Nemzeti Ujság, 1934. április (16. évfolyam, 73-96. szám)

1934-04-01 / 73. szám

2 gadja a trónkérdés egyetlen lehetséges megoldásának szükségszerűségét, mint garanciáját azoknak a nagy céloknak, amelyek érdekében a római egyez­ményt létesítette. Ez a kibontakozás külpolitikai oldala. A belső vonalon viszont kormányunknak is fel kell is­mernie, hogy a nemzeti erők egyesíté­sére nincs alkalmasabb mód, mint ha mindannyian, akik becsületes szívvel akarunk dolgozni a magyar holnapért és tiszta kézzel sáfárkodunk azokkal az értékekkel, amelyeket ez a súlyos meg­próbáltatásokkal küzdő nép a közélet vezetőinek gondjaira bízott, az ősi al­kotmányban gyökereező törvényes alapra helyezkedünk. Politikai agitáció, lelkiismeretlen de­magógia é­s a helyzet nem ismerése ideig-óráig talán megingathatta egye­sekben a hitet a magyar politika ezer esztendős állócsillagának, a legitimitás gondolatának erejében, a múló idő s az egymást követő események azonban egyre jobban igazik.,iák, hogy összetartó erőnek befelé és irányt szabó kor­esz­mének külpolitikában hathatósabbat és élőbbet, célravezetőbbet és reálisabbat ennél nem találhatunk. Amíg magyar él ezen a hősök vérével és nehéz mun­kában, láradók verítékével öntözött föl­dön, testvéreinknek itt és túl a határo­kon, Szent István koronájának a fénye világítja be a feltámadás útját. dábe, megnézem a leányt és ha csak­ugyan csalódnék, akkor inkább fordul­jon vissza, hogy ne érje a súlyos csapás vagy lelki válság. Pontosan jelentkeztem, barátom kint sétált az utcán. A leány valóban ott ült, előtte az asztalon a költő verseinek disz­­kötéses gyűjteménye. A leány ifjú volt, üde és szép. Odaléptem és bemutatkoztam. Meg­mondottam, hogy barátom rögtön meg­érkezik, de néhány percnyi dolga van még és engem kért meg arra, hogy nyugtassam meg a leányt és ne türel­metlenkedjék. . A leány kedvesen kínált meg hellyel és igy szólott hozzám:­­— Ön barátja a költőnek! — Régi barátja vagyok. mm Szereti a verseit? mm Imádom — mondottam a leánynak, hiszen nem is mondhattam neki mást, aki a költő múzsájának született. — Oh, akkor — suttogta a leány — írja le ezt a megrendelést. Diszkötésben 20 pengő, tíz hónapi részletre adjuk, ön, aki imádja a költő verseit, nyilván meg is vásárolja. Sokkal több bajom van az emberekkel másutt. Nem érdekli manap­ság az embereket a költészet. A kiadó nem tudja elhelyezni a példányokat. Ezért bízott meg azzal, hogy én terjesz­­szem a műveket, mint a költő múzsája. A nők szeretik az érzelmes történeteket és ezért fordultam a költőhöz, hogy ta­láljon ki számomra ilyen meséket. Na­gyon nehezen megy a dolog. Valósággal irigylem a férjemet! ő technikai szak­könyveket terjeszt, az embereket manap­ság inkább a realitások érdeklik, mint a költészet. Ezért muszáj őket valamely költői csalással félrevezetni. Barátom künn várt a cukrászda előtt. Megsajnáltam. Csak ennyit mondottam neki:- - - — • - • — Neked volt igazad, barátom. A nő öreg és egyik szemére kancsai A kaposvári bombaper tárgyalásának magnéziura sugárzása káprázatos fényt lobbantott a magyar nyilvánosság sze­mébe. A magyar nyilvánosság pupillái hirtelen összehúzódtak a fénycsóva rob­banó erejére, s még élesebben szemléli azokat a jelenségeket, amelyek ott fel­hoznak Csonkamagyarország déli hatá­rán, ott, ahol a jugoszláv állam erősza­kos keze megszaggatta a magyar földet. Ott Lenn, a déli határon különös árnyé­kok imbolyognak és surrannak, mint a novemberi alkonyatban a felszálló vad­madarak elmosódó rajza. Járnak, suhog­nak észrevétlenül, a mesék és a rémlátá­­sok káprázatos alakját öltik magukra, mennek és járnak nesztelenül, meglepik a lelkeket, elborítják az agyvelőket, könnyet facsarnak az asszonyok szem­szögletébe, a teltek mélyén a legeldu­gottabb zugokban, ahová csak a titkos gondolatok rakódnak le, sötét félelem­mel, külön élet alakul, egy egységes élet, amelyet nem lehet sem ellenőrizni, sem megmérni, sem­ megsemmisíteni, mert hallatlan erővel tör felfelé, kikívánkozni a napfényre, kivibrál mindenünnen. Egy külön élet bontakozott és alakult: egy valóság­ fölötti élet. Ebbe mentette bele magát a valóság elől a délszlávság kato­likus része, a horvát nemzet, amelyet el­nyelt a Balkán, de nem tud megemész­teni soha. Ennek a valóságfölötti életnek megvannak a maga hangtalan küzdel­mei, erőfeszítései, megvan a nagy lelki szervezettsége, amely egységbe foglalja a küzdőket, akik névtelenek, akik egyénileg senkik, semmik, csak porszemek, de lel­kes és bátor hordozói egy godolatnak, egy törekvésnek s egy eszmevilágnak- Csak a szláv fanatizmus tud egy olyan lelki légköri viszonyokat teremteni, ami­lyenből a kaposvári bombapor egész rajza kialakult. Csak egy sajátszerű, ne­künk érthetetlen világból jöhetett Pre­mec Edie, a névtelen kosárfonólegény, aki úttalan utakon átszökik régi hazá­jába és bombát küld a vérbirónak, s ha­lálos bátorsággal vallja be cselekedetét birái előtt Sem nem tagad, sem nem szé­pít, megmondja, amit cselekedett és meg­mondja, hogy tette mögött ott van egy elnyomott fajta minden keserűsége, el­szántsága és tettrekészsége. Ezen a je­lentéktelen kis kosárfonólegényen keresz­tül formálódik ki a horvát irredentizmus képe, azé az irredentizmusé, amelyet ha­misan megfogalmazva a történelem agyonlapozott könyveiből szívtunk ma­gunkba, de a valóságban nem láttunk soha.• Az irredentizmus Magyarországon egész kü­lönös alakban jelentkezett. Jelentkezett egy hamis irredenta költészet szárnyain, amelyek papirna­­kból voltak kiollózva, jelentkezett bőri kasztok­on keresztül, amelyek nagyot puf­fantak, de átütő erejük úgyszólván semmi sem volt. A­rrodeuta professzionizmus kezdett ki­alakulni a fél év negyedirodalomban, amelytől irtózva vagy mosolyogva fordult el a jó ízlésű s ember s A félirodalmi kellékek spanyolfala el­fedte előlünk a valóságot, hogy még van cse­lekvő irredentizmus is, amely tettekre váltja át az indulatot, a keserűséget s az érzés- és gondolatvilág széthulló darabjait a tettrevál­­tás egy cégéba foglalja. Nem tudtuk, hogy van ilyen irredentis HjiM is,, egy ilyen szerentsében, alapjában véve eltévedt, bolygó léleknek kellett ide vetődnie vagy vergődnie közénk, hogy a maga kezdetleges folfcének motorjai megindul­janak zúgva és elhajítsák a bombát gyűlöl­­ségének röppályáin. Milyen más ember ez a délszláv, mint a magyar! Szinte nehéz pár­huzamot vonni a két típus között. A magyar­ság kisebbségi sorsba szorítva többet tud tűrni, nagyobb a teherbíróképessége, többet gyűr zsebre, többet nyel el, de talán még megmoz­­díthatatlanabb, mint a cselekvő szláv elem, a horvát, amely nyughatatlanul vergődik kisebb­ségi sorsában és kemény fejét nem dugja a kisebbségi malomkövek alá. Védekezik sorsa ellen, mozog, nem tartja elégnek a tűrést, a szenvedést, hanem támadásba megy át, mert lelki alkata máskép teremtődött meg, mint a magyarságé. A délszláv lélek egészen más, mint a magyar s a délszlávság egy paraszti demokrácián keresztül tanulta meg a szolidari­­tást, az egységet s a közös célokba való be­illeszkedni tudást. A délszlávság maga alakította ki saját létformáit. E formák között ott van a banda. A bandaszerkezet jellemzi a dél­szláv világot, úgy katonai, mint politikai, akár társadalmi értelemben. A banda­forma, a kisebb közösség nagy egysége­sítő ereje, vitte előre nagy nemzeti céljai felé a kis Szerbiát. A bandaforma nem válogatós eszközeiben, legyen az akár politikai, akár katonai, akár társadalmi terület, ahol érvényesítenie kell egy kö­zös gondolatot, egy közös célt, egy közös törekvést. A banda minden egyes tagja kénytelen vállalnia a közösséget. Szerve­sen hozzátartozik a bandaszerkezethez, feladja egyéniségét, egyéni életét, megy vakon, bekötött szemmel egy parancs, egy irányítás, egy cél felé. Ezért rob­bannak odalent a Balkánon a bombák, ezért egész természetes valami a mace­dóniai bombaháború s a délszláv politika ugyancsak természetesnek tartja, hogy bőrtűzzel terítsék le a politikai ellenfelet. Azonos értékek, azonos fogalmak, azonos eredőből kiinduló jelenségek. A banda­­­­szerkezet és a bandaforma olyan szerves­­ egységbe tudja fonni az egyént, hogy annak nincs akarata többé s ez a forma termeli ki a névtelen hősöket, akik el­hullanak jeltelenül, de előbb kilövik karabélyuk minden golyóját és elhajít­ják bombáikat. Ez a hamisítatlan Balkán saját külön módszerével, évszázadok hosszú hagyományaival és beidegzettsé­­gével. A horvátság sohasem öltötte fel ezeket a formákat, mert a latin kultúra, a kaplicizmus ereje meg tudta óvni, meg tudta védeni. De most érintkezésbe ke­rülvén az elnyomó halálos ellenféllel, a délszláv fajta másik ágával, önvédelmi harcában kénytelen magára venni a bal­káni létformákat, ő is a bandaszerkezetbe menti magát, menti igényeit s életakara­tát a bandaszerkezeten keresztül, az utason keresztül rohanja meg azokat a szerb hadállásokat, amelyeket odaépített a horvátság lelki harcvonala elé, hogy megtörhesse a nyakas, kemény és férfias népet. A horvátság csak átvette a szerb elemtől a harci eszközöket, amelyekkel most rohamra indul. Balkán a balkániak­kal, Balkánt csak balkáni eszközökkel tudja megtörni és kimozdítani állásai­ból. A horvát elem a magyarokkal való együttélés és sok ellentét dacára sem nyúlt soha ezekhez az eszközökhöz. A Balkánnak kellett eljönnie, bocskorban, handzsárral és robbanó golyóval, hogy a horvát lélek megmozduljon és átvegye a bandaformát, hogy kialakítsa az listá­ját. És most saját fegyvereivel támadja meg a szerbet, a legtipikusabb balkáni elemet, amely ezt a bandaszerkezetet a törökség ellen való földalatti harcában termelte és formálta ki. Balkáni eszkö­zökkel folyik a küzdelem s e balkáni küzdelem egyik elhullott katonája a kaposvári kosárfonó, a szegény Premec Ede. Nem lehet tőle elvitatni a heroiz­­must, a tettrekészséget, bármily szomorú maga az a tény, hogy bombát küldött. Európai szemmértékkel mérve ellenszen­ves, de ha a másik oldalról szemléli az ember, kénytelen sok engedményt tenni, mert annyi kíméletlenséggel, elszántság­gal és brutalitással folyik a harc a tá­madó államhatalom és beolvasztó szerb szellem részéről, hogy ezer meg egy mentőkörülmény van a Premec Edék számára.• Mazziniék romanticizmusa és színes irre­dentizmusa hamis képet kápráztatott sze­münkbe a kisebbségi küzdelmekről: ott és akkor még más eszközökkel folyt a harc, ekkor nem szerbek ellen kellett, küzdeni s a küzdelemnek volt egy bizonyos kiegyen­súlyozó tényezője, a kölcsönös megbecsülés és a lovagiasság. Ez az, ami hiányaik a háború­­utáni népi küzdelmekből, a frissen talpalt államok mohón, kegyetlenül és barbárán bocs­­korral tiporják el a nekik martalékul dobott kisebbségeket, akik nem tudnak cselekvőleg védekezni ellenük. A végtelen magyar türe­lem csendben, a temető némaságával viseli a kegyetlen bocskorok tiprását, de a horvátság hirtelen magára öltve a balkáni létformákat, ujtasába tömörült és úgy védekezik. Kétség­telen, hogy egy új hősköltemény megíratlan fejezetei és versszakai bontakoznak át a való­­ságba vérrel és pisztolycsövek lángolásán ke­reszt­ül. Az új heroizmus fejlődik ki min­denütt: a kisebbségi heroizmus, a fajtáját, nyelvét, kultúráját, faji egyéniségét védő kisebbségek küzdelme az eltipró és elnyomó többség ellen. A magyarság jutott a legszo­­morúbb sorsba, mert államalkotó fajta lévén, mindig mások voltak alárendelve, nem ő volt kénytelen hozzáigazodni mások akaratához. Nem fejlődött ki benne úgy az önvédelmi ösz­tön, mint az elnyomáshoz hozzáidegződött és hozzáigazodott népekben. A horvátság hamar feltalálta magát, a magyar ellenben kényte­len továbbra is bezárkózni a passzivitás, a cselekvéstelenség dermedt mozdulatlanságába s legfeljebb nyelvébe és kultúrájába ágyazva vívja meg a maga életküzdelmét. De micsoda nehézségek, micsoda borzalmas küzdelmek vannak előtte! Magyar astasa nincsen, a m­a­­gyarság nem tud beidegződni és átigazodni a bandaformációra s a bandaszerkezetre. Nin­csen meg benne a balkáni népek kollektíveu­mának nagy egységbefoglaló ösztönössége. • Nem vagyunk egyenlő eszközökkel el­látva, a magyarság fegyvertárából hiányzanak azok az eszközök, amelyek­kel nyomatékosabban meg tudja védeni a maga jogait és igényeit. Magyar ustasáról nem lehet szó sem, de annál erőteljesebb és elfojthatatlanabb a hor­vát szabadságharc, amely kis egységekbe szórtan, mégis egységes cél felé mozog és tör, s a szerb elemet saját elemeivel, saját fegyvereivel rohanja meg, s védi a­ maga jogait, érvényesíti ennek az erős kapacitású kis nemzetnek létigényeit. USTASA horvátok és magyarok liia, a szerb bilincsben kádár lehet NEMZETI ÚJSÁG Vasárnap, 1934 április 1. JOBB A RADIO­ T­M­N­0­5 MM RÁDIÓCSŐVEL Ú trendszeres egyéni utazások A­bbáziába! Rendezi a Palace és dr. Lakatos igazga­tósága. 10 naptól kezdve egészen 6 heti időtartamig útiköltséggel, teljes penzió­val (beleértve kurtaksa és borravaló) már heti 90.— P­tfti! Felvétel és pengőbefizetés: Carlton­• szálló, állandó iroda. Telefon: 88-9­70. Ugyanott jelentkezés a Dr. Lakatos Baden­ szanatóriumába is, ahol az olcsó pausálárak úgy a penzió, mint az összes gyógykezelésekre szintén be vannak vezetve. GYÓGYULÁS — SZÓRAKOZÁS! MEGHALT GZ ANYASZENT­EGYHÁz fMMyviÁrosa ÉS LEVÉLTÁROSI Róma, március 31.­­ Ehrle Ferenc kúrián­g bibornok szomba­ton a kora reggeli órákban 89 éves korá­ban meghalt. Az elhunyt bibornok a bíboros szerpapok sorába tartozott és igen kiváló tudós tagja volt a jezsuita rendnek. 1845-ben született Würtenbergban, ahol atyja orvos volt és 1861-ben lépett be a Jézus társas­ágba, ahol tanulmányokra An­gliába küldötték és ott is szentelték pappá. 1880-tól kezdve Rómában műkö­dött, főleg tudományos téren és főleg a középkori scholastikát tanulmányozta, a­melynek köréből egy csomó könyvet írt. De egyúttal a paleográfia is működési tere volt és ne­ki köszönhető sok régi kéz­irat elolvasása és restaurálása. XIII. Le© pápa 1895-ben a vatikáni könyvtár pre­fektusává hívta meg és ezen a téren olyan érdemeket szerzett, hogy világhírű egyetemek nevezték ki díszdoktorrá. Mi­kor a világháború kitört, azt kérte XV. Benedek pápától, hogy mentse fel hivata­lától és ő ajánlotta utódául Ratti Achille­lest, a jelenlegi XI. Fiús pápát, aki ak­kor a milánói Ambrosiana könyvtár ve­­­zetője volt. Ehrle visszatért német hazá­jába, de 1922-ben XI. Pius pápa mint bibornokot visszahívta Rómába, ahol csakhamar az Anyaszentegyház könyv­­tárnokának és a levéltárosának a tisztsé­gét kapta meg az angol származású Gas­­quet bibornok­ elhalálozása után. Mint ilyen jelentős mértékben közreműködött a katolikus tudományosság újabb föllen­­dülésében.

Next