Nemzeti Ujság, 1937. szeptember (19. évfolyam, 198-222. szám)
1937-09-01 / 198. szám
Időjárás: —- — — — - - ** — — — »Meww Várható idő iá- -befejezte tandcsrás a ft _ v e t— ftazásatt ftina keze haszon- lüsz Wr 1TWm nem számíthat a nem? órára: fjkg 11LJ SfflJM M WUk n H NI n nho? 1IJ szovjet katonai Mérsékelt szél, |Wl B 1 1 lg 1 M m IMH W támogatásúra -változó felhőzet, 1 ^|f H§ I W Hl B 111 * Ip ill Egg I II V Hf A kisgtAant nagphelyenként még JLL W rtl/JBL IL eso. M homén- emelt -ár* ágau sékiesnem Vár XIX. évfolyam 198. szám + SZERDA + Budapest 1937 szeptember 1 kereszt*kiszetett Sztojadinovics jugoszláv miniszterelnökkel tárgyalt Sinajában Bárdossy László magyar követ Dr. Orsós Ferenc professzor vezette a MOAE küldöttségét a németországi tanulmányútra Erling Cristiansen elnökölt az egyetemi nemzetközi Federatio budapesti összejövetelén fc 1937 SZER 1 J 50 T 6 Japán visszautasította az angol követeléseket ) Sötét árnyak , súlyos gondok A magyar sajtóban, a közelmúlt napokban, egy rövid, látszólag nem sokat mondó, valószínűleg kőnyomatos által kiadott Mr jelent meg, mely arról értesítette a közönséget, hogy a Kerepesitemetőben Bleyer Jakabnak, a német kisebbség elhalt vezérének síremlékét avatták fel, ezt megelőzőleg pedig Bleyer emlékünnepélyt tartottak. A legtöbb budapesti lap mindössze csak ennyit írt az esetről. Egyik-másik még odatette, hogy az ünnepélyen Húsz Richárd debreceni egyetemi tanár beszélt. Ennyi volt az egész. A magyar közvélemény azonban nem térhet az eset fölött ilyen egyszerűen napirendre. A Bleyer-ünnepély ugyanis több volt egy egyszerű emlékünnepélynél. Az emlékünnep tulajdonképpen a stuttgarti „Institut für das Deutschtum, im Ausland“ által támogatott, onnét dirigált, a Magyarországi Német Népművelődési Egysületből kivált szélsőséges német csoport első nyilvános szereplése volt. A Basch— Husz-csoport a Bleyer-emlékünnepélylyel először merészkedett a nyilvánosság elé. Bleyer Jakab neve és emléke csak köpenyeg volt. A cél eredetileg a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület ellen tervezett tüntetőgyűlés volt. Ezért tették Szent István napjára, mertezen a napon szokta a nevezett egyesület közgyűlését tartani. Húsz Richárdék meg akarták hiúsítani az egyesület közgyűlését és hogy a jó, derék, gyanútlan sváb nép ne tudja miről van szó és lépre menjen, Bleyer Jakab nevét tették oda a horogra csaléteknek, aki pedig távol állott minden államellenes túlzástól. Ezúttal azonban lekéstek, mert az egyesület közgyűlése réges-rég megvolt, így az ellentüntetés kudarcot vallott. Most persze hipokrita arccal úgy állítják be a dolgot, mintha a Bleyer-emlékünnepet azért tartották volna augusztus 20-án, mert Bleyer ezen a napon szokott híveihez szózatot intézni. Bár hónapok óta járták autóikon a németlakta községeket és személyre szóló levelekkel csalták fel az embereket, kiknek még kiadásait is megtérítették, a nép, melynek nevében szokták írni Magyarországról rágalmazó cikkeiket és árasztják el hamis, gyűlölködő híradásaikkal a német sajtót, még így is nagyon gyéren volt képviselve. Akik ott voltak, azoknak is háromnegyed része nem tudta, mi rejlik a kulisszák mögött. Ellenben ott voltak a tanulmányi segéllyel és ingyen lakással horogra csalt egyetemi hallgatók és egy sereg külföldi német diák és hogy mindenkinek kinyíljon a szeme, ott voltak Erdélyből, Romániából, Csehországból azok a német csoportok, amelyeket a horogkeresztes agitációnak sikerült „gleec seb eltolnia“. Stuttgartból is itt volt egy küldöttség, élén Steinacherrel, kinek volt hozzá merészsége, hogy mindazok után, amik Baschék és a Steinacher által vezetett stuttgarti intézet közti kapcsolatokról kiderültek, azt állítani, hogy Stuttgart nem avatkozik bele a külföldi németség belügyeibe. Holott az 5 utasítására és parancsára dolgoznak és dolgoztak az itteni megbízottak, sőt Steinacher is anyira elkapata magát, hogy a magyarországi németség szervezetei legbensőbb ügyeibe imperative avatkozott bele. Még a személyi kérdésekbe is beleszólt. Amikor e dolgok kitudódtak, történt a nagy tisztogatás a Magyarországi Német Népművelődési Egyesületben. Nem kulturális segélyezése folyt itt esztendőkön át az itteni németségnek és folyiforma is. Steinacherék által fizetett ágensközpont, mely a Badacsony utcában egy egész csapat alkalmazottat tart, más célokat szolgál. Két budapesti havilapjuk és az általuk fenntartott két budapesti diákotthon és az abban tartott előadások mindennél hangosabban beszélnek. Az itt, említett diáki szállásokon nevelik Baschék az utánpótlást. Az alkalmasabbakat Stuttgart külön is iskolázza. Az úgynevezett Volksdeutsche Arbeitra. Magyarán mondva: janicsárképző iskolázás folyik ott, melyre az idén is kivittek néhány magyarországi sváb diákot. Ezek közül az egyik azonban otthagyta a. ^Stuttgart által rendezett kurzust, melynek keretében a katolikus egyházról olyan előadásokkal traktálták a hallgatókat, hogy a vallásosan nevelt sváb fiúban felébredt a lelkiismeret és megrendült lélekkel hagyta ott a tanfolyamot. Ezek olyan dolgok, melyek mellett a magyar közvélemény s a magyar katolikus társadalom nem mehet el szótlanul. Minden jogunk megvan arra, hogy ezekre adolgokra felhívjuk a figyelmet, mert a jogos német kisebbségi érdekek mellett, egyetemes nemzeti szempontból, mindig állást foglaltunk. A Stuttgart által kiadott és irányított folyóiratok nyíltan hirdetik, hogy a külföldön élő németséget horogkeresztes szellemben kell átgyűrni és az említett társadalmi szervek a bevált nácipropaganda ismert eszközeivel törnek céljuk felé. Egyrészt megrágalmaznak mindenkit és mindent, aki te ami nem táncol úgy, ahogy ők parancsolják, másrészt nem sajnálva az anyagi áldozatot, fiatal diplomások soraiban szervezik a maguk gárdáját. Magyarországon Gratz Gusztávot és Pintér Lászlót úgy állítják a nép elé, mint akik a németséget a magyar kor Olyan, mintha uborka volna, csak vereses szinű. — Hát a tied? — Az? Hát az is olyan, Ha látni tudná édesapám. — De ha a tied kicsi, az enyém meg nagy, mégis igaza lehet a verklisnek. Akkor pedig minek ülsz te itt énmellettem? Mondd meg, láttad te már mi* nálunk a sántát? — Mikor hazamegyek édesapámmal, néha mindig ott látom, mert édesapám is láthatná, ha vak nem volna, én úgy gondolom. — Akkor én mégis agyonütlek téged. — Mért ütne agyon, mikor én szeretem édesapámat? — Szeretsz? Nahát akkor csakugyan agyonütlek, mert én is szeretlek. Jobban szeretlek, mint magamat, de bennem van valami gyanú és ott tudom, hogy mit csinálok. Add ide a botomat. A gyerek a kezébe adta a nagy botot, a koldus felállt, nagyot sóhajtott. — Itt vagy közel hozzám? — Itt, éppen édesapám előtt. — Na, akkor tartsd egyenesen a nyakad, hogy a fejedre találjak. Itt a fejed? — Itt, az édesapám keze előtt, de minek akar fejbevágni, édesapám? — Azért, mert előbb azt mondd meg mégegyszer, mit csinál a sánta, mikor ott van? — A sánta? Az ül. Édesanyám is ül, mert ő is sánta, biztosan azért ülnek. A vakok azért ülnek, mert vakok, a sánták is azért ülnek, de én nem nagyon jól tudom, csak édesanyám mondta egyszer. — Anyád mondta? Hát milyen anyád van neked? Hogy néz ki annak, aki látja? — Édesanyám? Hát úgy, mint a cukros Rozi néni, amerre hazamegyünk. Az is sánta, meg kövérkés egy kicsit. — De szép, úgy máskép? — Édesanyám? Énnekem nagyon szép, de a sánta mindig szidja, mikor kiér az KETTŐÉRT CUKROT nagy Dániel A koldusgyerek meglökte az apját: — Édesapám, két kalapos kisasszony jön, kérjen kend. A vak koldus összeszorította az öklét, a gyerekre emelte. — Mondtam már, hogy ne szólj többet hozzám, mert a fejedre ütök a kezemmel. Hol a fejed? — Itt mingjárt, édesapám előtt. — Nahát, itt tartsd mindig az öklöm alatt, hogy ha fejbe akarlak ütni, eltaláljalak. Itt a fejed? — Itt a nyakamon ... de minek akar fejbeverni, édesapám, mikor mindig meglököm, ha közeledik valaki? — Azért, mert ne lökj meg. Engem többet ne lökjél meg soha. — Hát akkor hogy látja meg édesapám, ha kérni kell? — Úgy, ahogy akarom. Megtudom én látni te nélküled is. Nem szorultam se terád, se anyádra. — Máskor mindig azt mondta édesapám, nekem kell megsúgni, ha ember közeledik, mert édesapám nem látja, aszszony-e, vagy úriember? Most talán lát már édesapám? — Én? Persze, hogy látok. Én most már mindent látok, még az eget is. Süt most a nap? — A nap? Az éppen most nem nagyon süt, mert már estefelé van, meg én is nagyon éhes vagyok. — Akkor elmehetsz egy kicsit verebet hajigálni, mert én gondolkozni akarok magamban és nem kell, hogy itt legyél, h ha azt akarom, hogy ide gyere, akkor majd kiáltok. A gyerek az országútra ment, a fákra nézett, a csiripelő verebek nagyon szépek voltak. Kavicsot vett fel, csak amikor felemelte kezét, mindig visszaesett az ölébe. Éhes volt nagyon és leült a fa alá. Reggel óta állt a forró kövön, a nap kiszitta vékony csontjait, elálmosodott. Felette verebek csiripeltek, a kis verebek anyjuk köré húzódtak az ágon, az élet egyre csöndesebb lett a földön s a koldusgyerek orra egyszer a térdéhez ütődött. Ekkor felkapta fejét, odaszólt apjának: — Édesapám, még nem kiált kend? — De kiáltok — mondta az apja. Éppen kiáltani akartam, mert már kigondolkoztam magam. Gyere ide mellém. A gyerek odament, megállt a vak koldás előtt. — Most hazamegyünk? — Még nem megyünk. Még mondok neked valamit, ide figyelj. Fogta a kisgyerek kezét, de nem mondott neki semmit. Egy idő óta valami kilönös gyanakvás bujkált a szívében, de jobbnak látta, ha magába fojtja a gyanakvás keserűségét. Kicsit hallgatott, azután megkérdezte: — Mondd, milyen szemed van te neked? Milyen szinű? — Az én szemem, azt nem tudom milyen, mert én csak az édesapám szemeit látom. Az édesapám szemei azok mindig be vannak csukva. Azokat se láttam még. — Ha a szemem nem látod, az orromat azt mindenki látja, igaz-e? Te láttad már az orrod? — Az én orrom? Azt látom egykicsit, ha ránézek. — Most ránézel? — Most ránézek, ha édesapám mondja. — Milyen orrod van, ha ránézel? — Úgy látom kicsike, mert csak a hegyiből látok. — Nem olyan, mint az én orrom? — Úgy gondolom, hogy ez is olyan orr, csak nagyobbnak látszik, mert azt jobban látom. — Hát nagy az enyém? — Az édesapámé? Hát az elég nagy. Lapunk mai száma 16 fillér