Nemzeti Ujság, 1933. december (15. évfolyam, 273-296. szám)

1933-12-01 / 273. szám

Baldwin hatalmas légiflotta építését követelte az angol parlament ülésén Schmidt német gazdasági miniszter beje­lentette a gazdasági élet rendi alapon történő átszervezését Bárczy István lett a HÉV új elnöke Dr. Papp László európabajnok minden ellenfelét tussal győzte le a párisi versenyen Teljes heti rádióműsor-metléMet időjárás-..­in.il, ■ . i — — — i— "" — Bethlen n Meteorológiai ^ előadásainak Intézet Jelentése ...... ........ mii bv ujabb síkéve szerint várható ^Su­k ifim B&mTg m Angliában M no­időjárás a követ- AI Afl Jr WLa H ■ ■ I w ntanok elkoboz­havazás vagy A ^/f lennek nem kell havas^est ván- XV. évfolyam 273. szám ♦ PÉNTEK , Budapest, 1933 december Harminc óra alatt__ Nem egészen két heti tárgyalás után, ami a parlamenti ülésnapokat összegezve, egy jó hétnek számít, elfogadta a képvi­selőház a gazdaadósságok rendezéséről szóló javaslatot. Szinte azt mondhatnék éjt nappallá téve, nem is sietett, de szá­guldott a javaslatot elfogadni és a min­dig és mindenkivel szemben lojális lel­kek kedvükre kiámulhatják magukat a munkaképességnek ezen a szédületes tempóján. De ha jobban mélyére nézünk a dolog­nak, mindjárt egészen másképen fest a helyzet. A parlament egynéhány ülésen mindössze harminc órát foglalkozott az­zal a javaslattal, amelynél fontosabb az ország egész gazdasági életét a legkülön­bözőbb vonatkozásokban érzékenyebben érintő kérdés­komplexumokat csak rit­kán érint törvény. A képviselőházat mindössze harminc óráig érdekelte az a kérdés, amely itt létez vagy nem létet jelent százezrek számára, amelytől az ország létalapját adó mezőgazdaság jö­vedelmezősége függ, amely nagy hitel­művelettel áll kapcsolatban s amelyek az ország agrárjellegénél fogva kihatással vannak nemcsak az egész gazdasági és kereskedelmi életre, de érintik végered­ményükben az ország minden rendű és rangú lakosságát Igaz, elhangzott a javaslat tárgyalá­sán egy nagyszabású, m­ély koncepciójú, igen magvas pénzügyminiszteri beszéd, volt néhány igen komolyan átgondolt, a kérdés jelentőségéről áthatott alapos tanulmánnyal készült felszólalás, amely­ben mindenkinek csak öröme telhetett le a többi. Úgy hatott legtöbb, mintha hanyag gesztussal csak a névjegykártyá­ját dobta volna le a tárgyalás asztalára, egyszerűen, hogy a jelenlétét igazolja. Óvatosan a felszíneken maradt Nem mé­­lyedt el a kérdésben. A részletek kizsige­relése helyett a heves általánosságok­ban tartózkodott Alig volt néhány olyan beszéd, amelynek üdítő oázisa egy kis pihenőt adott ebben a szósivatagban. Ilyen körülmények közt még szinte jó is, hogy ilyen röviden végeztek a vitá­val és egy-két óra alatt már el is fogad­ták változatlanul azt a javaslatot, ame­lyen a miniszter és a szakelőadók hosz­­szú hónapokon át dolgoztak, amelynek alaprendelete maga hatalmas elaborá­­tum s amelyhez a pótrendeleteknek még egész sorát kell kiadni. Ugyanilyen kurtán-furcsán bánt el a parlament azokkal az indítványokkal és javaslatokkal, amelyeket a vita során felvetettek. Sommásan és egészben egy­­től-egyig elvetette valamennyit anélkül, hogy csak egynek helyességét, célszerű­ségét bővebb vizsgálat tárgyává tette volna. Mit jelent ez a bűnös kamarság? Mire való ez a gyorstalpaló törvényalkotás? Kit nyugtathat meg ez a száguldó iram Nem lehet megnyugtató, sőt hízelgő ma­gára a kormányra sem, ha látja, hogy néhány órai hevenyészett immel-ámmal végzett munkára méltatják csak azt a javaslatot, amely komoly szaktudósok­nak hosszú, elmélyedő munkáját vitte az ország törvényhozása elé. De még sokkal kevésbé lehet megnyug­tató magára az országra, amely talán soha olyan feszült figyelemmel nem csüg­­gött a parlament munkáján, mint éppen ennél a mindenkinek húsába-vérébe vágó javaslatnál. Megismerhette ebből a tár­gyalásból a javaslatot? Tisztába jöhetett annak lényegével és fontos rendelke­zé­­seivel? Ki gondol arra, hogy a vita gyors befejezése és a javaslat változatlan el­fogadása meggyőzően demonstrálja, hogy ez a javaslat hibátlan és hiánytalan. Nem is lehet az. A kérdésnek annyiféle szét­ágazó vonatkozása, annyi rejtett érzé­keny pontja van, hogy feltétlenül szük­séges mennél alaposabb megvilágítása, szét­boncolása, megrágása. Csak így vál­hat belőle olyan törvény, amely az or­szág javát a legteljesebb mértékben szol­gálja, amely a széthúzó érdekeket a leg­nagyobb többség elérhető legnagyobb java jegyében egyenlíti ki. Csak így lehet az egész közre egyetemesen üdvös, igaz­ságos intézkedés. De ezt a megnyugvást sem a tárgyalás­­ kínos rövidsége, sem annak egész menete­t­ú­l nem adhatja a közvéleménynek, így tár- / / gyalni ilyen nagyjelentőségű javaslatot / nem lett volna szabad. És nem szabad­­ éppen ma, amikor világszerte erősödik a parlamentellenes hangulat. Nem szabad éppen ma, amikor az általános válság­ban az egész ország fokozottabb gondot, mélyebb elmer­ülést, lelkesebb odaadást vár a törvényhozóktól. Ehelyett felfokozott várakozásával szemben annál nagyobb megdöbbenéssel látja, hogy a legvitálisabb kérdések, életbevágó országos problémák tárgyalá­sánál lagymatag közöny, hanyag nem­törődömség lesz úrrá a parlamenten. A szónokok üres padsoroknak beszélnek. Legfeljebb akkor telnek meg a padsorok, ha valamelyik miniszter beszél és akkor zsúfoltak, ha a személyes torzsalkodások vagy valami parázs botrány izgalma készül kissé felkorbácsolni a petyhüdt idegeket. Hát a képviselőket nem ezért küldték a parlamentbe! Az ország a mai nehéz és válságos időkben nem komoly vagy mű- ÁTKOZOTT BAJUSZ CSETNEKY LÁSZLÓ Boldogan fütyörészve ballagott vasár­nap este Széles Antal borbélysegéd a Mester­ utca vége felé. A főnökéhez ment „zsúrra“, ami pedig nagy szó. „Bevágó­dott“ a főnöke családjához. Gyorsan kacsázott előre, kissé csám­­pásan, szokása szerint és beleizzadt mert már nem messze volt a Mester­ utca vége. Jobbjával gyorsan pörgette botját, bal­jával pedig leemelte gombakalapját hogy az arcát hűsítse. Ahogyan így ment kicsi, tömzsi alakjával, szédítő ele­gánsan, lakkcipőben, glasszékesztyű­sen, azt hitte nagy önérzettel, hogy most övé az egész világ. Akik pedig szembejöttek vele, megmosolyogták és jót mulattak rajta. — Az bizonyos, hogy befutottam az egyenesbe — szűrte le gyorsan a tényeket önmagának félhangosan. — A jövőmet megalapítottam... A főnököm egyik üz­letét vezetem a Rigó­ utcában... Piroska pedig szeret, érzem... Nincs tehát mit gondolkodnom! Igenis, most, ma nyilat­kozni fogok... megkérem a kezét!... Boldog vigyorgással gondolt arra, ho­gyan fogja a főnök magához ölelni és fiának fogadja, a mam­a sírni fog a meg­­hatódottságtól, a Piroska, az édes, pedig boldog zavarában szeretne majd eltűnni... Megérkezett és izgatottan baktatott fel­felé a lépcsőkön. Az első emeleten, aho­gyan megállt a főnökeék ajtaja előtt, megállapította, hogy aránylag igen nyu­godt, a szíve sem dobog valami túl sebe­sen. Világfias nekibuzdulással meg­nyomta a csengőgombot. Tanult borbély volt, vagy mi, tehát meg nem állhatta, hogy az előszoba tü­­­kör­ében mégegyszer gondosan meg ne fésülködjön és frizuráját töviről-hegyére újra rendbe ne hozza. Megelégedetten mosolygott önmagára. Különösen öröme telt a tizenhatszál bajuszában, amelyben a máskor rakon­­cátlankodó sörteszálak most szépen ösz­szeálltak, összeálltak pediglen, valami. Széles Antal által titokban feltalált ba­juszkenő csodás hatására. Kilenc szál a jobboldalon, hét szál a baloldalon, most rendesen egybekunkorodtak, ellentétben szokásos, megrögzött macskabajusz álla­potukkal. Minélfogva Széles Antal bor­bélysegéd úr igen örvendezett saját ké­pének, szép férfias arcának és boldog fölényességének tudatában, mosolyogva lépett be a kis szalonba, a társaság és a háziak közé. Azonban mindjárt ekkor, a kezdetben, megzavarta valami mosolygós közér­zetét. Piroska ugyanis egy magas, széles válla és minek tagadni, igen jóképű fia­talemberrel szórakozott és őt alighogy észrevette. Amolyan Adolf Menjou-féle alak volt és a bajusza... no, hát a ba­jusza, az pedig az eddig látott bajuszok legtökéletesebbike, ezt megállapította mindjárt Széles úr is. És hogyan tud udvarolni...! De mintha Piroska is ki­csit odalenne érte...! Ösztönösen megérezte szerelmes szívé­ben az ellenfelet és feszélyezetten lépett oda, Piroskát köszönteni. — Tónika, Tónika!... Ma elkésett egy kicsikét...! — kacagott csengőn a lány és „Tónika“, mintha picinyke gúnyt is, vagy legalább is valami lesajnálásfélét hallott volna ki a szavaiból. Piroska bemutatta a szélb­evállónak. Az felugrott és összevágta a bokáit. Tóni azonban, ahogy ilyenkor szokásos, egy betűt sem értett meg a nevéből. Csak annyit, hogy Gyuri a keresztneve. Hebegve állt a leány és az ellenlábas előtt. Látta kettőjük között a kirívó kü­lönbséget. Ő kicsi, tömzsi, némileg ka­­rikalábu, kicsit csirkemellű, ez a Gyuri meg hatalmas, villogó szemű, gyöngy­­fogú, igazi díszpéldány férfiben. És a ba­jusza...! Széles Antalnak a szívébe nyi­lallott... Milyen gyönyörű, selymes, dús és egybeálló!... Tóni keserves irigység­gel gondolt arra, hogy az ő tizenhatszál bajusza többnyire milyen csökönyösség­gel szokott tizenhat felé állni. — De hopp! De most az ő bajusza is művészisesen áll ám! — jutott hirtelen eszébe. Ahogyan kezet fogott Menjoubajusz Gyurkával, öntudatlanul is sodoriatott egyet bajusza bal felén, megszokásból és kezet nyújtva ellenfelének, kicsit remegve belsejében, mosolyogva hebegte: — A, á! Nagyon örvendek a... a talál­kozásnak...! Gyuri, a fenséges bajusza, erre kaján kacagásba kezdett: Hahaha! Ugyan sodor in­ted meg már uraságod a bajusza másik felét is! Hahaha! Hogy a nagy örömében ott is szerteálljon az orra árnyéka, maga ked­ves, tizenötszál bajusz atyja...! Mit Micsoda?... Széles Antal borbély­­segéd, aki pedig mindig nagyon büszke volt bajuszára, elfehéredett. Pedig, bi­zony, nem tehetett róla, hogy az előbbi pödörí­tés következményeképen bajusza bal felében hétfelé meredezett a hét szőr­szál. Úgy látszik, a bajuszkenő mégsem volt valami kiváló. Forogni kezdett vele a világ. Látta, hogy Piroska milyen édesdeden kacag rajta és eközben milyen közel húzódik Menjoubajusz Gyurkához. Gyurka pedig kacagva az ő megsemmisülésén, diadal­masan simogatta selymes, tömött, szép, fekete bajuszát. Ezt nem bírta ki Széles Tóni. Hogyan is bírhatta volna? Meg aztán, mintha a többi fiuk és­­lányok is egyszerre csak mind rajta nevetnének. Szédült, hebegett, makogott. Maga sem tudta hogyan, csak egyszerre lent rohant már az utcán dide­regve és majdnem sírva. Otthon, a kis szobájában halálos bos­­ Szút fogadott Menjoubajusz Gyurka el­len. Szinte őrjöngött tehetetlen dühében és szégyenében. Azután a fejéhez kapott: — Hej, te gyalázatos, te is oka vagy...! — üvöltött fel fájdalmasan. Gyorsan le- Lapunk mai száma 16 fillár

Next