Nemzeti Ujság, 1934. június (16. évfolyam, 122-145. szám)

1934-06-02 / 122. szám

Petain marsall hadügyminiszter és Weigand tábornok, a nagyvezérkar főnöke, újabb milliárdokat kértek Franciaország felfegyverzésére Téglássy Béla, a fürdőtörvény módosítá­sáról szóló javaslat képviselőházi előadója Krizmanich János szövetségi kapitány vezeti a magyar válogatott tornászcsapa­tot a világbajnokságokon ( * 19*4 JUM 0 2 y í y* Az angol külügyminiszter otthágyta Geniel V a időjárás ■ I —i Starhemberg Ti Meteorológiai ^ ^tepccfl ^texhodift név^^tvQ.z.n VV^meíkecuf£ett XVI. évfolyam 122. szám # SZOMBAT­­ Budapest, 1934 junius 2 19 ^ ** ___________________________________­____________________________- _______________­_______________­_________________ti?"* Ep­­esi -n­ép létei* Tele van a város a világ, legalább is Európa minden részéből idejött fiatal tor­násszal, zene harsan minduntalan az utcán, felvonuló csapatok lába dobban az aszfalton, a sportarénában lázasan ügyelő izgatott közönség, még izgatot­­tabb résztvevők: tornászvilágbajnokság. Néha megáll a forgalom, villamoson és gyalogjárón idegen beszédet hallani, valahogyan frissebb, mozgékonyabb, fiatalabb lett a város ezeknek a serdülő tornászoknak az ideözönlésével. A sze­mek nyugtalanul repülnek egyik arcról a másikra, találgatják, ez bolgár, ez né­met, ez olasz, vagy svéd talán, figyelik a jelvényeket, amelyek alatt a nemze­tek színei virítanak a gomblyukban. Szé­pek, jókedvűek és kedvesek Budapest é­s az ország ifjú vendégei, akiknek nemes versengését a legnagyobb szeretet és érdeklődés kíséri, de ezen a természetes érdeklődésen túl, úgy érezzük, tarto­zunk nekik még valamivel. Köszönettel. Köszönjük a vendégnemzetek ifjúsá­gának, hogy észrevetették velünk, ráirá­nyították figyelmünket­­ a magyar ifjúságra. Nem mintha egy percig is elfelejtkeztünk volna legnagyobb kin­csünkről, az új Magyarország most élő, férfiasodó generációjáról, de akit min­dennap látunk, az megszokottá válik s annak sajátosságai természetesnek tűn­nek előttünk. Szükségünk volt erre az összehasonlításra, meg kellett ismer­nünk idegen országok fiataljait is ah­hoz, hogy büszkeséggel teljék el a szí­vünk és végtelen túláradó szeretettel öleljük keblünkre a mi fiatalságunkat. Láttuk és látták az apák, anyák Úr­napján a budapesti középiskolák növen­dékei; egyforma tornászruhában felvo­nulni az utcán, láttuk felsorakozni az ügető pálya gyepmezején nyílegyenes sorokban, láttuk tornászmutatványai­­kat, melyek nekünk többet jelentenek, mint egszerű sporteseményt. Ezek a fiatalemberek, akiknek a karja egy ütemre lendül, akik moccanás nélkül állnak órákig a tűző napon, akiknek a sz­­ében csupa jókedv, friss erő és győzni akarás lobog, jelentik azt az ép testet, amelyet azért ápolunk és fejlesz­tünk, hogy az ép léleknek majd biztos otthona legyen. Jelentik a cáfolatát an­nak a kishitűségnek, amely ezt a nem­zet­i fogásra, együttes cselekvésre alkalmatlannak tartja. Ez a nagy, szín­­pompás egység, amely a sporttereken most a szemünk elé tárul, a mi ifjúsá­gunk életrevalóságát hirdeti büszkén a csodálatára összesereglett nagy világ­nak, de elsősorban nekünk magunknak. Könnyű szervezettséget, szinte nép­­szerű egységet felmutatni olyan nemze­tek fiainak, akik szinte beleszületnek ebbe. Akik ha ketten vannak, már aka­ratlanul, minden parancs nélkül egy­szerre lépnek s ha hárman vannak, már egyesületet csinálnak, szerveződnek és fegyelmeznek. A mi fajtánk sokkal ön­állóbb, egyénibb és szervezhetetlenebb, mint akármilyen más nép ezen a világ­részen és ha mégis versenyre tud kelni a többiekkel ezen a téren is, amely any­­nyira idegen neki, akkor a legkisebb eredmény is több, mint másnak a s­iker. Nálunk nem egyszerű testkultusz ennek a magyar fiatalságnak a seregszemléje, hanem igen mély és sajátosan magyar gazdasági és szociális problémák is hú­zódnak meg mögötte. Ez a mostani magyar fiatalság keserű vem szenved, vergődik a trianoni ket­recben. Csak nemrégiben került nyilvá­nosságra egy elrémítő,szörnyű statisztika a legkisebb iskolásgyermekek egészségi állapotáról. Sok a beteg köztük, de aki nem is hordozza fiatal testében a gyil­kos betegség csíráját, az is hamar meg­tanulja, mi a különbség a jó és rossz táplálkozás között s mit jelent az, ha­ valaki kényelmes, tiszta, jó levegőjű­ szobában alszik, vagy nyolcan feksze­­­nek egy ágyban. Ezekről a gyermekeké­ről nem gondoskodnak affy, mint más, gazdagabb, boldogabb országokban, ahol tágas, levegős, napfényes termek, bősé­ges eledel várják a gyermekeket. Ezek itt küzködnek, szenvednek és nélkülöz­nek velünk és ha az iskolásgyermekek nagy seregszemléjén mégis fényesen megállják a helyüket, akkor nagyobb hősök, mint a többiek és több szeret­etet, barátibb szót, melegebb ölelést érde­melnek. A nemzetnevelés egyik fontos eszköze a torna, mert tömegeket nevel és min­denki számára hozzáférhető. Az utolsó években bebizonyítottuk, hogy"­ a test­nevelés terén nemcsak behoztuk az el­múlt évtizedek mulasztását, hanem szo­rosan melléje kerültünk azoknakk a nem­zeteknek is, amelyek elsősége sokáig vitathatatlan volt. Amikor ezt készség­gel elismerjük és elismerik a verseny­tár­ak is s amikor a tömegek testneve­ ROKONVALTÁS A jó vidékieknek kijutott a vendéglá­tásból, amióta a Filléres Gyors olcsón szállította az utasokat, oda és vissza. így történt, hogy Kalocsának is jutott Fillé­res Gyors és Andorffy Lajosok is ör­vendhettek a rokonságnak. A pesti ro­konságot ugyancsak egy bájos tizen­nyolc éves leányka képviselte, akit az édesapja felpakk­olt, a vonatra és útnak indította Kalocsára. Andorffy Lajos fiatal házas ember volt s bájos feleségével együtt örült, hogy a rokonság kedves képviselőjét otthonuk­ban vendégül láthatják. El is látták min­denféle jóval, amit a vidék csak nyúj­tani tud egy fővárosi embernek. Nem­csak ők, de hatéves kis­lánykájuk, az Évike is nagyon megszerette a „kedves nénit“. Nem is engedték visszautazni Pestre. Teltek-múltak a napok és mivel a „ked­ves néni“ holmi ruhavarrási munkáin toknál nagyon hasznos segítőtársnak bi­zonyult, a visszautazás bizony elmaradt és addig hozták-halasztották az elenge­dését, hogy egy hónap elteltével még mindig náluk volt a kis Irmuska. A Pestre küldött levelek arról számol­tak be, hogy Irmuska nagyon jól érzi magát és nincs nagy kedve visszamenni Budapestre. Egy hónap elteltével aztán úgy gondolta Irmuska édesapja, hogy most már mégis ideje lenne Irmus haza­utazásának. — Éppen a jövő héten megy egy Fillé­res Gyors — mondta egy este a vacsorá­­nál—, azon a tanti odautazik és az ő Fil­léres Gyors retúrjegyével hazajöhet az Irmus. — Na, és én? — kérdezte a tanti. — Te majd egy rendes vonattal vissza­jössz egy egész jeggyel! — jelentette ki az apa aki tudta, hogy a Filléres Gyor­son számozott helyek vannak és azon nem jöhetne. • Elutazott tehát a tanti. A Filléres Gyors közönségével megérkezett Kalo­csára Andorffyékhoz.­­ — Eljöttem ezért a kis haszontalanért — állított, de a rokonsághoz. — Már egy hónapja itt lebzsel nálatok! Gondoltuk,, most m­ár elég lesz a vendégeskedésből. — Ott, hiszen maradhatna még! — ud­var­iatekodott Andorffyné. — Nem, nem, neki már haza kell men­nie! — erősködött a tanti. — De hogy megspóroljuk a jegyet, ő megy haza az én retúrjegyemmel és én ifti maradok pár napig, ha szívesen veszitek. Így beszélt a jó tanti a kényelmes ka­ros kertis­zékben, miközben nagy élvezet­tel szűrésűit© a tejszinhabos kávét. ■— Oh, kedves Uus tanti! — mondta meggondolatlanul Andorffy Lajos. — Örülünk, hogy a vendégünk lehet. A helyzet tehát csak annyiban válto­zott, hogy a kedves Irmuska személye ki­cserélődött és helyette a tanti ette Andorffyék kosztját. — Aztán meddig maradhat itt nálunk, kedves tanti? — kockáztatta meg a kér­dést jó tizedik napon a fiatal­asszony az ebéd alatt, aki nem jónéven vette, hogy a pesti rokon mindenbe beleütötte az orrát. A paradicsomfőzés praktikus módjáról tartott már előadást és az őszibarack kon­zerválás hasznosságáról beszélt. Olyan kijelentéseket is tett, hogy a gyermek­­nevelést nem fogják fel elég komolyan. — Úgy állapodtunk meg — mondta a tanti a legtermészetesebb hangon —, hogy a legközelebbi Filléres Gyorssal majd el­jön az Irmus papája. Most épen szabad­sága lesz és ráér. — Mikor jön a legközelebbi Filléres Gyors? — Azt nem lehet tudni, — mondta egy­kedvűen a tanti, aki egész termész­etesnek gondolta, hogy addig igénybe vegye Andorffyék vendéglátását. A fiatal férjuram meg lázasan leste az újságok közlését, hogy mikor jön Filléres Gyors Kalocsára. Feleségének titokban megsúgta: — Te, ez a tanti ugyancsak kihasznál bennünket. Ittléte alatt már a tizedik levelet adatja fel velem, mert ő nem tudja, merre van a posta és egész termé­szetesnek tartja, hogy én vegyek bélyeget is a leveleire. — Már elég volna a vendéglátásból! —– mondta kissé bosszúsan az asszony, a­ki szívesen látta volna, ha a pesti rokonság abbahagyná a Filléres Gyorssal való ki­rándulásait, mert a tantinak sokszor kü­lönös kívánságai voltak és nem gondolt arra, hogy a fiatalok is szűkösen élnek abból a havi kis fizetésből és nem is gon­dol arra, hogy ők sem dúslakodnak min­den földi jóban. Egy délben aztán végre megér­kezett az Irmuska papája, aki szabadságát akarta kellemesen és olcsón eltölteni Kalocsán, az érseki városban. — Na, most már mehetsz estére haza a retúrjegyemmel és én maradok itt Lajo­­séknál. A fiatal Andorffy nagyot nyelve vette tudomásul az újabb egy hónapi vendé­get, mert előreláthatólag nem jön hama­rabb Filléres Gyors Kalocsára. A férfi vendégnek már nagyobbak vol­tak az igényei, mint az eddigi nőszemé­lyeknek. A délelőtti sörözés költsége a Katolikus Körben is a vendéglátó gazdát terhelte s a vacsora utáni feketekávézás, amit Irmuska papája el nem engedett volna, meg a sok szivarozás is mind kiadást jelentett. A vendégnek aztán kedve kerekedett fürdeni és holmi dunai kirándulás iránt tett előterjesztést. Kalocsán azonban nincs villamosközlekedés s ha a Dunához akar menni valaki fürdeni, akkor frakkert vagy autót kell bérelni. Andorffy Lajos ezt az áldozatot is meg­hozta a rokonság jólétéért. Eltekintve attól, hogy a vendég kiégette a szivarjá­val a nagy fehér abroszt, négy hétig szé­pen elkényelmeskedett a vidéki rokon­nál, amikor megérkezett a nagymama a Filléres Gyorssal. Engem küldtek el, hogy a returjegy­­gyel hazautazhasson az Irmus papája! — Na, szépen vagyunk! — sóhajtott a fiatal asszony. — Még csak ez hiányzott. ÍRTA: ANDRISKA KÁROLY Lapunk mai száma 16 fillér

Next