Nemzeti Ujság, 1933. május (15. évfolyam, 98-122. szám)

1933-05-02 / 98. szám

­­h TTiei#* nn in Ifi M W\ 1 H IS Iv%il( W SsfeS­ rS snrr 1 f kJanA# 'fess Felelős szerkesztő: TÓTH LÁSZLÓ dr. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ Fimn.k.Árpkosi béla Kislakás .. . Kovácsék otthagyták a négyszo­bás lakást. Kétszobásba költözködtek, Kissék vették ki a négyszobás lakást, mert otthagyták a régi háromszobásat, de otthagyták a magukét Nagyék is, hogy összelarcolkodjanak. A két csa­lád egy fedél­­alá került, közös konyhá­val és ezenfelül náluk fog lakni Nagy öccse is, aki segédorvos. Vasék szoba­­konyhás lakásba mentek, szerencsére mindkettőjüknek van állásuk, nem főz­nek otthon, úgy hozatják a kosztot. Biróék is otthagyták a lakásukat, a boltjuk mellett volt egy udvari lakás, azelőtt raktárnak használták és irodá­nak, most megint visszacsinálták szoba­konyhává, ott fognak majd lakni. An­nál is inkább, mert így a segéd is ellak­­hatik a cselédszobában . . . Dübörögnek az utcán a bútorszállító kocsik, ebben a nagy helyi népvándor­lásban tizenhatezer ember mozdult meg. Sokan a környéket népesítik be, ahol a kis házak mellett egy darabka földön megterem a legszükségesebb. Imrédy Béla költségvetési beszédében azt mondotta, hogy mi egy fényes kas­télyból átköltöztünk egy kis lakásba. Valóban, ez történt a nemzettel, amikor az ország testét szétdarabolták, izekre szedték és megnegyedelték. Az egysé­ges magyar államiság nagy és hatal­mas épületéből ide jutottunk a trianoni­ Magyarország szűk keretei közé és a társadalom most valóban ennek a kö­vetkezéseit vonja le, ezzel számol és ehez alkalmazkodik, amikor megszű­­­kíti igényeit és igyekezik mindinkább megtalálni helyét az új formák és lehe­tőségek között. Mindez nem megy gyor­san. Amikor reánk omlott a szörnyű katasztrófa, amely a nemzetet érte, akkor a kábulatnak és a megdermedt­­ségnek esztendejében sokkal jobban szédelgett és kóválygott az egész tár­sadalom élete, semhogy életét és egész berendezkedését hozzá tudta volna al­kalmazni az adottságokhoz. Tulajdon­képen ez történt az államháztartásban, ez történt a magángazdálkodásban és ez történt az egyén életében is. De a társadalom most csakugyan még jobban alkalmazkodik a viszonyok­hoz és amikor átköltözködik a nagy­lakásból a kislakásba, megint tanúsá­gát adja annak, hogy a nemzeti életerő nem kíván és nem is akarhat meddően elpusztulni, hanem frissen meg akarja vetni a lábát egy új munkához és egy új erőkifejtéshez. Ha nem így volna, ha a nemzetben nem volna erő és képesség ahoz, hogy lemondani tudjon és hogy áldozatokat tudjon hozni, akkor a két­ségbeesésben megbénulna és összerop­panna. Ám mindabban, amikor tízezrek és tízezrek keresik az új boldogulás útját és új életcélok kapuit próbálják kinyitni, nem a lemondás bús­komorsá­gát kell látni, hanem sokkal inkább a feltörő lendület bizakodó szándékát. Mert valóban, a kislakás nem lehet a lemondás és az összezsugorodás szim­bóluma, nem lehet a kétségbeesés ta­nyája, hanem a kislakásban és a sző­kébb életviszonyokban kell megtalálnia a társadalomnak a maga boldogulását, de egyúttal munkalehetőségét is. Mi voltunk azok, akik mindenkor mondot­tuk, hogy a társadalom nem várhat mindent az államtól és hogy az a leg­­szörnyűbb egy nemzet számára, amikor fiai mind többen a nemzeti élet közös forrásából várják boldogulásukat. De most, amikor a társadalom megteszi a kötelességét — mint ahogy mindenkor meg is tette — mégis úgy érezzük, hogy az állam és a politika minden felelős tényezőjének egy nagy összefogásban és célkitűzésben kell megtalálnia azt a programot, amely mentői több ember­nek minél gyorsabban biztosítja a mun­kát és a kenyeret. Ha most körülné­zünk, akkor azt láthat­juk, hogy egy ki­­egyensúlyozódási folyamat megy végbe a társadalomban, nemcsak anyagiak­ban és nemcsak életmódban, hanem lel­kiségben is. De éppen e kiegyensúlyo­zód­ott­ság és egyúttal tettrekész meg­nyugvás teszik szükségessé, hogy az állam irányítói mindent kövessenek­­el abban az irányban, hogy az emberek boldogulása mentői könnyebb legyen és ehez mentői több lehetőség adódjék. Ennek a legfőbb feltétele, hogy egész pénzügyi és gazdasági politikánkat minden vonatkozásban oda irányítsuk és oda alkalmazzuk, hogy a széles töme­gek boldogulását tekintsük legfőbb cél­kitűzésnek. Mert ugyanakkor, amikor a társadalom mindinkább megszű­kíti igényeit és mind több áldozatot hozott az államért, meg kell erősíteni a nem­zet dolgozó rétegeinek gazdasági alap­jait. Ezen a május elsején a költözködés zaja és az eleven idegenforgalom han­gulata ülte meg a fővárost, a dolgos munka üteme visszhangzott az egész országban. Íme, az idén a munkásság nem kereste az ellentéteket, amelyek el­választják a polgári társadalomtól és érzése beolvadt a nemzeti közösség egy­ségébe. Mi úgy gondoljuk, hogy ha ez a szellem célzatosan és okosan érvénye­sül, ugyancsak alapja lehet egy olyan munkának, amelyben a szociális erők­ a szolidaritás szellemében diadalmasan érvényesülhetnek. Ez is szükséges ahoz, haogy munkával és akarattal boldo­gulni tudjunk, mint ahogy szükséges az Hétről-hétre írja: Kádár Lehel A nagy tükör A minap este egy mozgószínházba ve­tődtem. Szentimentális, ostoba és lélek­telen filmtörténet pillangózott végig a lepedőn a szokásos happy and-del, sze­relmi intrikákkal, féltékenységi és balfe- i ecetekkel tarkázott. A vége az lett, hogy a hősnő és a hős egymás karjába borul­tak, miközben olcsó operettsléget recse­gett keresztül a hangszóróeszköz tökélet­len tölcsérén. Mindenki meg volt hatva, körülöttem könnyeztek az emberek, az olcsó vásári portéka oda szaladt a szí­vükhöz, odaférkőzött a lelkükbe és végigterjengett, elnyúlt érzéseiken. Kérdezgettem, vájjon micsoda erők hozták ide ezeket az embereket. Micsoda közösségük van a hősnővel, a hőssel, azokkal az embertípusokkal, akik az ilyen filmtörténet standard alakjai. Meg­állapítottam, hogy sem életformáik, sem beidegzettségük, sem életbeosztásuk, sem ambícióik, de különösen származásuk nem azonos azokkal, akik a maguk ár­nyékán keresztül érzékeltettek meg egy nekik örökké idegen, ostoba történetet. Mégis kell, hogy legyen valami kapcso­lat a néző és a játékos között. Az ember a legszívesebben önönmagát látja és a leg­szívesebben önönmagát nézi az örök tükör­ben. Az örök tükör lehet könyv, vagy színpad, lehet film vagy dallam, egy vé­letlen melódia, amely nem tudni, hon­nan, melyik nyitott ablakból száll a szí­vünkbe. De közössége van velünk, éle­tünkkel, idegeinkkel, lélekzésünkkel, gon­dolat- és érzésvilágunkkal. Az örök tü­kör ott csillog az ember előtt, akárhova néz és mindig önönmagát keresi benne. Az igazi nagy irodalmi sikerek titka az, hogy a tükör jól mutat, a nézőt mutatja a maga valóságában, a maga egészében és a maga igazában. De itt, amikor beülök ebbe a fényképházba, semmi közösséget nem láttam és mégis csodálatosan bele tudtak olvadni a nézők a történetbe. El­kezdtem kutatni, mi az a közösség. Sehol­­sem találtam meg. Itt a különbségek kezdtek dolgozni, nagy és áthidalhatat­lan különbségek. Mindennek a fordí­tottja tetszett, az a más valami, ami az ő életükből hiányzik és nem kerülhet soha életük keringésébe, gondolati és ér­zelmi pályáik hullámzásába. Mert a nézőtéren egy külön embertípus ült. Az a típus, amely Budapestnek meg­adja a külön keleti jelleget, sajátságos arculatát. Azok ültek, akik önmagukat megsokszorozva hatnak, élnek és mozog­nak, akik mindig az utcán vannak, vagy a kávéházban, akiknek arcáról a kétszer­kettő rúnái szinte üvöltenek, akik a szá­mok logikáján túl nem tudnak semmit sem mondani, akiknek semmi sem imponál, mint a pénz, a valóság. Ez az embertípus az, aki kellemetlenné teszi itt az életet, aki a maga külön világát éli, de örök nosztalgiával sóvárog a felsőbbrendűség és a más hatások felé. Ez az emberfajta kerüli a nagy tükröt, amely a maga valóságában és torzítatlanul vetítse bele a saját arculatát a néző lelkébe. Ezek nem merik megnézni a nagy tükröt, mert meglátják magukat siváran, sóváran, lé­­lektelenül és törtetve. Meglátják magu­kat izzadva, veritékezve s észreveszik gondolkozásuk végtelen sivatagát, ame­lyen nincsenek oázisok s a délibábok is csak hazug árnyék- és fényképtünemé­­nyek, amelyek eltűnnek, elillannak és el­­szállanak másodpercek alatt. Sivár racionalista szemléletük lihegve liheg más életformák felé, amelyeket nem tud kiélni, sem megérteni, de szeret játszani vele, szereti magát beleálmodni, beleképzelni és belehazudni. A sivár ra­cionalizmus nem engedi őket soha ellá­gyulni igazán és lírájuk szövedékén ke­resztül tör a kérlelhetetlen gondolatrend­­se­r vigasztalan egyhangúsága és sivár­sága. Lihegve lihegnek a más, a szebb után, amelyet csak nézni tudnak, amely idegeiknek csak inger, de agyvelejüknek soha nem lehet élmény. Nem lehetnek részesei annak a játéknak, amely ott fo­lyik, ha bármilyen banális is, mert a ba­nalitáshoz is kell egy bizonyos fokú át­élés, vagy az átéléshez való készség. Ez hiányzik belőlük örökkön örökké, tehát kivetettjei maradnak annak, ami más­nak szép, másnak kellemes, de még an­nak kiszorítottjai, ami nekem unalmas, vagy közömbös. Ők a nekik örök idegen elemeket ha­lásszák vágyakozva és szomjasan, kerge­tik felcsillogó szemmel, arcukra rá van írva a fényjáték félhomályos tónusá­ban, hogy szeretnének azzá változni, akit látnak, vagy amit látnak, de sehogysem sikerül, mert a sokezeréves beállítottság, beidegztettség s az agyvelőnek egy irányba való kiképzése nem engedi. De keresik, harcolnak érte, mennek utána lebírhatatlanul, megtöltik a legszomo­­rubb giccseket is a maguk jelenlétével. Ott vannak, élvezik és megpróbálják el­fojtani agyvelejük ellenőrző szerepét, az úgynevezett nagy kontrollt, amely min­dig mozgásban van, életük utolsó lehel­­letéig. Van, aki el tudja hallgattatni másodpercekre, de mire a játéknak vége van, az impressziók elszállanak és úrrá lesz rajtuk a racionalista életfelfogás és életszemlélet sivársága és vigasztalan­sága. Ez a magyarázata annak, hogy a szá­nalmas, rossz dolgok, legyenek azok akár a színpadon, akár a vásznon, keresztül­mennek, de nemcsak mennek, hanem ér­vényesülnek, sőt sikerük van. Ez a ma­gyarázata annak, hogy sokszor lehetet­len írásoknak megmagyarázhatatlan si­kerük van, pedig mindenki, aki egy ki­csit ért az irodalomhoz, akinek a legkez­­detleges­ebb ízlése van, megállapítja, hogy fércdolog, vagy hulladék. Ebből az ere­dőből indulnak ki a megmagyarázhatat­lan sikerek, amelyeket esztétikailag soha nem tudunk megmagyarázni és soha nem tudunk megérteni, ők nem az önönma­­gukkal azonos elemeket keresik, hanem az ellenkező értékeket, a másik pólust, a másik ég- és világtájat, a más életberen­dezkedést. Azt, ami hiányzik és mindig is hiányozni fog nekik. Mennyire el tudnak lágyulni egy sze­relmi történeten! Azok, akik nem tudják magukat soha igazán odaadni egy nagy­ érzésnek, akik egy nagy érzés kockázatát soha nem vállalják száz százalékig, mert az a bizonyos belső ellenőrzés, a kontroll­ mindjárt működésbe jön, mindjárt meg­­mozdul s elkezdi szétbontogatni az álla­mok selyemszövöttesét. Ez az elem nem­ tud álmodni, nem tudja odaadni magát igazán egy nagy érzésnek, legyen az szer­­retem, vagy legyen az egy nagy gondo­­­lat, egy nagy politikai erőfeszítés, vagy] bármi, amely nem a valóság szféráiban] gyökeredzik. Transzcendens dolgok iránt nincsen semmi érzéke, de nemcsak az el­­vontságok iránt, hanem az élet nagy his­rája is hidegen hagyja, vagy csaki másodpercekig rikatja meg. Mert a ra­­­cionalista életfelfogás nem engedi áraim­lani azokat a titokzatos és mélységes­ messziről áradó erőket, az érzések fino­­man reszkető aranyporát, amely eljön­ mindenkire, ha egyszer eljön a tavasz, hiszen hozzátartozik az élethez. Hiányzik­ az életükből, tehát megtalálják és meg­­keresik a rossz regényben, a rossz filmen­, a rossz színdarabban. Tapsolnak neki, mert a tőlük mindig idegen formákat fe­­léjük csillogtatják és hozzájuk vetítik­. Ez a magyarázata annak, hogy mennek és sikerrel mennek dolgok, fércélmények­ és tákolmányok, s ez a magyarázata an­­nak is, hogy néha lehetetlen, hogy szin* játszók hogyan érvényesülnek. A nekik* idegen elemek érvényesülése mind**az vagy helyesebben kiélni akarás^ ’tekint' a tükör nem mutat önönmagukról sütik mit, ők a tükörbe idegen dolgokat slzw nek és idegen vonásokat. Ez a pestéi­­kerek titka, ez az a megmagyarázhatatt­t­lan rejtelem, amelyet hiába licitáltunk megközelíteni. A nagy tü­körbo­oz min­­denki, amikor szórakozik és­ saját magvru­kat keresi. Ezek nem magukk keresik­ ezek a magukhoz idegen elemeket. S ezt­ megtalálják a hamis, rossz kdűveltákolíi mozidarabban, a rossz regényekben, a­ rossz színdarabban. És tapsolnak lelke­­sen annak, ami hiányzik­ az ő életükből, bár rosszul van meg a filmen, meg a re­­gényben. Mert ők mindig az idegent ke­­resik, nem mernek a­ nagy tükörbe nézni, mintha félnének saját javaslatuktól. (­t WMAil 2. ) .........................M-3E Bfli történit? " , I-V Hitler programot adott a nemzeti . rt munka ünnepén. Egymillió ember vonult el előtte a tempelhofi me­zőn Nyíltan az Anschluss ellen fordult Dollfuss kancellár Zichy János gróf nagyhatású el­nöki székfoglalót tartott a Nem­zeti összetartás Társaskörében Bethlen István grófot inkei birto­kán lovasbaleset érte Balassagyarmat társadalma lelke­sen ünnepelte a Központi Sajtó­vállalat lapjait A váci vonaton inzultált szerzetes támadója bejelentette, hogy meg­követi az egész katolikus társa­dalmat Peru elnökét egy merénylő újság­­író agyonlőtte Eldöntetlenül végzett a magyar válogatott az osztrák „csoda­csapattal“ Az osztrák kormány elfojtotta a bé­csi marxista tüntetést Katonai alakulatnak nyilvánítot­ták Genfben a német védőrséget Tízezer külföldi vendég érkezett vasárnap Budapestre Milyen idő­ben kedden ? A Meteorológiai Intézetnek május 1-én este 10 órakor kiadott je­lentése szerint várható időjárás a következő huszonnégy órára. Helyenkint záporesők, esetleg zi­vatarok. Kisebb, átmeneti jellegű hőcsökkenés lehetséges. A szegedi egyetem meteorológiai obszervatóriuma jelenti május 1-én este a Délvidék számára. Változékony, aránylag meleg idő. Helyi záporok lehetségesek. Lapunk mai száma 16 fillér.

Next