Nemzeti Ujság, 1933. augusztus (15. évfolyam, 172-197. szám)

1933-08-31 / 197. szám

Csütörtök, 1933 augusztus 31_________________________________ NEBTIEKTI UJSÁG Törvényszéki hírek Súlyos testi sértést okozott gondatlanságból Kleinberger Antal cs­­ezerész, aki ma állott a bü­ntetőtörvényszék Krayzerl-tánccsa előtt. A vád szerint Klein­­berger Antal január 29-én délután autótaxival a Rákóczi-út 28. számú ház felé haladt és mi­kor a soffőr a járda mellé kanyarodott, kinyi­totta a gépkocsi ajtaját és a nyitott ajtó el­ütötte Goldberger Sámuelnét. A perbeszédek elhangzása után a törvényszék Kleinberger Antalt gondatlanságból okozott súlyos testi sértésért 300 pengő pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet ellen úgy az ügyész, mint a vádlott és védője felebbezést jelentettek be. A­ Philanthia virágcsarnok budapesti virágkereskedőcég né­hány hónappal ezelőtt beperelte Krausz Si­mon, az ismert magánbankár feleségét, 6800 pengő erejéig. A budapesti törvényszék a ke­resetnek helyt adott és Krausz Simonnét a kereseti összegben elmarasztalta. A pervesztes fél ügyvédje ezek után felebbezéssel fordult a kir. táblához, amelynek I­ry-tanácsa, Markos Olivér dr. táblabiró referátumában ma foglal­kozott az üggyel. A tábla előtt Krauszné jogi megbízottja kifejtette és okiratilag igazolta, hogy a cég könyveiben mindenütt Krasz Si­mon neve szerepel, a virágokat minden egyes esetben az alperesnő férje rendelte és ennél­fogva Krausz Simonné a virágrendelések ára miatt nem vonható perbe. A tábla beiható ta­nácskozás után helyt adott ennek az érvelés­nek, megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és a Philanthia virágcsarnokot keresetével teljesen elutasította. Rablás büntette cílén emelt vádat a kir. ügyészség Boros László napszámos ellen, akinek ügyét ma tár­gyalta a büntetőtörvényszék Lányi-tanácsa. A vád szerint Boros néhány hónappal ezelőtt egy ferencvárosi lebujban ivott, ahol megis­merkedett egy leánnyal. Éjfél után mindketten eltávoztak, az egyik sötét utcában aztán Boros rátámadt a leányra, erőszakoskodni kezdett vele, majd pedig letépte annak arany nyak­láncát és otthagyta a földön fetrengve az ittas leányt. A vádlott kihallgatása során tagadta bű­nösségét és miután több tanú kihallgatása után sem lehetett a károsult kilétét megállapítani, a bizonyítási eljárás befejezése és a párbeszé­dek elhangzása után a törvényszék nem látta beigazoltnak azt, hogy a vádlott rablást kö­vetett volna el, ehelyett lopás vétségeiben mon­dotta ki bűnösnek Boros Lászlót, akit ezért kéthónapi fogházra ítélt el. ünnepi keretek között csütörtökön délután nyit kaput az új ügetőpálya Az ügetősport híveinek évtizedes reménye válik valóra csütörtökön délután. Kényes ün­nepi keretek között nyitja meg kapuit az új versenytér. Az új pálya a magyar ügetősport reneszánszát jelenti és hogy a megnyitás méltó legyen úgy a pompás pályhoz, mint az ügetősport reményeihez , a Budapesti Ügető­­verseny Egyesület új szezonját négynapos nemzetközi mitinggel vezeti be A nagyszerű kerethez teljesen méltó lesz a legitim program is, melyből a gazdag díja­zású Nemzetközi benthajtás emelkedik ki. Itt a magyar pálya legjobbjaival az osztrák Ner­vus Jerom és a Bécsből hazajött Nevadián és Excellenz mérik össze erejüket. Heathajtás nálunk régen volt. A győztesnek három ver­senyből kettőt kell megnyernie, e verseny te­hát szükség szerint három külön versenyből áll. Értékes száma a programnak a Szeptem­beri handicap, melyben az utolsó form­ák sze­rint Enyém Elga és Oszlány végezhetnek elől. A premier programját az Úrhölgyek és úrkocsisok kettesfogatú hajtása zárja be, ahol Solymosy Jenő báró fogatjának a Győző— Revizionárius kettős ígérkezik ellenfélnek. A pályaavatás délután 5 órakor kezdődik és a negyedik futamot már villanyvilágítás mel­lett futják le. Jelöltjeink a következők: I. Gondolat II.—Mucicapa. IL, IV., VI. és Vili. Nevadian—Nervus remin III. Jerica—London. V. Felix—Tündér, VIT. Elga—Enyém It. IX. Sa mers—Vajda. X. Labanc-Makacs— Győzd-Revizionarius. ­ (Súlyos anyagi gondjai miatt ön­­gyilkosságot kísérelt meg Vámbéry Pál dr. a kecskeméti OTI igazgatója.) Kecs­keméten nagy megdöbbenést keltett Vámbéry Pál dr., az OTI kecskeméti ki­rendeltsége igazgatójának öngyilkossági kísérlete. Vámbéry Pál dr.-t kedden reg­gel fél hat órakor a takarítónő vérében fekve, átlőtt fejjel találta hivatali helyi­ségének padlóján. Az 077-igazgatót élet­­veszélyes állapotban szállították szana­tóriumba. A rendőri bizottság az íróasz­talon 13 búcsúlevelet talált. Vámbéry Pál dr. a rendőrséghez intézett levelében azzal okolja tettét, hogy nemrégen sú­lyos lelki megrázkódtatáson ment ke­resztül, amit nem tud kiheverni. Vám­béry Pál dr. Vámbéry Árminnak a fia és Vámbéry Rusztemnek az unokaöccse. Változatos életpályáját mint belügymi­niszteri tisztviselő kezdte, ezután ügy­véd lett, majd szolgabiró, azután főis­pán. Ezután került az OTI kecskeméti kirendeltségének élére. Vámbéry Pál dr. nagy közkedveltségnek örvendett Kecs­keméten. Az utóbbi időben súlyos adós­ságokba keveredett, úgy hogy pár hó­nap óta már csak 75 pengőt kapott kéz­hez a fizetéséből. Elkeseredését betetőzte, hogy most a miskolci OTI-hoz helyezték, de nem mint igazgatót, hanem mint egy­szerű tisztviselőt s így a jövedelmében érzékeny veszteség érte. Vámbéry Pál dr. felépülésében az orvosok nem bíznak.­­ (Autóbaleset érte Bartalos Gyula forró m­enosi főszolgabírót), amint hivatalos körút­járól visszatérve, gépkocsin aa esti óráikban Encs felé tartott. Egy kanyarodásban a gép­kocsivezető, hogy a szembe jövő szekérrel az összeütközést elkerülje, félrefordította a kor­­mányt kérőkéit s a gépkocsi az árokba fordult. Bartalos Gyula főszolgabíró oly szerencsétle­nül zuhant az árokba, hogy koponyaalapi tö­rést szenvedett. Beszállították a miskolci Er­­zsébet-kórházba. A vezető csak jelentéktelen sérüléseket szenvedett. ________________________________________________________ —» I.IMHUMIJHH­­­FMt... -a.-« I.I.IH. I I ......... mu. lam I - -^ NYILATKOZAT A lapokban legutóbb megjelent egyik köz­leménnyel kapcsolatban a névazonosságra való tekintettel özvegy Del Medico Agostianiné budapesti (II., Kacsa­ utca 17.) lakos és család­jának tagjai annak közlését kérik, hogy semmiféle rokonságban, vagy sógorságban nincsenek azzal a Del Medico Antaniéval, akiről a lapok legutóbb írtak és akinek a lé­tezéséről mindeddig ők még nem is tudtak. — (Ha ön gyorsan akar­ jól megkönnyeb­bülni, használjon „Igmándi“-t s be fog telje­sülni. — (Halálos szerencsétlenség a feren­­városi teherpályaudvaron.) Szerdán este a ferencvárosi teherpályaudvaron halálos végű szerencsétlenség történt. Tuka Já­nos 36 éves vonatfékező egy tehervonat hátsó kocsiját akarta lekapcsolni, miköz­ben jobblábával a váltók közé szorult és elesett. A tolatómozdony keresztülment rajta és jobblábát, valamint jobb karját a kerekek levágták. A borzalmasan sérült vasutast a mentők a Podmaniczky­ utcai MÁV-kórházba vitték, ahol azonban már nem tudtak rajta segíteni, mert sérülé­seibe rövidesen belehalt. —­­Beiratkozás a pestszenterzsébeti maffán­­leánygimmnáziumba.) A pestazenterzsébeti nyilvá­nos jogú magán-leánygimk­náziu­m I—Vll. osztá­lyaiba a beírások szeptember 13-án és 14-én dél­előtt 9-től 2-ig lesznek (Török Flóris­ u. 106., I. em. 14.). A különbözet­i vizsgála­tra való jelent­kezés szeptember 6-én délelőtt­­(Mer 12-ig. A különbözeti vizsgálatok szeptember 11-én reggel 8 órakor kez­dődnek. Az iskolaév ünnepélyes megnyitása szep­tember 15-én reggel 8 órakor.­­ (Insull bankárt hatvan napig fogva tartják.) Insull Sámuel, a híres chicagói bankár, aki már hónapok óta Athénban él, miután nagy összegek elsikkasztása után sikerült elmenekülnie Amerikából, a jelek szerint mégis csak elveszi méltó büntetését. Az amerikai kormány több­szöri erélyes felszólításra az athéni ha­tóságok, mint ismeretes, a múlt hét vé­gén elrendelték Insull bankár letartózta­tását s a letartóztatási végzést most az athéni semmitőszék is helybenhagyta, elutasítva a védelemnek azt a kérését, hogy helyezzék legalább is ideiglenesen szabadlábra a súlyosan beteg bankárt. A sémmitoszék úgy döntött, hogy a sza­­bad l­ábrahe­l­yezési kérelemnek még a be­teg súlyos állapotára való tekintettel sem lehet helyt adni és hogy a beteg bankárt a rabkórházba kell szállítani or­vosi kezelésre. A sémmitoszék határo­zata értelmében a letartóztatás hatvan napig tartandó fenn s ezalatt az idő alatt az amerikai hatóságoknak be kell terjeszteniök az összes terhelő bizonyíté­kokat, mert a hatvan nap lejárta után egyébként a görög hatóságok ismét kénytelenek lesznek szabadlábra helyezni a sikkasztó bankárt.­­ (Amerikai örökséggel szélhámos­­kodó csalót fogott el a rendőrség.) A bu­dapesti főkapitányságra az utóbbi idő­ben több olyan feljelentés érkezett, ame­lyek azt panaszolják, hogy ismeretlen tettesek Amerikában élő rokonaik meg­bízóinak adták ki magukat és kisebb­­nagyobb összegeket csaltak ki ezen a cí­mén. A rendőri nyomozás folyamán el­fogták a detektívek Kispesten Szőke Antal 28 éves napszámost, akit előállí­tottak a főkapitányságra. Kihallgatása alkalmával kitűnt, hogy a megkárosí­tott családok gyermekeitől szerezte be az adatokat, amelyek alapján aztán mint a helyzettel ismerős egyénnek sikerült elkövetnie a szélhámosságokat. A nap­számos hasonló bűncselekmények miatt már tizennégy esetben volt büntetve és csak nemrég szabadult ki a szegedi Csil­­lagbörtönből. Letartóztatták.­­ (Felvétel varrótanfolyamra.) A Szociális Missziótársulat a pilisi hegyek legszebb fek­vésű helyén fenntartott intézetében hat évtől 20 éves korig felvesz oly r. kath. vallásu leá­nyokat, kik elemi, vagy polgári iskolát vé­geznek, vagy pedig sankás-varrásból képezhe­tik ki magukat, úgyhogy le is szerződtetnek, felszabadulnak és munkakönyvet kapnak. Testi fejlődésben elmaradt és vérszegény gyerme­keknek az eddigi tapasztalatok szerint az inté­zet még szanatóriumot is jelenthet. A főváros­ból csak 50 percnyire van az állomás s mégis a legcsöndesebb és üde hely fővárosi gyerme­kek ideális elhelyezésére. Ellátási díj 50 pengő havonta. Jelentkezni lehet: Kende Mercedes S. M. igazgató-nővérnél, Csobánka-Telep u. p. Pomáz, Pest vm.­­ (A Balatoni Hajózási Rt. meghosszabbította nyári menetrendjét.) A Balatoni Hajózási Rt. jú­nius 29 től szeptem­b­er 3-ig érvényes nyári menett­­rend­jét szeptember 10-ig bezárólag meghosszab­bítja. Tehát a június 26-tól szeptember 3-ig érvé­nyes menetrendben feltüntetett összes hajójára­tok, min­t a Balatonföldvár és Bal­atonszemies között leraklított különjáratok bezárólag szeptember 10-ig közlekedne­k. A szántód-—tihanyi révha­jó augusz­tus 10-től szeptember 3-ig hirdetett sűrített jára­­­taiit ugyancsak bezárólag szeptember 10-ig tartja fenn a társaság.­­ (Angol újságírók a trianoni hatá­ron.) Az angol sajtónak a második an­gol cserevonattal jött tekintélyes képvi­selői, élükön Oswald Baron és P. Forrest közírókkal, a Magyar Revíziós Liga meg­hívására megtekintették a trianoni hatá­rokat. A Lukács György vollt, miniszter, a Magyar Revíziós Liga elnöke vezetésével Balassagyarmatra érkezett angol vendé­geket Paczolay Zoltán, Nógrád vármegye tiszti főügyésze, a Revíziós Liga balassa­gyarmati tagozatának elnöke, Horváth Sándor polgármester, Dömötör Aurél rendőrtanácsos vezették végig a Balassa­gyarmat, Ipolyság, Tésa, Vámosmikola mentén elterülő trianoni határon. Az an­gol vendégek saját szemükkel győződhet­tek meg a tiszta magyar vidéket szétsza­kító határvonalak esztelen és igazságta­lan voltáról és azok romboló hatásáról. A határjárás után a társaságot Huszár Ti­bor földbirtokos fogadta magyaros ven­dégszeretettel vámosmikolai kastélyában.­­ (A Budapesti Kereskedelmi Akadémia igaz­gatósága közli), hogy valamennyi tagozatán (kö­zépiskolát végzetteik tanfolyama, keleti tanfo­lyam, fiú felsők­ercekodalm­i iskola, női fe­lsőkeres­­k­ed­el­m­i iskola, egyéves női szaktanfolyam, esti kereskedel­mi szaktanfolyam) az előadások a kul­­­tuszmini­szt­eri rendeletnek megfelelőan szinté­n szeptember 16-án kezdődnek. A pótbe h­atások meg­kezdődtek és naponta 10—12 óra között folynak. Javító vizsgák és kollokviumok szeptember 11-én és 12 én lesznek. Felvilágosítások telefonon is: 205—47. Tájékoztatót kérésre küldünk. V., Alkot­mány­ utca 11. szám. — (400.000 pengő értékű ékszert és mű­kincset raboltak a betörők Pálffy János gróf bajmóci kastélyából.) A cseh ható­ságok rádiógramban értesítették a buda­pesti főkapitányságot, hogy a Felvidéken Pálffy János grófnak a híres bajmóci vá­rában nagystílű betörők garázdálkodtak, akik a vár kápolnáját, képtárát és fegy­vertárát csaknem teljesen kifosztották. A tettesek igen sok értékes holmit, fest­ményt, ékszert és műkincseket vittek el. A kár meghaladja a kétmillió cseh koro­nát. A csehszlovák rendőrség, mivel nem tartja lehetetlennek, hogy a tettesek át­szöktek Magyarországra, közölte az elra­bolt értéktárgyak leírását és kérte a bu­dapesti főkapitányságot, hogy amennyi­ben a betörők Magyarországra szöktek volna, kézrekerülésükre tegye meg a szük­séges intézkedéseket.­­ (Hétnapos társas hajóutazás az Aldu­­n­ára, a Kazán-szoroshoz és a Vaskapuhoz.) A MFTR „Erzsébet királyné“ termelketésé­­vel szeptember 23-ától 29-ig, rendkívül olcsó részvételi díjjal különhajót indít az Alduná­­ra, amely rendkívüli alkalom lesz a Duna legszebb szakaszának megtekintésére, továbbá üdülésre és pihenésre. E társaskirándulás résztvevői megtekintik Belgrádot, külön ki­rándulást tesznek Ada-Ka­leh-Szigetére és a Vaskapun át Tum-Szeverinbe. A részvételi díj 80.—119.— pengő elszállásolás és ellátás szerint. Vizumköltség 3 pengő. Jelentkezési határidő szeptember 20. Jegyek kaphatók uta­zási Irodánkban: V., Honvéd­ utca 10. — (Lelőttek a cseh határőrök egy ma­gyar fiút.) Víg Ferenc 15 éves garamkö­­vesdi legényt súlyos és életveszélyes ál­lapotban comblövéssel szállították be az esztergomi­­év­os­ kórházba. Víg Ferenc bort és zsírt csempészett át Magyaror­szágból cseh megszállt területre. A cseh vámőrök azonban észrevették és utána lőttek. ­ Káposztásmegyeri versenyek Mozgalmas és kitűnő sportot nyújtott Szer­dán az Űrlovasok Szövetkezete meetingjeinek megnyitónapja. Részletes eredmények a következők: 1. Igazgatósági akadályverseny: 1. Szonda tür: Szikra (3 r.) Fedlina, 2. Hétre (3) Rojik, 3. Med­ve (5) Mészáros. F. M.: Helga. Sláger. 0 h. 2 h. Tot. 10:11, 11: 12. Befutófogadás 3:9. II. Nyeretlenek galversenye. 1. Issekat* Gy. Csoda (8:10) Rojik. 2. Kapisztrán (1 és egynegyed) retting. 3. Bonnétable (2 és fél) Bode. F. m­.: Splendid. Fél h. 8 h. tot. 10:22. Befiltófogadó*: 18. Ill. Adony-fiátverseny: 1. Székely, 1. dr. Kír Alag (p) Mészáros, 2. Mimi (12) Frosch, 3. Ignác (10) Szentgyö­rgyi. F. raj Csalóka. 5 h. 6 h. Tot. 10:21. Befutófogadás: 111, IV. Hadseregi sikverseny-handiaap. 1. ttlapkft tfsz. Előre Fllante (3) Stoltay, 2. Algír (12) Bétiárd, fl. Pimpóka (1 és egynegyed) Rapp. F. raj­znod, Lucky strike. Kolibri. 2 h. háromnegyed h. Tot. 30:30. 15. 15. V. Miklós Aladár-emlékverseny: 1. Polacsnyich J. gróf Parancs (4) Túl., 2. Galiba (10) Káltai Járm­a. 3. Mai nap (2 és fél) Jeney. F. m.! Kt­­táblázni, Sankifli. Brassó, Tally*hó, Ml«*irt, Ito­­becca, Promise. Háromnegyed 4» fejh. Tot. 10:94, 32 , 25, 25. VI. Eladó kétévesek handicapja. 1. Gombolás E. inb. Romsello (4) Szentgyörgyi. 2. Bácskfi (1 és fél) Weissebach. 3. Legenda (20) Fodor P. F. ra.: Politikus, Ostoba, Pirtó. Quasimodo, No most. Rubinon, Nolko. 1 és fel h. Fejh. Töt. 10,63, 11, 13, 36. VII. Mausika-ha­ldicap: 1. Csernetics B. Ahogy akar (4) Simics, 2. Majmomt (6) Golsztonyi, 3. Ma­dár (6) Schwadlenka. F. in.: Keszkenő, Csetepaté, Vicispán, Ragyogó, Add oda, Forgatag, Csengőd, Terstonson. KERESED MEGVÉTELRE! ZSOKK HERMANN: Introductio In Venus Testamentum 1910. Esetleg későbbi kiadás. — Ajánlatokat: „KIS PAP“ jeligére kérek. MMMMMMWWmMMMeMeMMMMeceUH. — (Uj Meinl fióküzlet.) Augusztus 19-én nyilt meg az Alkotás­ utcában Meinl Gyula R.-T. 48-ik fióküzlete. Amint értesülünk aug. 31-én a Podmaniczky-utca 1. sz. alatt (Nagy­mező-utca sarok) nyílik meg a 49-ik és a Pasaréti-út és Volkmann-utca sarkán az 50-ik fióküzlet. Mindkét üzletben augusztus 31-én és szeptember 1-én ingyen kávépróbafőzés. A Közgazdasági egyetemre felvétel és min-*­den egyéb tanulmányi ügyben díjmentes ki­merítő prospektust küld és felvilágosítást ad Tanácsadó iroda, IX., Lónyay­ utca 15., 1/1. , Epekő-, vesekő- és hólyagkőbetegek, va­lamint azok, akik húgysavas sók túlszaporo­­dásában és köszvényben szenvednek, a termé­szetes „Ferenc József“ keserűvíz állandó hasz­nálata mellett állapotuk enyhülését érhetik el. Élelmiszerpiac Élelmiszerárak a székesfőváros vásárcsarno­kaiban és nyilt piacain. Kiskereskedelmi árak. Marhahús: rostélyos, felsül kg. 110—220, leves­­hús 80—200 fillér. Borjúhús: comb kg. 220— 220, borjúvesés 140—200 fillér. Sertéshús: karaj kg. 160—220, tarja, comb, lapocka 132—160, ol­dalas 110—150, zsírnak való szalonna 116—140, háj 132—152, zsir 136—150 fillér. Élő baromfi: csirke drb. 70—200, lúd és ruca 140—800 fillér. Tisztított baromfi: csirke kg. 140—240, lúd és ruca 120—150 fillér. Tojás: tea drb. 7—9, főző és apró 6—1 fillér. Halak: élő ponty kg. 120— 180, jegek­ és nem élő 80—120 fillér. Tej és tej­termékek: tej l­t. 32, tejföl 120—160, teavaj kg. 220—280, tehéntúró 16—80 fillér. Kenyér: fehér kg. 40-02, félbarna 26—36, barna 20—32 fillér. Szárazfőzelék: bab kg. 14—36, borsó 40—66, lencse 32—68 fillér. Zöldségfélék: fokhagyma kg. 18—40, vöröshagyma 8—12, fejeskáposzta 6—14, kelkáposzta 16—30, tisztított karfiol 40 —100, rózsaburgonya 6—10, ella 5—8, sóska 16 —30, tisztított paraj 14—24, zöldbab 20—60, uborka 14—40, zöldpaprika 12—28, paradicsom 14—20, főzőtök 6—10, zöldtengericstő drb. 3—6, kararébé 3—8 fillér. Gyümölcs: alma kg. 12— 60, körte 15—70, görögdinnye 8—16, sárga­dinnye 6—28, őszibarack 16—100 fillér. Tokaji borok: szamorodni i­t. h00, aszú 300 fillér. A forgalom a piacokon és a vásárcsarnokokban élénk volt. A tojás, tisztított lúd és ruca, a sóska, uborka és a paradicsom ára emelke­dett, a görögdinnye ára csökkent. — Élelmi­szerárak a budapesti nagyvásártelepen. Nagy­bani árak. Élő baromfi, csirke kg. 115—125, lúd 95—105, ruca 100—110 fillér. Tisztított ba­romfi: csirke kg. 120—180, lúd 109—130, ruca 100—125 fillér. Tojás: tea drb. (ládaáru) 6.3— 6.8, (kosáráru) 6.5—6.8 fillér. Tejtermékek: tejföl lit. 120, teávaj kg. 190—210, tehéntúró 10—84 fillér. Szárazfőzelék: bab kg. 12—26, borsó 22—40, lencse 22—48 fillér. Zöldségfélék: fokhagyma kg. 13—16, vöröshagyma 4,5—6, fejeskáposzta 4—6, kelkáposzta 14—18, karfiol 20-40, tisztított paraj 10—12, főzőtök 5—7, ka­­larábé drb. 2—3, sóska kg. 12—20, Uborka 10— 35, zöldbab 15—30, paradicsom 10—14, zöld­­tengeriese drb. 3.5-1.5, zöldpaprika kg. 10— 16, burgonya: nyári rózsa 5—5.5, őszi rózsa 4 5—4.8, ella 4—4.3, Csiperkegomba kg. 120— 140 fillér. Gyümölcs: alma kg. 6—22, körte 6 —40, sárgadinnye 5—10, őszibarack 10—60, gö­rögdinnye 6—10, mák 56—60 fillér. Egyesületi és társadalmi hirel. A Magyar Sütőiparos Szervezetek Országos Központja szeptember 3-át­, vasárnap Debrecenben. Szeptember 8-án, pénteken pedig Makón tart orszá­­gos­ sütőipari nagygyűlést. Minthogy ugyanakkor Debrecenben és Makón ipari vásár és kiállítás is lesz, mindkét helyi varrurt­i kiedvazuséinnyel lehet utazni. Igazolványok a kereskedelmi és ipari ka­maráktól szerezhetők be.­­ (Megoldódott a lajosmizsei vonat­kisiklás rejtélye.) Szerdán reggel 7 óra 50 perckor Kispest és Pestszentimre kö­zött kisipott az arra haladó személyvo­nat mozdonya és kalauzkocsija. A nyo­mozás megállapította, hogy hatalmas kő­darabot ékelt valaki a váltóvasak közé s­em okozna a szerencsére nem nagyarányú balesetet. A budapesti fő­kapitányság sé­rülési csoportja s a kispesti kapitányság együttesen nyomoztak ebben az ügyben , szerdán délre a nyomozás eredményre is vezetett. Kiderült, hogy nincs szó ko­molyabb merényletről. Egy tízéves kisfiú oktalan játéka idézte elő a balesetet. A kisfiú előző napon a vasúti töltésen ját­szott s mint maga mondta, látta, hogyan futnak át a vonatok a váltón. Kiváncsi volt, mi történik, ha követ tesz a váltóba. Mindjárt meg is próbálta. A fiatalkorú gyermeket az aránylag szerencsésen vég­ződött vonatkisiklás miatt nem lehet fe­lelősségre vonni, az apja ellen azonban eljárás indul. Ezzel a rendőri nyomozás be is fejeződött. . . (Rövid hirek.) Varga Vince nagyharsá­nyi villanyszerelő felmászott az oszlopra, hogy az áramot kikapcsolja. Munka közben egyen­súlyát vesztve a vezetékhez ért. Az áram ha­lálra sújtotta. — Illyés János kunszentmiklósi gazdálkodó háza kigyulladt. A ház és a mel­léképületek, valamint a gazda egész évi ter­mése elégett. — Csengery Sándor Pál gyógyszerésznövendék autója Debrecenben elütött egy kilencéves kisfiút. A gyermek a helyszínen meghalt. — Perkáta község sárga­­agyag bányájából sározáshoz szükséges földet ásott ki Particsek András. Ásás közben hatal­mas földtömeg szakadt rá és eltemette. A kö­­zelben dolgozó munkások még élve ásták ki a föld alól, de néhány óra múlva meghalt.­­ Karlovits Sándor soffőr és Bognár György érdi lakosok Érd községből személyszállító autóval Vecsés községbe utaztak. A vecsési határban a 197. számú őrháznál a soffőr nem vette észre a leeresztett vasúti sorompót és nagy sebességgel nekihajtott. A sorompó ösz­­szetörött és az autó is megrongálódott. Sérü­lés nem történt. A Goschler János németbolyi földmives 11 éves József nevű siketnéma fia tehenet legeltetett a réten. Legeltetés közben a fiú a tehén kötelét derekára csavarta. Köz­ben a tehén valamitől megijedt, megbokroso­dott, a fiút a kötélnél fogva magával hurcolta és közben többször a fejére lépett. Goschler József a helyszínen meghalt. A balesetért sen­kit sem terhel felelősség.

Next