Nemzeti Ujság, 1937. július (19. évfolyam, 146-172. szám)
1937-07-17 / 160. szám
Időjárási m Várható időjárás a következő huszonnégy órára. Nyugati szél, több helyen zivatar, a meleg nyugaton csökken, keleten alig változik Egyhangúlag elfogadták az Eden-tervezetet mm Hétfőn megindul a japán offenzíva Peking ellen — Lemondott a Hodzsakormány— Ward Price a Daily Mailben újabb éles támadást intéz Csehország ellen Briscoe dublini konzul vezetésével hetven tagú ír vendégcsoport érkezett BudapestreG. Crosfield ezredes, a nemzetközi frontharcos komitó főtitkára és Sir Francis Wertherston-Godley őrnagy, a brit frontharcos szövetség alelnöke Budapesten tartózkodnak Szabó Miklós, a kitűnő futóbajnok, magyar rekorddal második lett Helsinkiben ötezer méteren A SPANYOL FORDULÓ Július 17-én egy esztendeje, hogy Franco tábornok bravúros kezdéssel magához ragadta a hatalmat Spanyol- Marokkóban s ugyanakkor az anyaországban is felcsapódott a nemzeti ellenforradalom gyors tüze, hogy feleméssze a nemzetközi marxizmus ibériai hordalékát, amely az 1931-es forradalom óta fertőzte Hispánia életrendszerét. De Franco hősies vállalkozása, Spanyolország nemzeti felszabadítása egycsapásra nem sikerült. Spanyolország nyugati, nagyobbik fele a nemzetiek kezére került, míg a keleti rész Madriddal és Barcelonával a Frente Popular birtokában maradt. Spanyolország hadszíntérré változott, merev, szinte megmozdíthatatlan frontok rajzolódtak a térképre. A spanyol félsziget stratégiai helyzetképe nagyban és egészben ma is ugyanaz, mint ahogy még a nemzeti felkelés kirobbanásának első napjaiban kialakult s Franco tábornoknak csak óriási erőfeszítésekkel sikerült itt-ott áttörni a vörös hadvonalakat: augusztusban elesik Badajoz, szeptemberben Irun, San Sebastian és Toledo az Alcazarral. november 7-én a nemzetiek elérik Madrid alatt a Manzanares folyót, februárban elfoglalják Malagát és júniusban Bilbaót. A spanyol polgárháború nem várt elhúzódása — júliustól-júliusig — épp olyan nehéz feladatok elé állította az európai diplomáciát, mint ahogyan meglepte az olaszok gyors és vakmerő lendülete, amely októbertől májusig meghódított egy hatalmas gyarmatbirodalmat. Ezalatt pedig a spanyol vérmérséklet és a kommunista ideológia szörnyű keveréke állati kegyetlenséggel tízezerszámra szedte szerencsétlen áldozatait s minden képzeletet felülmúlóan dühöngött spanyol földön az „erőszak közszükséglete“ — ahogy Hugo Viktor nevezi — „Ce besoin public de violence, qui est le coté redoutable et mysterieux des révolutions“. Európa megdöbbent azon, ami Spanyolországban történik. II. 1931 óta, XIII. Alfonz távozása és a köztársaság kikiáltása óta Spanyolország az állandó belső vajúdás súlyás válságaiban gyötrődött s a folytonos és céltudatos államvezetés utolsó maradéka is szétporladt az egymással viaskodó uralmi érdekeltségek vad tusájában. Az 1931-es választások túlnyomó baloldali többségét 1933 novemberében a jobboldali pártok, Gil Robles-el az élén, lehengerelték s mandátumaik számát a cortezben 42-ről 207-re ugratták. A kormányzás azonban a középpártok vezetése alatt maradt, Gil Robles pedig csak gyengén és erőtlenül asszisztálhatott. A Lerroux-, Barrio-, Chapaprieta-, Portela-kormányok tétovázó liberális középszerűsége lassan és biztosan készítette elő a terepet a baloldali szélsőségek számára. Az 1936 február 16-án megtartott Portez-választások már megmutatták, milyen mélyre süllyedt Spanyolország. A baloldali udió, a Frente Popular abszolút többségget jelentő 252 mandátumával valósággal elsöpörte a jobb- és középpártokat Alcala Zamorra elnököt erőszakosan megfosztották tisztségétől s az új köztársasági elnök Azana lett. A Barcia- és Cesare-kormányok alatt a békő anarchia csalhatatlan jelei léptek fel, háttérben Moszkva óriássá nőtt árnyékával. A népfront túlkapásai napirenden voltak s a felgyújtott templomok és kolostorok rőtti fénye vésztjóslóan folyta körül az ibériai félsziget szemhatárait... Végre jó Calvo Sotelo monarchista vezér hitvány meggyilkolása (július 13.) csordulásig telítette a nemzeti türelem mértékét? Franco tábornok megindította nagyszabású vállalkozását. ) Azóta egy esztendő telt el. A vörösök kezén maradt Spanyolország belpolitikája bizonytalanul bukdácsolt tovább. A forradalmak örök törvénye értelmében a szélsőségek kerekedtek felül. Szeptember 14-én Largo Caballero szocialista-kommunista kormányt alakított. De a súlyos kudarcok és baklövések megbuktatták Caballerot is s ez év tavaszán a Caballero—Del Rojo-rendszert felváltotta a Negrin—Oirac kabinet mérsékeltebb iránya Sokan, különösen angol körökben azt hitték, hogy ez a mérsékeltebb irányzat meg fogja találni a kiegyezés módozatait Franco tábornokkal. Csalódtak. Franco tábornok éppen a napokban ara Intransigeant és Daily Mail tudósítója előtt a leghatározottabban jelentette ki, hogy tovább folytatta akcióját, ameddig fel nem szabadítja egész Spanyolország Lapunk mai száma 16 fillér T A TŰZPRÓBA A nyári kávéház inkább uszoda volt, a parketten táncoltak. A jazz szólt, alkonyodni kezdett, hosszan, észrevétlen dunai alkonyattal, a csónakok egymásmellett hevertek a homokon, mint a kivetett halak és szúnyogok még nem jöttek. Lassan, kényelmesen táncoltak, a muzsika is olyan volt, mint egy végtelen, ütemes ásítás, a kávéház, amely tutajra épült, piros kis ernyőkkel, korlátra futtatott zöldbabbal, a tánccal és a tutaj körül osonó hullámokkal együtt ringott. Csak a dob szólt tompán, és egy kirándulóhajó úszott el a kávéház mellett, fölfüzérezve, kivilágítva, amikor a fekete ember megjelent. Kezében táska volt, műszertáska, mint az orvosoknak, fején fekete posztókalap, kicsit zsírosan és az inge is fekete vászon volt, mint temetkezési lovakon a lepel. Egy ideig a bejáratnál tétovázott, s amikor a tánc szétoszlott, meggondolta magát, bejött a jazz elé és leült, óvatosan, épp a szélére egy karosszéknek. Levette kalapját, s most még feketébb volt. Sürü haja gyapjasan nőtt homlokába, koromszinűen, szemöldöke mintha irtózatos bajusz lett volna és feketék voltak a sörték kiborotválhatatlan állán. Ismét megszólalt a zene, lomha dallammal, amely vitte a táncot, akár szétterült áradat az ágakat. A fekete ember szótlanul ült, ölében a táskával és ahogy hosszú karjait a táskára tette és fejét nyakába húzta, mintha egy varjú ült volna a táncosok, a lassan lágyuló tarka lámpák közé. Péter és Anna ekkor táncolt először ezen a délutánon. Addig fontos megbeszélni valójuk volt: Péter szerette Annát és ezt meg kellett tudnia Annának is. Anna eddig is sejtette és ez a sejtelem, amilyen határozatlan és illanó volt, olyan boldog és meleg is volt ugyanakkor. A bizonyosság, a szőke, nyakigláb Péter vallomása csak a nyilvánvalót és mégis rejtettet szentesítette. Anna lehűlten úgy érezte, hogy ezzel a vallomással a tétova szerelem ideje végetért, a futó izgalom, kósza bizonytalanság helyébe ünnepélyes tartózkodás lép, mint a leleplezett titkok előtt. A szerelem addig jó, míg titok, lezárt levél. A felfedő szavak olyan ostobák — gondolta Anna a vallomás alatt — csak levetkőztetik az érzéseket Kicsit bosszús volt Péterre: olyan jó volt a tétovaság, a sejtelem, amikor nem volt szavakban, vallomásokban is bizonyos, amit éreztek. Péter zavarban volt, legszívesebben elsüllyedt volna szégyenletében és merészségében. Egymásra néztek, nem tudtak szólni, Péterben túlságos volt a rémület, Annában a hirtelen tanácstalanság, elindultak táncolni. Anna a tánc pillanatnyi szédületében, a lebegő valószerűtlenségben, a föl-fölfutamozó tangóharmónika sóhajtásaiban fájdalommal, rosszkedvűen ízlelte az utóbbi hetek, a kirobbanó vallomást megelőző idők lázas, kalandos hangulatát. Vége lesz ennek? Nem lesz semmi, ami ezután érdekelje őket egymásból? Addig jó csak az érzelem, amíg a másik felől nem tudunk semmit? Anna átkarolta Péter vállát, a ringó, valószínűtlen tánc elálmosította és egyszerre azt szerette volna, ha valami történik, valami, ami arról szólna, hogy ami most következik épp úgy nem lesz hétköznapi, épp úgy nem lesz előírt és kedvet szegő, mint ami eddig volt, amíg a szerelem csak szirmait bontogatta bennük. — Anna mindig virághoz hasonlította a szerelmet. Történjen valami, amiben Péter megmutathatná, hogy a szerelem, amely szavakat kapott, marad olyan erős, mint a szerelem, amely szavakat keresett. A fekete ember még mindig gubbasztott. Némaságában és sarokbaszorítottságában valami elszánt, valami kihívó volt. Mint a merénylőben, aki fél attól, amit tesz és mégis megteszi. Anna, ahogy Péter vállára, szeplős álla alá hajtotta fejét, egy percre szembenézett a fekete emberrel. Elkapta szemét, a színes ingek, tarka ruhák között ez a fekete gyászholló riasztó és zavaró volt. — Nézdd — mondta Péternek —■, mint egy bombavető. Péter elől a forduló tánc eltakarta a fekete embert Amikor odanézett, éppen az asztalra tette a táskát, kinyitotta, hosszú szál drótot húzott elő, melynek vége a táskában maradt, egy kicsit tűnődött, aztán gyorsan visszagyűrte az egészet és a táskát az ölébe vette. — Idegesít, Anna? Nem értem. Hogy ülhet be valaki ilyen feketében ide. Elmegy a kedve az embernek mindentől. Anna nem szabadult attól, ami végigfutott benne, amikor a fekete embert meglátta: hátha ez az ember, aki, ki tudja, milyen gondolatokkal tört közéjük, hátha ez a gyászmadár lesz első próbája megvallott szerelmüknek? Hátha ő hozza magában a veszélyt? A fájdalmat vagy a merényletet, az előre nem várhatót vagy a tanácstalanságot? Az ilyen próbákban úgy edződik a szerelem, mint kard a tűzben! Megpróbáltatás, bizonytalanság kell a szerelemnek, nem állóvíz. — Mi lenne, ha igazam volna, Péter! Ha valóban bombavető lenne? —* Nem beszélsz okosan. Mit keresne békés vadevezősök között! — Én különösnek érzem, hogy éppen most jött ide. Mintha megkísérteni akarná, amit most megvallottunk egymásnak. Mi lenne, ha valami előre nem látható történne, ha például bombát vetne közénk? Mi lenne akkor a szerelmünkkel? Annának egy régi film jutott eszébe. Fiatal szerelmesek egy süllyedő hajón az életveszélyben, a mindennapból egyszerre kirázó megpróbáltatásban átélik a szerelmük vizsgatételét is. Mit csinálna Péter, ha ő kerülne választás elé, ha neki kéne dönteni: mentse-e ki a süllyedő hajóból maga helyett? Mit tenne Péter, ha ez a fekete ember egyszerre csak kalandot varázsolna a valóság helyébe? Van ereje a szerelem viharához is, elviseli-e a szerelem kedvéért a kalandot is? A fekete ember idegesen dobolt az asztallapon. Szemöldökét összeráncolta, mintha egy összehúzódzkodott fekete sündisznó ült volna a homloka alá. Pincér állt elébe, kicsit körülményesen és sötéten rendelt, visszafolytott nyugtalansággal, mintha siettetné valami, aminek elkövetésére elhivatott. IRTA: THURZÓ GÁBOR