Nemzeti Ujság, 1935. május (17. évfolyam, 98-123. szám)
1935-05-25 / 119. szám
Fülöp hesseni herceg és Kerrn német birodalmi miniszter Budapestre érkeztek .Vitéz Makray Lajos óriási sikerrel mutatkozott be a Házban Somerset de Chair, a világhírű angol publicista könyvet írt az ifjú Napóleonról . V ? ***** i Megegyezés Génfben az alasz-abessziniai k Időjárás — — Szombaton Jl Meteorológiai ^ ^ 'tárgyalja ft a ma-Intézet jelentése ^ Aaé gyár-jugoszláv szerint várható : HEBST IB Bi sa» ügyet — Göring Élénk délkeleti, lak 1 MLJ HJm WB WLA H M I I I flk^ M M V porosz minis/.majd délnyugati 1 Mpi ||H M H Bj HI Hkm/l| W SS* terínök és feleszél, délnyuga- | ^£3 §|| ||1 S3 19 1 BB 9 i | IV H sége Budapestre to"zival?v?s 1 IJLés v Ml Ml esők, 71 hómér* |*észvét Mattyaséklet^nem vál- XVII. évfolyam 119. szám + SZOMBAT + Budapest 1935 május 25 ^temelésé10*0 Gömbös bejelentette az érdekképviseleti reformot Gyorsan a titkost! .Vájjon miért haragszik a képviselő úr? Miért csapkodja a másik a padot vele szemben, mit vétett a szónok, hogy egyszerre úgy záporozik rá a közbeszólás, mint a gépfegyvertűz? Miért e nagy hűhó, izgalom és kiáltozás, amely szinte óránként felveri a költségvetés tárgyalásának különben nyugodt és figyelmes csendjét? Méltóztassák utána nézni: tíz közül kilencszer a titkos választójogért. Azért haragszik a fiatal az öregre, mert elgáncsolta. Az a bűne a bajuszosnak a csupaszképűvel szemben, hogy elalkudta. Arról tárgyal kint a folyosón két pártvezér meghitt beszélgetésben. Annak a csalhatatlanságát bizonyítja meggyőzően az egyik, sürgősségét a másik, feltételeit a harmadik, veszedelmét a negyedik, múltját és jövőjét majdnem valamennyi. Olyan ez a titkos választójog a magyar politikában, mint a testben lappangó méreganyag, néha észre sem venni, néha ott üt ki, ahol a legkevésbbé várják. Agitációs eszköz, pártprogram — minden párté — örök sérelem forrása, bajok keverője, izgalmak fokozója, vagy játékszer néha az ügyes és ravasz, egészen más célokat kereső politikus kezében. Miért mindez? Mert nincs! A meg nem lévő titkos választójog okozza mostanában a legtöbb bajt. Ha volna titkosság, abban a pillanatban megszűnne minden kavargás körülötte s azok, akik ezt használják fel eszköznek, vagy ürügynek a magyar politika vizeinek a megzavarására, más viharágya után volnának kénytelenek nézni. Azok pedig, akik jóhiszeműen és meggyőződéssel követelik, megnyugodnának és teljes erejüket más, a kormány által is olyan fontosnak ítélt gazdasági és szociális célok munkálására fordíthatnák. A teendő tehát önként kínálkozik: meg kell csinálni. Lehetett volna itt vitatkozni arról, hogy éppen most, ezekben az időkben szükséges-e, alkalmazható-e a titkos választójog. De ezen már túl vagyunk. Mindenki helyesli, követeli, kívánja. Egyelőre, igaz, van parlamentünk, amely csak nemrég választódott meg s amelyre nagy munka és nehéz feladatok várnak. Ezeknek a feladatoknak az elvégzéséhez időre van szükség és ezt az időt senki sem akarja megzavarni újabb választással. Az ellenzéki pártok sem az új választást sürgetik, hanem a titkos választójogot. Ahhoz a munkához, amely a kormány négyéves tervében foglaltatik, amelyet a folyton rohanó és változó idő szab a törvényhozás elé, teljes odaadásra, nyugalomra, higgadtságra s a mérgező anyagok tökéletes elvonására van szükség. Csinálják meg hát, tárgyalják le a titikos választójogot s abban a pillanatban megnyugosznak a kedélyek, nem lesz többé állandóan visszatérő követelés, szemrehányás, izgatószer a titkosság hiánya. Annyit tárgyaltak, tanácskoztak róla, hogy a javaslat előkészítése — megfelelő biztosítékokkal — már nem okozhat különösebb gondot. A pártokkal meg lehet egyezni, hogy gyorsan és simán átengedjék a javaslatot, még az az aggodalom sem merülhet fel, hogy a titkosság tárgyalása túlságosan hosszú időt venne igénybe a képviselőház munkaidejéből. Talán belemennének a képviselő urak abba is, hogy szabadságidejüket megrövidítsék. A miniszterelnök pénteken pártja fővárosi nagygyűlésén érdekes és fontos bejelentést tett. Az érdekképviseleti törvényt — mondta — letárgyalta a mai minisztertanács, holott csak két év múlva lett volna esedékes. Miért nem lehet ezt a kivételes sürgősséget a titkos választójogra is alkalmazni? Tudjuk, hogy a négyéves terv szerint az alkotmányjogi javaslatok csak később kerülnek sorra. De az érdekképviseleti reformmal már kivételt tett a kormány. Ez a hajlékonyság a titkosságot is kiemelheti a négyéves terv végéről, előterjesztheti a képviselőházban és véget vethet egy áldatlan, mindig visszatérő villongásnak. Az a titkos választójog, amely az elengedhetetlenül szűk- A NYÁR VÉGE PÁSZTOR JÓZSEF Egy barátom beszélte el, — aki csinos, érdekes férfi, volt — olyan, aki sikereket szokott elérni a társaságban. — Talán öt éve, hogy nagyon vágytam a tenger, a virágillat és csend után. Az idegeim elernyedtek a fővárosi robotban. Fáradt, közömbös és szórakozott voltam. Az orvosomhoz is elmentem, aki azt mondta, hogy semmi bajom sincs, de feltétlenül pihennem kell. Az Adriai-tenger egyik, babér- és magnolia-fák között elrejtett üdülőhelyét választottam, ahol egész fiatal koromban voltam valamikor. Elhatároztam, hogy senkivel sem fogok ismerkedni. Nagy csomó könyvet csomagoltam be utipadgyászomba. Gondoltam, hogy a kora reggeleket csendes sétákkal töltöm. Azután fürdök és a kis, sziklás öbölben kifekszem a napra. Ebéd után jó nagyot pihenek s alkonyat felé félrevonulok a hotelhez tartozó hatalmas park valamelyik sötét zugába s nekifogok egy szép könyvnek, valami finom költői alkotásnak, amit a főváros zakatolásában nem tudtam soha elolvasni. Reggel a megérkezés után neki akartam fogni programomnak és már előre örültem, hogy megkezdhetem a lustálkodást, mert a fejem még zúgott a vonat dübörgésétől. Lementem a terraszra, ahol a leeresztett ernyő alatt már reggeliztek. Egy üres asztalhoz ültem, kértem a reggelimet és fásultan néztem körül. A harmadik asztalnál nagyobb társaság ült. Lehettek vagy tizenketten. Nem sokat hederítettem reájuk, de éreztem, hogy a boldog életkedv örömhangjai csengenek fel az asztalnál, ahol egy bájos, ezüstfehérarcú, előkelő testtartása, idős hölgy trónolt, pár fiatal nő, férfi és egy csomó növő gyerek társaságában. Alighogy a kanalamat belemerítettem a kávémba, egyszerre ismerős hangot hallottam, a szomszéd asztalnál egy hölgy felállt s a nevemet kiáltotta: — Hát észre sem vesz? Felálltam. Az asztalhoz mentem s tőlem telhető kedvességgel mentegetőztem, mire a hölgy — akit valamelyik társaságból ismertem — néhány kézmozdulattal bemutatott az asztalnál ülőknek. Nem lehetett semmit tenni. Pár pillanat alatt ott állt már az asztalon a kávém, a hozzátartozó kaláccsal, vajjal és tojással. Egyébként a társaság nagyon kellemes volt, a nagymamától lefelé. Az én elképzelt magányos pihenésemből semmi sem lett. A szűk, kis öbölben folytatódott az ismerkedés, mert a sok tagból álló familia mindent elkövetett, hogy akik valamit értek, azoknak bemutasson. Mit mondjak: este, a vacsoránál már köszönnöm kellett a miniszteri tanácsos úrnak, egy középbank vezetőjének, a bécsi gyárosnénak és tűzről pattant leányának. A feketémet este már a képviselő asztalánál ittam meg, aki gyönyörű szőke feleségével ült a vacsoránál. Attól kezdve, amikor megérkeztem, napról-napra végigéltem a tengerparton való fürdőzésnek kedves izgalmait és örömeit, amelyek gazdagon kínálkoztak a festői partvidéken. Egyik nap motoros kirándulás egy közeli szigetre, ahol a Velencéiek korából való komor falak és tornyok, szárnyas-oroszlános címerrel díszített, sötéten ránk meredő kapualjak fogadtak. Vagy lampionokkal díszített, szerenádos hajóséták az öbölben. Néha vad vitorlázások, máskor egy közeli hotelben parádés estély. Nyugtom egy pillanatig sem volt. Mindenkit ismertem már és csak tőlem függött, hogy a nyár és a tenger varázsa érzelmi téren is érezteti-e hatását, de megvallom, soha sem kerestem a könnyen meginduló és hamar bealkonyodó fellobbanásokat. Egyetlen egy nő volt még, egy fiatal, szomorúarcú leány, akit nem ismertem, pedig mindennap láttam. Reggelenként ott hevert mindig, néha egyedül, néha beteg édesanyjával egy hatalmas cédrusfa alatt. Rendesen olvasott és csak akkor pillantott fel könyvéből, amikor mellette mentünk el. A tekintete mély, bársonyos volt. Valami busongó melegséget szitált a lelkembe, de tovább nem tudtam foglalkozni vele, mert nagy társaságom akaratlanul is elterelte a figyelmet róla. Mégis egyszer megkérdeztem, amikor egy asszonnyal ballagtam pizsamában a parkon keresztül a tenger felé. •— Ki ez a leány? Az asszony hirtelen rámpillantott. — Olyan nagyon érdekli? — Nem... Csak azon csodálkozom, hogy senkivel sem érintkezik. — Az édesanyjával van, aki állítólag nagyon beteg. — Érdekes, finom arca van. Az asszony összehúzta a szemöldökét. . — Lehet, de ezt itt még senki se vette észre. Itt, ahol annyi életvidám, szép asszony van. És már abba is hagyta. Napernyőjével a tengerre mutatott: — Nézze. Most megy Fiume felé a velencei hajó. És még néhányszor lépegettem el mellettük. Egyszer észrevettem — még senki sem volt a parkban —, hogy a leány egy pici illatszerész üvegből az ujjaira cseppenti a kibuggyanó illatszert és végtelen gyengédséggel a beteg asszony homlokán és arcán végighúzza az ujjait. A hangját is hallottam, amint édesen belecsendült a napfényes reggelbe: — Akarsz még, édesanyám? A lépéseim mellettük roppantak meg Lapunk mai száma 16 fillér