Nemzeti Ujság, 1933. szeptember (15. évfolyam, 198-222. szám)

1933-09-26 / 218. szám

Byrd admirális elindult kétéves délsarki útjára E. Foerster tengernagy, a német flotta új főparancsnoka Harsányi Lajos a nagy magyar költő ötvenéves Mitacsek Kornélné dr. az első magyar női végrehajtó ... i 831SZEP 2­6­ ) WWv/' ^ Manitt hívei tüntettek a sinaiai ünnepség­ek­en ItöfáráS ''mmmrnmmmmmmmmmmmmm■ ■ . ..i — ~ ■ ' ———— i ■ — ■ n­ % ~ Imréd# 71 Meteorológiai k pénzügy­minisz-Intézet Jelentése ^ v ten hazaérkezett szerint várható HI TWlPl W JrA Genf ből ~ M cseh időjárás a követ- ff fjfflmi Hmm Jr B K É I ** mfew M ’ Jtormány ettip­iirifi# r. 111 j­iaan­ ^"cre­jgagspg V nyégésin ^ XV. évfolyam 218. szám ♦ KEDD ♦ Budapest, 1933 szeptember 26 . ütése ° Gyáva hatalmasok Fojtó köd borul az erdőkoszorúzba Kárpátokra. Mintha a népi balladák homályából támadnának fel az árnyak, úgy torpannak össze a szinajai bércek között a történelmi fércmunka alkotói. A kisantant hatalmasai egyre gyakrab­ban találkoznak. Hol a tátrai tenger­szemek tükrénél, hol az Adria partján, hol pedig az erdélyi havasok látják néhány napra együtt a Duna-medence legaggodalmasabb diplomatáit Micsoda önbeismerés van a kisantant-konferen­­ciákban! Határozott bessz-sejtelmek gyötrik a világ közvéleményét meg­tévesztő hazugságok árán összetákolt rendszer ügynökeit. Valahányszor Nyu­gat egyik metropolisában felfigyel a nagy nemzetek sajtója, a kisantant fürge titánjai minduntalan összeszaladnak és semmitmondó kommünikékkel igyekez­nek felejttetni mindent, amit a fejlődés dinamikus ereje döbbent a dübörgő élet elé. A történelem nem ismer sorompókat. Ha a végig nem gondolt liberalizmus jel­szavai szerint elvetélt demokráciák ve­zérei ma az elhivatottság parancsa sze­rint nem mernek tettekre vállalkozni, úgy számukra a jövő elveszett. A kis­antant sorsa már nem a Pasicsok, meg Bratianuk körmönfont ravaszsággal le­kártyázott cselszövényei szerint alakul, hanem mint politikai valóság most kel­lene, hogy igazolja magát. Államok életében nagy jelentősége van a zseninek, akinek működése egész korsza­kot jelentő eredményeket vív meg nem­zete számára. De hogy egy ország, mint politikai egység, a történelem kérlelhe­tetlen gépezetében megtalálja beleillesz­­kedésének lehetőségét, ahhoz nem ele­gendő, hogy nagyeszű vezérek álljanak ki a gátra, hanem az is szükséges, hogy az egyént fűtse a történelmi hivatás tudata, mert enélkül elvesz a géniuszba vetett hit, ami miatt Carthago leomlott. Franciaország nélkül a kisantant semminemű realitást nem képvisel. Az idő nekünk dolgozott. Az elmúlt tizen­négy esztendő magyarbarát propaganda volt. A horogkereszt ölelésétől zaklatott Csehország hírhedt demokráciája ma már „a testvér tót“ nép sajtójának el­­némításához jutott el. A délszláv állam­együttes oly divergáló erők feszülését érzi remegni népi testén, aminek éppen a kisebbségek fejlődő igényei miatt már egyszer szétrobbantották területei­nek államiságát. Románia pénzügyi hely­zete naponta kínos szenzációkkal lepi meg Párist. A Quai d'Orsayra érkező francia gazdasági szakértők pedig mind­egyre lesújtóbb véleményt mondanak a vazallusokról. A homokóra pereg. A Duna völgyének megbolygatott élete százmilliók gazda­sági jövőjét veszélyezteti. Amíg mind­untalan vámtételek, meg devizakompen­zációs részleteredményeken civakodnak a zöld posztó fölött, addig — ne felejtsük — Európában új államformák kialaku­lását élik meg a nagy nemzetek. Az állam totális lehetőségével szemben az öreg Duna mellé kényszerült népek valami furcsa kábulatban tartva zárkóz­nak el egymástól a közös érdekek előtt. Ki felelős ezért? Ég­ világ a tanunk, hogy megcsonkítottságunk, sárbatiport igazságunk mellett is mindig hajlandók voltunk a jobb jövőért áldozatot hozni. Prága több mint egy esztendeje harci vámokat tart fenn velünk szemben. Benes pedig valahányszor — az agrár­érdekek közössége miatt — déli szom­szédjainkkal a modus vivendi kérlelhe­tetlen logikája szerint közeledésre jutot­tunk, mindig bámulatos könnyedséggel húzta ki a szőnyeget a megegyezés alól. Szinajában azonban megint Genf­re fognak hivatkozni és az „ottani“ megbe­szélések folytatásai lesznek az „itteniek­nek“. Gyilkos szemfényvesztés. Valami-­­kor még ítéletet mondanak azokon a ha­talmasokon, akik oly gyávák voltak, hogy saját maguk előtt tagadták le fel­adataik történelmi aktualitását. A svájci üvegházban majd megint összejönnek az európai sors részvényesei és a szokott türelemmel fogják meghallgatni, hogy az igazgatóság milyen egyenleget muta­tott ki. Az eredményt előre kitalálhattuk ed­dig is, de most a szinajai hatalmasokra figyelünk. Milyen türelmetlen kíváncsi­sággal fordult valaha Nyugat Benes,­­ meg Titulescu szereplése felé. A párisi / / címszedők nem győzték elég kiabálóan / / kiszedni, hogy a szövetséges mágusok­­ mit tartanak fontosnak. Néhány eszten­­dőcske csupán, de ma már egy szajna­­parti lap társasági rovatában akadtunk rá a pelesd randevú nyomára... Vájjon mi történhetett itt, hogy a fran­cia közvélemény, amely pedig soha nem hűtlen önmagához, távoli közönnyel veszi a dédelgetett kegyeltjeinek légvál­tozásait? De ez nem is a mi ügyünk! Más itt a fontos. Ahogy a fogaskerék kíméletlen rovátkáinak egymásba illeszkedő nyu­godt ütemét figyeljük, úgy tapasztaljuk, hogy az élet nem ismer kedvenceket és kitagadottakat. Lehettünk egy-két évti­zeden keresztül mostohái a sorsnak, de nem akarunk a jövőben azok lenni. Ez az akarat ma mindenünk. Most azonban a szomszédainkat figyeljük és türelmetle­nül várjuk, mikor szerepelnek le azok a rókák, amelyeknek a jövőben egyre sava­nyúbb lesz­­ a szőlő. Egy napon a szinajai kisantant-konfe­­rencia éppen úgy a múlt emléke lesz, mint a többi eszmecsere, amelynek dátu­mait nyugodtan elfelejthetjük. De egy­szer számonkérik a mai hatalmasoktól is, hogy miért gyávák,­­ amikor milliók nyomorognak. A TENYÉR JÓL NŐSÜL A két barát a kávéházban ült és a tenyérjós sértődötten mondta: — Hogy tehettél ilyet! Édes Jánoskám, hogy tehettél ilyet! Még csak nem is gyanítottam, különben . . . Mikor is tör­tént a dolog? — Idestova egy hónapja már, hogy megvolt az esküvőnk — felelte Jánoska mosolyogva. — Aztán olyan nagy baj az? Hiszen úgy élünk, mint a galambok. — Hidd el, Jánoskám, Szókratész is úgy élt Xantippével egy hónap múltán... Dehát mit lehet most már tenni? Min­denesetre meg fogom nézni a feleséged kezét. Csakhogy előbb kellett volna! Előbb! — Dehát olyan arányos az az asz­­szonyka, hogy nincsen­­párja az egész világon! — lelkesedett Jánoska. — Aranyos, aranyos — legyintett a tenyérjós sokatmondóan. — Mit tudja azt egy ilyen laikus, hogy miféle bajokat rejt magában egy-egy emberi lélek!... Nézd, édes Jánoskám, átöröklésekről már bizonyosan hallottál, u­gy­e, és be­tegségekről is, már olyanokról, amelyek idők múltán, a szervezet egyes részeinek gyengesége folytán keletkeznek . . . — Szörnyű! — sóhajtotta Jánosba és eltűnődött azokon a rémségeken, ame­lyeket tenyérjós barátja néhány perc alatt elébe tárt. — Hiszen akkor nem is volna szabad senkinek megnősülni. — Háhá! Nem úgy van az. — villant fel diadalmasan a tenyérjós szeme----Az ember védekezni is tud a kifürkészhetet­len jövő meglepetései ellen. Először is orvoshoz megy. Alapos, mindenre kiter­jedő orvosi vizsgálat, barátom!... Aztán jellemvizsgálat, lehetőleg több kitűnő grafológusnál. Ez kettő. Majd, harmad­ ÍRTA, , MAJTHÉNYI GYÖRGY szór, horoszkópot csináltat magának a két házasulandó fél, és utoljára jövök én a nagy ágyúval! ... így kell azt csinálni, öregem! Jánoska hallgatott. Alighanem rettentő lelki gyötrelmei voltak, amiért mindezt elmulasztotta. De a távolba vesző ekin­­tetéről következtetve, az is lehet, hogy a drága, kicsi feleségére gondolt . — Hát te miért nem nősülsz meg? — kérdezte kisvártatva a tenyérjóst. — Ki mondta azt, hogy nem nősülök meg? Megnősülök én pajtás, mihelyst megfelelő tenyerű nőt találok. Már ed­dig is jócskán körülnéztem, de mindig volt valami bibi a dologban. Vagy ez, vagy az nem stimmelt . . . Mert érthető, ugyebár, hogy kissé válogatós vagyok. Azok a hosszú, szépnek mondott, töré­keny, hátrahajló, de impraktikus női kezek, melyeken ezer meg ezer ránc van, nem nekem valók. Kicsi, rugalmas, ró­zsaszínű kezet keresek én. Inkább legyen tömzsi és négyszögletes, mint hosszúkás. Hűség, állhatatosság, kitartás, hazaszere­tet legyen benne! Észszerű gyakorlatias­ság, amelynek az érdeklődése azonban szellemi területekre is kiterjed . . . Le­gyen energikus és egészséges . . . — De ha — mondjuk — megtalálod ezt a nőt és éppen neki nem fogsz kelleni? — vágott a tenyér­jós előadásába Já­noska? — Hát — és a tenyérjós a saját tenye­rébe nézett — olyat fogok keresni, aki­nek én is kellek és ... és meg is fogom találni! — Biztos vagy ebben? — Benne van a tenyeremben. Ennyi határozottság megnyugtatta Jánoskát a tenyérjós jövője felől, magát­ illetően pedig meg volt elégedve azzal, amit a jelenben kapott, így hát elbúcsú­zott barátjától, miután megígérte neki, hogy legközelebb alkalmat nyújt neki, hogy felesége tenyerét megvizsgálhassa. Hanem ez a legközelebbi alkalom va­lahogy nagyon is váratott magára, eltelt addig vagy fél esztendő is. A kávéházban találkoztak ezúttal is és a tenyérjós egy hölggyel ült. — A menyasszonyom — mutatta be diadalmasan. Jánoska szelíden meghajolt, mint olyankor, amikor valami csapás feny­e­­gette és több örömet igyekezett mutatni, mint­ amennyit valójában érzett. Hogy a menyasszonynak a tenyere szögletes volt-e, azt nem tudta, de hogy a feje és az egész alakja az volt, azt látván látta. Energikus, tömzsi kis hölgynek látszott, Jánoska semmiesetre se merte volna feleségül venni. De a tenyérjós lelkesen magyarázta: Ezt a tenyeret nézd meg öregem! Ezt az egészséget, ezt az energiát! Itt van hűség és állhatatosság! . . . És a szemlélete nem csupán anyagi irányú, bizony, van benne idealizmus is jócskán, igaz-e, Gyöngyikém? Jánoska gratulált és ismét csak gra­tulált, valahányszor a tenyérjós egy-egy himnusszal végzett, de nem tehetett róla, valami elfogultságga­ nézte a Gyöngyi­kének­ nevezett kitűnőség-komplekszu­­mot és szeretett volna elbúcsúzni tőle. De a tenyérjós meg­tartóztatta. — Hát ti hogy vagytok? Nincs semmi baj? Hej, hogy ém­ annak az asszonyká­nak a tenyeréét nem ismerem! Hanem mutasd csak ide a tiedet. — Nem! Nem! — tiltakozott Jánoska. — Én nem­, akarok előre tudni semmit. Igy­ vagyok boldog, ahogy vagyok — és az asszal dugta a két kezét. Lapunk mai száma 16 fillér

Next