ngO. Mtrodém 10 pMtgO M fillér, eljovasán én 16nd«r, vasárnap 33 fillér. Ausztriában hétköznap S. —‘30» vasárnap S. -'40. ülni.téisk mllUmát» in díjszabás Máriát, s: TÚRI BÉLA XV. évfolyam 1. szám # VdSVPfflUtp Budapest, 1931 január 1• Három igazság az 1933-ra irtás P. Friedrich Nuckermann S. J. déssel szemben, amely teljesen kisiklott pályájáról és hiába igyekszenek, hogy ebben a kavarodásban az élet valamiféle értelmét mutassák ki. Ezt mondják még olyanok is, akik nem állanak a kereszténység alapján, akik az Egyházat „muzeális ügynek“ tekintik, akik azonban egyszersmind viharosan követelik „a magasabbrendű“ embert, a „teljes megújhodást“. A második igazság úgy hangzik, hogy csak a kereszténység tudja ezt a teljes megújhodást hozni. De olyan kereszténységnek kell lennie, amely maga is tökéletesen tisztában van a ma megoldandó feladatokkal. Sokan vannak napjainkban, akik nem is sejtik, menynyire megterheli őket a közélet iránt való beállítottságukban a liberalizmus öröksége, ők ugyan az örökkévalóban gyökereznek, szívesen elmerülnek a kinyilatkoztatás titkaiban, amelyekből a hívő ember bátorságát és erejét meríti. De vonakodnak attól, hogy a keresztény tanokból levonják a gyakorlati következtetéseket nyilvános és társadalmi életünk kialakítására. Ha az ember az evangélium nevében, mondjuk, a népek közötti béke, vagy a szociális igazságosság kérdéseiről beszél, mindján attól félnek, hogy in v .ilás és Politik.'.. vallás é? gazda: /.g g mu . •gedett me.\ a zavaróinak pálg. É: olyan vallásosság tölti el ők t, v lemond arról, hogy Krisztus nevében megragadja a reformmunkát az emberi társadalomban, vagy pedig egyéni jámborságuktól várnak minden üdvöt és engedik a dolgokat a maguk útjára és az érdekek harcára. Ez nem az Tr- nak ezek a világnézetek avval a fejlő- kereszténysége volt, aki a nyilvános Az új év küszöbét bizakodóbban lépjük át, mint 1932-et. Ha visszatekintünk, meg kell ijednünk a veszedelmek látásán, amelyektől megszabadultunk. És még mindig nem éri meg nemzetközileg annak tudata, hogy Európa és a föld összes népeinek szolidárisaknak kell lenni. Még mindig égnek a szinte gyógyíthatatlan sebek, amelyeket igazságtalan és botor békeszerződések ütöttek a világon. A tömegekben még mindig működnek a kommunizmus bomlasztó mérgei, még fenyeget a bolsevizmus, amely az egész világon és különösen Kínában megdöbbentő és nem hiábavaló propagandát fejt ki. Még annyi ok van a nyugtalanságra, az emberi társadalom még annyira megrendült alapjaiban, hogy feszült komolyággal tekintünk a jövendő esztendő elé, hogy minden megfeszül bennünk az alapos nagy reformi munkára. A csöndes elmélyedés óráiban hivő emberek mindenkor három igazságot tartanak szem előtt és kovácsolják be azokat mélyen lelkükbe. Az első az a tény, hogy sem a liberalizmus, sem a szocializmus, sem a sovinizmus, bármely válfaja sem képes az emberiséget újból felépíteni. Nem tagadjuk, hogy mindeme zászlók alatt vannak nincs emberek és hogy az élet részterülein jelentőset is alkottak. De azt a titkot, amely az embert embertársához igazi viszonyba hozza, a lét nagy Isten által akart rendjét nem bírják, összes reformkísérleteik mindig csak ki nem elégítő erőkkel történő kísérletezések ismétlései. Tanácstalanul és határozatlanul, sőt teljesen kétségbe esve állóéletben működött, aki sokszoros faját belevágta a farizeusok uralkodó pártjának arcába, aki egykor ítélni fog a mérték szerint: „Éheztem és nem adtatok ennem“. Az első évszázadok kereszténysége sem volt ez, amely beledolgozta magát ama napok kultúrájába és fölvette az óriási harcot a pogány állammal. Ez nem volt a középkor kereszténysége, amelyben minden vonzás ég és föld között eleven volt és amely nemcsak sok szentet termelt ki, hanem olyan állapotokat, is, amelyek méltóak voltak a keresztény kultúra nevére. Ez nem volt az utolsó nagy pápák kereszténysége sem, akik legjelentősebb pásztorleveleiket az állapotok reformjának szentelték és a legélesebben ítélték el azt a laicizmust, amely a kultúra szakterületét a vallás életközpontjától elválasztja. Az az akarat, hogy Krisztus számára a Világot meghódítsuk, a vallás hőskoraiban mindig eleven volt, vájjon ma szunnyadjon! Azok, kik egykor bátran odaállottak fejedelmek és császárok elé, ma már nem mernének odaállni korunk uralkodói elé, legyenek azok a gazdasági élet, a politika, a tudomány, a művészet vagy bármi más vezérei! Ha egyszer ez lesz a vallás általában elfogadott értelme, akkor el fég némulni minden panasz a pártolikai kicsinyesség ellen, mert meg fogják érteni, hogy mi, akiket Krisztus neve ékesít, mindenütt Bárt v., v.k. a parlamentben él a parlamenten kivili Krisztus pártja, a Király katonái, Isten harcosai. A klérus magától fogja megadni a laikusoknak azt a nagykorúságot, amelyre ebben a harcban szükségünk van. Valamennyien, klérus és laikusok, csak egy akaraton leszünk, azon, hogy nemcsak embereket nyerjünk meg Krisztusnak, hanem olyan emberi társadalmat is mirTOmw» flamniHnBamm teremtsünk, aminőt ttwíjít: természete és gondviselése óhajt. Ha kommunisták és soviniszták minden utcán és minden teremben és minden lapjukban az ő „egyedül üdvözítő“ tanukról beszélnek, szabad-e nekünk bármikor is elfáradnunk! Nem úgy kellene lenni, hogy a mi embereink Krisztus vallásának igazsága és kegyelme által lelkesítve mindenütt, ahol csak dolgoznak, mintakép gyanánt álljanak. Nem kellene-e varázsnak kiáramlania mindabból, amit mi kezdünk, mert hiszen a mindennapin is még ennek a vallásnak a visszfénye ragyog! Ha már a nyilvános kérdésekben sajtóval és pártokkal, kiadókkal és írókkal a porondra lépünk, nem kellene-e mindennek valamiképen máskép éltetve és lelkesítve lennie, mert nemcsak magában többékevésbbé fontos, hanem mert ezenkívül jelentősége is van Isten megváltó tervének! A kereszténység az egyedüli mentség az emberi társadalom számára, nemcsak a túlvilág számára, de a jelen élet számára is. Ha ezt legalább minden buzgó keresztény megértette volna, úgy ma új pünkösdi szél zúgna végig a Földön. A harmadik igazság: a kereszténység útja, nehéz út. Az új társadalmi rendet nem lehet mesterségesen megteremteni. Nem a szorgoskodás mesterkedései azok, amelyek életre hívják, hanem a kreszténység élet, a természetfölötti összekötve a természetes élettel, .. .mi azonban annyit jelent, mint növekedni és minden növekedésnek időre van szüksége. Ifjúságunk ma viharosan hívja az Isten országát. Ez jól van így és felemelő. Újból és újból mondanunk kell azonban nekik és magunknak is, hogy az ut ahoz nehéz, hosszú és tövissel teli. Már az sem könnyű, hogy azt az embert képezzük. ől Szerelmesek írta: Szirányi Miklós Egész éjjel nem hunyta le a szemét- Reggel mégis frissen ugrott ki az ágyból, úgy, hogy elkacagta magát. — Tulajdonképpen nem is tudom, hogy mi szüksége van az embernek az alvásra!! Valóban, huszonnégy éves korában az ember, ha nagyon szerelmes, érthetetlen időpocsékolásnak érzi az alvást. Margit végigszaladt ,két vagy három szobán és közben felfedezte, hogy futás közben a lába nem is érzi a padlót. Az ember gyakorta úgy repült mint a madár, csak nem vesziészre. Egyetlen szökkenéssel beugrott a fürdőszobába, megfürdött és öltözködni kezdett. — Délután háromkor, délután háromkor — dadogta kitartóan és ujjongó örömmel, mint hogyha ez volna a legszebb vers, amelyre valaha verset írtak. — Sándor, Sándor, Sanyika, imádom, őrülten szerelmes vagyok. Ebéd alatt azonban hirtelen elálmosodott. Nem ízlett az étel. Hozzá sem nyúlt a csemegéhez és úgy érezte, hogy leragad a szeme. — Na most, egy félórát pihenek — gondolta magában szégyenkezve —, lám, az ember ilyen magasztos pillanatokban sem tudja magát függetleníteni a természet törvényeitől. Lefeküdt és aludni próbált. Ekkor azonban olyan izgalom dobogtatta meg a szívét, hogy ijedten felugrott. A torka összeszorult, levegő után kapkodott, kifutott az erkélyre, mert félt, hogy megfullad. — Mi az, hát megőrültem? — kérdezte rémülten és hirtelen visszaugrott, mert így érezte, mintha valaki le akarná lazítani az emeletről. Egész testében elernyedt és leroskadt egy székre. Fáradtan pihegett, de vadul dobogott a szíve, a nyakában is dobogott valami, a halántékában is, sőt a gyomrában is, végig az egész testében, feje búbjától a sarkáig minden dobogott és reszketett és majdnem elájult a türelmetlenségtől. Minden pillanatban az órát nézte. Fél kettő, háromnegyed kettő, aztán eltelt egy örökkévalóság, könyvet vett elő, olvasott néhány sort, majd egy képes újságban lapozgatott, felugrott, fel és alá járkált, magában elmondta az egyszeregyest százig és még mindig nem volt több, mint negyed három. Sándor pedig három órára mondta, hogy meglátogatja. Ez lesz az első látogatása. Ettől fogva a csengőt leste. Ha tudniillik Sándor komolyan szereti őt, akkor azt is érzi, hogy három óráig nem lehet kibírni a dolgot. Vagy Sándornak mindegy? Eszébe jutott, hogy Sándor talán el is felejtette, hogy három órára ígérkezett. Ez katasztrófa volna. Erre a gondolatra olyan izgalomba esett, hogy majdnem összeroskadt. Belátta, hogy ez így nem megy. Odaszaladt az éjjeliszekrényéhez és bromot vett be. Várta a hatást. Olyan megfeszített figyelemmel, olyan türelmetlenül és olyan izgatottan várta, hogy főfájást kapott s csak még elviselhetetlenebbé lett az idegessége. Három óráig valahogy mégis eltelt az idő. Ekkor megszólalt a csengő, Margit elsápadt, mert nem az ajtóban csengettek, hanem a telefon csengője kezdett zakatolni. Felvette a kagylót. Sándor volt. Bocsánatot kért, az igazgatósig még ülésezik, ő vezeti a jegyzőkönyvet, a látogatást kénytelen öt órára halasztani. - ügy? — öt óra, vagy legkésőbb negyed hat Margit nem tudott felelni. E pillanatban úgy érezte, hogy meggyűlölte Sándort. Öt perc múlva azonban már az órát nézte. Aztán elhatározta, hogy kimegy a városba sétálni. Nem, mégsem megy ki. Hátha elkésik. Pedig most már meg akarja várni Sándort, beszélni akar vele, ki akarja adni az útját, szakítani akar, mert ezt az őrült izgalmat nem akarja az életben még egy átélni. Hát ez a szerelem? Hiszen akkor a szerelem a legszörnyűbb betegség a világon. Ettől kezdve minden percet külön átélt, megszámlált, végigkínlódott és elátkozott. Négy órakor újra drómot vett be, eszelős türelmetlenségében. Öt óra felé úgy érezte, hogy tagjai megmerevednek, az agya elkábul és nem bírja magát ébren tartani. Ez a végkimerülés. • Sándor az asztal végén ült és jegyezgetett. Vele szemben pedig, az asztalfőn, nagy, aranyozott, gót karosszékben, mint egy trónuson, ott ült az elnök. Kilencven éves, hófehér, sötét pápaszemes, reszkető fejű arisztokrata. Az elnök néha-néha elszundikált. Jobbról-balról bankemberek. Vezérigazgató fáradhatatlanul olvasta a jelentést. A többiek köhögtek. Sándor jegyezgetett és folyton az órát nézte. Zakatolt a szive és pokolba kivonta az egész igazgatóságot. Neki három órára Margitnál kellene lenni és ezek az urak most szindikátusalakításról, új részvények kibocsátásáról, mérlegről és egyéb ilyen égbekiáltó bambaságról vitatkoznak. Rettenetes az élet. Három órakor kiszökött a teremből és telefonált. Fél négykor elhatározta, hogy földhöz vágja a jegyzőkönyveket, lemond az állásáról, de mielőtt elmegy, szemébe vágja az igazgatóságnak, hogy ami itt most végbemegy, az embertelen gazság, hitvány naplopás, idióták fecsegése és ő tiszta szívből utálja a kapitalizmust. Aztán mégis meggondolta a dolgot. Majd csak mégis belefáradnak ezek is a semmittevésbe, az elnöknek már úgyis kiesett a szivar a szájából és két igazgatósági tag horkolni kezd. Négy órára vége lesz a tortúrának. Sándornak pompás ötlete támadt. Vigye el az ördög az egész jegyzőkönyvet, azt majd úgyis megszerkeszti a titkárkisasszony, ő most inkább levelet ír Margitnak. Levelet ír, hogy ezzel is megmutassa, mennyire szereti, úgyis vannak dolgok, amelyeket az ember élőszóval nem tud kifejezni. Ebben kicsit megnyugodott. írta a levelet, egészen elmerült a levélírásban, szívdobogva és szenvedélyesen rótta a sorokat, olyan vallomás volt az, hogy maga is egészen elérzékenyedett. Még így is nagyon lassan telt el az idő és fél ötkor, amikor az elnök az ülést berekesztette, Sándor már ájuldozott az izgalomtól. Hazarohant, sötétben átöltözött, megborotválkozott, beillatosította magát, kocsit rendelt és lerohant az utcára. Megnézte az óráját. Pont öt. Éktelen dühre gerjedt. Elképzelte, hogy Margit már ég a türelmetlenségtől és bizonyára kételkedik az ő szerelmében. Legalább is remélem, hogy így van, — gondolta magában féltékenyen — mert közben eszébe jutott, hogy hátha nem is olyan nagyon türelmetlenkedik, vagy legalább is nem olyan elviselhetetlen rog ki a várakozás, mint ahogy szeretné. Hiába, a nők sohasem tudnak annyira szeretni, mint mi, férfiak, ha egyszer megbolondulunk. Megeshetik, hogy Margitnak ezalatt látogatója érkezett s Margit egész kedélyesen elcsevegett, sőt az sem lehetetlen, hogy Margitnak egyszerűen mindegy: jön-e, vagy nem jön, szereti-e, vagy nem... Egyáltalában nem lehetetlen, hogy Margitnak fogalma sincs a várakozásnak azokról a gyötrelmes izgalmairól, amelyeket őz az igazgatósági ülés alatt végigszenvedett. Hideg veritek gyöngyözött Sándor homlokán. Nincs kizárva, hogy én vagyok a legnagyobb bajom ezen a világon. E pillanatban egész tisztán érezte,hol gyűlöli Margitot. A kocsi idiágas öreg jószág volt. Tizenöt kilométeres sebességgel cammogott a körúll... Lapamfc mm száma 32 fillér