Nemzeti Ujság, 1937. március (19. évfolyam, 49-71. szám)
1937-03-05 / 52. szám
le a spenóttal! Ebédnél él a család. A hangulat remek s a jóízűen elfogyasztott hűdévér után mindenki érdeklődvevárja a következő fogást és ekkor Kati behozza a párolgó marhahúst a spenóttal. Dermedt csönd, mindössze Pistike olyan karakán, hogy rögtön kijelentse: „Vacak spenót nem kell, brrrt“ „Majd adóik én neked!“ — szól a mama, miközben apuka hősi elszántsággal belenyúl a tálba ée óvatosan kivesz egy kanállal. „Sok vált a tízórai, ma nem vagyok túlságosan éhóe‘‘ — mondja és nyel. „Rettenetesen fáj a fogan»“ — rercegi Vilmuska, de nyílván nem a spenótra, mert ezt átugorja, csak a marhahús felé orientálódik. „Nekem csak hús kell!“ — zengi újból Pistike, mire a mama nem mondja ismét, hogy „majd adok én neked“, hanem plezámban telemeri saját tányérját parajjal és lassan nyelni kezd. A spenótot ugyanis ő sem szereti. Egyáltalán ki szereti ezt a zöldneműt.l Most kiderült: bizonyos dr. Kukuji Joshida nevezető japán orvos, aki hat év óta parajon él. Naponta átlag egy káló spenótot elfogyaszt, ám ha nagyon éhes, bábánkét tejük másfél kilót is. Rajong a zöldségért, már a reggeli helyett is parajt kávézik, így aztán nem csoda, hogy hat év alatt csekély 4140 kiló spenótot evett meg. Cirka. Tisztelem japán barátunk kiváló teljesítményét, váljék egészségére. Részemről mégsem fogom követni menürendszerét, sőt a róla szóló cikket is eldugtam családom nőtagjai elől. Nehogy a szakácsnő vérszemet, a család pedig hetenkint háromszor spenótot kapjon a Kukuji-példa alapján. Sőt. Sürgősen hivatkozom Cowgill newhaveni professzor megállapítására, aki szót emelt a spenót ellen. Fogadja érte hálás köszönetemet! Nekem ezentúl hiába bizonyítgatják majd, hogy a paraj élet, erő, egészség, meg hogy táplál, csontot erősít és jót tesz a szervezetnek és miegymás, ém fütyülök rá. Tán a bolgár kertészek szervezetének csakugyan használ, hiszen ezek pénzt kapnak érte, de nem nekünk, akiknek felsőbb asszonyi parancsra le kellett nyelnünk a parajt. Idáig! ám most már le a spenóttal! Cowgill professzor bölcsen kimondta, hogy a spenótban rejlő kétes tápanyagokból vajmi keveset használ fel a szervezet, akkor meg minek erőltessük a dolgot. Tigyet Hiszen vödörszámra kellene ennünk, hogy gyarapodjunk tőle. Kukuji-ügy ez, tessék elhinni. Szívesen felajánlom tehát a japán doktor részére a világ zöldségtermeléséből rám eső spenót-kontingenst, de engem hagyjanak békéban. Én fellázadtam. A spenóttal nem leszek étkezési viszonyban, összevesztünk. Ne kerüljön többé a szemem elé! Helyette volnék bátor néhány kellemesebb ételt ajánlani, amelyek rendkívül nagy tápláló értékkel rendelkeznek és a szervezet is szívesen gyarapszik tőlük, így például parajpótlékként hajlandó vagyok megenni a malacpecsenyét párolt káposztával, a rántott csirkét salátával, az Ujházy-tyúklevst, vagy akár a bécsi szeletet is. No, nem bánom, ha a tükörtojás mellé rostélyost adnak, illetve töltött káposztát és ha minden kötél szakad, hát megeiszem a csülkös bablevest, a csabai kolbászt is. Ezek kellenek a szervezetemnek és nem a paraj! Ezt meghagyom Kukuji doktornak, aki zöldségpárton van. Óh, csacska férfiú, akkor már én inkább a kacsapecsenye-ellenzékkel tartok! Cowgill professzornak pedig üzenem: fel a fejjel és le a spenóttal! Remek konzíliuma alapján máris leteszem a „Spenót Helyett Disznótoros Vacsorát Kedvelők Kaja Klubjának“ alapkövét, diáaelnöknek természetesen önt válasstva meg- És most aztán találjon ki valamit a sárgarépa főzelék ellen is, — mert önt sem szeretem... Kinizsi Andor Ufijárái A Meteorológiai Intézet jelenti március 4-én, este. Európa szerte tovább tart a hideg keleti légáramlás uralma. Hazánkban kissé erősödött a széli és a hőmérséklet a délnyugati megyék kivételével az 5 fokot sehol sem haladta meg. Több helyen volt kevés csapadék, esőre havaseső, északkeleten pedig havazás alakjában. A Kéke sem csak gyenge hószállingózás volt, de olvadás nem következett be és a 38 centiméter magas hóréteg igen jó állapotban van. A Dobogókőről 13 centiméteres hóréteget jelentenek, a budai hegyeken nincsen sportolásra alkalmas hó. Budapesten este kilenc órakor a hőmérséklet plusz 3 Celsius fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 759 milliméter, alig változik. Áthelyezés Az igazságügyminiszter ifjabb dr. Demkó- Belámzky Fa gyulai kir. közjegyzőt Makóra helyezte át. Házasságt Somfai Géza és Wagner Baba március 3-án a budapesti Szent Vince-templomban házasságok kötöttek. Gázhiány fenyegeti Párist Páris, március 4. A francia főváros gázműveinek alkalmazottai péntekre általános sztrájkot akarnak kikiáltani Az alkalmazottak fizetésemelést követelnek, ezt azonban a gázművek igazgatósága nem hajlandó teljesíteni. Ezért szerdán este az alkalmazottak már egyórás próbasztrájkot rendeztek. Ennek hatását Páris lakossága egyelőre nem érezte meg, miután a gáztartályokban elegendő tartalékgáz volt. Több napon át tartó sztrájk azonban már a párisi háztartások legnagyobb részét megbénítaná. Szerdán este tartották nagygyűlésüket a gázművek alkalmazottai és kimondották, hogy ha az igazgatóság nem teljesíti bérköveteléseiket, pénteken délben kikiáltják az általános sztrájkot. Maldíozási Ringer János fürdőtulajdonos 69 éves korában, március 3-án elhunyt. Temetése március 5-én délután 4 órakor lesz a kerepesi temető halottahásából, Atzél-Hoffer Istvánná, született Pethő Ilona, életének 31-ik évében, hosszú szenvedés után meghalt. Temetése pénteken, március 5-én délután 2 órakor lesz a rákoskeresztúri temető halottasházából. Néhai dr. komáromi Térfy Gyula kir. kúriai tanácselnök, az igazságügyminisztérium törvényelőkészítő osztályának vezetője, halálának nyolcadik évfordulója alkalmából március 6-án, szombaton reggel 9 órakor a tabáni róm. kát. plébániatemplomban gyászmisét mondanak. Nagy részvét mellett temették el csütörtökön délután özv. Niedermayer Gellértné, szül. Óriás Julianna tanítónőt Szombathelyen. A megboldogultban dr. Pankotai-Niedermayer Gellért* egészségügyi főtanácsos, igazgató-főorvos édesanyját gyászolja. Dr. Forgács Tivadar élete 68. évében Budapesten elhunyt. Temetése pénteken délután félnégykor a Kerepesi úti temetőben lesz. Az engesztelő szentmiseáldozatot 6-án, szombaton délelőtt kilenc órakor a Szent István-bazilika kápolnájában mutatják be. Herceg Schwmrtzenberg Alajos 74 éves korában az afrikai Nairobiban rövid betegség után elhunyt. (A kormányzó kihallgatáson fogadta gróf Coudenhove-Kalergit.) Horthy Miklós kormányzó csütörtökön délben kihallgatáson fogadta gróf Coudenhove-Kalergit, a Páneurópai Unió elnökét. Coudenhove-Kalergi este fél 7 órakor a képviselőház delegációs termében előadást tartott Páneurópáról. A páneurópai mozgalomnak — mondotta — hármas célja van: gazdasági, politikai és kulturális. Gazdasági értelemben az európai piac megszervezéséről van szó az amerikai és ázsiai versennyel szemben. Politikai szempontból az európai nemzetek szövetségét kell megalakítani háborúk megelőzésére, míg kulturális szempontból az európai kultúra fokozottabb védelme szükséges. Végül kijelentette, hogy Páneurópa fogalmával nem fér össze a ma fennálló igazságtalanságok megörökítése, ellenkezőleg, azoknak lépésről-lépésre való leépítése a cél. (Tanári előléptetések.) A kormányzó a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére Bebesi István dombóvári kir. kat. Esterházy Miklós nádor gimnáziumi, Mészáros Mihály nyíregyházai kir. szat. gimnáziumi, Tass Kálmán miskolci kir. kat. Fráter György gimnáziumi és Zimay Szilárd mezőkövesdi kir. kát. Szent László gimnáziumi rendes tanárt 1937 január 1. napjától számított hatállyal a királyi katolikus középiskolai tanárok létszámába, az állami középiskolai és a velük egy tekintet alá eső többi tanár részére megállapított és az állami rendszerű VI. fizetési osztály 3. fokozatának megfelelő 10. fizetési fokozatba előléptette. (A szófiai magyar követ villás reggelije.) (Szófiából jelentik: Matuska Péter magyar követ,sajtó villásreggelit“ adott, amelyen résztvettek a külföldi követségek sajtóattaséi, a félhivatalos hírszolgálati irodák és a nagy világügynökségek levelezői, külföldi lapok, köztük a Timerés, a Tempo levelezői, valamint a szófiai napilapok igazgatói és főszerkesztői. (Graziani állapota javul.) Rómából jelentik: Graziani tábornagy, abessziniai alkirály állapota rohamosan javul. Az alkirály, aki a két héttel ezelőtt elkövetett addiszabebai bombamerényletnél meglehetősen súlyos sebesüléseket szenvedett, a jövő héten valószínűleg már átveheti hivatalát. (Megnyitották Pestvármegye tanügyi értekezletét) Csütörtökön nyitotta meg dr. Kemenes Illés tankerületi királyi főigazgató és vitéz dr. Barnabás István, Pest vármegye királyi tanfelügyelője azt a tanügyi értekezletsorozatot, amelyet a vármegye városaiban rendeznek meg ez év tavaszán. Az ünnepélyes megnyitón megjelent a kultuszminiszter képviseletében dr. Kósa Kálmán és Hertelendy Jenő miniszteri tanácsos is. Barnabás István királyi tanfelügyelő megnyitó beszéde után Kemenes Illés tankerületi királyi főigazgató beszédében rámutatott azokra a jelenségekre, amelyek a magyar társadalmat nyugtalanítják és állandó veszedelmet jelentenek a nemzet életére. Szerinte a bolsevizmus az, ami szembe akarja állítani a tömegeket az ezeréves nemzeti kultúrával. A tanítók kötelessége a nemzeti öntudat ápolása és az elhagyott nép megsegítése, amivel a legszebb nemzeti missziót teljesítik. Ebben a munkában eggyeforrt a tanító és a tanár és a bolsevizmus elleni küzdelemben a legerősebb fegyver, a szeretet. Dr. Padányi Frank Antal tanítóképző-intézeti igazgató előadásában a történelem nevelőértékét hangsúlyozta. Bocsánczy Lukács vármegyei népművelési titkár a népművelés helyzetéről tartott előadást, majd Brózdy Gyula, a Néptanítók Lapjának főszerkesztője és Jakab Lajos tanító mintatanítással mutatták be, hogyan lehet a történelmi értékeket a nemzetnevelés javára felhasználni. Végül vitéz Szereda Béla igazgató-tanító mutatta be vetítettképes előadásban a földrajztanítás új módszerét. A tanügyi értekezlettel kapcsolatban kézimunka- és rajzkiállítást is rendeztek, amelyet dr. Szabó Béla h. tankerületi királyi főigazgató nyitott meg. Külön teremben mutatták be a festőművész és író tanítók munkáit. Ezek közül kitűntek vitéz Szereda Béla, Vargha Lajos, Vajda Pál és Szomolányi János festményei, Özbey Irén, Nagy Méda, Földes Ferenc, Bagdy István és Takács József irodalmi és költői alkotásai. A kiállítást nagyszámú érdeklődő közönség nézte meg a nap folyamán. IS- NAMIÁTIJ Känvetlen * tM*ar partyn. ■ Bír nUMfiíl 8 h Orvosi diétát, melesz topsori B Pl •IlUslf M Z II sydfryfírdök. Mérsékelt Sle- ■ szanatórium és penzió I flRRfiZIA sz^LLODAI NUDpRftilH 11-3-1«. Telelő»: 1-108-W. ■i — (Eltemették Dellinger Gyula professzort.) Csütörtökön délután nagy részvét mellett temették el a Kerepesi úti temetőben Dollinger Gyula sebészprofesszort, udvari kamarást, volt os,ée kar, vezértörzsorvost, a Pázmány Péter Tudományegyetem 1. számú sebészeti klinikájának volt igazgatóját. A gyászolóközönség soraiban volt József Ferenc főherceg, Simon Elemér, a Magyar Vöröskereszt Egylet országos elnöke, Guilleaume Árpád ny. altábornagy, Johan Béla államtitkár, Pataky Arnold rektor, a budapesti egyetem orvosprofesszorai közül Parányi Gyula dékán, Bakay Lajos, Némán Lajos, Verebély Tibor, Orsós Ferenc, Kiss Ferenc, Hültl Hümér, Ádám Lajos, báró Korányi Sándor. Képviseltették magukat a vidéki egyetemek és vitéz Ordódy Sándor tábornok-orvos vezetésével a honvédorvosi kar nagyobb küldöttsége jelent meg. A temetési szertartást Worschitz Oszkár erzsébetvárosi segédlelkész végezte. A Pázmány Péter Tudományegyetem tanácsa és tanári kara nevében Verebély Tibor professzor búcsúzott az egyetem aranyokleveles doktorától. Méltatta az elhunyt professzor több évtizedes pályafutását, tudományos munkásságát és az orvosi közéletben kifejtett tevékenységét. Az elhunyt professzor lelki üdvéért pénteken délelőtt tíz órakor mutatják be az engesztelő ezenzimfeáldozatot az Egyetemi templomban. HAIDEKKER-BOLT — (A Gróf Apponyi Albert Társaság) dr. Tahy László miniszterelnökségi államtitkár, m. kir. titkos tanácsost társelnökévé és disztagjává választotta. A disztagságról szóló oklevelet dr. Tahy Lászlónak ünnepélyes keretek között dr. Kállay Tibor, a társaság elnöke fogja átnyújtani. (A Műegyetem rektora a technikáról és a technikusról.) A „Katolikus Szemle“ előadássorozatában szerdán Szabó Gusztáv, a Műegyetem rektora „A technika és a technikus” Címmel tartott rendkívül érdekes előadást a Szent István Társulat dísztermében, nagyszámú hallgatóság előtt. A technika fogalmának meghatározása után vázolta az előadó annak fejlődését az ősember primitív kőszerszámától kezdve az ókor „ csodáján“ és a középkornak a technikában is a misztikumot kereső megnyilatkozásán keresztül egészen a mai időkig és utalt arra, hogy a meredek, fejlődés akkor következett be, amikor a technikus kikölcsönözte a tudomány szárnyait. A mai technika tulajdonképen a mérnök technikája, aki a maga gondolkodásával tudós módjára l‘art pour l‘art kívánja a mindennapi élet nagy feladatait megoldani. Felelőssége két irányban halad: a gazdaságosság legmagasabb fokra való emelése és a szilárdság, a biztonság lehető legtökéletesebb elérése. Foglalkozott az előadó a normalizálás és a racionalizálás problémáival is és az előbbivel kapcsolatosan utalt azokra a nehézségekre, amelyek ezen a téren fenállanak, míg a racionalizálásról szólva kijelentette, hogy ebben a tekintetben kétségtelenül sok hiba történt. Bizonyos esetekbe® túl racionalizálásról lehet beszélni, amit fékezni kell. Itt is meg kell találni a középutat, akár a kommunista szélsőség, akár az államszocializmus akadályozza meg az egyén mozgását. A tervgazdálkodásnak mindig csak olyan területe® szabad érvényesülnie, ahol nem akadályozza az egyént a maga kötelességének teljesítésében. Óvakodni NEMZETI UJSÁG 9 március 5. kell e téren a dilettantizmustól, amelynek káros hatásai évtizedekig érezhetők. Szembeszállt azzal a váddal, mintha a technika halaldása előidézője volna a munkátlanságnak. Hogy a közvéleményben ez, a felfogás általánossá vált, annak fő oka a mai ember pesszimisztikus hangulata. Túl sokat beszélnek és olvasnak a bajokról, de keveset cselekszenek ellene. Nem azok a hibásak, akik a gépeket csinálják, hanem hibás az egész társadalom, amely nem néz előre s nem igyekszik megelőzni a bajokat. A nagy tetszéssel fogadott előadásért aKatolikus Szemle“ szerkesztőbizottsága nevébe® Kovrig Béla egyetemi, tanár mondott meleg szavakkal köszönetet. A legközelebbi előadást március 10-én, szerdán, este 6 órakor Ortutay Gyula tartja A tanúm népe címmel. NEY ÁKOS ELŐADÁSA Budapest városrendezési problémáiról Ney Ákos MÁV-igazgató igen érdekes előadást tartott csütörtökön este a Mérnök- és Építész-Egyletben Budapest városrendezési problémáiról. Hangoztatta, hogy mint a városrendezési fórumokon kívülálló műszaki ember, de mint a városát igen szerető polgár szól a kérdéshez. A mai viszonyok között nem szabad luxus megoldásokat végrehajtani és olyan rendezéseket, szabályozásokat keresztülvinni, amelyek még jó állapotban levő és aránylag új épületek lebontásával, tehát értékrombolással járnának. Néhány igen érdekes tervet is bemutatott Ney Ákos a Tabánra, az Andrássy-út betorkolására, a Kerepesi-úti temetőre, a Horthy Miklós-híd budai lejárójára és a Boráros-térre vonatkozólag. Érintette a Ferdinánd-híd ügyét is. Behatóan foglalkozott azután a Vár kérdéseivel. A főváros közúti közlekedésének problémáival kapcsolatban a Kálvin-tér, a Berlini-tér és a helyiérdekű vasutak végállomásainak rendezésével foglalkozott, érdekes javaslatot adott elő egy budai, földalatti vasút építésére vonatkozóan. Ez a Filatori-gáttól a Horthy Miklós-hídig menne. Tárgyalta végül Ney Ákos a budapesti pályaudvarok kérdését, minthogy azonban ezeket illetően még nincs kialakult döntés, így csak a történeti fejlődést ismertette és a probléma lényegére mutatott rá. Legfontosabb szerinte a ceglédi vonal rendezése és a Péli pályaudvar esetleges megszüntetése az új szent imrevánd pályaudvar építésének kapcsán. Ney Ákos előadását nagy érdeklődéssel hallgatta a szakemberekből álló hallgatóság, majd színvonalas vita alakult ki-----m-mumm __ * — (UJ magyar napilap Pozsonyban.) A Prágai Magyar Hírlap lapkiadószövetkezet kiadásában, dr Komna Ferenc félidőszerkesztő jegyzésével uj politikai napilap indult meg Pozsonyban „Uj Hírek“ címmel. Az uj orgánum a csehszlovákiai magyar kisebbség érdekeinek szolgálatában áll. — (Vajdasági irók Budapesten.) Csütörtökön este a szabadkai gyorsvonattal dr. Fáradi Imre vezetésével Budapestre érkeztek a vajdasági magyar irók, akik felolvasó körúton vesznek részt. Tizenhét esztendő után első ízben történik, hogy vajdasági irók magyarhoni felolvasó körútra indulnak. Az írókat a budapesti előadás rendezői, a Láthatár szerkesztői és az igen nagyszámba® összegyűlt vajdasági származásúak fogadták. Budapesten a Zeneakadémia kamaratermében pénteken este 8 órakor lépnek a közönség elé. Dr. Borsody Lajos, Bölcsök Erzsébet, dr. Farkas Géza és F- Galambos Margit adnak elő t®űveikbök A szépnek ígérkező vajdasági irodalmi est masorát ének- és zeneszámok egészítik ki. Egészséges fifi * gyümölcstermés ! |# nincs permetezés nélkül! szilárd mészlénY Mesegandaalgi R.-T. Budapest, IVM H*#-a a. Teu -806-1» éa saaközletekben, Monori-Mag, Rákóczi-n 7, Mauthner Ödön összes üzleteiben* — (Mussolini bombavető próbát tett Littorio felett) Rómából jelentik. A Duco csütörtökön Littorioba repült, majd a város és környéke fölött kipróbálta bombavető készülékét és repülői tevékenységének ezt az oldalát. A Duee nagy magasságból bombát dobott a Littorio közepén lévő céltáblára. A kedvezőtlen légjárás ellenére a Duee két óra hosszat volt a levegőben, majd leszállt Littorio repülőterén és visszatért a Venezia-palotába. (Incze Kálmán előadása.) Március 3-án a Lipótvárosi Polgári Kaszinóban rendkívül érdekes előadást, tartott Incze Kálmán vezérkari ezredes, Törökország újjászületéséről, Musztafa Kemal pasáról, valamint a török csodáról, amely abban nyilvánult meg, hogy 13 év óta folytonosan háborúban álló Törökország nagy hadvezérének fényes győzelme folytán rákényszerítette a győzelmében elbizakodott antantot, hogy a megalázó sevréi békeszerződés helyett, Törökországgal, mint egyenrangú ellenféllel új békeszerződésre lépjen.