Nemzeti Ujság, 1933. október (15. évfolyam, 223-248. szám)
1933-10-22 / 241. szám
Gróf Karátsonyi Jenő v. k. tt meghalt Sborah szenátor lesz Amerika első ’ • > -■ moszkvai nagykövete Toscanini, a világhírű olasz karmester október végén Budapestre jön Az ötvenéves dr. Csilléry Andrást ünnepük a társadalmi és politikai egyesületek / iV r\ OA / r \ M a ingyen Szalon és időjárás —i — ■■■ - ----------------- i - 1 r ~ Japán TI Meteorológiai miatt közeledik Intézet Jelentése __ i mii mm mm itaf "i egymáshoz nmem m NEMZETI ITJSÁfi Pfié tává*tJín-mJjKjrwSk+y «s 'és eggéli"köd"* XV. évfolyam 241. szám ♦ VASÁRNAP ♦ Budapest, 1933 október 22 ,ne'n"'cht TÁRCAJEGYZETEK KIRAKATOK Akármilyen különös, öregségemre szeretek múzeumba járni. Igaz, mindenki jár múzeumba. Az ember élete során végiggyalogolja, vagy igazabban végigrohanja Európa rengeteg múzeumát. Egyszer láttam egy mulatságos amerikai filmet, amelyik kifigurázta, miként száguldanak végig a tömegutazó amerikaiak az európai gyűjtemények fényesre kent, padozatain Az ötletes rendező görkorcsolyákon gurította végig őket a termeken. Hátha nem egészen így is történik a múzeumjárás annyi bizonyos, hogy egy délelőttön nem lehet végignézni sem a vatikáni gyűjteményeket, sem a Louvret, sem a bécsi kincseket, de éppen így a pesti múzeumokat sem. Az ilyen nekilendüléseknek az az eredményük, hogy az ember azt hiszi, hogy mindent látott, de alapjában tudja, hogy semmit sem nézett meg. Pedig hát múzeumot úgy érdemes nézni, hogy az ember egy-egy délelőttöt eltölt valamelyik teremben, jól szemügyre veszi a dolgokat, mindent megnéz és megfigyel mert akkor lát csak csodálatos dolgokat, amikor ismerkedik meg sok mindennel, amit érdemes tudni is, látni is, figyelni is. Bevallom, a legnagyobb pihenés: a bámészkodóé. Nem véletlen, hogy a parasztembernek nagyszerűek a megfigyelései. Miért? Mert a természetben megszokja a szeme a figyelmes és alapos nézést, amikor nemcsak a tekintet, bámul el, hanem a tények minden aprósága feljegyződik az agyba. Van egy barátom, szenvedélyes horgász, aki megmagyarázta egyszer nekem a horgászat titkát: órákig lehet nézni a vizet, amely minden pillanatban más és más, állandóan friss újságokkal és jelenségekkel szolgál, végtelenül változatos. Ha az ember a Duna partján sétál és csak úgy elmegy a folyó mellett, úgy hiszi, hogy a vízben nem történik soha semmi s hogy csak egymásután rohannak a hullámok, pedig a természetben nincs semmi, ami nem jelentene örök mozgást, újabb és újabb változatokat. Szoktak olyan rejtvényeket feladni újságokban, hogy leközlik valamelyik kis szobor vagy érdekes épületkiképzés részletét és ki kell találni, hol és a város melyik pontján helyezték el az ilyen kis remekművet. Vannak emberek, akik esztendőről-esztendőre mindennap kétszer-négyszer haladnak el ugyanazon az útvonalon és sohasem figyelik meg sem az épületeket, sem a házakat, sem a díszeket, sem a szobrokat, akik élnek egy városban és nem ismerik magát a várost, nem keresik és nem is találják meg apró szépségeit és örömeit. Az igazi budapesti embernek most tökéletes gyönyörűsége rellik azokban a kis kertekben, amelyeket a város különböző pontjaira varázsolt a kertészet művészete. Mindegyik ilyen kertnek más a szépsége, más a kiképzése, más a stílusa: órákig el lehet bámulni, de vájjon ki áll meg a kertek előtt, ki nézi meg a virágot, ki élvezi a természet csodás gyönyörűségét! Ilyenkor ősziszapban a Margitsziget és a Városliget tökéletes szépségeket nyújt. Nincsen szebb, mint a pesti ősz a pihenésre vágyó fák között. Reggelenkint olyan dúsak s olyan elragadóak ezek a szépségek, hogy szinte sajnálom azt a sokszázezer embert, aki mindezt nem látja. Azért mondom, hogy sokszázezret, mert a munkába vagy a hivatalba, rohanó embereken kívül senki e világon nem sétál, de nem is megy végig a Városligeten ezeken a szépséges reggeleken. Most, amikor kibontakoztak a belvárosi plébániatemplom régi építészeti szépségei, sokszor megállók az Esküúton, várjon a haladó és sétáló emberek közül ki áll meg és ki nézi a középkori gótika remek emlékeit! Néha csakugyan jön egy-egy társaság: külföldiek, akiket az autóbuszokról szállítanak le és mutogatják nekik örömükre a templom építészeti finomságait. Mi is megnéznék valószínűleg, ha előbb autóbuszra ülhetnénk és elvinnének bennünket valahova a külföldre. A Nemzeti Múzeumban most látható az a gyűjtemény, amely a Bécsből hazahozott kincseket állítja ki. Végre láthatjuk Mátyás és Beatrix reliefjét, láthatjuk Anonymus híres krónikáját a maga épségében és valóságában, láthatjuk azt a páncélöltözetet, amelyiket szegény ifjú Lajos király hordott volna a mohácsi csatában. Nem mondom, elég sokan látogatják a múzeumot, de nem tolonganak az emberek, holott az egyetlen terem annyi érdekességet nyújt, hogy délelőttösön lehet figyelni és bámulni a kiállított kincsek változatos pompáját. A múltkor a Nemzeti Múzeum ásványgyűjteményében jártam, két-három úr és néhány diákgyerek, meg egy család volt a látogatóközönség rajtunk kívül. Hát még a Kisföldtani Múzeum kincseit milyen kevesen nézik! Pedig hát, ha aszszony volnék, akkor el neem mulasztanám, hogy ezeket a gyűjteményeket szemügyre vegyem. Hogyan tudnak az asszonyok elbámészkodni egy-egy ékszerész-kiralkat előtt, nézni a drágaköveket, az ötvösművészet alkotásait! Ezek a budapesti ásványgyűjtemények a drágakövek olyan vátozatait mutatják be,amelyek bámulatraméltóak. A nemes kövek olyan gazdag változata és csodálatos bősége tárul fel előttünk, hogy nézni és csodálni ezeket szemnek ingere. Az asszonyok pedig igazán tudnak nézni és igazán tudnak megfigyelni. Sokkal inkább, mint a férfiak. Azt szokták mondani, hogy az asszonyi szokás, a kirakatnézés, a vásárlási vágy kifejezése. Igaz és mégsem igaz. Mert a legtöbb PAL Lapunk mai száma 32 fillér ll Senki sem érti ... Ebéd után hozzák a pesti újságot. A gazda háromszor ie kinéz a verandaajtón, ebbe megy a rikkancsnak , átveszi a lapot. Addig nem alszik el, amíg elejétől végig gondosan át nem olvassa. Minden érdekli. Pontosan tudja, ki a francia miniszterelnök és milyen párt kapott többséget az utolsó spanyol választáson. Számon tartja, mikor utazik MacDonald Genfbe és mit válaszol a szovjet kormány Amerika felhívására. Újságolvasás után szundit egy órácskát, aztán jönnek a tarokk partnerek. A nyugalmazott főjegyző, akinek az egész környéken a legjobb rádiója van és minden új hírre, amit a gazda az újságban olvasott, fölényes kézlegyintéssel válaszol: — Már délelőtt bemondta a rádió. Az egykori földesúr, akinek a birtokából már csak egy agyonterhelt házacska maradt, nyugodtan meghallgat mindent, de látszik rajta, hogy nem figyel oda. Ő még nem tart itt, majd csak két hónap múlva érkezik el ezekhez az eseményekhez. Ennyi késése van az újságolvasásban. Már rossz a szeme, olvasás közben könnyen elbóbiskol, viszont minden újságot töviről-hegyire elolvas. Az újat addig kézbe sem veszi. A fiatal ügyvéd nem ér rá újságot olvasni és rádiót hallgatni, de tele van érdekes hírrel, magyarázattal, amit a klubban, a törvényszéken és legutóbb Pesten hallott. Mindenhez ért, mindenről többet tud, mint az újság s alapjában lenézi a hiszékeny öregeket. A háziasszony már készíti az asztalt — a cselédnek vasárnap délután kimenője van —, törölgeti a poharakat, de a kártya csak nem akar megindulni, a férfiak nagyon belemelegedtek a politikába. Az egyik esküszik arra, hogy tavaszra kitör a háború, a másik békepárti, de biztosan tudja, hogy Oroszországban még e téren forradalom lesz. A harmadik titkos barátainkról tud bizonyosat, a negyedik pedig bizonyítja, hogy ezek már régen nevű barátaink, egészen új szövetségeseket szereztünk azóta. Négy egyforma gondolkodású, évtizedek óta összeszokott, hasonló műveltségű ember. Minden iránt érdeklődnek és ha beszélgetésre kerül a sor, kiderül, hogy nem tudnak semmit. Nem tudják, mi van velük, mi történik körülöttük, hova tartoznak, ki áll mellettük és ki tör ellenük ebben a titokzatos nagy világban. Egymás meggyőzése nélkül, révetegen, ijedten nyúlnak a kártyához. A kiosztott lapokban, a szerencse forgandóságában több a bizonyosság. Aki a kártyában tous les trois-t mond, annál biztosan ott az ütőkártya. A nemzetközi politikában nem mindig... • XVI. Lajos lefejezésének a híre tizenkét nap alatt ért Bécsbe. A postakocsi korszakában hónapok elmúltak, amíg messze vidékeken hírét hallották a világeseményeknek. A telefon és táviró feltalálása előtt, napok kellettek, amíg a közvélemény értesülést kapott a szomszéd országban történtekről. Ma az értesülés gyorsaságának szinte nincsen határa. A legeldugottabb faluban, ahol egy üveg petróleum félnapi járóföldre van, már tudják, hogy délelőtt leszavazták a litván kormányt, hogy Brazília milyen indítványt tett délben a Népszövetségben, hogy az angol trónörökös megérkezett Bombaybe és a legújabb sztratoszféra-repülő most érte el a tizenkétezer méter magasságot. A hírszolgálat majdnem tökéletes. Minden előttünk történik, a fülünk hallatára és talán percek kérdése, hogy a sízenárijnk láttára is, de ha a vasárnap délutáni tarokkozó társaságra nézünk, ha magunkat vizsgáljuk s ha őszinte pillanataiban találjuk az országok sorsát intéző, titokzatos messzeségekben élő hatalmasokat, akkor nyíltan meg kell vallanunk, hogy jóformán nem tudunk semmit. Hova visz az út, az egyén, a nemzet, az emberiség útja, milyen erők dolgoznak körülöttünk, hogyan változnak barátságok és szövetségek, kibe bízzunk, kit szeressünk és kit kell gyűlölnünk — kérdések, amelyekre az egyszerű ember nem tud választ találni a hírek és jelentések rázúduló tömegében. Az ismeretünk mérhetetlenül gyarapszik s a tudásunk ijesztően megfogyott. * Az újságok szűkek az események befogadására. Olyan nyüzsgés van, a történéseknek olyan torlódása, hogy rövid szavakkal kell elintézni, amire régen oldalakat fordítottak. Szinte fárad a szem, ha az államférfiak utazását követi. Soha ennyit nem utaztak, nem tárgyaltak, nem nyilatkoztak, soha ilyen kereslet nem volt szalonkocsik és különvonatok után. Minden utazás valamely politikai elgondolásba kapcsolódik, de mennyi és milyen politikai elgondolásnak kell lennie, hogy azzal ezt a rengeteg utazást meg lehessen magyarázni! Szövetségeket hallunk és mikor már elkönyveltük, hogy ez a barátja annak, akkor tudomásul kell vennünk, hogy a barátságnak vége és új orientáció készül. Világrészek, amelyekről pillanatok alatt itt van a hir, ismeretlenebbek, mint felfedezésük előtt és már nem is meglepetés, ha Amerika, amelyről azt hittük, hogy háborúra készül a szovjet ellen, barátságos szerződésre csábít. A fegyverkezésnek olyan mértékét látjuk világszerte, hogy végigfut a hátunkon a hideg, ha arra gondolunk, hogy ez a rengeteg gyilkolóezerszám egyszer működésbe léphet. Gránátok sü-